euróválság

címke rss

Soros: A görög adósságot így megette a fene

Gazdaság2013.10.08, 17:49

Az eurókrízisnek akár már vége is lehetne, ha bizonyos országok és intézmények nem ragaszkodnának foggal-körömmel rég meghaladott tabukhoz és tévhitekhez – véli Soros György.

Rengeteg a görög munkanélküli

Gazdaság2013.06.13, 14:51

Újabb csúcsra szökött fel a munkanélküliség Görögországban az első negyedévben.

Próba szerencse alapon mentették Görögországot

Gazdaság2013.06.07, 11:09

Az IMF önkritikája a görög válságkezeléssel kapcsolatban csak egy első csomagra vonatkozott a német pénzügyminiszter szerint.

Lassan szakítani kellene az IMF-fel

Gazdaság2013.05.08, 16:06

Az Európai Központi Bank egyik vezetője szerint az EU-nak hamarosan magának kell megoldania a válságot Európában, az IMF-től pedig lassan el kéne távolodnia Brüsszelnek a válságkezelésben.

Fúrja az eurót az azt bevezető miniszter

Gazdaság2013.05.06, 15:54

Oskar Lafontaine 1999-ben német pénzügyminiszterként részt vett az euró bevezetésében, most viszont úgy véli, az euróövezet ebben a formában nem maradhat fenn. Aggódik, mi lesz, ha a déliek fellázadnak a német hegemónia ellen.

A németek a világ ellen

Gazdaság2013.04.28, 16:15

Lassan csak a legközelebbi szövetségeseikre számíthatnak a németek a megszorításokban, már az EU vezetői is a növekedést helyeznék a fókuszba. Európa legerősebb országa nélkül nehéz lesz irányt váltani - talán ha a saját bőrén érzi a megszorítás hátrányait, beadja a derekát.

Barroso: Elég a megszorításból!

Gazdaság2013.04.22, 18:42

Az Európai Bizottság elnöke szerint helyes a takarékoskodás, de ha nincs támogatottsága, nem lehet folytatni. Jöhet a növekedésösztönzés.

Keresik a ciprusi csomag hiányzó milliárdjait

Gazdaság2013.04.12, 13:54

Összeültek az eurózóna vezetői, hogy kitalálják, honnan lesz plusz 6 milliárd euró Ciprus megmentésére. Az EU és az IMF nem hajlandó még több pénzt adni, lehet, hogy az országnak dobra kell vernie az aranyát.

Szlovénia és Szlovákia követheti Ciprust

Gazdaság2013.03.27, 20:00

Más kisebb eurógazdaságok megingására számítanak londoni elemzők, akik szerint Szlovénia, Szlovákia, vagy Málta lehet a következő a sorban Ciprus után.

Az orosz elitet kirabolják

Vélemény2013.03.26, 13:39

Az elmúlt napok Ciprussal kapcsolatos orosz magatartása szép példája annak, hogy mégoly stabil vezetésű nagyhatalmak is miként változtatják meg gyökeresen az álláspontjukat akár pár nap alatt. Moszkva végül többnapos tárgyalások ellenére sem volt hajlandó segíteni a bajba jutott szigetországon, noha korábban épp az ő kölcsönei tartották a felszínen, és az uniós döntésig maga is aktívan lobbizott egy mentőcsomagért. Mi történhetett?

A mintaszomszéd felett is ott lebeg a bárd

Gazdaság2013.03.25, 21:43

Talán Szlovénia lesz az - latolgatják az elemzők a következő mentőcsomagra szoruló ország kilétét. A Kelet-Európából az eurót elsőként bevezető, irigyelt mintaállam mára oda jutott, hogy meghaladhatja az erejét az állami bankok megsegítése. Alighanem kiárusításba kell kezdenie, ha egyedül akarja megoldani.

Húsz százalékot buknak a gazdagok Cipruson

Gazdaság2013.03.23, 20:11

A ciprusi kormány megállapodott az EU-val és az IMF-fel arról, hogy a Bank of Cyprus 100 ezer euró feletti betéteire húsz százalékosat, a többi bankban levő hasonló nagyságú pénzre pedig négy százalékos adót kell majd befizetni.  

A ciprusi bankbetétek negyedét is elvehetik

Gazdaság2013.03.23, 15:06

Péntek este már jóváhagyták a tőkemozgások korlátozását, az azonban egyelőre kérdés, hogy mikor kezdődik parlamenti vita a bankbetétek egyszeri megadóztatásáról. A ciprusi pénzügyminiszter azt mondta: az ország legnagyobb hitelintézetében, a Bank of Cyprusban elhelyezett 100 ezer euró feletti betétekre 25 százalékig terjedő egyszeri illeték kiszabását tervezik.

