Exatlon Hungary

címke rss

Bikiniben fotózták az Exatlon kétszeres győztesét, Szente Grétit

Tévé2022.07.20, 13:05

Szente Grétinek nehezen indult az Exatlon, ő a harmadik évadban érkezett, nem is volt az alapcsapat tagja. Aztán fokozatosan feljavult és szenzációs formaidőzítéssel meg is nyerte az évadot. Nem csoda, hogy a TV2 behívta az All Star-kiadásba is, és azzal, hogy azt is megnyerte, bebizonyította, hogy az első diadal sem a szerencsén múlott. Most 67 ezer követője nagy örömére feltett pár nyaralós-bikinis képet, mutatjuk is alább. 

Te leszel a következő! - fenyegető videót tett ki a magyar tévésztár

Tévé2022.07.20, 11:42

Nem jár jól, aki ujjat húz az Exatlon sztárjával, Szabó Franciskával. 

Látványos tandemugrást mutatott be az Exatlon szexi sztárja

Tévé2022.07.12, 20:01

Szabó Franciska az Exatlon harmadik évadjában vitézkedett, 79 futamot teljesített, és 58%-kal zárt - ami jobb, mint a végső győztes, Szente Gréti statisztikája, aki 52%-kal tudott nyerni. Franciska az évad egyik színfoltja volt, impulzív, energikus jellem, remek realitykarakter, de sajnos az All Star-évadban már nem volt ott, helyette az USA-ba utazott, hogy tovább építse pankrátori karrierjét. Most Insta-sztoriba tett ki egy videót, amelyen párban ugranak a mélybe, hanyatt, legalább tíz méterről - a videó pillanatokon belül eltűnik, de mutatjuk képeken.

Összeköltözött barátnőjével az Exatlon Hungary győztese

Tévé2022.07.05, 14:10

Új szintre emelte a kapcsolatát Herczeg-Kis Bálint, aki nemrég összeköltözött a barátnőjével, Annával. Az Exatlon Hungary harmadik évadának győztese a fővárosban él majd a lánnyal. "Végre eljött az az időszak az életemben, amit már nagyon régóta várok. Már az Exatlonban és azon kívül is hallhattátok, hogy Annával tervezzük az összeköltözést. Ez sajnos elég sokat csúszott, mert készültem az érettségire, ami Kecskeméten volt, másrészt pedig jött az All Star-évad, úgyhogy most lett aktuális, hogy összebútorozzunk" - árulta el, és egy képet is mutatott a lakásról.

Fürdőruhás képeken az Exatlon szerelmespárja

Tévé2022.07.04, 10:49

Mint írtuk, Halász Vivi és Kővári Viktor után újabb exatlonos páros alakult ki, egymásba szeretett Pap Dorci és Esztergályos Patrik. Úgy utaztak ki 2021 végén Dominikára, hogy egy párt alkotnak, és volt ebben némi pikantéria, egy kisebb trópusi Rómeó és Júlia-sztori is, mert előbbi a Kihívók, utóbbi a Bajnokok csapatát erősítette. Esztergályos Paarik nem sokáig, nagy meglepetésre ő volt az első kieső, de Dorci megint ügyes volt, mint a korábbi évadjában, végül negyedik lett a nők között. Újabb képeik szerint remekül elvannak, mutatjuk alább.

Egymásnak estek a kommentelők az Exatlon Bajnokának félmeztelen fotója alatt

Life.hu2022.06.29, 16:49

Somhegyi Krisztián, az Exatlon Hungary bajnoka viszonylag ritkán posztol közösségi oldalaira, ám a rajongók legnagyobb örömére most kivételt tett.

Fegyvertöltényekkel bukott le a reptéren az Exatlon Hungary sztárja

Tévé2022.06.29, 18:37

Besenyei Bogi egy videóban mesélt arról, hogyan telt eddig a nyara, valamint egy meglehetősen kellemetlen történetet is felidézett.

Piros bikiniben fotózták a Balatonnál az Exatlon szépségét

Tévé2022.06.26, 11:53

Derzsi Viki a második Exatlonban szerepelt két évvel ezőtt, nem is rosszul, negyedik lett a nők között.

Megmutatta csinos barátnőjét az Exatlon sztárja

Tévé2022.06.25, 18:25

Jósa Dani már a harmadik évadban is szenzációsan versenyzett, akkor harmadik lett, a férfi Bajnokok legjobbja. Annál is jobban ment neki a negyedik, All Star Exatlon-évad, azt meg is nyerte nagy csatában, a favorit Herczeg-Kis Bálintot legyőzve a fináléban. Most megmutatta csinos barátnőjét, visszatért 11 év után Egyiptomba, és újra konstatálta, hogy a Vörös-tenger valójában igencsak kék. 

