Fehér Miklós

címke rss

Győzelemmel búcsúzott a Benfica Fehértől

Sport2004.02.04, 12:03

Kétgólos győzelemmel búcsúzott el a magyar idő szerint múlt hétfőn elhunyt Fehér Miklóstól a Benfica labdarúgócsapata.

Fehérre emlékeztek a portugál rangadón

Sport2004.02.02, 11:37

Portugáliában rangadót rendeztek ugyan a hét végén, de a Sporting Lisboa-Porto mérkőzés előtt Fehér Miklósra emlékeztek a csapatok és a drukkerek; Franciaországban a listavezető Monaco ismét csak döntetlent játszott, és így egyre fogy az előnye; míg Peruban végre-valahára eldőlt, hogy ki nyerte a 2003-as bajnokságot.

Végső búcsút vettek Fehér Miklóstól

Sport2004.02.02, 08:12

Már Bábolnától sárga táblák, majd később rendőrautók jelezték, hol kell letérni az M1-esről a Győr Szabadhegyi temető felé; a városi önkormányzat mindent elkövetett, hogy a fővárosból érkező gyászolók is gond nélkül eljussanak Fehér Miklós temetésére. A Vitoria Guimaraes-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés után hétfőn hajnali 0 óra 10 perckor elhunyt 25-szörös magyar válogatott csatár holttestét rejtő koporsót, valamint a Benfica teljes csapatát és vezérkarát, továbbá újságírókat, szurkolókat szállító különrepülőgép pár perccel délután egy óra után szállt le Ferihegyen, ahonnan a vendégek szállító buszkonvoj - rendőri felvezzetéssel - ...

Emlékmeccs és gyászszünet Fehér Miklósnak

Sport2004.01.29, 19:31

A Magyar Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy a legközelebbi hazai válogatott mérkőzést Fehér Miklósnak ajánlja. Egyben felkéri a ligákat és a területi szervezeteket, hogy a terembajnokság hétvégi hatos döntőjén, majd az első bajnoki forduló valamennyi találkozóján egyperces néma tiszteletadással adózzanak a nagyszerű sportember, a magyar válogatott Fehér Miklós emlékének.

UEFA-vizsgálat indul Fehér Miklós ügyében

Sport2004.01.29, 11:53

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indít, miután Fehér Miklós, a Benfica magyar csatára a vasárnapi Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen összeesett, majd a kórházba szállítást követően meghalt.

Fehér halála miatt lemondhat a Benfica elnöke

Sport2004.01.28, 14:18

Luis Felipe Vieira, a Benfica labdarúgócsapatának elnöke azon gondolkodik, hogy lemond posztjáról, miután Fehér Miklós, az együttes 24 éves magyar csatára a vasárnap esti Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában összeesett, majd a kórházba szállítást követően meghalt.

Ombudsman: Kegyeleti jogokat sért a Blikk Fehér Miklós képével

Itthon2004.01.27, 16:10

A Blikk címlapján Fehér Miklós labdarúgó haláltusájáról közzétett sokkoló fénykép "a személyiségi jogok lábbal tiprását jelenti, és sérti a jó érzésű emberek kegyeleti érzéseit is" - nyilatkozta az adatvédelmi ombudsman. "A címlapon közölt fotóval a helyzet drámaiságát akartuk bemutatni olvasóinknak" - mondta a Blikk főszerkesztője, Pallagi Ferenc az [origo]-nak, aki szerint nem sértettek sem kegyeleti, sem személyiségi jogokat, csupán tájékoztatni akartak a döbbenetes szituációról. 

Olvasóink is gyászolják Fehér Miklóst

Sport2004.01.27, 19:55

Fehér Miklós halálhíre majd' mindenkit megrázott szerte a világon, a szurkolók egyre-másra nyitják az internetes topikokat a témában. A portugál fórumokat szinte elárasztják a hitetlenkedő, szeretetteljes beírások, ugyanúgy, ahogy a magyarokat. Az [origo] hozzászólásaiból válogattunk.

Elhunyt Fehér Miklós, a Benfica csatára

Sport2004.01.27, 14:17

Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A hétfői, négy és fél órás boncolás során nem sikerült meghatározni, pontosan mi okozta a futballista halálát.

