Európai Parlament

címke rss

Így adták el magukat a korrupt magyar dollárbaloldaliak és brüsszeli szövetségeseik

Itthon2023.01.21, 10:52

Még annál is több pénz érkezhetett Amerikából a dollárbaloldalnak, mint amennyiről eddig tudtunk, derült ki Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzéséből. A Fidesz frakcióvezetője kérte az újabb információkat tartalmazó dokumentumok titkosításának feloldását, mert, mint fogalmazott, „az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó". Újabb bizonyítékok láthatnak napvilágot arról, hogy a baloldal a magyar érdekeket elárulva – jó pénzért – külföldi érdekek szolgálatába állt. Közben fokozódik a brüsszeli baloldali korrupciós botrány is, egyre szélesedik az érintettek köre. A magyar baloldal ebben is érintett lehet. Jól láátható: ...

A Fidesz a magyar vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését javasolta az EP-nek

Nagyvilág2023.01.20, 13:12

A brüsszeli korrupció felszámolása és a megrendült közbizalom helyreállítása érdekében a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a magyar vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését javasolta az Európai Parlamentnek - írta a képviselőcsoport közleményben pénteken.

Újabb botrányos részletek derültek ki a példátlan brüsszeli baloldali korrupciós botrányról

Nagyvilág2023.01.20, 10:42

Nemcsak drága pezsgőkkel és arannyal halmozták el Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, hanem egy luxusszállodában töltött estéjét is elfelejtette bevallani. Sorra dőlnek ki a csontvázak a brüsszeli korrupciós szekrényből december közepe óta, amikor Eva Kaili, az EP korábbi baloldali alelnöke bukott le azzal, hogy a lakásában 600 ezer eurót találtak egy táskában.

Hiába hisztizik Eva Kaili, marad a börtönben

Nagyvilág2023.01.19, 18:32

Az Európai Parlament volt alelnöke továbbra is ártatlanságát hangoztatta, és állította, nem tudta, miért voltak éveken át eurószázezrekkel teli bőröndök a brüsszeli lakásában. Ügyvédei középkori fogva tartásról beszéltek az ügyészségen, miközben Eva Kaili egy luxusbörtönben ül.

Itt az újabb letartóztatás a példátlan baloldali brüsszeli korrupciós botrányban

Nagyvilág2023.01.18, 15:00

Letartóztatták Antonio Panzeri, volt olasz szocialista EP-képviselő alkalmazottját a brüsszeli korrupciós botrány folyományaként. Panzerit egyébként még december 9-én tartóztatták le Brüsszelben a többi között Eva Kailival, az Európai Parlament azóta leváltott alelnökével együtt, korrupció miatt.

Itt vannak az újabb megdöbbentő részletek a brüsszeli korrupciós botrányról

Nagyvilág2023.01.17, 11:59

A brüsszeli korrupciós botrány érintettjei 2019 második felétől kezdődően egészen a 2022. decemberi lebukásukig – tehát több mint három éven át - Eva Kaili brüsszeli lakásán bőröndökben tárolták a külföldi államoktól kapott sok százmilliónyi kenőpénzt - többek között ez derült ki a belga rendőrség kihallgatási jegyzőkönyveiből. A példátlan baloldali korrupciós botrányban az illegálisan megszerzett pénzeket többek között ingatlanokba menekítették. 

A magyar baloldal erősen benne lehet a brüsszeli korrupciós botrányban

Nagyvilág2023.01.16, 09:04

Katar és Marokkó mellékszereplők a brüsszeli korrupciós ügyben, bárhonnan máshonnan érkezhetett volna az ajánlat, az érintettek valószínűleg ugyanolyan örömmel fogadták volna el a pénzüket – mondta az Origónak adott interjúban Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Dornfeld beszélt arról is, hogy az már látható, hogy az Eva Kaili volt szocialista EP-alelnök nevével fémjelzett ügy komoly sebet ejtett az Európai Parlamenten, amely szerinte egészen a 2024-es európai parlamenti választásig már nem lesz tényező az uniós politika alakításában. Dornfeld László arról is beszélt, hogy az ügy elérhet a magyar baloldalig, ezzt ...

Mesés ingatlanvagyont halmozott fel Eva Kaili

Itthon2023.01.13, 10:18

A belga sajtó értesülései szerint a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Eva Kaili ingatatlanok felvásárlásával akarta legális jövedelemmé tenni az EP-képviselőként bezsebelt kenőpénzeket. A baloldali EP-képviselő sorra vette a luxusingatlanokat először magánszemélyként az elmúlt években, majd pedig élettársával kezdtek el közösen bizniszelni,

A Gyurcsány-párthoz húzó Ujhelyi István is feltűnően jóban van a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével

Nagyvilág2023.01.13, 09:45

Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Eva Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival, de most képekkel bizonyítjuk, hogy a Gyurcsányhoz közeledő európai parlamenti képviselő egyszerűen nem mondott igazat. 

A korrupt brüsszeli politikus nemcsak Gyurcsányékkal, de az MSZP vezető politikusával is jó viszonyt ápolt

Itthon2023.01.12, 08:12

A brüsszeli korrupciós botrány központi alakja, Eva Kaili letartóztatott baloldali EP-képviselőről már korábban kiderült, hogy Gyurcsánynéval kiváló kapcsolatban van. Most olyan képek kerültek elő, amelyek Kaili és az MSZP egyik vezető politikusának, Gurmai Zitának kapcsolatát bizonyítják, és egy olyan rendezvényen készültek, amelyet Gurmai és az európai szocialisták általa vezetett női tagozata szervezett.

Brüsszeli korrupciós botrány: ki is valójában a két új gyanúsított?

Nagyvilág2023.01.04, 13:05

Soros György két újabb brüsszeli embere ellen vizsgálódik a belga ügyészség az elmúlt évtized legsúlyosabb nemzetközi korrupciós botránya kapcsán - derül ki az Origo összeállításából. Andrea Cozzolino és Marc Tarabella uniós képviselő szervesen kapcsolódik az amerikai spekuláns globális hálózatához. Az Európai Parlament most felfüggesztette a mentelmi jogukat, miután a vádak szerint kenőpénzeket fogadhattak el Katartól és Marokkótól. A korrupció elönti Brüsszelt, a mocsárból ezúttal is a Soros-hálózat emelkedett ki. 

A dollárbaloldaltól idén sem számíthatunk semmi jóra

Itthon2023.01.03, 12:40

2010 óta a legrosszabb évén van túl a magyar baloldal. Valójában a 2022-es vereséget a mai napig nem tudta feldolgozni az ellenzék, gyakorlatilag az összes baloldali párt vegetál, még Gyurcsány Ferenc is csak annyit tudott elérni, hogy pártja támogatottsága ne csökkenjen – hívta fel a figyelmet Rotyis Bálint az Origónak adott interjújában a baloldal 2022-es évét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Gyurcsány Ferenc és társai nem képesek megérteni, hogy még amerikai pénzek segítségével sem lehet Magyarországon választást nyerni, ha közben a magyar emberek érdekével szemben politizálnak. Rotyis emlékeztetett arra is, hogy 20023-ban ...

