Fed Nyíltpiaci Bizottsága

címke rss

Tovább dübörög az amerikai pénznyomda

Érdemi hatások nélkül zárult tegnap az amerikai Fed kétnapos ülése. Az irányadó rátát a jegybank még jó ideig nulla százalék körül tartja, és egyelőre attól sem kell tartani, hogy a tőkepiacok emelkedését hajtó havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programnak hirtelen vége szakad. Bár a gazdasági környezetben javulás jelei mutatkoznak, az még ennek ellenére sem áll annyira erős lábakon, hogy magára lehessen hagyni.

Jegybankelnöki szavakat cincálnak a befektetők

Gazdaság2012.08.02, 09:01

Csalódtak, akik arra számítottak, hogy a Fed új eszközvásárlási programot jelent be kamatdöntő ülése végén, az euró kissé gyengült a dollárral, a forint pedig az euróval szemben.

Bernanke: Bátor és agresszív volt a Fed

Gazdaság2012.04.25, 22:52

 Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdán a várakozásoknak megfelelően a 0-0,25 százalékos sávban tartotta az alapkamatot. Az első szigorításra - egyelőre úgy tűnik - csak 2014-ben kerülhet sor.

Csökkent az amerikai alapkamat

Gazdaság2007.10.31, 19:40

Negyed százalékponttal 4,75 százalékról 4,50 százalékra mérsékelte irányadó célkamatát szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank, a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A Fed legutóbb szeptemberben módosította az irányadó kamatot, akkor váratlanul 0,50 százalékkal csökkent az alapkamat. 

Kamatot emelt a Fed

Gazdaság2006.05.11, 07:23

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdán negyed százalékponttal 5,00 százalékra, öt éve legmagasabb szintre emelte irányadó célkamatát. Az egyhangúlag meghozott döntés megfelelt a piaci várakozásnak.

Tovább emelte a kamatot a Fed

Gazdaság2006.05.04, 15:11

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kedden negyed százalékponttal 4,75 százalékra emelte irányadó célkamatát, és jelezte, hogy további emelésre lehet szükség. Az egyhangúlag meghozott döntés megfelelt a piaci várakozásnak.

Kamatemelésről döntött a Fed

Gazdaság2004.09.22, 09:32

Az amerikai jegybank szerepét betölt Federal Reserve (Fed) kedden a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,75 százalékra emelte az irányadó kamatot, miközben arról számolt be, hogy a gazdaság egy lassabb periódus után kezd magára találni és mérsékelten javultak a munkaerő piaci feltételek.

Kamatemelésről döntött a Fed

Gazdaság2004.08.17, 12:22

Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kedden folytatta a június végén elkezdett kamatnövelési kampányát annak ellenére, hogy az elmúlt hetek makrogazdasági adatai a gazdaság növekedésének a lassulásáról szóltak.

Kitart az alacsony kamat mellett a Fed

Gazdaság2004.05.05, 08:18

Továbbra is 1 százalékos az alapkamat az Egyesült Államokban - döntött a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottsága szerdán. Az intézmény közleményében arra céloz, hogy a kamatemelésre még akár hónapokat kell várni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő