FC Schalke 04

címke rss

Végső csatákra készülnek Európa futballpályáin

Sport2007.05.11, 12:16

Valamennyi európai csúcsbajnokságban lassan eljön az igazság pillanata, érdemes lesz kiélvezni a végjáték nyújtotta örömöket. Spanyolországban szerencsére még öt kanyar van hátra a Barcelona és Real Madrid versenyfutásából - melybe azért még a Sevilla és a Valencia beleszólhat -, ezen a hétvégén mindkét sztárgárda hazai pályán teheti meg a következő lépést álmai felé. Olaszországban hasonlóan nagy küzdelem folyik a bronzért az AC Milan és a Lazio között, a Bundesligában pedig a Schalke akár már bajnoki címet is ünnepelhet a hétvégén, ám feltehetően ehhez a mindössze egy, illetve két ponttal lemaradó Stuttgartnak és a Werder Bremenneek ...

A United nyerte a manchesteri büntetőpárbajt

Sport2007.05.06, 11:07

A listavezető Manchester United a városi derbin - Cristiano Ronaldo 11-es góljával - legyőzte a Cityt, s mindez azt jelenti, ha vasárnap a Chelsea nem nyer az Arsenal ellen, akkor bajnoki címet ünnepelhet Sir Alex Ferguson együttese. A német Bundesligában a listavezető Schalke és az egy ponttal mögötte nyomuló Stuttgart is győzött..

A Real élre törne, a MU ünnepelne

Sport2007.05.04, 12:47

Az európai topligákban már csak pár fordulót rendeznek, és három országban is csak a hajrában fog eldőlni a bajnok arany sorsa. Olaszországban az Inter már korábban megkoronáztatott, míg Angliában "erősen" a Manchester Unitednek áll a zászló, az üldöző Chelsea ráadásul az Arsenalhoz látogat, a milánói BL-elődöntőben nagyot zakózó Ferguson-gárda így akár már vasárnap bajnoki címet ünnepelhet. A spanyol Primera Divisiónban viszont még korántsem dőlt el semmi: a Barcelona, a Sevilla és a Real Madrid egy-egy pont különbséggel követik egymást, s a hétvége legizgalmasabb meccsét minden bizonnyal utóbbi két gárda vívja vasárnap a Bernabeubban. ...

Kuranyi: "Azt gondoltam, kevesebb edzés is elég"

Archívum2007.04.30, 16:03

Az FC Schalke 04-et még három forduló választja el attól, hogy megszerezze története első Bundesliga-aranyérmét, és abban, hogy a gelsenkircheniek jelenleg vezetik a tabellát, nagy szerepe van a válogatott csatárnak, Kevin Kuranyinak. A magyar származású támadó 14 gólnál jár a szezonban, és az utóbbi hetekben mutatott teljesítményével megmutatta, hogy korai lett volna őt leírni.

Bochumban kapott ki a listavezető Schalke

Archívum2007.04.27, 23:35

A listavezető Schalke 04 egy góllal kikapott a VfL Bochum otthonában a labdarúgó Bundesliga 31. fordulójának péntek esti mérkőzésén.

Priskin gólt lőtt, de kiesett a Watford

Sport2007.04.22, 02:12

A Tottenham a 95. percben mentett pontot az Arsenal ellen Premier League 35. fordulójában, amely nem sikerült túl jó a Manchester Unitednek, a listavezető ugyanis csak ikszelt a Middlesbrough ellen. A Watford 1-1-et játszott, a gólt a csereként pályára lépő Priskin Tamás szerezte, ám ez sem mentette meg az együttest attól, hogy első csapatként búcsúzzon az élvonaltól. A németeknél élen maradt a Schalke, bajba kerülhet viszont a Stuttgartban bukó Bayern, a Ligue 1-ben a Lyon úgy lett bajnok, hogy pályára sem lépett. A Real Madrid 2-1-re verte a Valenciát a spanyol forduló rangadóján, a Serie A-ban pedig két hazai győzelem született, ...

Futballistát vegyenek! - Lincoln, Jones

Archívum2007.04.21, 14:50

Az Aston Villa svéd védője, Olof Mellberg megkezdte a tárgyalásokat a szerződéshosszabbításról. Az FC Schalke 04 szeretné meghosszabbítani brazil középpályása, Lincoln 2008-ig tartó szerződését.

A Leverkusent is kitömte a görög gólzsák

Archívum2007.04.08, 20:16

Tartja a lépést az éllovas Schalke 04 csapatával a Werder Bremen a német labdarúgó Bundesligában. A második helyen álló brémai gárda a 28. fordulóban legyőzte a vendég Nürnberget, s ezzel továbbra is két pont hátránnyal követi a gelsenkirchenieket a tabellán. A másik vasárnapi mérkőzésen a Werderhez hasonlóan UEFA-kupa-negyeddöntős Bayer Leverkusen nagy meglepetésre kikapott hazai pályán a kiesés ellen küzdő Bochumtól.

Crouch triplázott, vert helyzetből fordított a MU

Sport2007.04.01, 10:15

A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos győzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkőzésén. Sikerével a hazai gárda megelőzte fővárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezető Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-től, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.

Liverpooli és római rangadóra figyel a futballvilág

Sport2007.03.30, 15:51

Bár az igazi nagy csatákat kedden és szerdán a Bajnokok Ligája negyeddöntőben játsszák, a hétvége sem maradhat izgalmas labdarúgó-mérkőzés nélkül. Angliában a Liverpool-Arsenal összecsapás jelenti a forduló rangadóját, míg Olaszországban szombaton csap össze az AS Roma és az AC Milan. Spanyolországban a Barcelona a Deportivót fogadja, a Sevilla az Osasuna otthonába látogat, míg a német bajnokság csúcsmeccsén a listavezető Schalke a címvédő Bayern Münchennél teszi tiszteletét.

Csak a legvégén örülnének a Királykékek

Sport2007.03.26, 08:31

Könnyen lehet, hogy az idén egy olyan csapat végez a német bajnokság élén, amely a Bundesligában még sohasem nyert aranyérmet, de mégis a germán futball élklubjai közé szokták sorolni. A jelenleg listavezető FC Schalke 04 ugyan hétszeres német bajnok, de utoljára 1958-ban végzett az élen - igaz, hat évvel ezelőtt csak másodpercek választották el az újabb aranytól, és a 2001 májusában történtek miatt egy esetleges bajnoki diadal elmondhatatlanul sokat jelentene a gelsenkirchenieknek.

Otthon kapott ki a listavezető Schalke

Archívum2007.03.03, 08:02

A listavezető Schalke 04 hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a Hamburgtól a labdarúgó Bundesliga 24. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Öt meccsre eltiltották a Schalke brazilját

Archívum2007.02.27, 18:43

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre eltiltotta Lincolnt, a listavezető Schalke 04 brazil középpályását.

A debütáló kapus kifogott a Schalkén

Sport2007.02.25, 21:57

Az élen álló Schalke hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Bayer Leverkusentől a Bundesliga 23. fordulójában, a vendégek sikerében óriási szerepe volt a debütáló kapusnak, René Adlernek, aki bravúrt bravúrra halmozott. A Schalke botlását nem tudta kihasználni a Werder Bremen, amely 2-2-re végzett a Mönchengladbach otthonában, így csak egy pontot tudott hozni a listavezetőn.

Bayern-betli, Hamburg-bravúr, Dárdai-gól

Sport2007.02.17, 19:33

Felborult a papírforma a labdarúgó Bundesliga 22. fordulójában: a Bayern München egy góllal kikapott a tabellán 15. Aachen otthonában, míg a Werder Bremen hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a sereghajtó Hamburgtól. Az éllovas Schalke pontokat vesztett Wolfsburgban.

Slomka marad a Schalke edzője

Archívum2007.02.15, 17:13

A német labdarúgó Bundesligában éllovas Schalke 04 vezetősége megállapodott Mirko Slomka vezetőedzővel szerződésének meghosszabbításáról. "Mindenben egyezségre jutottunk" - jelentette ki Andreas Müller klubvezető, aki megjegyezte, már csak a tréner aláírása hiányzik a papírokról.

Hitzfeld gratulált a Schalkénak a bajnoki címhez

Sport2007.02.13, 10:50

Ottmar Hitzfeld, a címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője gratulált a listavezető Schalke 04-nek a német bajnokság megnyeréséhez. A gelsenkircheni együttes hat ponttal vezeti a Bundesligát, tehát egyelőre még szó sincs arról, hogy biztosan aranyérmes lesz, a Hitzfeld vezette bajorok viszont tényleg távol állnak a címvédéstől.

Szökik a Schalke, Zidan triplázott

Sport2007.02.10, 19:47

A Dárdai Pállal felálló Hertha BSC kétgólos vereséget szenvedett a listavezető, ősi rivális Schalke 04 otthonában a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.

Futballistát vegyenek! - Heinze, Madlung

Archívum2007.02.06, 08:17

A Kicker értesülései szerint az FC Schalke 04 török középpályása, Hamit Altintop a nyáron a Bayern Münchenbe szerződik. A Toulouse FC tunéziai csatára, Francileudo Santos a svájci FC Zürichbe igazolt.

A Manchester varázsolt, a Real Madrid kikapott

Sport2007.02.05, 04:33

A Serie A 22. fordulóját a szicíliai futballbotrány miatt elhalasztották, ám így is több érdekes meccset játszottak vasárnap Európa topligáiban. Angliában a listavezető Manchester United idegenben kiütötte a Tottenhamet, míg a Bundesliga első két helyezettjének a rangadóján a Schalke 2-0-ra nyert Brémában. Franciaországban ismét kikapott a gödörben lévő Lyon, a spanyol bajnokságban a Real Madrid hazai vereségével, a Sevilla és a Barcelona pedig döntetlenjével keltett feltűnést.

