euróválság

címke rss

Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?

Nagyvilág2012.05.07, 08:09

Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert meg. Súlyos veszteségeket szenvedtek közben a görög parlamenti választáson is a fájdalmas intézkedések mellett elkötelezett eddigi kormánypártok.

A spanyolok szerencséje: nem csalnak annyit

Gazdaság2012.05.04, 13:08

Az utóbbi hetekben az új Görögországként emlegetett Spanyolország némelyik problémája valóban hasonlít azokra, amelyek miatt a görög állam nehéz helyzetbe került, de a két gazdaság több jellemzője jelentősen eltér egymástól - például a korrupció és a versenyképesség terén. Ettől azonban még igaz, hogy a spanyol aggodalmak miatt nem javasoltak az euróbefektetések - áll a K&H Alapkezelő pénteki elemzésében.

Most ne legyen igaza Soros Györgynek!

Gazdaság2012.04.30, 11:21

Egy ideje egyre extrémebb, nemcsak az eurózóna, hanem az egész Európai Unió végét jövendölő nyilatkozatokkal borzolja a befektetők idegeit Soros György. Pesszimizmusával azonban nincs teljesen egyedül, és a közelmúltban volt a válságnak olyan epizódja, amelyben igaza lett. Azt állítja, nem érdeke az euró gyengítése.

Kínai segítséggel gyűrné le az euróválságot Orbán

Itthon2012.04.26, 14:22

A második világháború utáni újjáépítéshez hasonlítható Európa mostani átépítése, amihez új szövetségesekre van szükség, köztük Kínára - mondta Orbán Viktor egy lengyelországi találkozón.

Határozott reformokat vár az eurózónától az IMF

Gazdaság2012.04.22, 15:11

További határozott reformokat vár az eurózóna országaitól a Nemzetközi Valutalap. Az IMF szerint az adósság csökkentésére, a bankrendszer stabilizálására és más, alapvető reformokra is szükség lenne ahhoz, hogy megnyugtassák a pénzügyi piacot, visszaszerezzék a bizalmat és serkentsék a növekedést.

Százmilliárdokkal turbózzák fel az IMF-et

Gazdaság2012.04.21, 01:51

A G20 országcsoport több mint 430 milliárd dolláros új hozzájárulásával jelentősen megnő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válságkezelő pénzügyi alapja - erről egyeztek meg pénteken Washingtonban a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő csoport képviselői.

Reformokat vár Európától az amerikai pénzügyminiszter

Gazdaság2012.04.21, 20:29

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerint üdvözlendő, hogy a G20 csoport tagjai több mint 430 milliárd dollárt ajánlottak fel az IMF válságkezelő alapjába, azonban Európától további reformokat vár az adósságválságának leküzdésére. Londoni elemzők szerint a megemelt IMF-keret sem oldja meg az euróövezeti válságot.

Nem fordítottak hátat Spanyolországnak a befektetők

Gazdaság2012.04.19, 13:40

A rövid lejáratú kincstárjegyeké után a tízéves spanyol államkötvény hozama is emelkedett csütörtökön, de a kereslet viszonylag magas volt. A spanyol adósságfinanszírozással kapcsolatos félelmek egyelőre nem igazolódtak be.

Drágábban adtak hitelt a spanyol államnak

Gazdaság2012.04.17, 12:52

November óta először emelkedett a 12 és 18 hónapos kincstárjegyek átlaghozama a keddi spanyol állampapír-aukción - jelentette internetes oldalán a Bloomberg hírügynökség.

Soros: Halálos szakaszba lépett az euróválság

Gazdaság2012.04.13, 08:51

Nemhogy enyhült volna, hanem egyértelműen rossz irányt vett az utóbbi időben az európai adósságválság, a folyamat most már az Európai Unió létét fenyegeti - írta a Financial Timesban megjelent cikkében Soros György magyar származású amerikai milliárdos.

Milliárdokat veszítettek a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2012.04.06, 19:07

Kilencmilliárd dollárt veszítettek a világ leggazdagabb emberei egy hét alatt az európai adósságválság miatt. A világ leggazdagabb embere, Carlos Slim 1,5 milliárd dollárt veszített, Bill Gates 558 milliót.

Nyolcszázmilliárd euró védi Európát

Gazdaság2012.03.30, 16:08

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa pénteken Koppenhágában megállapodott az EFSF/ESM támogatási alapok rendelkezésére álló összeg 700 milliárd euróra emelésében - írja az Eurogroup újságíróknak kiosztott közleménye.

Látja az euróválság végét Monti

Gazdaság2012.03.28, 15:13

Az olasz miniszterelnök és a német kancellár is a válság végéről beszél, de a Moody's egyik elemzője szerint csak hivatalból optimisták. Mario Monti szerint a németek és a franciák tehetnek a válságról.

Kevesebb pénzt adna az IMF a második görög mentőcsomagra

Gazdaság2012.03.11, 15:18

Arányaiban jóval kisebb összeggel járulna hozzá az IMF a Görögországnak szánt második mentőcsomaghoz. A szervezet egyre kockázatosabbnak tartja a hitelezést.

