eurózóna

címke rss

Felcsillant a remény Európa számára

Gazdaság2016.01.26, 13:10

Az eurózóna gazdasága idén a tavalyit némiképp meghaladó ütemben bővülhet, jóllehet a gazdasági fellendülést 2015-ben segítő ciklikus hatások 2016-ban már nem támogatják olyan intenzíven a növekedést. Szerepüket átvehetik a strukturális reformok és az ezek nyomán javuló termelékenység – írják a Pioneer Investments londoni elemzői 2016-os európai előrejelzésükben.

Az eurójegybank az idővel és a világgal is harcol

Gazdaság2016.01.18, 09:06

A jelenlegi gazdasági és piaci környezetben nem lesz könnyű dolga az Európai Központi Banknak a heti kamatdöntő ülésén. A csütörtöki találkozón ugyanis felmerülhet a kérdés, jelezzenek-e további élénkítéseket, miközben az infláció alig emelkedik, az ipari termelés gyenge, a növekedés pedig lassú.

Van még lejjebb: nagy bukások jönnek idén is

Archívum2016.01.11, 14:02

A világ legrosszabbul teljesítő gazdaságai számára, úgy tűnik, az idei év sem hoz megnyugvást és felemelkedést. Mi több, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok szerint egyesek számára 2016 csak még több csalódást hozhat 2015 után. Magyarországon az idén 2,4 százalékos növekedést várnak a felmérésben megkérdezett elemzők.

Hatalmas bajok lehetnek a mélyben

Archívum2015.11.25, 16:46

Amikor Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke 2012-ben megfogatta, hogy mindent megtesz a valutaövezet jövőjéért, ami csak szükséges, mindössze egy bizalmi trükköt vetett be – állítja Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász. Meglátása szerint Draghi ezzel csak az eurózóna hibásan megtervezett rendszerét igyekezett palástolni.

Szabadulnak a német állampapíroktól a kínaiak

Archívum2015.11.03, 16:06

A kínai vezetés elkezdett kitárazni a náluk lévő német állampapírokból, de ez mégsem adott okot a pánikra, hisz az Európai Központi Banknak a kiárusítás épp kapóra jött, ugyanis kifogyóban volt a felvásárolható magas minősítésű értékpapírokból.

Egyre nagyobbak az ellentétek az eurózónán belül

Gazdaság2015.10.26, 17:01

Európa válsága a legveszélyesebb szakaszába léphet – mondja Jánisz Varufákisz, volt görög pénzügyminiszter. Miután ugyanis Görögországgal elfogadtattak egy újabb mentőcsomagot, más harcvonalak kezdenek kirajzolódni. Ahogy ugyanis a menekültválság kiélezi a tagállamok eltérő gazdasági kilátásait, illetve a periféria országokban tapasztalható igen magas munkanélküliséget, a gazdaságpolitikai vezetők által felvázolt utak egyre veszélyesebben térnek el egymástól.

Siratja a lengyeleket az eurózóna

Gazdaság2015.10.22, 08:18

Kelet-Közép-Európa legsikeresebb gazdasága vasárnap választ. Az eurószkeptikus Jog és Igazságosság Párt (PiS) szinte borítékolható, hogy váltja az euró bevezetésében éllovas Polgári Platformot. Nagyobb veszteség lenne ez a valutaövezetnek, mint a görögök csődje.

Még mindig fáj az eurózóna feje a görögök miatt

Gazdaság2015.10.09, 10:40

Az eurózóna tagjai egyetértenek abban, hogy Görögország számára adósságszolgálati plafont vezessenek be, az összeg a görög éves bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékának felelne meg - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke helyi idő szerint csütörtökön Limában.

Saját magát húzza a mélybe Európa

Gazdaság2015.10.07, 10:40

Európa társadalmi stabilitása jelenti az igazi gyökerét a kontinens gazdasági gyengélkedésének – hangsúlyozták neves közgazdászok a Bloomberg londoni konferenciáján. Meglátásuk szerint az elöregedő társadalmak miatt nem tud Európa alkalmazkodni a változó világhoz.

Európa sorsa múlhat a görög választáson

Gazdaság2015.09.20, 08:16

Ha a vasárnapi választások után alakuló új görög kormány nem tartja be a hitelezőkkel kötött megállapodást, ismét a csőd szélére kerülhet az ország, ismét felmerülhet az euró elhagyása, sőt az eurózóna széthullása is. A két nagy politikai erő be akarja tartani a megállapodást, de kérdéses, hogy képes lesz-e bárki kormányt alakítani. Októberben lesz a mentőcsomag első felülvizsgálata, amin a következő részlet kifizetése múlik. Az Európai Központi Banknak pedig azt kell megállapítania, mennyi pénzt kell a görög bankrendszerbe nyomni, hogy megálljon a lábán.