Szabicsék két győzelemmel kezdték az évet

Archívum2007.02.03, 13:09

Az első két tavaszi fordulóban a Bundesligában három egyesület szerzett eddig két győzelmet: az aranyéremért küzdő Werder Bremen és FC Schalke 04 mellett Szabics Imre gárdája, az FSV Mainz is hat ponttal nyitott. A klub a télen négy futballistát is igazolt, köztük két csatárt, de a magyar támadó helye egyelőre biztos a kezdőtizenegyben - azonban előbb utóbb meg kell kezdenie a gólgyártást ahhoz, hogy ez így is maradjon.

Nyert és élre állt a Schalke

Archívum2007.01.27, 17:36

A játéknap előtt második Schalke 04 kétgólos győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt otthonában a labdarúgó Bundesliga 18. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán. Az eddigi éllovas Werder Bremen vasárnap lép pályára.

Futballistát vegyenek! - Lavric, Riquelme

Archívum2007.01.26, 07:41

Az FC Schalke 04-et a Levante UD francia csatárával, Pegguy Luyindulával hozták kapcsolatba. A Middlesbrough FC felbontotta veterán középpályása, Ray Parlour szerződését.

A Bayernből csak Lahm maradt hírmondónak

Sport2007.01.10, 06:56

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Asamoah-t ismét megoperálták

Archívum2007.01.08, 16:37

Ismét megoperálták Gerald Asamoah-t, a Schalke 04 német válogatott labdarúgóját, aki még szeptemberben, a Nancy elleni UEFA-kupa-mérkőzésen szenvedett síp- és szárkapocscsonttörést.

Ki megy ma? - Rost, Crouch

Sport2007.01.05, 14:40

Az FC Schalke 04 mégsem igazolta le a brazil Paraná Clube védőjét, Gustavót, Frank Rost viszont 2009-ig aláírt a Hamburger SV együtteséhez. A Borussia Mönchengladbach megszerezte a gelsenkircheniek fiatal középpályását, Alexander Baumjohannt.

Vége a schalkés médiabojkottnak

Archívum2006.12.14, 13:19

Frank Rost kapus televíziós nyilatkozatával véget ér a Bundesliga második helyén álló Schalke 04 labdarúgóinak médiabojkottja.

A MU lett a londoni derbi nyertese

Sport2006.12.11, 00:12

A Chelsea és az Arsenal nem bírt egymással a Premier League 17. fordulójának szuperrangadóján, 1-1-re végzett a két londoni gárda, aminek a Manchester United örülhet a legjobban, amely nyolc ponttal vezet a Kékek előtt, akik egy meccsel kevesebbet játszottak. Olaszországban az Inter nyolcadik bajnokiját nyerte zsinórban, és mivel a római derbi a Lazio 3-0-s sikerét hozta, így Mancini csapata hét ponttal vezet a tabellán. A Bundesligában Ruhr-vidéki rangadóra került sor, amelyen a Schalke simán, 3-1-re verte a Dortmundot. A spanyol élvonalban magára talált a gyengélkedő Athletic Bilbao és Valencia, a Ligue 1-ben a Lyon nehezen gyűrtee ...

Nem került élre a Schalke, Takahara triplázott

Sport2006.12.03, 20:23

A Schalke 04 gól nélküli döntetlent játszott Nürnbergben a labdarúgó Bundesliga 15. fordulójában, s ezzel pontszámban ugyan beérte a listavezető Werder Bremet, de megelőzni nem tudta.

A Schalke öt ponttal vezeti a Bundesligát

Sport2006.11.24, 22:32

A listavezető Schalke 2-1-re legyőzte a tizenhatodik helyezett Bochumot a labdarúgó Bundesliga 14. fordulójának a pénteki találkozóján.

Kikapott a Stuttgart, élen a Schalke

Archívum2006.11.18, 18:05

Az eddigi listavezető VfB Stuttgart a címvédő Bayern München vendégeként egygólos vereséget szenvedett a labdarúgó Bundesliga 13. fordulójában. A stuttgartiak először kaptak ki idegenben, a tabellán Cottbusban aratott győzelmének köszönhetően az FC Schalke 04 vette át a vezetést. Szélesi Zoltán a Cottbus gárdájában végigjátszotta a meccset.

A pápa nem választott a Schalke és a BVB között

Archívum2006.11.15, 11:45

II. János Pál pápáról köztudott volt, hogy fiatal korában maga is futballozott, mégpedig kapusként, és mindig is figyelemmel kísérte a nemzetközi labdarúgás eseményeit. A különböző klubok (elsősorban az olasz egyesületek) gyakran járultak elé, de a Borussia Dortmund két futballistája is pápai audenciában részesült. Sebastian Kehlt és Christoph Metzeldert azért fogadta a katolikus egyházfő, mivel a két labdarúgó hazájában több, a gyermekprostitúció elleni kampányban is részt vett.

A hajrában fordított a Bayern a Bayer ellen

Sport2006.11.11, 17:57

Kihasználta a Werder Bremen botlását a Schalke a Bundesliga 12. fordulójában, a gelsenkircheniek odahaza verték 4-0-ra a Szabics Imrét végig foglalkoztató Mainzot, Kuranyi és Halil Altintop megosztozott a gólokon. A Bayern München a hajrában fordított a Leverkusen otthonában, míg Dárdai Pál csapata, a Hertha meglepetésre csak 3-3-ra volt képes hazai pályán a Bochum ellen, a magyar középpályás végig pályán volt.

