FC Bayern München

címke rss

Szabadlábra kerül a gyújtogatással vádolt Bayern-hátvéd

Archívum2011.10.06, 16:40

Két hét elteltével szabadlábra helyezik Brenót, a Bayern München brazil futballistáját, akinek a hatóságok szerint köze lehetett ahhoz a tűzesethez, melyben saját otthonának jelentős része leégett.

Literszámra itták a sört a hózentrógeres Bayern-focisták

Archívum2011.10.03, 14:41

A tradícióknak megfelelően idén is kilátogatott az Oktoberfestre a Bayern München. Jupp Heynckes edző roppant természetesen viselkedett a bajor népviseletben, de a francia Ribéry, a holland Robben és a japán Uszami Takasi is elkapta a hangulatot.

Kassai nem adott büntetőt a rossz becsúszás után - videó

Sport2011.09.28, 20:12

Bár Roberto Mancini edző nem kifogásolta, Kassai Viktor játékvezető rögtön a harmadik percben megfosztotta egy tizenegyestől a csapatát, a Manchester Cityt kedd este a Bajnokok Ligájában. David Silva bokáját a Bayern München védője, Jerome Boateng rúgta ki, aki húsz percre rá egy erősen gyanús szerelést adott elő, szintén a saját tizenhatosán belül. Büntető egyikből sem lett, bár az első jogosságát még a német lapok is elismerték. A Bayern végül 2-0-ra nyert.

Erotikus szerelés a Bayern-ManCity meccsen

Archívum2011.09.28, 12:47

Carlos Tévez nem akart pályára lépni a Manchester City Bayern München elleni Bajnokok Ligája meccsén, ahol azért a gyepen is zajlott az élet. Az angolok bosnyák légiósa, Edin Dzeko hátulról szabálytalankodott Philipp Lahm ellen, majd elidőzött kicsit a német válogatott védőn, utána pedig bocsánatkérően még a fenekét is megsimogatta.

Elkerülte a Real-elnök fiának sorsát a Barca-elnök fia

Sport2011.09.26, 20:41

Ha egy nagy klub elnökének a fia maga is focizni akar, nehéz terhet vesz a vállára. Lorenzo Sanz gyermeke nem bírta sokáig a Real Madridnál, Joan Laporta fia viszont a Barcelona helyett az Arsenalnál próbálkozik, noha apja elnökként éppen a londoni klubot bírálta. A cseh Chvalovsky családban a fiú külföldi szerződést kapott, az apa viszont tíz év letöltendő börtönt.

Kassai vezeti a Bayern-ManCity BL-rangadót

Archívum2011.09.25, 13:54

Ismét presztízsmeccset vezethet Kassai Viktor. A magyar futballbíró a Bajnokok Ligája második fordulójában a Bayern München-Manchester City összecsapást kapta meg.

Gyújtogatás vádjával letartóztatták a Bayern védőjét

Archívum2011.09.24, 15:55

A német rendőrség letartóztatta Brenót, a Bayern München brazil futballistáját. A hatóságok szerint a fiatal játékos otthona nem véletlenül égett le.

Kórházba vitték a Bayern-védőt, miután leégett a háza

Sport2011.09.20, 13:37

Hétfő este kórházba szállították a Bayern München 21 éves védőjét, Brenót, miután leégett a München melletti háza.

Nem jattolt a bayernes, kizárták a horvát válogatottból

Archívum2011.08.12, 13:44

Az edzőkkel szembeni magatartása miatt kikerült a horvát fociválogatottból Danijel Pranjic. A Bayern München középpályása a Vecernji List című lap szerint az írek elleni barátságos mérkőzés végén haragította magára a szövetségi kapitányt.

Vadóczék megverték a Valenciát, Giggs mindenkit kicselezett

Sport2009.02.09, 16:08

Az AS Roma meglepően simán, 3-0-ra legyőzte a Genoát, míg a Juventus kihasználta a Milan szombati botlását a Serie A-ban, a Catania elleni 2-1-es vendégsikerével ugyanis feljött az Inter mögé a második helyre. Angliában nem esett gól a Tottenham-Arsenal derbin, a címvédő Manchester United pedig minimális különbséggel nyert a West Ham United otthonában. A Bayern München hazai pályán 3-1-re nyert a gólpasszadó Hajnal Tamást végig a soraiban tudó Dortmund ellen a Bundesligában. A spanyol éllovas FC Barcelona nem hibázott: 3-1-re legyőzte a Sporting Gijont, míg a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasuna legyőzte a dobogóért harcoló Valenciát.

Hajnalék Münchenben, derbi Londonban

Sport2009.02.06, 13:09

A hétvégi fordulóban rendezik meg a német labdarúgó-bajnokság egyik legnagyobb presztízsű találkozóját, a Bayern München és a Borussia Dortmund mérkőzését, amelynek Hajnal Tamás személyében magyar főszereplője is lehet. Spanyolországban Vadócz Krisztián együttese, az Osasuna a Valenciát fogadja, Angliában pedig  a két ősi rivális, a Tottenham Hotspur és az Arsenal csatája lesz a legnagyobb rangadó.

Lengyel szélső pótolja Husztit, francia csapattársat kapott Gera

Archívum2009.02.03, 11:56

A legtöbb klub az elmúlt napokban az azonnali erősítésekkel volt elfoglalva, de akadt olyan egyesület is, amely már a jövőre gondolt, és a következő szezonra keresett labdarúgót. Így tett például a Bayern München is, amelyet az elmúlt fél évben többször is kapcsolatba hoztak a Zenit Szankt-Petyerszburg ukrán védekező középpályásával, Anatolij Timoscsukkal.

Rangadóval indul újra a Bundesliga, megszökhet a MU

Archívum2009.01.30, 13:50

Péntektől ismét teljes a kínálat a topligákban, hiszen a német bajnokság is újraindul a téli pihenő után. Nyitányként egyből egy Hamburg-Bayern rangadót kapunk, az őszi első Hoffenheim pedig papíron sima meccsre készülhet a Cottbus ellen. Angliában a Liverpool a Chelsea-t fogadja, a Manchester United hívei egy döntetlenért szorítanak, mert akkor a bajnok az Everton legyőzésével még jobban megléphet az üldözőktől. Olaszországban a vasárnap esti Lazio-Milan a legerősebb párosítás, a Primera Divisiónban viszont kötelező feladat vár a nagyokra, bár a tizenkét ponttal vezető Barcának még egy esetleges santanderi pontvesztés is simán belefér.

A Bayern legyőzésével élre állt a Hamburg

Archívum2009.01.30, 22:41

Legyőzte a vendég Bayern Münchent és ezzel az élre ugrott a német labdarúgó-bajnokságban a Hamburger SV. A Bundesliga küzdelmei hathetes téli szünet után folytatódtak a pénteki rangadóval.

Olic-tripla, Bayern-KO a német kupában

Archívum2009.01.27, 22:24

Könnyedén jutott a labdarúgó német kupa negyeddöntőjébe a Bayern München, amely Stuttgartban 5-1-re diadalmaskodott. A Hamburg Ivica Olic mesterhármasával verte az 1860 Münchent, a Schalke Jenában, a Mainz Freiburgban győzött.

Hitzfeld nem ad esélyt a csodaújoncnak a Bayernnel szemben

Archívum2009.01.23, 08:07

Ottmar Hitzfeld szerint a Hoffenheim labdarúgócsapata a tavaszi szezonban össze fog roppanni, és nem tudja tartani a lépést a Bayern Münchennel a bajnoki címért folyó versenyfutásban.

Sagnol visszavonult

Archívum2009.01.22, 20:57

Bejelentette visszavonulását Willy Sagnol, a Bayern München korábbi francia válogatott labdarúgója.

A Bayernből vagy a Juvéból erősítené a középpályát a Hamburg

Sport2009.01.20, 09:12

Nem Kaká az egyetlen futballista, akit az elmúlt héten kapcsolatba hoztak a Manchester Cityvel, de az angol egyesületnek a többi kiszemelttel sokkal egyszerűbb dolga van.

Podolski nyártól visszatér Kölnbe

Archívum2009.01.19, 10:42

Hosszas huzavona után eldőlt, hogy nyártól az 1. FC Kölnt erősíti Lukas Podolski, a Bayern München labdarúgócsapatának csatára.

Ingyen is lehet sztárfocistát szerezni

Sport2009.01.18, 13:29

Az elmúlt napokban másról sem lehetett olvasni a nemzetközi labdarúgással kapcsolatban, mint hogy a Manchester City milyen csillagászati összeget lenne hajlandó kifizetni az AC Milannak Kakáért. Pedig Jean-Marc Bosmannak köszönhetően nem minden transzfer jár pénzmozgással, az elmúlt évtizedben sztárjátékosok egész sora váltott ingyen klubot.

Ribéry jobban vezet labdát, mint buszt

Archívum2009.01.09, 17:09

Buszbalesetet okozott Franck Ribéry, a Dubajban edzőtáborozó Bayern München francia válogatott labdarúgója.

Viszlát, és kösz a meccseket! - visszavonuló futballsztárok

Sport2009.01.07, 15:05

A 2008-as esztendőben jó néhány klasszis futballista döntött úgy, hogy befejezi pályafutását. Akadt, akiről előre lehetett tudni, hogy szögre akasztja a futballcipőt (ilyen volt például Oliver Kahn vagy Manuel Ruí Costa), de olyan is, aki kényszerűségből hagyta abba a profi futballt (gondoljunk csak Lilian Thuramra). Egyvalami azonban bizonyos: őket már biztosan nem látjuk többet a futballpályákon.

A Bayernnél telel Beckham csapattársa

Archívum2009.01.06, 13:53

Három hónapig kölcsönjátékosként a Bayern Münchent erősíti Landon Donovan, a Los Angeles Galaxy amerikai válogatott labdarúgója.

Rummenigge a Bayernhez láncolná Ribéryt

Archívum2008.12.20, 10:56

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezetője ígéretet tett arra a német sajtóban, hogy a francia Franck Ribéry 2011 nyaráig biztosan jelenlegi állomáshelyén marad.

Négy Juve-gólt kapott a Milan, őszi első Lőw Zsolt csapata

Sport2008.12.15, 00:51

A Serie A-ban listavezető Inter a sereghajtó Chievót, a Juventus pedig az AC Milant verte egyaránt 4-2-re, s míg a Roma 1-2-ről fordított a Cagliari ellen hazai pályán, a Lazio még nagyobb bravúrt vitt véghez, mert háromgólos hátrányból mentett pontot Udinében. Az újonc Hoffenheim hazai pályán döntetlent játszott a Schalkéval az őszi Bundesliga-szezon zárókörében, és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Bayern Münchent megelőzve az első helyről várja a tavaszi folytatást. Az angol Premier League-ben a Chelsea hazai pályán nem bírt a West Ham Uniteddel, így nem tudta megelőzni a szombaton szintén döntetlenező, éllovas Liverpoolt.

Dárdai BL-re tör, Hajnal levonná a tanulságokat

Sport2008.12.15, 14:29

A legszebb álmunk teljesült - mondta hétfőn Lőw Zsolt, a Hoffenheim és a magyar labdarúgó-válogatott hátvédje annak kapcsán, hogy csapata a Bayern Münchent és több más nagyágyút megelőzve az első helyen zárta a Bundesliga őszi szezonját. A Herthával ismét az élmezőnyben Dárdai Pál teljes mértékben, a nyáron Dortmundba igazolt Hajnal Tamás viszont csak részben elégedett a mögötte hagyott idénnyel.  

