Fed

címke rss

Rettegés és várakozás a szuperszerda előtt

Archívum2016.09.20, 15:36

A japán és az amerikai jegybank is szerdán számol be kamatdöntő ülésének eredményéről, és mivel csak igen ritkán esik egy napra a két bejelentés, így a befektetők különösen izgatottan várják a híreket. Mindazonáltal a Bank of Japan most nagyobb figyelmet kaphat amerikai társánál.

Nagy vihart kavarhat az amerikai jegybank

Archívum2016.09.19, 15:06

A világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates milliárdos befektetője, Ray Dalio úgy látja, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek egyelőre tartózkodnia kellene a kamatemeléstől. A jelenlegi helyzet ugyanis történelmi perspektívában is igen veszélyes lehet.

Véget ért a nagy menekülés

Archívum2016.09.19, 11:21

Miután az arany 2016-ban jelentős emelkedéseket produkált, az RBC Capital Markets nyersanyagpiaci elemzője szerint most úgy tűnik, a nemesfém elérte a tetőpontját.

A feltörekvők a viharban is kitartanak

Archívum2016.09.15, 11:48

A piacok és a befektetők egyre zavartabbak azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed végül mikor emel kamatot. Ennek egyik legfontosabb oka hogy nem teljesen világos, a szigorítás miként hat majd a globális piacokra. Miközben sokan attól félnek, hogy a kamatemelés igen negatívan befolyásolná a feltörekvő piaci eszközöket, mások szerint a jelenlegi lendület jövőre is kitarthat.

Jegybanki szavak mozgatták a befektetőket

Archívum2016.09.14, 11:06

Az elmúlt hónapban is csekély volt a forgalom a globális pénz- és tőkepiacokon. A globális makrokép összességében nem változott az előző hónaphoz képest, ennek megfelelően az euró/dollár árfolyam szűk sávban 1,11 és 1,1350 között mozgott.

Ezért szenvednek ma a tőzsdék

Gazdaság2016.09.12, 17:17

Alaposan megtépázta a tőzsdéket, hogy az amerikai központi bank feladatkörét ellátó Fed egyik döntéshozója pénteken, Eric Rosengren az alapkamat-emelés lehetőségéről beszélt. Szavai az amerikai kereskedést azonnal magával rántotta, és a hét vége után Ázsiában és Európában is pirosba borultak a tőzsdék.          

Amerikai kamatemelést sürgetett egy FED-elnök

Gazdaság2016.09.07, 14:11

A foglalkoztatottsági és inflációs mutatók alapján a kamatemelés mellett érvelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) San Franciscó-i ágának elnöke, meglehetősen óvatosan nyilatkozva azonban a lehetőségekről.

Lekerülhet a napirendről a szeptemberi kamatemelés

Gazdaság2016.09.02, 16:39

Csupán 151 ezer új munkahely keletkezett augusztusban, ami alulmúlta az elemzői várakozásokat. Ezzel minden esély megvan arra, hogy az amerikai jegybank ne emeljen kamatot a szeptemberi ülésén. Ráadásul a történeti adatok is arra utalnak, hogy ennek most kicsi az esélye.

Lendületre vár a dollár

Gazdaság2016.08.31, 13:59

A dollár erősödését váró befektetők abban bíznak, hogy a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatok fordulópontot jelentenek a piacán. Az amerikai deviza ugyanis idén folyamatosan gyengült a G10 és a feltörekvő piaci devizák ellenében, mert az USA jegybankja hezitált a kamat emelésével kapcsolatban.

Elkötelezettek, de egyre gyengébbek a jegybankok

Archívum2016.08.30, 12:25

A jegybankárok nem adják föl a harcot az alacsony infláció ellen, noha igen óvatosak azzal kapcsolatban, hogy új eszközöket vessenek be a nem konvencionális monetáris politikai eszköztárból.

Összeültek a jegybankárok – Mi lesz a dollárral?

Gazdaság2016.08.26, 11:38

Az amerikai Jackson Hole-ban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által szervezett szokásos éves nemzetközi bankártalálkozón gyűltek össze a világ vezető pénzügyi intézményeinek képviselői. A jövő ellenálló monetáris rendszereinek tervezése címmel szervezett csütörtökön kezdődött kétnapos esemény pénteki munkanapján szólal fel Janet Yellen, a Fed elnöke.

Nem várnak drasztikus lépést Amerikától

Gazdaság2016.07.17, 12:13

A Wall Street Journal által megkérdezett 60 szakértő fele szerint decemberig nem emel kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.

Globális terepen harcolnak a jegybankok

Gazdaság2016.07.01, 17:41

A globalizáció lehetetlenné teszi, hogy egy ország belső gazdasági környezetét a külföldi hatások figyelembe vétele nélkül működtessék. Ez manapság fokozottan igaz a jegybankokra, amire a brexit erősen rá is világított.

Nagyobb bajok is vannak a brexitnél

Gazdaság2016.06.27, 16:31

Noha a világ még azt találgatja, hogy mi lesz a brexit után, az HSBC egy szakértője szerint ennél sokkal nagyobb probléma is fenyegeti a globális gazdaságot. A rendszerszintű gondokat ugyanis sokkal inkább a kötvénypiac tükrözi.