Bravúrral mentett pontot a Bayern München

Archívum2006.11.05, 20:56

A Bayern München kétgólos hátrányt ledolgozva szerzett pontot a Schalke 04 vendégeként a labdarúgó Bundesliga tizedik fordulójában. A másik vasárnapi találkozón az Eintracht Frankfurt otthon nyert a Borussia Mönchengladbach ellen.

A Pompey ellen javíthatja a BL-kudarcot a MU

Archívum2006.11.03, 15:45

A hétközi koppenhágai Bajnokok Ligája-vereséget követően a Premier League-ben is nehéz feladat előtt áll a Manchester United, hiszen az idény meglepetéscsapatát, a Portsmouth-t fogadja. Spanyolországban zsinórban ötödik hazai sikerét gyűjtheti be a Sevilla, míg a Serie A-ban egy esetleges győzelemmel (illettve a Palermo botlásával) megerősítheti vezető helyét az Inter.

Meglepő Stuttgart-KO a Schalke ellen

Archívum2006.10.29, 19:40

A német labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésein a Stuttgart a Schalkét, a Bielefeld pedig az Aachent verte könnyedén.

A németek nem örülnek a Gazprom pénzének

Gazdaság2006.10.13, 10:58

Az Európa Parlament német képviselőinek egy csoportja aggodalmát fejezte ki a Gazprom németországi befolyása miatt. Véleményük szerint a világ legnagyobb földgáz feldolgozó cége túl nagy befolyást szerez a labdarúgó Bundesligában szereplő, FC Schalke 04-ben.

Orosz energiakonszern támogatná a Schalkét

Archívum2006.10.10, 08:45

Az orosz multimilliárdos üzletember, Roman Abramovics nevét 2003 előtt valószínűleg csak a világgazdaságban vagy az orosz belpolitikában járatos szakemberek ismerték, amióta viszont az olajmágnás megvette az angol Chelsea FC-t, mindenki tudja, hogy ki is ő. A jelek szerint az orosz energiaipar más képviselői is rájöttek, hogy a labdarúgással tehetnek szert a legnagyobb ismertségre Nyugat-Európában, és a hírek szerint a legnagyobb orosz energiakonszern, a Gazprom a német FC Schalke 04 mezszponzora lesz.

Csoportkör Hertha, Schalke és OM nélkül

Sport2006.09.29, 00:04

Kiesett a Hertha BSC a labdarúgó UEFA-kupa 1. fordulójában, miután a berlini döntetlent követően egygólos vereséget szenvedett a dán Odense otthonában. A német együttesben Dárdai Pált az 59. percben lecserélték. Elvérzett a Schalke 04 is, amely két héttel ezelőtti 1-0-s győzelme után 3-1-re kikapott a Rudolf Gergelyt nélkülöző Nancy otthonában.

Asamoah rostocki huhogókkal találkozik

Archívum2006.09.22, 07:24

A rostocki rendőrség 15 olyan huligánt vett őrizetbe, akik a Hansa Rostock amatőrcsapatának Schalke 04 elleni hazai Német Kupa-mérkőzésén rasszista rigmusokkal provokálták a gelsenkircheniek színesbőrű német válogatott labdarúgóját, Gerald Asamoaht. A rendező klub a drukkereket örökre kitiltotta az együttes mérkőzéseiről.

Csapattársai árulták be Asamoah-t

Archívum2006.09.19, 08:47

A Schalke 04 csapata a hét végén a Hertha BSC ellen elszenvedte első vereségét ebben a szezonban, de a berlini meccs végeredménye még nem lett volna olyan nagy gond a gelsenkircheniek számára, elvégre még sok van hátra a szezonból. Az viszont már nagyobb probléma lehet, hogy a meccs előtt a tréner, Mirko Slomka kitette a keretből német válogatott csatárát, Gerald Asamoah-t, és az események arra utalnak, hogy a csapat háza táján nem a legjobb a hangulat.

Dárdaiék vezetik a német bajnokságot

Archívum2006.09.17, 19:08

A Hertha BSC két góllal nyert hazai pályán az FC Schalke 04 ellen a német labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában és átvette a vezetést a tabellán. A vendéglátók együttesében Dárdai Pál végigjátszotta a találkozót. A másik vasárnapi találkozón az Eintracht Frankfurt tizenegy év után nyert ismét a Bayer Leverkusen ellen.

A hét világválogatottja (2006. augusztus 14-20.)

Sport2006.09.11, 07:32

Immár három topligában is megkezdődtek a küzdelmek, ráadásul a hét közben válogatott mérkőzések egész sorát is rendezték, így a nyári szünet után ismét megválasztottuk a hét világválogatottját - és innentől kezdve a megszokott rovat hétről hétre jelentkezik majd. Mostani álomcsapatunkban csak két olyan labdarúgó akad, aki nem valamelyik topligában futballozik.

