euróválság

címke rss

Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?

Nagyvilág2012.05.07, 08:09

Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert meg. Súlyos veszteségeket szenvedtek közben a görög parlamenti választáson is a fájdalmas intézkedések mellett elkötelezett eddigi kormánypártok.

A spanyolok szerencséje: nem csalnak annyit

Gazdaság2012.05.04, 13:08

Az utóbbi hetekben az új Görögországként emlegetett Spanyolország némelyik problémája valóban hasonlít azokra, amelyek miatt a görög állam nehéz helyzetbe került, de a két gazdaság több jellemzője jelentősen eltér egymástól - például a korrupció és a versenyképesség terén. Ettől azonban még igaz, hogy a spanyol aggodalmak miatt nem javasoltak az euróbefektetések - áll a K&H Alapkezelő pénteki elemzésében.

Most ne legyen igaza Soros Györgynek!

Gazdaság2012.04.30, 11:21

Egy ideje egyre extrémebb, nemcsak az eurózóna, hanem az egész Európai Unió végét jövendölő nyilatkozatokkal borzolja a befektetők idegeit Soros György. Pesszimizmusával azonban nincs teljesen egyedül, és a közelmúltban volt a válságnak olyan epizódja, amelyben igaza lett. Azt állítja, nem érdeke az euró gyengítése.

Kínai segítséggel gyűrné le az euróválságot Orbán

Itthon2012.04.26, 14:22

A második világháború utáni újjáépítéshez hasonlítható Európa mostani átépítése, amihez új szövetségesekre van szükség, köztük Kínára - mondta Orbán Viktor egy lengyelországi találkozón.

Határozott reformokat vár az eurózónától az IMF

Gazdaság2012.04.22, 15:11

További határozott reformokat vár az eurózóna országaitól a Nemzetközi Valutalap. Az IMF szerint az adósság csökkentésére, a bankrendszer stabilizálására és más, alapvető reformokra is szükség lenne ahhoz, hogy megnyugtassák a pénzügyi piacot, visszaszerezzék a bizalmat és serkentsék a növekedést.

Százmilliárdokkal turbózzák fel az IMF-et

Gazdaság2012.04.21, 01:51

A G20 országcsoport több mint 430 milliárd dolláros új hozzájárulásával jelentősen megnő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válságkezelő pénzügyi alapja - erről egyeztek meg pénteken Washingtonban a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő csoport képviselői.

Reformokat vár Európától az amerikai pénzügyminiszter

Gazdaság2012.04.21, 20:29

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerint üdvözlendő, hogy a G20 csoport tagjai több mint 430 milliárd dollárt ajánlottak fel az IMF válságkezelő alapjába, azonban Európától további reformokat vár az adósságválságának leküzdésére. Londoni elemzők szerint a megemelt IMF-keret sem oldja meg az euróövezeti válságot.

Nem fordítottak hátat Spanyolországnak a befektetők

Gazdaság2012.04.19, 13:40

A rövid lejáratú kincstárjegyeké után a tízéves spanyol államkötvény hozama is emelkedett csütörtökön, de a kereslet viszonylag magas volt. A spanyol adósságfinanszírozással kapcsolatos félelmek egyelőre nem igazolódtak be.

Drágábban adtak hitelt a spanyol államnak

Gazdaság2012.04.17, 12:52

November óta először emelkedett a 12 és 18 hónapos kincstárjegyek átlaghozama a keddi spanyol állampapír-aukción - jelentette internetes oldalán a Bloomberg hírügynökség.

Soros: Halálos szakaszba lépett az euróválság

Gazdaság2012.04.13, 08:51

Nemhogy enyhült volna, hanem egyértelműen rossz irányt vett az utóbbi időben az európai adósságválság, a folyamat most már az Európai Unió létét fenyegeti - írta a Financial Timesban megjelent cikkében Soros György magyar származású amerikai milliárdos.