Soha nem volt még ennyire értékes a készpénz

Gazdaság2016.06.22, 11:33

A befektetőknek nem lenne szabad alábecsülniük a készpénz fontosságát a portfólióikban – mondja Mohamed El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója. Az eszközárak ugyanis teljesen elszakadtak a fundamentumoktól, ami akár veszélyes is lehet.

Hatalmas készpénz-állományon ülnek az alapkezelők

Archívum2016.06.15, 14:27

Közel 15 éve nem tapasztalt készpénz áll az alapmenedzsereknél, ahogy fokozódnak a félelmek a britek EU-tagságával kapcsolatban. Eközben attól is egyre többen félnek, hogy a világ nagy jegybankjainak politikái nem járnak sikerrel.

Még nyáron jöhet az amerikai kamatemelés

Gazdaság2016.06.13, 11:34

Nem várnak nyugodt nyarat a tőkepiacokon. A júniusi brit népszavazás, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások okozhatnak izgalmakat a következő hetekben. A témában Jobbágy Sándor, a CIB Bank senior elemzője írt összefoglalót az Origónak.

A kötvényguru rossz hírekkel szolgált a befektetőknek

Gazdaság2016.06.03, 09:59

A széles körben követett kötvényguru, Bill Gross szerint az elmúlt 40 év kötvény- és részvényhozamai különlegesnek számítottak, és megismételhetetlenek. Éppen ezért érdemes felkészülni egy teljesen megváltozott piaci környezetre.

A jegybank kezében vannak az amerikai részvények

Archívum2016.06.02, 15:12

Beüthet a nyár az amerikai részvénypiacoknak. Egyes tényezők, mint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése ugyanis komoly zuhanást eredményezhet az S&P 500 indexnek. 

Így omolhat össze a világgazdaság

Archívum2016.06.02, 10:23

Számos lefelé ható kockázat fenyegeti a világgazdaságot, beleértve a piaci reakciók hirtelen változását vagy az európai politikai bizonytalanságot. A Société Générale bank összegyűjtötte napjaink legfontosabb veszélyforrásait. 

Beköszönt az év legrosszabb hónapja

Gazdaság2016.06.01, 11:14

Ahogy beköszönt a nyár, az EU-tagságról szóló brit népszavazás és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lehetséges kamatemelése óvatosságra intheti a befektetőket júniusra. Főleg úgy, hogy az alapmenedzserek szerint rendre ez a legrosszabb hónap a piacok számára.

Menekülnek a devizapiaci befektetők

Gazdaság2016.05.31, 08:06

Egyre inkább veszít időszakos varázsából a kínai jüan, ahogy fokozódik a tőke kiáramlása a piacról. A dollárral szembeni erő és a más devizákkal szembeni gyengeség átmeneti aranykora ezzel folyamatosan halványulni látszik.

Kimenekítik a profitot az aranyból

Gazdaság2016.05.30, 17:54

Az év elején tapasztalt izgatottságot követően a befektetők visszavonultak az aranypiacról ebben a hónapban. Egyre többen gondolják úgy ugyanis, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed készen áll az újabb kamatemelésre. 

Erősödő nyugtalanság a részvénypiacokon

Archívum2016.05.23, 05:21

Az amerikai piacok látszólag nem állnak messze a mindenkori csúcsaiktól, mégis komoly aggodalmak övezik az USA gazdaságának állapotát. Az a különös helyzet állt elő, hogy míg régen ezeket a nyugtalanságokat a piac beárazta, most mintha az indexek eltávolodnának a valóságtól.

Bátor üzletek egy veszélyes világban

Gazdaság2016.04.07, 12:42

A legfontosabb kockázatokat, az amerikai kamatpálya jövőjét, valamint a bank által izgalmasnak tartott befektetési lehetőségeket is elemezte Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója a részvényeseknek írt éves levelében.

A március a megkönnyebbülés hónapja volt

Gazdaság2016.04.06, 13:37

A március a fellélegzés hónapja volt: nemcsak a megjelenő kedvező makroadatok és az Európai Központi Bank további lazításai miatt, hanem legfőbbképp azért, mert az emelkedő olajár csökkentette a piacokat az utóbbi időben nagyon nyomasztó kockázatokat. 

Új fejezet közeleg a dollár történetében

Gazdaság2016.03.30, 17:57

Lassan véget érhet a dollár nagy menetelése az elemzők szerint, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ismét laza hangot ütött meg. Ezzel az elmúlt időszak egyik legnagyobb befektetési sztorija fejeződhet be.

Bevetésre készek a jegybanki helikopterek

Gazdaság2016.03.23, 11:44

A válságot követő több mint 600 kamatvágás és a 12 ezermilliárd dollár értékű jegybanki eszközvásárlás még mindig nem tudta rendesen helyrerázni a világgazdaságot, és elégséges mértékre pörgetni az inflációs szinteket. Éppen ezért számos közgazdász szerint a központi bankoknak sokkal mélyebbre kellene ásniuk az eddig ismeretlen területeken.