Musical a Schalkéről

Archívum2006.08.23, 07:52

A mai labdarúgásról sokszor elmondták már, hogy nemcsak sport, hanem egyben a szórakoztatóipar része is, és néhány éve az FC Schalke 04 menedzsere, Rudi Assauer túlságosan is komolyan vette ezt a kijelentést.

Távozókból nem volt hiány a Schalkénál

Sport2006.08.10, 08:47

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban is elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma az FC Schalke 04 kerül sorra.

Ligakupa-döntős a Werder

Archívum2006.08.02, 09:05

A Werder Bremen jutott be elsőként a német labdarúgó Ligakupa fináléjába, miután az elődöntőben legyőzte a vendég Hamburger SV-t.

Elődöntős a Hamburg a Ligakupában

Sport2006.07.29, 21:37

A Ligakupa első negyeddöntőjével megkezdődött a német futballidény, a Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC a Hamburggal találkozott Düsseldorfban, és a HSV 1-0-s győzelmet aratott. A berliniek nemcsak a mérkőzést vesztették el, hanem egyik kulcsemberüket is, a brazil Marcelinho ugyanis 2,5 millió euróért a török Trabzonspor csapatához igazolt. A másik negyeddöntőben a Schalke büntetőkkel jutott tovább a Leverkusen ellen.

Poulsen Sevillában folytatja

Archívum2006.06.13, 11:20

Christian Poulsen a Schalke 04 labdarúgócsapatától az UEFA-kupa-győztes Sevillához igazolt. A dán válogatott játékos hároméves megállapodást írt alá a spanyol klubbal, miután lejárt a szerződése a német együttesnél.

Ki megy ma? - Lövenkrands, Auer

Archívum2006.05.25, 08:42

A Rangers FC dán szélsője, Peter Lövenkrands az FC Schalke 04-be igazolt. A West Bromwich Albion visszautasította a Tottenham Hotspur 3,5 millió fontos ajánlatát Curtis Daviesért.

Pizarro-góllal nyert kupát a Bayern

Archívum2006.04.29, 22:05

A címvédő Bayern München nagy csatában egy góllal nyert az Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó német kupa döntőjében és története során tizenharmadik alkalommal hódította el a serleget.

Legyőzte a Middlesbrough-t a Steaua

Sport2006.04.21, 08:42

Nagy csatában nyert 1-0-ra a Steaua Bucuresti labdarúgócsapata az UEFA-kupa elődöntőjében az angol Middlesbrough-val szemben, az összecsapás egyetlen gólját Dica szerezte. A másik összecsapáson a Schalke és a Sevilla nem bírt egymással.

Már a finálé a tét az UEFA-kupában

Sport2006.04.20, 22:15

Az UEFA-kupa elődöntőiben szereplő négy együttesből kettő még sohasem jutott el ilyen messzire a nemzetközi porondon, de mindez nem jelenti azt, hogy a Middlesbrough FC vagy a Sevilla FC megelégedett volna az eddigi szerepléssel. Sőt, az angolok kifejezetten esélyesnek számítanak a román Steaua Bucuresti ellen, a spanyol gárdával szemben viszont inkább a FC Schalke 04-et tartják favoritnak.

Ki megy ma? - Fowler, Carew

Archívum2006.04.11, 08:33

A Bolton Wanderers bejelentkezett a Liverpool FC csatáráért, Robbie Fowlerért. Az FC Schalke 04 kiszemeltje a Hertha BSC horvát védője, Josep Simunic. A Bayer Leverkusen a lengyel Wisla Kraków középpályását, Radoslaw Sobolewskit szerezné meg.

UEFA-kupa: az utolsó percben esett ki a Basel

Archívum2006.04.06, 23:21

Az első mérkőzésen aratott magabiztos győzelmének köszönhetően a döntetlen is bőven elég volt a Sevillának és a Schalkénak ahhoz, hogy az UEFA-kupa elődöntőjébe jusson a Zenit, illetve a Levszki Szófia ellenében. Szintén döntetlent hozott a két bukaresti csapat visszavágója, idegenben szerzett góllal a Steaua folytathatja a sorozatot. A Basel az utolsó percben esett ki a Middlesbrough ellen.

UEFA-kupa: kétgólos előnyben a Schalke és a Basel

Sport2006.04.05, 11:06

Az FC Basel a Middlesbrough ellen, a Schalke 04 pedig a Levszki Szófia otthonában nyert két góllal nyert a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének első felvonásán. Sevillában 4-1-es verést kapott a Zenit, a Rapid Bucuresti hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott városi riválisával, a Steauával.

Három klubhoz is aláírt a dán labdarúgó

Archívum2006.04.04, 08:52

Christian Poulsen, a német élvonalbeli Schalke 04 dán válogatott labdarúgója három klubbal is megállapodott a folytatásról a következő szezonra. A 26 éves középpályás - akinek június 30-án jár le a szerződése Gelsenkirchenben - először a Villarreallal kötött előszerződést, melyet azonban felbontott, amikor az Internazionale bejelentkezett érte.

A Hamburg közelebb került a Bayernhez

Sport2006.04.02, 20:15

Ebben az idényben otthonában először szenvedett vereséget a Schalke 04 a német labdarúgó-bajnokságban: az Auf Schalke Arenában a Hamburg tudott győzni vasárnap este, a 28. fordulóban.