Klinsmann szerint nem Ribéry-függő a Bayern

Archívum2008.12.14, 12:35

Jürgen Klinsmann, a Bayern München vezetőedzője nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint csapatának teljesítménye attól függ, éppen hogyan futballozik Franck Ribéry.

Fordított, de nem nyert Stuttgartban a Bayern

Sport2008.12.13, 23:57

A címvédő Bayern München egygólos hátrányból fordított a Stuttgart otthonában, végül azonban - egy utolsó percben bekapott találat miatt - csak egy ponttal távozott a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

BL: Raúl-rekord, Arsenal-alibi, Bayern-öröm

Sport2008.12.11, 15:18

A Bajnokok Ligája idei utolsó játéknapján eldőlt, hogy csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé az Aalborggal csak ikszelő Manchester United, a Lyonban nyerő Bayern München, a tartalékos Arsenalt simán elintéző Porto, és a BATE Boriszov ellen döntetlent elérő Juventus. A torinóiak csoportjában második helyen végzett Real Madrid kispadján győzelemmel mutatkozott be Juande Ramos, aki főleg a duplázó Raúlnak lehet hálás, a spanyol gárda ikonja 66 gólnál jár az európai kupákban, amivel visszaelőzte az eddigi rekorder Filippo Inzaghit.

A ráadásban gyűrte le a Bayern a Hoffenheimet

Sport2008.12.05, 23:28

A Bayern München Luca Toni 92. percben szerzett góljával nyert a listavezető Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság pénteki szuperrangadóján, és ezzel pontszámban beérte az újonccsapatot. A vendégek magyar játékosa, Lőw Zsolt nem lépett pályára a müncheni összecsapáson.

Német csúcsmeccs mellé Barca-Valencia és Lazio-Inter

Sport2008.12.05, 22:51

A Bundesliga 16. fordulójában kiderül, mire hivatott a Hoffenheim, az élen álló újonc ugyanis a második helyezett Bayern München vendége lesz. Spanyolországban a Barca-Valencia és a Real Madrid-Sevilla találkozók versengenek a forduló meccse címért, Olaszországban a Lazio próbálja megállítani a hatpontos előnnyel vezető Inter, Angliában pedig elkerülték egymást a nagyok.

Chelsea-veréssel maradna versenyben az Arsenal

Sport2008.11.28, 14:43

A topligák hétvégi összecsapásai közül kiemelkedik a Premier League 15. fordulójában sorra kerülő Chelsea-Arsenal londoni derbi, melyen az utóbbi időben szokatlanul mély hullámvölgybe kerülő Ágyúsoknak semmiképpen nem szabad veszíteniük, ha nem akarnak még féltáv előtt kiszállni a bajnoki címért folytatott versenyfutásból. A spanyol bajnokságban a Real is fővárosi derbit játszik, mégpedig a Getafével, míg a listavezető Barcelonára kőkemény meccs vár a sevillai Sánchez Pizjuánban. A Serie A-ban a listevezető Internazionale a negyedik Napolit fogadja, a Bundesliga-első Hoffenheim pedig hovatovább toronymagas esélyesként várja a Bieleffeldet, ...

BL: négy csoportban eldőlt a továbbjutás

Sport2008.11.26, 09:16

Az eredmények szerencsés alakulása folytán minden keddi Bajnokok Ligája-csoportban eldőlt a továbbjutás. A Manchester United és a Villarreal békés 0-0-lal továbbjutatta egymást, a Lyon idegenben, a Bayern hazai pályán győzött, az Arsenal a hajrában gyűrte le a Kijevet, míg a Porto a Fenerbahce otthonában diadalmaskodott. A H csoportban a Juventus mellett a BATE ellen győző Real pihenhet rá az utolsó fordulóra.

Hangulatjavító BL-továbbjutásra készül az Arsenal

Sport2008.11.25, 09:50

Kedden az E, az F, a G és a H csoport találkozóival folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, több csapatnak komoly esélye van arra, hogy biztosítsa helyét a legjobb 16 között. A címvédő Manchester Unitednek a Villarreal otthonában egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, de az egy ponttal egyébként szintén továbbjutó spanyol gárda győzni szeretne, hogy bebiztosítsa a csoportelsőséget. Az F csoportban a Bayern, Lyon kettősnek is elég egy pont a 16 közé jutáshoz, a G jelű négyesben még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra, de az Arsenal és a Porto van a legelőnyösebb helyzetben. A H csoportban a Juventus már páholyban van, ...

Lőw iránt Frankfurtból érdeklődnek, Husztit a Bolton nézte ki

Archívum2008.11.22, 16:35

A Bayern Münchennél egyértelműen a Luca Toni-Miroslav Klose csatárduó számít az első számú választásnak a támadó részlegben, pedig a bajorok keretében ott van a német válogatott futballista, Lukas Podolski is, aki nem elégedett a helyzetével a csapaton belül.

Zé Roberto visszavonulása után lelkész lenne

Archívum2008.11.19, 12:16

Pályafutása befejezése után lelkészként szeretne tevékenykedni Zé Roberto, a Bayern München labdarúgócsapatának brazil légiósa.

A Bayernnek öröm, a Realnak nyűg - nem mindenhol fontos a kupagyőzelem

Sport2008.11.16, 23:48

Nem sokáig maradt versenyben a spanyol kupa 2008-2009-es kiírásában a Real Madrid, hiszen a királyi gárda rögtön az első körben kiesett a Real Irún ellen. Az eredmény ugyan kínos a madridiak számára, de a sorozatot a klub amúgy sem veszi olyan komolyan, és a nemzeti kupa nem csak Spanyolországban számít nyűgnek a sztárklubok számára. Nem minden országban van ez így, Angliában például az FA-kupa elhódítását sok csapat még a bajnoki címnél is fontosabbnak tartja.