Fed: Javult a gazdasági aktivitás az USA-ban

Gazdaság2016.03.02, 22:08

Mérsékelten javult a gazdasági aktivitás az USA-ban, a régiók többségében folytatódott a növekedés a Fed gazdasági helyzetjelentése szerint. Az úgynevezett Bézs Könyvben azonban már a gyengélkedés első jeleiről is írnak.

Megcsapták Európát, és ez még csak a kezdet

Archívum2016.01.28, 14:01

Ahogy az európai részvénypiac a legrosszabb januárja végéhez közeledik 2008 óta, csupán kevés befektető készül arra, hogy egy kicsit kifújja magát a durva évkezdés után. Mi több, sokan még ennél is rosszabbra készülnek.

A nyelvészek segítettek a befektetőknek

Gazdaság2016.01.28, 07:36

Továbbra sem stabilizálódott az olaj ára: a hajnali órákban 33 dollárt kérnek egy hordóért. A nyersanyagokon kívül a Fed kamatdöntése határozta meg a piaci mozgásokat. Tengerentúlon a nyitáskor érezhető jó hangulat után az eladók kerekedtek felül. A főbb indexek mind jelentős mínuszban zártak. Emellett a forint és a dollár is jelentősen gyengült tegnap. Az ázsiai piacokon kisebb emelkedés látható. Ez történt a világban, amíg pihent, és ez vár ránk ma.

Néhány szó dönthet a piacok sorsáról

Archívum2016.01.27, 12:34

Az év eleje óta tartó piaci felfordulás miatt sok elemző arra számít, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed visszafogja magát az idei kamatemelésekkel. A szerdai kamatdöntő ülés legfontosabb pontja ismét az lesz, hogy a Fed milyen kommunikációval áll elő, vagyis hogy a „galambok” vagy a „héják” kerekednek-e felül, azaz, hogy a lazítás vagy a szigorítás hangja dominál majd.

Nagy mozgások fenyegetik a világgazdaságot

Gazdaság2016.01.25, 11:37

A geopolitikai félelmek álltak a középpontban a svájci Davosban, ahol az elmúlt napokban összegyűlt a világ gazdasági elitje. Kína természetesen vezette a gazdasági félelmek listáját, de a szakemberek szerint általában is nagy mozgások mennek végbe, melyek fenyegetik a világgazdaságot.

Európa szenved a saját jegybankjától

Archívum2016.01.21, 05:32

Csütörtökön ülésezik az Európai Központi Bank, és nagy kérdés lesz, hogy vajon a jegybankárok meg merik-e húzni a váratlant, és a gázra lépve tovább izzítják-e az eurózóna monetáris élénkítését. Decemberben ugyanis sikerült alaposan csalódást okozniuk a piacoknak, ráadásul a világ azóta eléggé megváltozott, nem éppen Európa javára.

Nagyobb a veszély, mint a válság előtt

Archívum2016.01.20, 12:54

A globális pénzügyi rendszer fenyegetően instabillá változott, és kőkemény csődhullámmal néz szembe a világ, amely veszélyezteti a politikai és társadalmi stabilitást is – mondja az OECD egyik vezetője. William White szerint a helyzet most rosszabb, mint 2007-ben, a pénzügyi válság kitörése előtt volt.

Fed: mérsékelt ütemben növekedik az amerikai gazdaság

Gazdaság2016.01.13, 22:57

A foglalkoztatás javulása és a lakossági kiadások növekedése mellett mérsékelt ütemű növekedést állapított meg a gazdasági régiók többségében az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed januári gazdasági helyzetjelentése, a szerdán publikált Bézs Könyv.

Az olaj lophatja el az idei karácsonyt

Archívum2015.12.21, 13:41

A Brent olaj 2004 óta nem látott mélységbe süllyedt hétfőn, ahogy kiújultak a befektetői félelmek a globális túlkínálat további fokozódásával kapcsolatban. Ezzel együtt a múlt hét piaci alakulásai tükrében úgy látszik, az olaj idén ellophatja a karácsonyt, és alááshatja a szokásos év végi jó hangulatot.

Még évekig szárnyalhat a dollár

Archívum2015.12.21, 10:01

A dollár piacán a bika 2011 júniusi negyedévében jelent meg, és a Deutsche Bank elemzői szerint még két további évig kitarthat. Kereskedelmileg súlyozva az amerikai fizetőeszköz akár további 10 százalékot is erősödhet a következő időszakban.

Alacsonyan szárnyal az USA

Archívum2015.12.18, 11:00

Beindultak a számolgatások, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán véget vetett egy közel egy évtizedes korszaknak, és kamatot emelt. Miközben a befektetők elsősorban a lépés piaci hatásaival vannak elfoglalva, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy áll most az amerikai gazdaság, és miként teljesített 2006-ban, az utolsó kamatemelés idején. 

Nincs még vége a könnyű pénz korának

Archívum2015.12.17, 11:55

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán lezárt egy történelmi korszakot az USA számára, a fejlett országok kamatszintjei még mindig igen alacsonyak, és a közeljövőben is azok maradhatnak. A Fed döntése mindenképpen fontos lépés volt a világgazdaságban, de az olcsó pénz korának még nincs vége.

