fegyház

címke rss

Házi őrizetben is folytatta a dílerkedést egy férfi

Itthon2023.10.16, 10:26

Országszerte, egymás között adogatva kereskedett drogokkal három díler, egyikük még házi őrizetben is vitt kokaint autóval, azonban a rendőrök elfogták. .

A kamaszfiú nyakon aztán mellkason szúrt egy prostituáltat Kecskeméten

Itthon2023.10.11, 15:42

A férfi még tizenéves korában egy sötét utcában késsel váratlanul rátámadt egy prostituáltra, és a nyakán, illetve mellkasán brutálisan összeszurkálta. Több, mint húsz évvel később pedig azzal fenyegetőzött, hogy bombával fogja felrobbantani a bíróságot, így közveszéllyel fenyegetés miatt is felelnie kell.

Elrabolták a barátjukat, és kezükben késsel, és baltával követelték a pénzét

Itthon2023.09.13, 16:10

A két férfi fogva tartotta, és késsel, illetve baltával fenyegette meg ismerősét, hogy pénzt szerezzenek tőle. Egyikük 7, társa pedig 5 és fél év fegyházat kapott elsőfokon, ám az ügyészség szerint mindketten többet érdemelnek.

Brutális kegyetlenséggel ölte meg újszülött gyerekét egy nő

Itthon2023.09.13, 14:02

Tizenöt év fegyházra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a nőt, aki tavaly július elején megölte újszülött gyermekét. A nő annak ellenére, hogy tudott róla, hogy terhes, nem járt terhesgondozásra, és a védőnőt is csak szülés előtt egy héttel kereste fel.

Elképesztő adósságáról beszélt Fekete Dávid

Tévé2023.08.30, 08:53

Mint írtuk, Fekete Dávid még mindig tárgyalására vár, bár közel három éve tart az a per, amelyben közel 320 millió forintos csalással vádolják őt. Az énekes sosem szólalt meg és nem árult el részleteket eddig arról, miért került előzetes letartóztatásba hosszú időre, most úgy döntött, hogy elmondja a Hajdú Péternek adott interjúban.

Kifosztottak egy alvó utast a 6-os villamoson

Itthon2023.08.07, 16:42

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki egy hajnalon, a villamoson felfigyelt egy alvó utasra, és ellopta a pénzét. Mivel többszörösen büntetett előéletű, évekre fegyházba kerülhet.

Megölte a fivérét egy szarvasi férfi

Itthon2023.07.05, 12:12

Egy elfajult vita hevében, részegen mellkason szúrta a testvérét egy szarvasi férfi. Az áldozat a helyszínen meghalt. 

Alvó férfiakat fosztott ki egy tolvaj Budán - videó

Itthon2023.06.30, 15:53

Első fokon 5 év fegyházbüntetést kapott az a többszörösen büntetett, 51 éves férfi,, aki a múlt héten a Móricz Zsigmond körtéren egy bár előtt ellopta két, padon alvó férfi telefonját. Az ügyészek súlyosításbításért fellebbeztek.

Meg akarta ölni a feleségét egy férfi, mert a nő el akarta hagyni

Itthon2023.06.21, 11:44

Egy szombathelyi férfi rendszeresen bántalmazta a feleségét, aki ezt megelégelte és el akart válni. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért meg akarta ölni az asszonyt.   

Nem volt pénze hazautazni a randevú után a frissen szabadult férfinak, ezért betört egy házba

Itthon2023.05.30, 16:21

Kaposvárra utazott egy frissen szabadult bűnöző, hogy találkozzon egy interneten megismert nővel, azonban nem járt sikerrel és pénze sem volt hazajutni. Ezért elhatározta, hogy betöréssel szerez pénzt, azonban a helyszínen hagyta a táskáját, amely alapján a rendőrök könnyen azonosították, és elfogták. A férfit ezúttal 2 év 9 év fegyházbüntetésre ítélték.

Drogtanyát számoltak fel a rendőrök Kőbányán

Itthon2023.05.30, 15:36

Kilószámra foglaltak le többfajta drogot, többek között saját készítésű amfetamint két dílertől a kőbányai rendőrök. A két férfi már hosszabb ideje élt ebből, milliókat kerestek a droggal. 

Ittasan kezdett ámokfutásba egy férfi Debrecenben: ezt a büntetést kapta

Life.hu2023.05.26, 13:14

Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a debreceni autós ámokfutót a bíróság - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel

Eltörte nőismerőse bordáját és betört főnökéhez egy kiskunfélegyházi férfi

Itthon2023.05.24, 11:47

Egy kiskunféegyházi férfi többször is összeveszett az egyik nőismerősvel italozás közben. Az egyik esetben arcon rúgta, máskor pedog a bordáját törte el. A férfi ezen kívül több embert is meglopott.     

