Facebook

címke rss

Már a Facebookon is kereshetünk állást

Techbázis2018.02.28, 16:55

A napokban negyven országban aktiválják a szolgáltatást.

Globálissá válik az orvost és beteget összekötõ magyar startup

Gazdaság2018.02.28, 14:47

Saját kriptodeviza kibocsátása révén – elõértékesítés keretében – eddig 150 millió forint tõkét vont be a globális orvosi turizmust megreformáló Etheal. A több nemzetközi díjat elnyerõ magyar startup március elején a Stanford Egyetem konferenciáján többek közt a Facebook befektetõi elõtt mutatja be megoldását. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló második körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tõkéhez jussanak.

Új területeken kell hódítania a Facebooknak és a Google-nek

Gazdaság2018.02.27, 17:27

A Google és a Facebook a világ legértékesebb vállalatai között vannak, leginkább azért, mert hatalmas profitot tudtak termelni a reklámpiacon. A két techóriás 2017-ben együttesen 114 milliárd dolláros bevételt szerzett a reklámokból és ebben nincs benne például az az összeg, amit a Google a partnereinek fizet ki. A valódi kérdés az, hogy a befektetõk túlbecsülik-e a Facebook és a Google azon képességét, amely segít nekik növelni piaci részesedésüket.

Iszak Eszti lábfejérõl kért képet egyik rajongója

Life.hu2018.02.24, 07:21

Iszak Eszti elárulta, hogyan reagál a közösségi oldalára érkezett negatív kommentekre és mesélt arról is, milyen furcsa kérésekkel keresték már meg.

Egyszerûbbé vált sok résztvevõs videochat a Messengerben

Techbázis2018.02.22, 15:11

Pillanatok alatt becsatlakoztathatóak újabb személyek a videohívásokba.

A közösségi médiát perli a párizsi terrortámadás egyik szemtanúja

Techbázis2018.02.21, 16:56

A Twittert, a Facebookot és a Google-t is beperelte az a chicagói nõ, aki szerint ezek az oldalak hozzájárultak az Iszlám Állam megerõsödéséhez.

Kállay-Saunders András kiakadt A Dal zsûrijére

Archívum2018.02.20, 16:03

Kállay-Saunders András a közösségi oldalán akadt ki, mert kedvenc énekese nem jutott A Dal döntõjébe.

A Facebookon megismerte, aztán megölte, mert nem akart szexelni

Nagyvilág2018.02.20, 12:21

Az indiai rendõrség letartóztatta azt a férfit Mumbaiban, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy nõt, akit a Facebookon ismert meg, és a lakására hívott. 

Tóth Vera megköszönte a rádióknak, hogy nem játsszák a dalait

Archívum2018.02.19, 10:16

Tóth Vera megelégelte, hogy évek óta nem játsszák a hazai rádiók a dalait, most közösségi oldalán fakadt ki.

Nyugdíj után, internet elõtt...

She2020.10.20, 22:30

Biztos, hogy rengeteg olyan 65+-os ember van, akik abszolút tudatosan használják a közösségi médiát. De azokkal sincs baj, akik nem - csak rájuk sokkal jobban kell figyelni, nehogy bajba kerüljenek, vagy téged sodorjanak zavarba ejtõ helyzetbe... Íme, az imádnivaló webnagyi ismérvei.

Befejezi az SMS-es zaklatást a Facebook

Techbázis2018.02.17, 13:06

Nem szándékosan spammelte a felhasználókat a közösségi hálózat.

[Frissítve] Hihetetlen arcátlanságra fanyalodott a Facebook

Techbázis2018.02.17, 13:08

SMS-ben spammeli a kétlépcsõs hitelesítést használókat.

Rengeteg részvénytõl szabadul meg Mark Zuckerberg

Gazdaság2018.02.16, 11:28

Mark Zuckerberget és a Facebookot az utóbbi években rengeteget támadták. Ennek több oka is volt. Az álhírek terjedése, a kattintásvadász tartalmak térnyerése, és az okostelefon-függõség egyik fõ okozójaként a közösségi oldalt tartják hibásnak. Nem csoda, hogy Zuckerberg minõségbeli javulást ígér, sõt majdnem minden részvényétõl megszabadulna.