Nem izgatja a Barcát a Real elleni rangadó

Sport2006.03.31, 19:02

Szombat este a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában kerül sor a világ futballjának egyik legnagyobb rangadójára, a "clásicóra", vagyis az FC Barcelona-Real Madrid bajnoki csúcstalálkozóra.

UEFA-kupa: unhatja egymást a Sevilla és a Zenit

Archívum2006.03.29, 12:56

Csütörtökön a negyeddöntőkre kerül sor a második számú európai kupasorozatban, az UEFA-kupában, ahol a legnagyobb attrakciót a két bukaresti csapat párharca jelenti, de érdekes lehet, hogy legyőzi -e angolfóbiáját a Basel, meghajol -e Szófiában a többi csapathoz hasonlóan a Schalke, valamint, hogy mire megy egymással az elmúlt két év alatt harmadszor összefutó Sevilla és Zenit.

Amikor a hangosbemondó is szurkoló

Archívum2006.03.20, 07:52

Gyakori jelenség, hogy a klubok által alkalmazott hangosbemondók túlságosan is beleélik magukat a szurkoló szerepébe.

A Schalke ellen magára talált a Bayern

Sport2006.03.19, 21:11

A három tétmérkőzés óta nyeretlen Bayern München a Schalke elleni rangadón magára talált, és 3-0-s győzelmet aratott a Bundesliga 26. fordulójában. A nap másik mérkőzésén a Dárdai Pál nélkül felálló Hertha 1-0-ra verte a Bielefeldet.

A Hamburg elszántan üldözi a Bayernt

Sport2006.03.18, 19:29

A Hamburger SV egy góllal nyert Wolfsburgban a labdarúgó Bundesliga 26. fordulójában, és három pontra megközelítette a listavezető Bayern Münchent, igaz a bajorok csak vasárnap lépnek pályára az FC Schalke 04 elleni rangadón.

A tavaszi elsőt fogadja a Bundesliga éllovasa

Archívum2006.03.17, 11:52

A labdarúgó Bundesliga hétvégi, 26. fordulójában a címvédő és listavezető Bayern München a "tavaszi" tabellát vezető, s az európai kupaporondon egyedüli német csapatként versenyben lévő Schalke 04 együttesét fogadja.

A német foci megváltójaként emlegetik Matthäust

Archívum2006.03.17, 15:36

A labdarúgó-válogatott gyenge eredményei és a klubcsapatok gyászos európai mérlege után (mindössze a Schalke 04 jutott be a kupaküzdelmek negyeddöntőjébe) a német sajtó egy része már Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány utódaként, holmi megváltóként emlegeti Lothar Matthäust, a magyar nemzeti tizenegy volt irányítóját.

Veretlen románok, betliző németek az UEFA-kupában

Sport2006.03.09, 23:48

Jó esélyekkel várhatják az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit a román csapatok, miután a Rapid Bucuresti hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Hamburgot, a Steaua pedig szintén odahaza 0-0-t ért el a Betis ellen. A németeknek nem megy mostanság az olaszok ellen, ezt igazolandó a Schalke 1-0-ra kikapott Palermóban, igaz, ez az előny nem ledolgozhatatlan. A taljánok közül csak a szicíliaiak tudtak nyerni, a Roma 1-0-s vereséget szenvedett Middlesbrough-ban, az Udinese pedig nem bírt a Levszki Szófiával.

Kuranyinak a vb-be kerülhet a térdsérülés

Archívum2006.03.02, 07:50

Kevin Kuranyi, a Schalke 04 német válogatott labdarúgója térdsérülése miatt legalább négy hét kihagyásra kényszerül, ezzel jelentősen csökkentek az esélyei arra, hogy bekerüljön a június 9-én kezdődő hazai rendezésű világbajnokságon szereplő csapatba.

Olasz rekorder lehet a Roma

Sport2006.02.19, 01:15

Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az AS Roma megszerezheti sorozatban tizedik győzelmét, ezzel beállítaná a Serie A rekordját. Spanyolországban a kupából kiesett Real Madrid a jó szereplés ellenére a héten edzőváltáson átesett Alavést, míg a Chelsea elleni BL-csatára készülő Barcelona a Real Betist fogadja. A Bundesligában a listavezető Bayern München a kilenc forduló óta veretlen Hannoverhez látogat.

Először nyert idén a Stuttgart

Sport2006.02.19, 20:07

Megtört a VfB Stuttgart négy mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata, a svábok utoljára december 17-én győztek a Schalke ellen, most a Mainz volt a szenvedő fél, amely 2-1-es vereséget szenvedett a Gottlieb-Daimler-stadionban. A másik vasárnapi találkozón is három gól született, a Hamburg 2-1-re nyert Frankfurtban, és ezzel visszavette a második helyet a Werder Brementől.

A Schalke ellen ikszre sem volt jó a Hertha

Sport2006.02.18, 18:58

 Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Schalke 04-től a labdarúgó Bundesliga 22. fordulójában.

