FBI

címke rss

Levágták mindkét kezét, mert segített egy rendõrnek

Tudomány2023.12.06, 20:56

Amikor 1997-ben bemutatták a Donnie Brasco c. amerikai filmet, a figyelmes szemlélõ a stáblistán láthatta egy addig ismeretlen író nevét: Joe D. Pistone.  A film ugyanis az õ emlékiratai alapján készült. Pistone az FBI ügynöke volt, aki Donnie Brasco néven beépült a Bonnano-maffiacsaládba 1976 és 1981 között. Õ volt az elsõ olyan fedett nyomozó az amerikai bûnüldözés történetében, aki éveket töltött a maffiában. A tanúvallomásai 200 vádemeléshez és 100 ítélethez járultak hozzá. Pistone 1986-ban kilépett az FBI-tól, de még a 2000-es évek elején is a Szövetségi Nyomozó Hivatal védelme alatt állt, mert a maffia elrendelte a meggyilkolását.

Bérgyilkossal akarta megöletni ismerõsét, az inkább szólt az áldozatnak és az FBI-nak

Nagyvilág2023.12.05, 16:55

Egy amerikai csaló úgy döntött, hogy megöleti egy bérgyilkossal egy dokumentumfilm készítõjét, mert szerinte a film rossz színben tüntette õt fel. Azonban az események ekkor váratlan fordulatot vettek: a bérgyilkos figyelmeztette az áldozatot, majd az FBI segítségével bíróság elé állították a megbízót - írta a The Washington Post.

Váratlanul beismerte az FBI, hogy mi következhet be Amerikában bármikor

Nagyvilág2023.11.01, 09:38

Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen más szintre került a Közel-Keleten kirobbant konfliktus miatt - jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus elõtti meghallgatásán.

Körbevette a rendõrség a maine-i tömeggyilkos otthonát

Nagyvilág2023.10.27, 10:14

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, legalább 22 ember meghalt, és több tucat megsebesült a Maine állambeli Lewistonban történt lövöldözésben szerdán este. Egy okleveles lõfegyver-oktató volt az elkövetõ, akit továbbra is keresnek. A lakosokat arra kérték, hogy menjenek biztonságos helyre, amíg a hajtóvadászat folyik.

Vége a túszdrámának, elrabolt tinédzsert mentettek ki egy kaliforniai motelbõl

Nagyvilág2023.09.25, 14:32

Elrabolt tinédzsert mentettek ki egy kaliforniai motelszobából, miután az emberrablók azzal fenyegetõztek, hogy testrészeket vágnak le, ha nem fizetnek nekik váltságdíjat.

Elképesztõ dolgot talált egy 14 éves lány a repülõgép mosdójában

Gazdaság2023.09.19, 14:54

Még az FBI is nyomozást indíthat, miután egy 14 éves lány állítólag egy iPhone-t talált a Bostonba tartó repülõgép vécéülõkéjének hátuljára ragasztva.

A neonáci ukrán Azov-ezred tagjai és ukrán titkosügynökök is részt vettek a Capitolium ostromában

Nagyvilág2023.09.06, 22:27

Jobboldali kommentárok és az amerikai nyomozóhatóságok egybehangzóan állítják, hogy a rettegett neonáci alakulat, az ukrán (többek között magyargyûlölõ) Azov-ezred tagjai beépített ügynökökként, hangadókként mûködhettek a tüntetõ tömegben, amely 2021. január 6-án megostromolta a Capitoliumot Washingtonban.

Agyonlõtt az FBI egy idõs férfit, aki Joe Biden megölésével fenyegetõzött

Nagyvilág2023.08.10, 09:46

Agyonlõtt az FBI helyi idõ szerint szerdán egy fegyveres férfit Utah államban, Salt Lake Citytõl délre fekvõ Provóban. A férfi a feltételezések szerint Joe Biden amerikai elnököt fenyegette - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda.

Gyermekbántalmazás miatt tartóztattak le 19 férfit Ausztráliában

Nagyvilág2023.08.08, 10:54

Az ausztrál rendõrség 19 férfit tartóztatott le, akik gyermekmolesztáló anyagokat osztottak meg az interneten, és 13 gyermeket mentettek meg a további bántalmazástól.

Egy amerikai nõvel készült közös tömeggyilkosságra egy miskolci kamasz - videó

Itthon2023.07.29, 10:12

Letartóztatták és kényszergyógykezelésre vitték annak a miskolci kamasznak az amerikai ismerõsét, akivel együtt tervezett iskolai mészárlást - adta hírül a TV2 Tények. A mentálisan beteg 21 éves nõre a magyar hatóságok hívták fel amerikai kollégáik figyelmét, miután elemezték a magyar fiatal internetes beszélgetéseit. Eközben Leventét azzal gyanúsították meg, hogy 50 miskolci iskolást akart lemészárolni.

