fapados légitársaság

címke rss

Belgrádban nyit bázist a Wizz Air

[origo] utazás2010.09.02, 18:52

A Wizz Air diszkont légitársaság csütörtökön bejelentette, hogy 2011 áprilisában megnyitja 13. bázisát Belgrádban, Szerbiában. Az új bázisról többek közt Rómába és Eindhovenbe is közlekednek majd járatok.  

Decembertől Törökországba is repül a Wizz Air

[origo] utazás2010.08.24, 16:21

A Wizz Air magyarországi utasainak száma 17 százalékkal 1,1 millióra nőtt az augusztus elsejét megelőző 12 hónapban. A légitársaság decembertől új járatokat indít Törökországba.

Belehúzott a Ryanair Pozsonyban

[origo] utazás2010.08.23, 12:02

A Ryanair, Európa legnagyobb utasforgalmát bonyolító légitársasága bejelentette hogy 2010. első hét hónapjában 51 százalékkal növelte az utasforgalmát Pozsonyban és egyedül a júliusi hónapban 119 ezer utast szállított. A légitársaság hamarosan kivonul Budapestről.

Fapados Róma négyezerért - repülőjegy-körkép őszre

[origo] utazás2010.08.19, 12:39

A nyár végével kezdődik a városlátogatások szezonja. Megnéztük a Budapestről induló fapadosokat: mikor, hova és főleg mennyiért érdemes jegyet váltani. A legtöbb helyre Budapestről szeptember végétől érdemes utazni, még inkább októberben, ekkorra még bőven vannak kedvező árú jegyek. A Wizz Airrel  a 3990 forintos jegyeket bárhova érdemes megvenni, a Ryanairnél pedig most van az utolsó pillanat, hogy igazán olcsón jussunk el mondjuk Dublinba.

Több pénzt kell költenie a megvárakoztatott utasokra a Wizz Airnek

[origo] utazás2010.08.02, 10:58

Elmarasztalta a Wizz Air diszkont légitársaságot a Monori Városi Bíróság a Pest Megyei Főügyészség által indított közérdekű kereset alapján. A bíróság a jelenlegi gyakorlatnál nagyobb összegű étkezési utalványok biztosítását írja elő a Wizz Airnek és a többi, Magyarországról járatokat indító légitársaságnak is. A döntés a Wizz Air szerint igazságtalan és a fapados modell lényege vész el így.

Az easyJetet nem zavarta a vulkánkitörés

[origo] utazás2010.07.28, 12:12

Az izlandi vulkánkitörés ellenére növelte bevételét üzleti évének júniussal véget ért harmadik negyedévében az easyJet. Az egyhetes májusi leállás 65 millió fontjába került a légitársaságnak.

Felszerelik a vulkán-radarokat az easyJet gépeire

[origo] utazás2010.07.07, 09:50

Az izlandi Eyjafjöll gleccservulkán hamufelhője miatt elrendelt légtérzárlat, illetve az annak nyomán a légiközlekedésben keletkezett óriási veszteség megelőzésére az easyJet diszukont légitársaság repülőgépeire megkezdték a hamutartalmú felhőket is érzékelő AVOID radarok felszerelését.

Állhatunk majd a Ryanair gépein

[origo] utazás2010.07.02, 12:26

A meghökkentő és olykor felháborító extradíjairól is ismert Ryanair diszkont légitársaság most azt fontolgatja, hogy rövid távú járatain állóhelyeket alakít ki. Az elképzelés szerint a legfeljebb 10 euróba kerülő jegyekkel egyszerre 40-50 utas állhatna a gépeken.

A kártyakibocsátóhoz fordulhatnak a Sky Europe károsultjai

[origo] utazás2010.06.28, 16:08

A Sky Europe légitársaság felszámolási eljárása lezárult, a légitársaságnak nincs fedezete a hitelezői, köztük a fogyasztói igények kielégítésére, a kárvallott magyar fogyasztóknak ezért a kártyakibocsátó bankjuknál kell jelezniük igényüket  - közölte az Európai Fogyasztói Központ (EFK) Magyarország hétfőn az MTI-vel.