Jön az Aston Villa, mehet Schuster, botlott a Bayern

Sport2008.11.16, 00:02

A legutóbbi idegenbeli veresége után ezúttal győztesen hagyta el a pályát a Liverpool labdarúgócsapata, amely a Premier League 13. fordulójában 2-0-ra győzött a Bolton otthonában, míg az idei szezonre nagyon összeállt Aston Villa ugyancsak vendégként győzte le az Arsenalt. A Bundesligában Hajnal Tamás góllal járult hozzá a Dortmund kiütéses sikeréhez, a Bayern pedig két percen belül adta le kétgólos előnyét Mönchengladbachban. A Real Madrid elbukta edzője, Bernd Schuster állásáért vívott meccsét Valladolidban, így könnyen lehet, hogy a német trénert hamarosan menesztik a királyi gárda vezetői.

Szabics iránt Münchenből érdeklődnek

Sport2008.11.14, 12:04

Német lapok szerint nem elképzelhetetlen, hogy a téli átigazolási időszakban az 1860 München együttese megpróbálja leigazolni Szabics Imrét, az Augsburg csatárát.

Futballistát vegyenek! - Arsavin, Fred

Archívum2008.11.12, 06:27

A nyári átigazolási időszak egyik legkeresettebb futballistája a Zenit Szankt-Petyerszburg orosz középpályása, Andrej Arsavin volt, akit több sztárklubbal is kapcsolatba hoztak: érdeklődött iránta a Bayern München és az FC Barcelona is, majd úgy tűnt, hogy a Tottenham Hotspurban folytatja - de a focista végül mégis maradt a szentpétervári egyesületben.

Podolski-Mutu cserén gondolkodik a Bayern

Archívum2008.11.09, 15:00

A Bayern München háza táján továbbra is Lukas Podolski jelenti az egyik beszédtémát: a német válogatott támadó két évvel ezelőtti leigazolása óta nem találja a helyét a bajoroknál, és teljesítménye messze elmarad attól, amit a klubnál vártak tőle.

A Portónak sikerült a reváns, a Real Madridnak nem

Sport2008.11.06, 02:54

Megkezdődtek a "visszavágók" a Bajnokok Ligájában, a negyedik fordulóban a két héttel ezelőtti párosításokat ismételték meg a felek fordított pályaválasztással, és egyedül a Portónak sikerült a reváns, a portugál gárda a 92. percben szerzett góllal verte idegenben a Dinamo Kijevet. A Juventus a kétgólos torinói siker után Alessandro Del Piero duplájával Madridban is legyőzte a Realt, a Zebrák ezzel készülhetnek az egyenes kieséses szakaszra. A Manchester Glasgow-ban, a Villarreal Aalborgban, a Bayern München Firenzében ért el döntetlent, de mindhárom gárda nagyon közel került a továbbjutáshoz. A Zenit története első BL-sikerét arattta ...

Vihar Rómában, nyolc gól az észak-londoni derbin

Sport2008.10.30, 12:41

A Bundesliga 10. fordulójának szerdai játéknapján három gárda is idegenben győzött, a Dortmund, a Hoffenheim és a Bayern München is vendégként kasszírozott három pontot. A címvédő bajor sztárcsapat és a Lőw Zsoltot ezúttal is nélkülöző újonc is hátrányból tudott nyerni. Hajnal Tamás 75 percet töltött a Kölnben nyerő Dortmundban, Dárdai Pál és Huszti Szabolcs egyaránt végigjátszotta a Hertha-Hannover találkozót, amelyet a fővárosiak 3-0-ra behúztak. A Hamburg 2-0-ra verte a Stuttgartot, és ezzel maradt a dobogón. A Serie A-ban csak kilenc meccset játszottak le, mert a fővárosban tomboló ítéletidő miatt félbeszakadt a Roma-Sampdoria ttalálkozó. ...

Beckenbauer: Mimózák a német focisták

Archívum2008.10.24, 15:18

Éles hangon bírálta a német válogatott futballistáit Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke.

Santa Cruz: a csatár, aki elérhető

Sport2008.10.16, 10:21

Amióta a Manchester Citynek új tulajdonosa van, és a klub az átigazolási időszak utolsó perceiben rekordnak számító összegért megvette Robinhót a Real Madridtól, azóta az egyesületet nap mint másik sztárjátékossal hozzák kapcsolatba, miközben repkednek a csillagászati összegek.

Kahn szerint Klinsmann veszélyes úton jár

Archívum2008.10.07, 07:29

Oliver Kahn, a német labdarúgó-válogatott és a Bayern München korábbi kapusa szerint kockázatos úton jár Jürgen Klinsmann, a Bundesligában gyengélkedő bajor sztárklub vezetőedzője.

Futballistát vegyenek! - Pogrebnyak, Pandev

Archívum2008.10.07, 07:54

A Bayern München immár három mérkőzés óta nyeretlen a Bundesligában, és ezen a három találkozón a csapat góljai közül egyet sem csatárok szereztek: a középpályás Tim Borowski és Zé Roberto egyaránt két találatot ért el, és a középhátvéd Daniel van Buyten is betalált. A bajoroknál tehát nem lehetnek elégedettek a támadókkal, akik közül eddig az idény során Luca Toni volt a legeredményesebb a Bundesligában: ő háromszor talált be, míg Lukas Podolski két, Miroslav Klose pedig mindössze egy gólt ért el. Mindezek alapján nem meglepő, hogy egyre több pletykát lehet olvasni arról, hogy a bajorok legkésőbb a jövő nyáron csatárt akarnak igazoolni, ...