Lezárult egy történelmi korszak

Gazdaság2015.12.16, 21:44

Megtette a Fed, amit a piac várt tőle, és az eddigi kommunikációjának megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatrátát. Eleve óriási várakozás övezte a szerda esti Fed kamatdöntést, hisz a piaci várakozások több mint 70 százalékos esélyt adtak a kilenc éve nem látott monetáris szigorításnak. A döntés hatására igen éles mozgásokat lehetett látni mind a részvény-, mind a devizapiacokon: a dollárát oda-vissza megjáratták, a tőzsdék ugyanakkor folyamatosan emelkedtek. A magyar idő szerint 20:30-kor indult sajtótájékoztatón pedig Janet Yellen Fed-elnök válaszolt az újságírói kérdésekre. 

A Fed szavai megrengethetik a piacokat

Gazdaság2015.12.16, 13:37

Annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a piaci várakozások szerint szerdán a monetáris szigorítás, vagyis a kamatemelés útjára léphet közel egy évtized után, a dollár az elmúlt hetekben mégis gyengült a főbb fizetőeszközökkel szemben. A deviza- és kötvénybefektetők sokkal inkább a Fed szavaira, mint a tetteire kíváncsiak.

Újabb intézkedéseket hozhat az MNB

Gazdaság2015.12.14, 09:18

A hét, illetve az év vége legfontosabb eseménye kétségkívül az amerikai jegybank december 16-ai kamatdöntése lesz, hogy vajon kilenc év után először emel-e kamatot a Fed. Viszont magyar szempontból is van mit figyelemmel követni, hisz kedden a Magyar Nemzeti Bank jegybankárai ülnek össze az év utolsó kamatdöntő ülésére, ahol akár újabb bejelentések is sorra kerülhetnek.

2016: komoly nehézségekkel teli új időszámítás kezdődhet

Archívum2015.12.12, 16:06

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetleges decemberi kamatemelése az elemzők szerint erősen megtisztíthatja a képet a jövő év kezdete előtt, várhatóan nem jön egyszerű időszak a befektetők számára. Az energiaszektor jövője pedig továbbra is nagy kérdés lesz.

Teljesen más lesz ez a kamatemelési ciklus

Gazdaság2015.12.09, 13:58

Látványosan hosszú vajúdás után a piaci várakozások alapján december 16-án kamatot emelhet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A kamatemelési ciklus elindulását 2014 tavasza óta lebegteti a testület, rendkívül hosszú felkészülési időt adva ezzel a piacoknak. Legutóbb szeptemberben áraztak a testülettől jövő jelzések alapján ilyen lépést a piacok – a döntés akkor nemzetközi aggodalmak miatt elmaradt. Ezúttal nehezebb komoly kifogást találni.

Kicsi az esély a rendszerszintű válságra

Gazdaság2015.12.07, 08:57

Londoni pénzügyi elemzők szerint csekély a valószínűsége annak, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve kamatemelési ciklusának decemberre várt kezdete rendszerszintű pénzügyi válságot okoz a feltörekvő térségben, bár a csoporton  belül vannak sebezhető gazdaságok.

Ki kell vezetni a jegybanki szükségintézkedéseket

Gazdaság2015.12.03, 09:47

Tegnap este az amerikai jegybank elnöke jórészt megerősítette, hogy a december 16-ai ülésen sor kerülhet a régóta várt kamatemelésre. 

Belenézett a nagybank a jósgömbbe

Gazdaság2015.12.02, 12:20

A feltörekvő piacok igen rossz éve, amely alaposan elkalapálta az eszközöket Johannesburgtól Jakartáig hamarosan véget ér. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy – legalábbis a JP Morgan szerint – a várakozások tekintetében 2016 sem lesz különösebben rózsás év a feltörekvők számára. 

Kifuthatnak jövőre az idei nagy sztorik

Gazdaság2015.12.01, 11:02

Ahogy az idei év lassan a végéhez közeledik, a befektetők egyre inkább 2016 nagy sztorijait keresik. Az elemzők szerint jövőre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és Kína hatásai fogyasztókra és a vállalati eredményekre egyre csökkennek. A nagy kérdés az tehát, mi mozgatja majd jövőre a piacokat.

Hiába teljesít jól hazánk, a piac más szemüveget használ

Gazdaság2015.11.30, 12:48

A jelenlegi dollárroham vége előtt, talán 2017-ben, legkésőbb 2018-ban az euró árfolyama még „lenéz” a történelmi mélypontra: már 80-90 dollárcentért is kapunk majd egy eurót – prognosztizálja Marc Chandler közgazdász- és történész professzor, a bostoni alapkezelő és befektető cég, a Brown Brothers Harriman jelenlegi, az HSBC volt vezető devizapiaci stratégája. Az Alapblognak adott interjúban azt is kifejtette, hogy Magyarország kötvény- és devizapiaca – az aktuálisan jó adatok dacára – erősebben fogja megsínyleni a feltörekvő piacokat fenyegető viharokat, mert a befektetők bennünk kevésbé bíznak, mint szomszédainkban.