Sokkoló felvétel: így robbantotta fel saját szépségszalonjában a magyar nõt elborult elméjû exbarátja

Life.hu2023.07.22, 14:58

Hatalmas port kavart 2018-ban a hír, miszerint K. Ildikót saját szépségszalonjában robbantották fel. Kiderült, a nõvel rakétamérnök exe végzett egy mennyezetbe szerelt bombával. A 48 éves nõ azonnal meghalt.

Koponyákkal rendezte be a házát egy férfi az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.07.14, 12:12

Az FBI szerint legalább 40 koponyát találtak James Nott otthonában, akit lõfegyverrel kapcsolatos vádakkal tartóztattak le az Egyesült Államokban - írja a Huffington Post.

Bombafenyegetés miatt órákra leállt a légiforgalom egy amerikai városban

Nagyvilág2023.07.06, 11:58

Egy washingtoni állambéli nemzetközi repülõtér teljesen felfüggesztette a légi közlekedést, miután egy utas bombával fenyegetõzött az Atlantából Seattle-be tartó járat fedélzetén. Leszállás után a férfit bilincsben vitték el a rendõrök. Az eset miatt órákra megbénult a légi közlekedés szerdán, amely azóta már újraindult.

Egy átlag amerikai már rács mögött lenne azért, amit Joe Biden fia, Hunter Biden elkövetett

Nagyvilág2023.06.21, 13:24

Kedden a Delaware államban iktatott bírósági iratokból kiderült, hogy peren kívüli megállapodást kötött Hunter Biden, Joe Biden amerikai elnök fia adószabálysértési és tiltott fegyverbirtoklási ügyében. Az ügy kapcsán megszólalt Tucker Carlson, a konzervatív amerikai sztárújságíró. Mint mondta a Twitteren közzétett legújabb videójában, egy átlagos amerikait börtönbe zárnának adóelkerülés vagy a szövetségi fegyverviselési szabályok megsértése miatt.

Rejtélyes körülmények között halt meg az oroszoknak kémkedõ FBI-ügynök

Nagyvilág2023.06.06, 08:01

Holtan találták hétfõn a börtönben az amerikai hatóságok Robert Hanssent, aki tárgyalásán beismerte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeként több mint 20 éven át kémkedett a Szovjetuniónak, majd késõbb Oroszországnak.

Indokolatlanul széles körben végzett külföldi hírszerzési megfigyelést az FBI

Nagyvilág2023.05.20, 22:11

A Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation - FBI) számos alkalommal megsértette a külföldi hírszerzési információk megszerzésére vonatkozó szabályokat - derül ki egy bírósági határozatból, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra.

Az FBI nem indíthatott volna 2016-ban nyomozást Donald Trump ellen

Nagyvilág2023.05.16, 10:21

Nem volt törvényes alapja az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) 2016-ban nyomozást indítani Donald Trump ellen az Oroszországgal való összejátszás gyanújával - állapította meg az eljárást vizsgáló különleges ügyész.

Már az FBI is figyelmeztette Szerbiát, hogy bombát készít egy kiskorú

Nagyvilág2023.05.09, 16:01

A V4NA arról számolt be, hogy újabb fenyegetések tartják nyugtalanságban Szerbiát. A múlt heti lövöldözések után most egymás után veszik õrizetbe a rendõrök azokat, akik gyilkosságok elkövetésével riogatnak a balkáni országban. A Belügyminisztérium eközben az illegálisan tartott fegyvereket gyûjti be a lakosságtól. Sorra kerülnek elõ a fegyverek, a golyók, a bombák és a gránátok.

A bukás szélén Joe Biden: akár börtönbe is kerülhet

Nagyvilág2023.05.05, 12:16

Az amerikai képviselõház felügyeleti és elszámoltathatósági bizottsága szerint Joe Bident alelnöksége alatt lefizették, így hozott meg politikai döntéseket, és erre az FBI-nak is bizonyítéka van. James Comer, a testület republikánus elnöke bekérette a szövetségi szervtõl az iratokat, mert szerinte az FBI politikai alapon nem folytatta le a szükséges vizsgálatokat. Közben az elnök fiáról - ahogy egyre többen fogalmaznak Amerikában: Joe Biden sötét oldaláról -, Hunter Bidenrõl újabb és újabb botrányos dolgok derülnek ki. Az ügy egy szervizben felejtett laptoppal kezdõdött, de mára már az is kiderült, hogy a demokraták irányítása alattt ...

Bérgyilkosnak állt volna az amerikai katona

Techbázis2023.04.19, 12:41

Valódi adatait megadva regisztrált is a bérgyilkos-közvetítõ viccoldalra.

Vírust telepíthetnek a mobilokra a nyilvános töltõk

Techbázis2023.04.11, 11:52

Az FBI szerint csak a saját tulajdonú töltõadapterekben szabad megbízni.

Az FBI ügynökei fogták el a veszélyes magyar bûnözõt New York-ban

Itthon2023.03.23, 14:16

Az FBI-jal együttmûködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban. A társát már korábban elkapták, Magyarországon. Több millió forintot, és méregdrága luxusórákat raboltak el egy miskolci férfitól. Baseballütõvel fenyegették, és bezárták õt.