Bírósághoz fordul Hajdú Péter, miután a Facebook szerint nem jogsértõ, hogy ellopták a fotóit

Archívum2018.02.14, 16:23

Bírósághoz fordul Hajdú Péter, miután a Facebookon egy férfi ellopta a közösségi oldalra feltöltött fotóit. Panasszal fordult az oldal üzemeltetõihez, azonban szerintük nem történt jogsértés. 

Listákat is írhatunk majd a Facebookra

Techbázis2018.02.13, 19:08

Nem kifejezetten burkolt módja az információszerzésnek.

Hajdú Péter fotóját egy Fabricius Dural nevû férfi lopta el, követõi segítségét kéri

Life.hu2018.02.13, 11:26

Facebook oldalán kéri követõi segítségét Hajdú Péter, akinek egy Fabricius Dural nevû férfi lopta el fotóit.

Az Unilever ultimátumot adott a Facebooknak és a Google-nak

Gazdaság2018.02.12, 16:26

Az Unilever marketing igazgatója, Keith Weed beszélt arról, hogy befejezik a hirdetést a nagy közösségi média oldalakon, amennyiben azok nem teszik rendbe a hirdetõi felületeket.

Elhagyhatják a fiatalok a Facebookot

Techbázis2018.02.12, 14:14

Az USA-ban kétmillió 25 év alatti felhasználót veszíthet idén a hálózat.

Új Facebook beállítások forgatják fel az online médiát!

She2018.02.10, 17:59

Na, pont olyan kattintásvadász címeket nem szeretünk adni a cikkeknek, mint amilyen most ez lett...

Majdnem dislike gombot tesztel a Facebook

Techbázis2018.02.09, 14:39

Nem világos, hogy miért épp a downvote nevet kapta a bejelentõgomb.

Ezért használja gyakrabban a közösségi médiát Sebestyén Balázs

Archívum2018.02.03, 15:23

Hétfõn indul Sebestyén Balázs vezetésével az RTL Klub új produkciója, A Fal, a Blikk a forgatás szünetében beszélgettet vele. 

Hamis szuperhold-videóval verték át a facebookozókat

Archívum2018.02.02, 08:39

A szerdai szuperhold nem minden helyrõl látszódott, de hála az égnek és a Facebooknak élõ videókon keresztül is nyomon lehetett követni a csodálatos jelenséget: az egyik ilyet 16 milliónál is többször nézték meg, kár, hogy az egész hazugság volt. 

A Barátok köztös Nyári Dia és Peti videóit szétszedik a kommentelõk

Archívum2018.02.01, 16:52

A terhesség bejelentése, és az azokra adott különbözõ reakciók: ezt dolgozza fel Nyári Dia és Peti vlogjaikban, de nem mindegyik jött át a követõknek.

Naponta 1,4 milliárd ember facebookozik

Gazdaság2018.02.01, 12:46

A Facebook erõs, de nehéz éven van túl Mark Zuckerberg, a vállalat vezére szerint. Az érzések vegyesek a vállalat negyedéves jelentése után, hiszen bár globálisan nõtt a felhasználók száma, a legértékesebb piacon csökkent azok száma. Ráadásul az oldalon töltött idõ is visszaesett, azonban a közösségi oldalnál nem aggódnak.

Megható: a Facebookon vallott szerelmet Istenes Bence Csobot Adélnak

Archívum2018.02.01, 10:12

A közösségi oldalon vallott szerelmet gyermeke anyjának, Csobot Adélnak Istenes Bence. A rajongók könnyekig hatódtak.

Betiltotta a kriptovalutás reklámokat a Facebook

Techbázis2018.01.31, 00:52

Okkal rúgott bele az alternatív befektetési eszközbe a közösségi hálózat.

Jó vagy rossz a Messenger Kids?