A gazdasági növekedés az EU-csúcs középpontjában

Nagyvilág2012.03.01, 23:28

Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos értekezlete, amelynek középpontjában a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló törekvések állnak. A csúcs előtt brüsszeli források szerint sikerült egyezségre jutni Romániával Szerbia tagjelölti státuszát illetően, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportja pedig bejelentette: Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatócsomaghoz.

Európai bankok adósosztályzatán rontott a Moody's

Gazdaság2012.02.16, 08:56

"Nagyon nehéz" működési környezetre hivatkozva jelentett be negatív hitelminősítői lépést több mint száz európai bankra a Moody's.

Törik-e a német-francia tengely?

Vélemény2012.02.15, 10:06

Nagy erőkkel támogatja a német kancellár a francia elnökválasztási kampányban a jelenlegi államfőt, aki a német gazdasági csoda lemásolását ígéri a franciáknak. Fennmarad-e Merkozy uralma Európában?

Kilenc EU-s ország adósosztályzatán rontott a Moody's

Gazdaság2012.02.14, 12:17

Egyre inkább gyengülnek Európa makrogazdasági kilátásai, amely veszélyezteti a takarékossági programok végrehajtását - indokolta kedd hajnali döntését a hitelminősítő.

Több euró, kevesebb demokrácia?

Vélemény2012.02.13, 11:21

Az eurózóna új költségvetési szabálya - amelyet Orbán Viktor nem fogadott el, aztán mégis - felveti a kérdést, hogy Magyarország csatlakozhat-e az euróövezethez. A paktum önmagában nem oldja meg az eurózóna válságát, viszont meggyengíti a demokráciát.

Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel

Gazdaság2012.02.12, 15:39

A magyar származású üzletember, Soros György szerint a bajba került uniós országokat tőkeinjekcióval kellene segíteni, nem csak szigorú takarékoskodást elvárni tőlük. A befektető egy német hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutalap nélkül kellene megoldani az Európai Unió országainak gazdasági problémáit.

A megszorítások miatt tüntetnek Athénban

Nagyvilág2012.02.10, 19:23

Összecsaptak Athénban a megszorítások miatt sztrájkolók a rohamrendőrökkel, miközben az általános sztrájk miatt két napra leállt a közszolgáltatások nagy része. A kormány bomlófélben, pénteken négy miniszter jelentette be lemondását.

A csehek már recesszióban

Gazdaság2012.02.10, 18:52

A Capital Economics londoni elemzőcég szakértői előrejelzésükben azt jósolják, hogy a recesszió az idén még mélyül Csehországban és Magyarországon is. Csehország a kelet-közép európai régió azon országai között van, amelyek a leginkább megszenvedték az euróövezeti kereslet múlt év végi zuhanását.

Kitalálták a görögök, hogyan akarnak megszorítani

Gazdaság2012.02.09, 15:14

Az újabb görög mentőcsomagnak eddig az volt a fő akadálya, hogy a megszorítások pontos részleteiről nem tudtak megállapodnia koalíciós pártok. Az kiszivárgott hírek szerint megszületett az egyezség. 

Matolcsy: Az eurónak jobb lenne a déliek nélkül

Gazdaság2012.02.09, 10:34

Matolcsy György a Heti Válaszban arról ír, hogy Németországnak és az egész Európai Uniónak is jobb lenne, ha a déli országok az eurózónán kívül lennének. A nemzetgazdasági miniszter szerint Közép-Európa történelmi esélyt kapott arra, hogy helyet cseréljen a mediterrán gazdaságokkal.

Két hét alatt kell 300 millió eurót spórolnia Görögországnak

Gazdaság2012.02.09, 09:00

Több mint 20 százalékkal csökkentik a minimálbért Görögországban, de az újabb mentőcsomagért cserébe 15 nap alatt 300 millió eurót kell meghúznia a görög kormánynak a nyugdíjkifizetéseken.

Juncker: Márciusban csődbe mehet Görögország

Gazdaság2012.02.05, 15:36

Nem lesz második görög mentőcsomag, ha az athéni kormány nem teljesíti vállalásait - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az eurócsoport vezetője, aki szerint ebben az esetben Görögország márciusban csődöt jelenthet. A luxemburgi miniszterelnök szerint az EU, az IMF és az Európai Központi Bank nem enged abból, hogy privatizálni kell a görög állami vagyon egy részét, és csökkenteni a béreket.

A görög euró csúnya vége

Vélemény2012.02.02, 15:13

A pénzügyi unió elhagyása valószínűleg a legzavarosabb folyamat, amibe egy ország csak belekezdhet. Ahhoz, hogy egy ország képes legyen kilépni az euróból, fel kell függesztenie a demokráciát. Görögország vagy Portugália hamarosan ilyen helyzetbe kerülhet. Hogyan lehet kiszállni az eurózónából?

Miért szállt be mégis az új uniós paktumba Orbán?

Itthon2012.01.31, 13:22

Orbán Viktor először még parlamenti tárgyalás nélkül nem akarta aláírni az Európai Unión belül létrejövő új együttműködést, hétfőn mégis csatlakozott az erről szóló megállapodáshoz. Mit jelent a formálódó szerződés Magyarország számára, és miért gondolta meg magát a magyar miniszterelnök?

Egy osztrák döntés miatt lesz kevesebb hitel Magyarországon

Gazdaság2012.01.31, 16:33

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság vezetője szerint még nem érte el teljes egészében Kelet-Európát az euróövezeti adósságválság. Lars Thunell úgy egy interjúban úgy fogalmazott: az, hogy az Európai Központi Bank több pénzt pumpál a gazdaságba, szükséges és helyes lépés volt, ugyanakkor önmagában nem oldja meg a válság okozta helyzetet.

A görög csőd árnyékában tartják 2012 első uniós csúcsát

Gazdaság2012.01.30, 15:09

A költségvetési fegyelem szigorítását előíró uniós paktum, valamint a pénzügyi stabilitási mechanizmus is szerepel a hétfői uniós csúcs napirendjén, ahol a többi között arra is próbálnak megoldást találni, hogy miként lehet költségvetési szigort elérni a növekedés veszélyeztetése nélkül. Az uniós vezetőknek dönteniük kell arról is, hogy hajlandók-e ismét a zsebükbe nyúlni Görögország megmentése érdekében.

Két állam nem csatlakozik az új EU-paktumhoz

Gazdaság2012.01.31, 08:49

Két ország nem írta alá az szorosabb költségvetési együttműködésről szóló szerződést, Nagy-Britannia és Csehország. Orbán szerint az Unió Magyarország számára kedvező irányba fordult, miközben az adóharmonizáció kikerülése miatt Magyarország is csatlakozhatott a paktumhoz. A hétfői EU-csúcson az állam- és kormányfők döntöttek arról, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt váltó pénzügyi stabilitási mechanizmus júliusban kezdi meg működését, várhatóan 500 milliárd eurós hitel- és garanciakerettel.

Németország gyámság alá helyezné Görögországot

Gazdaság2012.01.28, 13:38

Németország azt szeretné a Financial Times értesülései szerint, ha a görög költségvetés euróövezeti felügyelet alá kerülne, az adóztatásról és a kiadásokról is egy euróövezeti biztos dönthetne.

Soros György eurókötvények kibocsátását javasolta

Archívum2012.01.25, 19:14

Eurókötvényeket bocsátana ki az euróválság megoldásához Soros György, a magyar származású üzletember szerint Európa 2007-ben gyakorlatilag teljesen rosszul kezelte a válságot, ezért van szükség az eurókötvényre.

Napirenden Brüsszelben a Magyarország elleni deficiteljárás

Gazdaság2012.01.23, 14:54

A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárásról is tárgyalnak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben. Idei első hivatalos ülésükön a miniszterek az euróövezeti válságra próbálnak megoldást keresni.

Az euró szétesését és kiábrándító évet várnak Londonban

Gazdaság2012.01.20, 20:43

A londoni City vezető elemzői szerint kiábrándító év lesz a 2012-es, a legtöbb elemzőház az euróövezet korlátozott formájú felbomlására számít már idén, de van olyan intézet, amely 99 százalékig biztos abban, hogy az euróövezet 10 éven belűl teljesen szétesik.

Bajnai: Orbánék elkótyavetyélték a családi ezüstöt

Itthon2012.01.18, 12:55

Bajnai Gordon szerint a magyar államcsőd valós veszély, és meg kell állapodni a Valutaalappal egy készenléti hitelről a bizalom visszanyerése érdekében. A volt miniszterelnök a német Handelsblattban megjelent kommentárjában arról is írt, hogy a magyar kormánynak nem lett volna szabad felélnie az ország tartalékainak egy részét.

Hetek alatt kilábalhat a válságból Magyarország

Gazdaság2012.01.18, 12:09

Gyorsan a saját kezébe veheti a sorsát Magyarország, és megoldódhat a válság az Erste bankcsoport vezetője szerint. Andreas Treichl úgy véli, a kormánynak csak akarnia kell a megoldást.

A magyar cégeket is elérte a leminősítés

Gazdaság2012.01.17, 12:41

Várható volt a Coface exporthitel-biztosító kereskedelmi igazgatója szerint, hogy a többi hitelminősítőhöz hasonlóan a cég is lefelé módosítja Magyarország minősítését. Ha egy évnél hosszabb ideig marad az ország jelenlegi besorolása, az komoly nehézségeket jelent majd a cégeknek is, különösen azoknak, amelyek hitelfelvételre kényszerülnek - olvasható a cég közleményében.

IMF: A válság veszélyesebb, mint valaha

Gazdaság2012.01.16, 17:59

Az európai kilátások gyászosak, a világgazdaságra ható kockázatok pedig magasak az euróövezeti válság miatt - véli a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese. David Lipton ugyanakkor jó hírnek tartja, hogy ismerik a kiutat jelentő politikákat.

Kilenc euróövezeti országot minősített le az S&P

Gazdaság2012.01.14, 11:03

A New York-i tőzsde zárása után hozta nyilvánosságra a Standard & Poor's hitelminősítő kilenc euróövezeti ország leminősítését. Franciaország és Ausztria elvesztette eddigi AAA osztályzatát, Olaszország besorolásán pedig két fokozatot rontott az S&P. Az indoklás szerint az euróövezet válsága mélyül, a tavaly decemberi EU-csúcson nem született kielégítő megoldás. Az osztrák leminősítésben szerepe van Magyarországnak is.

