Eva Green

címke rss

Eva Green elmesélte, milyen volt Bertoluccival forgatni az Álmodozókat

Film2018.11.28, 10:43

Eva Green is megemlékezett a 77 évet élt Bernardo Bertolucciról. Felidézte az Álmodozók forgatását, ami az első filmszerepe volt. 

Igaz történet alapján: egy elszalasztott lehetőség

Film2018.05.18, 16:05

Roman Polanskinak nem kell már semmit bizonyítania, de nyolcvanon túl is folyamatosan dolgozik. Bármelyik művészeti ág történetírása könyörtelenül felszínes: egy-egy mesterhez néhány remekművét köti. Ennyi fér bele a lexikonba, a tananyagba, de még a jószándékú érdeklődők agyának winchesterén is csak ennyi hely jut. Polanski valószínűleg már nem fogja túlszárnyalni eddigi teljesítményét, de a nagy mesterek kvalitásai „kisebb műveikben" is jelen vannak, kellemes élmény ezzel találkozni. Hacsak a mester nem nyúl mellé valamiért.

Tim Burton most furcsult csak be igazán

Archívum2016.09.29, 11:10

A kilencvenes években még eseményszámba ment, ha a gótikus meséiről híres Tim Burton új filmmel jelentkezett, mára viszont menthetetlenül ellaposodtak az Ollókezű Edward, az Ed Wood vagy éppen az Az álmosvölgy legendája miatt joggal imádott rendező művei. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei-vel nem kaptuk vissza a régi, vagyis a képzeletünket és a szívünket egyaránt megmozgató Burtont, viszont unalmasnak még véletlenül sem nevezhető legújabb agymenése.

A cápafogú kislány hátulról tömi a búráját

Archívum2016.03.16, 11:45

Forrás: 20th Century Fox middle off 750 1111 Szakított Tim Burton és Helena Bonham Carter http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20141223-szakitott-tim-burton-es-helena-bonham-carter.html Tim Burton elvarázsolta Amerikát http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20100308-amerikai-boxoffice-alice-csodaorszagban-brooklyn-melyen-the-secret-of-kells.html Tim Burton hagyta magát kiherélni http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20100303-kritika-tim-burton-alice-csodaorszagban-cimu-filmjerol-mia-wasikowska-johnny.html

Hová tűnt az egykori szexszimbólum? Alig lehet ráismerni Eva Greenre

Life.hu2016.01.14, 12:26

Az egykori Bond-lány igyekezett minél kisebb feltűnést kelteni a londoni Heathrow reptéren: Eva Greent valóban alig lehetett beazonosítani a hatalmas méretű sálja és kardigánja alatt.

Sztárok elfeledett ikertestvérei

Life.hu2016.01.08, 20:41

Hollywood legismertebb ikerpárja kétségkívül Ashley és Mary-Kate Olsen. És bár a lányok igazából kétpetéjű ikrek, mégis egészen huszonéves korukig szinte egymás tükörképei voltak. Az egykori cserfes kislányok arca azonban mára teljesen eltorzult, a sok plasztikai beavatkozás miatt a testvérek egyre kevésbé hasonlítanak egymásra.

Hűha! Dögös Bond-lánnyal randizgat Tim Burton

Life.hu2015.12.14, 13:31

13 év után tavaly decemberben szakított az egykori hollywoodi sztárpár, Tim Burton és Helena Bonham Carter. A híres filmrendezőt most egy Bond-lánnyal kapták lencsevégre.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Eva Green

Film2015.11.27, 23:37

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A smaragzöldszemű, hollófekete hajú és karakán arcvonásai miatt összetéveszthetetlen Eva Green nem végez félmunkát, ha meztelenkedni kell egy filmben. Gyakorlatilag képtelen úgy vetkőzni, hogy abból ne egy bámulatosan merész, füstölően erotikus jelenet süljön ki. James Bond is tátott szájjal bámult utána.

Színésznők, akik bevállalták: 7 meztelenkedő világsztár a mozivásznon (18+)

Life.hu2015.02.09, 09:55

A mozifilmekben a szigorú korhatárok (és az ebből következő bevételi szempontok) miatt ritkán láthatunk igazi, teljes meztelenséget - az pedig még ritkább, hogy ezt nagy sztárok kövessék el. Nagyritkán mégis előfordul az ilyesmi, mint az alábbi emlékezetes esetekben.