Techbázis2018.01.30, 19:13

A Facebook nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem – fogalmazta meg aggodalmait egy kedden közzétett nyílt levélben több mint száz szakértõ és gyermekjóléti szervezet, felszólítva Mark Zuckerberget, a Facebook tulajdonosát, hogy vonja vissza a tavaly decemberben elindított Messenger Kids nevû alkalmazást, amelyet kifejezetten a 13 év alatti korosztálynak szánt a cég.

Elõtérbe tolja a helyi híreket a Facebook

Techbázis2018.01.30, 13:46

Több lehetõséget kapnak majd a látogatók bevonzására a regionális kiadványok.

Kiakadtak a rajongók a Dolly és Palcsó Tamás-formáción

Life.hu2018.01.28, 07:36

Ahogy írtunk is róla mindössze egy év után feloszlott Dolly és Jáger Gyula kettõse, vagyis a Dolly Plussz. Az énekesnõ azonban most Palcsó Tomival feltámasztotta a formációt, ám ez a felállás nem mindenkinek tetszik, sõt, a rajongók kommentekben fejezték ki csalódottságukat. 

Csalnak, túl nagyok, gátolják a szabad versenyt és károsak a gazdaságra

Gazdaság2018.01.25, 10:43

A techvilág titánjai eljutottak arra a pontra, hogy lassan kezdenek konkurencia nélkül maradni saját területükön, de máshol is inkább egymással versenyeznek, kizárva a piac többi szereplõjét. Úgy tûnik, a növekedésük nem lassul, hiszen az Amazon, a Google és a Facebook is olyan termékeket és szolgáltatásokat kínál, amikre a társadalomnak nagyobb szüksége van, mint valaha. Ugyanakkor több ország is egyre szigorúbban kezeli a nagy hármast, hiszen sokan vélik úgy, hogy ekkora gazdasági erõ káros a piacra.

Kadarkai Endre megszólalt elbocsátásáról

Archívum2018.01.25, 12:54

Azonnali hatállyal kirúgták a Story4-tõl Kadarkai Endrét, aki eddig nem osztotta meg véleményét a történtekrõl. Facebook-oldalán viszont most pár sorban kommentálta a 

Javul a magánszféra védelme a Facebookon

Techbázis2018.01.24, 17:46

Egy helyre kerülnek a legfontosabb adatvédelmi beállítások.

10+1 elképesztõ tény a Facebookról

Techbázis2018.01.24, 10:55

Lehet utálni, szidni, teátrálisan figyelmen kívül hagyni, de ettõl még tény, hogy ma a Facebook ott van az emberi civilizációt befolyásoló 100 legfontosabb dolog között. Egész egyszerûen józan ésszel lassan felfoghatatlan az, amit a Mark Zuckerberg vezette vállalat az elmúlt tizenöt évben elért.

Murdoch: A Facebook és a Google fizessen az átvett tartalmakért

Gazdaság2018.01.23, 07:03

Rupert Murdoch amerikai médiamágnás hétfõn nyílt levélben szólította fel a Facebook és a Google internetes óriáscégek tulajdonosait, hogy fizessenek a tekintélyes sajgóorgánumoknak a tõlük átvett hitelt érdemlõ és minõségi tartalmakért.

A felhasználókra bízná a munkát a Facebook

Techbázis2018.01.21, 14:35

Nem szeretné maga megítélni, hogy melyek a megbízható hírforrások.

Ne csak az árnyoldalát lásd a technikai fejlõdésnek!

She2018.01.27, 21:12

Ezelõtt harminc évvel az anyám begöndörítette a haját, kihúzta a szemöldökét, kirúzsozta a száját, majd felhúzta a nejlonharisnyát, a tûsarkú szandállal és a virágmintás ruháját. Apám nyakkendõt kötött, elõtte kirongyolt a kertbe, metszett néhány szál virágot, amit selyempapírba csomagolt.

