Fed

címke rss

Nincs kõbe vésve a pénznyomda üteme

Gazdaság2013.07.17, 17:21

Nincs konkrét ütemterv a Fed eszközvásárlási programjának jövõbeli alakulására vonatkozóan, azt az amerikai gazdaság javulásának függvényében határozza meg az amerikai jegybank. Többek között ez derült ki Ben Bernanke elõre megírt beszédébõl, melyet a kongresszus pénzügyi bizottsága elõtt fog tartani délután a jegybankelnök. Bernanke szerint az amerikai munkaerõpiaci folyamatok még messze nem kielégítõek, és komoly kockázatot jelent Amerikára a fiskális megszorító politika is.

Elõre paráznak a befektetõk

Archívum2013.06.23, 16:21

A többség szerint már szeptemberben mérsékelheti a kötvényvásárlásokra fordított keretét a Fed, miközben alig pár hete kisebbségben voltak az ebben hívõ elemzõk. A Fed kivonulása a legfontosabb piaci motívum lehet az elõttünk álló hónapokban, így biztosak lehetünk benne, hogy minden ezzel kapcsolatos hírt árgus szemekkel figyelnek majd a befektetõk. Meglátásunk szerint ugyanakkor a Fednek nem célja és nem is érdeke összeborítani a piacokat, így a kivonulását is olyan simára szeretné venni, amilyenre csak lehet.

Átmeneti lesz a tõzsdei esés

Archívum2013.06.20, 13:21

Heves reakciókat váltott ki a tõzsdéken Ben Bernanke tegnapi beszéde, azonban Török Bálint szerint a piacokon tapasztalható esés csak átmeneti lesz. A Buda-Cash szakértõje szerint érdemi újdonság nem hangzott el a mennyiségi lazítással kapcsolatban, egy rendkívül óvatos visszavonulás jöhet a programból, szó sincs arról, hogy a megvásárolt papírokat azonnal visszaadnák a piacnak. A mostani jelzés viszont azt is jelenti egyben, hogy javul az amerikai gazdaság teljesítménye, tehát ha a piacok a likviditási szempontok helytt a makrogazdasági fundamentumokra is tekintenek, akkor az segíthet az esés átvészelésében.

Több sebet is ejthet a pénznyomtatás vége

Gazdaság2013.06.20, 12:07

Nagyot meneteltek az értékpapír- és árupiacok a 2008-as pénzügyi összeomlás után, amiben nagy szerepe volt a Fed laza monetáris politikájának is, hiszen eszközvásárlási programján keresztül hatalmas mennyiségû pénzt pumpált a gazdaságba. Félõ, hogy ha a jegybank elkezdi visszafogni a pénznyomtatást, a stimulus által felfújt eszközárak is ereszteni kezdenek. Ilyen esetben a nagyot emelkedõ részvény és kötvénypiacok egyaránt veszélyben lehetnének.

Zuhan a forint, majdnem 300 az euró

Gazdaság2013.06.20, 09:24

Szerda este óta szinte folyamatosan gyengül a forint árfolyama az euróval szemben, a befektetõk menekülnek a kockázatosabb devizáktól. Az ok: Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke most elõször jelezte konkrétabban, hogy akár már õsszel szûkítheti a pénzpumpaként értelmezett eszközvásárlási programját, 2014 közepére pedig pontot is tehet a végére.

Amerika ráijeszt a világra

Gazdaság2013.06.20, 09:42

A Fed elnöke még az idén lassítaná a Fed kötvényvásárlási programját, 2014 közepére pedig teljesen megszûnhetne a lazítás. Kérdés, hogy az eddig stimulált gazdaság és a pénzpiacok képessé váltak-e arra, hogy az amerikai pénzpumpa segítsége nélkül is megálljanak a lábukon.

Velünk marad a pénzpumpa

Gazdaság2013.05.22, 17:41

Ben Bernanke, a Fed elnöke alapvetõen a monetáris lazítás fenntartása mellett érvelt, de azért jelezte, hogy a leállítás közel lehet.

Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor

Gazdaság2013.05.27, 15:32

Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterõsödés láthatatlan motorja, de a leállítása után nem feltétlenül szállna el a forint, csak ha bepánikolnának a befektetõk.

290 forint alatt az euró

Gazdaság2013.05.27, 15:33

Lendületesen kezdett szerdán reggel a forint, az euróárfolyam háromhavi csúcsra került. 9 óra után 288,2 forinton is járt az euró.

Lefújja a bulit a Fed?

Archívum2013.05.17, 11:27

Akár már idén befejezheti a kötvényvásárlásokat a Federal Reserve az egyik regionális Fed vezetõ szerint. Tegnap John Williams azt nyilatkozta, hogy a nyáron csökkenthetik a vásárlásokat, majd év végére meg is szüntethetik azokat, mivel a gazdaság egyre jobb állapotban van. A pénznyomtatás végének közeledése viszont a hajtja a dollárt, mely 10 hónapos csúcsra erõsödött.

Már a kivonulási terven dolgozik a Fed

Archívum2013.05.13, 13:23

A havi 85 milliárd dollár nagyságú kötvényvásárlási program befejezéséhez terveket dolgozott ki a Federal Reserve a Wall Street Journal információi szerint. A terv végrehajtásának idejét még bizonytalanság övezi, de a kommunikációra mindenképpen komoly hangsúlyt fektetnek majd, hogy a piac felkészüljön.