Megtámadtak egy férfit Kecskemét belvárosában

Itthon2023.03.14, 16:11

Sorozatrabló támadt rá egy hajléktalanra Kecskeméten. Miután az nem adott neki pénzt, követni kezdte, életveszélyesen megfenyegette, majd átkutatta a kabátzsebét, amelyből kivett 9500 forintot, aztán a karóráját is elvette. A támadót korábban többször büntették már meg rablás miatt.

Késsel fenyegetett, majd kirabolt egy nőt a 6-os villamoson egy férfi: 7 év fegyházra ítélték

Life.hu2023.02.24, 22:59

Hét év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nőt Budapesten, a 6-os villamoson - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

Túl nagy tehernek érezte magatehetetlen férje ápolását, ezért halálra verte

Itthon2023.02.24, 14:34

Megunta beteg férje gondozását egy idős nő, ezért fogott egy botot és egy felmosónyelet, és addig ütötte-verte vele a férfit, míg az holten esett össze. Brutális tette miatt az asszony 12 év fegyházat kapott, ám fellebbezett azért, hogy enyhítést kaphasson. Az ügyészség szerint azonban a nő nem érdemel enyhébb büntetést.

Élete végéig börtönben maradhat a budapesti férfi, aki karácsony után kivégezte barátját

Itthon2023.02.23, 13:37

A 35 éves férfi 2021 őszén a munkahelyen barátkozott össze egy másik férfival, akiről tudta, hogy jó körülmények között él, ezért elhatározta, hogy megszerzi értékeit. Karácsony után találkozót beszélt meg vele, majd egy XXII. kerületi, elhagyott területen rátámadt, egy övvel elszorította a nyakát, majd a Dunába lökte, ahol megfulladt. Így már zavartalanul hozzájutott az értékeihez. Mint kiderült, ugyanebben az évben a Móricz Zsigmond körtéren egy padon alvó férfit is kifosztott, illetve egy korábbi gyilkosság miatt a börtönt is megjárta. Ez alkalommal pedig már életfogytiglani fegyházra is számíthat.

Titokban szülte meg, majd megfojtotta gyerekét egy somogyi asszony

Itthon2023.02.08, 15:56

A nő végig titkolta terhességét, majd egy lakatlan ház udvarán megszülte, és megfojtotta egészséges kisfiát.

Pótnagyapja erőszakolta meg az 5 éves miskolci kislányt - a nyugdíjas férfi ellen vádat emeltek

Life.hu2023.01.26, 23:10

A játszótér mellett, kocsija hátsó ülésén erőszakolta meg többször is a rábízott ötéves kislányt egy miskolci nyugdíjas.

Betörtek egy idős csépai asszonyhoz, kirabolták majd meggyilkolták: ez lett a büntetés

Life.hu2022.11.16, 20:32

Jogerősen tizennégy és fél év fegyházra ítélte kedden a Szolnoki Törvényszék azt a 41 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2008 novemberében Csépán társával megölt egy idős asszonyt - közölte a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

Fegyházban töltheti hátralévő életét egy 73 éves budapesti asszony

Itthon2022.11.08, 15:28

Évtizedekre fegyházba kerülhetnek egy drogkereskedő bűnszervezet tagjai, köztük egy 73 éves nő is. A rendőrök 2019 januárjában 200 millió forint értékű drogot foglaltak le tőlük egy óbudai mélygarázsban. Az ügyészség a bűnszervezet vezetője esetében életfogytiglani fegyházbüntetés érdekében fellebbezett.

Nem létező termékeket árult a neten a férfi: 9 milliót csalt össze, most mehet a börtönbe

Life.hu2022.11.06, 20:22

Jogerősen 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy férfit, aki társával nem létező termékeket ajánlott eladásra az interneten. A Zalaegerszegi Törvényszék pénteken a birosag.hu oldalon azt közölte, hogy a két férfi 2019 októbere és 2020 januárja között 105 embert károsított meg, és ezzel több mint 9 millió forintot keresett jogtalanul.

Így lopott el több mint egymillió forintot egy budapesti dohányboltból - videó

Itthon2022.11.04, 16:03

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt többszörösen büntetett 39 éves férfit, aki két hónappal ezelőtt több mint egymillió forintot lopott egy józsefvárosi dohányboltból. A bíróság elsőfokon közel két év börtönre ítélte, az ügyészség szerint ennél jóval többet érdemel.

Megfenyegettek és kiraboltak két férfit egy vonaton

Itthon2022.10.25, 20:25

Az ügyészség rablás miatt emelt vádat két férfival, és fiatalkorú társukkal szemben akik egy vonatfülkében támadtak rá az utasokra, hogy pénzt és értékeket szerezzenek tőlük. A fiatalra javítóintézeti nevelés, felnőttkorú társaira fegyház várhat.