Ciprusról éppúgy be lehet kerülni a hét csapatába, mint a Barcából

Archívum2008.10.06, 08:41

Az európai kupaküzdelmek miatt rendkívül sűrű volt a múlt hét futballprogramja, és álomcsapatunkban is többségben vannak az olyan labdarúgók, akik a hétközi mérkőzéseken és a hét végén is remekeltek. Persze a remek egyéni teljesítmény nem mindig járt együtt a csapat sikerével: Zé Roberto például hiába ért el három gólt is két mérkőzésen, a Bayern München egyik találkozót sem nyerte meg.

Futballistát vegyenek! - Joaquín, Obertan

Archívum2008.10.06, 07:50

A Juventus FC számára lassan időszerű lesz a középpályás-sor megfiatalítása, hiszen az ebben a csapatrészben a keretben lévő futballisták közül többen is túl vannak a harmadik ikszen. Nem csoda, hogy az utóbbi időszakban egyre több középpályással hozták kapcsolatba a torinói együttest: nemrégiben a Bayern München futballistáját, Bastian Schweinsteigert emlegették mint leendő Juve-játékost, most pedig a Valencia CF jobbszélsőjét, Joaquínt hozták hírbe az olaszokkal.

Nem tud nyerni a Bayern és az Arsenal

Sport2008.10.04, 23:49

Nem volt hiány meglepetésekben a Bundesliga 7. fordulójában, a címvédő Bayern München hazai pályán ikszelt a Bochummal, a Stuttgart 4-1-re elpáholta az elmúlt hetekben parádézó Werdert, az újonc Hoffenheim pedig tartja jó formáját, és a Frankfurt legyőzésével vezeti a tabellát. Az angol bajnokságban az Arsenal majdnem elvérzett a Sunderland otthonában, Fabregas a 92. percben mentett meg legalább egy pontot az Ágyúsoknak. A Barcelona gálaelőadást rendezett, s 6-1-re verte az Atlético Madridot.

Beckenbauer kiakadt Demichelis öngólján

Archívum2008.10.02, 09:23

Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnöke szerint egy kölyökcsapatból elzavarták volna Martin Demichelist, ha olyan öngólt szerez, amilyet kedden az Olympique Lyon elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-meccsen az argentin védő "összehozott".

Visszautasítja a bundavádakat a Zenit

Archívum2008.10.02, 15:35

A szentpétervári Zenit labdarúgócsapata elhatárolódik azoktól a hírektől, melyek szerint bundamérkőzés volt a május 12-én rendezett Bayern München elleni UEFA-kupa-visszavágó. Alekszej Petrov, az orosz klub szóvivője jelezte: nincs mit kommentálni, mert - ha van is vizsgálat - a Zenit nem követett el semmit. A spanyol ügyészség csalás vádjával indított vizsgálatot a mérkőzéssel kapcsolatban.

A nap sportvideója: a keddi BL-forduló góljai

Archívum2008.10.01, 13:45

A Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján összesen 17 gólt született, nálunk mindegyiket megtekinthetik. Nézzék meg Van Persie és Adebayor Porto elleni dupláját, Berbatov első góljait a MU mezében, Van Nistelrooy újabb szemfüles találatát és Marcos Senna három pontot érő szabadrúgását!

Futballistát vegyenek! - Miguel Veloso, Diego Tristán

Sport2008.10.01, 07:47

A Bayern München ebben a szezonban eddig nem nagyon remekel, és a bajorok nyáron kinevezett szakvezetőjének, Jürgen Klinsmannak több döntését is erősen kritizálják.

A Lyon tovább mélyítheti a Bayern válságát

Archívum2008.09.30, 08:41

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a keddi mérkőzések közül elsősorban az Olympique Lyon müncheni vendégjátékát érdemes kiemelni, hiszen a pletykák szerint egy újabb vereség akár Jürgen Klinsmann állásába is kerülhet. A két angol együttesnek sem ártana javítania, hiszen az első körben sem a Manchester United, sem az Arsenal nem tudott nyerni.

31 éve nem rajtolt ilyen gyengén a Bayern

Archívum2008.09.29, 12:34

Utoljára az 1977-78-as szezonban rajtolt olyan gyengén a Bayern München labdarúgócsapata, mint idén. A bajorok akkor 6 forduló alatt 5 pontot szereztek, s mindössze a 13. helyen álltak, innen a szezon végére csupán egy pozíciót sikerült javítaniuk. A mostani 8 pont és 9. hely sem kecsegtet semmi jóval, Jürgen Klinsmann vezetőedző még keresi az ideális csapatot, miközben Uli Hoeness a rotációs rendszert szapulja.

Schweinsteiger a Juventus legfőbb kiszemeltje

Archívum2008.09.29, 07:16

Fiatalítaná középpályás sorát a Juventus labdarúgócsapata, amely a hírek szerint elsőszámú célpontjának a Bayern München válogatott középpályását, Bastian Schweinsteigert szemelte ki.

Ribéry tűkön ülve várja a Lyon elleni BL-meccset

Sport2008.09.29, 12:34

A sérüléséből felépült Franck Ribéry alig várja, hogy csapatával, a Bayern Münchennel kedden megmérkőzzön a Lyonnal labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Huszti és Hajnal is pazar gólt szerzett, a hosszabbításban nyert a Real és a Barca

Sport2008.09.28, 00:33

Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Liverpool Fernando Torres duplájával győzte le a városi vetélytárs Evertont, az újonc Hull City pedig véget vetett az Arsenal több mint egy éve tartó hazai veretlenségének. A Bundesligában Huszti Szabolcs győztes gólt szerzett a Bayern ellen, míg Hajnal Tamás góllal és gólpasszal vezette diadalra a Dortmundot a Stuttgart ellen. A Juventus nem bírt a Sampdoriával, a Real Madrid és a Barcelona egyaránt a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet.