Baloldali korrupciós botrány Brüsszelben: panamai számlák ügyében vizsgálódnak

Nagyvilág2022.12.30, 10:32

Állítólag 20 millió eurót tartott egy panamai bankszámlán Eva Kaili, az Európai Parlament volt baloldali alelnöke, aki egyébként hetek óta letartóztatásban volt egy korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A panamai szál kapcsán a görög hatóságok már vizsgálódnak.     

Miért kell lecsapolni a brüsszeli mocsarat?

Nagyvilág2022.12.24, 10:20

Alig két hete robbant ki az Európai Parlament hatalmas korrupciós botránya, a szálak máris igen szerteágazóak. Akár hatvan uniós politikus, civil szervezetek, Soros György hálózata és a magyarországi dollárbaloldal is érintett lehet az ügyben.

A magyargyűlölő Verhofstadt a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével Marokkóban üzletelt

Nagyvilág2022.12.23, 11:23

Kiderült, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője, Eva Kaili görög baloldali EP-képviselő Guy Verhofstadt magyarellenes belga politikussal Marokkóban konferenciázgatott helyi kormányzati szereplők és lobbisták társaságában. Még közös fotó is készült róluk. Márpedig Kaili élettársa, Francesco Giorgi bevallotta, hogy pénzt fogadtak el a marokkói titkosszolgálattól, hogy az arab ország érdekeit szolgálják. Magától adódik a kérdés: mégis mit keresett  a rengeteg korrupciós ügyben érintett Verhofstadt egy ilyen konferencián? A magyargyűlölő liberális frakcióvezető egyelőre nem hajlandó magyarázatot adni.

Egyetlen percben a brüsszeli korrupciós botrányról - videó

Nagyvilág2022.12.21, 14:42

Eurószázezrek bőröndökben és baloldali képmutatások.

Brüsszel korrupciós botrányának főszereplője a Magyarország elleni támadások egyik vezéralakja

Nagyvilág2022.12.19, 19:18

Minden idők legsúlyosabb, Európai Parlamentet érintő korrupciós botránya alapjaiban rendítheti meg az uniós intézményrendszert és annak hitelességét. Az ügy főszereplője, a korrupcióval gyanúsított Eva Kaili évekig aktívan részt vett a Judith Sargentini és Daniel Freund vezette magyarellenes szövetség által hazánkkal szemben - többek között a korrupció vádjával - indított politikai boszorkányüldözésben, amelynek következményeit végül a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak kellett és kell viselniük - írja a Tűzfalcsoport.

Brüsszeli korrupció: mit kért a marokkói titkosszolgálat az EP-politikusoknak fizetett rengeteg pénzért?

Nagyvilág2022.12.18, 10:23

Egyre több részlet lát napvilágot az Európai Parlament gigantikus korrupciós botrányáról, amelyben több baloldali képviselő is érintett. Mint kiderült, csaknem egy évtizede pénzelhetik az EP egyes tagjait - legalább két arab ország. Sőt, többeket a marokkói titkosszolgálat fizetett. Így már nem is olyan meglepő, hogy az EP balliberális többsége szélsőségesen illegális bevándorlás-párti álláspontot képvisel.

Dollármédia: Brüsszel milliókat fizet a magyar baloldali propagandalapoknak

Itthon2022.12.17, 09:54

Brüsszel internetes oldalak sorát pénzeli Magyarországon, amelyeknek a baloldali propagandaoldalak adnak felületet, a régi Indextől a Soros-blog 444-en és hvg-n keresztül a Trükkös Zotyónak gúnyolt Varga Zoltán vörösbáró 24.hu nevű oldaláig. A tényellenőrzőnek hazudott Lakmusz mellett a most hvg-s Eurológus és a 24-hez tartozó Europoli oldalak éves finanszírozásban részesülnek, amiért minden körülmények között megpróbálják ráerőltetni a brüsszeli narratívát a közvéleményre. A hvg és a 24.hu társoldalai természetesen Soros-kapcsolatokkal is rendelkeznek.

A Katar-ügy tükrében furcsa az EU-tól azt hallani, nálunk nagyobb a korrupció, mint az uniós átlag – mondja az Integritás Hatóság elnöke

Itthon2022.12.16, 14:25

A példátlan európai parlamenti korrupció kapcsán Bíró Ferenc, az Integritási Hatóság elnöke furcsának nevezte azokat az uniós megjegyzéseket, hogy Magyarországon nagyobb a korrupció, mint az EU-s átlag.

Példátlan brüsszeli korrupciós botrány: újabb képviselőt függesztettek fel

Nagyvilág2022.12.16, 14:26

Felfüggesztették Maria Szpiraki görög EP-képviselőt, aki szintén benne volt abban a hatalmas brüsszeli baloldali korrupciós botrányban, ami a múlt héten robbant ki.

A brüsszeli mocsár: legalább 60 uniós politikus lehet érintett a hatalmas korrupciós botrányban

Nagyvilág2022.12.16, 11:50

Elképesztő korrupciós botrány tört ki múlt héten az Európai Parlamentben. Az EP számos csúcspolitikusa idegen külföldi érdekek szolgálatába állt. Előbb az derült ki, hogy óriási pénzekért Katar érdekében dolgoztak, aztán az is, hogy a marokkói titkosszolgálat is alkalmazta őket. A hatóságok számos házkutatást tartottak, több millió készpénzt és ajándékokat foglaltak le. A botrány főszereplője Eva Kaili, szocialista EP-képviselő, aki egyben az Európai Parlament alelnöke is. A szálak - nem meglepő módon - a Soros-hálózatig is elérnek. Ideje, hogy lecsapoljuk a brüsszeli mocsarat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcson.

Soros közeli szövetségese lehet a brüsszeli baloldal korrupciós botrányának a kulcsembere

Nagyvilág2022.12.16, 10:28

Eva Kaili korrupt baloldali európai parlamenti képviselő élettársa, egyben asszisztense Francesco Giorgi azt vallotta, hogy a vesztegetési botrány kiagyalója Antonio Panzeri, volt olasz EP-képviselő. Sajtóhírek alapján Panzeri pedig bizalmas szövetségese Soros György amerikai milliárdosnak. Soros olasz embere nem csupán Katartól, hanem még a marokkói titkosszolgálattól is kapott pénzt.