A pályaedzőt is meglepte, hogy övé lett a kispad

Archívum2006.02.17, 10:49

A bajnokság kezdete előtt a Bundesligában a címvédő Bayern München legnagyobb riválisának az FC Schalke 04-et tartották, hiszen a gelsenkircheniek az előző szezonban is közel álltak ahhoz, hogy megszerezzék az aranyérmet, és végül a második helyen végeztek. Hiába volt azonban a nyári erősítés, a csapat szereplésére túlságosan is rányomta a bélyegét az edző, Ralf Rangnick, illetve a menedzser-elnök, Rudi Assauer ambivalens viszonya, amelynek vége a mester menesztése lett.

Ki megy ma? - F. Inzaghi, Taiwo

Sport2006.02.08, 08:00

A Werder Bremen 2009-ig szóló profi szerződést kötött fiatal játékosával, Jerome Polenzcel. A Schalke 04 uruguayi játékosa, Gustavo Varela hamarosan meghosszabbíthatja szerződését.

22 év után nyert Bielefeldben a Bremen

Archívum2006.01.29, 20:13

A Schalke 04 a Kaiserslautern, a kupában szerdán a harmadosztályú FC St. Paulitól vereséget szenvedő Werder Bremen pedig az Arminia Bielefeld vendégeként szerezte meg a három pontot a labdarúgó Bundesliga 18. fordulójában.

Rangnickot szabadságolták

Archívum2005.12.12, 13:30

A német labdarúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 vezetősége azonnali hatállyal szabadságolta, azaz tulajdonképpen menesztette Ralf Rangnick vezetőedzőt.

Rangnick a szezon végén elhagyja a Schalkét

Archívum2005.12.10, 13:26

Ralf Rangnicknak, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke 04 vezetőedzőjének a szezon végén lejár a szerződése, s mivel csalódott a klub vezetőiben, elhagyja a gelsenkircheni klubot.

BL: Kaká-duplával továbbment a Milan is

Sport2005.12.07, 13:14

Az E és a H csoportban összesen három kiadó hely maradt a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ezekre a pozíciókra hat csapat pályázott eséllyel. A keddi játéknapon a Milan, a PSV Eindhoven, illetve a Glasgow Rangers ragadta meg a lehetőséget, s jutott tovább, az UEFA-kupában a Schalke, a Rosenborg, a Betis és az Artmedia folytathatja.

A Schalke nyerte a Bundesliga-rangadót

Sport2005.11.26, 18:08

A Schalke 04 Kuranyi két góljával nyert a vendég Werder Bremen ellen a labdarúgó Bundesliga 14. fordulójának rangadóján. A tabella utolsó helyén álló Kaiserslautern kispadján kiütéses vereséggel mutatkozott be az új edző, Wolfgang Wolf.

BL: ketten tripláztak, Sevcsenko négyet lőtt

Sport2005.11.24, 14:10

Nagy formában voltak a milánói csatárok a labdarúgó Bajnokok Ligája ötödik fordulójának szerdai játéknapján, a tavalyi aranylabdás Andrij Sevcsenko ugyanis négy gólt szerzett a Fenerbahce otthonában, míg a brazil Adriano hármat gurított a szlovák Artmediának. A piros-feketék még izgulhatnak, a kék-feketék már 16 közé jutottak. Szintén triplázott Levan Kobiasvili, a Schalke grúz légiósa, aki a PSV ellen ért el mesterhármast.

Szabics a Schalkénak már gólt is rúghat

Sport2005.11.14, 21:39

Bízik mielőbbi visszatérésében Szabics Imre, az 1. FC Köln sokáig betegséggel és sérüléssel bajlódó labdarúgója, aki akár már a szombati, FC Schalke 04 elleni Bundesliga-mérkőzésen lehetőséghez juthat.

Napfényes iparváros kék-fehérben

[origo] utazás2006.01.04, 14:26

Talán a németek sem gondolták komolyan, hogy egy egykori bányászvárosban, ahol néhány évtizede még a csákány volt a legfontosabb munkaeszköz, mára számítógép vezérlésű napenergiát hasznosító szolár technológia lesz az egyik bevételi forrás. Na és a foci, ugyanis itt székel Németország legnépszerűbb csapata, az FC Schalke 04, ráadásul a város a jövő évi vb egyik helyszíne.

Fordított a Bayern, már nem veretlen a Schalke

Sport2005.10.29, 19:35

A címvédő Bayern München hátrányból fordítva nyert 2-1-re a Szabics Imrét továbbra is nélkülöző, újonc 1. FC Köln otthonában a labdarúgó Bundesliga 11. fordulójában, így őrzi éllovas pozícióját.

A Milan véget vetne a Juve menetelésének

Sport2005.10.28, 21:09

A hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését Milánóban játsszák, ahol a helyi vörös-feketék a Juventust fogadják. A torinóiak új rekordot felállítva kilencből kilencszer nyertek, és öt ponttal vezetik a tabellát a Milan előtt, amely nem szeretné, ha megismétlődne a tavaszi végeredmény, amikor a Zebrák 1-0-s győzelemmel távoztak a San Siróból. Angliában londoni derbire kerül sor a Tottenham és az Arsenal között, az Ágyúsoknál várhatóan hiányzik majd Thierry Henry. A Bundesligában a Schalke a hétközi, Frankfurt elleni 6-0-s kupakatasztrófát Hamburgban feledtetné, Spanyolországban pedig a hullámvölgyben lévő Real Madrid a szinténn ...

