Ever Given

címke rss
Utolérte a szárazság az egyik legfontosabb vízi átkelőt, késhetnek az áruk

Utolérte a szárazság az egyik legfontosabb vízi átkelőt, késhetnek az áruk

Június végétől - egész pontosan június 25-től - korlátozzák a merülési mélységet a Panama-csatorna forgalmában. Ennek értelmében ettől a naptól kezdődően csak a 13,3 méternél nem nagyobb merülési mélységgel bíró teherhajók haladhatnak át a világkereskedelem szempontjából nagy jelentőséggel bíró átjárón. Ez már a sokadik korlátozó intézkedés a csatornánál idén január óta, amiket a régiót sújtó szárazság és az annak kapcsán lecsökkent vízszint miatt bevezettek.

Perlik az Evergreent a Szuezi-csatorna blokkolása miatt

Gazdaság2023.02.15, 09:07

Kártérítési pert indított a világ egyik legjelentősebb, vízi teherszállítással foglalkozó vállalata a Maersk az Evergreen ellen. A társaság azért indította meg az eljárást, mert úgy ítéli meg, komoly kára keletkezett akkor, amikor 2021 márciusában a vállalat Ever Given nevű hajója keresztbe fordult és zátonyra futott a Szuezi-csatornában, ezzel napokra blokkolva az átkelő forgalmát.

Beperelték az Ever Given tulajdonosát a tavalyi baleset miatt

Gazdaság2022.09.27, 13:27

Teherhajó-tulajdonosok egy csoportja az Ever Given japán tulajdonosát, Shoei Kisen Kaisha-t hibáztatja a hajó tavaly márciusi zátonyra futásáért a Szuezi-csatornában - írja a gCaptain szakportál. 

Megint zátonyra futott egy hajó a Szuezi-csatornában

Gazdaság2022.09.01, 10:26

Megint elakadt egy hajó a Szuezi-csatornában, ráadásul közel ahhoz a helyhez, ahol tavaly az óriási Ever Given napokra blokkolta a csatorna forgalmát, ezzel óriási világgazdasági károkat okozva. Most azonban a probléma hamarabb megoldótott, az Affinity V nevű tanker néhány óra után kiszabadult.

Akkor lesz bajban a világ, ha ez a néhány cég leállítja működését

Gazdaság2022.08.05, 10:20

A globális áruforgalom 80 százaléka tengeren keresztül bonyolódik, ami azt jelenti, hogy az emberi fogyasztás kielégítéséhez elképesztő mennyiségű konténerre (és ezeket szállító hajókra) van szükség. Ha megnézzük a szállítmányozási szektor összetételét, akkor az látszik, hogy néhány óriásvállalat uralja az iparágat. A Visual Capitalist szerkesztői megvizsgálták, melyek ezek a nagyvállalatok, és milyen sorrend állítható fel közöttük.

Vége a világnak, ha ez a hajó is beszorul a Szuezi-csatornába - videó

Gazdaság2022.06.27, 13:20

A Kínai Állami Hajóépítő Társaság (CSSC) leányvállalata Sanghajban átadta új konténerhajóját, mely egyúttal a legújabb rekorder a szállítási kapacitást tekintve - írja a gCaptain szakportál. 

Vége a veszélyhelyzetnek, kiszabadult fogságából az Ever Forward

Gazdaság2022.04.19, 10:29

Egy hónappal zátonyra futása után végre sikerrel járt az Ever Forward kiszabadítása a Chesapeake-öbölben, számolt be a fejleményekről az npr.org.

Közel 500 méteres a biztonsági zóna az Ever Forward körül, a legrosszabbra készülnek

Gazdaság2022.04.14, 08:55

A március 13-án megfeneklett Ever Forward sikertelen mentési kísérleteivel párhuzamosan, minden nappal nő a hajó súlyos sérülésének kockázata, ami beláthatatlan ökológiai és gazdasági károkat okozhat Maryland állam számára, továbbá jelentős mértékben akadályozhatja a Chesapeake-öböl partján fekvő Baltimore-i kikötő forgalmát is, amely az USA egyik legfontosabb tengeri kikötője – idézte Maryland-i számvevő aggodalmait a Delmarva Now. A sikertelen mentési próbálkozások után most a konténerek kirakodásáról döntöttek, erről pedig a gCaptain közölt képes tudósítást.