Giorgia Meloni: Az EP korrupciós botrányának pusztító hatása lehet az európai intézményekre

Nagyvilág2022.12.15, 11:56

A Katarral kapcsolatos korrupciós ügy lehető legszélesebb kivizsgálást és az elkövetők szigorú megbüntetését sürgette Giorgia Meloni olasz kormányfő Brüsszelben csütörtökön, miközben egyre több olasz baloldali politikus neve merül fel a vizsgálatban. A La Repubblica című napilap úgy értesült, hogy a brüsszeli korrupciós botrány három gyanúsítottja, név szerint Francesco Giorgi, Antonio Panzeri és Andrea Cozzolino a marokkói titkosszolgálattól (Dged) is kapott pénzt. Francesco Giorgi egyébként a korrupciós botrány első számú gyanúsítottjának, Eva Kaili baloldali görög EP-képviselőnek az élettársa. A katari szál mellett tehát megjelennt ...

Újabb házkutatások az Európai Parlamentben: egyre többen vannak bajban Brüsszelben

Nagyvilág2022.12.12, 21:38

További házkutatásokat tartottak, többek között az Európai Parlamentben (EP) is, a Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként - közölte hétfőn a belga ügyészség.

Az EP-t nem az igazság érdekli, hanem a lengyel kormány leváltása?

Nagyvilág2022.12.12, 14:48

A V4NA legfrissebb cikkében idézte Ryszard Legutko kormánypárti képviselő szavait, aki arról beszélt, hogy a testület balliberális többségét nem érdekli az igazság például a lengyelországi jogállamiság helyzetéről. Kiemeli, hogy a megbízható tudás ugyanis alááshatná azokat a sztereotípiákat és közhelyeket, amelyekben mozognak ezek a politikusok.

Gyurcsányné és társai: megkérdeztük, mit szólnak a brüsszeli baloldali korrupciós botrányhoz

Nagyvilág2022.12.12, 14:10

Néhány napja bombaként robbant a hír, hogy előzetes letartóztatásba helyezték, majd letartóztatták a korrupció elleni harc élharcosát, az Európai Parlament alelnökét, Eva Kailit. Gyurcsányné és a magyar baloldal elvtársának házában a hatóságok körülbelül 600 ezer euró (körülbelül 250 millió forintnyi) készpénzt találtak. A Le Soir belga napilap arra utalt egyik cikkében, hogy a korrupciós pénzt Kaili azért kaphatta, hogy Katar érdekeinek megfelelő gazdasági és politikai törvényeket fogadtasson el az Európai Parlamentben. Nem nehéz analógiát találni a magyarországi dollárbaloldal és a brüsszeli botrány között. A baloldal mindenütt uggyanoly: ...

Elképesztő módon elhallgatja a dollármédia a baloldali EP-alelnök korrupciós botrányát

Itthon2022.12.12, 13:56

A korrupciós ügyekben máskor oly lelkes tényfeltárónak tűnő dollármédia propagandaoldalak most meglehetősen szűkszavúan számolnak be Eva Kaili, az Európai Parlament szocialista alelnökének példátlan korrupciós botrányáról. Cikkünk megjelenéséig csupán néhány cikket találtunk, ráadásul eldugott helyeken a dollármédia oldalain az ügyről. A hallgatás oka talán az lehet, hogy két hete még Gyurcsányné kérésére Magyarországot ítélte el Eva Kaili. Azóta kiderült: 600 ezer eurót kapott Katarból, hogy Brüsszelben az arab országnak kedvező törvényeket fogadtasson el.

Mémmel reagált Orbán Viktor az Európai Parlament baloldali korrupciós botrányára

Itthon2022.12.12, 12:44

Eva Kaili korrupciós ügyét a magyar kormányfő sem hagyta szó nélkül - szúrta ki a Mandiner. A magyar kormányfő szellemesen egy mémmel kommentálta legfrissebb Twitter-bejegyzésében az Európai Parlament óriási korrupciós botrányát.

Befagyasztották a görög hatóságok a korrupcióval vádolt Eva Kaili összes vagyonát

Nagyvilág2022.12.12, 12:17

A görög hatóságok hétfőn befagyasztották az Európai Parlament korrupcióval vádolt alelnöke, Eva Kaili vagyonát. A baloldali politikusnő Gyurcsányné harcostársa volt. A lakásában 600 ezer euró készpénzt találtak.

Kicsoda Eva Kaili, az Európai Parlament korrupció miatt letartóztatott szocialista alelnöke?

Nagyvilág2022.12.12, 10:39

Letartóztatták a korrupció elleni harc "élharcosát", a más országokat magas lóról kioktató és a Magyarország elleni támadásokban is aktívan résztvevő Európai Szocialista Párt („Szocialisták és Demokraták", S&D) egyik vezetőjét, Eva Kailit. A görög szocialisták európai parlamenti frakciójának vezetője, Gyurcsányné brüsszeli párttársa és elvtársa, a görög szocialista párt (PASOK) fontos politikusa volt, nem mellesleg az Európai Parlament alelnöke. Két hete Eva Kaili egyébként még Gyurcsányné kérésére Magyarországgal foglalkozott, úgymond elítélte... Pénteken vitték be, vasárnap hivatalosan is letartóztatták. A belga napilapok úgy tudjják, ...

Brüsszeli letartóztatások: a baloldal mindenhol ugyanúgy működik, külföldi pénzeket fogad el befolyásért cserébe

Itthon2022.12.10, 09:27

Ritka egyértelmű leleplezés: Brüsszel egyik legmagasabb rangú EP-képviselője, a görög EP-alelnök Eva Kaili (többek között Gyurcsányné brüsszeli frakciótársa) 600 ezer eurós kenőpénzt és konkrét ajándékokat fogadhatott el katari korrupt politikusoktól azért, hogy az Európai Parlament az araboknak kedvező politikai és gazdasági döntéseket hozzon. A brüsszeli ügyészség szerint. Mivel Eva Kailit védi a mentelmi jog, ezért - a Le Soir jogi szakértője szerint - kizárólag akkor lehet bevinni a rendőrségre (és ott tartani), ha ráadásul tettenérésről van szó. Vagyis, tetten érték. Mindebből ismét kiderült: Brüsszel velejéig korrupt, a legszáánalmasabb ...

Így hazudozik a brüsszeli korrupciós botrányról a 444 és a 24

Itthon2022.12.10, 08:52

Nagyon kínos a baloldali propagandalapoknak a baloldali EP-alelnök korrupciós botránya, hívja fel rá a figyelmet a Tűzfalcsoport.

Kétségbeesetten magyarázkodik a baloldal a korrupció miatt elfogott EP-alelnökük miatt

Nagyvilág2022.12.10, 07:47

Korrupció és pénzmosás elleni, nagyszabású nyomozást szolgáló razzia során vették őrizetbe a görög Eva Kailit, akit görög pártja és az európai szocialisták is felfüggesztettek, írja a Mandiner.

Óriási korrupciós botrány Brüsszelben: letartóztatták az Európai Parlament alelnökét

Itthon2022.12.10, 11:27

Brüsszelben a belga rendőrség letartóztatta Eva Kailit, az Európai Parlament görög szocialista alelnökét: Azzal gyanúsítják, hogy Katar megvesztegette. 