Négy tűz között

Gazdaság2015.11.30, 11:10

Decemberben a figyelem jegybankok monetáris döntéseire irányul: december 3-án az Európai Központi Bank, december 10-én a svájci jegybank, december 15-én a Magyar Nemzeti Bank, ezt követően pedig a Fed lépései és kommunikációja határozza majd meg a részvényárakat és devizapiaci trendeket, ráadásul úgy tűnik, a nagy jegybankok egymásra is várnak.

Adósságok, melyeket talán sosem fognak visszafizetni

Archívum2015.11.27, 10:38

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezetének főigazgatója és vezető közgazdásza minden korábbinál mélyebb adósságválságot prognosztizál. Richard Kozul-Wright az Alapblognak adott interjúban kifejti, micsoda cunamit gerjeszt a világgazdaságban, hogy az utóbbi öt évben példátlan mennyiségben vettek fel dollárban denominált hiteleket a fejlődő és feltörekvő országok gazdaságai, ámde adósságaikat már talán soha sem fogják tudni visszafizetni. Wright szerint minket sem fog megkímélni a tőkepiacunkról kétségbeesetten menekülni próbálók áradata.

A végéhez közeledik a szuperciklus

Gazdaság2015.11.25, 11:25

A nyersanyagok közel egy évtizedes ragyogása erősen a végéhez közeledik. A kínai kereslet által is nagyban fűtött bikapiac koporsójába éppen a világ második legnagyobb gazdasága verte be az első szöget, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed adhatja meg a kegyelemdöfést a szuperciklusnak.

Idén elmaradhat a Mikulás-rali

Gazdaság2015.11.24, 11:48

Ebben az évben elmaradhat a Mikulás-rali a részvénypiacokon – véli a CNBC publicistája. Az eddigi tapasztalatok és a jegybankok várható decemberi lépései miatt az elemző úgy véli, a befektetőknek érdemes lehet már most a partvonalra állni 2015 fennmaradó időszakában.

Bizonytalanság uralja a világot

Gazdaság2015.11.19, 16:52

Talán a környezet már megérett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi kamatemeléséhez, de a világgazdaság még mindig bizonytalan, törékeny és egyenetlen – mondja Mark Weinberger, az EY elnöke és vezérigazgatója.

Az amerikai jegybank rászokott a drogokra

Gazdaság2015.11.16, 15:05

Peter Schiff amerikai befektető, privát bankár, pénzügyi kommentátor, volt elnöki (Ronald Reagan) tanácsadó szerint elkerülhetetlen az amerikai pénzügyi rendszer tartópillérének, a dollárnak az összeomlása. Az alábbi interjúban azt mondja, hogy a Fed már képtelen kikeveredni a maga kreálta csapdából: ha kamatot emel, akkor ugyanoda jut a világ, ahova 2008-ban került, ha viszont nem emel, akkor azt éri el, hogy a világ nagyon hamar felismeri: a dollár semmi egyéb, mint egy értéktelen papír, mert nem áll mögötte igazi, termelésen alapuló gazdaság.

Új korszak köszönthet be a részvénypiacokon

Gazdaság2015.11.13, 11:21

Talán már csak egy hónap van hátra az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemeléséig, és ez arra ösztönözheti a befektetőket, hogy átgondolják a portfólióikat. A Barclays szerint a szigorítás új időszakot nyithat a részvénypiacokon is.

Érdemes még a dollárra fogadni

Archívum2015.11.11, 16:27

A nullához közelítő kamatkörnyezetben ritkán találunk kiugró eredményeket. Akik azonban az elmúlt évben a dollárra fogadtak, jó esetben akár kétszámjegyű hozamot is zsebre tehettek. Nem árt azonban az óvatosság, a devizapiac az egyik legkockázatosabb terep.

2001 óta nem volt ilyen gyenge a forint

Gazdaság2015.11.06, 17:13

Óriási meglepetéssel szolgált a péntek délután közzétett átfogó amerikai munkaerőpiaci adat, melynek hatására jelentős dollárerősödést látni a devizapiacon, mivel a piac most már arra számít, hogy a Fed vélhetően decemberben emelni fog a kamaton. A forint 15 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben.

Súlyos kockázatok rengethetik meg a világot jövőre

Archívum2015.11.05, 14:21

A volatilis tőkemozgások, a kínai gazdaság vártnál lassabb ütemű növekedése és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetleges monetáris szigorítása veszélyeztetheti leginkább a szuverén adósbesorolásokat 2016-ban – derül ki a Moody’s Investors Service jelentéséből. A hitelminősítő összefoglalta, minek nézünk elébe jövőre.

A dollár díjazza az egyre határozottabb kommunikációt

Gazdaság2015.11.05, 13:35

Egyre magabiztosabban hangoztatja Janet Yellen, hogy decemberben emelni fognak. Az amerikai jegybankelnök szavaira a piac is kedvezően reagált, mind a dollár, mind a kötvényhozamok terén jelentős erősödést látni.

A guru szerint tévúton jár a Fed

Gazdaság2015.11.04, 13:10

Nem titok, hogy a kötvénykirály Bill Gross nem híve az a jegybanki mennyiségi lazításnak (QE). Meglátása szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed politikája ugyanis elriasztja a hosszú távú befektetőket. Legfrissebb befektetési előrejelzésében javaslatot is tett arra nézve, mi lenne manapság a megfelelő lépés a Fed részéről.

