F.C. Messina Peloro

címke rss

Menő lett a kokain a Serie A-ban

Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két évre eltiltotta Nicholas Caglionit, a Messina kapusát, akit kokainhasználaton értek. Az élvonalból idén kiesett gárda hálóőre a Catania elleni, február 11-i bajnoki mérkőzés után bukott meg a doppingellenőrizésen.

A Chievo elbukott, a Sevilla még csúcsra érhet

Sport2007.05.28, 00:24

Az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójára maradt két kérdésre is megszületett a válasz: a Lazio veresége ellenére harmadik helyen végzett, míg az Ascoli és a Messina mellett a Catania ellen elszenvedett kudarca miatt a Chievo búcsúzik az élvonaltól. A római alakulat a bennmaradásért küzdő és sikerével célját elérő Siena otthonában maradt alul, de a szintén a kiesés elkerüléséért harcoló Reggina is nyert hazai pályán a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan ellen, így nem változott a Lazio és a Milan sorrendje. A bennmaradásért folytatott harcban érintett csapatok közül egyedül a Chievo kapott ki, így a veronai együttes búcsúzott a SSerie ...

A Sampdorián töltötte ki dühét a Roma

Sport2007.04.16, 08:40

A Bajnokok Ligája elődöntőjében megsemmisítő, 7-1-es vereséget szenvedő Roma az olasz bajnokság 32. fordulójában javított, a Farkasok a négy forduló óta veretlen Sampdoriát intézték el 4-0-ra. Koman Vladimir ezúttal nem jutott szóhoz a genovaiaknál. A másik római csapat, a zsinórban nyolc győzelmet arató Lazio meglepetésre ikszelt a sereghajtó Ascoli otthonában, míg a BL-ben vitézkedő Milan München után Messinában is kétgólos sikert aratott.

Újra fellángolt az olasz bundabotrány

Sport2007.04.13, 23:27

A nápolyi ügyészség legújabb vizsgálata szerint az eddig felderítettekhez képest további 15 olasz labdarúgó bajnoki mérkőzés eredményeit befolyásolták a játékvezetők, akik közül nyolcat azonnali hatállyal eltiltottak.

Kirúgták a Messina trénerét

Sport2007.04.02, 21:58

Menesztették Alberto Cavasint, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában kiesés ellen küzdő Messina vezetőedzőjét.

Hétgólos dráma az Upton Parkban, gyenge Real-főpróba

Sport2007.03.05, 01:24

Az angol bajnokságban a Blackburn két tizenegyesgóllal győzött a Bolton vendégeként, míg a West Ham hiába vezetett 2-0-ra, és 3-2-re a Tottenham ellen, végül 4-3-ra kikapott. Olaszországban a Palermo elvesztette a Messina elleni szicíliai derbit, a Fiorentina viszont parádézott, és 5-1-re kitömte a Torinót. A Bundesligában a Cottbus Dortmundban tudott nyerni, a Mainz pedig Aachenben elszenvedte első idei vereségét, Spanyolországban a Real Madrid ismét megszenvedett a mumusnak tartott Getafe ellen, a Ligue 1-ben tovább tart az immáron hat meccs óta nyeretlen Marseille vesszőfutása.

Palermóban ikszelt a Milan, Veronában a Roma

Sport2007.03.01, 06:14

Csupán gólnélküli döntetlenre futotta Palermóban az AC Milan erejéből az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján, s mivel az Empoli győzni tudott a Messina ellen, a milánói együttes visszacsúszott a hatodik helyre. Az AS Roma Francesco Totti két góljának köszönheti a pontszerzését a Chievo ellen, a kiesési rangadón nem bírt egymással a Parma és az Ascoli. Az Udinese lefékezte, de megállítani nem tudta az Intert.

Cavasin a Messina új vezetőedzője

Archívum2007.01.30, 20:53

Menesztették Bruno Giordano vezetőedzőt az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Messina irányítói. A tréner utódja Alberto Cavasin lesz, aki a szezon végéig írt alá a szicíliai klubhoz.

Tottiék nem bírják az Inter diktálta iramot

Sport2007.01.15, 10:39

Az Internazionalét üldöző AS Roma a hajrában kapott gólt tizenegyesből, ezért csupán döntetlent ért el a Messina otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A rengeteg lökdösődéssel, színészkedéssel tarkított találkozó egyébként mindkét félidőben 52, így összességében 104 percig tartott.