Gáspár Laci bebizonyította, hogy nem plasztikáztatott: videó

Archívum2018.01.21, 09:54

Gáspár Laci nagyon jó formában van, amiért nagyon sokat is tesz. Arra is hajlandó, hogy arcfiatalító kezelésnek vesse alá magát, amit sokan plasztikai mûtétként állítottak be. Kiakadt a zenész a hazugságon.

Sztársportolók, akik beégtek a közösségi oldalakon

Sport2018.01.19, 21:22

A közösségi oldalak elterjedése óta óriási fordulatot vett az ismert emberek kommunikációja az egész világon. Filmsztárok és más hírességek mellett sportcsillagok számára is elsõdleges csatorna lett a Facebook, a Twitter és az Instagram. Népszerûségük annak köszönhetõ, hogy gyorsan és közvetlenül elérhetõk a rajongók, akik viszont pont emiatt egyre többet és többet akarnak tudni kedvenceikrõl. Az oda-vissza hatás sokszor eredményez kellemetlen helyzeteket, így egy idõ után saját bõrükön tapasztalják meg az érintettek, miért és hogyan kell óvatosnak lenni a közösségi médiával. Összeszedtük azokat a külföldi sztársportolókat, akik sajját ...

Bear Grylls a rajongóit kínozza a dzsungelben

Tévé2018.01.17, 20:25

Bear Grylls a Facebooknak készíti új sorozatát, a Bear Grylls: Face the Wild-ot, ezúttal tíz rajongóját viszi túlélõtúrára a dzsungelbe.

Óriási bukás a Facebook dupla hírfolyama

Techbázis2018.01.16, 19:53

Segíthet a hamis hírek terjedésében, és odacsaphat a hírportáloknak.

Diétára fogják idén a Messengert

Techbázis2018.01.16, 18:27

A Facebook beismerte, hogy tele van haszontalan funkciókkal.

Mark Zuckerberg bejelentése 3,3 milliárd veszteséget okozott

Gazdaság2018.01.15, 11:35

A közösségi média oldal, a Facebook társalapítója, nemrég komoly bejelentést tett, nemsokára visszatér az oldal az aranykorhoz, vagyis amikor a felhasználó a családtagokhoz és barátokhoz kapcsolódó bejegyzéseket, fotókat, illetve videókat látott többet hírfolyamában.

Gigantikus változások jönnek a Facebookon

Techbázis2018.01.12, 13:30

Az idei évben látványosan megváltozhat a hírfolyam tartalma.

Ilyen változások várhatóak a Facebookon

Archívum2018.01.12, 10:55

Újabb változtatásokat eszközöl a Facebook: ezúttal ebben a témában észlelhetünk majd újdonságokat. 

Kiemelné a helyi híreket a Facebook

Techbázis2018.01.11, 17:21

Egyelõre hat amerikai városban teszteli az újdonságot a vállalat.

Mulatós zenét hallgathatott a pásztói nõ, miután megölte gyerekét

Itthon2018.01.11, 17:28

Mulatós zenéket posztolt ki a közösségi oldalára az a nõ, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte, aztán feldarabolta újszülött kisbabáját. A helyiek felháborodtak, és dühös hozzászólásokkal árasztották el az oldalt. Gazdag Enikõ pszichológus szerint sokkos állapotba kerülhetett az anya a gyilkosság után. 

Vajna Timi belefáradt: a Facebook oldalán fakadt ki

Archívum2018.01.11, 10:39

Ismét a Maldív-szigetekrõl posztolt Vajna Timi, ám fotójához most egy meglepõ szöveget írt. Állítja, az utóbbi idõben nem volt rá oka, hogy túl sokat mosolyogjon.

Gáspár Bea hetek óta nem posztolt népszerû Facebook-oldalára

Archívum2018.01.10, 10:10

Jó ideje nem posztolt Gáspár Bea igen népszerû Facebook-oldalára. Rajongói már nagyon hiányolják és nem értik, mi történt, hiszen Gáspár Gyõzõ felesége mindig is nagyon aktív volt a közösségi oldalon.

Még idén beléphet a kütyüpiacra a Facebook

Techbázis2018.01.09, 21:04

Portal névre hallgathat az Amazon Echo Show riválisa.