Esti döntésre vár Ciprus

Gazdaság2013.03.22, 18:51

Ciprus egész délután politikusai döntésére vár, hogy végül milyen formában teremtik elő azt a 10 milliárd eurót, amelyet az országnak önrészként vállalnia kell egy európai mentőcsomagért cserébe. Már délután úgy látszott, hogy órákon belül megszülethet a döntés.

Ciprus hétfőig kapott haladékot

Gazdaság2013.03.21, 13:23

Az Európai Központi Bank (EKB) nyíltan nyomást gyakorolt csütörtökön azzal a bejelentésével, hogy ha a következő napokban nem születik megoldás a ciprusi bankválságra, akkor hétfőtől nem biztosít rendkívüli pénzforrásokat a ciprusi bankoknak.

Medvegyev: Nem kiszámítható az EU

Gazdaság2013.03.21, 12:04

A ciprusi betétadó ötlete arra indítja Oroszország vezetőit, hogy átgondolják, akarják-e euróban tartani az ország devizatartalékait. Ha Ciprusnak lehet ilyet javasolni, lehet másnak is - vetette fel Dmitrij Medvegyev kormányfő.

A ciprusiak keresik a vészkijáratot

Gazdaság2013.03.20, 11:04

Egy új terv kidolgozásán dolgoznak Cipruson, miközben a pénzügyminiszter Moszkvában tárgyal. Az ország vezetőinek az államcsődöt kell valahogy elkerülniük.

252 forint felett járt a svájci frank

Gazdaság2013.03.18, 15:33

Több mint egy éve nem volt olyan gyenge a forint a svájci frankkal szemben, mint ma, mert bizonytalanságot hozott a ciprusi mentőakció. Az euró 308 forint felett is járt.

A gazdagok pénzére hajtanak Cipruson

Gazdaság2013.03.18, 10:56

A 30 millió forint alatti bankbetétekre már csak 3 százalékos illetéket vetne ki a ciprusi kormány egy kiszivárgott javaslat szerint. Az oroszoknak nagyon nem tetszik a terv, délután újabb körben egyeztetnek az uniós pénzügyminiszterek.

A ciprusi elnök zsarolást emleget

Gazdaság2013.03.17, 22:02

A ciprusi elnök a tévében azt mondta: az eurócsoport tagjai zsarolásszerűen állították választás elé: vagy adót vetnek ki a bankbetétekre, vagy csődbe megy az ország. Kompenzációt ígért azoknak, akik a bankban hagyják a betétüket. Cipruson vasárnap, amikor

Megrohanták a ciprusi bankokat a betétadó hírére

Gazdaság2013.03.17, 10:15

Kisebb roham indult a bankbetétekért Cipruson annak hírére, hogy az EU a betétek megadóztatását szabta az országot kisegítő pénzügyi csomag feltételéül. Az ügyfelek azonban hoppon maradtak, nem tudták kivenni a lekötött pénzüket.

Leépít a Danone

Gazdaság2013.02.19, 22:59

Annyira nem megy a Danone-nak Dél-Európában, hogy közel ezer embert elküld európai vezetői, irodistái közül.

Egyre mélyebben a szlovének

Gazdaság2013.02.18, 15:34

Egyre erősebb hatásai vannak a gazdasági válságnak Szlovéniában. A munkanélküliség nő, az export várhatóan tovább csökken, a recesszió egyre mélyebb lesz.

Orbán Viktor: Az európai válság vitte el a növekedést

Itthon2013.02.15, 09:30

A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, eldőlt, hogy Magyarország az IMF nélkül is meg tud állni a lábán. Orbán Viktor indokoltnak tartja, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással, kormányátalakításról azonban nem tud.

Mit ugrálnak már megint a britek?

Nagyvilág2013.02.01, 14:17

Elsősorban a hazai kedélyeket próbálta meg megnyugtatni a brit miniszterelnök azzal, hogy népszavazást ígért Nagy-Britanniának az uniós tagságról, de a lépés egész Európában felfordulást okozhat. Mekkora kockázatot vállalnak a britek az elszakadás lebegtetésével, és meddig megy el az EU, hogy megtartsa az egyik legerősebb és legproblémásabb tagországát?

Soros: Ebből még devizaháború is lehet

Gazdaság2013.01.25, 16:44

Soros György szerint Németország devizaháborúba sodorhatja a világot. Mindenki más a monetáris lazitás hisz, a németek viszont makacsul megszorítanak - érvelt a davosi világgazdasági fórumon.

