Fejér megye

címke rss

Fejér megyei lehet az év első újszülöttje

Itthon2003.01.01, 11:08

Esélyes a 2003-as esztendő első újszülöttje címre Raffael István, aki 0.05 órakor jött világra a Fejér Megyei Szent György Kórházban Székesfehérváron.

Nyugdíjasok háborúja a dégi pihenőparkban

Itthon2002.11.18, 12:29

Már csak az állam segítségében bíznak a Fejér megyei Dégen található, nehéz anyagi helyzetbe került pihenőpark fenntartói. A közel negyven nyugdíjasnak - köztük beteg embereknek - otthont adó magánpark azonban a hatályos jogszabály szerint nem kaphat állami támogatást. Néhány idős lakó veszélyben érzi magát, mások ugyanakkor továbbra is elégedettek, és kitartanak a vezetőség mellett. Az anyagi problémák mellett így a nyugdíjasok között húzódó mély konfliktusok is megterhelik a nehéz helyzetbe került közösség életét. Az [origo] munkatársai a helyszínen tájékozódtak a kialakult helyzetről.

Közép-Dunántúl

Itthon2002.11.08, 15:57

Ebbe a régióba Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye tartozik. A nagyarányú turizmusnak köszönhetően a térség gazdaságilag az országos élmezőnyhöz tartozik. Meghaladja az országos átlagot az egy főre jutó GDP, illetve bruttó jövedelem, és nagy a közép-dunántúli térség tőkevonzó ereje is. Fejlett a térség infrastruktúrája és úthálózata. A legnagyobb problémát a rossz egészségügyi ellátás és a kedvezőtlen foglalkoztatási helyzet jelenti.

Lemondott mandátumáról Szabó Gábor

Itthon2002.11.05, 13:40

Lemondott parlamenti mandátumáról Szabó Gábor (MSZP). Szabót választották ugyanis a Fejér megyei közgyűlés elnökévé, az indoklás szerint mindkét tisztségnek nem tudott volna eleget tenni.

Hokiparádé Fejér megyében

Sport2002.11.04, 17:12

Két A csoportos és két divízió I-es jégkorongcsapat részvételével rendezik a hét végén, péntektől vasárnapig - két helyszínen, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban - az Astra-Seneca Kupát.

Maradt az eredmény Dégen

Itthon2002.10.27, 21:48

A Fejér megyei Dégen - ahol az 1-es szavazókörben vasárnap megismételték a szavazást - ismét a független Verebics Gézát választották polgármesternek. Verebics, aki a múlt héten csak egyetlen szavazattal kapott többet riválisánál, most 35 szavazattal nyert.

Újra szavaznak Dégen

Itthon2002.10.27, 11:00

Megismételt szavazást tartanak vasárnap a Fejér megyei Dégen. A megismételt szavazásra azért kerül sor, mert az egyik szavazókörben a mozgó urnából hiányzott az érvényesítő lap.

Halálos karambol Fejér megyében

Itthon2002.10.26, 20:50

Három autó ütközött össze szombaton Mány és Felsőpuszta között. Egy ember meghalt, hatan - köztük három gyerek - pedig súlyosan megsérültek a balesetben.

Szerény MSZP-előny Fejérben

Itthon2002.10.21, 08:27

A 40 tagú Fejér megyei közgyűlésben 18 szocialista képviselő ülhet, és ezzel a legnagyobb frakciót alakíthatja meg.

Tömegbaleset az M7- esen

Itthon2002.10.05, 01:27

Négyen meghaltak, többen súlyos sérüléseket szenvedtek abban a tömeges balesetben, ami pénteken este kilenc óra után történt Fejér megyében, az M7- es autópálya 31- es kilométerénél.