Kegyetlenül gyilkoltak meg egy férfit Komáromban

Itthon2022.10.03, 16:16

Életfogytiglan börtönre ítélte a Tatabányai Törvényszékazt azt a két férfit, akik két éve egy komáromi lakásban brutálisan kegyetlenül végeztek az egyik ismerősükkel, aztán napokig a szabad ég alatt hagyták a holttestét. Az ítélet a fellebbezések miatt még nem jogerős.

Megfenyegette a rabtársát, hogy vonja vissza a vallomását

Itthon2022.09.01, 13:12

Akár fegyházba is kerülhet az a többszörösen büntetett előéletű férfi, aki egy börtönben fenyegette meg az egyik rabtársát. Arra kényszerítette, hogy vonja vissza egy más ügyben tett tanúvallomását.

Az unokázós banda minden tagját elfogták - videó

Itthon2022.08.12, 17:15

Milliókkal vert át több idős embert is egy külföldről irányított bűnszervezet 4 tagja.

Veréssel és életveszélyes fenyegetéssel kényszerítette prostitúcióra barátnőjét egy kőbányai férfi

Itthon2022.07.27, 15:59

Fegyházba kerülhet az a 27 éves férfi, akit Franciaországban, körözés alapján fogtak el a rendőrök, miután 2021-ben terrorban tartotta barátnőjét, hogy prostituáltként dolgozzon, majd az összes pénzét elvette.

Szomszédai szerint ártatlan B. László, VV Fanni fegyházban ülő gyilkosa

Life.hu2022.07.27, 07:30

"Laci jó gyerek volt, sokszor láttuk a házban még gyerekkorában..." - mondták az egykori valóságshow szereplő meggyilkolása miatt elítélt férfiról a család ismerősei.

Az egész család tétlenül nézte végig, ahogyan idős rokonuk belehal az elhanyagolásba

Itthon2022.07.13, 16:32

Hosszú évekre fegyházba kerülhet az a nő, aki lányával és annak élettársával együtt hagyta meghalni 79 éves anyját. A baleset miatt magatehetetlen idő nőről egyáltalán nem gondoskodtak, és orvost sem hívtak hozzá.

Az országból is kitilthatnak a migránsokat szállító hollnad embercsempészt

Itthon2022.07.13, 10:33

Pénzért, bűnszervezet tagjaként szállított két nap alatt 10 migránst az osztrák határhoz tavaly tavasszal egy holland férfi, akivel szemben most az ügyészség fegyházbüntetést, és kiutasítást javasol.

Súlyosabb büntetést kaphat az a gödöllői pár, aki összeverte és kirabolta alkalmi partnerét

Itthon2022.07.05, 21:11

A Pest Megyei Főügyészség még 2020 decemberében emelt vádat az elkövetéskor fiatalkorú férfival és élettársával szemben emberi szabadság és nemi élet szabadsága elleni, testi épség elleni, illetve erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, miután 2019 őszén a kocsmában megismerkedtek egy nővel szexuális kapcsolat céljából, majd a lakásban összeverték és kirabolták. Az ügyben tavasszal hirdetett elsőfokú íéletet a Budapest Környéki Törvényszék, amely ellen az ügyészség, illetve a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így az másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Rágyújtotta a házat nyugdíjas ismerősére egy frissen szabadult bűnöző Miskolcon

Itthon2022.06.27, 16:14

Életfogytiglan fegyház várhat arra a 35 éves, miskolci férfira, aki tavaly szeptemberben, hajnalban bemászott egy ismerős, idős asszony lakásába, és értékek után kezdett kutatni. Amikor az asszony felriadt, a férfi egy franciakulccsal többször fejbe vágta, majd rágyújtotta a lakást az eszméletlen asszonyra.

Az utolsó szó jogán megszólalt a bíróságon a soroksári futónő gyilkosa

Life.hu2022.06.22, 18:12

Meghozta az ítéletet másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla: ahogy azt megírtuk, Kardosné Gyurik Krisztina gyilkosa életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott.

Két nőt is megpróbált kirabolni egy pécsi sorozatbűnöző

Itthon2022.06.02, 16:29

A férfit 2013-ban rablás miatt öt év fegyházra ítélté, most pedig rablás, több garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt is folyik ellene eljárás, emellett most rablási kísérlet miatt is felelhet, mert 2021. decemberén rátámadt két nőre Pécsett.