Magyarország lehet a következő pénzügyi vihar középpontja

Gazdaság2012.01.11, 17:31

Külföldi lapok szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai váltásra is szükség lesz Magyarországon a válság kezeléséhez. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint Orbán Viktor rájött, hogy az államcsőd nem is olyan rossz megoldás, és elképzelhető, hogy ez az ötlet más politikusoknak is megtetszik.

Orbán és a harci ideg

Vélemény2012.01.08, 18:50

Példátlan nemzetközi elszigeteltség közepette kezdte az új évet a magyar kormány, amely nem késlekedhet tovább a külpolitikai fordulattal. Véget kell vetni a háborús logikának az első puskalövés előtt.

Nehéz évre számít az összes európai nagyhatalom

Nagyvilág2012.01.02, 09:24

Erőfeszítéseket, áldozatokat, állhatatosságok kértek az állampolgároktól az európai országok vezetői. Az újévi beszédeiket a válság uralta, és az európai állam- és kormányfők arra figyelmeztettek, hogy a nehézségeknek még koránt sincs vége.

Az eurózóna felbomlását várják jövőre a brit jegybank tanácsadói

Gazdaság2011.12.30, 15:00

Már 2012-ben megszűnik létezni az eurózóna a mostani összetételében - vélik a brit jegybank tanácsadói. A londoni elemzőházak katasztrófafilmbe illő európai és világgazdasági forgatókönyveket vázoltak fel.

A kétezermilliárd eurós világvége

Vélemény2011.12.28, 10:17

Nagyjából kétezer milliárd euróba kerülne az európai válság megoldása. A döntéshozók előtt álló év végi nagy kérdés: hogyan oldják meg úgy a problémákat, hogy elkerüljék az összeomlást.

Levegőhöz jutott Olaszország, esett az olasz állampapírok kamata

Archívum2011.12.28, 12:40

Felére esett a rövid lejáratú olasz állampapírok hozama a hét elején tartott aukción a novemberi csúcshoz képest. A kamat mérséklődésében szerepet játszanak az olasz szakértői kormány megszorításai és az Európai Központi Bank által az eurózóna bankjainak nyújtott három éves kölcsön is.

Áprilisban tartják a görög választásokat

Archívum2011.12.27, 23:56

2012 április végén tartják az előre hozott választásokat Görögországban. A jelenlegi egységkormány feladata az októberi válságterv végrehajtása, amely az euróövezet 130 milliárd eurós mentőcsomagjának feltétele.

A washingtoni nagykövet a New York Timesban védi a kormány intézkedéseit

Nagyvilág2011.12.26, 10:28

Többet ártanak, mint használnak Magyarországnak a túlzó egyszerűsítésekre alapozott kijelentések - írta a New York Timesban közölt olvasói levelében Szapáry György. A washingtoni nagykövet Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász Magyarországot bíráló cikkére reagált.

Guardian: Magyarország frontális ütközésre készül

Nagyvilág2011.12.26, 14:40

A brit lap szerint a Magyarországon végrehajtott személyi változások messze túlmennek azon a fordulaton, amely általában bekövetkezik, ha egy párt hatalomra kerül. A lap szerkesztőségi cikkében azt írja, nem Magyarország adóssága, hanem a kormány a gond.

Fitch: Nem a bankokon keresztül várják a piacok az EKB-tól a pénzt

Gazdaság2011.12.21, 16:34

Londoni elemzőházak egybehangzó véleménye szerint az eurójegybanknak kellene jelentős mennyiségű vásárlásokkal közvetlenül beavatkoznia az adósságválsággal küszködő perifériális eurógazdaságok szuverén kötvénypiacain.

Magyarország és Csehország már recesszióban lehet

Gazdaság2011.12.20, 20:35

Londoni elemzők szerint valószínűleg Csehország lesz az első térségbeli gazdaság, amely megérzi az egyre inkább terjeszkedő euróválság következményeit. A Capital Economics úgy véli: már Magyarország is recesszióban van.

Orbán igazsága

Vélemény2011.12.19, 12:37

Ellenzéki támadásokat kapott a kormányfő azért, mert a legutóbbi uniós csúcson nem csatlakozott egyből, előbb parlamenti felhatalmazást kér az EU készülő, nagyobb költségvetési szigort életbe léptető új megegyezéséhez. Miben volt igaza a miniszterelnöknek? Kell-e csatlakoznunk? Érvek pro és kontra.

Százötven milliárd eurót adnak az IMF-nek az euróövezet országai

Gazdaság2011.12.19, 21:27

Az eurózónát alkotó országok pénzügyminiszterei telefon egyeztek meg arról, hogy pótlólagos forrást biztosítanak a Nemzetközi Valutaalapnak.

A brit kormány felkészül a "rémálom-forgatókönyvre" és az evakuálásra

Nagyvilág2011.12.18, 16:26

Azt dolgozza ki a kabinet, hogyan tudja hazahozni a Spanyolországban vagy Portugáliában élő briteket, ha a két ország bankrendszere összeomlik.