Fehér Miklós csak kölcsönbe menne

Sport2004.01.12, 14:35

Továbbra is tartja magát a hír, miszerint Fehér Miklóst, a Benfica csatárát szívesen látná soraiban az ugyancsak a portugál élvonalban szereplő Maritimo, a Braga és a Boavista együttese is. A magyar válogatott center elmondta, a legszívesebben a kontinensen maradna, azaz Madeira szigetére a Maritimóhoz csak végső esetben menne.

Fehér meglepődött, Sáfár Ausztriába igazolt

Sport2003.12.28, 18:46

A napokban elterjedt, hogy Fehér Miklós a világhírű Benfica együttesétől az ugyancsak portugál Marítimóhoz szerződik. A magyar csatár meglepődött, mondván: hallott az érdeklődésről, de többről ő sem tud. Sáfár Szabolcs viszont biztosan klubot vált, a kapus a Szpartak Moszkvától az osztrák bajnok Austria Wienhez igazol. Vasárnap arra is fény derült, hogy Kenesei Krisztián, a ZTE támadója Kínában folytatja karrierjét.

Fehér Miklós mégsem cserél csapatot

Sport2003.12.08, 17:43

Néhány napja felröppent a hír, hogy Fehér Miklós elhagyja a Benficát, ám a portugál sztárklub magyar centere mindezt cáfolta. Az egykori győri csatár azt ugyan elismerte, hogy kissé elégedetlen a helyzetével, mivel az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséghez jutott, ám esetleges távozását egyetlen sajtóorgánum - így a soccerage.com - képviselőjének sem említette.

Fehér Miklós még kúrálja magát

Sport2003.11.16, 22:00

Sérülése miatt nem játszhat az év utolsó válogatott mérkőzésén, az észtek ellen Fehér Miklós, pedig Gellei Imre számított a portugál Benfica magyar csatárára. Az egykori győri center szerint talán már a hét végére rendbe jön a sérülése.

Ikszelt a Debrecen Szalonikiben

Sport2003.11.07, 11:45

Fegyelmezett játékkal 1-1-es döntetlent ért el a Debrecen a görög PAOK Szaloniki otthonában az UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén. A Liverpool szintén 1-1-re végzett Bukarestben a Steauával, a Newcastle 3-2-re verte idegenben a Baselt, a Roma hajrágóllal nyert a Hajduk Split ellen, a Valencia nem bírt el a Maccabi Haifával. A Köbenhavn Rabóczki, a Panioniosz Tóth Norbert nélkül kapott ki spanyol ellenfelétől, Fehér Miklós Benficája viszont győzött.

Fehér Miklós győztes gólja után megsérült

Sport2003.10.20, 17:46

Hét közben győztes gólt szerzett a belga La Louviere elleni UEFA-kupa-meccsen, ám mégsem felhőtlen boldog Fehér Miklós, hiszen megsérült. Ráadásul a portugál Benfica magyar csatára emiatt a vasárnapi, Gil Vicente elleni bajnokit is kénytelen volt kihagyni.

PAOK-Loki párbaj az UEFA-kupában

Sport2003.10.17, 14:14

Sorsoltak a svájci Nyonban a labdarúgó UEFA-kupa második fordulójára, az egyke magyar Debrecen a görög PAOK gárdájával meccsel - először Szalonikiben, november 6-án. A Fradit búcsúztató, Rabóczki-féle dán FCK a spanyol Mallorca, az MTK-verő horvát Dinamo az ukrán Dnyepr ellen folytatja. Fehér Miklós portugál Benficája a norvég Moldét, Sáfár Szabolcs orosz Szpartakja a román Dinamót, Tóth Norbert görög Panioniosza a Barcelonát kapta.

Kettős Loki-siker, peches Fradi-búcsú az UEFA-kupában

Sport2003.10.16, 12:36

Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágóján a Debrecen Habi hajrágóljával 3-2-re legyőzte a horvát Varteks együttesét, és 6-3-as összesítéssel bejutott a második fordulóba. A Ferencváros is közel volt a továbbjutáshoz Koppenhágában, ám az Üllői úti és a szerdai, idegenbeli 1-1 után tizenegyesek döntöttek, amiben a dán FCK bizonyult jobbnak. Az MTK hazai pályán nem tudott faragni a 3-1-es hátrányon, a budapesti 0-0 pedig a horvát Dinamo Zagreb sikerét jelentette. Egy berlini öngóllal ejtette ki a lengyel Groclin Dárdai Pál és Király Gábor csapatát, a Herthát. A Benfica Fehér Miklós góljával jutott tovább.