Óriási siker: egy népszerû amerikai sorozatban kapott szerepet a TV2 sztárja, Bányai Miklós

Life.hu2023.03.06, 18:26

Bányai Miklós az FBI: International címû sorozatban kapott szerepet, ami Amerikában közel tízmilliós nézettséggel fut.

Feltörték az FBI gépeit a hackerek

Techbázis2023.02.20, 06:43

A saját számítógéphálózata elleni támadás kapcsán vizsgálódik az FBI.

Hackertámadás érte az FBI New York-i irodáját

Nagyvilág2023.02.17, 17:59

Feltörték az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) számítógépes hálózatát, de a kibertámadást végül elhárították - közölte a szövetségi hatóság pénteken.

Házkutatás van Joe Biden házában, újabb titkos dokumentumok kerülhetnek elõ

Nagyvilág2023.02.01, 20:35

Bob Bauer, Joe Biden ügyvéde szerdán közölte, hogy az FBI ügynökeit a mai nap folyamán az elnök delaware-i Rehoboth Beachen lévõ nyaralójába küldték, hogy további titkos dokumentumok után kutassanak - tájékoztat a hírrõl a Fox News.

Már az FBI is keres egy 11 éves eltûnt amerikai gyereket

Nagyvilág2022.12.21, 12:15

Az FBI nyomoz egy 11 éves eltûnt kislány ügyében, akit utoljára november 23-án láttak, de szülei nem jelentették be eltûnését egészen december 15-ig.

Nagyon mérges az Apple döntése miatt az FBI

Techbázis2022.12.10, 12:37

Újabb felhasználói adatok felhõs biztonsági másolatai kapnak teljes titkosítást.

Húsz felesége volt egy arizonai férfinek, többen kiskorúak voltak

Nagyvilág2022.12.07, 10:47

Húsz, többségében kiskorú felesége volt egy szektavezérnek az Egyesült Államokban; az Arizona és Utah állam határa közelében mûködõ vallási közösség vezetõje emellett megbüntette azokat a követõit, akik nem ismerték el prófétának - áll az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által szövetségi bíróságon benyújtott periratban.

Eltûnt egy kisgyerek Amerikában, az FBI szerint már nincs életben

Nagyvilág2022.10.13, 12:06

A 20 hónapos kisgyermek a Georgia állambeli Savannahban lévõ otthonából október 5-én, kora reggeli tûnt el.

15 év börtönt is kaphat Joe Biden fia

Nagyvilág2022.10.07, 18:32

Egyre közelebb kerül a börtönhöz Hunter Biden. Az amerikai elnök botrányos ukrán, kínai és egyéb korrupt üzleteket lebonyolító fia ellen egy ügyben nagy nehezen elkészült a vádirat. A republikánusok egy különleges ügyész kijelölését követelik, mert szerintük csak így lehetne visszaállítani a bizalmat az amerikai igazságszolgáltatásban. Ha bebizonyosodik Hunter Biden bûnössége akkor adóügyei és hamis tanúvallomás ítélhetik el.

Olaszországban eltûnt római mûkincs bukkant fel Los Angelesben

Tudomány2022.09.05, 15:12

Az Egyesült Államok egy eltûntnek gondolt ókori mozaik-mûemléket juttatott vissza Olaszországnak, a mitológiai témájú mûkincset a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei adták át az olasz hatóságok képviselõinek pénteken Rómában.

Kirúgtak egy ügynököt az FBI-tól, mert bebizonyosodott, beavatkozott a kampányban Biden mellett

Nagyvilág2022.08.30, 20:46

Távozott a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) az az ügynök, akit egy informátor politikai elfogultsággal vádolt, ami összefügghet azzal a gyanúval, hogy a 2020-as elnökválasztás elõtt a hatóság késleltette Joe Biden fiának számítógépén talált információk nyomozását.

Bebizonyosodott: az FBI beavatkozott az amerikai választásba, Biden mellett

Nagyvilág2022.08.27, 11:05

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója szerint az FBI nem sokkal azelõtt figyelmeztette a közösségi médiaóriást a „közelgõ orosz propagandára", hogy kirobbant volna a sztori a Joe Biden fia, Hunter által elhagyott laptopról - írja a Mandiner a Breitbartra hivatkozva.

Budapesten fogtak el egy FBI által keresett férfit: halálos vírus befecskendezésével zsarolta áldozatait

Life.hu2022.08.18, 20:58

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettõs állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI (az amerikai szövetségi nyomozóiroda), mert a gyanú szerint 2007-ben társaival együtt vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban - közölte a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a police.hu oldalon.

Egy budapesti strandon fogták el az FBI elõl menekülõ csúcsbûnözõt

Itthon2022.08.18, 15:33

Amerikában szörnyû tettével vált ismertté Stefan Alexandru B. Még 2007-ben társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózta õket. Társaival a nõt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta õket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amirõl azt állították, hogy halálos vírus.