Milliárdokat veszítettek a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2012.04.06, 19:07

Kilencmilliárd dollárt veszítettek a világ leggazdagabb emberei egy hét alatt az európai adósságválság miatt. A világ leggazdagabb embere, Carlos Slim 1,5 milliárd dollárt veszített, Bill Gates 558 milliót.

Nyolcszázmilliárd euró védi Európát

Gazdaság2012.03.30, 16:08

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa pénteken Koppenhágában megállapodott az EFSF/ESM támogatási alapok rendelkezésére álló összeg 700 milliárd euróra emelésében - írja az Eurogroup újságíróknak kiosztott közleménye.

Látja az euróválság végét Monti

Gazdaság2012.03.28, 15:13

Az olasz miniszterelnök és a német kancellár is a válság végéről beszél, de a Moody's egyik elemzője szerint csak hivatalból optimisták. Mario Monti szerint a németek és a franciák tehetnek a válságról.

Kevesebb pénzt adna az IMF a második görög mentőcsomagra

Gazdaság2012.03.11, 15:18

Arányaiban jóval kisebb összeggel járulna hozzá az IMF a Görögországnak szánt második mentőcsomaghoz. A szervezet egyre kockázatosabbnak tartja a hitelezést.

A gazdasági növekedés az EU-csúcs középpontjában

Nagyvilág2012.03.01, 23:28

Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos értekezlete, amelynek középpontjában a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló törekvések állnak. A csúcs előtt brüsszeli források szerint sikerült egyezségre jutni Romániával Szerbia tagjelölti státuszát illetően, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportja pedig bejelentette: Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatócsomaghoz.

Európai bankok adósosztályzatán rontott a Moody's

Gazdaság2012.02.16, 08:56

"Nagyon nehéz" működési környezetre hivatkozva jelentett be negatív hitelminősítői lépést több mint száz európai bankra a Moody's.

Törik-e a német-francia tengely?

Vélemény2012.02.15, 10:06

Nagy erőkkel támogatja a német kancellár a francia elnökválasztási kampányban a jelenlegi államfőt, aki a német gazdasági csoda lemásolását ígéri a franciáknak. Fennmarad-e Merkozy uralma Európában?

Kilenc EU-s ország adósosztályzatán rontott a Moody's

Gazdaság2012.02.14, 12:17

Egyre inkább gyengülnek Európa makrogazdasági kilátásai, amely veszélyezteti a takarékossági programok végrehajtását - indokolta kedd hajnali döntését a hitelminősítő.

Több euró, kevesebb demokrácia?

Vélemény2012.02.13, 11:21

Az eurózóna új költségvetési szabálya - amelyet Orbán Viktor nem fogadott el, aztán mégis - felveti a kérdést, hogy Magyarország csatlakozhat-e az euróövezethez. A paktum önmagában nem oldja meg az eurózóna válságát, viszont meggyengíti a demokráciát.

Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel

Gazdaság2012.02.12, 15:39

A magyar származású üzletember, Soros György szerint a bajba került uniós országokat tőkeinjekcióval kellene segíteni, nem csak szigorú takarékoskodást elvárni tőlük. A befektető egy német hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutalap nélkül kellene megoldani az Európai Unió országainak gazdasági problémáit.

A megszorítások miatt tüntetnek Athénban

Nagyvilág2012.02.10, 19:23

Összecsaptak Athénban a megszorítások miatt sztrájkolók a rohamrendőrökkel, miközben az általános sztrájk miatt két napra leállt a közszolgáltatások nagy része. A kormány bomlófélben, pénteken négy miniszter jelentette be lemondását.

A csehek már recesszióban

Gazdaság2012.02.10, 18:52

A Capital Economics londoni elemzőcég szakértői előrejelzésükben azt jósolják, hogy a recesszió az idén még mélyül Csehországban és Magyarországon is. Csehország a kelet-közép európai régió azon országai között van, amelyek a leginkább megszenvedték az euróövezeti kereslet múlt év végi zuhanását.

