fegyelmi eljárás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csak írásbeli figyelmeztetés járt a betegcseréért
Négy kórházi dolgozó kapott írásbeli figyelmeztetést a szegedi végzetes betegcsere ügyében - írja a Délmagyarország. A lap szerint az ügyeletvezető adjunktus ellen megszüntették a fegyelmi eljárást, ügyét a megyei orvosi kamara vizsgálja tovább. A kórház fegyelmi tanácsa szombaton jelenti be hivatalosan, hogy milyen döntést hozott a betegcsere ügyében.
Fejmosás és megbánás a szegedi koponyaműtét miatt
Remélem, tanultak az esetből - dorgálta az ügyeletvezető adjunktus a szegedi kórház dolgozóit, akik július 3-án műszakban voltak, mikor tévedésből szállítottak agyműtétre egy idős férfit, aki később emiatt elhunyt. A kórházban végzett, a Délmagyarország című újság által közölt vizsgálati jegyzőkönyvek szerint sorozatos mulasztások vezettek a tragikus beteghalálhoz. Sem a beteghordók, sem az ápolók, sem a radiológusok, sem az ügyeletvezető nem járt el kellő alapossággal, így fordulhatott elő, hogy tévedésből elcserélték a két, egymásra egyáltalán nem hasonlító beteget a szegedi klinikán. Hét ember ellen indulhat fegyelmi eljárás.
A hatóságok miatt ült négy hónappal tovább egy férfi
Büntetésénél négy hónappal tovább tartottak börtönben egy férfit. A túlültetés oka, hogy a bíróság késve foglalta összbüntetésbe a férfi által elkövetett bűncselekményeket, a büntetés-végrehajtási intézet pedig nem helyezte szabadlábra, amíg meg nem kapta a jogerős bírósági döntést. A férfit annak ellenére nem engedték szabadon, hogy a jogszabályokból nyilvánvaló volt, már rég szabadulnia kellett volna. Tavaly összesen 23 hasonló eset történt az országban, de mindössze két fegyelmi eljárás indult.
Nem indul fegyelmi Grespik ellen a zsidózásért
Az alkotmányra hivatkozva nem indít fegyelmi eljárást Grespik László ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Az ügyvéd ellen azért éltek panasszal, mert egy tárgyaláson a bíró zsidó származására kérdezett rá. A döntés nem jogerős. Az ügyvédi kamara elnöksége ugyanakkor közleményben elhatárolódott Grespik véleményétől.
Fegyelmit indít a Fidesz a XI. kerületi polgármester ellen
A Fidesz fegyelmi eljárást kezdeményez Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester ellen - közölte szerdán a kerület Fidesz-frakciójának vezetőhelyettese, aki szerint a polgármester az augusztus végén átadott Fecskeházzal kapcsolatban több törvénysértést követett el.
Sikkasztási ügy miatt szakad a koalíció Terézvárosban
Péntek délelőtt gyakorlatilag szétszakadt a terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíció egy 120 milliós sikkasztási ügy miatt. A szabad demokraták kezdeményezésére ugyanis egy csütörtök késő esti testületi ülésen döntöttek arról, hogy fegyelmi eljárást indítanak a szocialista alpolgármester, Fürst György ellen, hogy tisztázzák felelősségét egy sikkasztási ügyben. Az SZDSZ előterjesztése után pénteken Verók István polgármester (MSZP-SZDSZ) magához vonta Rabin László SZDSZ-es alpolgármester összes hatáskörét. A testületi ülést megelőzően Fürst György ugyanis azt írta a helyi szabad demokratáknak: amennyiben az SZDSZ által készített előterjesztéseeket ...
Több dolgozó ellen indul eljárás a K&H Equities-nél
A K&H Bank igazgatósága hétfői ülésén a belső vizsgálat eddigi eredményei alapján megállapította, hogy a brókerbotrányban Kulcsár Attilán kívül más dolgozó is érintett a K&H Equities-nél. Az igazgatóság fegyelmi eljárást indított.
Tizenöt éven át sikkaszthattak az Eurostatnál
Az Európai Bizottság fegyelmi eljárást indított az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat korábban lemondott főigazgatója, Yves Franchet, és két aligazgató ellen, akik a vádak szerint az elmúlt 15 éven keresztül mesterségesen földuzzasztott számlázási technikával a tényleges költségeken túl különpénzekhez juttatták a szerződő partnerek kis körét.
Kiképezik a lakásmaffia ellen az ügyvédeket
Aláírások, okmányok valódiságának megállapítására tanfolyamot szerveznek az ügyvédeknek, hogy ne válhassanak a lakásmaffia áldozataivá. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy az ügyvédek segítették a lakásmaffiát: a fővárosban jelenleg 5-6 ügyvéd ellen folyik fegyelmi eljárás, 2-3 ügyvédnek pedig a bíróság előtt kell szembenéznie lakásmaffiával kapcsolatos vádakkal.
Nem bocsátották el a gyöngyösi rendőröket
A gyöngyösi kórházban történt rendőr-roma összetűzés miatt indított vizsgálat szerint az akciót a kapitányságról irányító rendőrök nem követtek el olyan súlyos fegyelemsértést, hogy el kellene bocsátani őket. Az akcióban részt vett rendőrök ellen ügyészségi eljárás indult, annak lezárásáig a rendőrség nem indíthat ellenük fegyelmi eljárást.