Házkutatást tartott az FBI Donald Trump floridai otthonában

Nagyvilág2022.08.09, 10:00

Helyi idõ szerint hétfõ délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt republikánus elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerõsítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek. Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg.

Magyarországon bujkálhat a kegyetlen bûnözõ, akire az FBI 15 éve vadászik - fotó

Itthon2022.07.21, 14:06

15 éve játszik macska-egér játékot a világ legjobb rendõreivel egy magyar-román kettõs állampolgár - írja a Blikk.

Felkerült az FBI toplistájára a kriptokirálynõ

Techbázis2022.07.01, 17:33

Mai árfolyamon olyan 193 millliárd forinttal vált köddé a bolgár Ruja Ignatova.

Deepfake videókkal jelentkeznek a távmunkákra

Techbázis2022.06.30, 11:12

Még élõ videóinterjút is próbáltak már retusálni az álcájuk fenntartása érdekében.

Õrizetbe vette a tévésztárt az FBI, egyelõre nem tudni, miért

Tévé2022.06.04, 13:19

Letartóztatták a Tigrisvilágban látott Doc Antle-t, egyelõre nem tudni, miért. Annyi biztos, hogy komolyabb ügyrõl van szó, miután nem rendõrök, hanem szövetségi ügynökök, az FBI emberei mentek érte.

Elmaradt egy tévésorozat fináléja a texasi iskolai mészárlás miatt

Tévé2022.05.25, 12:48

A CBS úgy döntött, hogy kegyeleti okokból egyelõre nem adja le az FBI címû sorozat évadzáró epizódját.

Magyar helyszínelõk sugárzó anyagokra kifejlesztett eljárása lesz a nemzetközi protokoll alapja

Itthon2022.04.15, 08:46

A KR NNI Bûnügyi Technikai Fõosztály, valamint az ELKH Energiatudományi Központ munkatársai 162 ország szakértõi elõtt mutatták be azt az újszerû helyszínelõi eljárást, melyet sugárzó anyagokra fejlesztettek ki - írta honlapján a rendõrség.  Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett bécsi nemzetközi konferencián tartott bemutató olyan jól sikerült, hogy a magyar fejlesztés lesz a jövõben az egységes nemzetközi protokoll alapja.

Az FBI módszerével lepleztek le egy darkneten terjeszkedõ drogbandát a magyar rendõrök - videó

Itthon2022.02.20, 09:57

A drogbanda titkosított kommunikációs csatornán és a darkneten keresztül intézte a terjesztést. A tõlük lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 100 millió forint.

Egyre több a kriptovalutákat célzó randizós csaló az Egyesült Államokban

Gazdaság2022.02.15, 14:27

Az FBI arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy a Netflix legújabb, A Tinder-csaló címû igaz történeten alapuló bûnügyi dokumentumfilmjéhez hasonló romantikus csalások nem csupán egyre gyakrabban fordulnak elõ, hanem a fõ célpont a kriptovaluták megszerzése lett, írja az Insider.

Az FBI szerint QR-kódokkal verik át az embereket a hackerek

Techbázis2022.01.25, 12:18

Adathalász támadásokat hajtanak végre a hackerek a módosított QR-kódok segítségével.

Felkészültek a netes csalók az ünnepi szezonra

Techbázis2021.11.27, 11:05

Tavaly ilyenkor csak az USA-ban 53 millió dollárt loptak a vevõktõl.

Már az FBI is keresi a meggyilkolt amerikai blogger, Gabriel Petito szökött barátját

Nagyvilág2021.09.24, 14:13

Brian Laundrie ellen az FBI elfogatóparancsot adott ki. A férfi és barátnõje, Gabriel Petito közösen indult országjáró körútra az Egyesült Államok legszebb nemzeti parkjaiba, de a lány eltûnt és barátja késõbb nélküle tért haza, majd elszökött a hatóságok elõl - írta meg a BBC.

Megtalálták a több hete eltûnt amerikai blogger holttestét, barátja szökésben van

Nagyvilág2021.09.21, 12:10

A rendõrség és az FBI ügynökei egy wyomingi nemzeti parkban kutatva találtak egy holttestet, amely valószínûleg az eltûnt Gabby Petito, az a 22 éves nõ, akinek furcsa körülmények között való eltûnése és vele utazó barátja nem szokványos viselkedése hetek óta lázban tartotta az Egyesült Államokat.

Pedofil-hálózatok után nyomozó FBI ügynököt gyanúsítanak pedofíliával

Nagyvilág2021.08.31, 13:48

A gyermekek szexuális kizsákmányolási ügyeivel foglalkozó FBI ügyosztály egyik különleges ügynökét gyanúsítják többrendbeli pedofíliával több amerikai államban is - írja a WJGH.

Kiugrott egy felszálló repülõbõl egy férfi Los Angelesben

Nagyvilág2021.06.27, 19:34

Az FBI is vizsgálja az esetet. A férfi elõször be akart törni a pilótafülkébe, amikor ez nem sikerült neki, kinyitotta a szervizajtót és a vészcsúszdára vetette magát - írja a Guardian.