Hollik István: ha megvalósulna az EP terve, Magyarország gazdasága azonnal leállna

Itthon2022.11.26, 15:32

Ha megvalósulna az Európai Parlament terve, és az Európai Unió minden Oroszországból származó fosszilis energiára és atomenergiára azonnali és teljes szankciót vetne ki, Magyarország gazdasága azonnal leállna - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában, amelyben a nemzeti konzultáció kitöltésére biztatott.

Magyarország számára puszítóak az Európai Parlament tervei

Itthon2022.11.26, 15:29

Az Európai Parlament (EP) nagy többsége már az ukrajnai háború kezdete óta teljes embargót követel az orosz olaj-, szén-, nukleárisüzemanyag- és gázimportra.

Szégyentabló: ők szavaztak saját hazájuk ellen, a magyaroknak járó pénz ellen - fotók

Itthon2022.11.24, 20:05

Az Európai Parlament csütörtöki ülésén a magyarországi dollárbaloldal képviselői ismét bizonyították, hogy nem a magyar választók, hanem megbízóik érdekeit szolgálják. Összegyűjtöttük, kik voltak azok, akik az Európai Parlamentben Gyurcsányné vezetésével arra szavaztak, hogy Magyarország ne kapjon pénzt (ettől persze Magyarország még megkaphatja a pénzt, mert az Európai Tanács dönt).

Magyarországot gyalázzák finn és svéd uniós képviselők - ők azok

Nagyvilág2022.11.23, 09:54

Finn és svéd EP-képviselők totális támadást indítottak Magyarország ellen, folyamatosan gyalázzák a több millió ember által megválasztott magyar kormány döntéseit. Most bemutatjuk a legbotrányosabb kijelentéseket.

Vidnyánszky Attila: Brüsszel már kommunikálni sem akar, a vita lehetőségét sem adják meg

Kultúra2022.11.05, 11:36

Nem hallgatta meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőségét az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának delegációja budapesti látogatása során, így nem is számolhattak be az intézmény működésével kapcsolatos pozitív fejleményekről. "Döbbenetes, hogy Brüsszelben mennyire nem akarnak szembesülni a valósággal, mennyire fájóan az egygondolatúság felé akarják tolni az egész európai kultúrát" - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke. Hozzátette: ez azt bizonyítja, hogy már kommunikálni sem akarnak, a vita lehetőségét sem adják meg. Bocskor Andrea, fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott: az akadémmiai ...

2024-ben megbukhat a szankciópárti brüsszeli elit

Itthon2022.11.04, 12:02

Az Európai Unió szintjén 2024-ben állhat be jelentős változás, ha az akkor esedékes európai parlamenti választásokon a hiteles jobboldali pártok jelentős eredményt tudnak elérni. Ennek érdekében ma is épül a nemzeti erők nemzetközi összefogása, melynek hazánk aktív résztvevője, sőt, egyik motorja – mondta el az Origónak adott interjúban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Hozzátette azt is, hogy az öngyilkos politikát folytató kormányok előbb-utóbb megbuknak, és olyan vezetők léphetnek a helyükre, akik jobban tisztában vannak a nemzeti érdek fontosságával és mibenlétével. Ilyesmire láttunk példát a közellmúltban ...

Botrányos ügyek, gyalázatos korrupciók Brüsszelben

Nagyvilág2022.10.27, 14:14

Az Európai Parlament, amely az EU törvényhozói hatalmi ágának fontos része, és amelynek megválasztandó tagjait az európai polgárok öt évente tüntetik ki választói bizalmukkal, az elmúlt évek több botrányos visszaélési ügye miatt részben a pénzzel vásárolt befolyás, a korrumpálhatóság egyik intézményi szimbóluma is lett. Nem egyszer olyan fajsúlyos, vezető szereplőkkel, akik sajnos gyengíteni, illetve megkerülni igyekeztek az európai polgárok érdekét védeni hivatott közösségi szabályokat és előírásokat. Akik a közérdek ellen is dolgozva, globális, transzatlanti és európai nagyvállalatok befolyásának vagy éppen nemzetközi NGO-érdekeknnek ...

Gyurcsányné hazugsága: Brüsszelben a magyarok pénze ellen küzd, itthon tüntetni hívja az embereket

Itthon2022.10.24, 11:15

Miközben Gyurcsányné évek óta azért harcol Brüsszelben, hogy a magyarok egy fillér EU-s pénzt se kapjanak, addig kétszínű módon tüntetésre hívott mindenkit október 23-án, azt hazudva, hogy a tanárokért teszi. Ha mindez nem volna elég, ez éppen azon a napon történt, amikor 16-ik évfordulója volt a véres, gyurcsányi rendőrterrornak. Gyurcsányék viselkedése bizonyítja, hogy azt akarják, hogy az EU-s pénzek visszatartásával Magyarországon tüntetések és káosz legyen. A tervük most sem jön be.

Hidvéghi Balázs leghatározottabban elítélte a pozsonyi gyilkosságokat

Nagyvilág2022.10.20, 12:41

A leghatározottabban elítéljük a múlt heti pozsonyi gyilkosságokat, és részvétünket fejezzük ki az elhunytak családja számára - közölte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az EP csütörtöki szavazása alkalmával.

Szijjártó Péter: Az Európai Parlament önmagában véve egy vicc

Itthon2022.09.30, 13:43

A külügyminiszter szerint az EP baloldala gyűlöli azt, hogy Magyarország konzervatív, jobbközép, keresztény, demokratikus és hazafias kormánya négy választást megnyert - számol be minderről a Mandiner a Politico nyomán.

Deutsch Tamás: Mikor fog Brüsszel megfelelni a magyar vagyonnyilatkozati szabályoknak?

Itthon2022.09.28, 13:28

Brüsszelnek nem tetszik, hogy a magyar vagyonnyilatkozati rendszer ugyanolyan lett, mint az európai parlamenti. Deutsch Tamás várja, hogy az EP mikor fog megfelelni a szigorú magyar vagyonnyilatkozati szabályoknak.  

Óriási luxusban él a magyargyűlölő brüsszeli biztos, de azt akarja, hogy az emberek nélkülözzenek

Nagyvilág2022.09.27, 09:57

Brüsszel egyik leginkább magyargyűlölő politikusa Frans Timmermans hosszú évek óta elkövet mindent annak érdekében, hogy megbuktassa a magyarok által kétharmados felhatalmazással megválasztott kormányt. Timmermans korábban az illegális bevándorlók befogadásának az élharcosa volt. Később kiderült, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápol Soros György, amerikai tőzsdespekulánssal, akinek az utasításait szinte szó szerint hajtja végre. Bár 2019-ben nem sikerült az Európai Bizottság elnöki székét megszereznie, de így is befolyásos szereplő maradt Brüsszelben. Timmermans napjainkban a teljesen elhibázott brüsszeli szankciók élharcosa. Miközbeen ...