Az amerikai jegybank jót tehet a részvénypiacokkal

Gazdaság2015.11.04, 10:57

Nem kellene annyit aggódni a Fed-kamatemelés miatt, figyelmeztet Mislav Matejka, a J.P. Morgan befektetési bank stratégája. Ha az amerikai jegybank decemberben meghúzná a ravaszt, akkor az a részvénypiacok számára is kedvező lehetne.

Elkeseredett jegybanki hajsza a növekedésért

Gazdaság2015.11.03, 15:54

A világvége váróknak ismét csalódniuk kellett. A konspiráció hívők ellen is, mintha minden összeesküdött volna. Az amerikai tőzsdeindexek égő kerítést vontak a romló gazdasági folyamatok köré, egy százalékra izzanak a történelmi csúcstól. Viszont még semmi sem dőlt el: Kína elmocsarasodhat, becsődölhet, vagy átmenetileg akár újra hiperszonikus sebességbe is kapcsolhat. Az európai országok teljesítménye kezd kiegyenlítődni, de ennek nem mindenki örül. Nagyon úgy néz ki, hogy a Mikulás rotációs kapát hoz a piacoknak, mindezt pedig csak tetézi az, hogy ugyanazt a folyamatot másképp látják a tengerentúlon és máshogy a vén kontinensen.

Tovább játszik a piacokkal a Fed

Gazdaság2015.10.29, 10:14

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az amerikai alapkamaton a Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerda  este, de az ülés után megjelent közlemény tartalmazott néhány változást, amiből a piac azt olvasta ki, hogy decemberben már léphet a jegybank. A dollár jelentős erősödésbe kezdett a vezető devizákkal szemben.

Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed

Gazdaság2015.10.28, 20:16

Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság szerdán.

Lehet még tere a hozamvadászatnak

Archívum2015.10.27, 15:33

Van még terük a befektetőknek a hozamvadászatban, ahogy az amerikai és az európai jegybank olyan jelzéseket ad, hogy a közeljövőben még nem fognak emelkedni a kamatok – hangsúlyozza az HSBC privátbanki részlege.

Amiről a Fed mélyen hallgat

Gazdaság2015.10.27, 09:08

Egyre több találgatás lengi körbe az amerikai jegybank kamatemelésének időzítését, mikorra is várható az első szigorítás, amire 2006 óta nem volt példa. Csak hogy a befektetők másra is nagyon kíváncsiak, mivel a Fed egyelőre nem adott értelmezhető iránymutatást arra, hogy mit kíván tenni a mérlegében roskadozó amerikai állampapírokkal. 

3 ok, miért nem lesz rali az amerikai tőzsdén

Gazdaság2015.10.13, 14:41

Az alacsony hozam-kilátások, az amerikai adósságplafon emelése körül fellángoló viták és a Fed kamatemeléssel kapcsolatos bizonytalanság mind a pénzpiacon csapódik le. Ezt tükrözi a vezető amerikai vállalati papírokat tömörítő S&P 500 index mozgása is, ráadásul a Goldman Sachs elemzői nem is várnak nagyobb emelkedést az év hátralévő részére.

Akár negatív kamatot is bevethet a Fed

Gazdaság2015.10.12, 15:58

A korábban tabunak számító negatív kamatszint bevezetését is megfontolhatja egy következő recesszió idején az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Néhány jegybankár, köztük a korábbi elnök Ben Bernanke szerint a nemzetközi példák eloszlathatják a korábbi félelmeket.

Év végéig szeretne kamatot emelni a Fed

Gazdaság2015.10.09, 09:55

Miközben az amerikai gazdaság állapota stabil, és a globális kockázatok is mérsékelten üthetnek vissza a világ legnagyobb gazdaságára, a Fed jegyzőkönyve különleges figyelmet szentelt a piaci változásoknak. 

Halálos döfést kaphat az amerikai export

Gazdaság2015.10.06, 23:26

Nem biztos, hogy az amerikai gazdaság megbirkózna egy 100 bázispontos emeléssel – nyilatkozta Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke.

Egyre nagyobb csapdába kerülhet a Fed

Gazdaság2015.10.05, 19:02

Legalább két százalékos gazdasági növekedésre lenne szükség a második félévben ahhoz, hogy decemberben kamatot emelhessen az amerikai jegybank. Hiába próbálnak szemet húnyni a világgazdasági turbulencia felett, már saját bőrükön érzik az előszelét.

Téboly lesz úrrá a feltörekvő piacokon

Gazdaság2015.10.02, 17:33

Nem fognak csillapodni a piaci kedélyek, sőt tovább növekedhet a volatilitás a pénzügyi piacokon. Sőt könnyedén megeshet, hogy az amerikai jegybank a legrosszabb időzítéssel hozza meg a jó döntést, azaz emelhet kamatot, állítja Mohamed El-Erian, az Allianz gazdasági tanácsadója, a PIMCO korábbi társvezetője. 

Aggodalmát fejezte ki az IMF-vezér

Gazdaság2015.10.01, 14:01

Kiábrándító és egyenetlen globális gazdasági növekedésre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Christine Lagarde friss beszédében kiemelte, Kína és az Egyesült Államok jelentik a két legnagyobb kihívást, de az átmeneti időszak, amelyben éppen vagyunk, elengedhetetlen és egészséges.