Amerika felgyûri az ingujját

Gazdaság2013.04.22, 10:08

Átalakulóban van az amerikai gazdaság szerkezete. A mérsékelt növekedést generáló húzóágazat pedig a válság elõtti állapotokhoz képest már nem a pénzpiac és az ingatlanfejlesztés, hanem a feldolgozóipar, ezen belül is az autógyártás.

Autóipara húzza Amerikát

Gazdaság2013.04.18, 08:38

Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed jelentése szerint mérsékelten növekszik az USA gazdasága. A javulás fõleg az autóioarban, a kereskedelmi ingatlanpiacon és a lakásépítések terén jelentkezik.

Ledumálta az aranyat a Fed

Archívum2013.04.10, 16:29

Egyes jegybankárok már azonnal lassítanák a Fed kötvényvásárlásait, és a többség sem tartja igazán reálisnak, hogy 2013 vége után is agresszív ütemben vásároljon eszközöket a jegybank. A "pénznyomtatás" lassítása mögött részben az inflációs félelmek, részben pedig a gazdaság talpra állásába vetett hit játszik szerepet. Az arany megint megbillent a hírre.

Még idén elzárhatják az amerikai pénzcsapokat

Gazdaság2013.04.04, 16:53

Már a nyáron csökkentheti a részvénypiaci ralit tápláló monetáris ösztönzõ programjának méretét a Fed, legalábbis John Williams, a San Fransisco-i Fed elnökének szerdai, Los Angeles-i nyilatkozata szerint. Williams az amerikai gazdaság, és a munkaerõpiac további javulására számít, ezért szerinte év végén akár teljesen leállíthatja eszközvásárlási  programját az USA jegybankja.

Átmentek a teszten az amerikai bankok

Gazdaság2013.03.08, 10:38

Pozitív eredményeket hozott a Fed tegnap nyilvánosságra hozott stressztesztjének eredménye. Ezek szerint a vizsgált 18 pénzintézetbõl 17 megfelelt az elõírt követelményeknek, és az elõírt minimum szint felett tudná tartani tõkemegfelelését. A legnagyobb bankok közé tartozó Morgan Stanley és Goldman Sachs eredménye azonban nem lett túl acélos, emiatt kisebb esést szenvedtek el a részvények zárás után.

A pénznyomtatást védte a gazdaság karmestere a Szenátus elõtt

Gazdaság2013.02.27, 09:19

Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke a jelenleg futó eszközvásárlási programjainak elõnye mellett érvelt tegnapi, a Szenátus Banki Bizottsága elõtt tartott meghallgatásán. Szerinte a program kockázatait ellensúlyozni tudják annak elõnyei. Az elnök viszont aggodalmát fejezte ki a megegyezés hiányában március elsején életbe lépõ automatikus kiadáscsökkentõ intézkedésekkel kapcsolatban, és közölte, hogy az komoly veszélyt jelent a gazdaság fellendülésére.

Gyengül a forint, 294 felett az euró

Gazdaság2013.02.26, 10:17

Hétfõn 293-294 forint között hullámzott az euró jegyzése, majd késõ este gyengülni kezdett, és kedden reggel sem tudott lendületet venni a hazai deviza. A forint árfolyamát a hét második napján a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, valamint Simor András tájékoztatója mellett Ben Bernanke Fed-elnök szavai befolyásolhatják. Az új jegybankelnök személye és az európai adósságválság is a figyelem középpontjába kerülhet.

Mekkorát csattan ez a pofon?

Gazdaság2013.02.21, 11:53

A Fed tegnapi, elkedvetlenítõ jegyzõkönyve lehet annak a korrekciónak kiváltó szikrája, amit az elmúlt hetek-hónapok nyakló nélküli piaci emelkedésében mind többen vártak már. Korábbi elemzéseinkben is utaltunk rá, hogy miközben a hosszú távú kép fokozatosan javul, rövid távon a túlzott optimizmus vette át az irányítást a piacokon, ami után szinte törvényszerûen érkezik egy kijózanító pofon, még ha nem is akkora, hogy leessünk tõle a székrõl. Ma talán épp ennek a pofonnak a szele legyintett meg bennünket, a kérdés, hogy ez csak elõszél vagy már maga a csattanás.

Bizonytalankodnak a Fed pénznyomdájában

Gazdaság2013.02.21, 08:00

Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Federal Reserve (Fed) elrontotta a piaci hangulatot. A nyíltpiaci bizottság tagjai között egyre nagyobb a vita az eszközvásárlási programról.

A szovjetek sehol, mehet haza az arany

Gazdaság2013.02.04, 21:29

A német központi bank szeretné, ha 2020-ra a német aranytartalék fele Frankfurtban lenne. Senki sem vitatja, hogy a Bundesbanknak joga van ahhoz, hogy aranytartalékait ott tárolja, ahol akarja és tudja, a német arany kivonása azonban már önmagában is elég lehet ahhoz, hogy megrendítse a rudakat eddig tároló bankokba vetett bizalmat.

