fegyelmi eljárás
címke rssAkár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat ifjabb Hegedűssel szemben
Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es képviselő egy kerületi pártlapban megjelent cikke kapcsán könnyen lehet, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal által elrendelt nyomozás mellett akár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat. A református zsinat elnöksége igeellenesnek, egyházához méltatlannak tartja az írás szövegét. A Debreceni Református Egyetem oktatói nyilatkozatban adtak hangot a kirekesztő és félrevezető gondolatokat tartalmazó írás elleni tiltakozásuknak.
- legfrissebb
- legrégebbi
Megrovást kapott a zuglói jegyző
Kötelességszegés miatt megrovást kapott a zuglói jegyző, aki a fegyelmi vizsgálat szerint megszegte a közbeszerzési törvényt. Az eljárás megindítását a testület MSZP-SZDSZ-többsége szavazta meg, az ellenzék pedig eljárási hibákra hivatkozva nem vett részt a szavazáson. Szikora Zsolt ellen a képviselő-testület legutóbbi ülésén újabb fegyelmi eljárást indított.
Megszüntették a bűnös honlapot
A Szegedi Tudományegyetem tegnap megszüntette azt a hallgatói honlapot, melyen különféle bűncselekmények elkövetéséhez adott tanácsokat egy egyetemista. A húszéves fiatalember ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek, s elképzelhető, hogy nyomozás is indul az ügyben.
Fegyelmi eljárás indult Duray ellen
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fegyelmi eljárás indult Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának képviselője ellen. Az SNS szerint a politikus megszegte képviselői esküjét, amikor magyarigazolványért folyamodott, és azt át is vette a magyar államfőtől.
Kész a Tocsik-ítélet
A Tocsik-ügyet tárgyaló bírónő hétfőn leadta sokszorosításra a büntetőügy írásba foglalt ítéletét. A késedelmes írásba foglalás miatt a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.
Felfüggesztették a korrupt rendőröket
Soron kívüli fegyelmi eljárást keretében felfüggesztették a szolgálati viszonyát két vesztegetéssel gyanúsított csepeli rendőrnek, akiket kedden már bíróság elé is állítanak. A két rendőr 40 ezer forintot követelt egy kopott gumikkal közlekedő autóstól, a kenőpénz második részletének átadásakor azonban tetten érték őket.
Fegyelmi indulhat kilenc rendőr ellen Gyöngyösön
Kilenc, köztük több vezető rendőr ellen indulhat fegyelmi eljárás a gyöngyösi kórházban kitört verekedés miatt. Az ORFK Ellenőrzési Osztálya az eddig lefolytatott belső vizsgálat alapján ugyanis megalapozottnak tartja a fegyelmi eljárást, holott a gyöngyösiek korábban teljesen szakszerűnek és jogszerűnek ítélték a romákkal szembeni erőszakos intézkedést.
Fegyelmit indítanak Szekszárd jegyzője ellen
Felfüggesztette állásából és fegyelmi eljárást indított Szekszárd jegyzője ellen a város közgyűlése hétfői rendkívüli ülésén.
- címkék:
- Szekszárd
- fegyelmi eljárás
- jegyző
- Címkefelhő »
Nem bocsátották el a gyöngyösi rendőröket
A gyöngyösi kórházban történt rendőr-roma összetűzés miatt indított vizsgálat szerint az akciót a kapitányságról irányító rendőrök nem követtek el olyan súlyos fegyelemsértést, hogy el kellene bocsátani őket. Az akcióban részt vett rendőrök ellen ügyészségi eljárás indult, annak lezárásáig a rendőrség nem indíthat ellenük fegyelmi eljárást.
Kiképezik a lakásmaffia ellen az ügyvédeket
Aláírások, okmányok valódiságának megállapítására tanfolyamot szerveznek az ügyvédeknek, hogy ne válhassanak a lakásmaffia áldozataivá. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy az ügyvédek segítették a lakásmaffiát: a fővárosban jelenleg 5-6 ügyvéd ellen folyik fegyelmi eljárás, 2-3 ügyvédnek pedig a bíróság előtt kell szembenéznie lakásmaffiával kapcsolatos vádakkal.