FC Internazionale Milano

címke rss

Mourinho szerint a Chelsea átlép a Barcán

Sport2005.03.01, 12:15

A keddi BL-játéknapon csak hazai győzelmek születtek, szerdán azonban két sztárcsapat edzője is úgy nyilatkozott, hogy már idegenben el akarja dönteni a továbbjutás kérdését. Carlo Ancelotti a Milannal hajt győzelemre Manchesterben, míg a címvédő FC Porto exedzője, a Chelsea-t irányító José Mourinho Barcelonában vezetné sikerre az angol listavezetőt. A Lisztes nélküli Werder Bremen a Lyont, míg a tavalyi győztes Porto az idén még veretlen Intert fogadja.

Nehezen viselte a Chelsea a BL-vereséget

Sport2005.03.01, 12:13

Óriási csatában győzött a Barcelona a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a feszültség a mérkőzés után is érezhető volt, az angolok közül sem a játékosok, sem Jose Mourinho nem nyilatkozott, csak Simon Greenberg szóvívő, aki elmondta, hogy félidei incidens miatt panaszt nyújtanak be az UEFA-hoz. Manchesterben nem lehettek boldogok a hazaiak, Carroll kapus hibája után ugyanis a Milan győzni tudott az Old Traffordon, de Sir Alex Ferguson nem hibáztatta játékosát. A Lyon simán nyert Brémában, pedig előzetesen szorosabb meccsre lehetett számítani, az Inter pedig a címvédő Porto othonában ért el olyan eredményt, amivel ...

Álommeccsekkel folytatódik a Bajnokok Ligája

Sport2005.03.01, 12:59

A BL tavalyi szezonja egyértelműen a kiscsapatok parádés szerepléséről, valamint a sztárklubok kínos kudarcairól szólt, hiszen az FC Porto és az AS Monaco játszotta a döntőt, a Chelsea FC az elődöntőben, a Real Madrid, az AC Milan és az Arsenal FC a negyeddöntőben búcsúzott, a Juventus FC, a Bayern München és a Manchester United pedig már a legjobb nyolc közé sem tudott bekerülni. Az idén viszont már a nagycsapatok írják a történetet, bár az biztos, hogy legalább négy, a végső győzelemre is esélyesnek tartott gárda számára a nyolcaddöntő jelenti a végállomást.

Fordított a Barca, Manchesterben nyert a Milan

Sport2005.03.01, 12:14

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek második játéknapján a Barcelona 2-1-re legyőzte a Chelsea-t, úgy, hogy az angol gárda vezetett 1-0-ra, majd Drogba kiállítása után fordítottak a katalánok. A Milan és a Lyon idegenben nyert, a piros-feketék Manchesterben diadalmaskodtak 1-0-ra, a francia bajnok a Werder Bremen otthonában aratott 3-0-s győzelmet. A Porto nem tudott előnyt szerezni az Inter ellen, a címvédő 1-1-es döntetlent harcolt ki.

Sevcsenko hiányát egyelőre nem érzi a Milan

Archívum2005.03.01, 07:49

Az AC Milan szinte a szezon kezdete óta üldözi az éllovas Juventus FC-t, ám a remekül menetelő torinóiak utolérése sokáig reménytelen vállalkozásnak tűnt. Az utóbbi hetekben azonban gyökeresen megváltozott a helyzet: a Juve sorra hullajtotta el a pontokat, így a piros-feketék a 25. fordulóban beérték riválisukat. Mégsem örülhetnek felhőtlenül a milánói szurkolók, hiszen a csapat legnagyobb sztárja, Andrij Sevcsenko súlyos sérülést szenvedett, mégpedig éppen a legrosszabbkor.

A Milan ellen odalett az Inter veretlensége

Sport2005.02.28, 18:57

Az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Milan Kaká góljával 1-0-ra legyőzte a városi vetélytárs Internazionalét, és ezzel amellett, hogy megőrizte első helyét a tabellán, megszakította a kék-feketék tavaly május óta tartó veretlenségi sorozatát. A Juventus hazai pályán könnyedén verte a Sienát, így a torinóiak azonos pontszámmal állnak a Milannal, a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő klubok csatáját a Palermo nyerte az AS Roma ellenében, pedig a fővárosiak a 73. perctől emberelőnyben futballozhattak.

Adriano az Interben fejezné be pályafutását

Sport2005.02.21, 07:57

Adriano az Internazionale labdarúgójaként kívánja befejezni pályafutását, soha sem akarja elhagyni a milánói klubot.