Negatív kilátást adott Franciaországra a Fitch, leminősítette Belgiumot a Moody's

Gazdaság2011.12.17, 00:33

Először a Fitch Ratings adta ki londoni jelentését, amelyben negatívra rontotta Franciaország adósosztályzati kilátásait, valamint hat euróövezeti országot jelölt leminősítésre, mert szerinte szinte megoldhatatlan az euróövezeti adósságválság. A Fitch negatív megfigyelés alá vette Ciprust, Belgiumot, Spanyolországot, Szlovéniát, Olaszországot és Írországot. Nem sokkal később a Moody's bejelentette, hogy két fokozattal rontja Belgium adósbesorolását.

Orbán: Magyarország nem adja fel önálló adópolitikáját

Gazdaság2011.12.15, 12:41

A kormányfő szerint Magyarországnak nem jelentene biztosítékot egy erős európai költségvetési fegyelem, mert ennél is nagyobb fegyelmet tart a pénzügyeiben.

Oroszország akár húszmilliárd dollárral is segítheti az eurózónát

Nagyvilág2011.12.15, 18:26

Abban az esetben, ha csekély összegek hiányoznak az európai mentőalaphoz, Oroszország hajlandó akár nagyobb összeggel is kisegíteni az Európai Uniót az eurózóna megmentése érdekében - közölte a Kreml egyik gazdasági tanácsadója.

Ifo: Jövőre csak 0,4 százalékkal nő a német gazdaság

Gazdaság2011.12.14, 12:55

Lassul jövőre a német GDP-növekedés még akkor is, ha nem súlyosbodik az euróövezeti válság. Az Ifo gazdaságkutató intézet szerint recesszió azonban nem várható Németországban.

A Fitch szerint várható némi növekedés jövőre az eurózónában

Gazdaság2011.12.12, 19:58

A négy legnagyobb euróövezeti tagállam közül valószínűleg egyedül Olaszország tölti a jövő évet recesszióban - írja legújabb jelentésében a Fitch Ratings. A magyar gazdasági kilátásokról továbbra is megoszlanak az elemzők várakozásai.

A franciák és németek még bíznak Nagy-Britannia csatlakozásában

Itthon2011.12.12, 15:02

A francia elnök és a német pénzügyminiszter is hasonló véleményen van arról, hogy nem aktuális Nagy-Britannia távozása a közös piacról, és hogy talán nem végleges a britek döntése, miszerint nem kívánnak csatlakozni a múlt hét pénteken véget ért uniós csúcson született megállapodáshoz. Annak ellenére, hogy fennáll az esélye: Nagy-Britannia megváltoztatja döntését, a francia elnök egy interjúban úgy fogalmazott: már két Európa létezik.

"Még csak most kezdem" - mondta Orbán a büdzsé átalakításáról

Gazdaság2011.12.12, 11:19

A kormányfő egyelőre nem nyilatkozik arról, milyen irányú módosításokat terveznek a költségvetésben.

"Tagok legyünk, vagy szabadok?"

Vélemény2011.12.12, 18:10

A miniszterelnök beszédével hétfőn parlamenti vita kezdődött arról, hogy csatlakozzon-e az ország a hétvégi uniós csúcson kimunkált megállapodáshoz, amely egy föderális EU alapjait rakja le. Miről szólt valójában a magyar parlamenti vita? Hol van Magyarország számára élet az EU-n kívül?  

A Moody's szerint újabb sokkok jöhetnek az EU-ban

Gazdaság2011.12.12, 08:19

A Moody's tavaszig dönt az EU-államok adóskockázati besorolásáról. A hitelminősítő szerint a múlt heti európai tanácsi értekezlet nem adott átfogó megoldást az adósságválságra, így további sokkok kockázatának van kitéve az Európai Unió.

IMF: az uniós csúcson született egyezség csak egy része a megoldásnak

Gazdaság2011.12.11, 21:43

Messze van még a válság megoldása az IMF kutatási igazgatója szerint, a csütörtök-pénteki uniós csúcson elért megállapodás azonban jó irányba mutat szerinte. Olivier Blanchard szerint az amerikai gazdaság sem lesz jövőre olyan erős, mint az idén. Az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke közben jelezte: ellenzi az IMF nagyobb szerepvállalását Európában.

Orbán: Csigavér!

Itthon2011.12.12, 11:47

Bizonytalanság és bizalmatlanság helyett higgadtságra intett az euróövezet válságával kapcsolatban a köztelevíziónak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ugyanakkor elismerte, hogy megoldást kell találni annak a körülbelül kétszáz milliárd forintos költségvetési lyuknak a befoltozására, amelyet a költségvetéstervezet forintgyengülés miatti újraszámolása és a növekedés ütemének elmaradása okoz. Orbán arról is beszélt, méltányolja, hogy a lemondását csütörtökön felajánló Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nem tudja egyszerre ellátni tárcája és az IMF-delegáció vezetését, de szerinte "kell megoldás" arraa, ...

Csip-csup ügyek fedik el az "élet-halál harcot" Brüsszelben

Gazdaság2011.12.11, 10:27

Az utóbbi hetek fejleményei nyomán sem ijedtek meg az Európai Unió brüsszeli intézményeiben dolgozók, a többség nem foglalkozik vele, hogy az euróválságnak esetleg nagyon rossz vége is lehet - ez derült ki az [origo] magyar tisztviselőkkel folytatott beszélgetéseiből. A legjelentéktelenebb ügyek is haladnak a maguk útján, az általános vélekedés pedig az, hogy a szétesés túl drága lenne ahhoz, hogy megtörténhessen.