Egyelőre nem remekel a Kahn-utód

Archívum2008.09.28, 18:50

Oliver Kahn nyári visszavonulásával a Bayern München labdarúgócsapatának 14 év után lett új első számú kapusa, és bár mindenki tisztában volt azzal, hogy Michael Rensingnek nem lesz könnyű pótolnia a legendás portást, személye máris nagy vitákat váltott ki Németországban. Rensing főleg a Werder Bremen elleni 5-2-es hazai vereség után került a kritikák kereszttüzébe, de a klub vezetősége egyelőre kitart mellette - legalább a szezon végéig.

Futballistát vegyenek! - Arsavin, Van Buyten

Archívum2008.09.27, 17:33

A nyári átigazolási időszak egyik nagy szappanoperája a Zenit Szankt-Petyerszburg orosz középpályásának, Andrej Arsavinnak az ügye volt. A focista tavasszal a Zenit UEFA-kupa menetelésének köszönhetően került az érdeklődés középpontjába, a nyáron pedig az Európa-bajnokságon nyújtott remek teljesítményével tovább növelte a rajongóinak számát. Nem csoda, hogy a kontinensviadalt követően a támadó középpályást több európai sztárklubbal is kapcsolatba hozták: szóba került a Barcelona, az Internazionale, az Arsenal és a Bayern München is, de a legkomolyabb érdeklődőnek a Tottenham Hotspur tűnt.

Városi rangadók és sztárkluboknak feszülő magyarok a hétvégén

Archívum2008.09.26, 11:59

Az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában kerül sor a világ futballjának egyik legnagyobb múltú városi rangadójára, a milánói derbire, de érdemes lesz megnézni az Everton-Liverpool vagy az Espanyol-Barcelona presztízscsatát is. A hétvégén két magyar légiósra is nagy kihívás vár, Halmosi Péter az Arsenal, Huszti Szabolcs pedig a Bayern München ellen bizonyíthat. 

Kiütéssel nyert Münchenben a Werder

Sport2008.09.20, 22:21

A Werder Bremen kiütéses, háromgólos győzelmet aratott a címvédő Bayern München otthonában a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában.

Leszakadhat a MU, ha elbukja a BL-döntő visszavágóját

Sport2008.09.19, 23:42

Nincs könnyű sora a Manchester Unitednek, az angol bajnokság és a BL címvédője múlt héten a Liverpoolhoz látogatott (ki is kapott...), szerdán a Villarreallal találkozott az elsőszámú nemzetközi kupában, vasárnap pedig a Chelsea-t fogadja az aktuális Premier League-forduló csúcsmeccsén. Más topiligákbeli nagycsapatok sincsenek könnyű helyzetben, a Serie A-ban a Roma és a Milan a Reggina, illetve a Lazio ellen szeretné megszerezni első bajnoki diadalát, Spanyolországban pedig a Barcelona vágyik ugyanerre, a katalánok ellenfele az újonc Sporting Gijon lesz. A Bundesligában két BL-résztvevő randevúja adja a hétvége finomságát, a Bayernn ...

Döntetlennel kezdett a MU, Zenit-veréssel tért vissza a Juve

Sport2008.09.18, 02:46

Szerdán a maradék négy csoport csapatai is bemutatkoztak a Bajnokok Ligája 2008/2009-es idényében. A legnagyobb várakozás a címvédő Manchester United Villarreal elleni találkozóját előzte meg, és bár Sir Alex Ferguson a nyáron elvágyódó és bokaműtéten átesett Cristiano Ronaldót is bevetette, az angol gárda gól nélküli döntetlenre végzett a spanyolok ellen. Az F csoportban a Bayern München Bukarestben nyert, a Fiorentina viszont hiába vezetett Gilardino duplájával Lyonban, a francia bajnok végül egyenlíteni tudott. Szintén pontot mentett az Arsenal, amely Kijevben majdnem ráfázott a sok kihagyott helyzetre, ám Gallas a 88. percben vééghezvitte ...

A nap sportképe: Toni szelídít

Sport2008.09.18, 14:06

A Bajnokok Ligája-csoportkör F csoportjában a Bayern München 1-0-ra győzött Bukarestben a Steaua ellen. A német együttesben végig a pályán volt az olasz Luca Toni, aki bár ezúttal nem lőtt gólt, azt azért megmutatta, hogyan kell látványosan "megszelídíteni" a labdát.

Oliver Kahn 69 ezer néző előtt búcsúzott

Sport2008.09.03, 18:04

Telt ház, 69 ezer néző előtt került sor Oliver Kahn búcsúmérkőzésére a müncheni Allianz Arénában, ahol a német labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a kapus klubjával, a Bayern Münchennel.

Kahn csak a túlélésre játszik búcsúmeccsén

Archívum2008.09.02, 07:30

Már csak a túlélésre játszik kedden Oliver Kahn, a Bayern München kapuslegendája, aki a német labdarúgó-válogatott elleni búcsúmérkőzésen fejezi be a pályafutását.

A Bayern könnyedén verte Dárdai csapatát

Sport2008.09.01, 08:40

A címvédő Bayern München hazai pályán könnyedén nyert három góllal a Hertha BSC ellen a német labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Dárdai Pál nem lépett pályára a berlini együttesben.

Oddo Münchenbe megy a Milantól

Archívum2008.08.28, 15:14

A Bayern München egy évre kölcsönvette Massimo Oddót, az AC Milan világbajnok olasz labdarúgóját.  