Fehér Miklós lesz Szabics csatártársa

Sport2003.10.10, 19:59

Gellei Imre a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a péntek esti edzés után kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre.

Dárdai optimista, Fehér Miklós nem fogadkozik

Sport2003.10.09, 16:49

Dárdai Pál ezen a héten csak a magyar és a lengyel labdarúgó-válogatott szombati, sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőjére figyel, nem foglalkozik klubja, a Hertha rossz szezonkezdetével. Fehér Miklós csapattársaihoz hasonlóan tudja, hogy rendkívül fontos mérkőzés vár a csapatra, ennek ellenére nem akar felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkozni.

Gellei szerint ingerlékenyek lettek a lettek

Sport2003.09.10, 13:23

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyugodt játékot vár a Lettország elleni, szerdán 20 órakor kezdődő rigai Európa-bajnoki selejtezőn. A szakvezető a kezdőcsapatba jelölte a Benficában profiskodó Fehér Miklóst.

Rabóczki a Rangerst, Füzi a Celtic stadionját dicséri

Sport2003.08.28, 18:35

Két magyar légiós klubja is lemaradt a Bajnokok Ligája főtáblájáról: Rabóczki Balázs együttese, az FC Köbenhavn a skót Glasgow Rangers, míg Fehér Miklós csapata, a portugál Porto az olasz Lazióval szemben maradt alul szerda este. Az MTK egy másik skót, a Celtic ellen búcsúzott, Füzi Ákos a skóciai élményeiről mesélt.

Fehér Miklós a Benficában is gólt szerzett

Sport2003.08.24, 22:20

A Szlovénia elleni találatának köszönhetően a kezdő 11-ben kapott helyet és gólt is szerzett Fehér Miklós a portugál Benficában a Guimaraes elleni bajnokin. A magyar válogatott csatára ezenkívül a lisszaboni sasok első találatának is tevékeny részese volt, nem véletlen, hogy a Bola című fővárosi napilap 6-os osztályzatot adott teljesítményére, ami Fehér szerint külföldi futballista esetében elismerő kritika.

Fehér Miklós kezdő lesz a Benficában

Sport2003.08.22, 20:33

Immáron klubcsapatában, a Benficában készül a szombati Guimares elleni bajnokira Fehér Miklós, a magyar válogatott szlovéniai gólszerzője. Mellesleg a magyar csatár, meglehet, éppen ennek a találatnak köszönhetően a kezdő tizenegyben kap helyet Camacho tréner együttesében a hét végi bajnoki mérkőzésen.

Camacho ragaszkodik Fehér Miklóshoz

Sport2003.07.25, 16:16

Nyár elején felmerült, hogy Fehér Miklós esetleg elhagyja a Benficát, ám a magyar csatár végül maradt a portugál sztárklubnál. Mindebben nagy szerepe volt a spanyol trénernek, Juan Antonio Camachónak, aki nem engedte el az egykori győri centert.

Fehér Miklósra sem számíthat Gellei kapitány

Sport2003.06.07, 17:35

Bevizesedett térde miatt a kispadra sem ülhet le Fehér Miklós, a magyar labdarúgó-válogatott és a Benfica csatára, s kérdésessé vált, játszhat-e a szerdai, San Marino elleni Eb-selejtezőn. A lettek elleni, esti találkozón rajta kívül Korolovszky Gábor, Zavadszky Gábor maradt ki.

Összefogást kérnek a válogatott játékosok

Sport2003.06.06, 14:31

A sok sérült és a válogatottságot lemondó két ferencvárosi játékos, Tököli és Szűcs után váratlanul érte a szakvezetést Király Gábor sérülése is a szombati, Lettország elleni Eb-selejtező előtt. Ennek ellenére a csapat jó hangulatban készül, s reméli, a közönség segítségével sikerül begyűjteni a három pontot a Puskás Ferenc-stadionban.

Király Gábor izomszakadást szenvedett

Sport2003.06.05, 19:37

Az első diagnózis szerint izomszakadást szenvedett Király Gábor, a Lettország elleni szombati, és a San Marinó-i szerdai Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kapusa. Rajta kívül Fehér Miklós és Gera Zoltán is sérüléssel bajlódik.

Fehér Miklós mesterhármasával nyert a Benfica

Sport2003.06.01, 23:10

A Lettország és San Marino elleni Eb-selejtezőre Gellei Imre szövetségi kapitánytól újra meghívót kapó Fehér Miklós - a vasárnap befejeződött portugál labdarúgó-bajnokságban - parádés formájáról tett tanúbizonyságot: a magyar csatár három gólt ért el Benfica Guimaraes elleni meccsén.