Újabb szerelemespár: egy exatlonos bajnok és a kihívók legjobbja

Tévé2022.06.17, 17:53

Nagyon úgy tűnik, hogy a kétszeres győztes, Szente Gréti az ellenfélből választott magának partnert.

Eljegyezték az Exatlon gyönyörű sztárját: "A legnagyobb IGEN!"

Life.hu2022.06.15, 21:18

Az egykori exatlonosok közül rengetegen kívántak sok boldogságot Busa Gabiéknak, akit szerelme a Maldív-szigeteken jegyzett el.

Eljegyezték az Exatlon Hungary sztárját, a gyűrűt is megmutatta - kép

Tévé2022.06.15, 14:18

Busa Gabi az Instagramon jelentette be, hogy igent mondott a párjának, és még az eljegyzési gyűrűt is megmutatta a rajongóinak. Szerelme a Maldív-szigeteken kérte meg a kezét, a bejelentéshez pedig már gratulált többek közt Kempf Zozó, Somhegyi Krisztián, Újvári Iza, Szente Gréti, Böjte Dave és Jósa Danny is.

Meztelen combjait mutogatta az Exatlon szépsége - képek

Tévé2022.06.14, 08:39

Olaszországban járt, apró, piros ruhában posztolt Török Lívia, akit már 45 ezren követnek az Instagramon. Riminibe utazott, igazi, "bulizós, strandolós nyaralásként" élte meg az ott töltött napokat. "Finomakat lehet enni és inni, végeláthatatlan homokos part megszámlálhatatlan napernyővel és napággyal, fantasztikus éttermekkel és szabadtéri szórakozóhelyekkel" - lelkesedett. Alább három képe. 

Trópusi szigetre ment a New York Marathon helyett az Exatlon győztese

Tévé2022.06.08, 22:17

"Két évvel ezelőtt az Exatlon győzelem mellé járt egy nyereményutazás is a New York City Marathonon való részvétellel, azonban a versenyen való indulás az elmúlt két évben nem volt megoldható, ezért az utazási iroda felajánlotta, hogy egy másik utazásra váltsuk be a nyereményt. Szerintetek mi lett a választásunk?" - kérdezte a követőit és hamar meg is jött a helyes tipp: Busa Gabiék a Maldív-szigeteken nyaralnak épp. Alább újabb képe. 

Pont egy éve élnek nagy szerelemben a TV2 szereplői - fotó

Tévé2022.05.29, 09:08

Halász Vivien és Kővári Viktor a harmadik Exatlonban vitézkedtek, a 2021-es évadban láthatta őket a tévéző, tavasszal sokat voltak képernyőn. 

Újra apa lett a TV2 sztárja

Tévé2022.05.25, 22:42

Nagy Dani ismert influenszer, 338 ezren követik az Instagramon, szerepelt az Exatlon harmadik és negyedik évadjában is. "Amikor megkérdezik, melyik volt életem legboldogabb napja, eddig habozás nélkül rávágtam, hogy Olivér születése. Most már két ilyen legboldogabb napom van. Megérkezett a családunkba Nagy Elíz. Mindenki egészséges és hatalmas a boldogság" - írta közösségi oldalán. 

Szexújságba illő képet mutatott Szabó Franciska

Tévé2022.05.21, 08:59

Las Vegasban fotózták a TV2 sztárját, pár óra alatt össze is szedett közel 2700 lájkot a képpel. 

Ledobta a textilt Pap Dorci: az Exatlon szexi kihívója elmesélte, milyen volt meztelenül a kamerák előtt

Life.hu2022.05.19, 20:02

Sokan az Exatlonból ismerték meg Pap Dorcit, akire azonban nemcsak a nézők, hanem a híres fotós, Nánási Pál is felfigyelt. Ördög Nóra férje pedig elhívta stúdiójába a sportolónőt, akiről mesés sorozatot készített.

A repülőn történt valami felettébb szokatlan az Exatlon szerelmespárjával

Tévé2022.05.16, 11:53

Halász Vivi és Kővári Viktor megtörték a csendet, őszintén meséltek kapcsolatukról.