Orbán: Jövő héttől tárgyalnia kell a parlamentnek a brüsszeli döntésről

Itthon2011.12.11, 11:25

A kormánynak a parlament felhatalmazására van szüksége, ezért a jövő héttől már tárgyalnia kell az országgyűlésnek a brüsszeli döntésről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az m1 televíziónak adott, vasárnap 18 óra 55 perckor adásba kerülő nyilatkozatában.

Európai zavargásoktól tart az amerikai vezérkari főnök

Gazdaság2011.12.10, 00:35

"Rendkívül nyugtalan" az euróválság fejleményei miatt, mivel az Európai Unió esetleges felbomlása akár zavargásokhoz is vezethet a kontinensen - mondta pénteken Martin Dempsey tábornok, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke az AFP hírügynökség tudósítása szerint.

Nem hatotta meg az EKB-t az EU-csúcs

Gazdaság2011.12.09, 19:00

Legfeljebb heti húszmilliárd euróért vásárol állampapírokat az Európai Központi Bank (EKB) - írta internetes oldalán a Reuters hírügynökség az intézmény meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Ez így kevés lesz

Vélemény2011.12.09, 16:41

Újabb válságtanácskozáson van túl az Európai Unió. A hosszú távú megoldás egyik eleme körvonalazódik, de igazi válasz még mindig nem született azokra a problémákra, amelyek végeredményben az eurózóna belső kiegyensúlyozatlanságából fakadnak. Elég-e az államháztartási hiányra és az államadósságra koncentrálni?  

Ismét rontott német növekedési előrejelzésén a Bundesbank

Gazdaság2011.12.09, 13:42

A német központi bank, a Bundesbank már csak 0,6 százalékos gazdasági növekedésre számít jövőre Németországban. Közben a Moody's leminősített három francia bankot a romló gazdasági kilátásokra hivatkozva.

"Két lépés vissza a szakadék széléről" - szakértői vélemények az új uniós megállapodásról

Gazdaság2011.12.09, 23:53

A tervezett félszázalékos költségvetési hiánykorlát gyakorlatilag Európa-szerte megszorításokat jelentene, a piacokat az Európai Központi Bank tartós és szélesebb körű kötvényvásárlása nyugtatná meg, amit azonban a német szigor nem enged, összességében azonban haladás történt csütörtök este az európai adósságválság megoldása ügyében - így értelmezik az [origo] által megkérdezett szakemberek az uniós csúcs eddigi eredményeit.

Több mint négyszáz embert elküld, 43 fiókot bezár az Erste Bank

Gazdaság2011.12.09, 17:10

A jövő év elején dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 alkalmazottól válik meg az Erste Bank Hungary, és várhatóan 43 magyarországi fiókját bezárja. Andreas Treichl, az osztrák anyavállalat vezérigazgatója pénteken közölte, hogy a bankcsoport egyetlen közép-európai piacról sem vonul ki, de a szerkezetátalakításra szükség van.

Magyarország kivár az új euróövezeti megállapodással

Itthon2011.12.09, 11:57

Nagy-Britannia, illetve Magyarország, Svédország és Csehország egyelőre nem csatlakozik az euróövezet költségvetésének rendbetételét célzó intézkedésekhez. A megállapodást a végleges elutasító választ adó britek mellett a magyarok ellenezték legjobban, a magyar kormányon kívül a svéd és a cseh még konzultál a parlamenttel. A 27 tagállam nem tudott egyezségre jutni, hogy az intézkedések bevezetésének érdekében módosítsák a Lisszaboni Szerződést. Az ügyet ezért 17 euróövezeti, illetve hat azon kívüli tagállam kormányközi megállapodással rendezi.

Átült Orbán a "helyes fiúk" közé - Mit gondol a kormány az EU-ról?

Itthon2011.12.09, 15:05

Szoros és erős együttműködésre való szándék, amely több ponton megbicsaklott - nagyjából ezt az utat járta be a magyar kormány és az Európai Unió viszonya a választások óta eltelt másfél évben. A kormány pénteken hajnalban nem csatlakozott az uniós költségvetési politikát szorosabban összehangoló egyezséghez, pedig tavaly ősszel még hasonlókat szorgalmazott Orbán Viktor is, aki most a parlament elé vinné a kérdést. Hogyan változott a kormány és Európa viszonya?

Martonyi egyesítené az eurózóna országainak adósságát

Itthon2011.12.08, 09:16

Egyesítsék az eurózóna országainak szuverén adósságát az övezet stabilizálása érdekében - javasolta Martonyi János a European Voice című lapban megjelent véleménycikkében. A magyar külügyminiszter egy mesére utalva Németországot "nagy nyúlnak" nevezte, melynek helyet kell adnia a későn érkezőknek.