Lendvai és Fehér Miklós újra Gellei keretében

Sport2003.05.30, 15:56

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 22 játékost hívott be a Lettország (június 7., Puskás Ferenc-stadion) és a San Marino (június 11., Serravalle) elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe.

Nagy terveket sző a Benfica

Sport2003.03.25, 08:08

A portugál Benfica együttese nagy tervekkel rendelkezik a jövőre nézve: Fehér Miklós csapata szeretné hazacsábítani az egykori nagy közönségkedvencet, Ruí Costát a Milantól, és José Antonio Camacho vezérletével ismét európai élcsapattá szeretnének válni. A nagyravágyó elképzelésekhez a tervezett stadion is illik: a 2004-es Európa-bajnokságra ugyanis elkészül a Novo da Luz-stadion, amely 65 ezer néző befogadására lesz képes, és a lehető legmodernebb lesz.

Fehér Miklós edzője félmaratont fut

Sport2003.03.14, 18:54

Jose Antonio Camacho, a Fehér Miklóst is a soraiban tudó Benfica labdarúgócsapatának vezetőedzője vasárnap elindul a lisszaboni félmaratoni futóversenyen.

Camacho türelemre inti Fehér Miklóst

Sport2003.02.17, 18:38

Az orvosok szerint elképzelhető, hogy egy hónap múlva ismét pályára léphet Fehér Miklós a Benficában. Január közepén porccal műtötték a portugál sztárklub magyar centerét, akinek felépülése a csontfelület érzékenysége miatt két héttel hosszabbra nyúlik.

Rui Costa Fehér Miklós csapattársa lehet

Sport2003.01.23, 16:53

Portugál lapértesülés szerint Rui Costa, a Milan labdarúgója a következő idényben visszatér a Benficához, ahol így Fehér Miklós csapattársa lehet.

Fehér Miklós térdműtéten esett át

Sport2003.01.16, 21:40

Legalább két hónapot ki kell hagynia Fehér Miklósnak, a portugál Benfica magyar válogatott támadójának. A labdarúgó bal térdét artroszkópiásan kellett műteni, így nem számolhat vele Jose Antonio Camacho egykori spanyol szövetségi kapitány.

Megérkezett a Barca-csatár Fehér Miklós mellé

Sport2003.01.08, 21:12

Megszületett a megállapodás a Barcelona és a Benfica között, így az idény végéig kölcsönben a portugál klubban futballozik a brazil válogatott Geovanni.

Fehér Miklós vetélytársat kapott a Benficánál

Sport2003.01.03, 14:22

Az FC Barcelonától az idény végéig a Benficához került kölcsönbe a brazil válogatott Geovanni, aki Fehér Miklós egyik vetélytársa lesz a csapatba kerülésért folytatott versenyfutásban.

Camacho hosszú távon számít Fehér Miklósra

Sport2002.12.11, 17:32

Múlt héten nevezeték ki a portugál Benfica vezetőedzőjének Juan Antonio Camachót, aki a nyári világbajnokságon a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. A Real Madrid hajdani kőkemény balhátvédje tehát Fehér Miklós, a magyar válogatott és a lisszaboni Sasok centerének lett a trénere.

Scolarit és Camachót hívja a Benfica

Sport2002.11.27, 15:34

A portugál labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Benfica vezetői a brazil válogatottal a nyáron világbajnoki címet szerzett Luiz Felipe Scolarit és a spanyol válogatottat korábban dirigáló Jose Antonio Camachót is megkereste, hogy irányítsa a csapat szakmai munkáját. Számunkra a legfontosabb kérdés persze az: vajon az új edző is számít-e majd Fehér Miklós játékára.

Kirúgták Fehér Miklós edzőjét

Sport2002.11.26, 10:30

Menesztették a portugál labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Benfica vezetőedzőjét, Jesualdo Ferreirát.

Fehér Csaba nagy lehetőség előtt áll

Sport2002.11.16, 13:19

Amikor a külföldön jól szereplő magyar futballisták kerülnek szóba, akkor a legtöbben a Bundesligában játszó honfitársainkat (Király Gábort, Dárdai Pált, Lisztes Krisztiánt) emlegetik, esetleg a Benficában szereplő Fehér Miklóst. A NAC Breda légiósai csak utánuk jönnek a magyar közvélemény értékrendjében, pedig ők rendszeresen jól játszanak, és ennek eredményeképpen Fehér Csaba iránt több helyről is érdeklődnek.

