Európai Parlament

címke rss

Juncker figyelõlistára tette Orbánt

Nagyvilág2015.06.09, 10:04

Az Európai Unió próbálja megfékezni az autokrata magyar kormányfõt, Orbán Viktor azonban eddig ügyesen elkerülte a brüsszeli próbálkozásokat, írta elemzésében a Sydney Morning Herald címû ausztrál lap.

Még nem tudja a Miniszterelnökség, mennyiért utazott Orbán Viktor Strasbourgba

Itthon2015.06.05, 10:41

Még nem számolta ki a Miniszterelnökség, mennyibe került Orbán Viktor részvétele az Európai Parlament május 19-ei plenáris ülésén. Az Origo közérdekû adatigénylésére azt sem árulták el, mivel utazott a kormányfõ Strasbourgba, ahol felszólalt a magyarországi helyzetrõl rendezett vitán. 

Putyin úr valamiért nem hívott

Nagyvilág2015.06.02, 14:37

Túlzottan nem csodálkoznak az Origónak nyilatkozó európai parlamenti képviselõk, hogy felkerültek a hétvégén nyilvánosságra hozott orosz kitiltási listára. Moszkva szerint az EU alaptalanul emel kifogást az intézkedés ellen, hiszen ez világos válasz arra, hogy korábban az unió is kitiltott olyanokat, akiknek közük van az ukrán háborúhoz – márpedig az érintett EU-s politikusoknak világos, hogy van. Csehországot viszont nem csak a lista nyugtalanítja.

AZ EP-t hibáztatja Orbán miatt Szanyi Tibor

Itthon2015.05.22, 17:40

Az MSZP európai parlamenti képviselõje szerint az EP többsége jelentõs hibát követett el azzal, hogy "a magyar ügyet" napirendre vette.

Gömöri és a Fõgáz is kegyvesztett lett Lázárnál

Itthon2015.05.21, 16:30

Elveszítette Lázár János a bizalmát a paralimpikonok elnökében, Gömöri Zsoltban, az állami gázcég vezetõinek pedig lehet, hogy büntetõeljárással kell szembenézniük. Kilencedik alkalommal jelentkezett Lázár János one-man show-ja, a Kormányinfó, ahol mindent meg lehet kérdezni, és szinte mindenre érkezik valamilyen válasz. Szó esett Orbán Viktor kormányfõ Strasbourgban, a halálbüntetésrõl és a bevándorlókról tett kijelentéseirõl is.

Orbán az Origónak: Meg tudjuk védeni magunkat

Nagyvilág2015.05.19, 21:22

Orbán Viktor részt vett az Európai Parlament keddi plenáris ülésén Strasbourgban, ahol a magyarországi helyzetrõl vitáztak az uniós képviselõk. A miniszterelnök a nap folyamán többször annak a véleményének adott hangot, hogy tagállami hatáskörben kellene maradnia a bevándorlási ügyeknek az uniós szint helyett. A kormányfõ elégedett volt azzal, hogy egyáltalán elkezdõdött a vita. 

Orbán Viktor ismét Strasbourgban küzd

Nagyvilág2015.05.19, 22:08

Orbán Viktor is részt vesz az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban, ahol a magyarországi helyzetrõl vitáznak az uniós képviselõk. A vitát az után tûzték napirendre, hogy elõzõleg az EP szakbizottsága vitát folytatott a halálbüntetés visszaállításának Orbán Viktor által javasolt "napirenden tartása", illetve a menekültüggyel kapcsolatos magyar kormányzati megnyilatkozások, így a bevándorlási nemzeti konzultációs kérdõív kérdései miatt. Az Origo riportere is a helyszínen volt. Percrõl percre követtük az eseményeket! 

Strasbourg, az unió utazó cirkusza

Nagyvilág2015.05.19, 15:27

Huszonöt kamionnyi hivatalos dokumentum, 751 képviselõ és 3000 asszisztens kel útra minden hónapban Brüsszelbõl, hogy négy napra Strasbourgba költözzön. Ez az Európai Unió „utazó cirkusza”, azaz a plenáris ülés négy napja, ami évente 150 millió euróba kerül.

Kiabáltak Orbán Viktorral az uniós képviselõk

Nagyvilág2015.05.19, 15:53

Nem elõször szólal fel az Európai Parlament ülésén Orbán Viktor, a korábbi tapasztalatok alapján pedig kedden is durva vitára és éles kritikákra számíthat a jelenlevõ képviselõktõl. A strasbourgi ülések hangulata ugyanis egyáltalán nem langyos, a bekiabálások teljesen mindennaposak, de olyan is elõfordult már, hogy a képviselõk leragasztották a szájukat, mielõtt Orbán beszélni kezdett volna. 

Orbán elmegy az EP-vitára

Itthon2015.05.19, 11:19

Orbán Viktor ott lesz az Európai Parlament kedd délutáni vitájának abban a szakaszában, amikor a magyarországi helyzet szerepel a napirenden. Az Origo tudósítója már Strasbourgban van, várhatóan 16:45-tõl percrõl percre tudósításunkban folyamatosan követhetik nemcsak a plenáris ülés, de az azt követõ nemzetközi sajtótájékoztató eseményeit is. Az Origo is kérdezni fog a miniszterelnöktõl. Jöjjenek vissza délután az Origo címlapjára!

Nekiment a CÖF az Európai Parlamentnek

Itthon2015.05.18, 16:27

Megdöbbentõnek tartja a CÖF-CÖKA elnöke, hogy az európai polgárok mindennapi életét érintõ problémák helyett Magyarország helyzetérõl tárgyal kedden az Európai Parlament. 

Deutsch Tamás segítene a munkanélkülieken

Itthon2015.05.05, 22:32

Az Európai Parlament szakbizottsága Brüsszelben elsöprõ többséggel szavazta meg Deutsch Tamás fideszes EP-képviselõ elõterjesztését az úgynevezett hatodik kohéziós, azaz a felzárkóztatási jelentésrõl. A magyar képviselõ az EP ezzel kapcsolatos álláspontjának a koordinátora.

Kérdõjeleket lát Gyurcsány cége körül Pelczné Gáll Ildikó

Gazdaság2015.05.05, 12:14

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselõ szerint akár a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felvetheti, hogy az Európai Bizottság tanulmányt készíttett az uniós források elosztásáról Gyurcsány Ferenc cégével. 

Brüsszel magyarázatot vár Orbán kijelentéseire

Itthon2015.04.29, 10:42

Telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésrõl szóló kijelentései miatt az Európai Parlament elnöke. 

Gyurcsány értékelte a magyarországi politikai helyzetet

Itthon2015.04.13, 16:37

Gyurcsány Ferenc az Európai Parlament elnökével találkozott. A Demokratikus Koalíció szûkszavú közleménye a részletekre ugyan nem tér ki. Egy biztos, a magyarországi politikai helyzetet is értékelték. 

Kikérdezik a kémkedéssel gyanúsított Kovács Bélát

Itthon2015.04.02, 07:47

A kémkedés gyanújába keveredett jobbikos EP-képviselõ április 16-án zárt ajtók mögött mondhatja el álláspontját, majd kérdéseket tehetnek fel neki a bizottság tagjai, mielõtt szavaznak az ügyében elkészült jelentésrõl. 

Moszkva kíméletlenül visszaszólt Európának

Nagyvilág2015.03.14, 22:14

Oroszország-ellenes az Európa Parlament Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatos állásfoglalása - jelentette ki szombaton Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivõ.

Rosszabbul tanul, de sokat akar keresni? Legyen férfi!

Nagyvilág2015.03.10, 15:25

Egy lány ne tanuljon matematikát, az férfias szakma. Jó dolog a karrier, de azért most már a gyerekszülésen sem ártana elgondolkozni. Miért akarsz visszamenni a munkahelyedre? Van szíved azt a kisbabát bölcsõdébe adni? 

Áldásukat adták a tagállamok a 300 milliárd eurós alapra

Gazdaság2015.03.10, 14:36

Megállapodásra jutottak az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei Brüsszelben annak a befektetési alapnak a támogatásáról, amelyen keresztül az unió túlnyomórészt magántõke bevonásával összesen 315 milliárd euró beruházást valósítana meg a következõ években.