Nagy a baj, hetek óta képtelenek elmozdítani az Ever Given testvérhajóját a zátonyról - képek

Gazdaság2022.03.30, 13:16

Több mint két héttel a Chesapeake-öbölbeli zátonyra futása után sem sikerült még az üzemeltető Evergreen-hez tartozó másik hajómonstrum, a tavaly márciusban a Szuezi-csatornába napokra beszorult Ever Givenhez hasonló Ever Forward újbóli vízre bocsátása, számolt be a gCaptain szakportál.

Átok sújthatott le: egy évvel az Ever Given balesete után zátonyra futott a testvérhajója

Gazdaság2022.03.16, 10:49

Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy az Ever Given egy hétre elzárta a Szuezi-csatornát - ami a szenzáció mellett globális kereskedelmi káoszt is okozott -, a konténerhajó testvérhajója (illetve némileg kisebb, de így is hatalmas méretei miatt: unokatestvére) is zátonyra futott a marylandi Chesapeake-öbölben, az USA-ban, írja a The Guardian.

Hihetetlen fejleményről jelentettek a Szuezi-csatornából

Gazdaság2022.01.03, 17:01

A koronavírus-járvány és az Ever Given teherhajó hatnapos fennakadása ellenére a Szuezi-csatorna kulcsfontosságú vízi útvonal 2021-ben mégis rekordbevételre tett szert a Csatorna Hatóság jelentése szerint. A részleteket a ChannelNewsAsia adta hírül.

Ismét egy megfeneklett hajó torlaszolta el a Szuezi-csatornát

Nagyvilág2021.09.09, 18:15

Ismét megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában eltorlaszolva a forgalmas vízi utat, de az egyiptomi hatóságoknak sikerült rövid időn belül kiszabadítaniuk - közölte csütörtökön a Szuezi-csatorna Hatóság.

Újra felbukkant a Szuezi-csatornában a világ leghíresebb hajója

Gazdaság2021.08.22, 07:17

Újra a Szuezi-csatornában hajózott a világ egyik legnagyobb teherhajója, az Ever Given, mely idén márciusban beszorult a tengeri átjáróba, több napra feltartóztatva ezzel a hajóforgalmat, óriási pénzügyi veszteségeket okozva a világkereskedelemben. Most azonban problémamentesen jutott át az átjáron Ázsia irányába. A hajó ügyével kapcsolatos fejleményekről az Orgio rendszeresen beszámolt.

Célba ért a világkereskedelem tengeri mumusa

Gazdaság2021.07.29, 14:57

Megérkezett eredeti céljához a világ egyik legnagyobb teherhajója, az Ever Given, mely idén márciusban hat napra blokkolta a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát, az egyiptomi Szuezi-csatornát.

Újabb szűk átjáró felé tart a Szueznél beragadt Ever Given

Gazdaság2021.07.14, 15:00

A gCaptain hajózási szakportál tengerhajózási adatokra támaszkodó beszámolója szerint, az Ever Given 112 nap után elhagyta Egyiptom felségvizeit, és a Földközi-tengeren megindult úti célja, Rotterdam irányába.

Elképesztő rekordot ért el a Szuezi-csatorna bevétele

Gazdaság2021.07.12, 13:48

Az egyiptomi Szuezi-csatorna bevételei a 2020-21-es pénzügyi évben (2020. július-2021. június) rekordszintre, 5,84 milliárd dollárra (közel 1800 milliárd forintra) emelkedtek az előző évi 5,72 milliárd dollárról – számol be arról a gCaptain a Szuezi-csatorna Hatóság friss közleménye alapján.