Geráék megverték az Arsenalt, nem tud nyerni a Bayern

Archívum2008.08.23, 21:27

Az Arsenal csikócsapatának ebben a szezonban a jelek szerint nem tart ki olyan sokáig a lendülete, mint egy évvel korábban: Arséne Wenger együttese az angol bajnokság második fordulójában tehetetlennek bizonyult a Fulhammel szemben. Kínkeservesen nyert a Liverpool, így vezeti a tabellát, miközben Németországban a feje tetején áll minden: vezet a Hoffenheim, két ponttal az alsóházban a Bayern.

Kétgólos előnyt adott le a Bayern a Bundesliga-nyitányon

Sport2008.08.15, 23:02

A Hamburg kétgólos hátrányt ledolgozva döntetlent ért el a bajnok és kupagyőztes Bayern München vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 1. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Klinsmann és a Bayern teljes egyeduralomra tör a Bundesligában

Archívum2008.08.14, 10:18

A Bundesliga az előző szezonban visszatért a megszokott kerékvágásba, hiszen a Bayern München nagy fölénnyel nyerte meg a bajnoki címet. A papírforma megint valami hasonlót ígér, és előzetesen valóban nehéz elképzelni, hogy bármelyik csapat elkapja Jürgen Klinsmann gárdáját - de azért az FC Schalke 04 vagy a Werder Bremen alighanem megpróbálja majd.

Ribéry az év játékosa Németországban

Archívum2008.08.06, 16:27

A német sportújságírók Franck Ribéryt, a bajnok és kupagyőztes Bayern München francia válogatott labdarúgóját választották meg az elmúlt szezon legjobb játékosának Németországban.

Klinsmann: Nekem a pálya mellett van a helyem

Archívum2008.08.06, 15:46

A Bayern München vezetősége nem kis meglepetést keltett azzal, hogy Jürgen Klinsmannt nevezte ki a csapat élére, de a bajoroknál biztosak benne, hogy a volt szövetségi kapitány valósággal forradalmasítja az európai klubfutballt. A szakember nyilatkozatából mindenesetre kiderül, hogy meglehetősen egyedi módon látja a modern labdarúgást.

Az olimpia felbolygatta a Werder felkészülését

Archívum2008.07.27, 08:15

A német élvonalban mindössze egyetlen olyan klub van, amely a legutóbbi öt szezonban mindig dobogón végzett: a Werder Bremen. A brémai egyesület a legutóbbi pontvadászatban ezüstérmes lett a Bayern München mögött, azonban az új szezonra való felkészülés nem zajlik éppen zökkenőmentesen. Miközben a keret inkább gyengült, mint erősödött, a brazil játékmester, Diego olimpián való szereplése kapcsán az egyesület a FIFA elleni küzdelem élharcosa lett.

Aranyra éhes az erősödő Wolfsburg

Sport2008.07.27, 09:06

Három hét múlva, az augusztus 15-17-i hétvégén rajtol a német labdarúgó-bajnokság 2008/2009-es idénye. A Bundesliga egyből rangadóval indít, hiszen a bajnok Bayern München a tavalyi negyedik Hamburgot fogadja. Az újonc Hoffenheim (Lőw Zsolt csapata) Cottbusba látogat, Huszti Szabolcs Hannovere a Schalkénél vizitál, míg a Dortmund, immáron Hajnal Tamással az irányítóposzton Levekusenben lép pályára. Összeállításunkban áttekintettük a német játékospiac legfontosabb nyári történéseit.

Hajnal szabadrúgásgólja Szuperkupát ért a Dortmundnak

Archívum2008.07.24, 08:19

A Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó német Szuperkupáért rendezett mérkőzést, miután 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent.

Klinsmann támadóbbá és szerethetőbbé teheti a Bayernt

Sport2008.07.17, 09:50

Mindössze egyetlen olyan klub van a Bundesligában, amely a nyáron eddig egyetlen eurót sem költött új játékosokra, de nem valamelyik kiscsapatról van szó, hanem a liga leggazdagabb egyesületéről, a Bayern Münchenről. Ennek ellenére a címvédőnél nagyok az elvárások, ami elsősorban a nyáron érkezett szakembernek, Jürgen Klinsmannak köszönhető.

Klinsmann megtiltotta a telefonálást

Archívum2008.07.04, 07:13

Megtiltotta a mobiltelefonok használatát a Bayern München edzőközpontjában Jürgen Klinsmann, a labdarúgócsapat új vezetőedzője.

Klinsmann BL-győzelemre tör

Sport2008.07.03, 08:50

Megtartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját a Bayern München vezetőedzőjeként Jürgen Klinsmann: a tréner magasra tette a mércét, hiszen máris Bajnokok Ligája-győzelemről beszélt az újságíróknak.

A futballvilág legváratlanabb gólszerzői

Sport2008.06.26, 22:05

A Bayern München védője, Philipp Lahm volt a Németország-Törökország Eb-elődöntő főszereplője, hiszen a balhátvéd bizonytalanságai nyomán a török csapat gólt szerzett, ugyanakkor a bekk előbb gólpasszt adott, majd ő lőtte a győztes találatot. Mindez azt jelenti, hogy Lahm a válogatottban szerzett három gólja közül kettőt nagy nemzetközi tornán (vébén vagy Eb-n) ért el, de nem ő az egyetlen futballista a sportág történetében, aki ilyen alkalmakra tartogatta a gólokat a címeres mezben.

Futballistát vegyenek! - Hleb, Podolski

Archívum2008.06.13, 07:41

Az Arsenal FC Yaya Tourét szeretné megkapni az FC Barcelonától Alekszandr Hlebért cserébe. A Bayern München csatárát, Lukas Podolskit a Manchester City vinné.

Gólerős kapust igazolt a Bayern

Sport2008.06.04, 23:21

A német bajnok Bayern München labdarúgócsapata leigazolta Hans-Jörg Buttot, a Benfica kapusát.