Nem változtatott a kamaton az amerikai Fed

Gazdaság2013.01.31, 08:44

Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed a szerdán kiadott közlemény szerint úgy döntött, hogy folytatja eszközvásárlási programját, és nem változtatott a 0-0,25 százalékos irányadó kamaton. A forint nem reagált érdemben a Fed döntésére, este 295-ös szint közelében jegyezték a hazai devizát.

Kiütötte a plafont a Fed mérlegfõösszege

Archívum2013.01.25, 12:50

Soha nem látott szintre, 3 ezer milliárd dollár fölé emelkedett a legfrissebb adatok szerint a Fed mérlegfõösszege. Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed januárban folytatta a tavaly év végén bejelentett kötvényvásárlási programot, aminek keretében havonta 85 milliárd dollárt költenek kötvényvásárlásra.

Degeszre keresték magukat rajtunk a befektetõk

Gazdaság2013.01.02, 10:59

A magyar gazdasági mutatók elsõ látásra nem indokolják, hogy a befektetõk kedvencei legyünk, a magyar állampapírok azonban a világ legjobbjai közé tartoztak 2012-ben. A pénzéhes befektetõket ugyanis nem az érdekelte, hogyan szerepel az adott gazdaság, hanem az, hogy az állampapírok magas hozamot adjanak, és javuljon a befektetõi megítélésük. Így csak a görög és portugál papírok végeztek a magyarok elõtt.

Tovább pumpálja a pénzt a Fed

Gazdaság2012.12.12, 19:01

Ma este ér véget az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed kétnapos üléssorozata, ami után nyilvánosságra hozzák annak eredményét is. A várakozások szerint marad a rekord alacsony alapkamat, ezen túl egy új monetáris gazdasági élénkítõ program is bejelentésre kerülhet. A kifutó Operation Twist névre hallgató programot cserélné a jegybank egy havi 45 milliárd dollár értékû, hosszú lejáratú állampapírok vásárlását tartalmazó programra. Amennyiben a Fed valóban így tesz, az a részvény és kötvénypiacon is hirtelen megugrást eredményezhet, de az arany piacán is áldásos hatással lehet. Az viszont egyelõre kérdéses, hogy hosszabb távon jellentkeznek-e ...

25 milliárd dolláros kötvényvásárlás jöhet

Archívum2012.12.04, 10:51

A hónap végén lejáró Operation Twist program után akár egy új, havi 25 milliárd dollár nagyságú kötvényvásárlásba is belevághat a Fed - nyilatkozta a Saint Louis-i Fed elnöke, James Bullard a Wall Street Journalnak. A jelenleg futó havi 40 milliárd dolláros jelzálogkötvény-vásárlás így akár tovább hízhat 65 milliárd dollárra, ami némileg aláfûthet az inflációinak.

Ne játszadozzatok! - Bernanke üzent

Gazdaság2012.11.21, 13:01

Napról napra komolyabb fenyegetést jelent a világgazdaság számára az amerikai "fiscal cliff". Az év végén esedékes automatikus megszorító csomag recessziós hatása drámai lehet, ezért Ben Bernanke amerikai jegybankelnök figyelmeztette a politikusokat: játszadozás helyett fogjanak össze és álljanak elõ kreatív ötletekkel.

A magyarok blöffölnek, de a végén veszíteni fognak - véli egy francia elemzõ

Gazdaság2012.10.18, 11:03

Folyamatosan blöfföl és megvezeti a külföldi befektetõket a magyar kormány, amely nem is akar megállapodást kötni az IMF-fel - állítja a Société Générale feltörekvõ piacokkal foglalkozó vezetõ stratégája. Benoite Anne egy interjúban arra figyelmeztet, hogy a magyar kormányzati politika nem befektetõbarát, nem fenntartható és nem segíti a gazdasági növekedést sem.

Hamis számokra ugrottak a befektetõk

Gazdaság2012.10.16, 15:53

Hiába tettek közzé a felszínen meglepõen jónak tûnõ adatokat a napokban, az amerikai munkaerõpiac helyzete távolról sem rózsás. Ez a helyzet alapjaiban határozhatja meg a vállalati szektor életét, hiszen a csökkenõ munkanélküliségben ugyanúgy szerepet játszhat a sikertelen munkakeresõk végsõ kiábrándultsága, mint a gazdaság talpra állása. A tisztánlátást ráadásul nehezíti, hogy még az amerikai statisztikai hivataloknál is be-becsúsznak súlyos bakik az adatközlésbe.  

A jegybankok stratégiáját követi a kötvényguru

Gazdaság2012.09.27, 08:24

Bill Gross, a Pimco alapítója szerint azokat az eszközöket kell most vásárolni, amiket a jegybankok is venni fognak a közeljövõben. Európai oldalról a spanyol és olasz kötvényeket, míg a tengerentúlról a jelzálog-fedezetû értékpapírokat részesíti elõnyben a befektetési guru.  

Megkapták a piacok, amire vágytak: itt a QE3!

Archívum2012.09.14, 08:57

Ismét rálépett a Fed az élénkítés útjára, havonta 40 milliárd dollár értékben vásárol jelzálogkötvényeket, és egy évvel meghosszabbították az extra alacsony kamatok iránti elkötelezettségüket. A tõzsdék részérõl a fogadtatás pozitív volt, az S&P 500 2007 óta nem járt ilyen magasan, az Apple történelmi csúcsot ütött, az arany 2, míg az ezüst 4 százalékot ugrott, a dollár pedig gyengülni kezdett a fõbb devizákkal szemben.