Ujhelyi: Ziccereket hagy ki a kormány munkahelyteremtésben

Gazdaság2015.03.10, 14:12

Vannak olyan munkahelyteremtõ és munkahelyvédõ uniós források, amikbõl az Orbán-kormány az elmúlt idõszakban szinte semmit nem használt fel - jelentett ki Ujhelyi István.

Nyáron születik Szanyi Tibor negyedik gyermeke

Itthon2015.03.09, 11:37

Második közös gyermeküket várja Szanyi Tibor és nála 30 évvel fiatalabb felesége. Az MSZP-s EP-képviselõ interjút adott az Origónak. Szerinte Orbán annak a Putyinnak a legjobb tanítványa, aki az oligarchabázisú nemzetek Európájában gondolkodik, a Fidesz pedig saját magát verte meg Veszprémben, de a kétharmad nincs veszélyben, mert a Jobbik megvehetõ. Nem érti, hogy a magyar képviselõk által Brüsszelbe vitt tízezer vendég közül miért az õ nyolc gój motorosa szúrt szemet.

Eltörölné a roaming díjakat az MSZP

Nagyvilág2015.03.02, 10:17

Pártokon és tagállamokon átívelõ összefogást kezdeményez Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselõje a roamingdíjak eltörlése érdekében. 

Debrecennek saját képviselõje lesz az Európai Parlamentben

Itthon2015.02.23, 12:41

Tõkés László néppárti európai parlamenti képviselõ a jövõben Hajdú-Bihar megye és Debrecen képviseletét is ellátja az Európai Parlamentben - jelentette be hétfõn, a képviselõvel közösen tartott sajtótájékoztatón a város polgármestere.

Szanyi puccsal vádolja MSZP-s képviselõtársát

Itthon2015.02.09, 16:22

Elhatárolódott Szanyi Tibortól az Európai Parlament másik MSZP-s képviselõje, Ujhelyi Istvánt, akit Szanyi egy kalap alá vett a „gyurcsányistákkal", mondván: közösen puccsolták meg õt Brüsszelben, ráadásul szerinte újabb akcióra készülnek, amiben a Fidesz kezét sejti.

A romák érdekeiért harcol Gyurcsány pártja

Itthon2015.01.21, 11:25

Együttmûködést terveznek a cigányság érdekében európai parlamenti képviselõk négy különbözõ frakcióból - közölte a Demokratikus Koalíció. 

Kémügy: felfüggeszthetik Kovács Béla mentelmi jogát

Itthon2015.01.07, 17:07

Tárgyalhat az Európai Parlament jogi bizottsága Kovács Béla jobbikos képviselõ mentelmi jogának a kiadásáról. A politikust kémkedéssel gyanúsítják.

Az MSZP visszavezetné Európába Magyarországot

Itthon2014.12.28, 21:17

Az  MSZP  európai diplomáciai offenzívát kezd jövõre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselõje és alelnöke. 

Megszavazták az EU jövõ évi költségvetését

Gazdaság2014.12.17, 19:00

Az Európai Parlament elfogadta az EU 2015-ös költségvetését. Az Európa Tanács tervezetéhez képest több pénz jut a Horizon 2020-ra, az Erasmus-ra és a külpolitikára.

Feldarabolnák a Google-t

Techbázis2014.11.27, 15:39

Az Európai Bizottság a keresõt választaná külön a cég többi részétõl.

Baloldali fiatalok demonstráltak Strasbourgban

Itthon2014.11.26, 20:49

Felkiáltójelet formálva demonstráltak baloldali magyar fiatalok az Európai Parlamentben, akik Ujhelyi István szocialista EP-képviselõ meghívására érkezett Strasbourgba. A mintegy ötven fiatal a megmozdulással a jelen lévõ európai képviselõknek, a magyar kormánynak és a teljes magyar közéletnek is üzent. 

Háborút indít az erõszak ellen Európa

Nagyvilág2014.11.26, 19:38

A méltóság forradalma volt az, ami tavaly novemberben Ukrajnában kezdõdött. Ezt a kijevi tüntetéssorozatot szervezõ EuroMaidan aktivistája mondta az Origónak Strasbourgban. Ide hívták ugyanis az Európai Parlament egyik legrangosabb elismeréséért „versengõ” emberi jogi élharcosokat, az uniós törvényhozás így néhány óráig Kongóra, Azerbajdzsánra és Ukrajnára figyelt.

Öregesnek tartja Európát a pápa

Nagyvilág2014.11.25, 12:52

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot – hangoztatta Ferenc pápa az Európai Parlament plenáris ülésén mondott beszédében.

Magyar adókról üzent a pápának Szanyi Tibor

Itthon2014.11.21, 16:22

A szocialisták európai parlamenti képviselõje különös módját választotta annak, hogy felhívja Ferenc pápa figyelmét az élelmiszerek magyarországi adójára. Szanyi Tibor az egyik legnépszerûbb közösségi oldalon a Twitteren üzent a katolikus egyház fejének. 

Zöld utat kaphat a tagállami GMO-mentesség

Környezet2014.11.11, 12:16

Az Európai Parlament környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága kedden megszavazta azt a javaslatot, amely - az eddigi szabályozást megváltoztatva - széles körben lehetõvé tenné a tagállamoknak, hogy uniós szintû engedélyezés ellenére is megtiltsák genetikailag módosított organizmusok, vagyis közkeletû rövidítéssel a GMO-k termesztését a saját területükön.

Ismét megjelentek a szélsõségesek Európában

Nagyvilág2014.11.09, 19:35

Az egyenlõtlenségek növekedése révén ismét megjelentek a szélsõségesek Európában, és 25 évvel a berlini fal ledöntése után új falakat akarnak emelni a kontinensen - hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a német fõvárosban.

Bayer Zsolt becsületsértési pert vesztett

Itthon2014.11.05, 21:32

Bayer Zsolt újságíró az Echo TV mûsorában ótvar, hazug idiótának nevezett egy osztrák politikust, Ulrike Lunaceket, a Zöld Párt európai parlamenti képviselõjét. A bíróság elsõ fokon félmillió forint kifizetésére kötelezte.

Kövér az EU elhagyásáról beszélt

Itthon2014.10.24, 15:51

Nem kér az Európai Unió parancsaiból Kövér László: az Országgyûlés elnöke csütörtökön beszélt arról, hogy ha az EU diktátumokkal akarja szabályozni Magyarországot, akkor el kell gondolkodni az óvatos, lassú kihátráláson. A házelnök megrendszabályozására kéri Orbán Viktort az Együtt PM, de tiltakoznak a liberálisok is. Deutch Tamás szerint Kövér László pontosan fogalmazott.

Deutsch Tamás beszólt Amerikának

Itthon2014.10.23, 18:09

Felemás érzéseket váltott ki a felhasználók körében Deutsch Tamás ma reggel közzétett fotója a Facebookon. A képen látható "Oroszok haza!" feliratot ugyanis a hozzászólók többsége meglehetõsen ironikusan fogadta, utalva a magyar kormány Oroszországgal folytatott jelenlegi politikájára és a leendõ Paks II. beruházásra. Deutsch Tamás az Egyesült Államoknak is üzent.     

Megszavazták a Juncker-bizottságot

Nagyvilág2014.10.22, 13:09

Megszavazta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi néppárti miniszterelnök által vezetett új Európai Bizottságot, amelyben Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz.

A Fidesz szerint Gyurcsány áll az európai támadások mögött

Itthon2014.10.21, 16:12

Az Országgyûlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti vitát, és az elõzõ napi, a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett, magyar médiahelyzetrõl szóló közmeghallgatást. 

Egy alkunak köszönheti Szanyi az uniós megbízást

Itthon2014.10.19, 19:51

Lamperth Mónika a Facebookon írt arról, hogy Mesterházy Attila és Szanyi Tibor a választás után politikai megállapodást kötöttek arról, hogy Szanyi nem lesz a "belsõ ellenzék" vezéralakja, támogatja és nem kritizálja Mesterházy Attilát, cserébe megkapja az EU listavezetõ pozíciót.

Andor: Volt, van és lesz eljárás Magyarországgal szemben

Itthon2014.10.16, 07:48

Európa kilábalóban van a válságból, bár még törékenyek az eredmények - ismerte el Andor László, az Európai Bizottság leköszönõ magyar biztosa. Szerinte volt, van és lesz is kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben. Ötéves ciklusa sikerének tartja, hogy populista ellenszélben meg tudták védeni a külföldön munkát vállaló uniós állampolgárok - köztük több százezer magyar - jogait. Navracsics Tibor biztosjelöltrõl pedig úgy vélte: személye és a portfóliójának párosítása hitelességi aggályokat vetett fel.

Leostobázta Szanyi Tibor tettét az MSZP elnöksége

Itthon2014.10.16, 12:17

Elhatárolódik Szanyi Tibor ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitõl az MSZP Országos Elnöksége. Szerintük, a szocialista EP-képviselõ súlyos károkat okozott a párt politikai közösségének.

Tüntetõk jutottak be az Európai Parlamentbe

Nagyvilág2014.10.07, 13:17

Kurd tüntetõk hatoltak be kedden délelõtt az Európai Parlament brüsszeli épületébe, és azt követelték, hogy az Európai Unió segítsen a kurdoknak az Iszlám Állam szélsõséges iszlamista szervezet elleni harcban. A tüntetõk nem sokkal késõbb elhagyták az épületet.

Navracsics: Nem volt kellõen fontos a sajtószabadság eszméje

Itthon2014.10.06, 11:10

Nem értett egyet a magyar médiaszabályozás és igazságügyi reform minden pontjával Navracsics Tibor, aki sajnálja, hogy a magyar kormány nem mindig tulajdonított kellõ fontosságot a sajtószabadság eszméjének – ám szerinte a kabinet mindvégig nyitott maradt az Európai Unióval való párbeszédre. Az uniós oktatási biztosnak jelölt politikust az Európai Parlament képviselõi kérdezték. Személyérõl délután dönt az EP szakbizottsága.

Szanyi Tibor nem fog fizetni

Itthon2014.10.03, 10:12

Méltatlannak érzi Szanyi Tibor, hogy további kommentárokat fûzzön a gój motorosok vendéglátásának ügyéhez. Aztán mégiscsak fûzött. Az Origo tudósítója is ott volt abban a brüsszeli szobában, ahol ez történt.

Kibírta a hét fogást Navracsics Tibor

Itthon2014.10.02, 09:01

Merõben eltérõek a vélemények Navracsics Tibor brüsszeli meghallgatásáról. Az MSZP szerint a volt külgazdasági és külügyminiszter immár Orbán Viktor ellen folytat szabadságharcot. Szerintük ugyanis pontosan azt mondta, amit hallani akartak a bizottságban. A kormánypártok természetesen nem így látják. A Fidesz–KDNP elismerte a politikusát. Azt írták, hogy Navracsics Tibor volt az egyik legjobb a biztosjelölti meghallgatások során. Az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tárca élére jelölt magyar politikust szerdán este hallgatták meg Brüsszelben.

Lovas Istvánt kitiltották az Európai Parlamentbõl

Itthon2014.09.24, 18:25

Lovas Istvánt, a Magyar Nemzet volt brüsszeli tudósítóját kitiltották az Európai Parlament épületébõl. A döntés azt követõen született, hogy az újságíró egy vödör mûvért akart adni Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselõnek. Lovas István legközelebb jövõ év március 15-én léphet be az Európai Parlament épületébe.

Szigorú szóbeli meghallgatás elõtt Navracsics Tibor

Itthon2014.09.16, 19:29

A Európai Parlament az Európai Bizottság leendõ tagjainak "szigorú szóbeli meghallgatására" készül - jelentette be kedden több vezetõ parlamenti képviselõ. A szocialista frakció vezetõje szerint van több olyan jelölt, aki problematikus lehet, s közölte: "bennünket leginkább a magyar jelölt aggaszt".

Vita Magyarországról az Európai Parlamentben

Itthon2014.09.15, 18:12

Leszavazta az Európai Parlament plénuma hétfõ délután Strasbourgban a liberálisok azon javaslatát, hogy szerda délután plenáris vitát tartsanak a demokrácia, a jogállamiság és az alapvetõ jogok magyarországi helyzetérõl.

Bezáratnák a jobbikos Kovács Béla irodáját

Itthon2014.09.06, 09:36

Megszüntetné Kovács Béla jobbikos EP-képviselõ beregszászi irodáját a kárpátaljai megyei ügyészség. A fogadóiroda szerintük törvénysértõen mûködik, burkolt célja a szeparatizmus, Ukrajna területi egységének megsértése.

Mindenféle küldöttségekbe osztották a magyar EP-képviselõket

Nagyvilág2014.07.17, 16:15

Az Európai Parlament unión kívüli országokkal kapcsolatot tartó küldöttségeibe választottak tagokat. Szinte minden magyar EP_képviselõnek jutott valamilyen hely.

Jean-Claude Junckert választották bizottsági elnöknek

Nagyvilág2014.07.15, 16:16

Az Európai Bizottság elnökévé választották a luxemburgi Jean-Claude Junckert. Jelölését nagy viták kísérték, az unió történetében elõször még szavazást is ki kellett írni a személyérõl az Európai Tanács júniusi ülésén. Már csak a parlament jóváhagyása kellett ahhoz, hogy idén õsztõl öt éven át vezethesse az EU legfõbb végrehajtó szervezetét.

Mogherini lehet az új Cathy Ashton

Nagyvilág2014.07.11, 16:00

Olaszország külügyminisztere, Federica Mogherini az egyik legesélyesebb az „EU külügyminisztere” posztra. Európa vezetõi ezzel jutalmazhatják Matteo Renzi olasz miniszterelnök reformpolitikáját.

Az LMP-nek sem tetszik Juncker jelölése

Itthon2014.07.11, 14:21

Nemmel szavaz Jean-Calude Juncker bizottsági elnökké választásán az LMP EP- képviselõje, Meszerics Tamás. Szerinte Juncker a frakciómeghallgatáson nyújtott teljesítménye alapján nem alkalmas a posztra, mert a neki feltett kérdésekre kitérõ válaszokat adott.

Szétosztották a helyeket az Európai Parlamentben

Nagyvilág2014.07.03, 14:46

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön megszavazták a 2014 és 2019 közötti jogalkotási ciklus szakbizottságainak a listáját, és döntöttek a bizottsági helyeknek a képviselõk közötti elosztásáról.

Ismét Martin Schulz lett az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2014.07.01, 14:46

A német, szociáldemokrata Martin Schulzot újraválasztották kedden az Európai Parlament elnökévé a strasbourgi uniós parlament képviselõi.

Nem lesz közös EP-frakciójuk a szélsõjobboldali pártoknak

Nagyvilág2014.06.24, 08:14

Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelõre nem lesz közös frakciójuk az Európai Parlamentben a szélsõjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak.

Az Európai Néppárt EP-frakciója Junckert szeretné elnöknek

Nagyvilág2014.06.08, 19:32

A frakcióvezetõ szerint ha a britek kilépnek az EU-ból, a briteknek lenne nehezebb a helyzetük.

A sokk után sem tud kibújni a bõrébõl Brüsszel

Nagyvilág2014.05.27, 13:10

Soha nem lesz már olyan az EU, mint régen. Az uniót közelebb kell vinni az emberekhez – az európai politikusok pártállástól függetlenül hasonlóan látják az unió sorsát a hétvégi választás után. A fogadkozások mellett közben a szokásosnál is elnyúlóbb háttéralkudozással kezdõdhet az új brüsszeli ciklus, épp az euroszkeptikusok elõretörésre miatt.

Így pumpolhatják meg Brüsszelt az EP-képviselõk

Itthon2014.05.26, 16:24

Nem kell ügyeskedniük a vasárnap mandátumot szerzett EP-képviselõknek ahhoz, hogy havonta négymillió forintot keressenek a következõ öt évben, de aki hajlandó kihasználni az Európai Parlament bõkezû rendszerének kiskapuit, ennél többet is összeszedhet. Ingyenebéd ugyan nincs, és a konditeremért is fizetni kell, de Brüsszelben nagyon sok mindenért csak a kezüket kell nyújtaniuk az eurokratáknak.

Orbán nem támogatja az európai jobboldali jelöltet

Itthon2014.05.24, 15:22

Hiába a saját pártcsaládjának jelöltje, Orbán Viktor nem támogatja, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság vezetõje.

Mit tettek értünk a magyar EP-képviselõk?

Itthon2014.05.24, 11:09

A többségük kevésszer szavazott és kérdezett, viszont pár fontosabb dokumentum elkészítésében meghatározó szerepük volt a magyar képviselõknek Brüsszelben. A Fidesz hatalmas delegációjának sokkal könnyebb volt érvényesülnie, az MSZP pedig leginkább a kormány ekézésére büszke. A zsíros pozíciókkal azonban mindenkit haza lehetett csábítani az Európai Parlamentbõl. A vasárnapi választás elõtt megnéztük, mihez kezdtek a magyar képviselõk az elmúlt öt évben az EP-mandátumukkal.

Mi köze a fahéjas csigámnak a vasárnapi választáshoz?

Itthon2014.05.21, 10:38

Öt évvel ezelõtt, a legutóbbi európai parlamenti voksoláson a magyar választók mindössze 36 százaléka szavazott. Ennél alacsonyabb részvétel egyetlen parlamenti választáson sem volt még az ország rendszerváltás utáni történelmében. Pedig egyáltalán nem mindegy, mi történik az Európai Unióban.

Európa túl primitív a szorongatott jobbikosnak

Itthon2014.05.16, 09:58

Moszkvából, ismeretlenül érkezett meg a Jobbik irodájába 2005-ben Kovács Béla, aki öt év alatt kapcsolataival, pénzével és szervezõmunkájával olyan elismertséget szerzett magának a pártban, hogy 2010-ben õt küldték ki Balczó Zoltán helyére Brüsszelbe. Az itthon szinte teljesen ismeretlen, kémkedéssel hírbe hozott képviselõ sokat foglalkozik orosz ügyekkel, visszasírja a KGST-t, és kemény szavakkal próbálja az USA helyett Putyin felé terelgetni az EU-t. Azt viszont határozottan tagadja, hogy valaha is titkosszolgálatnak dolgozott volna.

Smicer EP-képviselõ lenne

Sport2014.05.13, 15:27

Az elhízás ellen és a rendszeres testmozgás mellett kampányol Vladimir Smicer, a Liverpool egykori, Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-gyõztes középpályása, aki a cseh Vize 2014 elnevezésû párt színeiben szeretne bejutni az Európai Parlamentbe.

Az EU kötelezõvé tenné a Made in-feliratot

Gazdaság2014.04.15, 19:58

Eddig önkéntes volt az Európai Unióban, hogy valamelyik gyártó feltünteti-e a származási országot. Az Európai Parlament keddi döntésével azonban kötelezõvé válhat, ha a tagállami vezetõk is rábólintanak.

Így mentik a jövõben a bajba jutott bankokat

Gazdaság2014.04.15, 14:23

Elfogadta kedden az Európai Parlament azokat az új jogszabályokat, amelyek egységesen szabályozzák a bajba került bankokat. Létrejön egy 55 milliárd eurós közös szanálási alap, és a tagállamoknak kötelezõ lesz létrehozni egy betétgarancia-alapot.

A Fidesz már sakkozik a brüsszeli posztokkal

Itthon2014.02.06, 14:37

Bár a Fidesz az áprilisi parlamenti választásra koncentrál, megindult a felkészülés a májusi EP-választásokra. A kormánypárt számba vette, kik kerülhetnek fel az EP-listára, végiggondolták azt is, hogy a listavezetõ az az ember legyen, akit Andor László helyére akarnak delegálni.

Egyelõre megússza a börtönt a korrupt EP-képviselõ

Nagyvilág2013.11.26, 16:56

Új eljárást rendelt el az osztrák legfelsõbb bíróság Ernst Strasser ügyében. A volt osztrák néppárti politikust brit újságírók buktatták le, és négy év börtönt kapott korrupció miatt, de a legfelsõbb bíróság nem találta elég megalapozottnak a vádat.

880 ezer rabszolgamunkás dolgozik az Európai Unióban

Nagyvilág2013.10.14, 22:59

Az Európai Parlament egyik jelentése, mely a Spiegel birtokába került, azt igyekszik feltárni, mekkora és milyen károkat okoz az Európai Uniónak a szervezett bûnözés. A számok riasztóak.

Betiltják a mentolos cigit

Itthon2013.10.09, 16:07

Már csak a tagállamok minisztereinek kell hozzájárulniuk ahhoz, hogy betiltsák az ízesített cigarettákat, és hogy a dobozok 65 százalékát figyelmeztetések borítsák.

Csatát nyertek a fáradt pilóták

[origo] utazás2013.09.30, 16:55

Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottsága a várakozásokkal szemben leszavazta az Európai Bizottság javaslatát, amely egyes értelmezések szerint lehetõvé tette volna a pilóták repülési idejének növelését.

Listázta a képviselõket a világ legnagyobb dohánygyártója

Nagyvilág2013.09.21, 17:05

Egy közelgõ fontos szavazásra készülve feltérképezte a Philip Morris, hogy a francia EP-képviselõk mennyire állnak közel az dohányiparhoz. A cég szerint nincs szó illegális lobbizásról.

Új uniós irányelv a lakás- és a jelzáloghitelekre

Archívum2013.09.17, 19:52

Az Európai Unió Parlamentje a hét elején olyan irányelvet szavazott meg, ami jelentõs szabályokat tartalmaz a jelzáloghitelek vonatkozásában - értesült az Origó a D.A.S. JogSzerviz szakértõjétõl. Az irányelv a lakásra, az irodára és az építési telekre felvett jelzáloghitelekre vonatkozik. Elsõdleges célja, hogy a lakást vásárlók alapos tájékoztatást kapjanak a jelzáloghitelek kockázatairól és a várható kiadásokról, valamint esetén nagyobb védelmet kapjanak árfolyam-ingadozás esetére, vagy arra az esetre, ha a bank felmondja a hitelt - hangsúlyozta dr. Vizi András.

Az unió a jövõ devizahiteleseit menti

Gazdaság2013.09.11, 08:58

Újdonságok jöhetnek a hitelezésben, miután az Európai Parlament új szabályokat fogadott el. A hitelfelvevõket alaposan kell tájékoztatni, de idõt kapnak gondolkodni, sõt a szerzõdés aláírása utáni héten vissza is léphetnek. A jelenlegi adósokon, így a devizahiteleseken, mindez nem segít.

Orbán különgéppel volt Strasbourgban

Nagyvilág2013.07.08, 08:39

A magyar-szlovák csúcstalálkozó miatt kénytelen volt különgéppel Strasbourgba utazni a múlt héten Orbán Viktor. A Tavares-jelentésrõl szóló EP-vitára a társadalmi felzárkóztatásért felelõs fõtanácsadója is vele tartott.

Csak a harc

Vélemény2013.07.05, 17:07

Az ellenség támadhat külföldrõl, és lehet a külföld zsoldjában álló hazai áruló is, nem számít: meg kell vele ütközni. Le kell gyõzni. Ez a nacionalista kormányzás lényege.

Benyújtották a határozati javaslatot az EP-jelentés elítélésérõl

Itthon2013.07.04, 14:11

Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének megfelelõen Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté közös képviselõi határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyûlés elnökének "a Magyarországot megilletõ egyenlõ elbánásról", válaszul a kormány politikáját bíráló jelentésre, amelyet az Európai Parlament fogadott el szerdán.

Az EP elfogadta az Orbán-kormányt bíráló jelentést

Itthon2013.07.03, 14:16

Elfogadta az Európai Parlament a Tavares-jelentést, amely a kormány alapjogokkal kapcsolatos elmúlt háromévi politikáját bírálja. Orbánék a magyar parlamenttel akarnak elfogadtatni egy határozatot, amely arról szól, hogy a jelentés súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét.

Nem kérünk gyámot Magyarországnak

Itthon2013.07.02, 20:01

Európa jövõjét veszélyezteti Orbán Viktor szerint, ha az Európai Parlament elfogadja a magyar kormány jogalkotási munkáját bíráló jelentést. Orbán a jelentésben felvetett problémákra nem reagált, viszont kommunistázott, a kormány bírálóit Magyarország ellenségeinek bélyegezte, és az uniót a Szovjetunióhoz hasonlította. Orbán saját magát jelölte meg az antiszemita támadások célpontjául. Az EP-képviselõk pedig most sem voltak mindig képben a fõleg politikai szlogenek vagdalkozásából álló vitában. Így védte Orbán a magyar kormány becsületét.