FC Köln

címke rss

A nap játékosa: Vratislav Lokvenc (Kaiserslautern)

A Bundesligában a harmadik forduló után már csak két százszázalékos csapat van. A Borussia Dortmund jó teljesítménye nem meglepetés, a Kaiserslauterné viszont igen, hiszen a Vörös Ördögöket senki sem várta az élmezőnybe. A harmadik játéknapon a cseh Vratislav Lokvenc volt a 'Lautern hőse, hiszen két gólt is szerzett a Köln ellen.

A nap játékosa: Miroslav Baránek (Csehország)

Sport2001.08.16, 12:16

A cseh válogatott papíron ugyan sima győzelmet aratott a Koreai Köztársaság ellen, ám a csapat csak akkor lendült bele igazán, amikor Miroslav Baránek is pályára lépett. Az 1. FC Köln futballistája kevesebb, mint fél óra alatt mesterhármast ért el, és ezzel megduplázta a válogatottban eddig elért találatainak számát.

A nap játékosa: Dirk Lottner (1. FC Köln)

Sport2001.09.10, 14:02

Az 1. FC Köln csapata csak nagy nehézségek árán szerezte meg a győzelmet a Hamburger SV ellen, hiszen sokáig a vendégcsapat vezetett a Müngensdorfer-stadionban. Hogy mégis a Kecskéseké lett a három pont, az elsősorban a csapatkapitánynak, Dirk Lottnernek köszönhető, aki ugyan csak csere volt, de így is kétszer eredményesnek bizonyult.

Pótmezben nyert a Bayern

Sport2001.10.28, 14:58

Tíz perc késéssel kezdődött a német labdarúgó Bundesliga 11. fordulójában az 1. FC Köln-Bayern München mérkőzés, mert a vendégek rossz mezt vittek magukkal. A címvédő München Claudio Pizarro két góljával magabiztos győzelmet aratott a Köln otthonában, s ezzel megőrizte vezető helyét a táblázaton.

Már nem éllovas a Bayern München

Sport2001.11.17, 18:22

Az eddig éllovas, címvédő Bayern München egygólos vereséget szenvedett a Werder Bremen otthonában (Lisztes 87 percet játszott), s ezzel visszacsúszott a 2. helyre a német labdarúgó Bundesligában. A vezetést a Bayer Leverkusen vette át, amely Kölnből hozta el a három pontot.

A nap játékosa: Lilian Laslandes (1. FC Köln)

Sport2002.01.08, 09:32

A francia játékosok igen csak kedveltek Angliában, alig lehet olyan klubot mondani a Premier League-ben, amely ne rendelkezne legalább egy gall focistával. Azonban nem minden francia labdarúgó tud beilleszkedni az angol labdarúgásba: a Sunderland által a nyáron leigazolt Lilian Laslandes például nagy csalódást okozott, és most a szezon végéig kölcsön is adták a német 1. FC Kölnnek.

Menesztették az 1. FC Köln edzőjét

Sport2002.01.28, 19:55

Alig negyvennyolc órával a hét végi, 1860 München elleni 3-0-s vereséget követően a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő 1. FC Köln együttese menesztette trénerét, Ewald Lienent. A hírek szerint utóda Friedhelm Funkel vagy Frank Pagelsdorf lehet.

Győzött a Hamburg és a Nürnberg

Sport2002.02.11, 00:27

Az élvonalban maradásért küzdő csapatok közül a sereghajtó 1. FC Köln kikapott Hamburgban, a 1. FC Nürnberg viszont hazai pályán győzött az 1860 München ellen a német labdarúgó Bundesliga hszonkettedik fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A szombati döntetlen után a Bayern Münchennél bejelentették: semmiképpen sem kívánnak indulni az UEFA-kupában.

Miriuta-gól, Cottbus-siker

Sport2002.02.17, 20:38

Vasile Miriutának a napokban szerződéshosszabbítást ajánlottak, válogatott középpályásunk remek játékkal és góllal bizonyított a Cottbus 3-0-s győzelmét hozó Rostock elleni mérkőzésén - az Energie lekerült a kiesőzónából. Lisztes Krisztián Brémájának gólnélküli döntetlenre futotta a sereghajtó Köln otthonában - ezzel is visszaelőzte a Herthát.

Kiütéssel nyert a Hertha és a Bayern

Sport2002.02.23, 19:52

A német labdarúgó Bundesliga 24. fordulójának szombati mérkőzésein hazai pályán fölényesen nyert a címvédő Bayern az ismét kiesésre álló Cottbus ellen, Mátyust az első félidő végén kiállították. Kiütéssel győzött a Hertha is, Dárdaiék berlini parádéját a Kaiserslautern bánta. A nürnbergi kiesési rangadó a vendéglátók sikerét hozta, a sereghajtó Köln egyre kilátástalanabb helyzetben.

Előző
Következő