exobolygó

címke rss

Közeledik a Rosetta-űrszonda a Steins-kisbolygóhoz - működési teszt élesben

Tudomány2010.07.12, 12:14

Először próbálják ki "élesben" az üstököskutatásban várhatóan új korszakot nyitó Rosetta-űrszondát. Ez lesz az első űreszköz, mely tartósan vizsgál közelről egy üstökösmagot, és az első, amely egy üstökösmag felszínén landol. Minderre 2014-ig kell még várnunk, de idén szeptember 5-én már megkezdődik a tudományos munka: a Rosetta elhalad a Steins-kisbolygó mellett. A Rosetta-programban 14 európai állam, köztük Magyarország vesz részt. Filmes összeállításunk a szonda műszereiről, a várható tudományos eredményekről és az üstököskutatás fontosságáról, hazai szakemberek tolmácsolásában.

Az Europa asztrobiológiai potenciálja - asztrobiológia kurzus VI. rész

Tudomány2008.12.28, 12:07

Az asztrobiológiai kurzus hatodik részében a Jupiter legizgalmasabb holdját, az Europát mutatjuk be. Ez a nagy hold a Mars mellett a másik olyan égitest szűkebb kozmikus környezetünkben, a Naprendszerben, ahol a szakemberek esélyt látnak arra, hogy élet alakult ki, amely esetleg ma is virágzik.  

Az eddigi legkisebb idegen szemcsét vizsgálták - üzemben a Phoenix mikroszkópja

Tudomány2008.08.21, 11:55

A Phoenix első alkalommal vizsgált meg néhány szemcsét a Mars felszíni törmeléktakarójából, a regolitból az atomerő mikroszkópjával. A most készített felvételek és a hozzá kapcsolódó mérések az eddigi legkisebb anyagszemcséről nyert legrészletesebb adatok, amelyet valaha a Fölön kívül, egy másik égitest felszínén rögzítettek. A Marssal is kapcsolatos bolygótudományi szimpóziumot rendeznek az ELTE-n szeptemberben.

Célegyenesbe fordult a marsi élet keresése

Tudomány2008.08.05, 12:44

Mint arról néhány napja beszámoltunk, a Phoenix-űrszonda fedélzeti laboratóriumában végzett anyagvizsgálat meghozta a küldetés várva-várt eredményét: sikerült közvetlen elemzési módszerrel kimutatni a Mars felszínéről vett törmelékminta H 2 O-tartalmát. A kiemelkedő fontosságú felfedezés végre tudományosan igazolt ténnyé szilárdítja a feltételezést, mely szerint jelenleg is létezik vízjég az égitesten. Az eredmény számos olyan vitát lezár, amelyek az elmúlt közel másfél évszázadban a marsi vízzel kapcsolatban zajlottak, és új fejezetet nyit a bolygó tanulmányozásában: a múltbeli életformák nyomait és a remélhetőleg máig fennmaradt éélettevékenység ...

Csillagunk átlagos lehet az élet szempontjából

Archívum2008.07.30, 08:13

A Földön kívüli élet lehetőségének és gyakoriságának becslésében fontos annak megállapítása, mennyire egyedi vagy átlagos égitest Napunk a Tejútrendszer többi csillagához viszonyítva. Az elmúlt időszakban elterjedt az a vélemény, amely szerint a Nap bizonyos szempontokból kivételes égitestnek tekinthető.

Húsvét-szigeti isten nevét kapta az új törpebolygó

Tudomány2008.07.25, 08:02

A Nemzetközi Csillagászati Unió döntése értelmében a Plútóhoz hasonló, 2005 FY9 jelű égitest ezentúl 136 472 Makemake néven szerepel a katalógusokban.  

Új jelölt a Galaxis legfényesebb csillaga címre - képes-filmes beszámoló

Archívum2008.07.16, 21:55

A Napnál 3,2 milliószor több energiát kibocsátó csillagot azonosítottak a Tejútrendszerben. Az égitest a második, de lehet hogy az első legfényesebb csillag lehet a Galaxisban.

Közel az első idegen Földhöz: az eddigi legkisebb exobolygó

Archívum2008.06.04, 08:59

A csillagászok már régóta keresnek Földünkhöz hasonló méretű és tömegű Naprendszeren kívüli planétákat, azaz exobolygókat. Az eddig felfedezett mintegy 300 ilyen égitest többsége azonban a Jupiterhez hasonló, vagy még annál is nagyobb tömegű objektum. Ezúttal egy lényegesen kisebb képviselőjükre akadtak: sikerült az eddigi legkisebb tömegű exobolygót azonosítani egy csillag körül.

Lehet-e élet a Marson 2008-ban?

Tudomány2008.05.19, 09:01

Talán a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet, sőt az sem zárható ki, hogy az ősi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is. A Phoenix-űrszonda 2008. május 25-én kezdődő küldetése közelebb vihet minket a nagy kérdés megválaszolásához: van-e, illetve lehet(ett)-e élet a Marson? Lehetséges élőhelyek és élőlények a legújabb kutatások fényében.  

A Titan asztrobiológiai potenciálja - asztrobiológia kurzus V. rész

Tudomány2008.05.09, 09:57

Az asztrobiológiai kurzus ötödik részében a Szaturnusz sűrű nitrogénlégkörrel fedett holdjával, a Titannal, illetve annak asztrobiológiai vonatkozásaival ismerkedünk meg. Az égitest egyik érdekessége, hogy jégpáncélja alatt a Naprendszer talán legnagyobb folyékony óceánja rejtőzik, légkörében pedig ahhoz hasonló kémiai folyamatok zajlanak, amilyenek a feltételezések alapján az ősi Földön, az élet keletkezését megelőző ún. prebiotikus fejlődés alatt történtek.