Ha Ön bûnözõ, akkor kezdhet aggódni!

Nagyvilág2021.06.08, 14:25

A kábítószer-kereskedelemtõl kezdve a gyilkosságokig a maffia minden információt ezen a titkos felületen fedett el a törvény kíváncsiskodó szeme elõl.

Lehullt a lepel: nyilvánosságra kerültek a Kurt Cobain-nyomozás aktái

Life.hu2021.05.09, 13:57

Kurt Cobain 27 évesen, 1994-ben végzett magával, ám sokak szerint nem öngyilkosság történt, hanem valaki megölte az énekest. A FBI most nyilvánosságra hozta az aktákat, melyek az énekes halálával kapcsolatos összeesküvés-elméleteket leplezi le.

Szerverek százait hackelte meg az FBI

Techbázis2021.04.14, 13:17

Csak jót akart, eltávolította azokról a rájuk települt hátsó kaput.

Két jemeni terrorista akart bejutni az Egyesült Államokba a mexikói határon

Nagyvilág2021.04.06, 20:50

Két jemeni állampolgárságú migránst tartóztatott fel az Egyesült Államok határõrsége (CBP) a mexikói-amerikai határon, mivel a férfiak szerepelnek a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorizmus gyanúja miatt körözöttek listáján. Az nem világos, hogy a migránsok hogyan kerültek Mexikóba, mert az FBI tiltólistája miatt elvileg repülõgépre (no-fly list) sem ülhetnek. A két férfit õrizetbe vették.

Összeesküvés-elméletekben hitt a nashville-i lakókocsis robbantó

Nagyvilág2021.03.16, 08:13

Csaknem három hónappal a súlyos károkat okozó nashville-i robbantás után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kizárta az elkövetõ terrorista indíttatását.

Az FBI belföldi terrorcselekménynek minõsítette a Capitolium elleni támadást

Nagyvilág2021.03.02, 21:44

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belföldi terrorcselekménynek minõsítette a Capitolium elleni, január 6-iki támadást - mondta kedden Christopher Wray, az FBI igazgatója, az amerikai törvényhozás felsõházának igazságügyi bizottsága elõtt.

Joe Biden a családja korrupciógyanús ügyeiben érintett tanácsadót akar uniós nagykövetnek küldeni

Nagyvilág2021.03.01, 17:28

Mark Gitenstein volt bukaresti amerikai nagykövet, Joe Biden elnök közeli barátja és egykori tanácsadója lehet az Amerikai Egyesült Államok új, az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete. Gitenstein továbbá a Biden család alapítványát is vezette. A román sajtó szerint az elnök fia, Hunter Biden közremûködésével Gitenstein gyõzte meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt vezetõjét, Louis Freeh-t, hogy vállalja el Hunternek egy korrupciós botrányba keveredett román üzlettársa, Puiu Popoviciu védelmét. Popoviciut végül 7 év letöltendõ börtönbüntetésre ítélték, de az üzletember idõközben külföldre szökött a román igazságszolgáltatás elõl.

Eltitkolta a valós járványügyi adatokat New York állam demokrata kormányzója, most az FBI vizsgálatot indított ellene

Nagyvilág2021.02.22, 16:27

New York állam demokrata kormányzója, Andrew Cuomo ellen a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az ügyészség vizsgálatot indított a járványügyi adatok szándékos eltitkolása miatt. Idõközben New York állam parlamentjének republikánus képviselõ-testülete impeachment eljárást kezdeményezett a demokrata kormányzó ellen. A gyanú alapján Cuomo szándékosan titkolta el a koronavírus-járvány halálos áldozatainak valós számát, az eltérés legalább 50 százalékos lehet. A demokrata kormányzó az általa „sikeresnek" mondott járványügyi intézkedéseirõl könyvet is írt, a sajtótájékoztatói miatt pedig Emmy-díjat kapott. A botránysorozat miatt sokan a leemondását ...

Így tüntethette el VV Fanni testét a gyilkosa

Life.hu2021.02.09, 08:42

A rendõrség 30 méterre leszûkítette azt a területet, ahol Fannit a Dunába dobhatták. A szörnyû részletekrõl is beszélt a nyomozó. 

A Proud Boys vezetõje együttmûködhetett az FBI-jal és a floridai rendõrséggel

Nagyvilág2021.01.28, 14:20

Enrique Tarrio, a radikális jobboldali Proud Boys (Büszke fiúk) nevû szervezet vezetõje az amerikai szövetségi ügyészség szerint több éven át együttmûködhetett az FBI-jal, de segíthetett a floridai rendõrségnek is szervezett bûnözõi csoportosulások tevékenységének a felderítésében. Az afro-kubai hátterû Tarrio egyébként tagadja, hogy köze lett volna az említett rendvédelmi, biztonsági szervekhez.

Elfogta az FBI azt a férfit, aki betört a Capitoliumban a képviselõház elnökének irodájába

Nagyvilág2021.01.09, 07:34

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája õrizetbe vette azt a férfit, aki a Capitolium szerdai ostroma közben betört a demokrata párti Nancy Pelosi irodájában, és feltette a lábát az asztalra.