Közel féléves mélyponton az olasz kötvényhozamok

Gazdaság2012.09.14, 16:48

Az Fed stimuláló csomagjának bejelentésére az amerikai állampapír hozamok elkezdtek növekedni, mivel az inflációs várakozások felerõsödtek a tengeren túli országban.  

Este Fed bejelentés - Vihar elõtti csend

Gazdaság2012.09.13, 17:50

Június óta tartó pozitív hangulat törhet meg az amerikai piacokon, ha elmarad a QE3 bejelentése a Fed mai sajtótájékoztatóján. A több mint 23 százalékos emelkedést hozó trend érhet a végéhez. Eljött végre a korrekció ideje? 

Amerikában kinyitják a pénzcsapot

Gazdaság2012.09.14, 09:09

Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed úgy döntött, hogy újabb pénznyomtatással segíti az amerikai gazdaság kilábalását. Ez a Fed harmadik ilyen programja a válság kezdete óta. Amíg nem látják úgy, hogy a gazdaság helyzete javul, havonta 40 milliárd dollárt öntenek a piacokra.

Ma sem fogunk unatkozni

Archívum2012.09.13, 09:58

Mozgalmas nap volt ugyan a tegnapi, de ma is lesz miért figyelniük a befektetõknek a piacokat. Elsõsorban viszont Amerikán lehet a fókusz, hiszen számos makrogazdasági adat mellett a Fed kamatdöntõ ülése ma zárul.

Folytatódhat-e a rali a QE3 után?

Gazdaság2012.09.10, 13:42

Idõrõl idõre úgy tûnik, szinte mindenki biztosnak veszi, hogy elõbb vagy utóbb a Fed bejelenti a mennyiségi lazítások (állampapír-vásárlások) harmadik körét. Erre enged következtetni Ben Bernanke Fed-elnök minden utóbbi nyilatkozata, különösen a múlt pénteki Jackson Hole-ban tartott beszéde. A piacok pozitívan reagáltak minden eddigi utalásra, kérdés azonban, hogy a várva várt bejelentés, ha  egyáltalán egyszer megérkezik, valóban további áremelkedést fog-e indukálni, vagy már beárazták a befektetõk ezt a kimenetelt.

Eljött a Fed-elnök várva várt beszédének a napja

Gazdaság2012.08.31, 10:24

Az év egyik legizgalmasabb napja augusztus 31. a devizapiacon, minden szem Jackson Hole-ra, a jegybankárok konferenciájára - és mindenekelõtt Ben Bernanke beszédére - figyel.

Újból beindulhat az amerikai pénzpumpa

Gazdaság2012.08.31, 16:59

Bár az amerikai jegybankelnök nem jelentette be a pénzpumpa beindítását, utalt arra, hogy kész erre a lépésre a gazdaság élénkítése érdekében. A befektetõk nagyon vártak a bejelentésre, de a forint szinte nem reagált.

Jobban nõtt az amerikai gazdaság, mint várták

Gazdaság2012.08.30, 14:04

Mérsékelt ütemben, de a vártnál erõsebben növekedett az amerikai gazdaság a második negyedévben a Fed legújabb jelentése szerint. És bár a lakáspiac a pangás után ismét kezd lendületbe jönni, az amerikai cégek az európai gazdaság gyengélkedése miatt aggódnak.

Olimpiai formában a forint

Gazdaság2012.08.08, 09:12

A szerdai kereskedést is 277 közelében kezdte a forint, a nemzetközi hangulat továbbra is kedvez a hazai devizának. A következõ napokban a fejlett piacok jegybankjai határozhatják meg a devizapiacok mozgását.

Jegybankelnöki szavakat cincálnak a befektetõk

Gazdaság2012.08.02, 09:01

Csalódtak, akik arra számítottak, hogy a Fed új eszközvásárlási programot jelent be kamatdöntõ ülése végén, az euró kissé gyengült a dollárral, a forint pedig az euróval szemben.

Nem változtatott irányadó kamatán a Fed

Gazdaság2012.08.01, 21:10

A Fed nem változtatott a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamaton. Annak ellenére maradt az eddigi kamatszint, hogy maga a Fed is hangsúlyozta a gazdasági növekedés ütemének lassulását.

Jegybanki hírek mozgatják a héten a forintot

Gazdaság2012.07.30, 08:44

Két fontos jegybanki bejelentés mozgatja majd a forint árfolyamát július utolsó hetében. Az Európai Központi Bank kamatdöntõ ülés tart, így az EKB elnöke beszélni fog a válságkezelésrõl is. A FED is meghatározza az alapkamatot és az amerikai munkaerõpiacról is megjelenik egy fontos adatsor.

Már készítik Amerikában az újabb pénzesõt

Gazdaság2012.07.25, 13:53

Az amerikai jegybankban arról vitatkoznak, hogy már a jövõ héten elindítsák-e az újabb pénzügyi élénkítést, vagy várjanak újabb adatokra szeptemberig.

Amerikában vége a válságnak! Vagy mégsem?