Matolcsy: Az eurónak jobb lenne a déliek nélkül

Gazdaság2012.02.09, 10:34

Matolcsy György a Heti Válaszban arról ír, hogy Németországnak és az egész Európai Uniónak is jobb lenne, ha a déli országok az eurózónán kívül lennének. A nemzetgazdasági miniszter szerint Közép-Európa történelmi esélyt kapott arra, hogy helyet cseréljen a mediterrán gazdaságokkal.

Két hét alatt kell 300 millió eurót spórolnia Görögországnak

Gazdaság2012.02.09, 09:00

Több mint 20 százalékkal csökkentik a minimálbért Görögországban, de az újabb mentőcsomagért cserébe 15 nap alatt 300 millió eurót kell meghúznia a görög kormánynak a nyugdíjkifizetéseken.

Kitalálták a görögök, hogyan akarnak megszorítani

Gazdaság2012.02.09, 15:14

Az újabb görög mentőcsomagnak eddig az volt a fő akadálya, hogy a megszorítások pontos részleteiről nem tudtak megállapodnia koalíciós pártok. Az kiszivárgott hírek szerint megszületett az egyezség. 

Juncker: Márciusban csődbe mehet Görögország

Gazdaság2012.02.05, 15:36

Nem lesz második görög mentőcsomag, ha az athéni kormány nem teljesíti vállalásait - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az eurócsoport vezetője, aki szerint ebben az esetben Görögország márciusban csődöt jelenthet. A luxemburgi miniszterelnök szerint az EU, az IMF és az Európai Központi Bank nem enged abból, hogy privatizálni kell a görög állami vagyon egy részét, és csökkenteni a béreket.

A görög euró csúnya vége

Vélemény2012.02.02, 15:13

A pénzügyi unió elhagyása valószínűleg a legzavarosabb folyamat, amibe egy ország csak belekezdhet. Ahhoz, hogy egy ország képes legyen kilépni az euróból, fel kell függesztenie a demokráciát. Görögország vagy Portugália hamarosan ilyen helyzetbe kerülhet. Hogyan lehet kiszállni az eurózónából?

Egy osztrák döntés miatt lesz kevesebb hitel Magyarországon

Gazdaság2012.01.31, 16:33

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság vezetője szerint még nem érte el teljes egészében Kelet-Európát az euróövezeti adósságválság. Lars Thunell úgy egy interjúban úgy fogalmazott: az, hogy az Európai Központi Bank több pénzt pumpál a gazdaságba, szükséges és helyes lépés volt, ugyanakkor önmagában nem oldja meg a válság okozta helyzetet.

Miért szállt be mégis az új uniós paktumba Orbán?

Itthon2012.01.31, 13:22

Orbán Viktor először még parlamenti tárgyalás nélkül nem akarta aláírni az Európai Unión belül létrejövő új együttműködést, hétfőn mégis csatlakozott az erről szóló megállapodáshoz. Mit jelent a formálódó szerződés Magyarország számára, és miért gondolta meg magát a magyar miniszterelnök?

A görög csőd árnyékában tartják 2012 első uniós csúcsát

Gazdaság2012.01.30, 15:09

A költségvetési fegyelem szigorítását előíró uniós paktum, valamint a pénzügyi stabilitási mechanizmus is szerepel a hétfői uniós csúcs napirendjén, ahol a többi között arra is próbálnak megoldást találni, hogy miként lehet költségvetési szigort elérni a növekedés veszélyeztetése nélkül. Az uniós vezetőknek dönteniük kell arról is, hogy hajlandók-e ismét a zsebükbe nyúlni Görögország megmentése érdekében.