Bikinis fotókon az Exatlon három szépsége

Tévé2022.05.04, 13:14

"Imádom ezt a két nőszemélyt! Hálás vagyok, hogy megismerhettem Őket... és ennyi élményben lehetett együtt részünk! És még mennyiben lesz!" - írta vígan közösségi oldalára Busa Gabi, a második évad győztese. A fotón látható még Tóth Janka és Ujvri Iza, akik szintén a Bajnokok csapatát erősítették és volt sok remek pillanatuk a pár hete véget ért sportrealityben. 

Az Exatlon sztárja elárulta, hogy érezte magát karnyújtásnyira a győzelemtől

Tévé2022.04.24, 10:11

Herczeg-Kis Bálint, az Exatlon Hungary All Star évadának ezüstérmese most színt vallott.

Hazatért minden exatlonos, máris nagy bulit csaptak együtt - fotó, videó

Tévé2022.04.14, 10:42

"Ki ünnepelné még ezzel a brigáddal a szülinapját? Szeretlek Titeket! Köszönöm mindenkinek, aki felköszöntött, boldoggá tettétek a napomat" - írta lelkesen Ujvári Iza, az Exatlon All Star szereplője, aki sokáig versenyben volt, csak a vége felé kényszerült búcsúzni. Mint látható alább, szép kis társaság jtt össze, megjelent a női győztes, Szente Gréti és a férfi győztes, Jósa Danny is. Ujvári Izával itt olvashat origós interjút. 

Eltitkolták Csollány Szilveszter halálát: sokkot kaptak a repülőn az Exatlon játékosai

Life.hu2022.04.13, 08:41

Múlt hétvégén ért véget a TV2 népszerű sportrealityje, az Exatlon. A korábbi évadokból már ismert játékosok egy különleges, All Stars szezonban mérték össze tudásukat, és több mint három hónapon át a külvilágtól elzárva küzdöttek az elemekkel és egymással.

Tangás feneket és hálóba bújt melleket mutatott Szabó Franciska

Tévé2022.04.12, 19:39

Elég jó formában van az USA-ban élő magyar pankrátor. 

Monoki Lehel különös dolgot művelt az Exatlon döntőjének legvégén - videó

Tévé2022.04.12, 19:38

Mint írtuk, a férfiaknál Jósa Danny, a nőknél Szente Gréti nyerte az All Star-évadot. A nézők ilyenkor azt gondolják, hogy a műsorvezető csak feszülten figyel, közelről néz és egy mikrofonba ordibál, de Monoki Lehet nem elégedett meg azzal hogy több profi kamera veszi az eseményeket, ő maga is felvette a telefonjára a női döntő legvégét. Ez valamelyik kollégának annyira tetszett, hogy őt vette szintén mobillal, mutatjuk is alább. 

A 2022-es Exatlon évad legviccesebb pillanata - fotó

Tévé2022.04.12, 14:22

Sok dráma, sírás mellett mókás pillanatok is akadtak jócskán az All Star évadban. Ilyen volt Jósa Danny győzelmének pillanata is, érdemes megnézni, milyen arcot vágott egy-két másodperccel a diadal után, amikor rájött, hogy legyőzte a nagy favorit Herczeg-Kis Bálintot.

Nehezen bírta az Exatlon második helyezettje a kinti hónapokat

Tévé2022.04.12, 12:54

Busa Gabi két éve nyerni tudott, most is eljutott a fináléig.

Vége az Exatlonnak, megvan a két győztes, elvitték a kétszer 15 milliót

Tévé2022.04.10, 20:34

Az All Star évadban az első három szezon legjobbjai csaptak össze.

Megvan az Exatlon All Star női győztese - videó

Tévé2022.04.10, 19:56

Szente Gréti ismételt, a 2021-es évad után idén is nyerni tudott.

Ma este eldől, kik nyerik a kétszer 15 millió forintot, az Exatlon All Star évadot

Tévé2022.04.10, 09:19

Folytatódik a Szuperdöntő, lépéselőnyben a két tavalyi bajnok. Ma este 18.55-től minden eldől a TV2-n.

Sérülés és dráma: ketten kiestek, megvan az Exatlon négy döntőse

Tévé2022.04.08, 21:09

Busa Gabi bokája kifordult, jegelni kellett, de bejutott a döntőbe. A fiúknál Jósa Dani ment tovább. 

Zokogva esett össze az Exatlon szépsége

Tévé2022.04.07, 21:07

Besenyei Bogi arcának csapódott egy pályaelem.

Melltartó nélkül kapták lencsevégre az Exatlon szépségét - Fotó (18+)

Life.hu2022.04.07, 18:07

Az Exatlon Hungary korábbi Bajnoka, Szabó Franciska nem tartozik a szégyellős hírességek közé. Ezúttal formás fenekét és kidolgozott testét mutatta meg, melltartót azonban elfelejtett felvenni...