KO-vereséget szenvedett a Schalke

Archívum2005.10.26, 08:25

Hatalmas pofont kapott a Schalke 04 labdarúgócsapata a német kupa 2. fordulójában, a gelsenkircheni együttes ugyanis kiütéses, 6-0-s vereséget szenvedett a Frankfurt vendégeként. Az Eintracht a hétvégi bajnokin is hatot rúgott, akkor 6-3-ra verte a Köln együttesét.

Szépségdíjas gólok és Beckham-varázs a BL-szerdán

Sport2005.10.20, 15:51

Két gól nélküli összecsapás (Milan-PSV, Rangers-Artmedia) mellett három gólgazdag mérkőzést is hozott a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja: a győzelmi kényszerrel pályára lépő Real Madrid 0-1-ről fordított s végül kiütötte a Rosenborgot, a szintén négyszer eredményes Chelsea-nek viszont a Betis nem tudott gólt lőni, a Fenerbahce és a Schalke változatos összecsapásán pedig megosztoztak a hat gólon és a pontokon a csapatok. A Lyon tartja jó formáját: az Olimpiakosz ellen diadalmaskodó franciák hibátlanul menetelnek az F csoportban. A címvédő Liverpool 1-0-ra nyert az Anderlecht vendégeként, míg a 2004-es győztes FC Porto az Intert múllta ...

Átvette a vezetést a Werder a Bundesligában

Sport2005.10.18, 09:00

A Schalke 04 a 93. percben 11-esből egyenlített a Bayern München ellen a német labdarúgó Bundesliga 9. fordulójában, így a bajorok továbbra is nyeretlenek a gelsenkircheniek új stadionjában. A döntetlen révén a tabellán a Werder Bremen vette át a vezetést, amely hat gólt lőtt a Nürnbergnek.

A Juventus ellen javíthat a Bayern

Sport2005.10.18, 19:01

A hétvégi, Schalke 04 elleni bajnoki csata után ismét nehéz feladat előtt áll a Bayern München, amely kedden a Juventust fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjának rangadóján.

Hét éve nem nyert a Schalke vendégeként a Bayern

Sport2005.10.15, 21:43

Amíg Angliában és Olaszországban gyakorlatilag komoly rangadó nélkül telik el a hét, addig Spanyolországban és Németországban akad érdekes párosítás. A Primera Divisiónban városi derbire kerül sor, Madridban ugyanis az Atlético és a Real méri össze erejét. A Bundesligában a még veretlen Schalke a címvédő és listavezető Bayern Münchent fogadja.

Kiizzadt Real-siker és szlovák csoda a BL-ben

Sport2005.10.17, 12:32

A szerdai Bajnokok Ligája-játéknap rangadójának beharangozott Liverpool-Chelsea találkozó gól nélküli döntetlenre végződött, míg a G csoport másik meccsén a Betis idegenben verte 1-0-ra az Anderlechtet. A Schalke-Milan találkozó egy villámgyors Seedorf-gólt és 2-2-es végeredményt hozott, ugyanebben a kvartettben (E) a Fenerbache könnyedén nyert a megfogyatkozott PSV ellen. Az F jelű négyesben a Lyon Norvégiában, a Real Madrid pedig a spanyol fővárosban diadalmaskodott egy góllal a Rosenborg, illetőleg az Olimpiakosz felett. A pozsonyi Artmedia Petrzalka nagy meglepetésre 0-2-ről fordított Portóban, az Inter viszont érvényesítette a ...

A hajrában nyert a Hertha és a Hamburg

Sport2005.09.21, 23:50

A német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szerdai mérkőzésein a Hertha és a Hamburg is az utolsó percekben szerezte a győztes gólt, a berliniek Rafael révén a 90. percben húzták be a Duisburg elleni találkozót, míg a HSV Stuttgartból hozta el a három pontot Jarolim szerencsés találatával. A Mainz a Kaiserslautern kárára szerezte meg első győzelmét az idényben, a Leverkusen Rudi Völler irányításával ezúttal a Kölnt fektette kétvállra, a Schalke pedig a Nürnberggel osztozott meg a pontokon, így zsinórban negyedszer remizett.

Dárdaiék pontot loptak a Schalke otthonából

Sport2005.09.19, 14:30

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC hősies küzdelemben, a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszva döntetlent ért el a Schalke 04 otthonában a labdarúgó Bundesliga ötödik fordulójában.

Barcelona-Madrid párharcok a hétvégén

Sport2005.09.17, 19:02

A spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában két párosításban is találkozik egymással Madrid és Barcelona városa, hiszen a Real Madrid az Espanyol otthonába látogat, míg az Atlético Madrid az FC Barcelonát látja vendégül.

Előző
Következő