fasiszta

címke rss
Öt év börtönbüntetést kapott a 101 éves német férfi, aki a náci haláltáborok egyik őre volt

Öt év börtönbüntetést kapott a 101 éves német férfi, aki a náci haláltáborok egyik őre volt

Öt év börtöntüntetést kapott Josef Schütz, aki 1942 és 1945 között a sachsenhauseni tábor őre volt, és ott több ezer ember kiírtásában vett részt. A férfi az eddigi legidősebb ember, akit náci haláltáborok őreként ítéltek el Németországban. 

Márki-Zay nyíltan hitet tett a fasiszta, kommunista politikai eszmék képviselete mellett - videó

Itthon2022.02.17, 11:56

Az összellenzéki miniszterelnök-jelölt nyíltan hitet tett a fasiszta, szélsőjobboldali politikai eszmék képviselete mellett azzal, hogy fasiszták képviseletéről beszélt egy lakossági fórumon. Ezzel szembekerült az Alaptörvény és a teljes magyar alkotmányos rend, valamint az EU-jog betűjével és szellemiségével - mondta el az Origónak adott interjúban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég jogi szakértője azt is mondta, hogy mivel egy jobbikos politikus társaságában hangzott el az ominózus kijelentés, arra a következtetésre juthatunk, hogy a baloldal által immár inkorporált Jobbikot kendőzetlenül lefasisztázta Márki-Zay Péteer. ...

Márki-Zay korábban is beszélt arról, hogy fasisztákat és kommunistákat akar képviselni

Itthon2022.02.16, 07:56

Márki-Zay Péter baloldali jelölt szombaton arról beszélt, hogy a baloldali összefogáson belül a fasisztáknak és a kommunistáknak is van képviseletük. Nem sokkal ezután persze megpróbálta letagadni saját szavait, és zavaros magyarázkodásba kezdett. Márki-Zay azonban nem először beszél a baloldali összefogáson belüli fasisztákról: korábban a Jobbikról beszélt így.

Mélyen hallgatnak a baloldali pártok Márki-Zay újabb botrányos kijelentéséről

Itthon2022.02.14, 15:14

Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc baloldali jelöltje Fonyódon egy szombati fórumon, ahol a Jobbik jelöltjét támogatta, arról beszélt, hogy ők a kommunistákat és a fasisztákat külön-külön képviselik. Magyarul elismerte, hogy közöttük vannak kommunisták és fasiszták is. Az újabb botrányos megnyilvánulással kapcsolatban megkerestük Márki-Zayt és a baloldali pártokat is, de egyelőre semmilyen választ nem kaptunk. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is megszólalt az ügyben. 

Megkérdeztük Márki-Zay Pétert megdöbbentő kijelentéséről: pontosan kik képviselik náluk a fasisztákat és kik a kommunistákat? - videó

Itthon2022.02.14, 15:13

Nem telik el úgy hét, hogy Márki-Zay Péter ne sértene meg valakit, vagy ne tenne megbotránkoztató kijelentést. Legutóbb Fonyódon, egy szombati fórumon szólta el magát Gyurcsány Ferenc jelöltje, ahol a Jobbik jelöltjét támogatta, és arról beszélt, hogy ők a kommunistákat és a fasisztákat külön-külön képviselik. Magyarul elismerte, hogy közöttük vannak kommunisták és fasiszták is. Az Origo megkérdezte Márki-Zay Pétert, hogy meg tudja-e nevezni, kik képviselik náluk a kommunistákat és kik a fasisztákat, de ez idáig nem kaptunk választ. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük!

Gyurcsány Ferenc egykor fasiszta pártnak nevezte a Jobbikot - videó

Itthon2021.02.04, 08:33

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője feltöltött egy rövid videót közösségi oldalára, melyből az derül ki, hogy Gyurcsány Ferenc korábban egészen máshogy beszélt jelenlegi szövetségeséről, a Jobbikról, egészen pontosan fasiszta pártnak nevezve azt.

Több száz holttestet exhumáltak egy világháborús horvátországi tömegsírból

Tudomány2020.07.21, 20:11

A második világháborúban partizánok által lemészárolt több mint nyolcszáz ember holttestét exhumálták a szlovén határ melletti, nyugat-horvátországi Jazovka Jama-i tömegsírból - közölte kedden a védelmi minisztérium.

Bokros Lajos úgy védte főnökét, Sorost, hogy Orbánt rágalmazta

Itthon2017.07.04, 07:51

A Horn kormány volt pénzügyminisztere, a megszorító csomagjáról is ismert Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom elnökeként kiadott közleményében fasisztának nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Bokros a Soros Györgyöt mutató kormányzati plakátok miatt a kormányt is leantiszemitázta. Bokros abszurd megszólalása nyilvánvalóan szorosan kapcsolódik ahhoz a tényhez, hogy éppen Soros György egyetemén, a Közép-európai Egyetemen (CEU) oktat. Vagyis, voltaképpeni főnökének akar megfelelni.