Hihetetlen gazdagság és korrupciógyanús ügyek: itt a magyargyűlölő brüsszeli politikus, Verhofstadt legújabb botránya

Nagyvilág2022.09.20, 14:05

Egyre halmozódnak a botrányok a Magyarországot rendszeresen támadó Guy Verhofstadt körül. A Renew Europe európai parlamenti frakció EP-képviselője legutóbb azzal került a hírekbe, hogy több mint százmillió forintnyi közpénztámogatással újították fel a luxusvilláját, de korábban egyebek mellett lobbizott oligarchák érdekében, és évekig ült jó pénzért egy adóelkerülő cég igazgatóságában. Verhofstadt korábbi és jelenlegi pártcsaládját is körüllengik a korrupciógyanús ügyek, amelyek közül csak egy példa a Cseh Katalin családi céghálójának a kérdőjeles körülmények közt felvett uniós támogatása. A belga politikus egyébként a kirekesztő, ggyűlöletkeltő ...

Kovács Zoltán: Az Európai Parlament azt is megszavazta, hogy a férfiak szülhetnek

Itthon2022.09.16, 11:59

Elfogadta az Európai Parlament csütörtökön  a Gwendoline Delbos-Corfield francia zöld párti EP-képviselő által jegyzett jelentést. Minderre Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az EP elfogadta a Magyarországot bíráló jelentést, korábban azt is megszavazták, hogy a férfiak szülhetnek. 

A béke előmozdítása helyett újra Magyarország elítélésén fáradozott az Európai Parlament

Itthon2022.09.15, 17:41

Ahogy az előre borítékolható volt, csütörtök délután megszavazta az Európai Parlament a francia zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield nevével fémjelzett jelentést, mely mondvacsinált okokból követeli, hogy Magyarországot fosszák meg a neki járó uniós forrásoktól. Hiába dúl háború az Európai Unió határának közvetlen szomszédságában, hiába a válság az energiapiacon, hiába kényszerül sok európai ország áram- és gázkorlátozásra, az Európai Parlament a megoldás és a béke elősegítése helyett továbbra is a probléma forrása maradt. Miközben az európai lakosság az elhibázott brüsszeli szankciók által kiváltott élelmiszer-és energiaválságtól kküzd, ...

Fidesz: Elképesztő, hogy az EP a mostani válságban is csak Magyarország támadásával van elfoglalva

Itthon2022.09.15, 13:54

Elképesztő, ami az Európai Parlamentben zajlik. Miközben Európa lakosai épp az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválságtól szenvednek, a baloldali többségű Európai Parlamentnek még ebben a válságos helyzetben is az a legfontosabb, hogy Magyarországot támadja - áll a Fidesz közleményében.

Külföldi EP-képviselők: Elfogadhatatlan Magyarország lejáratása

Nagyvilág2022.09.15, 10:21

Sajtótájékoztatón állt ki Magyarország mellett több EP-képviselő, miután ismét egy hazánkat elítélő jelentésről tárgyalt az Európai Parlament. A beterjesztő baloldali képviselő szerint az elmúlt években tovább romlott itthon a demokrácia és az alapvető jogok helyzete. A francia, spanyol és osztrák politikusok szerint viszont a jelentés hazugság, és elfogadhatatlan Magyarország lejáratása. A Fidesz szerint pedig az Európai Parlament nem megállapodni akar Magyarországgal, hanem zsarolni akarja - írja a hirado.hu.

Forró őszre és hideg télre számíthatunk az Európai Unióban?

Itthon2022.09.01, 07:55

A következő 3-6 hónapban kulcsfontosságú események fognak lejátszódni Európában, amely nemcsak hazánk, hanem az Európai Unió jövőjét és a világ sorsát is alapvetően fogják meghatározni. Jelen pillanatban Európa fejjel rohan a szakadékba, a következő hónapokban eldől az, hogy van-e hajlandóság arra, hogy ebből Európa visszaforduljon. Nagyon negatív forgatókönyvek is megvalósulhatnak az Európai Unió jövőjét illetően. Ősszel több tagállamban is választások lesznek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a kontinens politikai térképét. A Magyarország ellen indított kötelezettségszegési és jogállamisági eljárásokban újabb fejlemények várrhatóak. ...

Gyurcsány Ferenc felesége az Európai Parlamentben Magyarország ellen dolgozik

Itthon2022.08.24, 08:22

A magyar baloldal az európai uniós politikai térben külföldi partnereivel karöltve igyekszik hitelteleníteni a nemzeti kormány munkáját, másképp fogalmazva, a legnagyobb méretű magyar delegáció helyett inkább külföldi partnerekkel kíván együttműködni – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélt az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalásokról, a magyar baloldalról és arról is, mire készül a baloldal.

A magyar baloldallal karöltve ítélte el Magyarországot az Európai Parlament LIBE bizottsága

Itthon2022.07.13, 15:07

Ahogy az várható volt, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) elfogadta a Gwendoline Delbos-Corfield nevével fémjelzett jelentést, melynek célja, hogy megfossza Magyarországot az uniós Helyreállítási Alapból származó forrásoktól, méghozzá mondvacsinált okokból, az európai értékek megsértésére hivatkozva. Donáth Anna, a magyar baloldal üdvöskéje is hazánk ellen szavazott - írja az Alapjogokért Központ legújabb Facebook-bejegyzésében.

Varga Judit: Magyarellenes manőver az Európai Parlamentben

Itthon2022.07.06, 21:06

Tudjuk, hogy van egy olyan csoport az Európai Parlamentben, melynek programja kizárólag annyiból áll, hogy Magyarországot és a magyar embereket támadják, de mostani húzásukkal még ők is átlépték azt a bizonyos határt - nyilatkozta az igazságügyi miniszter közösségi oldalán.

Az Európai Parlament a nyílt társadalom hálózatával karöltve fosztaná meg Magyarországot az uniós forrásoktól

Itthon2022.07.06, 12:01

"Az Európai Parlament felszólítja az Európai Bizottságot, hogy tartózkodjon a magyar helyreállítási terv jóváhagyásától" - áll abban az EP-s "jogállamisági jelentésben", amit az "új Sargentini", a szintén baloldali Gwendoline Delbos terjesztett elő - erről ír az Alapjogokért Központ a Facebook-oldalán. Hozzáteszik, hogy a dokumentum jövő héten kerül a LIBE-bizottság elé, és ősszel tárgyalhatja a plenáris. A tervezet nemcsak - ismételten - csúsztatásokkal és félinformációkkal terhelt a magyar közjogi berendezkedés kapcsán, hanem nyíltan mutatja, hogy az EP balliberális politikusai politikai árukapcsolással is foglalkoznak.

Varga Judit: Az EP több mint tíz éve képtelen jogilag alátámasztani az ideológiai vádjait

Itthon2022.07.04, 10:25

Varga Judit, Magyaroszág igazságügyi minisztere a közösségi-oldalán reagált a legújabb hamis vádakkal teletűzdelt országjelentésre.