"Lehet sumákolni, de a hitelek visszafizetéséhez termelés kell" - Oszkó-Róna vita

Gazdaság2011.12.08, 23:42

"Mi lesz veled, eurózóna?" címmel tartottak vitaestet a Policy Solutions és az Európai Bizottság közös rendezésében. Az esemény két meghívott előadója Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere és Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem kutatója volt.

Orbán az utolsók között érkezett a brüsszeli munkavacsorára

Itthon2011.12.08, 22:33

Az EU-országok állam- és kormányfőinek kötetlen munkavacsorájával megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az évzáró uniós csúcstalálkozó, amelynek célja a legutóbbi nyilatkozatok szerint nem kevesebb, mint az európai integráció megmentése, de legalábbis az euróövezet vészesen romló pénzügyi helyzetének stabilizálása.

Elmarad a nagy áttörés a hétvégi EU-csúcson egy német forrás szerint

Gazdaság2011.12.07, 17:39

A német kormány egyre kevésbé bízik benne, hogy az összes uniós tagállamot sikerül meggyőznie a csütörtökön kezdődő kétnapos csúcson arról, hogy az euróövezeti válság megoldása érdekében módosítani kellene az Európai Unió alapszerződését - állítják berlini források.

Svájc készül a frank védelmére

Gazdaság2011.12.07, 17:06

Ha szükséges, a lehető leghatékonyabb eszközt  - akár a tőkekorlátozást - fogja alkalmazni Svájc annak érdekében, hogy megállítsa a frank felvásárlására induló rohamot - jelentette be az ország pénzügyminisztere.

Jövőre leáll a magyar növekedés elemzők szerint

Gazdaság2011.12.07, 15:52

Az egyik londoni befektetési bankcsoport szerint a korábban várt 1,6 százlékos növekedés helyett 0,2 százalékos GDP-visszaesésre lehet készülni az euróövezetben 2012-ben. Elemzők úgy vélik: a magyar gazdaság jövőre a legjobb esetben is zéró körüli növekedést produkálhat.

Orbán: Minket is magával ránthat az eurózóna leértékelése

Gazdaság2011.12.07, 21:27

Annak ellenére, hogy Magyarország nem tagja az eurózónának, mégis érdemes szorítanunk, hogy az övezetbe tartozó országok miniszterelnökei megegyezzenek a válság kezelésében - mondta Marseille-ben Orbán Viktor kormányfő.

Hogyan váltott Orbán feltételes módba?

Itthon2011.12.07, 12:42

"Ha működik" Matolcsy György még készülő növekedési terve - ettől tette függővé az ország felemelkedését Orbán Viktor, bár eddig kevésbé volt jellemző rá a feltételes mód használata ilyen kijelentéseknél. Orbán év elején azt ígérte, hogy a ciklus második felében indul az ország emelkedése és gyarapodása, most viszont azt mondja, senki sem látta előre az "euróválság feléledését".

Milyen tanácsokat adott Matolcsy a "kedves Wolfgangnak"?

Itthon2011.12.05, 18:04

Európa egyik legbefolyásosabb emberével, a német pénzügyminiszterrel ült egy asztalnál hétfőn délelőtt Budapesten Matolcsy György gazdasági miniszter, aki egyrészt az európai kezdeményezések rajongójának nevezte magát, másrészt viszont panaszkodott arra, hogy szerinte alaptalanul érik bírálatok Magyarországot. A beszélgetésükből az derült ki, hogy az euróválságnak nem lesz gyors megoldása, de Matolcsynak van pár nagyszabású terve a kontinens megmentésére.

Merkel: Új uniós alapszerződésre van szükség

Gazdaság2011.12.05, 16:42

Németország és Franciaország megállapodott, hogy a két állam az Európai Unió alapszerződésének módosítását fogja javasolni az eurózóna válságának megoldásához - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök hétfőn, Angela Merkel német kancellárral közös párizsi sajtótájékoztatóján.

Jacques Delors: Az euró ötlete már a kezdetektől hibás volt

Gazdaság2011.12.03, 18:47

Elkerülhetetlenné tették a jelenlegi adósságválság kialakulását az euró létrehozása során elkövetett hibák - mondta Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke a brit Daily Telegraph újságnak adott interjújában. A jelenlegi helyzet felelőseit nem nevezte meg, ahogy fogalmazott: az Európai Unió akkori vezetői szemet hunytak a tagországok alapvető gyengeségei felett, a mostani vezetők pedig "túl későn tettek túl keveset" a helyzet megoldása érdekében.

Schmitt Pál: Amerikában tudják, hogy Magyarország megbízható

Itthon2011.12.03, 16:29

Schmitt Pál szerint Magyarországra mint fontos partnerre, mint barátra tekintenek Amerikában. Az államfő washingtoni látogatása alkalmából a Foreign Policy magazinnak is adott interjút. Ebben arról is beszélt, hogy Magyarországnak nyílt lapokkal kell játszania az IMF-fel.

Évekig húzódhat a válság megoldása Merkel szerint

Gazdaság2011.12.02, 12:46

Hétfőre ígéri az EU átszabásának tervét Angela Merkel német kancellár, aki Nicolas Sarkozy francia elnökkel együtt egy "stabilitási uniót" hozna létre az euróválság megoldására. Merkel szerint az adóságválság megoldása évekig elhúzódhat.

