fegyverhasználat

címke rss

Elsült egy csendőr fegyvere Francois Hollande beszéde közben

Ügyészségi és közigazgatási eljárás is indult egy francia csendőr ellen, aki tévedésből lövést adott le kedden Francois Hollande francia államfő közelében, amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

14 lövést adtak le a rendőrök a dobogókői rablókra

Itthon2016.02.27, 15:12

A két rabló már éppen elhajtott volna a zsákmányával, amikor megérkeztek a rendőrök. Egyiküknek félre kellett ugrania a rablók autója elől, ekkor kerültek elő a fegyverek. A rendőrök öt figyelmeztető és kilenc célzott lövés adtak le. Nem ez állította meg a rablókat. 

Hatszor lőtt rá a rendőr az autósra

Itthon2015.06.02, 09:43

Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki Zalaegerszegen menekülés közben rendőröket akart elgázolni, és több lövéssel sem lehetett megállítani.

Megmentette az asszony életét azzal, hogy meglőtte

Nagyvilág2014.12.27, 09:19

Madársöréttel találta el véletlenül a fotelben pihenő 75 éves feleségét egy ohiói férfi – és ezzel valószínűleg megmentette az életét.

Jogosan lőtt a rendőr a szombathelyi dühöngőre

Itthon2013.07.05, 17:43

Jogszerűen és szakszerűen használta a fegyverét az a rendőr, aki egy dühöngő férfit célzott lövésekkel fékezett meg egy hete Szombathelyen a Markusovszky Kórház pszichiátriai osztályának épülete előtt - közölte a Vas Megyei Főügyészség szóvivője.

Előző
  • 1
Következő