FAA

címke rss
Repülőgép-balesetek: miért történt már januárban rengeteg?

Repülőgép-balesetek: miért történt már januárban rengeteg?

Szerencsésen végződött az idei év elejének egyik komoly légi közlekedési balesete. Január 5-én az Alaska Airlines egyik járatának Portland felett kellett visszafordulnia, mivel a repülőgép baleset során kiszakadt az egyik oldalpanelja, egy használaton kívül helyezett ajtóval. Az Alaska Airlines 737 MAX-9 gépének gyártója a Boeing. Néhány nappal ezelőtt pedig egy másik modell, a 737-900ER gépeinek átvizsgálását is elrendelte a hatóság. A január 2-án Japánban egy Airbus repülőgéppel történt balesetnek viszont öt halálos áldozata van.

Óriási repülési káoszhoz vezethet a Boeing döbbenetes balesete

Gazdaság2024.01.09, 19:23

Az Alaska Airlines gépén történtek után átmeneti repülési tilalommal a földön tartják szinte az összes Boeing 737 Max 9-es repülőgépet, és megkezdődött azok vizsgálata. A típus legnagyobb használója az amerikai United légitársaság, a már átnézett Max 9-es gépeiken több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak. Úgy tűnik, egyre nagyobb a Max 9-esek jelentette probléma, és jóval túlmutat a január 5-én történteken, és akár globális légi közlekedési problémává nőhet.

Nagy lehet a baj: az egész világon földön tartják ezeket a repülőgépeket

Gazdaság2024.01.09, 07:11

Napokkal az incidens előtt már tudták, hogy gond van az Alaska Airlines légitársaság Boeing 737-9 MAX gépével, vagyis az előtt, hogy annak nem sokkal a felszállás követően kiszakadt az egyik oldalpanelja. Az esetben senki nem sérült meg komolyabban, de a probléma egyre nagyobbnak látszik: a légitársaság az eset után földön tartotta az ilyen típusú gépeit, és az amerikai hatósági figyelmeztetés után ez globálisan is érvénybe lép. Közben Kína már azt fontolgatja: az amerikai gyártó összes gépére kiterjeszti a felfüggesztést.

Újabb gond van a Boeing halálgépeivel

Gazdaság2023.12.29, 13:01

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) közlése szerint át kell vizsgálni a Boeing 737 MAX repülőgépek oldalkormányait mozgató mechanikát egy esetlegesen meglazult csavar miatt – számol be arról az Airportal.

Fogorvosi kezelésre menekült egy Amazon-alkalmazott egy drónbaleset vizsgálata elől

Gazdaság2022.05.19, 14:38

Az elektronikus kiskereskedelem óriása, az Amazon már többször próbálta elkerülni, hogy a hatóságok kivizsgálhassák, mi okozhatta a Prime Air szolgáltatása keretében tesztelés alatt álló drónjainak balesetét. Ezúttal egy valóban kreatív és megdöbbentő indokkal hozakodtak elő – írja közérdekű adatigénylés útján megszerzett dokumentumokra hivatkozva az Insider.

Alig kapták meg az engedélyt a Boeing halálgépei, újabb botrány érik körülöttük

Gazdaság2020.12.22, 16:39

Az amerikai szenátus elrendelte vizsgálat szerint a Boeing munkatársai nem megfelelően készítették fel a pilótákat a cég 737 Max repülőgépének újbóli forgalomba helyezési engedélyének megszerzése érdekében. Ez pedig roppant kínos helyzetet teremthet, hiszen a korábban két súlyos légi katasztrófához is köthető típus újbóli forgalomba állítását csak nemrég engedélyezték a hatóságok, hosszú földön tartás után.

Súlyos problémák a hónapokig álló Boeing repülőknél

Gazdaság2020.07.28, 15:44

Gond lehet a hosszabb tárolás után újra forgalomba állított Boeing 737-esek hajtóműveivel, ezért sürgősségi légialkalmassági direktívát adott ki az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).

Még mindig nem tudni pontosan, mikor szállhatnak fel a Boeing 737 MAX gépek

Gazdaság2020.07.22, 16:41

Még mindig nem tudni, hogy pontosan mikor engedik felszállni a Boeing 737 MAX gépeket, amelyek közül kettő - a géptípus hibája miatt - korábban lezuhant. A gépek felszállásának engedélyezése előtti feladatok és a szükséges tesztek elhúzódása miatt azonban valószínűbb az, hogy ez a géptípus idén még biztosan nem emelkedhet a levegőbe utasokkal.

Veszélyes hibát találtak a Boeing egy másik géptípusánál is

Gazdaság2020.06.30, 15:45

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) légialkalmassági hatósági utasítás adott ki, amelyből kiderült, hogy a Boeing 777-es gépek esetében a tartályban lévő üzemanyag szintjét rosszul mutatja a rendszer.

Óriási pofont kaphatnak az amerikai drónozók

Techbázis2020.03.02, 13:44

Folyamatosan sugározniuk kellene a reptetett gépeik földrajzi helyzetét.

Minden újonnan elkészült Boeing 737 Max gépet ellenőrizni fognak

Gazdaság2019.11.28, 15:46

A szövetségi légügyi hatóság (Federal Aviation Administration, FAA) a CNBC értesülései szerint minden új Boeing 737 Max gépet egyenként fog ellenőrizni mielőtt azok forgalomba állhatnak, ezzel tovább bonyolódik a repülőgépgyártó körül kialakult helyzet.

Kiderült, mikor szállhatnak fel újra a 737 Max gépek

Gazdaság2019.11.12, 12:25

A Boeing szerint a 737 Maxok már januárban repülhetnek, mert a javított szoftver minden biztonsági vizsgálaton átesett, most már csak a hatóságok engedélyére várnak. A gépek repülését még márciusban tiltották meg világszerte, miután öt hónap alatt két szerencsétlenség is történt, amelyekben 346 ember vesztette életét.