Hamudetektort szerel gépeire az easyJet

[origo] utazás2010.06.04, 13:34

A fapados easyJet - a világ légitársaságai közül elsőként - hamudetektort szereltet gépeire, a berendezés akár 160 kilométeres távolságból észleli a légkörben a vulkáni hamu jelenlétét.

Újra nyereséges a Ryanair

[origo] utazás2010.06.01, 13:53

A Ryanair ír diszkont légitársaság 305 millió euró adózott nyereséget ért el a márciussal véget ért üzleti évben, az egy évvel korábbi 169 millió euró veszteség után.

Nem számolhat fel díjat a Ryanair a kártyás fizetésért

[origo] utazás2010.05.21, 16:43

A Ryanair nem számíthat fel plusz díjat azoknak, akik debit, vagy hitelkártyával fizetnek - döntött a karlsruhei szövetségi bíróság. A hivatal indoklása szerint a plusz kártyadíjjal megkárosítják az ügyfeleket.

Súlyos bírságot kaphat az utasait magukra hagyó Ryanair

[origo] utazás2010.05.16, 18:29

Akár 3 millió eurós bírsággal számolhat a Ryanair, ha az ellene keresetet benyújtó olasz légi biztonsági hatóságnak (ENAC) sikerül bizonyítania, hogy a fapados légitársaság az izlandi vulkánkitörést követő légi zárlat alatt elmulasztotta az előírt módon segíteni a római Ciampino repülőtéren rekedt utasait.

Tízszeresen fizet a késésért a Wizz Air

[origo] utazás2010.05.04, 13:24

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága bevezette a késési jótállást, amellyel tovább kívánja erősíteni az utasok légitársaságba vetett bizalmát.

Új Wizz Air-járatok Londonból

[origo] utazás2010.04.28, 14:10

A Wizz Air bejelentette, hogy három új járatot indít Londonból. Az új célállomások: Split, Dubrovnik és Velence Treviso. Ezekkel együtt 20 célállomás válik elérhetővé a Wizz Air által Londonból. A járatok június 18-án indulnak, Splitbe heti négyszer, Dubrovnikva és Velence Trevisoba pedig  heti három alkalommal.

Bővíti budapesti bázisát a Wizz Air

[origo] utazás2010.04.22, 14:11

A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy tovább növeli budapesti bázisát és egy újabb Airbus A320-as gépet állít szolgálatba Ferihegyen. Az új géppel nő a Budapestről induló járatok száma és új célállomások is megjelennek a kínálatban.

Mégis fizet a szállodáért a Ryanair

[origo] utazás2010.04.22, 18:40

Az ír Ryanair légitársaság is megtéríti utasainak a számlával igazolt szállodai, illetve étkezési kiadásokat, amelyek az európai légtérzárlat miatt merültek fel - közölte csütörtökön a legnagyobb európai diszkont légitársaság szóvivője.

A Wizz Air szigorítja a kézipoggyász-díjakat

[origo] utazás2010.04.16, 14:09

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága jelentősen leegyszerűsítette a feladott poggyászra vonatkozó szabályokat.

A Ryanair szokatlanul figyelmes az utasokkal

[origo] utazás2010.04.15, 18:12

A Ryanair diszkont légitársaság tőle szokatlan lépésre szánta el magát és azon utasainak, akik az izlandi vulkánkitörés miatt nem jutottak el útjuk céljához, ingyenes átfoglalást kínál, vagy visszatéríti a jegyek árát.

Tényleg pénzt kér a Ryanair a mosdó használatáért

[origo] utazás2010.04.08, 08:57

A Ryanair megerősítette, hogy 168 repülőgépén a jövőben egy, fizetős mosdót üzemeltet majd és ennek érdekében már fel is kérte a Boeinget arra, hogy építse át repülőit.

A Wizz Air eltörli a túlsúly-díjakat

[origo] utazás2010.03.31, 19:11

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága jelentősen megváltoztatta a feladott poggyászra vonatkozó szabályokat.