Futballistát vegyenek! - Butt, Landreau

Sport2008.05.30, 07:42

A Werder Bremen kameruni balhátvédje, Pierre Womé az 1. FC Kölnbe igazolt. A Hamburger SV érdeklődik a Tottenham Hotspur francia védője, Younes Kaboul iránt.

Újoncok voltak, bajnokok lettek

Archívum2008.05.27, 08:53

Ha egy klub újoncként szerepel a bajnokságban, akkor a legtöbb esetben a biztos bennmaradás a célja, esetleg egy-egy patinásabb egyesületnél a középmezőnyben való megkapaszkodás - de ennél többet valószínűleg egyetlen szurkoló sem vár el csapatától. Ezzel együtt a sportág történetében jó néhány olyan együttest találunk, amely újoncként szerepelve bajnokságot tudott nyerni.

Kahn 120 ezer néző előtt búcsúzott

Archívum2008.05.27, 21:09

Százhúszezer néző előtt búcsúzott az Indiában túrázó Bayern München labdarúgócsapatától Ottmar Hitzfeld vezetőedző és Oliver Kahn, az együttes kapusa.

A Rangers sem okozott gondot a Zenitnek

Sport2008.05.15, 04:57

Manchesterben ezúttal nem a Cityre vagy a Unitedre, hanem egy skót és egy orosz csapatra figyelt a futballvilág: az UEFA-kupa döntőjében a Rangers és a Zenit feszült egymásnak. Sokáig úgy tűnt, bejön a Rangers számítása, és sikerül lefékezni a korábban többek között a Villarrealt és a Bayern Münchent búcsúztató szentpétervári gárdát, amely végig kreatívabb játékot mutatott, és végül 2-0-s győzelmével második orosz klubként elhódította a trófeát.

Toni vonzza az olaszokat a Bundesligába

Archívum2008.05.15, 16:23

Valósággal vonzza az olaszokat a labdarúgó Bundesligába Luca Toni, a Bayern München és immár Németország sztárja.

Jó formában a Varga, Hirling duó

Sport2008.05.08, 18:56

Könnyedén vette az első akadályt az evezősök müncheni Világkupa-versenyén a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár: az egység tavaly ezen a pályán harcolta ki az olimpiai kvótát, a csütörtöki előfutamból pedig győzelemmel jutott a legjobb 24 közé.

Gera, a Bayern és a Real bajnok, az Inter nem

Sport2008.05.05, 00:06

A címvédő Internazionale kikapott az AC Milan elleni városi rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, így már csak három ponttal vezet az AS Roma előtt. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion idegenbeli győzelemmel zárta az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, s első helyezettként feljutott az élvonalba. Bár csak gól nélküli döntetlent ért el a Wolfsburg otthonában, pontszerzésével mégis elhódította a bajnoki címet a német Bundesligában a Bayern München. A Real Madrid az Osasuna otthonában - 0-1-ről fordítva - 2-1-re nyert, és ezzel megszerezte története 31. spanyol aranyérmét. A Barcelona 6-0-ra kiütötte a ...

Már kézben tartja az aranyat a MU

Sport2008.05.05, 09:45

Egy félidőt emberhátrányban futballozva is 4-1-es győzelmet aratott a Manchester United labdarúgócsapata az angol bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában, így már csak a jövő heti, Wigan elleni idegenbeli meccset kell abszolválnia Sir Alex Ferguson csapatának, hogy megszerezze a bajnoki aranyérmet. Egyelőre még nem bajnok a Bayern München sem, mert a Werder Bremen nyert a Cottbus ellen. A bajorok vasárnapi biztosíthatják be elsőségüket.

Csak a Bundesligában erős a Bayern

Archívum2008.05.03, 13:00

A Bayern München csak eggyel kevesebb mérkőzést játszik a szezon során, mint eredetileg tervezték, ám hiába nyerte meg a csapat a Német Kupát és szinte biztosan a bajnokságot is, az idény egyetlen találkozó miatt csalódásként fog bevonulni a klub történetébe. A Zenit Szankt-Petyerszburg elleni csúfos kudarc keserűvé tette Oliver Kahn és Ottmar Hitzfeld búcsúját.

Ünneprontó lenne a Milan, meccslabdája van a Realnak

Sport2008.05.02, 19:26

A végéhez közeledik a négy európai topliga, és a hétvégén három országban el is dőlhet a bajnoki cím sorsa, Németországban a Bayern, Spanyolországban a Real Madrid, Olaszországban az Inter van aranyközelben. Hármuk közül utóbbinak lesz a legnehezebb dolga, mivel a városi rivális Milannal játszik, amely nem szeretne asszisztálni a kék-feketék ünnepléséhez, már csak azért sem, mert Inzaghiék oda akarnak érni a BL-t jelentő negyedik helyre. Angliában a MU és a Chelsea holtversenyben áll az élen, a Vörös Ördögök a West Hamet fogadják, míg a Kékek a Newcastle otthonába látogatnak.

A Zenit péppé verte a Bayernt az UEFA-kupában

Sport2008.05.02, 00:23

A szentpétervári Zenit jutott be elsőként a labdarúgó UEFA-kupa fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján - az egy héttel ezelőtti 1-1 után - hazai pályán 4-0-ra nyert a Bayern München ellen. Az orosz csapat rendkívül pontosan és hatékonyan futballozott, szabadrúgásból, akcióból, fejjel, lábbal egyaránt bevette a sorozat esélyesének tartott német alakulat kapuját. A másik elődöntőben, a Fiorentina-Rangers találkozón ezúttal sem született gól, s a hosszabbítás utáni 11-es párbajból a glasgow-i skót együttes került ki győztesen. A finálé május 14-én lesz Manchesterben.