Börtönbe kerülhet, ha felviszi a repülőre a Note 7-est

Travelo2017.10.12, 10:02

Szövetségi bűnténynek számít az Egyesült Államokban, ha a Note 7-es okostelefont a fedélzetre visszük. A szabályt a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezette be.

Újabb Dreamliner-égés: csere várhat a 4 milliós pilótaülésekre

Travelo2017.11.28, 11:33

Újabb probléma merült fel a Boeing 787-es Dreamlinerekkelel kapcsolatban. Ezúttal nem a lítium-ion akkumulátorok kaptak lángra, hanem a repülőgépek pilótaüléseinek cseréjét rendelheti el az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal, az FAA.

Csalók fenyegetik a drónokat

Techbázis2015.11.17, 12:40

Közeleg a drónok amerikai regisztrációja, és már meg is jelentek az első csalók, akik pénzért kínálnak teljesen legális operátori jogosítványt.

A drónok lassan mindenre jók

Techbázis2015.09.18, 15:54

A drónokról sokszor a fegyverek jutnak az eszünkbe, pedig egy sokkal tágabb skálán mozgó technológiáról van szó, amely lassan, de biztosan beférkőzik a mindennapokba. Bárki lehet kutató, operatőr vagy kém. Egy nap megvalósulhat a Terminátor 2 című film ijesztő jóslata is, és a vadászpilóták eldobhatják a jogosítványukat.

Korlátoznák a drónok szabadságát

Techbázis2015.08.26, 17:20

Egyre több gondot okoznak a magánterületek felett repkedő drónok, Kalifornia-állam vezetése pedig törvénnyel büntetné a kíváncsiskodó kopterek tulajdonosait.

Fél óra alatt célba érnek az Amazon drónjai

Techbázis2015.06.23, 10:17

Az Amazon nagyon komolyan veszi a drónok általi termékkiszállítást: a cég szerint a robotok mindössze 30 percen belül juttathatják el az árut a vásárlókhoz.

Lekövetné a drónokat a NASA

Techbázis2015.06.04, 16:22

A NASA és a Verizon közös projekten dolgoznak, hogy biztonságosabbá tegyék a légi közlekedést a drónok lekövetésével. A Google és az Amazon rögtön bejelentkezett: beszállnának a tesztelésbe.

Ellepik a drónok az amerikai légteret

Archívum2014.11.30, 09:25

Egyre több panasz érkezik az utasszállítók pilótáitól, új szabályozást tervez a hatóság.

Már nem kell kikapcsolni a kütyüket a repülőn

[origo] utazás2013.11.07, 11:12

Az Egyesült Államokban már felszálltak az első olyan utasszállító gépek, amelyeken nem kell kikapcsolni fel- és leszálláskor az elektronikus szórakoztató eszközöket. Vannak azért kivételek.

Felszállás alatt is lehetne iPadezni

[origo] utazás2013.03.26, 18:20

Az amerikai légügyi hatóság (FAA) a jövőben enyhítené az elektromos készülékek kikapcsolására vonatkozó szabályokat fel- és leszállás alatt - értesült a New York Times annak a munkacsoportnak a tagjaitól, amelyet ennek vizsgálatára állítottak fel tavaly.

Megvolt a mélypont? - Javuló profitkilátások a légiközlekedésben

Gazdaság2012.10.02, 18:04

A Nemzetközi Légiszállítmányozási Szövetség (IATA) lényegesen javította 2012-es profitvárakozásait, valamint további bővülést fogalmazott meg 2013-ra a légiközlekedési iparágra. Az IATA előrejelzései alapján 2012 lehet a mélypont mind a személy-, mind a teherszállításban, bár utóbbi szegmens lényegesen gyengébb növekedés elé néz.

Bővülhet a repülőn használható kütyük köre

Techbázis2012.03.19, 10:35

A repülőgépek fedélzetén használható elektronikai eszközök listájának frissítését tervezi az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA), miután a jelenleg érvényes szabályok kidolgozása óta egy sor új típusú kütyü jelent meg - értesült a New York Times amerikai napilap.

Szoftverhiba miatt késtek a repülők

Techbázis2008.08.29, 11:41

Több mint negyven nagyobb amerikai reptéren okozott komoly fennakadásokat az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) számítógépes hálózatának összeomlása kedden: a hiba több mint hatszáz járat szállhatott fel késéssel.

Nincs mágikus puskagolyó - a polgári repülés a terrortámadás után

Tudomány2001.09.24, 10:15

Mintegy 100 nagy repülőtér, évi 670 millió utas - ezek az USA polgári repülésének sarokszámai. Szinte lehetetlennek tűnik ennyi ember biztonságos ellenőrzése, a terroristák hatékony kiszűrése. A repüléssel foglalkozó szövetségi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) csak az utóbbi hónapokban kezdett szigorúbb szabályokat bevezetni a repülőtéri alkalmazottakat és a poggyászellenőrzést illetően. Két héttel a tragédia után egy veterán pilóta így nyilatkozott a Time magazinnak: "Abszurdum azt gondolni, hogy biztonságban vagyunk".

Nem sztrájkolnak tovább az argentin focisták

Sport2001.08.14, 12:18

A játékosok szakszervezete (FAA) és a szövetség (AFA) között létrejött megegyezés után a hétvégén elkezdődhet az argentin labdarúgó-bajnokság.A klubok közel 30 millió pesóval (65,2 millió márka) tartoznak a futballistáknak, ezért már kétszer elmaradt az idénynyitó az I. és a II. osztályban.

Előző
  • 1
Következő