A német emberek nagyon pozitívan értékelték Orbán Viktor bajor látogatását

Itthon2018.01.09, 19:02

Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, a magyar miniszterelnök múlt hétvégén, a német Keresztényszociális Unió (CSU) meghívására részt vett a Horst Seehofer bajor miniszterelnök által vezetett párt háromnapos frakcióülésén. Orbán Viktor számos pozitív üzenetet kapott a magyar kormányfõ Facebook-oldalára német emberektõl. Ezekbõl szemezgettünk.

Hosszú Katinka a Facebookon üzent

Archívum2018.01.08, 18:38

Hosszú Katinka pár nap szünet után ismét posztolt a közösségi oldalára, ám ezúttal nem csak egy képet osztott meg, egy üzenetet is mellékelt hozzá.

A Facebookon üzengetett egymásnak a rendõrség és a gyanúsított

Archívum2018.01.05, 09:56

A Facebookon esett egymásnak a rendõrség és a gyanúsított: utóbbi maga kezdett el kommentelgetni a bejegyzés alá, amelyben õt keresték.

Facebook-posztban mond köszönetet követõinek Ábel Anita

Archívum2018.01.01, 18:23

Hálás a követõinek Ábel Anita, és ezt meg is osztotta velük. A szép színésznõ így kíván boldog új évet a Facebook-oldalán. 

Erotikus fotóval mond köszönetet követõinek Kelemen Anna (18+)

Archívum2017.12.30, 19:32

Félmeztelen fotóval ünnepel az egykori pornósztár. 

Népszerûek a Facebook „lite” appjai

Techbázis2017.12.23, 12:24

Házon belül állított riválist a saját alkalmazásainak a Facebook.

Használhatóak az Universal zenéi a facebookos videókban

Techbázis2017.12.22, 12:37

Már nem kell attól tartani, hogy szerzõi jogsértés miatt törlik majd a mozgóképeket.

Aki betöltötte az ötvenet, az nem létezik a vállalati világ számára

Gazdaság2017.12.22, 17:49

Egy friss tanulmány szerint cégek tucatja használja a Facebook hirdetéseket úgy, hogy azokkal diszkriminálják az idõsebb korosztályt. A ProPublica jelentésében a Verizon amerikai szolgáltató mellett a Goldman Sachs befektetési bank és az Amazon is szerepelnek vétkesként. Ezen cégek álláshirdetései kizárólag egy bizonyos korcsoportot céloznak meg, a negyven-ötven felettiek pedig számukra nem is léteznek.

A Facebookon toboroz az izraeli titkosszolgálat

Nagyvilág2017.12.21, 16:28

Ezentúl a Facebookon is toborozza új alkalmazottait a Moszad izraeli titkosszolgálat - jelentette be közleményében a miniszterelnöki hivatal csütörtökön Izraelben.

Életkor alapján diszkrimináló álláshirdetések a Facebookon

Techbázis2017.12.21, 15:42

Az USA-ban biztosan törvényellenes a praktika, de a vállalat megvédte a lehetõséget.

Eltûnhetnek a megosztós játékok a Facebookról

Techbázis2017.12.18, 19:46

Nem lesznek tiltottak, de megpróbálja majd elrejteni ezeket a szolgáltatás.

Így búcsúznak zenésztársai a 37 éves korában elhunyt Fábián Julitól

Archívum2017.12.17, 08:46

Az egész országot megrendítette Fábián Juli halála. A 37 éves korában elhunyt énekesnõrõl barátai, zenésztársai is megemlékeznek a közösségi oldalon.

Facebook: negatív hatású a hírfolyam passzív böngészése

Techbázis2017.12.16, 10:55

A vállalat szerint az ismerõsökkel való interakció viszont pozitív hatású.

Új módon némíthatóak a zavaró facebookos ismerõsök

Techbázis2017.12.15, 20:57

Kaphatnak 30 nap türelmi idõt a bosszantó ténykedésük befejezésére.

