extrém sportok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- atlétika
- Európa-bajnokság
- Budapest
- sport
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Freund mégse doppingolt, Lázár ezüstérmes
A Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) jogi bizottsága felmentette a doppingvádak alól Michael Freundot, így a német klasszis megtarthatja a 2004-es, kecskeméti négyesfogathajtó-világbajnokságon egyéniben nyert aranyérmét.
Új koncepció a triatlonért
"Triatlon Tour" néven idén öt állomásból és egy budapesti gálából álló versenysorozatot indít útjára a hazai szövetség, melynek a kezdeményezéssel a sportág megújítása a célja.
A síelés is kínai ötlet
Vadászokat ábrázoló, ősrégi északnyugat-kínai sziklarajzok tanúsága szerint a kínaiak már a korai kőkorszakban mesterien síeltek.
- címkék:
- extrém sportok
- Kína
- Címkefelhő »
Igazi rekorderek a víz alatt
Akadnak olyan emberek a világon, akik számára a Guinness Rekordok Könyvébe kerülés jelenti az élet igazi célját. Néhányan közülük biztosra mennek, és több kategóriában is csúcsra törnek.
Schirilla kétezer métert úszott Nagymarosnál
Ifj. Schirilla György szombaton, idén immár harmadik alkalommal úszott a jéghideg Dunában. A sportember ezúttal szombaton Nagymarosnál mártózott meg a 0,6 Celsius-fokos folyóban.
Halálos osztrák búvárbaleset
Az osztrák búvárok első számú gyakorlóhelyének számító Neufeldersee számos magyar búvár számára is jól ismert terep. Ám a jég alá merülés még ezen a helyen is végzetessé válhat, ha valaki nem tartja be a biztonsági szabályokat.
- címkék:
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Korcsolya és forralt bor a két nagy tónál
A Magyar Turizmus Rt. összegyűjtötte azokat a településeket és helyeket, ahol korcsolyázni lehet most és a közeljövőben, valamint azt is, milyen szolgáltatások állnak rendelkezésre a kialakított pályákon.
Egy családban a világ nagy maratonjai
Az idei évtől a World Marathon Majors (WMM) névre keresztelt, egymillió dollár összdíjazású versenysorozat keretében, együttműködik egymással a világ öt legjelentősebb maratonifutó-viadala, a bostoni, a chicagói, a New York-i, a londoni és a berlini esemény. A széria megalapítását hétfőn, a brit fővárosban jelentették be a szervezők.
Hétvégi jég alatti merülés
Ezen a hétvégén két csapat is szervez jég alá merülést a bátor vállalkozóknak. Az igazán vagányak akár mindkettőn is részt vehetnek.
- címkék:
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Gyorshajtás a Velencei-tavon
Befejeződött a Red Bull-Samsung speed verseny első fordulója a Velencei-tó jegén, amelynek keretében csütörtökön január 19-én megdőlt a 80 km/h-s sebességi határ.
- címkék:
- extrém sportok
- Samsung
- Red Bull
- Címkefelhő »