Egyik kezét nem tudta használni, kiesett egy nagy favorit az Exatlonból

Tévé2022.04.06, 22:36

Heroikus küzdelem után távozott a Bajnokok egyik legjobbja, de ment egy lány is a kékektől.

Borzasztó nehéz dolga lesz a sérült kezével az Exatlon nagy esélyesének

Tévé2022.04.06, 16:57

Ma a Hármak viadalával folytatódik az Exatlon Hungary All Star. 

Dráma az Exatlonban, egy nagy esélyes megsérült

Tévé2022.04.05, 22:35

Lehet, hogy három nappal a vége előtt adja fel a versenyt?

Pár nappal a döntő előtt foszlottak szét az álmaik: kiesett két exatlonos

Tévé2022.04.04, 23:25

Már csak nyolcan maradtak: Ujvári Iza és  Rozs Gergő már nem nyerheti meg az All Star évadot. 

Imádják a rajongói Besenyei Bogi bikinis fotóját

Tévé2022.04.04, 13:39

Besenyei Bogi is bejutott a top 10-be az Exatlon All Star évadban, esélyes is a győzelemre. Négy medált gyűjtött eddig, 89 futama volt, ezekből 49-et megnyert. Jobb a statisztikája, mint Pap Dorcinak, viszont Szente Grétát számokban már nem tudja utolérni - persze úgyis a formaidőzítés és az idegállapot dönt majd a végén. Friss képe azonban, amelyet közösségi oldalának kezelője tett ki, 10 ezer like-nál jár, mutatjuk is alább. 

Mától minden megváltozik az Exatlonban, közel a vége

Tévé2022.04.04, 12:14

Jön az egyéni játék, ma két kieső is lesz.

Ujvári Iza romokban: Én törtem össze valakinek az álmát

Tévé2022.04.01, 10:46

Letargia uralkodik a faházban, ahol az Exatlon bajnokai készülnek az utolsó napokra.

Három női versenyző már nagyon boldog az Exatlonban

Tévé2022.03.31, 17:15

A Kihívók nyerték a szerdai végjátékot, így az ő lányaik egyeneságon jutottak az egyéni szakaszba, míg a Bajnokoknál Tóth Janka biztosan párbajra kényszerül. De mit gondolnak a már biztos továbbjutók?

Úgy nézte a nőket az Exatlon sztárja, hogy pislogni is elfelejtett

Tévé2022.03.30, 21:01

Somhegyi Krisztán az idei évadban is nagy esélyes, persze ő is örömmel ment el a programra, hiszen korábban a Bajnokok nyerték az élményt a most futó All Star évadban. Látványos, zenés, akrobatikus show-t néztek, utána tánc volt - de a sportoló viselkedése sok társának feltűnt, annyira nézte a lányokat a színpadon, hogy még pislogni is elfelejtett. Alább pár kép, lapozás után pedig a mókás videó!

Bizarr képet mutatott a TV2 sztárja

Tévé2022.03.29, 23:04

A szfinx avagy kanadai szőrtelen macska a házi macska egyik ritka fajtája, amely természetes mutáció révén csak egy nagyon vékony, pehelyszerű szőrtakaróval rendelkezik. A szfinxek társaikhoz és gazdáikhoz egyaránt nagyon ragaszkodnak, éberek, játékosak, néha tolakodók, de ugyanakkor meglehetősen intelligensek is. Úgy tűnik, egy ilyen állatot szerzett be Vestator, azaz Mischinger Péter, akit két Exatlon-évadban is láthattunk. 

Csak néhány szalag takarja a TV2 sztárjának meztelen testét - fotó

Tévé2022.03.29, 09:26

Szabó Franciska a harmadik évad, a 2021-es Exatlon emlékezetes szereplője volt, most igencsak nekivetkőzött.

"Lehetetlen az, hogy töretlen legyen a győzelmünk" - Ujvári Izát nem törte le a Kihívók sikere

Life.hu2022.03.28, 15:48

 Az utolsó villajátékban a Kihívóknak sikerült nyerniük, de az ExArénában a Bajnokok győztek, így karkötőt kaptak. Kempf Zozo szerint sikerük kulcsa a jókedvük és a hangulatuk.

Kevesen látták Monoki Lehel bravúrját, de itt megmutatjuk

Tévé2022.03.28, 17:03

Az Exatlon forgatási szünetében bűvészkedett a műsorvezető.