Baukó Éva halálos fenyegetéseket kap a Facebookon

Archívum2017.12.14, 08:02

Baukó Éva volt az elsõ, aki Havas Henriket zaklatással vádolta a nyilvánosság elõtt, azóta, hogy megszólalt sok mindent kell kiállnia: folyamatosan fenyegetõ üzeneteket kap.

A Facebook helyben fogja könyvelni reklámbevételeit

Gazdaság2017.12.13, 11:57

A Facebook helyben, a tevékenysége szerinti országokban fogja könyvelni reklámbevételeit ahelyett, hogy dublini székhelyén venné nyilvántartásba azokat – jelentette be a közösségi médiaportál.

Szétszedi a társadalmat a közösségi média

Techbázis2017.12.12, 15:06

Habár a Facebookot divat szidni, amikor egyenesen az egyik volt alelnöke mondja, hogy szétszedi a társadalmunkat, akkor érdemes megfontolni a szavait. Raádásul nem is õ az egyetlen mostanában, aki egykor kötõdött a vállalathoz, most pedig a pokolba kívánja.

Közvetíthetõek lesznek a messengeres játékok

Techbázis2017.12.10, 13:51

Késõbb pedig videochatelés közben is játszhatunk majd az ismerõsökkel.

Forrnak az indulatok VV Fanni állítólagos gyilkosának Facebook profilján

Life.hu2017.12.07, 18:14

Forrnak az indulatok VV Fanni állítólagos gyilkosának Facebook oldalán: a felhasználóknak sikerült õt beazonosítani és elindult a nyomdafestéket nem tûrõ kommentcunami. 

Privát üzenetküldõ appot tesztel az Instagram

Techbázis2017.12.07, 15:09

Újabb módon próbál a Snapchat életére törni a szolgáltatás.

Kell a Facebook, de annyira már nem

Gazdaság2017.12.11, 16:42

A vállalkozásoknak egyre többet kell költeni ahhoz, hogy eljussanak a célcsoportjukhoz a Facebookon. A kisvállalkozások célja a Facebook jelenléttel az elmúlt évek során egyre inkább a megtérülést ígérõ lehetõségek felé fordult az RG Stúdió kutatása szerint.

Gyerekeknek készült a Messenger Kids csevegõ

Techbázis2017.12.04, 17:11

Nincsenek benne reklámok, a szülõknek jóvá kell hagyniuk az ismerõsöket.

A Tencent és a trójai faló

Gazdaság2017.12.04, 16:33

Az elmúlt évben a kínai óriásvállalat, a Tencent  hajtott végre komoly befektetéseketnyugati cégekben. A többségük ugyan nem kapcsolódik szorosan a Tencent portfóliójához, azonban közvetlen riválisai többek között a Facebooknak és az Applenek. A trójai faló módszerrel pedig szép csendben átveszik az hatalmat az amerikai piac felett is.

Bõvíti alkalmazottainak számát a Facebook Londonban

Gazdaság2017.12.04, 12:28

A Facebook 800 új munkatárssal bõvíti londoni központját – ezzel a dolgozók száma 2.300-ra emelkedik. Valamint a cég új irodája helyet kínál brit központú startupoknak – tudatta a cég.

Jönnek a rendkívüli hírek a Facebookra

Techbázis2017.11.30, 18:31

Egyes kiadók már használhatják a megkülönböztetõ címkét.

Felismerhetetlen profilkép miatt zárhatnak ki a Facebookodból

Archívum2017.11.30, 20:13

Kizárhatja a Facebook a saját fiókjából azokat a felhasználókat, akiknek nem felismerhetõ a profilképe.

Szelfit kérhet belépéskor a Facebook

Techbázis2017.11.30, 15:33

Gyanús fióktevékenységek észlelésekor aktiválódhat az ellenõrzés.

Oláh Gergõ megmutatta a feleségét: fotó

Life.hu2017.11.30, 11:23

Oláh Gergõ nem sûrûn mutatja meg a nagy nyilvánosságnak a családját, de ezúttal egy jeles alkalom miatt kivételt tett. Házassági évfordulójuk napján az énekes fotót tett közzé a feleségérõl.

