éves összevetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- Központi Statisztikai Hivatal
- negyedév
- ipari termelés
- brit gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nőtt a munkanélküliség
A foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal, a munkanélkülieké pedig 0,7 százalékponttal nőtt tavaly december és idén február között, éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A korábban közöltnél nagyobb brit növekedés
A brit gazdaság 0,4 százalékkal bővült negyedéves, és 2,2 százalékkal éves összevetésben a tavalyi utolsó negyedévben - közölte végleges adatként a brit statisztikai hivatal csütörtökön. Az ország GDP-je 1,8 százalékkal nőtt 2002-ben a korábban közölt 1,6 százalék helyett.
Izrael GDP-je 1,1 százalékkal csökkent tavaly
Izrael GDP-je 0,5 százalékkal mérséklődött éves összevetésben 2002 negyedik negyedévében, ami azt jelenti, hogy az egész évre számítva a GDP visszaesése 1,1 százalékos volt - jelentette a jeruzsálemi statisztikai hivatal.
Nőtt az ipari termelés
Tavaly novemberben éves összevetésben 4, havi összehasonlításban pedig - kiigazított adatok szerint - 2,8 százalékkal nőtt - közölte előzetes adatként a Központi Statisztkai Hivatal pénteken.
Gyorsul a lengyel növekedés
A lengyel gazdaság 1,6 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, éves összevetésben, ugyanakkor a munkanélküliség is tovább emelkedett. Az állástalanok aránya novemberben 17,8 százalékos volt.
Nem lankad a vásárlási kedv
A kiskereskedelmi forgalom az év első kilenc hónapjában 11,6 százalékkal, szeptemberben 8,8 százalékkal nőtt éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. Tavaly az első háromnegyed évben a forgalom 5,6 százalékkal nőtt.
Alig gyorsult a brit növekedés
Zuhant a járműgyártás teljesítménye
Az ipari termelés augusztusban, kiigazított adatok szerint 2 százalékkal csökkent havi, és 0,9 százalékkal éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. Leginkább - 11,6 százalékkal - a járműgyártás teljesítménye zuhant.
A vártnál gyorsabb a japán növekedés
Jelentősen csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak júliusban 6,5 százalékkal, az év első hét hónapjában 8,8 százalékkal csökkentek éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára júliusban 2,4, hét hónap alatt 12 százalékkal csökkent; az élőállatok és állati termékek júliusban 11 százalékkal, hét hónap alatt pedig 4,5 százalékkal lettek olcsóbak.
Az első negyedévben 2,9 százalékkal bővült a gazdaság
A magyar gazdaság 2002 első negyedévében a végleges adatok szerint a május végén közölt előzetes adattal megegyező mértékben, 2,9 százalékkal nőtt éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. A háztartások fogyasztása az első negyedévben - a negyedéves számítások kezdete óta mért legmagasabb ütemben - 8,1 százalékkal bővült.
Gyorsul a brit gazdaság
Ismét bővül a japán gazdaság
- címkék:
- japán gazdaság
- éves összevetés
- GDP
- Címkefelhő »
A vártnál lassabban nőtt az eurózona ipari termelése
Az előzetesnél nagyobb volt a januári ipari termelés
Az ipari termelés szezonális és munkanap tényezővel kiigazított végleges adatok szerint 2002. januárban 2,6 százakkal nőtt havi, és 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Az előzetes adatok még 2,1 százalékos havi bővülést, és 1,5 százalékos éves csökkenést jeleztek.
A várakozásoknál jobb eredményt közölt a Wal-Mart Stores
Várakozásnak megfelelő uniós GDP
A második negyedévben az első három hónapban mért ütem ötödével, 0,1 százalékkal nőtt az euróövezet gazdaságának teljesítménye, és 1,7 százalékkal volt magasabb éves összevetésben - közölte csütörtökön, végleges adatokat ismertetve az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).
Jelentősen nőtt a Telefonica eredménye
Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom
Az előzetes adatok szerint az év első három hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 7 százalékkal bővült éves összevetésben. Az átlagosnál nagyobb forgalom-növekedést regisztráltak az autózással kapcsolatos cikkek esetében, míg a benzin iránti kereslet csökkent.
- 1