Gazdaság2012.05.04, 15:22

Sokéves profitcsúcsok, optimista menedzserek, jól teljesítõ tõzsde - ezt a képet mutatja az amerikai gazdaság az elsõ negyedév után. Itt lenne a válság vége? A nagy államadósság és az infláció még visszaüthet.

Bernanke: Bátor és agresszív volt a Fed

Gazdaság2012.04.25, 22:52

 Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdán a várakozásoknak megfelelõen a 0-0,25 százalékos sávban tartotta az alapkamatot. Az elsõ szigorításra - egyelõre úgy tûnik - csak 2014-ben kerülhet sor.

Jelentõs a gazdasági visszaesés kockázata Amerikában

Gazdaság2012.01.26, 08:50

2014-ig várhatóan nem változtat a nulla százalék körüli irányadó kamatlábon az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed. A szervezet elnöke szerint még nem lehet kijelenteni, hogy az amerikai gazdaság élénkülése "egy új és erõsebb szakaszba lépett".

Az európai válság miatt látnak kockázatokat a Fed jegybankárai

Gazdaság2011.12.13, 21:53

A magas munkanélküliség és az euróövezeti adósságválság aggasztja az amerikai jegybankárokat, akik idei utolsó ülésükön ismét nem változtattak az amerikai alapkamaton. A Fed kamatdöntésrõl szóló közleményében csak az áll, hogy az amerikai gazdaság mérsékelten erõsödik, a lakossági kiadások nõttek. A kamatdöntés után elromlott a hangulat az amerikai tõzsdéken.

Zuhannak a világ tõzsdéi, mínusz 6 százalékkal zárt a BUX

Gazdaság2011.09.22, 17:58

Csaknem hatszázalékos zuhanással zárt csütörtökön a pesti tõzsde, a világ vezetõ mutatói mind jelentõsnek estek. A piacok így reagáltak a Fed szerdai bejelentésére, mely egy 400 milliárd dolláros kötvénycserérõl és negatív gazdasági kilátásokról szól, illetve arra, hogy három amerikai nagybankot leminõsített a Moody's. Az OTP árfolyama több mint 10 százalékkal esett, ezért délután négy óra elõtt felfüggesztették a papír kereskedését.

Átalakítja államkötvény-portfólióját a Fed

Gazdaság2011.09.22, 07:36

Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed mintegy 400 milliárd dollár értékben vásárol hosszabb lejáratú papírokat, miközben ugyanilyen értékben ad el rövidebb lejáratúakat.

Nem indul újabb gazdaságösztönzõ program az USA-ban

Gazdaság2011.08.26, 16:57

Egyelõre elmarad az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed harmadik gazdaságösztönzõ programja, a Fed elnöke pénteken csak általánosságban beszélt a válságból való kilábalás segítésérõl. A New York-i tõzsde gyengülni kezdett a hírre, majd visszakapaszkodott és még erõsödni is tudott.

Az euró megszûnését jósolta az amerikai jegybank volt elnöke

Gazdaság2011.08.23, 18:20

Az amerikai Fed korábbi elnöke, Alan Greenspan szerint az amerikai gazdasági gondokról az európai adósságválság tehet, illetve az, hogy az Unió kénytelen kimenteni eladósodott tagállamait. Szerinte az eurót nem lehet megmenteni, a közös pénz rendszere szét fog hullani. Egy amerikai elemzõ a Bloombergnek azonban azt állította, hogy Greenspan csak a dollárt akarta erõsíteni szavaival.

A Fed nem változtatott az irányadó kamaton, 273 forint fölé ugrott a svájci frank

Gazdaság2011.08.10, 11:51

Nem változtatott irányadó kamatlábán az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed monetáris tanácsa. Az amerikai kamatszint így továbbra is a rendkívül alacsony 0,00-0,25 százalék. A Fed közleménye után a svájci frank árfolyama átlépte a 273 forintot.

Greenspan: További zavarokat okozhat a piacokon az amerikai leminõsítés

Gazdaság2011.08.08, 07:43

Alan Greenspan szerint több zavart is okozhat a piacokon az amerikai leminõsítés. Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed volt elnöke szerint az Egyesült Államok önbecsülésébe "taposott bele" az S&P a leminõsítéssel, és a szakértõ szerint ennek sokkal mélyebb hatásai lehetnek, mint gondolnánk.

Amerikai bankokon és cégeken kívül külföldieket is segített a Fed

Archívum2010.12.03, 08:44

Az amerikai központi bank szerepét betöltõ Federal Reserve 2008-2009-ben nemcsak a rászoruló amerikai bankoknak és cégeknek dobott mentõövet, de külföldi cégeknek is - közölték amerikai lapok.

Soros György: Az USA-nak és Kínának is igaza van

Archívum2010.11.16, 09:07

A kínai Commercial Aircraft bejelentette az elsõ száz megrendelést a C919 jelzésû repülõgépükre, Soros György szerint az amerikai-kínai vitában mindkét félnek van igazsága, a Írországot a heves spekuláció arra késztetheti, hogy felhasználja az EU pénzét - külföldi gazdasági lapszemle.

A britek is Kínában üzletelnének, össztûz a Fed politikájára

Archívum2010.11.08, 09:19

Az eddigi legnagyobb üzleti delegáció látogat Kínába az Egyesült Királyság részérõl; a Fed elnöke megvédte az állandó kritika alatt álló amerikai gazdaságélénkítõ tervet; a Google és a Dell további felvásárlásokban gondolkozik - külföldi gazdasági lapszemle.