Chelsea-bravúr, MU-bukta, Inter-rekord

Sport2006.12.22, 00:16

A címvédő Chelsea kétszer egyenlített az Everton vendégeként, majd három perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezte az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, és mivel a Manchester United kikapott a West Ham United otthonában, így két pontra csökkent a Vörös Ördögök előnye. A Serie A-ban a listavezető Inter legyőzte a Messinát, a milánóiaknak ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki győzelme, ezzel új klubrekordot állítottak fel. Németországban a Werder Bremen ha nehezen is, de legyűrte a Wolfsburgot, és ezzel az első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A Primera Divisiónban győzött a Sevilla és a Real Madrid is, Fraanciaországban ...

Filkor játszott, Burdisso triplázott az Interben

Sport2006.11.30, 01:06

Az AS Roma több kulcsjátékosát nélkülözve magabiztosan nyert a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályú Triestina ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább. Az Internazionale tartalékos összeállításban is simán, 4-0-ra verte hazai pályán a Messinát, a negyeddöntőbe masírozó milánóiaknál lehetőséghez jutott a 18 éves magyar tehetség, Filkor Attila is.

Maldini fejese zárta le a Milan rossz sorozatát

Sport2006.11.25, 23:05

Négy mérkőzéses nyeretlenségi sorozata szakadt meg a Milannak az olasz labdarúgó-bajnokságban, Paolo Maldini fejesgóljával ugyanis a piros-feketék 1-0-ra legyőzték a Messinát. A másik szombati találkozón is hazai siker született, a Chievo a nigériai Victor Obinna duplájával verte az Udinesét.

Filkor tétmeccsen is debütált az Interben

Sport2006.11.10, 09:46

Az olasz kupa nyolcaddöntőinek első felvonásán az Internazionale 1-0-ra győzött a Messina vendégeként, és a kék-feketéknél pályára lépett Filkor Attila is, akit a 80. percben küldött pályára Roberto Mancini.

A hajrában mentett pontot az AS Roma

Sport2006.10.25, 23:15

Az utolsó percben szerzett góllal mentett pontot az AS Roma hazai pályán az Ascoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A listavezető Palermo a Messinát, üldözője az Internazionale a Livornót győzte le.

A Juve és a Lazio is kiesett a kupából

Archívum2006.08.28, 09:18

Elképesztő izgalmas mérkőzéseket hozott az olasz kupa harmadik fordulója, a nyolc összecsapásból mindössze egy dőlt el rendes játékidőben, a többi helyszínen hosszabbítás, illetve a büntetők döntöttek. Éppen utóbbi okozta a Juventus vesztét, amely Nápolyban maradt alul a büntetőpárbajban, de nem járt jobban a Lazio sem, amely 4-3-as vereséget szenvedett Messinában.

Tartja előnyét a Juve, rangadót nyert a Real

Sport2006.05.02, 22:03

A bajnoki címért egymással versengő listavezető Juventus és az üldöző AC Milan is simán nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, így a két gárda között maradt a három pont különbség két körrel a vége előtt. A Primera Divisiónban a Real Madrid 1-0-ra nyert az Osasuna otthonában, míg a Valencia az Alavés ellen nyert, azaz még nem bajnok az FC Barcelona. Az angol élvonalban vasárnap egy meccset rendeztek, amelyen a Tottenham otthon verte a Boltont.

Már csak három pontra van a Juvétől a Milan

Sport2006.04.22, 21:35

A listavezető Juventus hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Lazio labdarúgócsapatával, míg az üldöző AC Milan biztosan nyert Messinában, így a torinói gárda előnye már csak három pont a tabellán a 35. fordulót követően a Serie A-ban.

Az Inter kihasználta a Milan botlását

Sport2006.04.01, 22:59

A Milan együttese nagy meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett az utolsó előtti helyen szerénykedő Lecce otthonában a Serie A 32. fordulójának szombati játéknapján. A városi rivális Inter a Messina elleni sima, 3-0-s győzelemmel két pontra megközelítette a piros feketéket, de a sereghajtó Treviso vendégeként 0-0-t játszó Juventus listavezető pozícióját egyik milánói csapat sem veszélyezteti.