Futball a topligákon kívül

Sport2002.10.21, 16:05

Az európai futballközvélemény figyelme általában a topligákra irányul, de természetesen ezeken kívül is történnek érdekes események a labdarúgás világában. Hétről hétre jelentkező összeállításunkban ezekről igyekszünk beszámolni.

Gellei is örül a közvetítésnek

Sport2002.10.15, 17:51

Leplezetlen örömmel értékelte a svédországi Eb-selejtezőt, ám hétfőtől már a San Marino elleni, Megyeri úton rendezendő újabb fellépésre koncentrált Gellei Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. És elmondta, a sérüléssel bajlódó Keneseit Fehér Miklós vagy Gera Zoltán pótolhatja.

Fehér Miklós győztes gólt lőtt a Benficában

Sport2002.09.16, 15:57

Megszerezte első bajnoki gólját a Benficában Fehér Miklós. A magyar válogatott támadóját a második félidőre cserélte be Jesualdo Ferreira, a portugál sztárcsapat edzője, s az egykori győri csatárnak jelentős szerepe volt abban, hogy a lisszaboni sasok egygólos hátrányból fordítva nyertek a Moreirense otthonában.

Fehér: 21 perc a Real Madrid ellen

Sport2002.08.19, 12:45

Szombaton késő este Lisszabonban, az Estadio de La Luz félszázezer nézője előtt a Benfica a kilencszeres BEK-győztes Real Madrid csapatát fogadta. A vendégek 2-1-es portugál vezetésről fordították meg 3-2-re a barátságos mérkőzés eredményét, amelyen Fehér Miklós a 69. percben lépett pályára, Nuno Gomes cseréjeként, gólt azonban nem tudott szerezni.

Fehér Miklós a Real Madrid ellen készül

Sport2002.08.13, 20:14

Noha jelenleg még mindenki a szerdai ZTE-MU mérkőzésre koncentrál, ám sokan már szintén alig várják a jövő heti Magyarország-Spanyolország válogatott találkozót is, amelyen olyan sztárok léphetnek pályára a vendégeknél, mint Raúl, Morientes vagy éppen Mendieta.

Fehér Miklós bemutatkozott a Benficában

Sport2002.08.04, 18:02

Szombaton késő este Lisszabonban, a brazil Gremio ellen - 52 ezer néző (!) előtt - hivatalos mérkőzésen is bemutatkozott a Benficában Fehér Miklós.

Fehér Miki a hónap végét várja

Sport2002.07.24, 09:05

Két szék között a pad alá, lehetne Fehér Miklós mottója. A magyar labdarúgó-válogatott csatára egyelőre rendelkezik is csapattal is, meg nem is. Ami viszont nagyobb baj: a Portóval már, a Benficával még nem edzhet, így egyelőre csak reménykedik, hogy augusztus elsejével megoldódnak a gondjai.

Fehér Miklóst barátként fogadták a Benficánál

Sport2002.07.14, 19:30

Porto után immáron Lisszabonban néz magának lakást Fehér Miklós, aki négyéves szerződést írt alá a világhírű Benfica együtteséhez. Az elmúlt évben az FC Porto tartalékcsapatához száműzött magyar labdarúgót sokáig a spanyol élvonalba visszakerült Atlético Madriddal hozták hírbe, ám végül mégis maradt Portugáliában.

Fehér Miklós a Benficáé lesz

Sport2002.07.11, 10:16

Amikorra már-már minden akadály elhárult volna Fehér Miklós átigazolásának útjából, kiderült a Porto labdarúgócsapata komoly kompenzációs összeget követel a játékosért. A csatár ügye valószínűleg bíróság elé kerül majd, ám ha ez nem jött volna közbe, akkor a Benfica vezetői a szerdai hivatalos sajtótájékoztatón, már bemutatták volna új labdarúgójukat.

Fehér Miklós közelít a Benficához

Sport2002.06.02, 08:31

A portugál sportnapilap szerint akár a jövő héten eldőlhet Fehér Miklós, a Porto válogatott labdarúgójának további sorsa. A csatárra a Benfica vetett szemet, s a lap tudni véli, közel a megegyezés.

Előző
  • 1
  • 2
Következő