Soha nem volt még ilyen drága az arany

Archívum2010.11.05, 18:41

Pénteken egy uncia aranyért több mint 1394 dollárt kellett fizetni, ami soha nem látott szintet jelent.

Ázsia készül az erõsebb valutára, féléves csúcson az olaj ára

Archívum2010.11.04, 09:18

Az ázsiai nemzetek készülnek az erõsebb valutákra és az infláció erõsödésére a Fed döntése után; az amerikai jegybak döntése után gyengült a dollár, ami féléves csúcsra röpítette az olaj árát; a vártnál nagyobb nyereséget közölt a legnagyobb francia bank - külföldi gazdasági lapszemle.

A várakozásoknál jobban élénkíti a gazdaságot a Fed

Gazdaság2010.11.03, 21:36

Hatszáz milliárd dollár értékû mennyiségi monetáris enyhítést jelentett be két napos ülése után az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed szerdán. A program értéke összességében 100 milliárd dollárral meghaladja az elemzõi várakozásokat. A Fed kész további kötvényeket is vásárolni, amennyiben a gazdaság továbbra is gyengélkedni fog.

Oroszországba tart a Wal-Mart, a Google meglepte eredményével a piacot

Gazdaság2010.10.15, 09:10

Újabb mélyponton a dollár a valutacsatározás miatt; Oroszországban terjeszkedne a Wal-Mart; a hirdetések és az Android hajtották a Google profitját; megsínylik az érintett bankok a jelzálogbotrányt Amerikában  - külföldi gazdasági lapszemle.

Újabb élénkítést jelentett be az amerikai fõbankár

Archívum2010.10.15, 15:24

A magas munkanélküliség és az alacsony infláció miatt újabb gazdaságélénkítõ lépéseket tesz az amerikai jegybank - jelentette be az intézmény elnöke. A csomag mértékérõl még nem született döntés, de a piac év végéig 500 milliárd dollárt valószínûsít.

Élénkítenék az amerikai gazdaságot a Fed kamatdöntõi

Archívum2010.10.12, 21:25

Az amerikai Fed kamatdöntõinek többsége szerint új lépésekre van szükség az amerikai gazdaság növekedésének a fellendítésére - tartalmazza az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) szeptemberi kamatdöntõ ülésének kedden nyilvánosságra hozott jegyzõkönyve.

Kamatdöntõk lendítettek a New York-i tõzsdeindexeken

Archívum2010.10.12, 22:07

Vegyes napközbeni mozgások után enyhe pluszban zártak a New York-i vezetõ tõzsdeindexek, miután kiderült, a Fed kamatdöntõi élénkítenék az amerikai gazdaságot.

Stiglitz: Káoszba viszi a világot a Fed és az Európai Központi Bank

Archívum2010.10.05, 21:24

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász professzor szerint monetáris politikájával a káoszba taszítja a világot az amerikai jegybank (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB), semmint segítené a globális gazdasági fellendülést.

Drágulás a Wall Streeten, remek hónapja van az S&P 500 mutatónak

Archívum2010.09.28, 22:44

Erõsödtek kedden a vezetõ amerikai tõzsdeindexek, miután felerõsödtek azok a várakozások, hogy az amerikai jegybank pénzt fog pumpálni a gazdaságba.

Rákaptak Magyarország ízére a befektetõk

Gazdaság2010.09.25, 06:48

Megaberuházásokat hoz Magyarországra az Opel és az Audi, erõsödött a forint, miközben a Fed újraindíthatja a pénzpumpát, Európa perifériáján lévõ országokból pedig rossz hírek jöttek - heti gazdasági összefoglaló Móró Tamástól, a Concorde elemzési vezetõjétõl.

Maradt az amerikai alapkamat

Gazdaság2010.09.21, 21:13

Megfelelõen a várakozásoknak nem változtatott az amerikai alapkamaton a Fed.

Magyarország feljebb lépett, újra bíznak a görögökben

Archívum2010.09.10, 20:47

Sikeres magyar államkötvény-aukció, Barroso integrált Európai Uniója, felemás kilátások az Egyesült Államokban, versenyképesebb Magyarország és a vonzó kamatozású görög papírok - heti gazdasági összefoglaló Horváth Istvántól, a K&H Alapkezelõ befektetési igazgatójától.

Lassult az amerikai gazdasági növekedés

Gazdaság2010.09.08, 22:41

A Fed friss jelentésébõl is az derül ki, hogy egyre bizonytalanabb lábakon áll az amerikai gazdaság növekedése, de a recesszió vélhetõen nem tér vissza.

Felfedezték a pozitívumot az amerikai fõbankár üzenetében a befektetõk

Archívum2010.08.27, 18:38

Az amerikai jegyban szerepét betöltõ Fed-elnöke, Ben Bernanke pénteken arról beszélt a Jackson Hole-i konferencián, hogy a kilábalás lassabb lesz, mint goldolták, de W-alakú recesszióra nem kell számítani, és a Fed készen áll arra, hogy lépéseket tegyen a további gazdasági élénkítés érdekében.