Nem ígér csodát a Messina új edzője

Sport2006.03.28, 11:33

Giampiero Ventura lett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Messina új vezetőedzője.

Menesztették a Messina vezetőedzőjét

Archívum2006.03.27, 11:40

A gyenge bajnoki szereplés miatt menesztették Bortolo Muttit, a Messina labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Nem hibáztak a milánóiak, menekül a Parma

Sport2006.03.20, 09:49

Az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulóját mindkét milánói gárda győzelemmel zárta, az Inter hazai pályán verte 3-1-re a Laziót, míg a Milan egy négyest rúgott Udinében. A negyedik helyre hajtó Fiorentina az utolsó tíz percben harcolta ki  a győzelmet az Ascoli ellen, az Empoli zsinórban második sikerével menekül a veszélyes zónából, míg a Palermo genovai diadala azt jelenti, hogy a Sampdoria sorozatban ötödször zakózott. Az esti találkozón a Roma 2-1-re győzött a Messina ellen.

Mazzone lehet a Livorno új edzője

Archívum2006.02.07, 18:01

Lemondott posztjáról Roberto Donadoni, az olasz labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen álló Livorno vezetőedzője. Az egykori olasz válogatott játékos, az AC Milan korábbi sztárja azért döntött a távozás mellett, mert Aldo Spinelli klubelnök egy hétfő esti televíziós műsorban bírálta a csapat taktikáját a vasárnapi, Messina elleni, 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzéssel kapcsolatban.

Trezeguet-triplával nyert a Juventus

Sport2006.01.29, 22:56

Tizenegy perc alatt szerzett mesterhármast David Trezeguet, góljaival és a szenzációsan játszó Alessandro Del Piero vezérletével a Juventus esélyeshez méltóan győzött az Ascoli otthonában. Az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában idegenben nyert a Parma és a Lazio is, a Roma hazai pályán diadalmaskodott 3-0-ra a Livorno, a Chievo 4-0-ra a Reggina ellen, míg a Messina a hajrában gyűrte le a Cagliarit.

Öt évre eltiltottak négy Inter-szurkolót

Archívum2005.12.30, 16:32

A Messina színes bőrű játékosával, Marc Zoróval szemben tanúsított rasszista megnyilvánulásai miatt öt évre kitiltották az olasz és a külföldi futballstadionokból az Internazionale négy szurkolóját.

Tottinak fiúgyermeke született

Archívum2005.11.07, 07:37

Egészséges fiúgyermeke született Francesco Tottinak, az AS Roma válogatott labdarúgójának vasárnap este.

Túl magasra került a léc a Messinánál

Archívum2005.11.05, 13:00

Egy évvel ezelőtt egy világ emelt kalapot az FC Messina előtt, akkor ugyanis a szicíliai újonc veretlenül állt a tabella második helyén. Azóta sok mindent történt a csapat háza táján: egy hullámvölgy után tavasszal is meglehetősen jól szerepelt az együttes, és végül minden várakozást felülmúlva a hetedik helyen végzett a bajnokságban. A nyáron aztán kis híján kizárták a klubot az élvonalból, csak néhány nappal a rajt előtt kaptak indulási engedélyt a piros-sárgák.

Fociligák: Owen duplázott, a Barca hengerelt

Sport2005.11.01, 13:09

Már csupán egy olasz futballcsapat áll győzelem nélkül a Serie A-ban, a 10. fordulóban ugyanis a Messina idegenben, Leccében szerezte meg a három pontot, míg a Cagliari hiába játszott jól Firenzében, a Fiorentina a második félidőben megfordította a találkozót. A Gera Zoltánt sérülése miatt továbbra is nélkülöző WBA hazai pályán 3-0-ra kikapott a Newcastle-tól a Premier League-ben. Spanyolországban a korábbi éllovas Getafe a héten már másodszor kapott ki, ezúttal La Corunában, a címvédő Barcelona viszont remekelt: ötöt gurított a Real Sociedadnak.

Toni elintézte a Parmát

Sport2005.10.23, 16:59

Luca Toni vezérletével győzte le 4-1-re a Fiorentina a Parmát a Serie A 8. fordulójában, a válogatott támadó ugyanis három góllal terhelte meg a vendégek hálóját. A másik találkozón az Ascoli a 95. percben egyenlített a Messina ellen, amely így továbbra is nyeretlen.

