évnyitó

címke rss

Orbán Viktor: Európában még az ateista is keresztény

Az URH, a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó egykori koncertjeire emlékezett Orbán Viktor pénteken a budapesti Piarista Gimnázium évnyitóján mondott beszédében, ahol azt mondta, szerinte Magyarországon "akkor lesz békesség, derű és jólét, ha minden a neki rendelt, vagyis természetes helyére került". Mottót Hamvas Bélától választott, de idézte Antall József egykori miniszterelnököt is, aki azt mondta, hogy kulturális és morális értelemben az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből.

Orbán: Paks az oroszoknak fontos

Itthon2014.03.19, 14:06

Az Oroszországgal kötött nukleáris egyezmény az új külgazdasági politika szerves része, amely szakít a hagyományokkal. A paksi bővítés Moszkvának is nagyon fontos, és a miniszterelnök szerint így értük el, hogy Magyarország sikerességében lett érdekelt.

Díjat kapott Snétberger Ferenc

Archívum2016.06.27, 17:07

Mintegy száz tehetséges, hátrányos helyzetű fiatal zenész tanulhat a Snétberger Zenei Tehetségközpont nyár végéig tartó kurzusán, amely ma kezdődött, a tanévnyitó ünnepséggel.

Rúdtáncosok vonaglottak az óvodai évnyitón

Archívum2018.09.04, 10:50

Rúdtáncosok egy óvodai évnyitón? Elképzelni is nehéz, pedig Kínában a napokban ez valóban megtörtént.

Beszédet mond ma Orbán Viktor a kamarai gazdasági évnyitón

Itthon2021.02.04, 08:01

Az Origo élőben közvetíti Orbán Viktor beszédét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényéről, melyet csütörtökön, a koronavírus-járvány miatt online tartanak meg.

Ezt a 3 dolgot muszáj megfogadnod, ha azt akarod, hogy az idei tanév legyen az eddigi legjobb

Sulilife.hu2021.08.15, 17:49

A reklámújságokban és a kirakatokban lassanként már a tanévkezdéshez köthető használati tárgyak fognak szemezni velünk, így kénytelen-kelletlen be kell ismernünk: ezt a sulikezdést sem fogjuk megúszni... Egy-egy új tanév kicsit hasonlít az új naptári évekhez is: lehetőséget jelentenek a változásra, a javulásra, újrakezdésre.

Elindult a tanév, itt vannak a legfontosabb tudnivalók

Sulilife.hu2021.09.02, 17:56

Hivatalosan is megnyitották kapuit az iskolák, a szeptemberi iskolakezdés mindig lázban tartja a fiatalságot és a szülőket egyaránt. Összeszedtük Nektek a legfontosabb infókat az idei tanévre!

Nem vagy vele egyedül! Ezeken a dolgokon szinte mindenki parázik a szeptemberi iskolakezdés idején

Sulilife.hu2021.09.23, 11:11

Mi ezeken izgultunk/aggódtunk az iskolás éveink során. Te hányat tudsz kipipálni?

Ilyen évnyitó show-t még biztos nem láttál: itt a Te napod!

Unilife.hu2021.09.15, 08:31

Nagyszabású tanévnyitó SHOW-t szervez a Debreceni Egyetem és a yoUDay szeptember 15-én! Ne maradj le, itt vannak a részletek!

Előző
  • 1
  • 2
Következő