Megszüntetheti budapesti járatait a Ryanair

[origo] utazás2010.03.26, 15:16

Megszüntetheti az ősztől minden budapesti jártát a Ryanair, ha nem mérséklődnek Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos költségek - mondta a légitársaság képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Svájc lesz a Wizz Air második otthona

[origo] utazás2010.03.09, 12:02

Genfbe helyezi át egyes stratégiai szintű döntéshozatalának helyszíneit a Wizz Air diszkont légitársaság. A légitársaság központja ugyanakkor továbbra is Budapesten marad.   

Nagyot kaszálnak a légicégek a felárakon

[origo] utazás2010.03.03, 08:39

Ma már a légitársaságok bevételeinek és az repülőjegyek után fizetett összegek nagy részét a különböző plusz szolgáltatásokért felszámított felárak teszik ki. Összehasonlításunkból kiderül, hogy a több alapszolgáltatással közlekedő hagyományos légitársaságoknál az adók és illetékek aránya még mindig jóval nagyobb, mint a fapadosoknál. Az utóbbi kategóriában pedig a Budapestről induló járatokat vizsgálva az easyJet messze veri a Wizz Airt.

A pápának ajánlja magát az easyJet

[origo] utazás2010.02.05, 12:23

A pápa közelgő nagy-britanniai látogatása alkalmából az easyJet felajánlotta szolgálatait XVI. Benedeknek. A diszkont légitársaság az online utasfelvétel és az elsőbbségi beszállás előnyeire hívja fel az egyházfő figyelmét.

Wizz Air: fizetni kell az utasfelvételért is

[origo] utazás2010.01.29, 13:38

A Wizz Air diszkont légitársaság "az utasok olcsóbb szállítása iránti elkötelezettsége" jeléül április 1-jétől új díjat vezet be. Az úgynevezett utasfelvételi díjat akkor nem kell megfizetnünk, ha a foglaláskor kiválasztjuk az online utasfelvétel lehetőségét és még otthon kinyomtatjuk a beszállókártyát.

A rivális cég dolgozói szívatták meg a norvég fapadost

[origo] utazás2010.01.27, 13:13

Egy rivális fapados légitársaság dolgozói vásárolták fel Dániában a Norwegian diszkont légitársaság akciós repülőjegyeit, sokszor fiktív neveket használva. A csalásra úgy derült fény, hogy az új járat indulásakor az utasok kétharmada nem jelent meg a repülőtéren.

Áremelést tervez a Ryanair

[origo] utazás2010.01.21, 20:06

Áremelést tervez a Ryanair az áprilissal kezdődő üzleti évben - mondta csütörtökön egy dublini sajtókonferencián a társaság vezérigazgatója. Az áremelés 10 százalékos lehet.  

Az easyJet lehet a recesszió nyertese

[origo] utazás2010.01.21, 20:13

Az egyik legnagyobb európai diszkont légitársaság, az easyJet 10,5 százalékos bevétel növekedést ért el a tavalyi utolsó naptári negyedévben, folyó pénzügyi éve első negyedévében, és egyúttal megemelte idei éves bevétel előrejelzését is.

A SkyEurope négyezer hitelezője vár a pénzére

[origo] utazás2010.01.21, 20:03

Összehívta a hitelezők gyűlését a SkyEurope csődgondnoka március 1-jére. Az eddigi hitelezői listán 4 ezer hitelező szerepel elismert követeléssel. A társaság 500 alkalmazottjét nem fizették ki és 280 ezren rendelkeztek olyan jeggyel, amit már nem tudtak igénybe venni.

Hannoverbe indít járatot Budapestről a Germanwings

[origo] utazás2010.01.14, 14:18

A Germanwings diszkont légitársaság bővíti Budapestről közvetlenül elérhető célállomásainak számát: április 29-étől hetente négy alkalommal közlekednek légitársaság repülőgépei Budapest és az új bázisrepülőtér, Hannover között.

