európai parlamenti választás

címke rss

Egyházi vezetők tiltakoznak az MSZP szórólapjai ellen

Itthon2009.05.29, 21:24

Az ország több pontján azonos sablon szerint készültek el az MSZP szórólapjai az EP-kampányra. Mindegyiken egy templom vagy székesegyház szerepel, és a kormány és az Európai Unió közös fejlesztéseit emlegetik. Egyházi vezetők szerint ez félrevezető, ugyanis úgy tűnhet, mintha az ábrázolt templomokat a kormány újíttatta volna fel.

Elhalasztották Kolompár perét az EP-választás miatt

Itthon2009.05.29, 14:37

Az EP-választáson induló jelölteknek járó mentelmi jog miatt elhalasztotta a bíróság Kolompár Orbán OCÖ-elnök és társainak büntetőperét. Kolompár és egy másik vádlott az MCF Roma Összefogás listáján indul. Ha nem szereznek mandátumot, folytatják ellenük a büntetőeljárást.

A reménytelenség díszleteit bontaná le Orbán

Itthon2009.05.29, 19:16

A helyes jelszó úgy hangzik: "csak a Fidesz" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja önkormányzati képviselőinek pénteki gyűlésén. Azt mondta, az ország köré egy abszurd színház díszleteit építették, és csak a Fidesz képes rá, hogy megteremtse a többséget a változáshoz. A baloldal szerinte erre eleve képtelen, de a jobboldali kis pártok sem tudnak segíteni.

Kormánykritika hozza a szavazókat - a Fidesz és az EP

Itthon2009.05.30, 16:17

Óriási erőfölénnyel várja a Fidesz a június 7-i európai parlamenti választást, ahol valószínűleg jelentős vereséget mér majd az MSZP-re. Az ellenzéki párt hiába nyerte meg a 2006-os önkormányzati választást és a 2008-as népszavazást, az előre hozott választások lehetősége csak Gyurcsány Ferenc márciusi lemondása után csillant fel a számára. Schmitt Pál, a Fidesz listavezetője az [origo]-nak azt mondta: a kormánykritika azért hangsúlyos a kampányukban, mert erre jönnek szavazni az emberek. 

Rendkívüli ülést hívnak össze Pozsonyban Orbán szavai miatt

Nagyvilág2009.05.31, 00:37

Felháborodtak a szlovák kormánypártok Orbán Viktor Fidesz-elnök előző heti kijelentésén, amikor arról beszélt, hogy az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A szlovák kormánykoalíció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte.

Nagyon jól állnak a brit euroszkeptikusok

Nagyvilág2009.05.30, 14:31

A brit EU-tagság feladásáért kampányoló legnagyobb politikai erő a második helyen áll a jövő heti európai parlamenti választások előtt - derül ki a  szombaton nyilvánosságra hozott legfrissebb felmérésből. A kormányon lévő Munkáspárt népszerűsége viszont minden eddigit alulmúl. Nagy előnnyel vezetnek a konzervatívok.

Nem látja a milliárdokat Thürmer - A Munkáspárt és az EP-választások

Itthon2009.05.31, 16:55

A kapitalizmusban csalódott emberek szavazataiban reménykedik az európai parlamenti választások előtt álló Magyar Kommunista Munkáspárt, amelynek 2006-ban az egy százalékos küszöböt sem sikerült megugrania. A Kádár-rendszer utáni nosztalgiára építő párt az utóbbi években sok ügyben a Fidesszel fújt egy követ: ellenezte a vizitdíjat, a kórházbezárásokat és előre hozott választásokat sürgetett. A párt szerint Magyarországnak nem kell mindenáron EU-tagállamnak maradnia, de ha már maradunk, fizettessük meg az EU-val a rendszerváltást.

Több lesz a szavazó az EP-választásokon a gazdagabb EU-tagoknál

Gazdaság2009.06.02, 11:18

Az egy főre számított GDP szempontjából jobban álló EU-tagországok polgárai szívesebben mennek majd el szavazni a június 4-7. közötti európa parlamenti választásokon. Ha a GDP-számo változását nézzük, akkor sokkal árnyaltabb a kép, sőt ezen még tovább módosít, hogy négy országban kötelező elmenni az EP-választásokra.

Orbán: ha a jobboldal rest marad, baloldali győzelem születhet

Itthon2009.05.31, 10:33

A jobboldal széthúzásától óvott  Orbán Viktor Fidesz-elnök a Kossuth Rádiónak vasárnap adott interjújában. Szerinte a "Jóistentől érkező ajándék" lenne, ha a Fidesz a betervezett 11 európa parlamenti képviselőnél is többet küldhetne Brüsszelbe. Orbán beszélt még a szocialista vezetésű kormány elszámoltatásáról, off-shore cégekről, IMF-hitelről és euró-céldátumról is.

Egy utolsó esélyt ad az EU-nak a Jobbik

Itthon2009.06.01, 08:06

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint az Európai Parlamentbe jutásra leginkább esélyes kispárt a Jobbik, amely eddig elsősorban a cigánybűnözés kifejezés használatáról és a Magyar Gárdáról volt ismert. Az uniót bürokratikusnak és korruptnak tartó párt EP-listavezetője, Morvai Krisztina szerint ki kell mondani, hogy Magyarország vagy egyenrangú tagállama lesz az uniónak vagy ki kell onnan lépni. Azért jó dolog is van szerinte az unióban: a biztonságos gyerekjátszóterek.