Sienában nyert az Udinese, otthon a Juve

Sport2005.10.16, 11:53

Az Udinese idegenben legyőzte a Sienát az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának nyitómérkőzésén. A Juventus hazai pályán 1-0-ra verte a Messinát, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

Nem indulhat a Serie A-ban a Messina

Archívum2005.07.26, 15:59

Elutasították a Messina fellebbezését, így a csapat nem indulhat az olasz labdarúgó Serie A következő szezonjában. A szicíliai klubot szűk két hete a helyi szövetség (FIGC) pénzügyi okokra hivatkozva kizárta az élvonal mezőnyéből - mondván, nem látja, hogy az egyesület rendezni tudja adósságait -, s most az Olasz Olimpiai Bizottság helyt adott a FIGC döntésének.

Kizárták a Torinót és a Messinát az élvonalból

Sport2005.07.15, 17:45

Pénzügyi okokra hivatkozva az Olasz Labdarúgó Szövetség kizárta az élvonalból a Messinát és az újonc Torinót. A klubok azonnal jelezték, fellebbeznek a döntés ellen, ráadásul bíróságra viszik az ügyet.

Nedved-góllal tapad a Milanra a Juve

Sport2005.04.24, 22:51

A Serie 33. fordulójában két pályán is a hosszabbításban született meg a mindent eldöntő gól, Messinában a hazaiak Rafael találatával győzték le az Intert, míg Livornóban Lucarelli a 93. percben biztosította be a három pontot az újoncnak a Lecce ellen. Vincenzo Montella is a ráadásban talált be a Sampdoria kapujába, de a Roma-drukkerek nem örülhettek különösebben a gólkirály-jelölt idénybeli 21. treffelésének, mert a genovai gárda 2-1-re legyőzte a Farkasokat. A forduló zárómérkőzésén a Juventus 1-0-ra nyert a Lazio ellen.

A Juventus is tud az utolsó percekben nyerni

Sport2005.03.14, 12:37

Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Milan a Sampdoriát, a Juventus a Chievót győzte le 1-0-ra, ezzel továbbra is azonos pontszámmal állnak a tabellán. Az Udinese meglepetésre 5-1-es győzelemmel térhetett haza Palermóból, a Cagliari 3-0-ra elintézte a Romát, és szintén nem várt eredmény született Reggio Calabriában, ahonnan a Messina vitte el a pontokat.

Beérte a Juventust a Milan

Sport2005.02.20, 00:35

Kevés gól, de annál több izgalom volt a Serie A 25. fordulójának szombati mérkőzésein. Az éllovas Juventus gól néküli döntetlent játszott az újonc Messina otthonában, és a torinóiak pontvesztését kihasználta a Milan, amely a 92. percben szerzett góllal verte 1-0-ra a Cagliarit, ezzel beérte a Zebrákat. Az Udinese is a hosszabbításban talált be, amit a másik milánói gárda, az Inter bánt, amely így kiengedte kezéből a győzelmet.

Hazai pályán zakózott a Juventus

Sport2005.02.02, 22:55

Óriási meglepetésre hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Sampdoriától a listavezető Juventus a Serie A huszonkettedik fordulójában. A második helyen álló AC Milan három góllal nyert a Messina otthonában, így öt pontra megközelítette a torinóiakat.

Messinában zárkózhat fel a Milan

Sport2005.02.01, 16:50

Szerdán és csütörtökön hétközi fordulót rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokságban, a 22. kör rangadóját Torinóban játsszák, ahol a listavezető Juventus a BL-szereplésre vágyó Sampdoriát fogadja. Az üldözők közül a Milan Messinába látogat, míg az Inter a tök utolsó Atalantát fogadja.

Ismét kikapott a Milan, 0-2-ről nyert a Roma

Sport2005.01.30, 22:56

Az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulója a Juventusnak kedvezett, a torinóiak nyertek Bergamóban, míg a Milan 31 év után kikapott otthon a Bolognától, így már nyolc pont a Zebrák előnye. A Roma és a Reggina hátrányból győzött, Tottiék 0-2-ről verték a Messinát, míg a déliek az utolsó másodpercekben szerezték meg a mindent eldöntő gólt a Lazio ellen. Az Inter 2-0-ra nyert Palermóban, s ezzel feljött a harmadik helyre.