Az év legjobb meztelenkedései a moziban

Film2014.12.31, 03:07

Sharon Stone ötven felett is hozta a formáját, Eva Greennek jól állt a ruhátlanság, három magyar lány is odatette magát, valamint láttunk egy pár mellet, amely kimerítette a válóok fogalmát. Ezek voltak 2014 legemlékezetesebb pucérkodásai.  

Eva Green melléért súlyos árat kell fizetnünk

Film2014.08.22, 13:28

Kevesebb a brutalitás, cserébe több a mell a Sin City második részében, mégsem járunk jól. A folytatásból kiveszett az eredetiség, sztorija közhelyes, a rajzolt világ nem újdonság, a 3D ökörség.  

A pucér Eva Green kedvéért akár ölnénk is

Film2014.03.07, 11:05

Ez a teaser még épp csak felvonultatja a soksztáros szereplőgárdát Bruce Willistől és Jessica Albától kezdve Josh Brolinon és Mickey Rourke-on át egészen Joseph-Gordon Levittig és Eva Greenig, aki Ava Lordot alakítja, a femme fatale-t, akiért ölni tudna az ember. Aki eléggé odafigyel, kiszúrhatja, hogy Green animált változatát meztelenkedni is látjuk majd a filmben.

Eva Green kedvéért akár a biztos halálba is mennénk

Film2014.03.07, 11:03

A 300 - A birodalom hajnala nem jó film, de két dolog miatt érdemes lehet megnézni. A tengeri csaták látványosak, Eva Green pedig nem csak a melle miatt piszok jó a kegyetlen perzsa amazon szerepében. Folytatódik a görög-perzsa háború, Frank Miller még rajzol.  

Már sosem nézünk ugyanúgy a vajra

Film2013.06.18, 01:15

Bernardo Bertolucci legújabb alkotásától nem dobtuk el az agyunkat, ezért inkább újranéztük a sikamlós és provokatív témaválasztásairól híres olasz mester életművének bevállalósabb darabjait, és összegyűjtöttük, hogy milyen tabukat döntött le a filmjeiben. Marlon Brando vajjal kenegeti Maria Schneider ánuszrózsáját, Depardieu a kommunista hatalomátvételért harcol Olaszországban, Liv Tylerre rágerjed egy egész művészkommuna, Eva Green pedig szexuális forradalmat robbant ki a szülei lakásában.

Az aranygatyás Xerxész újra támad

Film2013.06.13, 10:48

<iframe width="666" height="375" src="http://videa.hu/player?v=54RJ6gGsoOXqB5t6" allowfullscreen="allowfullscreen" webkitallowfullscreen="webkitallowfullscreen" mozallowfullscreen="mozallowfullscreen" frameborder="0"></iframe>

Eva Green meztelenkedik a Sin City 2-ben

Archívum2013.01.30, 10:48

Bruce Willis után Eva Green (Casino Royale, Womb) és Julia Garner (Martha Marcy May Marlene, The Perks of Being a Wallflower) is csatlakozott Robert Rodriguez már forgó Sin City: A Dame to Kill For-jának a szereplőgárdájához. Green Ava Lordot, a többek közt Clive Owen figuráját az ujja köré csavaró femme fatale-t alakítja majd, aki a film alapjául szolgáló Frank Miller-képregényben rendszerint meztelenül flangál, és akit az eredeti elképzelés szerint Angelina Jolie játszott volna. Garner figurájáról pedig annyit tudni, hogy egy sztriptíztáncos, akinek a Joseph Gordon-Levitt által megformált szerencsejátékoshoz van köze. A Sin City: ...

Johnny Depp szájában megalvad a vér

Film2012.05.10, 12:16

Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne emlékezetes figurák, és a néhány valóban vicces poént is ismertük már az előzetesből.

Íme Johnny Depp új családja

Archívum2012.03.21, 11:29

Tim Burton Éjsötét árnyék (Dark Shadows) című filmjéhez kiadtak egy sor popartos beütésű karakterposztert, feltehetően, hogy segítsék a közönségnek azt a (nagyobb) részét, amelyik túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen a film alapjául szolgáló, 60-as évekbeli tévésorozatra. Nézzük sorban a különc figurákat. A világ legidiótább napszemüvegét viselő Johnny Depp alakítja a főhőst, Barnabas Collinst, akit az 1700-as években egy Angelique Bouchard nevű, féltékeny boszorka (Eva Green) megátkozott és vámpírrá tett. Barnabas kétszáz évvel később, a 70-es években kikel a sírból, és egykori lakóhelyén, Collinwoodban érdekes szerzeteket talál. Colllinwood ...