Újabb figyelmeztetés érkezett a legendás gurutól

Archívum2015.09.29, 15:42

A milliárdos befektetési guru, Carl Icahn komoly kritikát fogalmazott meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed laza monetáris politikájával szemben. Icahn szerint a nem kívánt következmények akár katasztrofálisak is lehetnek. Meglátása szerint az amerikai vállalatvezetők ráadásul csak rontanak a helyzeten.

Nagyot tarol idén a készpénz

Gazdaság2015.09.29, 08:12

A készpénz eddig bomba évet tudhat magáénak. A részvény- és a kötvénypiaccal szemben egyaránt felülteljesítő lehet, amire 1990 óta nem volt példa. Mindennek hátterében a csúcsra érő likviditás és a Fed-kamatemelés miatti félelem áll.

Beijedt az amerikai jegybank

Gazdaság2015.09.17, 22:15

Hiába övezte óriási várakozás és megosztottság a Fed ma esti kamatdöntését, a jegybankárok most sem vállalták be a közel 7 éve zéró szinten lévő irányadó kamatráta emelését. Úgy tűnik, a vegyes gazdasági adatok és a világgazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak a Fed döntéshozói közé is begyűrűztek. 

Befogadná a menekülteket az Allianz közgazdásza

Gazdaság2015.09.17, 18:09

Michael Heisét nem befolyásolják az IMF és a Világbank kamatemelés-ellenes ellenérvei, inkább szembeszáll velük. Az Allianz közgazdásza a menekülthullám német és európai gazdasági hatásait is inkább jónak tartja, mint negatívnak. 

Több ezer százalékos nyerők

Gazdaság2015.09.17, 12:00

Ma este színt kell vallania az amerikai jegybankároknak, hogy vajon 9 éve után először emelnek-e az irányadó kamatrátán. A piac egyre feszültebben várja a végső döntést, ennyire megosztott talán még sosem volt a várakozások tekintetében. Viszont, hogy csillapítsuk a feszültséget, megmutatjuk, melyik 10 amerikai részvény teljesített a legjobban az utolsó szigorítás óta.

Célegyenesbe fordult a Fed

Archívum2015.09.16, 18:35

Felfokozott hangulat, egymást ellentmondó hírek, és megosztott elemzői társadalom. Számos jelzőt és megállapítást lehetne tenni a ma esti Fed döntés előtt, de az biztos: az amerikai jegybank 9 éve nem emelt az irányadó kamatrátán. Csütörtök este viszont a befektetői világ szeme a valós idejű hírfolyamokon lesz, azt vizslatva, hogy vajon lesz-e elmozdulás a közel 7 éve történelmi mélyponton tartózkodó kamatban. 

Ők lehetnek a kamatemelés nyertesei és vesztesei

Gazdaság2015.09.15, 17:20

A Goldman Sachs befektetési bank összeállította, mely vállalati papírokból érdemes betárazni, ha bekövetkezik az amerikai kamatemelés, és melyektől érdemes szabadulni.

Töretlen a dollárhegemónia

Gazdaság2015.09.15, 14:15

Kisebb hazai gazdasági növekedéssel, jövőre jelentősen emelkedő inflációval, tartósan gyenge forinttal kalkulálnak az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. A kínai gazdaság lassulása továbbra is bizonytalanságban tarthatja a piacokat, az eurózóna és hazánk gazdaságára azonban mindez csak mérsékelten hathat. A fellendülő amerikai gazdaság, a kínai deviza leértékelése, az Európában és Japánban elhúzódó monetáris lazítás, valamint a hamarosan meginduló amerikai kamatemelési ciklus ugyanakkor erősíti a dollárt, amelynek árfolyama jövőre akár 330 forintig emelkedhet.

Amerikai história zsé

Gazdaság2015.09.14, 12:38

Az amerikai cégvezetés, a Mohó Sapiens rászokott a cuccra: saját részvényekkel telik a buksza. Már rég nem a klasszikus tőkeáramlás határozza meg Amerikában a részvények értékeltségét, az árfolyamokat, hanem átvette a hatalmat a vállalatok saját akciója, mint a SkyNet a Terminátorban. Az előző 10 évben a cégek több saját részvényt vásároltak vissza, mint amennyi pénzt a Fed eddig “nyomtatott”. Ez nagy baj, ugyanis torzítja a piaci viszonyokat, másrészt elégeti a vállalatok jövőbeli lehetőségét.

Elhamarkodott lenne a Fed kamatemelése

Gazdaság2015.09.11, 15:22

A túl korai kamatemelés több kárt okozhat az Egyesült Államok gazdaságának, mint amennyi előnnyel járna, figyelmeztet Andrew Levin közgazdász, ami korábban a mostani Fed-elnök, Janet Yellen tanácsadója is volt. 

Még egy aggódó hang

Gazdaság2015.09.09, 16:50

A Világbank szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve "pánikot és zűrzavart" kelthet a feltörekvő országok piacain, ha szeptemberi ülésén a kamatemelés mellett dönt, így inkább várnia kellene egy ilyen lépéssel, amíg a világgazdaság biztosabb vizekre evez.