Kiesett az Exatlon első győztese

Tévé2022.03.24, 22:36

Nagyszerűen küzdött, de az All Star évadot már nem nyeri meg Huszti Kata, kiesett. Ha a medálokat nem számítjuk, 6-1 lett a vége, sima volt. 

Már nincs sok hátra, megvan az Exatlon Hungary All Star döntőjének időpontja

Tévé2022.03.24, 15:13

Már nem kell sokat várni a rajongóknak, hamarosan kiderül, ki nyeri az Exatlon Hungary All Star évadát. A legjobb női és legjobb férfi versenyző április 10-én, vasárnap este emeli majd magasba a TV2 népszerű sport-realityjének kupáját, közvetlenül a csatorna új sorozatának, a Pepének premierje előtt.

Ördög Nóra lett a legjobb műsorvezető: hetedik alkalommal győzte le ellenfeleit

Life.hu2022.03.24, 10:20

Idén kilencedjére adták át a Televíziós Újságírók Díját. A magyar újságírók minden évben megszavazzák, melyek voltak a legjobb tévéműsorok, és kik voltak a legjobb képernyősök. 

Tévés díjat nyert a Sztárban sztár leszek! és az Exatlon

Tévé2022.03.24, 00:12

A legjobb női műsorvezető Ördög Nóra, a legjobb férfi műsorvezető Till Attila lett, de a Séfek séfe is kategóriagyőztes.

Exatlon Hungary: Tóth Dávid most tudta meg, hogy kitört az orosz-ukrán háború

Life.hu2022.03.22, 15:11

Az Exatlon Hungary versenyzői a műsor forgatása alatt nem használhatják a telefonjaikat, nem internezethetnek, így nem értesülhettek arról sem, hogy egy hónappal ezelőtt kitört az orosz-ukrán háború.

A kiesett exatlonosok csak most tudták meg, hogy háború van Ukrajnában

Tévé2022.03.21, 16:07

Tóth Dávid a 2020-as Exatlonban szerepelt először: amikor kiesett, akkor azzal szembesült, hogy világjárvány van, és minden megváltozott kinn. Most az All Star-évadban szerepelt, kiesett, és azzal a hírrel fogadták, hogy Magyaroszág szomszédságában komoly háború dúl. 

Szabó Franciska apró, párducmintás bikinibe bújt - fotó

Tévé2022.03.20, 13:28

Nagyon jó formában van az Exatlon korábbi szereplője.

Feszülős kis topban tér vissza az Exatlon szépségkirálynője

Tévé2022.03.20, 09:54

Még mindig nem lehet tudni pontosan, milyen fukcióban tér vissza Gelencsér Timi az Exatlonba, de valószínűleg nem versenyző lesz, hiszen nem sportmez van rajta a videón. Riporter volt a második és a harmadik évadban, de erre a munkára ott van Nagy Réka, aki remekül csinálja. A volt szépségkirálynő, aki amúgy remekül teljesített az első évadban (második lett a lányoknál) mindenesetre a hétfői adásban tér vissza, legkésőbb akkor kiderül, milyen célból utazott a Dominikai Köztársaságba. Alább a beharangozó videó. 

Az egész hetünk mélyrepülés volt, most csapódtunk a földbe - iszonyú kínos vereség az Exatlonban

Tévé2022.03.18, 22:41

10-0-ra nyertek a Kihívók, megsemmisítő vereséget mértek a riválisra. A piros csapat napok óta nagyon gyengén szerepel, két nap alatt két embert is elveszített.

Exatlon: Falatnyi bikinire vetkőztek a Kihívó lányok - Fotó

Life.hu2022.03.17, 15:59

Az Exatlon Hungary All Star élményjátékát legutóbb a Kihívók csapata nyerte, amelynek köszönhetően egy cápakalandon vehettek részt. Néhányan bátrak voltak, de a legtöbben féltek a víz alá merülni. 

Nagy veszélyben az Exatlon egyik bajnoka

Tévé2022.03.17, 08:39

Jankának voltak remek periódusai, de leromlott a teljesítménye, kénytelen párbajozni a TV2 sportrealityjében, méghozzá egy csapattárs ellen. 

Nagy volt a riadalom, újabb sérülés történt az Exatlonban

Tévé2022.03.16, 19:19

A szerdai adásban 6-2, 6-3-ra a Kihívók nyerték az Exaballt, Janka azonban megsérült a meccs közben. Úgy tűnik azonban, nem kell feladnia a sportrealityt. 

Agresszíven támadják az Exatlon játékosát, pedig a szabályt végig betartotta

Tévé2022.03.14, 13:46

A kékek drukkerei dühösek, pedig csak taktikáztak a Bajnokok.