Johnny Deppnek jól áll a halál

Film2012.03.16, 09:48

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=qWZHJ8QFvB86fnAO

Hamarosan jön a 300 folytatása

Archívum2012.02.09, 15:14

Egyre közelebb kerülünk a 2007-es 300 című történelmi fantasy rég tervezett folytatásához. Miután a Casino Royal-ból ismert Eva Green megkapta Artemisz szerepét, most Sullivan Stapleton (Animal Kingdom) szerződött le a perzsa király, Xerxész megformálására, adta hírül a Hollywood Reporter. A 300: Battle of Artemisia címen futó filmről egyelőre csak annyit tudni, hogy ugyanabban az időben fog játszódni, mint elődje, a hangsúly pedig a Stapleton által megformált, a hadseregét Artemisz akarata miatt a görögök ellen vezető Xerxészen lesz. A Frank Miller képregényén alapuló sztoriból ezúttal is Zack Snyder és Kurt Johnstad írta a forgatóókönyvet, ...

Ewan McGregor se lát, se hall a szerelemtől - vetítésajánló

Film2011.09.26, 13:07

Ewan McGregor és Eva Green egymásba szeretnek egy rémisztő, világméretű járvány hajnalán. Ha szeretnéd megtudni, mi lesz a kapcsolatuk sorsa, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Hétköznapi pár című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Fliegauf Benedek: Egy igazi anya szerelmes a fiába

Archívum2011.04.10, 20:26

Három évre eltűnt az országból, és egy európai koprodukcióval jött haza, amiben Eva Green a főszereplő. A Womb hősnője nem tudja elfogadni szerelme halálát, ezért klónozza őt, és saját maga hordja ki a magzatot. Fliegauf Benedekkel azonban nemcsak új szerelmesfilmjéről, hanem újabb filmterveiről, a kötött pulcsikról, egy mélypontról és a cigánygyilkosságokról is beszélgettünk.

Eva Green lesz Johnny Depp szerelme Tim Burton vámpírfilmjében

Archívum2011.02.04, 12:34

Alakul Tim Burton áprilistól forgó Dark Shadows-ának a szereposztása. A filmben, amiben Johnny Depp játssza a főszereplő vámpírt, Barnabas Collinst, kisebb szerepet ajánlottak fel Jackie Earle Haley-nek (Apró titkok, Watchmen) és a fiatal színésznőnek, Bella Heathcote-nak. Előbbi egy szélhámost alakít, akit Collins a szolgájává tesz, utóbbi szerepéről ellentmondók a hírek, egyesek szerint vámpírlányt alakít, mások szerint egy helyi pincérnőt. A legérdekesebb újdonság viszont az, hogy Eva Green (Casino Royale, Womb) játssza majd a női főszereplőt, Angelique-et, a nagyhatalmú boszorkányt, aki szeretlek-gyűlöllek viszonyban áll Collinssszal. ...

Tiszta, hideg szerelem

Archívum2010.08.07, 10:05

Fliegauf Benedek Womb című, angol nyelvű filmjét tegnap mutatták be a locarnói filmfesztivál versenyprogramjában. Az Eva Green főszereplésével készült szerelmes sci-fi kissé távolságtartó, de szép film, amelynek pont most fontos üzenete van: a tehetség fittyet hány a határokra, a legjobb rendezőink akkor is forgatnak majd, ha megszűnik a magyar filmipar. Mi viszont veszthetünk vele, ha elengedjük őket.

Fliegauf Benedek filmje Locarnóban versenyez

Film2010.07.15, 10:24

Nyilvánosságra hozták az augusztus 4. és 14. közt zajló locarnói filmfesztivál programját. A fesztivál nemzetközi versenyprogramjában bemutatják Fliegauf Benedek Womb című filmjét is. Az Eva Green (Casino Royale) és Matt Smith (a Doctor Who-sorozat legújabb verziójának főszereplője) főszereplésével készült sci-fi-beütésű szerelmes film egy nőről szól, akinek meghal a szerelme, ezért azt találja ki, hogy megszüli a férfi klónját. Mint korábban beszámoltunk róla, a Womb már a cannes-i filmfesztiválra elkészült, de nem válogatták be a versenyprogramba. Fliegauf nem először vesz részt a locarnói programban: Tejút című filmjével 2007-benn ...