A Messina nyerte az újrajátszott bajnokit

Sport2005.01.20, 01:37

Bepótolta a Serie A tizenhatodik fordulójában félbeszakadt mérkőzést a Messina és az Atalanta, az újoncok csatáját 1-0-ra a szicíliai gárda nyerte.

Ki megy ma? - Geremi, Iaquinta

Sport2005.01.13, 07:53

A Messina csatára, Arturo di Napoli 2008-ig meghosszabbította szerződését. A West Bromwich Albion átadólistára tette két játékosát, a macedón Artem Szakirit és a svájci Bernt Haast.

Beindult az Inter, jól hajrázott a Milan

Sport2004.12.05, 16:58

A utóbbi időben döntetlent döntetlenre halmozó, s a 49. perctől emberhátrányban játszó Internazionale Adriano mesterhármasának is köszönhetően 5-0-ra legyőzte a Messinát a az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának első szombati mérkőzésén. Az AC Milan az utolsó tíz percben 0-1-ről fordított a bennmaradásért küzdő AC Parma vendégeként. 

Az újonc ellen végre nyerne az Inter

Archívum2004.12.03, 14:14

Míg a spanyol bajnokságban viszonyleg csendesebb fordulót rendeznek, addig a másik három topligában találunk rangadókat. A Serie A-ban nagy kérdés, hogy az Inter mire megy az újonc Messina ellen, de a Juventus-Lazio is kiemelt mérkőzésnek számít, még úgy is, hogy a rómaiak idén gyengélkednek. Angliában az Aston Villa-Liverpool és a Chelsea-Newcastle párosítás is sokat ígér, de a hétvége legnagyobb csatája várhatóan a Dortmund-Schalke Ruhr-vidéki párharc lesz a Bundesliga 16. fordulójában.

Szíciliai rangadóval folytatódik az olasz bajnokság

Archívum2004.11.09, 13:43

Nincs megállás az olasz bajnokságban, szerdán és csütörtökön a 11. fordulóval folytatódnak a Serie A küzdelmei. A listavezető, és a veretlenségét elveszítő Juventus a Fiorentinát fogadja Torinóban, a második helyezett Milan a Brescia vendége lesz, a döntetlenkirály Inter a Bolognával találkozik a San Siróban, a Roma pedig az Udinese ellen indul harcba a három pontért. A forduló legérdekesebb párharcának azonban a szíciliai rangadó ígérkezik, ahol a Messina és a Palermo feszül egymásnak.

Iksz lett a milánói derbi, szárnyal a Lecce

Sport2004.10.26, 10:50

Az olasz bajnokság hetedik fordulójában a Roma hazai pályán döntetlenezett a Palermóval, a Lecce idegenben verte fölényesen a Messinát, a Parma és a Livorno pedig megszerezte első győzelmét. A milánói derbi gól nélküli döntetlenre végződött.

A Juventus megállította a Messinát

Sport2004.10.17, 00:42

A Serie A hatodik fordulójában elszenvedte első vereségét a Messina, a remekül szereplő újonc a listavezető Juventus otthonában vesztett 2-1-re. Egy másik feljutó is kikapott, a Roma ugyanis elhozta a három pontot Livornóból.

Gólszüret és futballshow a Roma-Interen

Sport2004.10.04, 15:24

A címvédő s jelenleg harmadik Milan odahaza, a tavalyi bronzérmes Juventus pedig vendégként diadalmaskodott az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának vasárnapi játéknapján. Tovább folytatta remek szereplését az újonc Messina: a szicíliai együttes 4-1-re legyőzte a Sienát, s feljött a második helyre a tabellán. A Roma-Inter rangadó igencsak fordulatos és gólgazdag volt, és végül igazságos, 3-3-as döntetlenre végződött.

Szicília másik újonca, a Messina is remek rajtot vett

Sport2004.10.03, 22:24

Az olasz bajnokság hat újonca közül több együttes is remekül kezdte a bajnokságot. A két szicíliai klub egyaránt veretlen volt két forduló után, ami a Palermo esetében nem meglepő, hiszen a rózsaszín-feketék remekül erősítettek a nyári átigazolási időszakban. A Messináról már kevesebb szó esett a nyáron, most viszont annál többet beszélnek Bortolo Mutti gárdájáról: a piros-sárgák az első fordulóban Parmában szereztek pontot, a második játéknapon az AS Romát győzték le 4-3-ra, majd az AC Milan és - a Chievo ellei iksz után - a Siena skalpját is begyűjtötték.