Szebeni István a Facebookon kér segítséget

Archívum2017.11.30, 10:05

Szebeni István a Facebookon kért segítséget a követõitõl, szeretné, ha összefognának és adakoznának egy daganatos betegséggel küzdõ kisfiúnak.

Szûrni próbálja az öngyilkosságra készülõket a Facebook

Techbázis2017.11.28, 07:49

Gépi tanulással mentene életeket a közösségi szolgáltatás.

Egyszerûbben címkézhetjük majd a facebookos ismerõsöket?

Techbázis2017.11.26, 16:59

A kukacos megoldás helyett dedikált gombot kaphat a funkció.

Shane Tusup ordibálásával kiakasztott Hosszú Katinka nevelõedzõjét, Pass Ferencet

Archívum2017.11.27, 07:38

Shane Tusup vehemens természetét már mindenki ismerheti, hiszen Hosszú Katinkának is ordibálva szokott szurkolni, de ezúttal nem ösztönzés közben kiabált. A Halászlé Kupán egy edzõt sértett meg, aki megírta az esetet Facebook-oldalán.

A népszerû fiatalok lábai elõtt hevernek a legnagyobb cégek

Gazdaság2017.11.26, 17:31

A közösségi média terjedése egyre több új lehetõséget nyújt nem csak a hírességek számára, de azoknak is, akik szívesen osztják meg véleményüket másokkal a közösségi oldalakon keresztül. A vállalatoknak is gyorsan kell alkalmazkodniuk és meg kell találniuk a helyüket a digitális világban, hiszen a fogyasztói szokások teljesen megváltoztak a Facebook, az Instagram és a YouTube megjelenése óta. Egyre nagyobb szerephez jutnak az influencerek, akik képesek pusztán egy megosztott képpel befolyásolni sokak gondolkodását és döntését. Bemutatjuk, hogy a világmárkák hogyan használják a népszerû influencerek befolyását a közösségi médiában.

Hujber Fernec szexuális tanácsokat osztogat Facebook-oldalán (18+)

Life.hu2017.11.23, 14:14

Aki esetleg rátéved Hujber Ferenc Facebook-oldalára, az biztosan meglepõdik azokon a dolgokon, amiket ott talál. Újabban szexuális tartalmú üzeneteket oszt meg.

Magyar adminisztrátorokat is kiutaztat a Facebook Londonba

Techbázis2017.11.23, 11:47

A vállalat elsõ alkalommal rendezi meg Európában a Facebook Communities Summit (FCS) elnevezésû csúcstalálkozóját 2018. február 8-9-én, Londonban. Az eseményen a közösségi oldalon mûködõ csoportok, oldalak és események adminisztrátorai vehetnek részt a régióból egy kiválasztási folyamatot követõen. Az utat természetesen a Facebook állja!

Hamarosan 4K fotókat is küldhetünk a Messengerben

Techbázis2017.11.21, 19:45

Négyszeresére nõ a csevegõben átküldhetõ képek maximális felbontása.

Csere az X-Faktor élén: Ricco és Claudia megelõzte a Facebookon Serena Rigaccit

Archívum2017.11.21, 16:39

Az X-Faktor versenyzõi közül hetek óta Serena Rigacci vezet, már ami a Facebook-rajongókat illeti. Elsõségét azonban nem tudta végig megõrizni, az idei évadban elõször ugyanis megelõzte õt Ricco és Claudia párosa. Vajon õk maradnak az elsõ helyen?

Egy kínai cég letaszította a trónról a Facebookot

Gazdaság2017.11.21, 14:48

A Tencent teljesítménye már nem csak ázsiai szinten, de globálisan is figyelemre méltó. Néhány napja õk lettek az elsõ ázsiai cég, amelynek becsült értéke elérte az 500 milliárd dollárt, ma pedig a Facebookot is sikerült megelõzniük.

Idegesítõ funkciótól szabadul meg a Facebook

Techbázis2017.11.20, 13:29

Elsõsorban a játékok készítõi éltek vissza folyamatosan a meghívóküldözgetéssel.