Az OTP-nek van terve az eurózóna szétesésére

Gazdaság2011.12.02, 16:38

Folyamatosan figyeli a bank működését befolyásoló kockázati fenyegetéseket az OTP, amely az euróövezet felbomlására is készít forgatókönyvet. A felkészülés részletei azonban nem nyilvánosak - válaszolta az [origo] kérdésére a bank sajtóosztálya.

"Vésztervekkel" készül a brit jegybank az euróövezet felbomlására

Gazdaság2011.12.02, 07:41

Rendkívül súlyosnak és fenyegetőnek tartja a Bank of England vezetője az euróövezeti adósságválság miatt kialakult helyzetet, ezért a bank - egyelőre nem ismertetett - vésztervekkel készül az euró utáni világra.

Sarkozy szerint a német-francia kapcsolatokon múlhat Európa jövője

Nagyvilág2011.12.01, 20:56

Újra kell alapítani Európát, ebben pedig központi szerepet szán Franciaországnak és Németországnak a francia elnök. Nicolas Sarkozy szerint az euró megszűnhet, amennyiben az eurózóna gazdaságai nem fűzik szorosabbra az egymás közötti szálakat.

Rászámolnak az euróra

Gazdaság2011.12.01, 15:42

Fordulópontnak ítélik az Európai Unió december 8-án kezdődő következő csúcstalálkozóját európai politikusok és piaci szakértők, akik szerint tíz napon belül akár meg is pecsételődhet az euró sorsa. A piacok megnyugtatásához és a válság kezeléséhez az Unió átszabására van szükség.

Szigort vár a segítségért cserébe az EKB elnöke

Gazdaság2011.12.01, 15:24

Az Európai Központi Bank (EKB) kész újabb erőfeszítésekre az eurózóna adósságválsága elleni küzdelemben, ha a politikai vezetők a jövő heti csúcstalálkozón szigorítják az övezeten belüli költségvetési ellenőrzés rendszerét - erre utalt csütörtöki beszédében Mario Draghi, a bank nemrég hivatalba lépett elnöke.

A sötétben bujkáló spekuláns

Vélemény2011.12.01, 17:51

Titkosszolgálati eszközöket is bevet a kormány, hogy nyomára bukkanjon azoknak, akik megítélése szerint spekulációs támadás alatt tartják a forintot. Gonosz spekulánsok támadják a forintot, vagy egyszerűen olyan befektetők, akik másként gondolkodnak a kormány gazdaságpolitikájáról?

Pénzt öntenek a piacra a világ nagy jegybankjai

Archívum2011.11.30, 15:40

A nemzetközi piacokon érezhető aggodalmak miatt és a gazdasági növekedés élénkítése érdekében a pénzmennyiség növeléséről döntöttek a világ vezető jegybankjai szerdán. A lépés jó hangulatot teremtett a piacokon, de szakértők szerint ez csak rövid távon jelent megoldást, a piaci feszültségeket kiváltó adósságválságot ugyanis nem oldja meg.

"A zéró deficit lesz az alapszabály" - francia miniszter az új paktumról

Nagyvilág2011.11.29, 21:28

A francia költségvetési miniszter szerint Párizs és Berlin egy olyan új stabilitási paktumon dolgozik, amely megerősítené az eurózóna kormányzását, és automatikusan szankciókkal büntetné a túl nagy hiányt felhalmozókat. Valérie Pécresse szerint nem cáfolta az európai elitklubról szóló híreszteléseket, de azt mondta, hogy Franciaország nem szeretné az eurózóna kettészakadását.

Az összeomlástól félve készítik a B tervet Európa nagyhatalmai

Nagyvilág2011.11.28, 19:36

Hivatalosan tagadják, de német sajtóértesülések szerint már készül a B terv arra az esetre, ha Németország és Franciaország nem tudná megvalósítani az EU-szerződés módosítását. Az állítólagos titkos terv alapján az euróövezetről leválna a hat legstabilabb ország, amely egyfajta elitklubot alkotna. Ennek elkerülése érdekében a Merkel-Sarkozy páros harmadiknak bevonná az új olasz miniszterelnököt.

A Moody's egész Európát leminősítené

Gazdaság2011.11.28, 10:50

A Moody's átértékeli az eurózóna, sőt az Európai Unió összes tagállamának adósságára adott besorolását a válság elhúzódása miatt - közölte hétfőn a hitelminősítő.

FT: Nem a magyaroknak való az új IMF-hitel

Archívum2011.11.23, 11:03

A befektetők pozitívan fogadták a Nemzetközi Valutaalap bejelentését, mely szerint egy új, rövidtávú hitelezési és biztosítéki jellegű konstrukciót vezet be a viszonylag erős, de átmeneti pénzügyi nehézségekkel küzdő országok számára. Az FT blogja szerint ez a program Magyarország számára azonban nem jöhet szóba.

Financial Times: Csak a görög és az olasz pénzügyminiszternél volt jobb Matolcsy

Gazdaság2011.11.23, 10:24

A politikai szempont húzta le Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a Financial Times európai pénzügyminisztereket értékelő listáján, aki 19-ből a 17. helyen végzett, olasz és görög kollegája előtt. Az élen a svéd pénzügyminiszter áll.