Gazdaságélénkítõ lépésekre készül az Egyesült Államok

Archívum2010.08.26, 17:14

A munkaerõ- és az ingatlanpiac által küldött figyelmeztetõ jelzések nyomán pénteken megszólal a nyilvánosság elõtt Ben S. Bernanke, az amerikai központi bank szerepét betöltõ Federal Reserve elnöke, aki várhatóan ismertetni fogja a banknak egy újabb recesszió elkerülése érdekében teendõ intézkedéseit - közölték az amerikai lapok csütörtökön.

A Fed gazdaságélénkítõ lépése mozgatja a piacokat

Gazdaság2010.08.11, 08:16

A gazdaságot élénkítõ lépés, valamint a kamat alacsonyan tartása mellett döntött az amerikai jegybank, s ez határozhatja meg szerdán a piacokat. Az arany és az olaj drágult a hírre, míg Japánban esett a tõzsde az erõsödõ jen miatt. A kamatdöntés mellet néhány vállalati hír is címlapokra került a nemzetközi gazdasági portálokon - lapszemle.

Hét forinttal drágult a dollár reggel óta

Gazdaság2010.08.11, 18:18

Szerdán gyengülni kezdett a forint az amerikai jegybank döntése után, amely a befektetõkbõl kockázatkerülést váltott ki. A dollár erõsödött az euróval és a forinttal szemben is, így az árfolyama reggel óta hét forinttal emelkedett. Egy elemzõ szerint sokan a profitot realizálják, ezért is esik a forint.

Nem szigorított a Fed, örül a piac

Gazdaság2010.08.10, 23:27

Rekord alacsony szinten maradt az amerikai alapkamat, a Fed még jó ideig biztosan nem szigorít a kamatpolitikáján - derül ki a központi bank keddi közleményébõl. A befektetõk számára az is jó hír, hogy a Fed hosszú lejáratú állampapírok vásárlásába kezd. A New York-i tõzsde optimistán reagált a fejleményekre.

A Fed elnöke szerint folytatni kell a gazdasági növekedés támogatását

Gazdaság2010.08.02, 21:26

Az amerikai pénzügyi politikának a növekedést támogatónak kell maradnia mindaddig, amíg a gazdasági kilábalás fenntartható útra kerül, és a munkahelyteremtés felfelé ível, jelentette ki Ben Bernanke az amerikai Fed elnöke hétfõn. 

Ügyes befektetõnek bizonyult az aranyhalmozó egykori portugál diktátor

Archívum2010.07.22, 07:51

A Salazar egykori portugál diktátor uralma alatt felhalmozott arany a 2008-as válságban jó befektetéssé vált; Bernanke amerikai jegybankelnök szerint a Fed kész további élénkítésre; az adósság-átütemezést fogadtatná el a kisebb válságot kavaró Dubai World - gazdasági lapszemle.

Biztonságra vágynak a befektetõk

Gazdaság2010.06.24, 08:09

Visszakerült a sapka az olajfúrótoronyra, az Obama kormány benyújtotta fellebbezését, Brüsszel megabírságot rótt ki fürdõszobai kellékeket gyártó cégekre, a Fed kommnuikációja miatt pedig a befektetõk a legbiztonságosabbnak tartott amerikai államapíprok felé fordultak - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.

Megvédte az eurót az amerikai jegybankelnök

Archívum2010.06.08, 08:53

Ben Bernanke Fed-elnök védelmezi a közös európai devizát; német és brit megszorítások a láthatáron; sztrájkolnak a spanyol közalkalmazottak a bércsökkentés miatt; obstrukcióval vádolják a válság egyik okozójának tartott Goldman Sachs bankot; Obama hamarosan újra engedélyezheti a tengeri olajfúrást. Külföldi lapszemle.

Fed: Az amerikai kamat a lassú Európára vár

Archívum2010.05.31, 07:59

Két helyi Fed-elnök is arról beszélt, hogy az USA nem tud kamatot emelni addig, amíg Európa gazdaságai szenvednek; az amerikai jegybanki hálózat és az Európai Központi Bank elnöke szerint a fejlõdõ országok kulcsszerepben vannak a világ gazdasági fejlõdésében; Franciaország elismerte, hogy le fogják minõsíteni, ha nem végez megszorításokat a költségvetésén - gazdasági lapszemle.

Bernanke: A görög válság elérheti az amerikai bankokat

Gazdaság2010.05.11, 18:52

A Fed elnöke szerint az amerikai bankokra is hatással lehet a görög válság, ezért lépniük kell. Bernanke keddi meghllgatásán közölte: a válság megállítása érdekében szükség volt arra, hogy a Fed dollárt pumpáljon az európai rendszerbe.

Bedöntötték a tõzsdéket a leminõsítések és a görög válság - gazdasági lapszemle

Archívum2010.04.28, 08:30

A görög válság és az S&P leminõsítései megrángatták a világ tõzsdéit, de a Fed mai kamatdöntését is megkérdõjelezte a görög krízis. A Szurgut vezére abban reménykedik, hogy az új kormánnyal rendezõdhet a helyzet vállalata és a Mol között. Gazdasági lapszemle.

Fed-elnök: Nem fenntartható a magas költségvetési hiány

Archívum2010.04.27, 17:38

Hosszú távon nem fenntartható a magas költségvetési hiány, a kormánynak lépéseket kell tenni annak lefaragására - közölte Ben Bernanke Fed-elnök.