Náray Tamás kiakadt a Viszkisre, posztjában mondta el véleményét

Archívum2017.11.19, 16:05

Náray Tamás nem hagyta szó nélkül, hogy mostanában minden a Viszkis, azaz Ambrus Attila körül forog. Facebook bejegyzésében nyilvánította ki nemtetszését.

Hölgytársaságot keres esti bulijába Alekosz

Life.hu2017.11.18, 19:41

Zene, pia már van, csak a lányok hiányoznak Alekosz szombat esti bulijából. 

Gyanúsan sok követõje lett Mága Zoltánnak a Facebookon

Life.hu2017.11.18, 08:16

Mága Zoltánnak naponta tízezrekkel lesz nagyobb a köveitõinek száma a Facebookon. A lájkolók nagy része pedig nem kis hazánk polgára, hanem három ázsiai országból érkeznek: Bangladeshben, Indiában és Pakisztánban is rengetegen imádják Mága munkásságát.

Facebook posztban fakadt ki Majka, hogy miért nem játsszák új dalát a rádiók

Archívum2017.11.16, 07:47

Majka nem érti, miért nem játsszák új dalát a kereskedelmi adók. Majoros Facebook-posztjában fakadt ki, és olyan kollégái segítségét kéri, akik nem kerülnek meg rádió közelbe sem, pedig a sikereik megkérdõjelezhetetlenek.Azt is kéri, Kéri, hogy kommentben írják meg neki a rádiók programigazgatóinak nevét.

Ennyi pénzbe kerül a hamis online népszerûség

Gazdaság2017.11.15, 13:28

Bizonyára sokan rájöttek már, hogy amit az interneten látnak, az nem mindig igaz, és sok esetben a népszerûség mögött inkább pénz van, semmint kemény munka és kitartás. A közösségi médiában a felhasználók különbözõ okok miatt szeretnének népszerûek lenni. És a többség szeretne rengeteg követõt, lájkot és hozzászólást látni a képei alatt. De mi van, ha ezt nem tudják megvalósítani, és csak sóvárogva nézik, amint barátaiknak egyre nõ és gyarapszik a követõszáma, miközben õk néhány százzal szerénykednek?

A Facebook megöli a napunkat

Techbázis2017.11.14, 15:10

Gondolkozott már azon, hogy mik azok a kerek kis ikonok a Facebook és a Messenger tetején, az ismerõsei képeivel? Nem? A vállalat is úgy véli, hogy valamit kezdeni kéne a dologgal, úgyhogy megtették az elsõ lépést.

Sárosdi Lilla Dés László Facebook-posztja miatt nevezte meg Marton Lászlót

Archívum2017.11.09, 15:17

Sárosdi Lilla a Facebook-oldalán számolt be zaklatásának történetérõl, eleinte azonban nem nevezte meg támadóját. Végül mégis úgy döntött, hogy elárulja, kit vádol, most pedig arról számolt be, hogy ki gyõzte meg errõl a lépésrõl.

Újabb módon harcolna a bosszúpornó ellen a Facebook

Techbázis2017.11.08, 12:49

A meztelen képeket készítõk maguk regisztráltathatnák a fotóikat a szolgáltatásban.

Magyarországon is elérhetõ a Facebook álláskeresõ funkciója

Techbázis2017.11.08, 12:37

A Facebook új funkciójával a vállalkozások és márkák oldalainak adminisztrátorai álláshirdetéseket is közzé tudnak tenni. Az álláslehetõségeket ismertetõ bejegyzésekre a hagyományos posztokhoz hasonlóan kiemelést is lehet vásárolni, hogy még több potenciális jelentkezõt lehessen elérni velük.

Facebookon zaklattak egy kislányt - az édesanya feljelentésen gondolkozik

Archívum2017.11.04, 12:15

Egy magát Zoltánnak nevezõ férfi szexuális ajánlatott tett a közösségi oldalon egy kiskorú lánynak. Édesanyja a feljelentést fontolgatja.