Everton FC

címke rss

Idegenben, kettős emberhátrányban csent pontot a Spurs

A Premier League második fordulójában a Tottenham Hotspurs közel fél órán keresztül kilenc emberrel játszva ért el döntetlent a liverpooli Everton otthonában.

A nap játékosa: Kevin Lisbie (Charlton Athletic)

Sport2001.08.26, 16:20

Nem rajtolt valami jól a Premier League-ben a Charlton Athletic, hiszen a gárda az első fordulóban hazai pályán kikapott az Evertontól. A második körben nem lépett pályára a gárda, a harmadik játéknapon pedig az előző szezon meglepetéscsapata, az Ipswich Town volt az ellenfele, ami nem sok jót jósolt a londoniaknak. A Charlton azonban némi meglepetésre idegenben is nyerni tudott, köszönhetően Kevin Lisbie találatának.

A nap játékosa: Francis Jeffers

Sport2001.09.05, 12:28

Ha a szerdai nap a nagyválogatottaké, akkor a keddet nyugodtan az utánpótlás-együttesek napjának nevezhetjük, hiszen az U21-es válogatottak ekkor szoktak pályára lépni szerte Európában. Így volt ez most is, és a sok remek teljesítmény közül leginkább az angol Francis Jeffersé emelkedik ki, aki az albánok ellen mesterhármast vágott az angol korosztályos válogatott színeiben.

Yorke ismét kezdő lehet

Sport2001.09.07, 16:46

Sir Alex Ferguson változtatni akar a Manchester United támadósorán, még akkor is, ha Ruud van Nistelrooy felépül. A holland válogatott csatár térdsérüléssel érkezett vissza a hétvégi vb-selejtezőről, ezért nem biztos, hogy pályára léphet az Old Traffordban, ahol szombaton a Manchester az Evertont fogadja.

Londoni sztárcsapatok derbije a Premier League-ben

Sport2001.09.07, 15:16

A hétvége legnagyobb rangadója titulusért a Chelsea-Arsenal és a Borussia Dortmund-Bayern München összecsapás verseng. A párosítások szempontjából az európai élbajnokságok közül a Premier League 4. fordulója nyújtja talán a legjobb csemegéket, hiszen a londoni derbi mellett a Leeds az éllovas Boltont, a címvédő Manchester a második helyen álló Evertont, a Liverpool pedig az Aston Villát fogadja. A Seria A-ban a Parma-Inter, Franciaországban a PSG-Lens mérkőzés tűnik a legérdekesebbnek.

Bűnös az Everton csatára

Sport2001.09.08, 13:52

Az Everton fiatal csatára, Danny Cadamarteri minden bizonnyal legszívesebben elfelejtené az elmúlt egy évet. Az egykor Michael Owennel egy lapon emlegetett támadó csak elvétve került be a kezdő tizenegybe a Stolverkosoknál, és ráadásul bírósági eljárás is folyt ellene, amelyben a napokban született ítélet. Eszerint Cadamarterit bűnösnek találták abban, hogy súlyos testi sértés okozott egy nőnek, de szerencséjére nem kell börtönbe vonulnia, mivel őt is provokálták.

Svédasztal futballínyenceknek

Sport2001.09.10, 11:50

Svédasztal futballínyenceknek - így lehetne találóan jellemezni az előttünk álló hét futballprogramját, hiszen mind az európai kupák első fordulójában, mind pedig a legerősebb nemzeti pontvadászatokban több rangadót játszanak. A Bajnokok Ligájában az olasz és a spanyol bajnok találkozik, az AS Roma - Real Madrid slágermérkőzést pedig a hét végén a liverpooli (Everton FC - Liverpool FC) és a Ruhr-vidéki (Schalke 04 - Borussia Dortmund) derbi követi.

Élvonalbeli gárdák búcsúztak az angol ligakupától

Sport2001.09.13, 10:47

Noha Európában nem léptek pályára a csapatok szerdán, Angliában nem állt meg az élet, és lejátszották a ligakupa erre a napra kisorsolt mérkőzéseit. Az élvonalbeli csapatok most, a második fordulóban kezdték meg a küzdelmet a Worthington-kupának elnevezett sorozatban, és három együttes (a West Ham United, a Sunderland és az Everton) máris korai búcsút vett.

Hazai pályán bukott a Liverpool

Sport2001.09.15, 19:13

Tizenkilenc gólt és öt kiállítást hozott az angol labdarúgó Premier League negyedik fordulójának nyolc szombati mérkőzése. A bajnok Manchester United magabiztosan győzte le a vendég Evertont, míg az UEFA Kupa-győztes Liverpool hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget az Aston Villától.

Everton a negyedik dortmundi brazil

Sport2001.09.24, 18:19

A Bundesliga 1995-ös és 1996-os bajnoka leigazolta negyedik brazil labdarúgóját is. Dedé, Evanilson és Amoroso után Everton is dortmundi lett.

Előző
Következő