Egy napon lehet a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás

Itthon2022.06.14, 15:52

2024-ben egy napon lehet az európai parlamenti és az önkormányzati választás - közölte Kocsis Máté egy keddi háttérbeszélgetésen. Az állam így 9-10 milliárdot spórolhat. 

Hidvéghi Balázs: Kölcsönös bizalomra és tiszteletre van szükség

Itthon2022.06.08, 10:33

Lengyelország erős és egészséges demokrácia, minden neki járó uniós forrást haladéktalanul meg kell kapnia - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a közösségi oldalára szerdán feltöltött videójában.

Korrupt európai parlamenti képviselők - több Soros szövetséges is érintett

Nagyvilág2022.05.26, 14:26

2018. július 2-án az Európai Parlament képviselőinek többsége szavazáson elutasította a saját költségtérítési szabályozásuk szigorúbbá tételét. Ez az ún. általános kiadási juttatás (röviden GEA) körüli szabályozás megváltoztatását jelentette volna a sokat vitatott, havi közel ötezer eurós kifizetés kapcsán, amelyet a képviselők kapnak az irodai és egyéb költségek fedezésére. A mai szabályok szerint ugyanakkor nem kötelesek számlával igazolni eme kiadásaikat, és az esetlegesen fennmaradó összeget sem kell visszafizetniük. Összességében tehát senki nem ellenőrzi, hogy mire költötték azt, és így ténnyel, adattal a költéseikben esetleg ...

Hidvéghi Balázs: Az EP-t uraló baloldali elit egyre inkább elszakad a valóságtól

Itthon2022.05.24, 10:26

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint az Európai Parlamentet (EP) domináló baloldali elit egyre inkább elszakad a valóságtól, és az embereket érintő problémák helyett háborús helyzetben az élelmiszer- és energiaválság ellenére a jogállamisági vitával foglalkozik.

Itt van az európai jobboldal összefogásának sikerreceptje

Itthon2022.05.23, 15:52

Ott és azon területeken kell koalíciót kötnie az európai konzervatív-szuverenista pártoknak, ahol szükség van rá - így vélekedtek az Origo által megkérdezett európai parlamenti képviselők az Alapjogokért Központ által szervezett Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórumon. 

Schaller-Baross Ernő: Nem vagyunk egyedül!

Itthon2022.05.20, 16:37

Sokszor amerikai barátainkban inkább partnerre lelünk, mint az európai centrista jobboldalban - mondta Schaller-Baross Ernő, fideszes európai parlamenti képviselő az Alapjogokért Központ által szervezett Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferencián az Origónak.

Deutsch Tamás: A magyar baloldali EP-képviselők saját hazájuk ellen áskálódnak

Itthon2022.05.08, 10:54

A magyar baloldal európai parlamenti (EP-) képviselői minden energiájukkal a saját hazájuk ellen áskálódnak - mondta a Fidesz EP-delegációjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hidvéghi Balázs lett az operatív rendőri együttműködésről szóló javaslat uniós parlamenti jelentéstevője

Nagyvilág2022.04.20, 11:19

Hidvéghi Balázs, a Fidesz képviselője felel azon javaslatért az Európai Parlamentben, amelynek célja, hogy ajánlások révén tegye hatékonyabbá a tagállamok rendőrségei közötti együttműködést - közölte szerdán a képviselő irodája.

Fidesz: Brüsszelben áskálódik a baloldal

Itthon2022.03.10, 14:48

A Fidesz szerint a baloldalnak az ukrajnai háborús helyzetben is a Magyarország elleni "áskálódás" a legfontosabb.

Új fejezet nyílt a dohánytermékeket érintő szabályozásokban

Itthon2022.02.24, 09:21

Az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága (BECA - Special Committee on Beating Cancer) által elfogadott jelentéstervezetről február 16-án szavazott az EP plenáris ülése, mely mintegy előrevetíti a dohánytermékekről szóló jövőbeni irányelveket (TPD) is. A dokumentum számos pozitív megállapítást tartalmaz, és a Parlament el is fogadta az átfogó és összehangolt uniós rákellenes stratégia hatékonyságának fokozását célzó ajánlásait, azonban több fontos ponton nem született kedvező döntés az érintettek szerint. Ficsor Zoltánnal, a Villanypára Egyesület elnökével beszélgettünk.

A Fidesz EP-képviselői visszakapták helyeiket az európai parlamenti küldöttségekben

Nagyvilág2022.02.19, 06:24

A Fidesz európai parlamenti képviselői visszakapták helyeiket az Európai Parlament (EP) küldöttségeiben, a képviselők immáron nem uniós országok, régiók és szervezetek parlamentjeiben is képviselhetik a magyar érdekeket - tudatta a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében pénteken.

SorosLeaks: az EP-képviselőkhöz fordult Deutsch Tamás

Nagyvilág2022.02.16, 10:34

Azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból a terjedelmes, zömében Skype-interjúkból álló dokumentumhalmazból, amelyet e-mailben juttattak el a szerkesztőséghez, Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz. A fideszes politikus szerint ugyanis végérvényesen lelepleződött a Soros György amerikai pénzügyi spekuláns által finanszírozott hálózat működési mechanizmusa. Deutsch arra szólította fel kollégáit, hogy végre érdemben foglalkozzanak a Soros-hálózat uniós intézményekre gyakorolt külső befolyásának ügyével.

Hidvéghi Balázs a brüsszeli kettős mércéről és Magyarország befeketítéséről - videó

Itthon2022.02.11, 19:13

"Óriási lebukás" - ez volt az első gondolata Hidvéghi Balázsnak, amikor olvasta a Magyar Nemzet cikkét. Mint emlékezetes, a brüsszeli kettős mércét leleplező dokumentumok érkeztek a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez. A felvételeken Dalibor Rohac, egy amerikai kutatóintézet munkatársa, Andrej Nosko, a Nyílt Társadalom Alapítvány volt igazgatója, valamint Kálmán Mátyás, a 24.hu, valamint az Index korábbi munkatársa látható és hallható.

Megszállták a bevándorlók Brüsszelt, rettegésben tartják az uniós politikusokat is

Nagyvilág2022.01.29, 11:54

Világosan kiderült egy volt spanyol liberális képviselő magánbeszélgetéseiből, hogy a baloldal azért támadja Magyarországot és Lengyelországot, mert félnek a muszlim bevándorlóktól. Ellenük nem mernek fellépni, mert tüntetésektől, támadásoktól, merényletektől tartanak. Egyrészt ezektől Magyarország és Lengyelország esetében nem kell tartaniuk, másrészt még "jó pontokat" is szerezhetnek az agresszív muszlim vagy muszlimpárti aktivistáknál. Brüsszelben jól láthatóan a baloldal fél a muszlimoktól, akik - a spanyol képviselő szerint - birtokolják a várost.

