Fed

címke rss

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Gazdaság2018.11.09, 10:54

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nem változtatott az irányadó 2,00-2,25 százalékos dollárkamat-sávon szerdai-csütörtöki kamatdöntő ülésén.

Tényleg recesszió fenyegeti az USA-t?

Archívum2018.10.01, 15:12

Ahogy az amerikai jegybank határozottan halad a szigorítás útján, ezzel akár meg is ágyazhat a következő recessziónak az USA gazdaságában. Ehhez viszont a globális gazdasági csillagok szerencsétlen együttállása is szükségeltetik – mondja egy veterán elemző.

Mégsem emelkednek a közjegyzői díjak, ismét sztrájkoltak a Ryanairnél

Gazdaság2018.09.30, 09:14

50 millió Facebook felhasználó adatit lophatták el hackerek, az ügyben az FBI is vizsgálódik. Komoly ígéretet tett a Coca-Cola amikor bejelentette, hogy a következő 12 évben annyi műanyagot fognak újrahasznosítani, mint amennyit a gyártásuk során felhasználnak. Libériában rejtélyes körülmények között tűnt el néhány konténer, amelyben az ország GDP-jének 5 százalékát kitevő, nagyjából 104 millió dollárt szállítottak. A héten kamatot emelt a Fed, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig kijelentette, hogy jövőre az autóipar termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintot.

Kamatot emelt a Fed

Gazdaság2018.09.27, 09:56

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal.

Ezért nem kell félni az amerikai szigorítástól

Archívum2018.09.26, 14:34

Egyes befektetők elkezdtek aggódni azzal kapcsolatban, hogy a széles körű várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán várhatóan tovább emeli majd a kamatszinteket. A történelmi példák alapján azonban egyelőre messze nincs ok a pánikra.

A jegybank kiengedné a gőzt az amerikai gazdaságból

Archívum2018.09.25, 13:55

A piaci szereplők és az elemzők szinte teljesen biztosra veszik, hogy az amerikai jegybank szerdán újabb kamatemelést jelent majd be. Miközben az amerikai gazdaság igen erősen teljesít, a Fed egyre jobban szeretné lazítani a szelepet, elkerülve a túlhevülést – és az esetleges robbanást.

A Fed szerint hamarosan további kamatemelések jöhetnek

Gazdaság2018.08.23, 09:57

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete hamarosan bekövetkező további kamatemelésekről és a globális kereskedelmi háború esetleges negatív hatásairól is tárgyalt – derült ki a nyíltpiaci bizottság (FOMC) augusztus elsején zárult kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

Közeleg a nyár egyik legizgalmasabb pénzügyi eseménye

Archívum2018.08.21, 14:04

Csütörtökön kezdődik a nyár talán legfontosabb eseménye, az évente megrendezett Jackson Hole szimpózium. Az igazi izgalmak azonban péntekre várhatók, amikor az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell is felszólal. A Fed vezetőjének szavai ugyanis akár a piacokat is felforgathatják.

Az infláció dönthet az amerikai gazdaság sorsáról

Archívum2018.07.23, 15:57

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed folyamatosan szigorítja a monetáris politikáját, az elmúlt napokban Donald Trump azért kritizálta a központi bankot, mert szerinte nehezíti a gazdaság talpra állását. A valóban döntő szempont az infláció lehet, mivel a nagy kérdés az, elkezdenek-e elszállni az amerikai árak.

A tőzsdeguru szerint nyakunkon a világválság

Gazdaság2018.07.16, 18:59

A tőzsdét figyelve az ember azt gondolná, hogy a Wall Street jól teljesít. Az S&P 500 utoljára márciusban tapasztalható magasságokban szárnyal, a Dow is pluszban van 2018-ban, a Nasdaq pedig nemrég döntött rekordot. Ron Paul tőzsdeguru szerint azonban nagyon labilis a jelenlegi helyzet, és hamarosan kipukkadhat az emberiség történetének legnagyobb lufija.