Eurovíziós Dalfesztivál

címke rss

Tied 2020 legjobb magyar slágere? - Elindult a jelentkezés A Dal 2020-ra

Life.hu2019.10.26, 14:03

Az év magyar slágerét keresi a Duna Televízió A Dal 2020 című műsorában. A show kilencedik évada számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket. A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

Elkészült a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál előzetese

Tévé2019.10.25, 12:57

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált a holland Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával, így 2020-ban az ő országa rendezheti a következőt - a dalverseny helyszíne Rotterdam lesz. Az első előzetes videó most lett nyilvános, felelevenedik benne Hollandia múltja és jelene, és többször megjelenik a jövő évi verseny szlogene is, az Open up, vagyis a Nyílj meg.

Erre számíthatunk a jövő évi Hollandiában megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon - Videó

Life.hu2019.10.25, 08:00

Jövőre Hollandia rendezi meg az Eurovíziós Dalfesztivált, mivel idén az ő versenyzőjük, Duncan Laurence végzett az első helyen, Arcade című dalával.

Pápai Joci köszönetet mondott rajongóinak

Life.hu2019.10.11, 09:17

Pápai Joci egy régebbi fotóval nosztalgiázott a közösségi oldalán.

Meglepő név az Eurovíziós Dalfesztiválon

Tévé2019.08.10, 12:24

Pierce Brosnan is benne lesz a Eurovision című tévéfilmben, amely – nem meglepő módon – az Eurovíziós Dalfesztiválon fog játszódni.

EFOTT 2019: Siklósi Örs, az AWS énekese az esküvője részleteiről beszélt a Life.hu-nak

Life.hu2019.07.16, 11:45

Soha nem csalná meg feleségét Siklósi Örs, az AWS énekese, de azt mondja, a rockerkedésnek megvannak a maga szabályai. Így a koncert utáni bulizás még belefér egy férj életébe is. Az Eurovíziót is megjárt AWS zenekar frontembere nemrégiben házasodott. Az EFOTT-on a Life.hu-nak mesélt az esküvő részleteiről, valamint arról is beszélt, hogy mikorra tervezik első gyermeküket.

Bayer Friderika depresszióba esett az Eurovízió után

Archívum2019.05.30, 14:11

Hiába lett nagyon sikeres Bayer Friderika az Eurovíziós Dalfesztivál után, depresszióba esett: halálfélelme volt. 

Több mint 180 millióan látták az Eurovízió döntőjét

Tévé2019.05.29, 14:10

Még csak most jöttek ki az idei Eurovíziós Dalfesztivál összesített nézettségi adatai, 40 régióban több mint 180 millióan figyelték a verseny döntőjét a tévében.

Botrány: újraszámolták a pontokat az Eurovíziónál

Tévé2019.05.25, 14:18

Emberi hiba történt a közlemény szerint.

Érvénytelenítették az Eurovíziós Dalfesztivál pontjait

Life.hu2019.05.25, 10:35

Hatalmas hiba történt a zsűripontok adásakor az Eurovíziós Dalfesztiválon. Érvényteleníteni kellett a pontokat, ez pedig az eredményre is hatással van.