Magyarország és Lengyelország elleni tudatos támadásról hozott nyilvánosságra információkat a spanyol sajtó

Nagyvilág2022.01.28, 13:00

Nyilvánosságra hozta a spanyol sajtó az Európai Parlament egyik volt képviselőjének magánbeszélgetéseit. Ezekből kiderült, hogy a brüsszeli liberálisok tudatos támadást indítottak Magyarország és Lengyelország ellen. A szóban forgó politikus, Carolina Punset szavai annak a politikai formációnak a szennyesét teregették ki, amelyhez most a Momentum is tartozik - írja a Magyar Nemzet.

Járóka Lívia hivatalosan is az Európai Parlament alelnökjelöltje

Itthon2022.01.18, 13:17

Járóka Lívia a szükséges számú európai parlamenti képviselőnél jóval több képviselő támogatásával, egyedüli magyar jelöltként indul az Európai Parlament alelnöki tisztségéért - tájékoztatott a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében kedden.

Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

Life.hu2022.01.11, 07:16

Súlyos betegség következtében kedden elhunyt az Európai Parlament elnöke, David Sassoli 65 éves volt - adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője.

Kórházba került az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2022.01.10, 22:22

Súlyos egészségügyi állapotban kórházba került David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, minden előre jegyzett hivatalos programját törölték - közölte az Európai Parlament hétfőn.

Az Európai Bizottság megsérti a tagállami szuverenitást a tervezett választási szabályozással

Nagyvilág2021.11.26, 14:53

Korábban is egyértelmű jelei voltak annak, hogy Brüsszel be kíván avatkozni a magyarországi választásokba, azonban az Európai Bizottság most nyilvánosságra hozott javaslatcsomagja még a korábbi intervenciós kísérletekhez képest is szintlépésként értékelhető. Ezzel a lépésével a szerződések őreként definiált testület nemcsak a tagállami szuverenitás elvével megy szembe, hanem azon alapszerződésekkel is, melyek az európai integráció lényegét adják. A Bizottság egy olyan normacsomagot fogadott el, mely kizárólag egy célt szolgál: a nemzeti választásokba történő direkt beavatkozás lehetőségét. Kiindulva a múlt tapasztalataiból, az új esszköz ...

Századvég: A nemzetközi baloldal a valóságot is a maga képére formálná

Nagyvilág2021.11.08, 13:55

Az Európai Parlament 2019. október 10-én elfogadott állásfoglalása nemzetközi jogba ütközőnek minősítette a választásokba történő külső beavatkozást, ennek ellenére az Európai Bizottság tovább folytatja az intervenciós kísérleteit a 2022-es magyar országgyűlési választásokba. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által finanszírozott pályázatot a több ponton is Soros Györgyhöz köthető Magyar Jeti Zrt. nyerte el, megszerezve a jogot és a támogatást, hogy létrehozza a Magyar Digitális Média Obszervatóriumot, amelyen keresztül a nyílt társadalmak eszmerendszerét valló szerkesztőségek delegáltjai korlátozhatják az interneten megjelenőő ...

Trócsányi László: Több tiszteletet a nemzeti intézményeknek

Nagyvilág2021.10.19, 17:34

Európában a járvány negyedik hulláma támad, ismét példátlan bevándorlási nyomásnak vagyunk kitéve, sok helyütt energiaválság alakult ki, és önöknek van érkezésük a magyarokat és a lengyeleket zaklatni, nyilvánvaló hazugságokat, otromba rágalmakat ismételgetve, előítéletesen és gyűlölködő hangnemben - mondta Deutsch Tamás az Európai Parlamentben a lengyel Alkotmánybíróság döntéséről szóló vitájában. 

Brüsszel eltitkolja a neki kedvezőtlen uniós hatástanulmányokat

Nagyvilág2021.10.19, 14:36

Óriási botrány van kibontakozóban: Frans Timmermans eltitkolt egy hatásvizsgálati tanulmányt - írja közösségi oldalán Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője.

LMBTQ és migránspárti jelentést tárgyal az Európai Parlament plenáris ülése jövő héten

Nagyvilág2021.10.15, 13:01

Az Európai Parlament plenáris ülése a 2021. október 18-ával kezdődő héten tárgyal egy olyan jelentést, amit az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága készített. Az európai médiáról a digitális évtizedben: cselekvési terv a helyreállítás támogatására és az átalakulás (2021/2017 (INI)) című jelentés M. pontja tartalmaz egy arra történő utalást, hogy a tagállamoknak olyan médiakörnyezetet kell teremteniük, ami garantálja, hogy – a nőkön, faji és etnikai kisebbséghez tartozókon, valamint fogyatékkal élőkön túl – migránsok, menekültek és az LGBTIQ+ közösség tagjai kreatív és döntéshozói pozíciót foglaljanak el. Tehát az Euróópai ...

Biszexuális Superman, gendersemleges Lego-játékok és más őrültségek

Nagyvilág2021.10.12, 15:11

Továbbra sem lassít az LMBTQ-propaganda Nyugat-Európában és Amerikában. A legújabb fejlemény, hogy mostantól kezdve a Lego nem fog olyan hirdetést készíteni, hogy az adott termékük lányoknak, vagy fiúknak készül-e, mivel nem akarják a nemi sztereotípiákat erősíteni. Ezzel párhuzamosan pedig az Európai Parlament sorozatosan fogadja el a genderlobbi legújabb örültségeit. Magyarország továbbra sem engedi be az oktatási intézményekbe az LMBTQ-propagandát. 

Győri Enikő: Az EP ismét politikai nyomás alá akarja helyezni Magyarországot

Nagyvilág2021.10.06, 21:59

Az Európai Parlament (EP) baloldali pártjai minden hónapban Magyarországról kezdeményeznek vitát, szerdán a koronavírus-járvány utáni fellendülésre szánt helyreállítási alap forrásainak kifizetéséről, ami valójában nem más, mint egy ismételt politikai nyomásgyakorlás - nyilatkozta Győri Enikő, a Fidesz EP képviselője az MTI-nek a testületnek a jóváhagyásra váró helyreállítási tervek jelenlegi állásáról szóló plenáris vitája előtt.

Alapjogokért Központ: ismét valótlanságot állít a LIBE-bizottság!

Itthon2021.10.06, 12:30

Az EP LIBE-delegációjának szélsőbaloldali vezetője, Gwendoline Delbos (Judith Sargentini „utóda") újabb nyilatkozatban támadja Magyarországot, valótlanul azt állítva, hogy a delegáció itteni megbeszélésein fel se merült a gender- és migrációs téma. Az egyik ilyen találkozón az Alapjogokért Központ is részt vett, ahol a testület balliberális tagjai súlyos kritikával illették az illegális migrációt megakadályozó magyar szabályozást. Ráadásul az EP-képviselők több migránspárti és ún. LMBTQ-szervezettel is találkoztak – így elég nehezen elképzelhető, hogy ezeken se ejtettek volna szót a fenti témákról - írja közleményében az Alapjogokért Központ.