Olcsóbb Wizz, egyszerűbb Ryanair

[origo] utazás2010.01.06, 15:56

Jól járhat, aki az év első napjaiban próbálja meg lefoglalni következő európai utazásához a repülőjegyeket, ugyanis az ismert fapadosok közül a két nagy kifejezetten kedvező akciókat kínál.

Tévedésből ültek biztonsági pózban egy gép utasai

[origo] utazás2009.12.16, 17:58

Csaknem egy órát töltött térdek közé hajtott fejjel egy repülőgép több mint száznegyven utasa. A kényelmetlen pozíciót egy téves riasztás miatt kellett felvenniük.

Félresikerült akcióval akart robbantani a Malév

[origo] utazás2009.12.11, 19:50

Kisegíti a Wizz Air járattörlése miatt pórul járt utasait a Malév - áll a légitársaság szerdai bejelentésében és akciós, egyirányú jegyeket kínál minden átfoglaló utasnak. Ugyanakkor olcsóbban kapunk jegyet ugyanarra a járatra, ha meg sem említjük Wizz Air-jegyünket, csak egyszerűen lefoglaljuk a helyet a Malév honlapján.

Korlátozná a gépek károsanyag-kibocsátását az easyJet

[origo] utazás2009.12.10, 12:17

Az easyJet diszkont légitársasága, a légiközlekedési vállalatok között elsőként követelte a repülőgépek károsanyag-kibocsátásának szigorúbb és kötelező érvényű maximalizálását, amely a repülőgépek következő generációjánál már 40 százalékos széndioxid kibocsátás-csökkenéssel járna.

A Visa Electron-tulajdonosokat rövidíti meg a Ryanair

[origo] utazás2009.12.02, 11:45

Már szinte meg sem lepődünk azon, hogy a vezető európai diszkont légitársaság egy újabb - a társaság közleménye szerint utasbarát - intézkedés bevezetésére készül. A cég azt tervezi, hogy a jövőben megszünteti a Visa Electron kártyáknál a díjmentes foglalásokat.

Egy cseh lap szerint súlyosan veszteséges a Wizz Air

[origo] utazás2009.11.27, 15:12

A 2009. márciusban zárult üzleti évben csoportszinten 9,5 millió euró veszteséget könyvelt el a WizzAir fapados légitársaság, miközben mindeddig azt közölte, hogy nyereséges - írja a Napi Gazdaság a cseh Mladá Fronta Dnes oline kiadására hivatkozva.

Újabb kiskaput zárhat be az EU a fapadosok előtt

[origo] utazás2009.11.27, 13:16

Úgy tűnik, egyre fontosabbnak tartja az Európai Unió a légi utasok védelmét: a múlt héten a repülőjáratok késése által okozott károk megtérítéséről hoztak a fogyasztóknak kedvező döntést, szerdán pedig arról szavaztak, hogy kapjanak kártérítést azok az utasok, akik rendelkeznek kiállított repülőjeggyel, de később csődbe megy a légitársaságuk.

A Wizz air feladta pozsonyi terveit

[origo] utazás2009.11.19, 15:09

A Wizz Air légitársaság a szlovák főváros M.R. Stefanik repülőterének üzemeltetőjével folytatott hosszas, majd sikertelenül záródott tárgyalást követően feladta tervét bázis létesítéséről a Pozsonyban.

Bolognába indít járatot Budapestről a Wizz Air

[origo] utazás2009.11.18, 11:59

Új járatot indít a Wizz Air diszkont légitársaság Budapestről, március 30-tól Bologna Forli repülőterére - közölte a légitársaság szerdán. A járat heti három alkalommal közlekedik majd.  

Egy fapados kevés Sármellék fennmaradásához

[origo] utazás2009.11.16, 11:42

Hosszabb távon életképes lehet a sármelléki Fly Balaton repülőtér, mert a nyugat-magyarországi régióban van helye egy ekkora légikikötőnek. Ehhez ugyanakkor egyetlen légitársaság jelenléte kevés és a rentábilis működéshez a Hévízre érkező német nyugdíjasok charterjáratai sem elegendőek. A régió turisztikai szakemberei az állam szerepvállalásának szükségességét is kiemelték.  