Fed-szigorítást várnak Londonban

Archívum2010.04.05, 12:27

Már nyáron elkezdõdhet a pénzügypolitikai szigorítás az Egyesült Államokban, ha a jelenlegihez hasonló lendülettel folytatódik a munkahelyteremtés az amerikai gazdaságban - áll londoni elemzõk hétfõi elõrejelzésében. Az idei amerikai kamatemelési kezdet ugyanakkor nem konszenzusos vélemény a Cityben.

Nem lesz nagy üzlet a vb Dél-Afrikának - lapszemle

Gazdaság2010.04.02, 09:37

Vissza kell vennie a nyári futball-vb-t rendezõ Dél-Afrikának a torna gazdaságai hatásaival kapcsolatos várakozásaiból; az árkedvezmények megdobták a Toyota amerikai eladásait; John Malkovich másfél millió dolláron huzakodik a Madoff-ügy csõdgondnokjával; újabb kényes ügybe látszik keveredni a Société Générale. Gazdasági lapszemle.

A Fed beszünteti a jelzáloghitel-alapú papírok vásárlását

Archívum2010.03.31, 19:27

Az amerikai központi bank, a Federal Reserve (Fed) szerdán beszüntette a jelzáloghitel-alapú értékpapírok vásárlását, amivel a válságon igyekezett oldani.

Huszonkét kormány lefizetésével vádolják a Daimlert - lapszemle

Gazdaság2010.03.24, 08:47

Jöhet az IMF Görögországba, offshore-kódexet íratna az OECD, amerikai vád szerint legalább 22 kormányt fizethetett le a Daimler - külföldi gazdasági lapszemle.

A Fed felhúzta Amerikát, újabb autó-visszahívás - gazdasági lapszemle

Archívum2010.03.17, 07:37

A Honda 410 ezer jármûvének visszahívására kényszerül fékhiba miatt. A Fed kamatdöntése felrázta az amerikai tõzsdéket, Japán kibõvíti a decemberben indított hitelezési programot.

Még vár a kamatemeléssel az amerikai jegybank

Archívum2010.03.16, 19:52

Az amerikai jegybank (Fed) a várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a kamatszinten kedden. A kamatdöntéshez fûzött kommentár a piac elemzõk szerint arra utal, hogy még várni kell az esetleges kamatemelésre.

Reuters: Az év végén emelhet kamatot a Fed

Archívum2010.03.10, 16:22

A gazdasági helyzet miatt az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed várhatóan csak az utolsó negyedévben emel kamatot.

Fél éven belül kamatemelés jöhet Amerikában

Archívum2010.03.08, 19:31

Az amerikai jegybank (Fed) 25-50 bázispontú kamatemelést hajt végre hat hónapon belül - vezetõ amerikai közgazdászok szerint.

Betett a havazás az amerikai gazdaságnak - lapszemle

Gazdaság2010.03.04, 08:38

A rendkívüli idõjárás hátráltatta az amerikai gazdaság magához térését az év eddigi részében; korlátoznák a hitelkártyákhoz kapcsolódó büntetõ díjak nagyságát az Egyesült Államokban; megvédte a Goldman Sachs a görög trükköket; nem ígér segélyeket Görögországnak a német kancellár; kiárusításba kezdhet a Renault autógyártó.

A GM is milliónyi autót hív vissza - gazdasági lapszemle

Archívum2010.03.02, 08:19

Az amerikai kontinensen értékesített jármûveket hív vissza a General Motors; helyreállhat a globális réztermelés, újra megnyitották a chilei bányákat; fogyasztóvédelmi funkciót kaphat az amerikai Fed; még nem elégedett az Eu a görög vállalásokkal; politikai patthelyzettõl való félelem gyengíti a brit fontot.

Uniós monopóliumvizsgálat alatt a Google

Archívum2010.02.24, 07:42

Kemény kérdésekre számíthat Ben Bernanke amerikai jegybankelnök, több megszorításról beszél a görög pénzügyminiszter, trösztellenes vizsgálat alatt a Google - külföldi gazdasági lapszemle.

Több millió betöltetlen kínai állás - lapszemle

Archívum2010.02.23, 07:49

Kamattartás vár a piac az amerikai jegybanktól, a japán kormány nyomás alá helyezte az ország központi bankját, Dél-Kínában több millió állás betöltetlen - külföldi gazdasági lapszemle.

Amerikába megy magyarázkodni a Toyota-vezér

Archívum2010.02.19, 07:47

Washingtonba megy meghallgatásra a japán Toyota elsõ embere, az amerikai Fed elkezdte kiszívni a pénz a piacokról, a görög kormány kötvénykibocsátással teszteli a piacot - gazdasági lapszemle.

Meglökte a dollárt az amerikai jegybankelnök

Gazdaság2010.02.10, 17:05

Ben Bernanke megismételte, hogy az alacsony kamatrátákat hosszabb ideig tarthatják fenn; a történeti mélyponton lévõ kamatok emelése a gazdasági kilátásoktól függ. Amennyiben azok lehetõvé teszik a kamatemelést, a Fed nem habozik, de az emelés konkrét eszközeit tekintve is rugalmasságot ígért az amerikai jegybank.