Farkas Sándor

címke rss

Farkas-törvények Sopronban

Június végén, amolyan ismerkedési jelleggel tartott két-három edzést Farkas Sándor, a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapatának új edzője. Akkor szólt az együttes szlovák centerének, Alena Kovacovának, hogy jó lenne, ha lefogyna pár kilót. Megmondta mennyit, és azt is, mikorra. Mondhatni, kérése ultimátumszerű volt.

GySEV: Két győzelem Rózsahegyen

Sport2001.10.05, 10:40

A hét közben először találkozott igazán jelentős játékerőt képviselő ellenféllel a felkészülés során a GySEV-RINGA női kosárlabdacsapata, amely két napig a szlovák Ruzomberok gárdájánál vendégeskedett. Farkas Sándor lányai mindkétszer megverték az 1999-ben és 2000-ben Euroligát nyert sztárcsapatot, amelyben jugoszláv, brazil és román klasszisok is szerepeltek.

Légiósbőség a GySEV-nél

Sport2001.10.15, 10:21

Szerdán a fővárosban, a BEAC otthonában kezdi meg bajnoki szereplését a 2001-2002-es évadban a GySEV-RINGA nőikosárlabda-csapata. A csapatnak négy idegenlégiósa van, de a magyar bajnokságban csak három külföldi szerepelhet, így minden meccsen egyiküket nélkülöznie kell Farkas Sándor vezetőedzőnek.

Parádés premierre készül a GySEV-Ringa

Sport2001.10.19, 12:59

Szombaton debütál hazai pályán a GySEV-Ringa nőikosárlabda-csapata. Farkas Sándor tanítványai látványos játékkal, a klub vezetése pedig show-műsorral készül a 2001-2002-es évad hazai premierjére.

Farkas sikeres debütálásra készül

Sport2001.10.30, 12:21

WNBA-sztárok és spanyol válogatottak tömkelegével, azaz a spanyol bajnok Ros Casares Valenciával csap össze a GySEV-Ringa nőikosárlabda-csapata szerda délután 18 órától az Euroliga nyitófordulójában Sopronban. A GySEV-Ringa szakvezetőjének, Farkas Sándornak ez lesz pályafutása első Euroliga-találkozója, és reméli, győzelemmel debütál

Gdyniában folytatja a GYSEV, Prágában a Postás

Sport2001.12.18, 09:01

Farkas Sándor, a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapatának szakvezetője, és persze a játékosok a szezonbéli a veretlenség megőrzésével szeretnék megajándékozni az együttes vezetőit, szurkolóit. Mindez azonban nagyon nehéznek ígérkezik az Euroliga-csoportmérkőzések során hazai pályán még veretlen, világsztárok sorát felvonultató lengyel Gdynia otthonában, ahol csütörtökön lépnek pályára Balogh Juditék.

Győzött a PVSK, kikapott a GYSEV az Euroligában

Sport2001.12.20, 22:18

Elveszítette veretlenségét a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata az Euroligában. Farkas Sándor együttese a lengyel Gdynia otthonában kapott ki. A soproniak legnagyobb sztárja, Balogh Judit sérülés miatt nem játszott a találkozón. A PVSK idegenben magabiztosan győzött a német Wuppertal ellen.

Meszlényi és Farkas első randevúja

Sport2002.01.04, 17:53

Szombaton Sopronban városi rangadót rendeznek, két, a nőikosárlabda-bajnokságban még veretlen gárda találkozik.

Kupakudarcok kosárlabdában

Sport2002.01.09, 21:08

Valamennyi nemzetközi kupameccsen pályára lépő magyar kosárlabdacsapat kikapott szerdán. A női Euroligában második vereségét szenvedte el a GYSEV-Ringa: Farkas Sándor együttese hazai pályán maradt alul a francia Valenciennes ellen. A Postás és a BSE idegenben kapott ki a Ronchetti-kupában, a szombaton a bajnok Pécsi VSK-t legyőző BSE a Vrsac, a Soproni Postás a Klosterneuburg otthonában szenvedett vereséget. A férfiaknál a Kaposvár és a Paks is idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a Korac-kupában.

A GYSEV-nek nyernie kell a Brno ellen

Sport2002.01.29, 19:58

Szerdán a nőikosárlabda-Euroligában roppant fontos és legalább ennyire nehéz meccs vár a GYSEV-Ringa együttesére, amely a cseh bajnok Gambrinus Brno gárdáját fogadja. Farkas Sándor együttese a sorozat elején óriási bravúrt végrehajtva nyerni tudott a cseh bajnok otthonában, amely - nem mellesleg - a legutóbbi két évben bejutott a legjobb négy közé a sorozatban.

Előző
Következő