Volt munkahelyét akarta kirabolni a csornai késes rabló

Itthon2022.05.10, 16:43

10 év fegyház várhat arra a férfira, aki két hónap alatt négy nőtől is lopott pénzt és egyéb értékeket, majd megpróbálta kirabolni azt a pékséget, ahol korábban dolgozott. Volt főnöke azonban felismerte.

Térfigyelő kamera buktatta le a biciklitolvajokat Esztergomban - Videó

Itthon2022.05.05, 15:30

Több garázst is feltört három tolvaj tavaly januárban, amelyekből mindent elvittek, amit értékesnek találtak, többek között bicikliket, szerszámokat és pálinkát. Egyikük többször volt már börtönben, most pedig akár fegyházbüntetésre is ítélhetik.

Ok nélkül vertek féholtra egy férfit egy miskolci buszmegállóban

Itthon2022.05.03, 16:06

Fegyházba kerülhet az a többszörösen büntetett előéletű férfi, aki Miskolc belvárosában minden előzmény nélkül rátámadt egy férfira, többször arcon ütötte, földre lökte és teljes erőből combon rúgta.

Három családi házból is lopott egy visszaeső betörő Nagyatádon

Itthon2022.04.29, 18:58

Többször volt már börtönben lopások miatt, ezúttal akár fegyház is várhat arra a nagyatádi férfira, aki 2020 októberén három házba is bemászott, majd több, mint egymilliós értékben vitt magával pénzt és értékeket.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel gyilkolták meg a férfit Nagylókon: megszületett az ítélet

Life.hu2022.04.23, 22:38

Tizenkét év, tizennégy év, 14 év 6 hónap, valamint 15 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte nem jogerős döntésével a Székesfehérvári Törvényszék a 2019-es nagylóki emberölés négy vádlottját - közölte a törvényszék az MTI-vel.

A fél országot végiglopta két hónap alatt két sorozatbetörő

Itthon2022.04.14, 20:25

Fegyházba kerülhet az a többszörösen büntetett budapesti, és sátoraljaújhelyi férfi, akik két hónap alatt 12 lakást fosztottak ki országszerte saját készítésű álkulcsok segítségével, illetve zártöréssel.

Súlyos büntetés vár 22 éves magyar terroristára

Life.hu2022.03.30, 19:40

Egyelőre börtönre ítélték, de a vád fegyházba küldené. A vádlott felmentést kér. 

Hét év fegyházra ítélték a pedofil baranyai fociedzőt: óvodás és kisiskolás fiúkat molesztált

Life.hu2022.03.22, 20:27

Tetteire azután derült fény, hogy a gyerekek részletesen beszámoltak családtagjaiknak a történésekről.

Közel két évig élt dílerkedésből egy budapesti pár

Itthon2022.03.18, 21:12

Évekig kereskedett drogokkal erzsébetvárosi albérletükben egy 35 éves férfi és 31 éves élettársa Elfogásuk során 6 különböző drogot és sok pénzt is lefoglaltak a rendőrök.

Félholtra vertek, majd kiraboltak egy férfit Budapest belvárosában

Itthon2022.03.11, 19:48

A két férfi egy VII. kerületi lépcsőházban verte össze ismerősét azért, hogy a telefonjait megszerezzék. A bántalmazott férfi életveszélyesen megsérült, támadói gyilkossági kísérlet miatt felelhetnek.

Szlovákiából csempészett hazánkba drogot egy férfi

Itthon2022.03.11, 17:12

Többfajta drogot is csempészett Szlovákiából Magyarországra egy férfi kétszer, egyszer pedig rajtakapták, amint bedrogozva vezetett. Az ügyészség fegyházbüntetést, és vezetéstől eltiltást javasolt számára.

Többször is megverte és megerőszakolta mostohalányát egy székesfehérvári pedofil

Itthon2022.02.28, 18:20

Egy férfi 2020-tól többször is molesztálta, megerőszakolta, és megverte élettársa lányát, amikor a nő nem volt otthon. A férfi ellen most vádat emeltek.

Nyugdíjasokra támadt két férfi Budapesten, és kitépték a nyakláncot a nyakukból

Itthon2022.02.09, 16:48

A két férfi összesen négy idős, beteg embert támadott meg lépcsőházakban, majd kitépte a nyakukból a nyakláncot. 18, illetve 12 év fegyházra ítélték a rablókat.

Késsel támadt ismerősére a buszmegállóban, hogy pénzt szerezzen tőle

Itthon2022.01.27, 22:27

Tőrkéssel támadt egy nőismerősére egy berhidai férfi tavaly nyáron egy buszmegállóban, ugyanis elfogyott a pénze, és így akarta biztosítani a megélhetését. Az ügyészség gyilkossági kísérlettel vádolna, ami miatt akár fegyházba is kerülhet.

Előző
Következő