Náci karlendítésért ítélt el egy férfit az olasz bíróság

Nagyvilág2012.09.19, 11:04

Bűncselekménynek ítélte meg az olasz legfelsőbb bíróság a fasiszta karlendítést, abban az esetben, ha ezt a fasizmust vagy a nácizmust éltető jelszavak kísérik. A most elítélt férfi 2005-ben Mussolinit éltette, miközben a karját lendítette.

Vállalják náci eszméiket a Szlovákiában elkapott magyarok

Nagyvilág2008.07.14, 16:56

A Magyar Önvédelmi Mozgalomhoz tartozik az a hét fiatal, akik fasiszta és Trianon-ellenes jelmondatokat kiabáltak vasárnap éjjel Párkány utcáin. A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint a mozgalom táborán vettek részt, és nyíltan vállalják, hogy a náci eszmékkel azonosulnak.

Lefasisztázta Slota pártját, fizetnie kell

Nagyvilág2008.01.30, 19:00

A pozsonyi bíróság 1 millió korona pénzbírságra és bocsánatkérésre ítélte Duray Miklóst szlovákiai magyar politikust. Durayt azért büntették meg, mert állítólag fasisztának nevezte a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot.

Chávez visszavágott a spanyol király úrnak

Nagyvilág2007.11.12, 18:12

Újabb fordulatot vett Hugo Chávez venezuelai elnök és János Károly spanyol király vitája. Chávez azzal vádolta a királyt, hogy előre tudott arról a puccsról, amelyet 2002-ben kíséreltek meg a venezuelai államfő ellen. Szombaton János Károly azt mondta Cháveznek egy chilei csúcstalákozón, hogy "fogja be a száját", miután az elnök fasisztának nevezte José Maria Aznar volt spanyol kormányfőt. "Király úr, nem fogjuk be a szánkat!" - reagált másnap Chávez. A BBC szerint a király népszerűségének jót tett a szóváltás.

Törvényt módosítanának a Magyar Gárda miatt

Itthon2007.09.01, 14:12

Kiegészíttetné az egyesülési jogról szóló törvényt két MSZP-s képviselő. A jogszabályba belevennék a párizsi békeszerződés egyik pontját, amely megtiltja a nép demokratikus jogait elvonó, fasiszta, katonai jellegű szervezetek megalakulását.

Nevetnek magukon az EU radikálisai

Nagyvilág2007.01.23, 14:30

A túlélésért küzdenek az Európai Parlament frissen megalakult radikális frakciójának tagjai. A lazán szerveződő, de frakcióként milliós támogatásra és vezető tisztségekre is jogosult ITS a bevándorlás és az EU egységesítése ellen harcol, igaz, tagjai sok mindenben még egymással sem értenek egyet. A csoportban ott ül az európai szélsőjobb több nagyágyúja mellett Benito Mussolini unokája, aki szerint jobb fasisztának lenni, mint homokosnak, egy francia holokauszttagadó és egy brit, aki szerint az EP csak egy vicc.

Eladták Mussolini autóját

Auto2005.10.12, 17:07

Benito Mussolini, az olasz fasiszta diktátor 1939-ben gyártott Lancia Astura típusú autója 140 ezer dollárért (mintegy 25 millió forintért) kelt el egy internetes árverésen.

Vétlennek mondják a Révkomáromban felvonuló szlovák újnácikat

Nagyvilág2005.07.20, 19:18

Vétlennek minősítette a révkomáromi járási rendőrkapitány azokat az egykori fasiszta egyenruhára emlékeztető öltözetben Révkomáromban felsorakozott szlovák szélsőjobboldaliakat, akik a helyszínre érkezett magyarországi jobboldaliak ellentüntető csoportjával június 5-én szócsatába keveredtek, és csak a közéjük állt rendőri erők akadályozták meg a tettlegességet. Ezzel szemben a magyar csoport néhány tagja ellen vádat emelnek - közölte Ján Stark.

Vajdaságban folytatódik a fasisztázás

Nagyvilág2004.06.02, 20:36

Miközben nem szűnnek a magyarellenes kilengések a Vajdaságban, a diktatórikus múlt pártjai folytatják a fasisztázást az újvidéki honvédtalálkozó ürügyén, és szeparatizmussal vádolnak magyar pártvezetőket.

Helyreállítanának egy olasz Mussolini emlékművet

Nagyvilág2004.02.02, 20:29

Helyreállítanának egy Mussolini emlékművet Olaszországban. A kisváros, amely fölött a fasiszta diktátor sziklába robbantott arca volt látható, a szobor felújításától több turistát remél. A tervezet bírálói szerint a Mussolini-emlékmű legföljebb a nosztalgiázni vágyó újfasisztákat vonzaná.

Előző
  • 1
Következő