"Csak idő kérdése, hogy meddig van Malév"

[origo] utazás2009.11.07, 11:56

Néhány éven belül az amerikai piachoz hasonlóan Európában is 6-8 légitársaság bonyolítja majd a légiforgalom 90 százalékát, a hagyományos légicégek közül azok maradnak fent, amelyek hosszú távú járatokat is üzemeltetnek, a kontinensen belüli forgalom döntő része pedig a fapadosoké lesz. A kis országok nemzeti légitársaságainak befellegzett, csak idő kérdése, hogy a Malév meddig húzza és a Wizz Air magyarországi fejlődését csak és kizárólag a cég gazdasági érdekei motiválják. Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját kérdeztük az iparág következő néhány évéről.

Online utasfelvételt vezetett be a Wizz Air

[origo] utazás2009.11.03, 12:55

A Wizz Air 2009. november 2-án bevezette az web check-in, más néven az online utasfelvételt. Az új szolgáltatás egyelőre csak a Budapestről közlekedő, majd 2010 tavaszára már az összes járat esetében elérhető lesz.

Villamosra hasonlít a jövő fapadosa

[origo] utazás2009.09.29, 12:34

A fapados légitársaságok minden lehetséges eszközt megragadnak, hogy csökkentsék költségeiket és ezzel párhuzamosan alacsonyan tudják tartani a jegyárakat. Egy brit tervezőiroda most új belső kialakítást álmodott meg a diszkont cégek repülőgépeihez, ami már tényleg olyan, mintha villamoson ülnénk.

Őszi londoni repülőút 10 euróból

[origo] utazás2009.09.28, 12:20

A nagyjából szeptembertől november végéig tartó három hónap hagyományosan az őszi városlátogató kirándulások főszezonja. A válság miatt Európa szerte visszaeső forgalomra akciókkal, engedményekkel készülnek erre az időszakra a légitársaságok. Néhány olcsó lehetőség a fapadosok és a hagyományos légicégek kínálatából.  

Füstmentes cigarettákat kínál a Ryanair

[origo] utazás2009.09.21, 18:19

Ismét lehet dohányozni az ír fapados légitársaság, a Ryanair járatain. A füstmentes cigaretták a nikotinon kívül semmilyen anyagot nem bocsátanak ki; segítségükkel a dohányosok átvészelhetik a landolásig tartó füstölés nélküli időszakot.

A GVH odavágott a becsődölt Sky Europe-nak

[origo] utazás2009.09.17, 12:39

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10-10 millió forintos bírságot szabott ki a Sky Europe és a Ryanair diszkont légitársaságra a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH csütörtökön.

Felismerhető a csőd felé rohanó fapados

[origo] utazás2009.09.18, 12:34

A vártnál is jobban sújtotta a válság az európai légi közlekedést az első félévben, de az ágazat feltehetőleg túl van a nehezén. Bebizonyosodott, hogy a válság nyertesei az amúgy is tőkeerős fapadosok lettek; a nagy európai diszkont cégeknél ráadásul egyelőre nem kell tartani a Sky Europe csődjéhez hasonló esetektől.

Dráguló poggyászdíjak a Ryanairnél

[origo] utazás2009.09.07, 12:30

Az ír Ryanair október 1-jétől emelni fogja a poggyászok díjait, a drágulás akár 50 százalékos is lehet. A légitársaság emeli az illetéket, így az online foglalásnál a mostani 10 font helyett 15 fontot, a repülőtéren pedig 20 font helyett 30 fontot kell fizetni a feladott csomagokért.

Száznál is több panaszos a SkyEurope csődje miatt

[origo] utazás2009.09.07, 13:47

Száznál is több utas tett panaszt a SkyEurope fapados légitársaság ellen. A szlovák cég még akkor is értékesített jegyeket, amikor már tudta, hogy másnaptól nem tudják szállítani az utasokat.