evangélikus egyház

címke rss

Nem kell a kormány segítő keze az egyházaknak

Itthon2013.03.05, 06:56

A kormány átvállalná a szocialista kormányok miatt állítólag hitelfelvételre kényszerült egyházak tartozásait, pedig a többségüknek erre nincs szüksége. A reformátusok ugyan több millió eurós hitelt vettek fel, de nem azért, mert az állam korábban nem fizette ki a nekik járó összeget, és ők sem várják el a kormánytól a tartozásuk átvállalását. Lázár János most olyasmiért hibáztatja Gyurcsányékat, amiért eddig csak dicsérték őket.

Vasárnapi iskolában javítanák a közmunkások erkölcsét

Itthon2012.10.19, 12:50

Erkölcsi mélyponton van a magyar társadalom, ezzel indokolja egy minisztériumi háttéranyag a vasárnapi iskolák felfuttatásának ötletét. Az oktatási tárca nem mond semmit, annyit lehet tudni, hogy az eddig főként gyerekeknek szervezett vallási tartalmú oktatásba bevonnák a felnőtteket is. A megkérdezett egyházak ezt nem tartják kivitelezhetőnek, azt mondják, erre már van egy működő rendszer, amit népfőiskolának hívnak. A közmunkások pedig csak akkor kérnének a vasárnapi iskolából, ha nem lenne kötelező, és utána kapnának munkát.

Meggondolták magukat a reformátusok, harangozni fognak

Itthon2012.06.19, 21:01

Korábban az evangélikus és a katolikus egyházzal együtt a reformátusok is elutasították a kormány kérését, hogy a nemzeti összetartozás napján harangozzanak, de kedden úgy döntöttek, a jövőben mégis megteszik.

A jehovákra igent, a hindukra nemet mondott a parlament

Itthon2012.02.28, 08:35

Hétfőn döntöttek a parlamenti képviselők arról, hogy mely vallási közösségeket ismerik el a jövőben egyházként. Hatvanhat közösség kérelmét elutasították, így csak egyesületként működhet tovább többek között a Hindu Vaisnava Egyház és az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.

Elismerte ügynökmúltját az evangélikus egyetem rektora

Itthon2010.05.25, 16:34

Ügynökként tevékenykedett az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora - ezt maga az érintett, Szabó Lajos ismerte el keddi közleményében. A kinevezett rektor azt állítja, tevékenységével senkinek nem okozott kárt. Az evangélikus egyház vezető testületei a közeljövőben tárgyalnak a kérdésről.

Püspökök is dolgoztak az állambiztonságnak

Itthon2006.06.02, 08:14

Az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága eddig ötven ügynök fedőnevét kutatta föl - írja pénteki számában a Népszabadság. A lap szerint túlnyomó többségüket még nem azonosították, némelyikük kilétére viszont már fény derült. Három volt evangélikus püspökről bizonyítható, hogy hálózati tevékenységet végzett.

Az Alkotmánybírósághoz fordul három egyház

Itthon2006.04.03, 14:10

Az Alkotmánybírósághoz fordult hétfőn a katolikus, a református és az evangélikus egyház az ez évi költségvetési törvény elfogadása, illetve a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény módosítása miatt, mert ezeket a jogszabályokat az egyházakra nézve hátrányosnak és alkotmányellenesnek tartják.

Szavazásra buzdítják híveiket az egyházak

Itthon2006.01.27, 12:47

Az országgyűlési választáson való részvételre és felelős döntésre buzdítja híveit a katolikus, a református és az evangélikus egyház.

Az evangélikusok bocsánatot kérnek ügynökeik miatt

Itthon2005.03.03, 12:19

A Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége nyilatkozatban követte meg azokat, akik egyházi ügynökök tevékenysége miatt szenvedtek. Egyúttal fel szeretnék dolgoztatni az ügynöki múlttal vádolt evangélikus egyházi személyek iratait, és erről jelentést készítenének.