Két állam nem csatlakozik az új EU-paktumhoz

Gazdaság2012.01.31, 08:49

Két ország nem írta alá az szorosabb költségvetési együttműködésről szóló szerződést, Nagy-Britannia és Csehország. Orbán szerint az Unió Magyarország számára kedvező irányba fordult, miközben az adóharmonizáció kikerülése miatt Magyarország is csatlakozhatott a paktumhoz. A hétfői EU-csúcson az állam- és kormányfők döntöttek arról, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt váltó pénzügyi stabilitási mechanizmus júliusban kezdi meg működését, várhatóan 500 milliárd eurós hitel- és garanciakerettel.

Németország gyámság alá helyezné Görögországot

Gazdaság2012.01.28, 13:38

Németország azt szeretné a Financial Times értesülései szerint, ha a görög költségvetés euróövezeti felügyelet alá kerülne, az adóztatásról és a kiadásokról is egy euróövezeti biztos dönthetne.

Soros György eurókötvények kibocsátását javasolta

Archívum2012.01.25, 19:14

Eurókötvényeket bocsátana ki az euróválság megoldásához Soros György, a magyar származású üzletember szerint Európa 2007-ben gyakorlatilag teljesen rosszul kezelte a válságot, ezért van szükség az eurókötvényre.

Napirenden Brüsszelben a Magyarország elleni deficiteljárás

Gazdaság2012.01.23, 14:54

A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárásról is tárgyalnak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben. Idei első hivatalos ülésükön a miniszterek az euróövezeti válságra próbálnak megoldást keresni.

Az euró szétesését és kiábrándító évet várnak Londonban

Gazdaság2012.01.20, 20:43

A londoni City vezető elemzői szerint kiábrándító év lesz a 2012-es, a legtöbb elemzőház az euróövezet korlátozott formájú felbomlására számít már idén, de van olyan intézet, amely 99 százalékig biztos abban, hogy az euróövezet 10 éven belűl teljesen szétesik.

Hetek alatt kilábalhat a válságból Magyarország

Gazdaság2012.01.18, 12:09

Gyorsan a saját kezébe veheti a sorsát Magyarország, és megoldódhat a válság az Erste bankcsoport vezetője szerint. Andreas Treichl úgy véli, a kormánynak csak akarnia kell a megoldást.

Bajnai: Orbánék elkótyavetyélték a családi ezüstöt

Itthon2012.01.18, 12:55

Bajnai Gordon szerint a magyar államcsőd valós veszély, és meg kell állapodni a Valutaalappal egy készenléti hitelről a bizalom visszanyerése érdekében. A volt miniszterelnök a német Handelsblattban megjelent kommentárjában arról is írt, hogy a magyar kormánynak nem lett volna szabad felélnie az ország tartalékainak egy részét.

A magyar cégeket is elérte a leminősítés

Gazdaság2012.01.17, 12:41

Várható volt a Coface exporthitel-biztosító kereskedelmi igazgatója szerint, hogy a többi hitelminősítőhöz hasonlóan a cég is lefelé módosítja Magyarország minősítését. Ha egy évnél hosszabb ideig marad az ország jelenlegi besorolása, az komoly nehézségeket jelent majd a cégeknek is, különösen azoknak, amelyek hitelfelvételre kényszerülnek - olvasható a cég közleményében.

IMF: A válság veszélyesebb, mint valaha

Gazdaság2012.01.16, 17:59

Az európai kilátások gyászosak, a világgazdaságra ható kockázatok pedig magasak az euróövezeti válság miatt - véli a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese. David Lipton ugyanakkor jó hírnek tartja, hogy ismerik a kiutat jelentő politikákat.

Kilenc euróövezeti országot minősített le az S&P

Gazdaság2012.01.14, 11:03

A New York-i tőzsde zárása után hozta nyilvánosságra a Standard & Poor's hitelminősítő kilenc euróövezeti ország leminősítését. Franciaország és Ausztria elvesztette eddigi AAA osztályzatát, Olaszország besorolásán pedig két fokozatot rontott az S&P. Az indoklás szerint az euróövezet válsága mélyül, a tavaly decemberi EU-csúcson nem született kielégítő megoldás. Az osztrák leminősítésben szerepe van Magyarországnak is.