Erre várt az egész világ: útnak indult az Ever Given - videó

Gazdaság2021.07.07, 14:18

A Szuezi-csatornát márciusban elzáró és azóta ott feltartóztatott konténerhajó szerdán végre újra útnak indult, miután a tulajdonos és a biztosítók a hét elején kártérítési megállapodásra jutottak a csatorna működését felügyelő hatósággal. A szenzációs hírről a Reuters számolt be.

Kiszabadulhat az Ever Given több hónapos fogságából

Gazdaság2021.07.05, 16:54

Megállapodtak a felek a kártérítés összegében és az eddig vitás részkérdésekben is, így a jelenlegi információk alapján Egyiptom hamarosan megszünteti az Ever Given konténerhajó elzárását, írja a BBC.

Új ajánlatot tett a kártérítés összegére az Ever Given tulajdonosa

Gazdaság2021.06.21, 12:50

Ismét napirenden az Ever Given immár hónapok óta húzódó kálváriájának története. Úgy tűnik, a vitában álló felek elmozdultak a holtpontról. A Szuezi-csatornát még márciusban blokkoló óriási konténerhajó tulajdonosai ugyanis új ajánlatot tettek a csatorna hatóságával folytatott kártérítési vitában – közölte a hatóság ügyvédje, miután két héttel elhalasztották a bírósági döntést az ügyben. A részletekről a gCaptain hajós szakportál számolt be.

Újabb fordulat az Ever Given balesetének ügyében

Gazdaság2021.06.07, 12:38

Újabb érdekes körülmény merült fel a közelmúltban a Szuezi-csatornát egy időre eltorlaszoló Ever Given óriáshajó ügyében. A hatalmas jármű biztosítója szerint az egyiptomi vízi út üzemeltetője ellenőrizte a Szuezi-csatornát márciusban elzáró konténerhajó sebességét még az ominózus baleset előtt, és ezt követően engedte be a csatornába a konténerszállítót – számolt be a Reuters.

Újabb baleset volt a Szuezi-csatornában, ezúttal zátonyra futott az egyik óriáshajó

Gazdaság2021.05.31, 14:18

Egy 366 méter hosszú konténerszállító hajó még a múlt pénteken zátonyra futott a Szuezi-csatornában. Mint azonban kiderült, ebből az incidensből nem lesz olyan, a globális hajóforgalomra is hatással lévő ügy, mint a közelmúltban az Ever Given csatornába ragadásából lett. Ezt az óriást kiszabadították, és a hajóforgalom folytatódhatott a vízi úton – jelentette a gCaptain.

Drámai részlet derült ki az Ever Given mentőakciójával kapcsolatban

Gazdaság2021.05.27, 16:37

Az átkelő üzemeltetéséért felelős Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) feltárta, hogy egy mentőhajó legénységének egyik tagja meghalt az Ever Given teherhajó kiszabadítását célzó mentési akcióban. Eddig ez a körülmény nem került a széles nyilvánosság elé – jelentette a The NationalNews.

Megdöbbentő fordulat az Ever Given ügyében, lehet, hogy nem a hajón hibáztak?

Gazdaság2021.05.25, 19:18

A Szuezi-csatornát márciusban elzáró konténerszállító hajó tulajdonosa szerint érdemben a csatornahatóság felelős a baleset bekövetkezéséért, vitatja a hajó lefoglalásának jogosságát és a kártérítési igényt egyaránt – adta hírül a vállalatot képviselő ügyvédre hivatkozva a Reuters.

Nagy bejelentést tettek a Szuezi-csatornáról az Ever Given balesete miatt

Gazdaság2021.05.12, 09:44

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat - közölte Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke az Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Meglepő fordulat a Szuezi-csatornát eltorlaszoló hajó brutális kártérítésének ügyében

Gazdaság2021.05.10, 15:19

Egyiptom felajánlotta, hogy harmadával csökkenti a Szuezi-csatornát márciusban elzáró Ever Given konténerszállító óriáshajó tulajdonosai felé a kártérítési igényeit – adta hírül a Szuez-csatornahatóság elnökére hivatkozva a Bloomberg és a gCaptain.

Soha nem hullott még ennyi konténer a tengerbe a hajókról, mint idén

Gazdaság2021.05.01, 21:43

Riasztó gyakorisággal dőlnek oldalra és zuhannak a tengerbe az autógumiktól az okostelefonokig rengeteg mindennel telezsúfolt óriási hajókon a magasra rakott teherkonténerek, több dollármilliónyi rakományt süllyesztve az óceán fenekére. A szállítás gyorsaságára gyakorolt nyomás növeli a biztonsági hibák kockázatát. Az esetről a Bloomberg számolt be.

Tanfolyamra küldték a hajókapitányokat, hogy ne legyen több baleset a Szuezi-csatornában

Gazdaság2021.04.23, 17:00

A kelet-franciaországi mini Szuezi-csatornán szakértők segítségével idézik fel az Ever Given katasztrófáját. A cél, hogy az eset ismételt megtörténtének valószínűségét a minimálisra csökkentsék. A helyszín már számos alkalommal bizonyult ideálisnak hasonló szimulációs gyakorlatokra – olvasható a Reuters riportjában.

Még mindig Egyiptomban vesztegel az Ever Given - ez lehet a végső megoldás

Gazdaság2021.04.19, 13:10

Még mindig Egyiptom területén vesztegel az Ever Given teherhajó, amelyet változatlanul nem engednek tovább a helyi hatóságok. Az már most látszik, hogy minden idők egyik legnagyobb hajózási pere jöhet az eset miatt. Ám a hajót üzemeletető vállalat azért, hogy elkerülje a még nagyobb veszteséget, lehet, hogy arra kényszerül, hogy a teljes rakományt átpakolják más hajókra.

A Szuezi-csatornán kialakult dugó kiugró környezetszennyezést okozott

Tudomány2021.04.14, 12:58

Kiugróan magas kén-dioxid-szennyezést okozott a hatnapos dugó a Szuezi-csatornán. A levegőbe jutó anyagokat még az űrből is lehetett érzékelni.

Egymilliárd dollárt követel Egyiptom az Ever Given miatt, hosszú pereskedés indulhat

Gazdaság2021.04.13, 12:21

Számos hosszabb távú hatása lehet annak, hogy márciusban közel egy hétig elzárta a Szuezi-csatornát a benne megrekedt konténerhajó, az Ever Given. Kérdés többek között, hogy mikorra épülnek újra az ellátási láncok, de egyelőre bizonytalan az is, ki fizeti meg Egyiptom emiatt keletkezett egymilliárd dolláros kárigényét. 

Rettegett a markolókezelő, aki megpróbálta kiásni a Szuezi-csatornába szorult teherhajót

Gazdaság2021.04.09, 17:14

Habár a Szuezi-csatorna markológép-kezelője nem örült annak, hogy mémek sztárjává vált a közelmúltban, elmondása szerint azonban ez még keményebb munkára sarkallta. A világot bejárt fotón látható munkagépet kezelő szakember a Business Insidernek nyilatkozott. 

Egyiptom megfelelő berendezések beszerzését ígéri a Szuezi-csatornánál

Nagyvilág2021.03.30, 17:56

Egyiptom megfelelő berendezéseket szerez be, hogy megakadályozza a Szuezi-csatornában történt incidens megismétlődését - ígérte keddi iszmáilíjai látogatásán az egyiptomi elnök.

Kiszabadították a Szuezi-csatornát elzáró teherhajót - videó

Nagyvilág2021.03.29, 18:17

Vontatóhajók és kotrógépek segítségével sikerült kiszabadítani a Szuezi-csatornában rekedt Ever Given konténerszállítót. A hajó nyolcvan százalékban egyenesbe állt már.

Előző
  • 1
Következő