Még mindig sok a találgatás a 20. század egyik legrejtélyesebb légi katasztrófája körül

Tudomány2021.01.07, 20:28

1996 júliusában Amerika az atlantai nyári olimpiai játékok lázában égett, ami miatt a szokásosnál is nagyobb volt az óceán két partja közötti légi forgalom. Mindössze két nappal az olimpiai játékok megnyitója elõtt, 1996. július 17-én azonban szörnyû tragédia történt: a Trans World Airlines légitársaság New Yorkból Rómába tartó 800-as járata alig 12 perccel a Kennedy nemzetközi repülõtér betonjáról történt felszállása után Long Island partjai közelében felrobbant és a tengerbe zuhant. A katasztrófa, amelyet senki sem élt túl és amely mélyen megrázta az országot, több olyan gyanús kérdést vetett fel, amire sokak szerint máig nem szülletett ...

Felgyújtottak egy szavazóurnát Bostonban, az FBI vizsgálódik

Nagyvilág2020.10.26, 12:19

Felgyújtottak egy szavazóurnát a november 3-i amerikai választások közeledtével Bostonban, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított az ügyben.

Újabb bizonyítékokat kapott az FBI Joe Biden kínai korrupciós ügyérõl

Nagyvilág2020.10.23, 20:00

Tony Bobulinski, Hunter Biden volt üzlettársa bejelentette: minden rendelkezésre álló, értékelése szerint bizonyítékul szolgáló dokumentumot átad az FBI-nak Bidenék kínai üzleteirõl. Bobulinski egyértelmûen fogalmazott: Joe Biden hazudik, amikor arról beszél, hogy nem tudott fia üzleteirõl, sõt legalább az egyik kínai bizniszbõl õ is kaphatott 10 százalékot.

Minden, amit Joe Biden és fia korrupciós ügyeirõl tudhatunk

Nagyvilág2020.10.23, 11:55

Nyomoz az FBI pénzmosás gyanújával azon levelezések alapján, amelyek Hunter Biden laptopjáról szivárogtak ki. Joe Biden demokrata elnökjelölt kampánystábja továbbra is a republikánus Rudy Giuliani és az oroszok közötti összejátszásra hivatkozik, annak ellenére, hogy ezt a titkosszolgálat, a DNI vezetõje egyértelmûen cáfolta. Közben az ukrajnai, oroszországi és kínai szál mellett egy román ügy is körvonalazódik, amelyben szintén érintett lehet Biden fia. Ezek összességében jelentõsen ronthatják Joe Biden megválasztási esélyeit. 

Az FBI pénzmosás gyanúja miatt nyomoz a Hunter Biden laptopján talált információk miatt

Nagyvilág2020.10.22, 10:11

Az FBI egy olyan osztályba sorolta be a demokrata elnökjelölt fiának, Hunter Bidennek az egyik laptopját, mely szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozást.

Az FBI-tól kap segítséget a rendõrség az eltûnt villanyszerelõk ügyében

Itthon2020.10.16, 14:48

A rendõrség azzal gyanúsít egy magyar vállalkozót, hogy meggyilkolt két villanyszerelõt, Orlik Vilmost és Mácsik Zoltánt. A holttestek egyelõre nem kerültek elõ, É. Imre pedig tagadja a gyilkosságot. A rendõrség mindent tõle telhetõt megtett már az ügyben, most a Blikk információi szerint az FBI-tól kértek segítséget.

VV Fanni barátnõje azt állítja, hogy a lánynak rossz volt a szíve, és drog ölhette meg

Itthon2020.09.14, 11:22

VV Fanni barátnõje a Borsnak beszélt arról, már nem reménykedik abban, hogy barátnõje életben lehet. Azt mondja, hogy kétszer is elköszönt tõle álmában.

Aggasztják az okoskamerák az FBI-t

Techbázis2020.09.01, 15:10

Leleplezhetik a nyomozó ügynököket és rendõröket.

A CIA és az FBI is Donald Trump ellen kémkedett a 2016-os választáson

Nagyvilág2020.08.14, 23:13

Kevin Clinesmith, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt jogásza elismerte, hogy a hatóságot félrevezetõ nyilatkozatot tett a Mueller-bizottság vizsgálatai során, amelyek az oroszok és a Trump-kampány munkatársai közötti esetleges összejátszást vizsgálták a 2016-os választási folyamatban - jelentette be pénteken John Durham ügyész.

Már az FBI is nyomoz a Twitter hackelése kapcsán

Techbázis2020.07.17, 13:22

Olyan 130 fiókhoz fértek hozzá a bitcoinos csalók.

Meghackeltette a felhasználóját a Facebook

Techbázis2020.06.11, 16:12

Egy fiatal lányokra vadászó szexuális ragadozóról volt szó.