Sajtószabadságról papol a brüsszeli LIBE-bizottság, de nem engedtek tudósítani a pesti ülésükről

Itthon2021.10.03, 13:59

Magyarországon járt az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE), hivatalosan azért, hogy a jogállamisági normák érvényesüléséről tájékozódjanak. Természetesen nyilvánvaló az, hogy Magyarországgal szemben ideológiailag elfogult jelentés készül, afféle kétbalkezes boszorkányüldözésről van szó. A brüsszeli testület tagjai - két kivétellel - negatív értelemben nagyon elfogultak Magyarországgal szemben. Az elmúlt években ezért minden lehetséges módon támadták az országot migrációs, szuverenitási, LMBTQ-kérdésekben. (Nem véletlenül sokan egyszerűen LMBTQ-bizottságnak gúnyolják a LIBE-bizottságot.) A legújjabban ...

A LIBE-delegáció két tagja szerint boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen

Itthon2021.10.01, 16:28

Az Európai Unió (EU) intézményei részéről koncepciós eljárás, "boszorkányüldözés" folyik Magyarország ellen, aminek ideje lenne véget vetni az Európai Parlament Magyarországra látogató LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottságának francia és spanyol küldöttségi tagjai szerint.

„A tévúton járó Európai Parlament - Orvosság az európai parlamentarizmus „beteg demokráciájára"

Itthon2021.09.24, 10:09

Az Európa jövőjéről szóló rendezvénysorozat lehetőséget nyújt az európaiak számára, hogy befolyásolják az Európia Unió irányát. Ennek keretein belül az emberek esélyt kapnak ötleteik online megosztására és megvitatására, valamint események előkészítésére az egész EU-ban. Ezek a későbbiekben a változás ötleteinek újabb forrásaként alkalmazhatóak. Kiváló példaként szolgál erre a kezdeményezésre a 2021. szeptember 23-án, a Nézőpont Intézet által megrendezett online konferencia, amelynek fő témája az Európai Parlament működése, annak esetleges reformjavaslatai voltak.

Itt vannak a legfrissebb kormányzati döntések - Élőben a Kormányinfóról az Origón

Itthon2021.09.15, 10:43

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfót tart, az eseményről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.

Varga Judit: Nem engedünk!

Itthon2021.09.14, 17:59

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán írt arról, hogy az Európai Parlament megint az LMBTQ-propaganda melletti kiállásról fogadott el határozatot.

Az Európai Parlament az LMBTQ-propaganda mellett

Nagyvilág2021.09.14, 11:56

Az Európai Uniónak fel kell számolnia az akadályokat, amelyek gátolják a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket az alapjogaik gyakorlásában, és Európában el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát - jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői az Unióban élő LMBT-közösséghez tartozók jogairól szóló állásfoglalásukban kedden.

Újra Magyarországot támadja LMBTQ-ügyben az Európai Parlament

Itthon2021.09.14, 11:53

Magyarországot és Lengyelországot is támadja az Európai Parlament (EP) legfrissebb állásfoglalásának tervezete, amelyet az európai LMBTQ-közösség jogainak védelmében írtak – írja a Magyar Nemzet. Szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tart évértékelőt Strasbourgban, és szinte borítékolható, hogy az LMBTQ-vita visszaköszön majd beszédében.

Újabb LMBTQ-diktátumot fogadnának el az EP-ben

Itthon2021.09.14, 10:13

Újabb "LMBTQ-diktátumot" fogadnának el az Európai Parlamentben (EP) - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője kedden a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Varga Judit: A brüsszeli intézmények konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője

Itthon2021.08.27, 16:44

Érdekes, hogy miközben Európa jövőjéről kellene konstruktív és építő párbeszédet folytatni, pont az uniós intézmények azok, melyek konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője – írja közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Az Európai Ügyészség nem hajlandó megmondani, hogy nyomoznak-e Cseh Katalin ügyében

Itthon2021.08.12, 15:30

A V4NA kérdésére az Európai Ügyészség nem cáfolta, hogy nyomoznak a Renew Europe európai parlamenti frakció alelnöke, Cseh Katalin pályázati ügyeivel kapcsolatban, igaz, nem is erősítette meg. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az OLAF-hoz fordult európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Varga Judit: Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az óvodákba és iskolákba engedjük be az LMBTQ-szervezeteket

Itthon2021.07.11, 11:24

Az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament (EP) támogatásával, azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba - mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Brüsszel elítéli Magyarországot, mert nem engedi be az LMBTQ-propagandát az óvodákba, iskolákba

Itthon2021.07.08, 19:34

Az Európai Parlament csütörtök délután 459 szavazat, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadta a Magyarországot elítélő állásfoglalását a gyermekvédelmi törvény nyomán, írja a Magyar Nemzet. Azaz, Brüsszel elítélte azért Magyarországot, mert nem engedjük be az LMBTQ-propagandát az óvodákba, iskolákba. Orbán Viktor miniszterelnök világosan megmondta, hogy ennek a propagandának nem fogunk engedni.

Brüsszel hiába akarja elérni, hogy LMBTQ aktivistákat engedjünk be az óvodákba, iskolákba

Itthon2021.07.07, 18:00

A gyermekvédelem azt jelenti, hogy Brüsszel hiába akarja elérni, hogy LMBTQ aktivistákat engedjünk be az óvodákba, iskolákba. Mi erre nem vagyunk hajlandóak. Természetesen Magyarország mindenkinek a méltóságát tiszteletben tartja. A magyar kormánynak semmi dolga nincs azzal, hogy felnőttként ki miként éli az életét, ha a jogszabályokat betartja. De a gyermekvédelem állami kötelezettség, felelősség. Ezt nemcsak a magyar alaptörvény határozza meg, hanem az EU charta is, amely a 11. szakaszban kimondja, hogy a gyermekek nevelésének feladata elsősorban a szülő kötelezettsége, és ez nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés, mondta Gulyás Gergelly ...

Ismét Magyarországot támadja a baloldal és a Soros-hálózat az Európai Parlamentben

Nagyvilág2021.07.07, 13:31

Az Európai Parlamentben ismételten Magyarországot és Lengyelországot támadták a Soros György által fizetett baloldali képviselők. Most a gyermekvédelmi törvény és a pedofilok elleni szigorúbb fellépés nem tetszik Brüsszelnek. Időközben kiderült, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény felelőse egy elítélt meleg bűnöző. Cyrus Engerer, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójában ülő, máltai munkáspárti képviselő a korábbi párjáról, egy Marvic Camilleri nevű férfiról terjesztett pornográf anyagokat az interneten. 

Kocsis Máté is megszólalt a bosszúpornó miatt elítélt EP-képviselő ügyében

Itthon2021.07.06, 16:19

Cyrus Engerer most Magyarországot támadja, miközben korábban pornográf anyagok terjesztése miatt két év börtönt kapott. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint "egy igazi haladó szellemű politikus a pedofilellenes- és gyermekvédelmi törvényünk legfőbb bírálója".

Előző
Következő