Megváltozik minden az Exatlonban

Tévé2022.03.12, 11:07

Az 50. versenynap után felpörögnek az események az Exatlon Hungary All Star versenyében. A TV2 népszerű extrém sport-realityje eddig is jócskán tartogatott meglepetéseket és fordulatokat a játékosok, és a nézők számára is, de most még több izgalmat ígér a Bajnokok és Kihívók csatája. Március 14-től ugyanis dupla kieséssel és új játékelemekkel megkezdődik az igazi végjáték.

Nagyon furcsa párbajt láthattak az Exatlon nézői

Tévé2022.03.11, 22:56

Provoda Jodes küzdött a bennmaradásért Somhegyi Krisztiánnal.

Besenyei Bogi elájult az Exatlon-pályán, kiderült, hogy van most

Tévé2022.03.09, 16:52

Mint írtuk, a március 8-i adásban sem maradt el a dráma: mindenki megijedt, amikor a csinos sportoló összerogyott.

Drámai fordulat az Exatlonban, elájult egy versenyző

Tévé2022.03.08, 17:46

Sok meglepetést hozott már az idei, All Star-évad az Exatlonban, és a brutális tempó miatt sajnos sok a sérülés is. Nem mindenki bírja a meleget és az iramot egyszerre, olyan is volt, aki gyakran megszédült, és haza kellett küldeni Magyaroszágra - azóta kiderült, mi a baja pontosan. A mai előzetesből azonban kiderül, hogy a keddi adásban is lesz dráma bőven, ugyanis Bessenyei Bogi egy adott pillanatban elájul, összeesik, majd - logikusan - mindenki megrémül. Itt az előzetes.

Teljesen kopaszra borotváltak pár Exatlon-szereplőt - videó

Tévé2022.03.07, 19:49

A pénteken kiesett Salander Dorka kívánsága szerint kopaszra borotválták a fejüket a Kihívók egyes tagjai. A műveletet meg is kezdték, az eredményt a ma esti adásban láthatják a nézők. Alább egy videó a folyamatról.

Exatlon: elképesztő izgalmak után búcsúzott egy nagy esélyes

Tévé2022.03.05, 09:28

Nagyon szoros volt a párbaj, többen megrendültek.

Exatlon Hungary: dr. Busa Gabriella értékelte a Bajnokok hatalmas teljesítményét

Life.hu2022.03.04, 14:15

Az első elvesztett végjáték után felszívták magukat a Bajnokok: a második forduló második szettjét 7:0-ra sikerült megnyerniük. Busa Gabriella elárulta, szerinte mi vezette ezúttal győzelemre őket.

Gyakran szédült, hazaküldték az Exatlon szereplőjét, most kiderült, mi a diagnózis

Tévé2022.03.04, 07:58

Adu László úgy ment ki Dominikára, hogy megnyeri - de az orvosok nem engedték tovább versenyezni.

Gyenesei Leila bikinis fotója felforrósítja a hangulatot

Life.hu2022.03.05, 15:39

A világ- és Európa-bajnok öttusázó nemrég hosszabb időt töltött Dominikán, ugyanis meglátogatta férjét, Monoki Lehelt az Exatlon forgatásán. A sportriporter vette át Palik László helyét a TV2 nagy sikerű műsorában, amelyet idén is a Karib-tenger mellett forgatnak.

Most nem vagyunk jó szériában - vallotta az exatlonos Bajnokok kiesője

Tévé2022.02.28, 10:10

A lányok közül Izának drukkol leginkább Rákóczi Reni, aki most pihenéssel tölti az idejét. 

Sírva omlott össze az Exatlon versenyzője - videó

Tévé2022.02.26, 10:25

Alig néhány héttel az Exatlon Hungary All Star versenye előtt Virág Andrásnak élete legnagyobb veszteségét kellett megélnie: tragikus hirtelenséggel meghalt az édesanyja.

Magyar hurrikán a TV2 bombázó sztárjának beceneve az USA-ban, brutális képeket mutatott

Tévé2022.02.23, 20:40

Lingerie Fighting Championship a neve annak a pankrátor-bajnokságnak, amelyben fehérneműs nők gyűrik egymást a nézők nagy örömére, ebben vitézkedik mostanában Szabó Franciska. Őt a TV2-n futó Exatlonban láthattuk hónapokig, testfelépítése, izomzata alapján senki nem akarna vele összefutni egy sötét sikátorban. Az impulzív, tévés realityben igen szórakoztató Franci, akit sok Exatlon-néző szeretett, képeket és videót is mutatott, ebben Magyar Hurrikánként mutatják be. Itt a videó, a képekért lapozzon!