Az FBI szerint terrorista merénylet volt a texasi lövöldözés

Nagyvilág2020.05.22, 10:46

Terrorista merénylet történt a texasi Corpus Christi városban lévõ katonai támaszponton - jelentette be csütörtökön este az FBI. 

Saját vérével festett képekkel üzent a sorozatgyilkos a síron túlról - Videó (18+)

Life.hu2020.05.16, 10:40

Israel Keyes cellájában 11, saját vérével festett, koponyákat ábrázoló kártyát találtak a nyomozók. Az FBI Alaszka most nyilvánosságra hozta a képeket, és az amerikaiak segítségét kérik.

Huszonöt éve követték el a véres Oklahoma City-i merényletet

Tudomány2020.04.19, 20:59

Huszonöt éve, 1995. április 19-én hajtották végre az Egyesült Államok addigi történetének legvéresebb terrortámadását. A szövetségi kormány politikájával szemben álló szélsõségesek házilagos készítésû robbanószerrel megrakott furgont robbantottak fel az Oklahoma City belvárosában álló szövetségi irodaépületnél, a merénylet 168 halálos áldozatot követelt, közülük 19 kisgyerek volt.

Letartóztattak egy nõt, aki meg volt róla gyõzõdve, hogy gyermekei zombik

Life.hu2020.03.23, 15:06

Bizarr ügyben folytat nyomozást az FBI az Egyesült Államokban: lecsukták azt az anyát, aki zombinak hitte a gyerekeit. A rendõrségnek gyanús volt az asszony viselkedése.

Barack Obama Soros György kérésére rendelhetett el FBI-nyomozást

Nagyvilág2020.02.18, 10:05

Az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa, Alan Dershowitz a Breitbart Newsnak adott vasárnapi interjújában beszélt arról, hogy az egykori demokrata elnök, Barack Obama Soros György kérésére kötelezte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen. Minderrõl Dershowitznak bizonyítékai is vannak.

Ez az Egyesült Államok öt legveszélyesebb városa

Nagyvilág2020.01.29, 11:57

Az FBI statisztikái szerint 2018-ban 16 214 embert öltek meg az Amerikai Egyesült Államokban – írja a Fox News. A cikk összegyûjtötte az USA öt legveszélyesebb városát.

Saját testvéréhez mehetett feleségül a demokrata muszlim képviselõnõ

Nagyvilág2020.01.28, 10:24

Nyomoz az FBI az Egyesült Államokban Ilhan Omar képviselõnõ után, aki korábban azzal került reflektorfénybe, hogy õ volt az elsõ muszlim migráns hátterû politikus a Kongresszusban, most pedig olyan vádak merültek fel, melyek szerint saját testvéréhez mehetett feleségül. A demokrata politikus az állítások szerint a zöldkártya miatt házasodhatott össze fivérével, hogy a férfi az Egyesült Államokba mehessen tanulni - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai forrásokra hivatkozva.

Újabb biztonsági botrányba keveredett az Apple

Techbázis2020.01.23, 11:40

Az FBI nyomásának hatására az iPhone-ok és az iCloud felhasználói is sebezhetõek.

Terrorcselekményként vizsgálják a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést

Nagyvilág2019.12.08, 23:38

Terrorcselekményként vizsgálják a floridai katonai támaszponton elkövetett lövöldözést - jelentette be floridai sajtótájékoztatóján vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa.

Amerikában, az FBI fogtak el a magyar bûnbanda vezérét

Itthon2019.10.31, 10:37

Több mint egymilliárd forintot csalt el egy számlagyárat mûködtetõ dunántúli céghálózat, amelyet a NAV hazai és külföldi társhatóságokkal közös akcióban számolt fel. A bûnszervezet magyar vezetõjét az FBI Amerikában fogta el.

Alaska P. Davidson, az FBI elsõ nõi különleges ügynöke

Life.hu2019.10.10, 18:45

Több mint 90 évvel ezelõtt Alaska P. Davidsonnal olyan dolog történt, ami elõtte még soha egyetlen nõvel sem: kinevezték az FBI különleges ügynökévé. Habár pályafutása nem volt hosszú, annál fontosabb volt az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Két évig szolgált, mielõtt az akkor frissen kinevezett J. Edgar Hoover igazgató lemondásra nem szólította fel. A nõk ezután még sokáig nem tették be a lábukat az FBI épületébe, csak Hoover halála, és az esélyegyenlõségrõl szóló törvény elfogadása után.

Roswelli ufó-rejtély: sírba vihette titkát az egyetlen szemtanú

Tudomány2019.10.01, 22:33

1963. október elsején halt meg a 20. század földönkívüliekkel összefüggésbe hozott egyik leghíresebb ügyének, az új-mexikói Roswell határában 1947 nyarán bekövetkezett állítólagos ufó-balesetnek az egyetlen szemtanúja, William Brazel. A roswelli ufó-incidensként emlegetett és nagy port felvert esemény akkor került ismét az érdeklõdés középpontjába, amikor 1980-ban Jesse Marcel, az Egyesült Államok légierejének nyugalmazott õrnagya rácáfolva a hivatalos verzióra azt állította, hogy nem meteorológiai ballon, hanem egy földönkívüli jármû zuhant le harminc évvel korábban Brazel birtokán. A roswelli incidens ügyében a számos hatósági cáffolat ...