A zsidóvadász tovább gonoszkodik

Film2009.09.29, 14:33

A Tarantino felfedezettjeiről szóló összeállításunkat azzal fejeztük be, hogy erősen csodálkoznánk, ha Hollywood nem csapna le Christoph Waltzra, a Becstelen brigantyk zseniális főgonoszára, akit Hans "zsidóvadász" Landa szerepéért a cannes-i filmfesztiválon már díjaztak is. Nem kellett sokáig várni az első hollywoodi felkérésre: legnagyobb örömünkre az évek óta régi önmaga paródiáját hozó Nicolas Cage helyett ő alakítja majd a Michel Gondry rendezte The Green Hornet rosszfiúját, a Seth Rogen megformálta főhős ellenlábasát. Waltz egy Chudnofsky nevű Los Angeles-i gengsztervezért játszik, aki megpróbálja a város különféle bandáit egyy ...

Eva Green heves vágya nem vezet jóra

Film2009.09.02, 12:54

Említettük már az Eva Green főszereplésével készülő Cracks című filmet, ami már csak azért is felkeltette az érdeklődésünket, mert Jordan Scottnak, Ridley Scott lányának a rendezői bemutatkozása (pár rövidfilm és sok reklám után). A Cracks-t a szeptember 10-én kezdődő torontói filmfesztiválon mutatják be, így hát a fesztivál honlapján már megtekinthető belőle pár kép. Az 1934-ben, egy bentlakásos lányiskolában játszódó film főhősét, Miss G-t Eva Green formálja meg. Miss G a kor szellemiségéhez képest veszélyesen szabados nézeteket valló tanárnő az iskolában, aki úgy véli, hogy a legfontosabb dolog az életben a vágy. Eva Greeen ...

Eva Green faarccal játszik Fliegaufnak

Archívum2009.08.03, 09:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zvDivh3D0s5pcF4m   Megjött Fliegauf Benedek Womb (Anyaméh) című, angol nyelvű filmjének előzetese. Mint korábban írtuk, a film egy nőről (Eva Green) szól, aki egy balesetben elveszíti a szerelmét (Matt Smith), és mivel úgy érzi, nem tud nélküle élni, megszüli a férfi klónját. Az előzetesben kicsit thrilleresre vették a figurát, Szatmári Péter operatőr (ő fényképezte a Dealer-t is) szépséges, kékesszürke képei, a nyugtalanító kísérőzene és Lénárt István ráncai paráztatnak. Sajnos a legfontosabb dolog nekünk nem működik: Eva Green a kifejezéstelenség és a túljátszás olyan keverékét mutatja, amit korábbaan ...

Fliegauf Benedek összebújik Eva Greennel

Film2009.04.09, 16:37

Egy hete írtuk meg a friss részleteket Fliegauf Benedek Womb című német-magyar koprodukcióban készülő filmjével kapcsolatban, melynek forgatása akkor a németországi Sylt-szigeteken folyt. A filmben Eva Green (Casino Royale) és Matt Smith egy szerelmespárt játszanak. Amikor Smith figurája meghal, a lány azt találja ki, hogy megszüli egykori pasija klónját, azonban ez nem bizonyul túl szerencsés ötletnek. Murray, Fliegauf, Green és Smith | Nézz még több képet! Az Inforg stúdiótól megkaptuk a sylti forgatáson készült képeket, melyeket idekattintva nézhetsz meg. A fotókon Fliegauf látható a két főszereplővel, valamint a ...

Megszüli a pasiját, de az már nem az igazi

Film2009.04.02, 19:30

Matt Smith Eva Green Fliegauf Benedek Womb című futurisztikus szerelmesfilmje március 10-e óta forog a németországi Sylt szigetén. Az Eva Green és Matt Smith főszereplésével készülő alkotás sztorijával kapcsolatban eddig csak annyit lehetett tudni, hogy egy gyászoló özvegyről szól, aki megpróbálja klónozni elhunyt férjét, de a Cineuropa mai cikkének tartalomleírása további érdekes részletekkel szolgál: Gyermekkori szerelem köti össze Rebeccát és Thomast, majd később (feltehetően egyetemi) diákként találkoznak újra és szenvedélyes viszony alakul ki köztük. A kapcsolatnak gyorsan vége szakad, ugyanis Thomas autóbalesetben meghall. ...

Eva Green játszik Fliegauf filmjében

Film2009.02.16, 17:57

A Variety információi szerint Fliegauf Benedek angol nyelvű bemutatkozásában (Womb - Anyaméh) Eva Green lesz a főszereplő. A francia Green az Álmodozók című Bertolucci-filmmel tört be hat évvel ezelőtt, majd azonnal nagy költségvetésű hollywoodi filmekhez (Mennyei királyság, Az arany iránytű) hívták és a legtöbben a Casino Royale Bond-lányaként ismerték meg. A színésznő azóta inkább független filmekhez adja a nevét, így annyira nem meglepő, hogy leszerződött Fliegauf sci-fijéhez. Eva Green A sztárszereplő részvétele valószínűleg azt is előrevetíti, hogy Fliegauf Benedek ezúttal nem olyan filmet fog forgatni, amit mozik ...