Elmondta az Exatlon kiesője, kinek drukkol és mi a legfontosabb a műsorban

Tévé2022.02.23, 10:09

Rákóczi Reni nem akarta a végső győzelmet, nem ez volt az igazi célja.

Visszatér A Nagy Ő a képernyőre, Tóth Dávid újra Dominikán

Tévé2022.02.19, 10:05

Salander Dorina szerelme is felbukkan a jövő heti adásban, persze versenyzőként. 

Vizesen tapad a fekete kis bikini Kocsis Szandi testére - fotó

Tévé2022.02.17, 17:28

Nem állíthatjuk, hogy Kocsis Alexandra maradandót alkotott volna az Exatlon All Star pályáin, ám annál jobban fest újabb képén. 

Iszonyú fájdalmai voltak, lehet, hogy műteni kell a TV2 sztárját

Tévé2022.02.16, 08:24

Novák Zalán az Exatlon után több TV2-es műsorban szerepelt, láthatták a Totem és a Farm VIP nézői is. Idén visszatért a dominikai sportreality-be, az All Star-évadba, de nem volt szerencséje, a negyedik adásban megsérült. Hetek múlva visszatért a pályákra, de nem volt a régi, fájdalommal futott, egy idő után haza is küldték.

Tóth Dávid, a Nagy Ő érkezésére számítanak az Exatlon-szereplők

Tévé2022.02.15, 19:03

Tóth Dávid a második Exatlon-évadban szerepelt, 236 futama volt, 46%-os eredménnyel, negyedikként zárt, később táncolt a Dancing With The Starsban és A Nagy Ő párkereső főszereplője volt. Az Origo írta meg elsőként, hogy új párkapcsolata van a műsor óta. 

Öröm és ujjongás a Kihívók csapatában: így fogadták a visszatérő Nagy Danit - Videó

Life.hu2022.02.15, 15:42

Óriási ujjongás fogadta a harmadik évadból visszatérő Nagy Danit, aki a magyar Exatlon történetének egyik legkiemelkedőbb játékosa.

Kiderült, ki érkezik ma az Exatlonba, óriási volt az öröm

Tévé2022.02.15, 14:09

Novák Zalán lábsérülés miatt távozott a napokban, a tegnapi adásból pedig kiderült, hogy Adu László sem folytathatja a versenyt. Helyette Nagy Dani érkezik a ma esti adásban, ő csak rövid ideig volt a harmadik évadban, akkor viszont 83%-os teljesítményt produkált.

Rendszeres szédülései miatt hazaküldték az Exatlon egyik nagy esélyesét

Tévé2022.02.14, 20:21

Novák Zalán lábsérülés miatt távozott a napokban, a mai adásból peig kiderült, hogy Adu László sem folytathatja a versenyt. 

Attól retteg a fődíjra éhes Exatlon-szereplő, hogy az orvos a napokban hazaküldi

Tévé2022.02.14, 18:33

Adu László gyakran szédül, ez pedig semmi jót nem jelent az All Star-évadra nézve. Amúgy nagy harcos, 242 futamot teljesített a második évadban, ahol második lett.

Sportmelltartóban izzad az Exatlon és a Farm VIP csinos szereplője - fotó

Tévé2022.02.12, 12:18

Ezüstérmes volt Buzás Dóri a tavalyi Exatlonban, most is jó kondiban van.

Műmájer meg kussolás, a nála sikeresebb szereplőket szidta az Exatlon kiesője

Tévé2022.02.11, 22:07

Mischinger Péter nagyon rossz véleménnyel van Zozóról, Zalánról, Izáról - derült ki az X-POD EXATLON című YouTube-műsorból. 

Hazaküldték a Kihívók vezérét az Exatlonban, mindenki sírt

Tévé2022.02.10, 20:32

Novák Zalán orvosi vizsgálatra ment, és a február 10-i adásban kiderült, hogy nem tudja folytatni a versenyt.

Helyes kiskutyát nevelget és a megrágott bútorokat sem bánja az Exatlon győztese

Tévé2022.02.10, 16:12

"Szeretném nektek bemutatni az új családtagunkat. Ő itt Lizy. 8 hetes kis magyar vizsla, aki már most nagyon sok örömet csempészett az életünkbe. Most kezdi felfedezni a világot. Mi más bizonyítaná ezt jobban, minthogy míg ezt a posztot feltöltöttem róla, addig 2 db szőnyeg, 3 db papucs, 4db lepedő, 1db székláb és 2 köbméter vakolat bánta, de mi így szeretjük. Köszönjük szépen, hogy vagy nekünk, Lizy!" - írta viccelődve oldalára Böjte Dave, a második évad győztese. 