Magyarország lehet a következő pénzügyi vihar középpontja

Gazdaság2012.01.11, 17:31

Külföldi lapok szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai váltásra is szükség lesz Magyarországon a válság kezeléséhez. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint Orbán Viktor rájött, hogy az államcsőd nem is olyan rossz megoldás, és elképzelhető, hogy ez az ötlet más politikusoknak is megtetszik.

Orbán és a harci ideg

Vélemény2012.01.08, 18:50

Példátlan nemzetközi elszigeteltség közepette kezdte az új évet a magyar kormány, amely nem késlekedhet tovább a külpolitikai fordulattal. Véget kell vetni a háborús logikának az első puskalövés előtt.

Nehéz évre számít az összes európai nagyhatalom

Nagyvilág2012.01.02, 09:24

Erőfeszítéseket, áldozatokat, állhatatosságok kértek az állampolgároktól az európai országok vezetői. Az újévi beszédeiket a válság uralta, és az európai állam- és kormányfők arra figyelmeztettek, hogy a nehézségeknek még koránt sincs vége.

Az eurózóna felbomlását várják jövőre a brit jegybank tanácsadói

Gazdaság2011.12.30, 15:00

Már 2012-ben megszűnik létezni az eurózóna a mostani összetételében - vélik a brit jegybank tanácsadói. A londoni elemzőházak katasztrófafilmbe illő európai és világgazdasági forgatókönyveket vázoltak fel.

A kétezermilliárd eurós világvége

Vélemény2011.12.28, 10:17

Nagyjából kétezer milliárd euróba kerülne az európai válság megoldása. A döntéshozók előtt álló év végi nagy kérdés: hogyan oldják meg úgy a problémákat, hogy elkerüljék az összeomlást.

Levegőhöz jutott Olaszország, esett az olasz állampapírok kamata

Archívum2011.12.28, 12:40

Felére esett a rövid lejáratú olasz állampapírok hozama a hét elején tartott aukción a novemberi csúcshoz képest. A kamat mérséklődésében szerepet játszanak az olasz szakértői kormány megszorításai és az Európai Központi Bank által az eurózóna bankjainak nyújtott három éves kölcsön is.

Áprilisban tartják a görög választásokat

Archívum2011.12.27, 23:56

2012 április végén tartják az előre hozott választásokat Görögországban. A jelenlegi egységkormány feladata az októberi válságterv végrehajtása, amely az euróövezet 130 milliárd eurós mentőcsomagjának feltétele.

Guardian: Magyarország frontális ütközésre készül

Nagyvilág2011.12.26, 14:40

A brit lap szerint a Magyarországon végrehajtott személyi változások messze túlmennek azon a fordulaton, amely általában bekövetkezik, ha egy párt hatalomra kerül. A lap szerkesztőségi cikkében azt írja, nem Magyarország adóssága, hanem a kormány a gond.

A washingtoni nagykövet a New York Timesban védi a kormány intézkedéseit

Nagyvilág2011.12.26, 10:28

Többet ártanak, mint használnak Magyarországnak a túlzó egyszerűsítésekre alapozott kijelentések - írta a New York Timesban közölt olvasói levelében Szapáry György. A washingtoni nagykövet Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász Magyarországot bíráló cikkére reagált.

Fitch: Nem a bankokon keresztül várják a piacok az EKB-tól a pénzt

Gazdaság2011.12.21, 16:34

Londoni elemzőházak egybehangzó véleménye szerint az eurójegybanknak kellene jelentős mennyiségű vásárlásokkal közvetlenül beavatkoznia az adósságválsággal küszködő perifériális eurógazdaságok szuverén kötvénypiacain.