Magyarország jobban ellenállhat a külső sokkoknak

Gazdaság2015.09.09, 12:31

Az amerikai jegybank közelgő kamatemelése miatt mindenki azt találgatja, hogy mely országok és régiók lehetnek a legsérülékenyebbek, illetve a legellenállóbbak. A Financial Times írása szerint Magyarország kifejezetten jó kilátásokkal fut neki a megváltozó környezetnek, bár a növekvő volatilitás (változékonyság) alól hazánk sem tudja majd teljesen kivonni magát.

Fokozódhat a megosztottság péntek délután

Gazdaság2015.09.04, 13:30

A péntek délután fél 3-kor kerül nyilvánosságra a szokásos amerikai havi átfogó munkaerőpiaci adat, amelynek kiemelt jelentőséget tulajdonít a Fed is monetáris politikája alakításánál. Az alábbi tényezőket érdemes figyelembe venni a mostani publikálásnál. 

Ezért kell nekünk annyira az infláció

Gazdaság2015.09.02, 17:03

Augusztus elején szinte 'egyértelmű' volt, hogy az amerikai jegybank szeptember közepén - hosszú idő óta először - a kamatemelés eszközével fog élni. Eltelt pár hét, és a piaci szereplők elbizonytalanodtak, melynek számos oka van, de ott lapul a nem kellően magas infláció is.

Újra emelkedni tudtak a tőzsdék

Gazdaság2015.08.27, 11:10

Az elmúlt egy hét hullámvasútja után némi megnyugvás látszik a piacokon, szerdán az amerikai tőzsde két mutatója, a Dow Jones és az S&P 500 is négy éve nem látott napon belüli emelkedést könyvelt el. 

A Fed alelnökétől várja a mannát a pénzvilág

Gazdaság2015.08.27, 09:10

Ritkán látott várakozás és sok találgatás előzte meg a csütörtök este kezdődő, a világ jegybankelnökeit felsorakoztató Jackson Hole-i konferenciát. Bőven van most téma terítéken: infláció, Fed kamatemelés, devizaháború, vagy mindezek kombója. 

Kisebb az esélye, hogy a Fed meghúzza a ravaszt

Gazdaság2015.08.26, 16:15

Mindent átrajzolhatnak az elmúlt időszak piaci eseményei és vannak, akik már a szeptemberi amerikai kamatemelést is tavaszra tolják. A Fed elnöke eltökélt, de prominens személyiségek közül is sokan végzetes hibának tartanának egy amerikai kamatemelést a jelenlegi piaci környezetben. 

Hatalmasat zuhantak az amerikai tőzsdék

Gazdaság2015.08.25, 09:47

A kínai gazdaság befullafádásától való félelem miatt általános eladási hullám söpört végig hétfőn a piacokon, amelyből átmenetileg az Apple tudott profitálni, de az sem jelentősen. Az ázsiai piacokon enyhült hajnalban a nyomás, itthon pedig viszonylag jól tartotta magát a forint.

Közeledik a várva várt döntés

Archívum2015.08.20, 12:57

Nem adott egyértelmű jelzést a Fed azzal kapcsolatban, hogy csaknem egy évtized után mennyire van közel az első kamatemelés az Egyesült Államokban. A hírre estek a tőzsdék.

Nem emel kamatot a Fed ősszel

Gazdaság2015.08.11, 09:27

Pluszban zártak az amerikai részvényindexek, miután az amerikai jegybank alelnöke úgy nyilatkozott, hogy nem várható szeptemberben a kamatemelés, de a Google-nál is nagy változások történnek.  

Bajban leszünk, ha kipukkan a buborék

Gazdaság2015.07.30, 12:24

Megismétlődhet a 2008-as pénzügyi válság, azzal a különbséggel, hogy a kötvénypiaci buborék kipukkanása indíthat el csődhullámot. Ezt Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi legendás elnöke mondta egy interjúban.

Kezd kimenni az arany a divatból

Gazdaság2015.07.30, 09:01

A nemesfém egyre inkább megy ki a divatból; ékszerként sem fogy úgy, de a befektetők is egyre nagyobb számban szabadulnak meg az aranyrúdjaiktól, illetve egyre mélyebb célárfolyamokat vizionálnak.

Ez a folyamat inflációt hozhat

Gazdaság2015.07.27, 16:32

Mialatt a FED épp azt fontolgatja, hogy mikor sokkolja a befektetők többségét egy idei kamatemeléssel (jelenleg szeptember vagy december van terítéken), addig a szóban forgó mennyiségi lazítás épp a véghajrára tartogatja erejét.

Ezért akar a FED mindenképp kamatot emelni

Gazdaság2015.07.23, 18:38

A görög események lecsengése után a befektetőket újra az tartja lázban, lesz-e őszi kamatemelés Amerikában. A FED döntéshozói nagyon remélik, hogy egy előre nem látható belső gazdasági esemény vagy külföldről begyűrűző újabb krízis nem gátolja meg őket, hogy végrehajtsák a sokat beharangozott kamatemelést a szeptember 16-17-i FED-ülésen. Az elemzők mégis elhamarkodottnak érzik a döntést.