Ekkora botrányt még nem látott a királyi család: András herceg ellen nyomoz az FBI

Life.hu2019.09.30, 08:14

Az FBI is beszállt abba a nyomozásba, aminek egyik legismertebb gyanúsítottja II. Erzsébet királynõ fia, András herceg. A férfit kiskoúak megrontásával vádolják. 

Amerikába küldték az egyik caracali tini áldozat csontjait

Nagyvilág2019.09.25, 16:18

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) fordult segítségért a Szervezett Bûnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a Gheorghe Dinca által megölt Luiza Melencu ügyében, annak érdekében, hogy megállapítsák a lány DNS-profilját, és megrajzolják a feltételezett caracali gyilkos pszichológiai/viselkedési profilját – írja a Maszol.ro.

Drónról bombázhatta az exbarátnõje házát az autószerelõ

Techbázis2019.09.20, 12:02

Emellett állig fel volt fegyverkezve az amerikai férfi.

Két külföldi férfit vettek õrizetbe Magyarországon az FBI közremûködésével

Itthon2019.09.14, 10:04

A Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttmûködésben õrizetbe vettek két, Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek - közölte a rendõrség szombaton a honlapján.

Nigériai csalók üzemeltették a világ egyik legnagyobb szélhámos-hálózatát

Gazdaság2019.08.25, 20:42

Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb csalóhálózatát kapcsolta le a Szövetségi Nyomozóiroda, azaz az FBI. Összesen már 80 embert tartóztattak le a nem mindennapi ügyben, javarészt nigériai állampolgárokat.

Letartóztattak egy repülõgép felrobbantásával fenyegetõzõ texasi tinit

Nagyvilág2019.08.14, 11:18

A texasi hatóságok szerint a 17 éves fiatalember, Hector Fernando Fonseca, a Snapchaten olyan bejegyzést tett közzé, amelybõl arra lehet következtetni, hogy fel akart robbantani egy Houstonból Guatemalába tartó repülõgépet. A hatóságok terrorfenyegetésként kezelik az ügyet.

Robbantani akart egy férfi Kaliforniában

Nagyvilág2019.04.30, 09:09

Az új-zélandi iszlámellenes merényletek megtorlásának szánt terrorcselekményt hiúsítottak meg Kaliforniában az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai.

A CIA-nak kémkedhetett az Észak-Korea madridi nagykövetségére betörõ férfi

Nagyvilág2019.03.26, 21:36

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) számára kínált fel információkat annak a fegyveres csoportnak a vezetõje, amelynek tagjai február 22-én betörtek Észak-Korea madridi nagykövetségére - ismertette az ügy részleteit José María de la Mata bíró, miután a madridi központi büntetõbíróság feloldotta a nyomozás titkosítását. Az El País címû spanyol lap értesülése szerint az akció mögött az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) állhat dél-koreai közremûködéssel. Robert Palladino amerikai külügyi szóvivõ a hírekre reagálva, sajtótájékoztatóján leszögezte: az Egyesült Államok kormányának semmi köze a nagykövetség elleni támadáshoz.

A Született feleségek sztárja, Felicity Huffman 67 millió forintnyi óvadék ellenében szabadult

Archívum2019.03.14, 16:50

A Született feleségek sztárja nagy bajba került több szülõvel együtt: kiderült, kenõpénzeket fizettek az egyetemeknek, hogy a gyermekeik bekerüljenek. Felicity Huffman 67 millió forintnyi óvadék ellenében szabadult.

Michael Jackson ellen nyomozást indított az FBI: ezért szakadt félbe

Life.hu2019.03.13, 06:42

Michael Jackson ellen indult nyomozás annak idején a gyermekmolesztálások miatt az FBI-nál, de egy bizonyos ügy miatt félbeszakadt. Ezért nem folytatták.

Fel akarta robbantani exfeleségét egy elítélt rab

Nagyvilág2019.02.26, 15:36

A 32 éves Michael Young 50 éves börtönbüntetését töltötte Dél-Karolinában, amit egy gyilkosság miatt szabtak ki rá. Most azonban még 40 évvel súlyosbodott a büntetése, ugyanis a férfi bombát akart rendelni, hogy azzal ölje meg volt feleségét.

Már az FBI is nyomoz a zaklató Ryan Adams ügyében

Kultúra2019.02.15, 19:39

A The New York Times szerdai cikke elég volt ahhoz, hogy az FBI nyomozást indítson a híres zenész, Ryan Adams gyanús ügyei miatt.

Medvével csavargott két napig egy eltûnt kisfiú

Nagyvilág2019.01.28, 10:50

Egy 3 éves amerikai kisfiú, Casey múlt kedden tûnt el egy észak-karolinai erdõben. Két nappal késõbb sikerült megtalálni. Hihetetlen dolgokat mesélt.

Elõzõ
Következõ