Ki megy ma? - Evra, Sand

Sport2004.09.26, 14:38

A Bologna két támadója, Claudio Bellucci és Giacomo Cipriani is 2007-ig meghosszabbította szerződését. A Messina leigazolta a görög középpályást, Panajotisz Goniaszt, aki legutóbb az Olympiakoszban futballozott.

Milan-veréssel repeszt a Messina

Sport2004.09.22, 23:17

Bombameglepetéssel folytatódott az olasz bajnokság, hiszen a hét közben lebonyolításra kerülő harmadik fordulóban a Milan hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a továbbra is veretlen újonc Messinától. Újabb zakót szabtak a Parmára: a kék-sárgák is otthon buktak el a Bologna ellen.

Az Osasuna ellen debütál a Real Madrid új edzője

Sport2004.09.22, 08:04

A hétvégi forduló után máris újabb erőpróba vár a spanyol csapatokra, hiszen keddtől csütörtökig a negyedik fordulóban kell helytállnia a Primera División gárdáinak. Nagy kérdés, hogy talpra áll-e az ezer sebből vérző Real Madrid, amely az Osasunát fogadja, míg a forduló rangadóját La Corunában rendezik, ahol a bukdácsoló Depor a bajnok Valencia ellen javíthat. Olaszországban a hibátlan Juventus a pont nélküli Sampdoriához látogat, a Roma a Leccével, a Milan a meglepetéscsapat Messinával meccsel.

Montella mesterhármasa is kevés volt a Romának

Sport2004.09.21, 15:56

Az olasz bajnokság második fordulójában nehezen, de nyert a címvédő Milan, szintén megszerezte a három pontot a Juventus, a Totti és Cassano nélkül felálló Roma azonban 4-3-as vereséget szenvedett Messinában, annak ellenére, hogy Vincenzo Montella mesterhármast szerzett a Farkasok színeiben.

Bajnokijára átalakul a Real Madrid

Sport2004.09.17, 12:33

A sok sérült és a gyengébb forma miatt átszervezi csapatát Jose Antonio Camacho, a Real Madrid mestere, így a hét végén, az Espanyol elleni bajnokin Figo, Michel Salgado, Zidane és Raúl sem kezd. Az olaszoknál a Milan Bolognába, a Roma Messinába látogat, a németeknél a négy veretlen csapat egymás ellen játszik (Hertha-Stuttgart, Fraiburg-Bochum), míg az angoloknál az Arsenal újabb csúcsot vett célba. A Premiership csúcsrangadóját, a MU-Liverpool meccset hétfőn játsszák.

Ki megy ma? - Lua-Lua, Vieira

Sport2004.07.14, 07:27

A Charlton Athletic szerződtette a PSG marokkói védőjét, Talal el-Karkurit. A Kaiserslautern egyiptomi védője, Hani Ramzi egy évvel meghosszabbította szerződését. A Serie A újonca, a Messina leigazolta a Partizan Beograd szerb válogatott csatárát, Ivica Ilievet.

Ki megy ma? - Kallon, Milito

Sport2003.11.20, 09:21

A Perugia leigazolta a nyár óta csapat nélkül álló csatárt, Alessandro Ianuzzit, aki a legutóbbi szezonban a Messinában szerepelt. Az AS Roma brazil középpályásának, Émersonnak az ügynöke kijelentette, hogy a focista a nyáron elhagyja a klubot, amennyiben nem emelik meg a fizetését.

A nap játékosa: Riccardo Zampagna (Messina)

Sport2002.10.14, 08:50

Az olasz élvonalban az Eb-selejtezők miatt ugyan nem rendeztek fordulót a hét végén, de a talján futballszurkolók így sem maradtak meccsek nélkül vasárnak, hiszen a Serie B-ben teljes játéknapot bonyolítottak le. A legmeglepőbb eredményt a Messina produkálta, amely eddig egyetlen meccset sem tudott nyerni, ám most 3-1-re verte a Vicenzát, köszönhetően Zampagna mesterhármasának.

Előző
  • 1
Következő