Csak a görögök pesszimistábbak nálunk

Gazdaság2013.01.08, 13:30

Magyarországon a munkavállalók 78 százaléka számít a gazdasági helyzet további súlyosbodására a Randstad munkaerő-piaci szolgáltató felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy a görögök után a magyarok látják a legsötétebben a jövőt.

Emiatt főhet a fejünk jövőre

Gazdaság2012.12.26, 16:01

A válságnak még aligha van vége, az optimistább és a vészmadár lelkületű elemzők egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy rosszabb év lesz-e 2013, mint az idei. Annyi azért látszik, hogy ha az utóbbi hónapok kedvező folyamatait semmi sem zökkenti ki, okkal remélhetjük, hogy jövőre erőre kap a világgazdaság néhány fontos, még gyengélkedő központja. De van-e ennek valós esélye?

Behúzták a féket Európa vezetői

Itthon2012.12.14, 15:02

Nyugodt, nem kapkodós tanácskozásra lehet számítani - szóltak a jóslatok az idei utolsó uniós csúcstalálkozó előtt. A sürgős beavatkozás szükségességétől ezúttal nem zavartatott vezetők annyira nem siettek, hogy néhány konkrét intézkedés későbbi napirendre tűzése mellett az eredetileg tervezett menetrend elfogadása helyett egy új menetrend kidolgozásában egyeztek meg.

Uniós bankfelügyelők kukucskálnak majd be hozzánk is, ha akarjuk, ha nem

Nagyvilág2012.12.13, 19:09

Kivár a magyar kormány abban a kérdésben, hogy csatlakozzon-e az eurózóna helyzetének javítását célzó, várhatóan 2014 elején felálló közös bankfelügyelethez. Ez csak a valutaunióhoz tartozó államok esetében lesz kötelező, de hiába maradnánk ki, az itt lévő eurózónás bankokon keresztül hozzánk is be fognak szivárogni a z uniós bankfelügyelők.

Csendben készülget az Európai Egyesült Államok

Nagyvilág2012.12.13, 12:36

Magyarország sorsa is múlik azon, mire jutnak ma kezdődő tanácskozásukon az Európai Unió vezető politikusai. Muszáj lenne kitalálni valamit az európai gazdaság problémáinak enyhítésére. A tagállamoknak előbb-utóbb le kell mondaniuk önállóságuk néhány eleméről, de legalábbis lehetővé kell tenniük, hogy az EU a mostaninál jobban beleszólhasson az életükbe.

Ciprus Görögországnál is hamarabb eleshet

Gazdaság2012.11.22, 15:50

Nem Görögország, hanem Ciprus lehet londoni elemzők szerint az első euróövezeti állam, amely képtelen törleszteni, és ezzel valószínűleg a valutauniós tagsága is megszűnhetne.

Leépítésre készülnek a németek

Gazdaság2012.11.19, 14:52

A német foglalkoztatottsági csoda elérte a határait, jövőre a német vállalatok 28 százaléka dolgozókat készül elbocsátani, és csak 20 százalékuk tervez létszámbővítést - áll az Institut der deutschen Wirtschaft (IW) gazdaságkutató hétfőn közzétett őszi felmérésében.

Itt vannak a harmadik megszorítócsomag részletei

Gazdaság2012.11.16, 19:31

Kilencvenmilliárdos megszorítócsomag részleteit hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium. Nő az energiaszolgáltatók terhe, többet várnak a közműadótól és a Szerencsejáték Zrt.-től.

Az eddigi legnagyobb szervezett sztrájk zajlik Európában

Nagyvilág2012.11.14, 16:22

Számos európai uniós ország munkavállalója csatlakozott a szerdára meghirdetett, első páneurópai sztrájkhoz. Spanyolországban a dolgozók 80 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben, a közlekedés több helyen összeomlott. Madridban és Milánóban a tünetők összecsaptak a rendőrökkel, Rómában tüntető tanárok kartonpapír-feszületre kötözték magukat. A sztrájkokhoz hozzászokott görögök egyelőre csendesen tiltakoznak.

A németek bezzeg osztogatnak

Gazdaság2012.11.14, 09:48

Németország választásokra készül, Angela Merkel pedig úgy döntött, hogy osztogatásba kezd. Kapnak a kispénzű nyugdíjasok, a gyereküket a bölcsőde helyett otthon nevelő szülők, és megszűnik a vizitdíj. Így sem biztos, hogy a pénzeső elég lesz a jövő évi újraválasztáshoz. A német közgazdászok prüszkölnek, angol és amerikai kollégáik viszont már rég ezt várták Merkeltől.

Leminősítéssel fenyegetik Szlovéniát

Gazdaság2012.11.06, 10:52

Drasztikus leminősítés várhat Szlovéniára, ha az ellenzéknek sikerül megakadályoznia bizonyos reformterveket. A kormány azt igyekszik elkerülni, hogy külföldi segítségre szoruljon.

Szuperszerda jön

Gazdaság2012.11.06, 16:00

Több sorsfordító döntés is november 7-én szerdán dől el. Magyrar idő szerint hajnalban kiderülhet ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Koradélután eldől, hogy az Európai Bizottság szükségesnek lát-e egy újabb magyar megszorító csomagot, este pedig az athéni parlament szavaz az ottani megszorításokról - ha elbukna a javaslat, újra fellángol az euróválság. Ráadásként a magyar kormány dönthet az önkormányzati adósságok átvételéről.

G20: Ebből mind baj lehet

Gazdaság2012.11.05, 10:07

Szerencsétlenül választották meg a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő országok pénzügyminisztereinek találkozóját. Több nagyágyú el sem ment, így várhatóan érdemi döntést sem hoznak majd. A résztvevők az európai adósságválsággal és az USA tetemes államháztartási hiányával foglalkoznak majd.

Három év pangás jöhet Európában

Gazdaság2012.11.05, 11:19

Csak egy-két nagy gazdaság lesz képes növekedésre a következő három évben az euróövezetben londoni elemzők szerint. A többség recesszióban lesz, ami a magyar növekedést is kétségessé teszi.

Autóipari mentőcsomagot tervez az EU

Gazdaság2012.11.04, 13:35

Mentőövet dob a válságba jutott európai autógyáraknak az Európai Bizottság - értesült a német Focus magazin. Az autógyártó cégek az összesen 80 milliárd eurós (22 400 milliárd forintnyi) fejlesztési alapból kapnának pénzt, a gyárbezárások hatásait pedig szociális programokkal enyhítenék.

Pofont kapott a legnagyobb francia bank

Gazdaság2012.10.26, 10:11

Romlott a francia bankrendszer helyzete az egyik hitelminősítő szerint, elsősorban az ingatlanpiaci tendenciák miatt. Rossz jel az euróválság kezelésére nézve.

Merkel: Több hatalmat az uniónak!

Gazdaság2012.10.18, 16:01

A német kancellár vétójogot adna az uniós pénzügyi biztosnak a nemzetállamok költségvetés felett. Görögországot a lassú reformokért bírálta.

Bajnai a tanulatlanok tömegére is építene

Gazdaság2012.10.16, 16:00

A volt miniszterelnök szerint Magyarország több fontos tartalékát is felélte az elmúlt években. A gazdasági kilábaláshoz bizalom, hitel kell, az IMF-megállapodás pedig fel van fújva.

Óriáshitelből törne ki a Panasonic

Gazdaság2012.10.16, 12:19

Tavalyi rekordvesztesége után idén már nyereséget tudott felmutatni a Panasonic. A japán óriás most egy több mint 1600 milliárd forintos hitellel próbál kitörni szorongatott helyzetéből.

Orbán már az eurózónán kívül látja a görögöket

Itthon2012.10.12, 01:07

Orbán Viktor szerint Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, ha elmaradnak a mélyreható reformok - írta a Die Welt nevű német napilap csütörtök este internetes kiadásában, a magyar miniszterelnökkel folytatott háttérbeszélgetésből idézve.

Olcsó hamburgerekkel küzd a McDonald's

Gazdaság2012.10.15, 15:17

A McDonald's kuponokkal és takarékos menükkel próbálja megtartani fogyasztóit legfontosabb európai piacain. A kérdés, hogy a nyereség ezt mennyire sínyli meg.

Hétezer rendőr vigyáz Merkelre Athénban

Nagyvilág2012.10.09, 11:14

Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Angela Merkel német kancellár keddi Athéni látogatása előtt. Hétfőn este már ezrek voltak az utcán a görög fővárosban, hogy a megszorítások és Merkel keddi látogatása ellen tiltakozzanak.

Megsarcolja a gazdag franciákat Hollande

Gazdaság2012.09.28, 16:30

Példa nélküli megtakarítást kér jövőre a francia kormány a lakosságtól annak érdekében, hogy az államháztartási hiány 2013-ban ne haladja meg a GDP-arányos 3 százalékot. A pénteki kormányülésen elfogadott költségvetési tervezet 36,9 milliárd eurós adóemelést és kiadáscsökkentést irányoz elő.

Előző
Következő