Osvárt Andrea: A sors a tenyerén hordozott

Film2007.01.19, 06:19

Osvárt Andrea éppen Magyarországon piheni ki egy kéthónapos tunéziai forgatás fáradalmait, a kocsiban Britney-t dönget, a Casino Royale-t zseniálisnak tartja, de Eva Green alakításától nincs elájulva. Miután a Vendégszobában kifaggatták olvasóink a bájos színésznőt, mi is elkaptuk egy miniinterjú erejéig.

Bond, se rázva, se keverve

Film2007.01.19, 06:31

A Casino Royale a legelső James Bond-sztori, a figura eredettörténete, amelyből megtudjuk, hogy ambiciózus proligyerekből hogyan lett a 007-es hidegvérű gyilkos és nőcsábász, és hogyan kapott rá a vodka martinira. Kár, hogy ezt végeérhetetlennek tűnő játékidővel, töménytelenül sok fölösleges jelenettel, és így végeredményben borzasztóan unalmasan sikerült csak vászonra vinni.

Nézz bele az új James Bond-filmbe!

Film2006.11.13, 14:17

Igaz, hogy itt Magyarországon csak december 7-től lehetünk részesei a legújabb James Bond-film izgalmainak, de mivel a Casino Royale-t Angliában már ezen a héten bemutatják, a forgalmazók elérhetővé tettek tizenegy rövid, angol nyelvű részletet a filmből a neten. Robbanások, száguldás, verekedés és flört - úgy tűnik, minden lesz, amit Bondtól megszoktunk, csak még inkább.

Csodáld meg James Bond kigyúrt felsőtestét!

Film2006.09.08, 17:50

Igaz, hogy a Casino Royale előzetesében Eva Green felhívja a figyelmet Daniel Craig formás fenekére, de azt egyelőre nem láthatjuk, csak a tökéletesen kigyúrt felsőtestét. A decemberben mozikba kerülő James Bond-film legújabb, igencsak ütős ízelítője már a neten.

Nézd meg az új Bond-film előzetesét!

Film2006.05.03, 14:45

Már megtekinthető a készülő James Bond-film, a Casino Royale első előzetese, amely ütős képsorokon mutatja be az új Bond tevékenységét: látunk repülőgépes üldözést, verekedést a férfivécében és Eva Green bájai is feltűnnek a tengerparti homokban.

Francia szépség lett az új Bond-lány

Film2006.02.20, 09:33

Végre megszületett a döntés: az érzéki Eva Green lesz Daniel Craig partnere a Casino Royale-ban. A titkosügynök ellenfelét a dán Mads Mikkelsen, CIA-s szövetségesét Jeffrey Wright alakítja majd.

Anyaszomorítók

Film2004.10.07, 17:10

Az olasz rendezőóriás, Bernardo Bertolucci neve egybeforrt az érzékiség tabuk nélküli ábrázolásával és a fiatal tehetségek felkarolásával. Neki köszönhetjük Liv Tylert (Lopott szépség) és Keanu Reeves istenséggé emelését (A kis Buddha) is. Álmodozók című legújabb filmjében e két védjegyét ötvözve buja játékokba kergeti fiatal sztárjait. Ismerjük meg tehát Bertolucci társtetteseit; az amerikai független filmek reménységét, Michael Pittet, a csodaszép francia hölgyet, Eva Greent és filmbéli bátyját, Louis Garrelt!

Francia színésznők Hollywoodban

Film2004.03.31, 15:40

Soha nem voltak még ennyire népszerűek a francia színésznők Hollywoodban, mint mostanában. Wolfgang Petersen például a német születésű, Párizsban élő Diane Krugert választotta ki Heléna szerepére a Trója című filmhez, P.J. Hogan pedig hosszas keresgélés után adta oda Gilinggalang szerepét Ludivine Sagnier-nek a Pán Péter történet legújabb megfilmesítésében.

Tabukat feszeget a vágatlan Bertolucci-film

Film2004.01.13, 15:29

Az egyik nagy filmstúdió vakmerő lépésre szánta el magát azzal, hogy bemutatja Bernardo Bertolucci The Dreamers című filmjének vágatlan változatát. Az alkotás a szigorú NC-17 besorolást kapta, s ezzel hat év óta az első film, amelyben ennyire merész képek láthatóak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő