Európai Központi Bank
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idő előtt távozik az Európai Központi Bank elnöke
Nem tölti ki nyolcéves jegybankelnöki mandátumát Wim Duisenberg: az Európai Központi Bank elnöke bejelentette, hogy 68. születésnapján, 2003. július 9-én lemond tisztségéről - közölte az a valutaunió jegybankja. A hivatalos indoklás szerint Duisenberg beváltja 1998-as megválasztásakor tett ígéretét, amely szerint ennyi idősen már nem kívánja az unió egyik legfontosabb gazdasági tisztségét betölteni.
Változatlanul hagyta kamatait az Európai Központi Bank
A változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimum így 3,25 százalékon maradt. Az elemzők közül a legvérmesebbek is csak az év második felére, inkább az utolsó negyedévre várnak kamatemelést, de például az Európai Előrejelző Hálózat (EFN) - nyolc vezető nyugat-európai gazdaságkutató intézet együttese, amit az Európai Bizottság szponzorál - szerint az idén egész évben nem emelkednek a kamatok.
Reuters: javuló év végi inflációs prognózisok
A Reuters augusztusi elemzői felmérésében tovább javultak az ez év végére szóló inflációs előrejelzések, a jövő évi inflációval kapcsolatban ugyanakkor a múlt havi javulás nem folytatódott. Sőt ismét pesszimistábbá vált a piac, miközben tovább romlottak a külső egyensúlyra vonatkozó előrejelzések is. A vegyes kép és a bizonytalanság tükröződik a kamatvárakozásokban is. Egyes elemzők kamatemelést, mások csökkentést várnak, egy másik csoport szerint pedig a jegybanki kamatok változatlanok maradnak idén. Az elemzők szerint tisztázásra vár, hogyan emelkedhetnek jövőre a bérek, milyen mértékben romlik a fizetési mérleg, és hogy alakítja ...
Nem csökkentette kamatát az EKB
Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára november 8-án csökkentette irányadó rátáját, a változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimumot, meglepően erős fél százalékponttal 3,25 százalékra. A marginális hitelkamatot hasonló arányban 4,25 százalékra, a betéti kamatot 2,25 százalékra mérsékelte.
Fellendülésre számít az EKB 2002 folyamán
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtökön fokozatos fellendülést jósolt az euróövezetnek a 2002. évre, és megerősítette várakozását, hogy a pénzügyi unió tagországaiban az átlagos infláció biztonságosan a 2 százalék alá csökken. Mindazonáltal az eurózóna gazdaságai az év elején azonban még várhatóan "gyengék" lesznek.
Változatlan a jegybanki alapkamat az euróövezetben
A várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB), amely így továbbra is 3,25 százalék maradt. Az euró nem reagált érdemben a bejelentésre. Az EKB kamatdöntése után a brit jegybank is bejelentette, hogy nem változtatja a 4 százalékos alapkamatot.
Késhet az európai fellendülés
Az eurózóna növekedési kilátásai romlottak az elmúlt három hónap során, és ha az Európai Központi Bank emeli irányadó kamatát, az tovább lassíthatja a valutauniós gazdaság növekedését - áll az OECD legfrissebb jelentésében. Hasonló trendre számít a német iparszövetség is: a szervezet szerint a valutaunió legnagyobb gazdasága idén már alig bővül.
Változatlanok maradtak az alapkamatok
Az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) a várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára november 8-án változtatott irányadó rátáján, akkor fél százalékponttal 3,25 százalékra csökkentett. Az angol jegybank is aznap csökkentett, a jelenlegi 4,00 százalékra, ami 38 évi mélypont.
Változatlan az alapkamat a valutaunióban
Több mint egyéves csúcson az euró
Az év végére az euró a dollárral egy szintre erősödik, mondta a német Ifo gazdaságkutató intézet elnöke. Hans-Werner Sinn szerint az Európai Központi Banknak még várnia kell a kamatemeléssel, amíg bizonyos nem lesz a gazdaság élénkülése az euroövezetben.