A drámai helyzetről mesélt az exatlonos, aki csak két órát volt a műsorban

Tévé2022.02.10, 09:03

Derzsi Viki a második Exatlonban szerepelt két évvel ezőtt, nem is rosszul, negyedik lett a nők között. Pap Dorci akkor döntőzött, nagyon jó barátnők lettek. Múlt héten az All Star-évadban egymás ellen kellett küzdeniük, utóbbi maradt versenyben.   

Exatlon-kieső: Ez egy küzdelem volt önmagammal és a játékkal, amit valaha szerettem

Tévé2022.02.07, 21:27

Szabó-Thomka Hanna az első évadot élvezete, a negyedikben nagyon nem találta a helyét.

Orvos rohant be, Szente Gréti a pálya közepén rogyott össze az Exatlonban

Tévé2022.02.07, 18:07

A villajáték izgalmas fordulatokat hoz a mai adásban, azonban egy nem várt esemény szakítoja félbe a küzdelmet. A harmadik évad női győztese, aki az idei szériában is nagy esélyes, Szente Gréta miatt kell orvost hívni. Hogy mi történt pontosan az adás felvételén, mi lesz a sportoló sorsa, kórházba kerül-e, az este kiderül. 

Dráma az Exatlonban, jó barátnőjét ejtette ki Pap Dorci

Tévé2022.02.04, 23:07

Pap Dorci kényszerült párbajozni a bennmaradásért az All Star-évadban, de nemigen akadt ellenfele: aki szóba jöhetett volna, védettséget élvezett vagy sérült volt. Egy korábbi versenyző, Derzsi Viki érkezett, vele Dorci nagyon szoros barátságban volt a második évadban, csak őt akarta elkerülni. Ehhez képest egymás ellen kellett harcolniuk, végül a beugró Viki kikapott, Dorci maradt a műsorban. Derzsi Viki tehát 15-20 órás úttal kijutott Dominikára, nyaralt pár napot, szerepelt két órát a sportrealityben, és már jöhet is haza Magyaroszágra - biztos nem így képzelte ezt a kalandot.

Szabó-Thomka Hanna az Exatlon után: Én itthon vagyok boldog

Tévé2022.02.03, 14:24

Az első évad egyik gyors és ügyes játékosa volt, akkor a nők között negyedik lett. Kedvelői rá sem ismertek most, a negyedik évadban, már az elején elveszítette minden motivációját. A Mokkában mesélt érzéseiről.

Csapattársát félti az Exatlon népszerű szereplője

Tévé2022.02.02, 11:18

A saját kiesése kevésbé izgatja Rákóczi Renit.

Rejtélyes rosszullétek kínozzák az Exatlon játékosát: a koronavírusnak is köze lehet hozzá

Life.hu2022.02.01, 18:42

Adu László pár nappal ezelőtt tért vissza az Exatlon versenyébe. A játékost komoly tünetek kínozzák, így a játéka is veszélybe került.

"Ez aztán a popsi" - csipkés bodyban mutatta meg formás idomait a TV2 sztárja

Life.hu2022.02.01, 10:30

Az Exatlon egykori sztárja ismét ledobta a textilt, és megmutatta formás hátsóját.

Az itthon hagyott exatlonosok is összejöttek egy napra és pár fotóra

Tévé2022.01.31, 23:16

Sokan nem tudják, miért nincs kinn az All Star-évadban Böjte Dave, a második évad győztese, és Wald Ákos, a tavalyi ezüstérmes. Azért nem izzadnak épp a dominikai pályákon, mert itthon vannak, sőt, együtt mentek edzeni olyan régi exatlonistákkal, mint Kővári Viktor, Halász Vivien, Fülöp Marcell, Balogh Ricsi vagy Pálfi Gergő. Dave képeit itt találja.

Saját oldalán gyalázzák a követői az Exatlon szereplőjét

Tévé2022.01.31, 10:53

Sokan nem értik, miért adta fel lélekben a versenyt, hiszen a korábbi évadjában nagy küzdő, ügyes játékos volt.

Utazik haza az Exatlon legfurább szereplője

Tévé2022.01.28, 22:45

Rejtély, miért utazott ki Szabó-Thomka Hanna Dominikára, de véget értek a szenvedései. 

Előző
Következő