Európai Bizottság

címke rss

Dömötör Csaba: Brüsszel ne próbálja letagadni saját döntéseit! - videó

Itthon2023.11.21, 18:51

Az Európai Bizottság szerint alaptalanok a konzultáció kérdései, ezért nem is akar reagálni azokra. Nyugodtan reagálhatnak, mert ezek a kérdések és témák mind konkrét javaslatokon, döntéseken és álláspontokon alapulnak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Brüsszel tombol: Ursula von der Leyenék mindent megtesznek a magyar rezsicsökkentés ellen

Itthon2023.11.21, 08:48

2013-as bevezetése óta a magyar rezsicsökkentés eltörlését szeretné elérni Brüsszel. Ennek legfőbb oka, hogy a magyar intézkedés rengeteg profitot vesz ki a multicégek zsebéből. A mostani nemzeti konzultációban is központi szerepet kap a rezsicsökkentés megőrzése.

Így tussolták el Brüsszelben Ursula von der Leyen Pfizer-vakcinákkal kapcsolatos korrupciós botrányát

Nagyvilág2023.11.18, 09:20

Brüsszel idén is számtalan ügyben támadta meg Magyarországot, az EU vezető testületei – Magyarország szuverenitását figyelmen kívül hagyva – ma már szinte minden téren meg kívánják határozni, miként járjon el a demokratikusan megválasztott Orbán-kormány - írta a Magyar Nemzet. A Magyarország elleni brüsszeli támadásokban meghatározó szereplő az Európai Bizottság, amelynek elnöke, Ursula von der Leyen korábban egy Pfizer-vakcinabeszerzéssel kapcsolatos korrupciós botrányba keveredett. Amit utóbb eltussoltak.

Szentkirályi Alexandra: A nemzeti konzultációban a gyermekeink védelme is téma lesz - videó

Itthon2023.11.13, 17:46

A nemzeti konzultációban a gyermekeink védelme is téma lesz. A magyar gyermekvédelmi törvény az egyik legszigorúbb Európában - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Itt az újabb döbbenetes ukrán követelés

Nagyvilág2023.11.12, 17:43

Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter szerint 29 milliárd dollár hiányzik a költségvetésből, így a Nyugatnak össze kell kapnia magát. Emellett azt is követelte, hogy az egész orosz zárolt jegybanki vagyont is adják oda Ukrajnának.

Szijjártó Péter: Ukrajna csatlakozásával a háború bejönne az Európai Unióba, amit el kell kerülni

Itthon2023.11.08, 20:41

Ukrajna nem alkalmas az európai uniós tagságra, amíg nem sikerül békét teremteni, az ország belépése nyomán a háború bejönne a közösségbe, amit nyilvánvalóan senki nem akarhat - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Lisszabonban az Európai Bizottság friss bővítési csomagjára.

Most kell válaszolnia Ursula von der Leyennek: hova tüntették a magyarok pénzét?

Itthon2023.10.30, 11:54

Minden követelést, mérföldkövet teljesített és teljesít hazánk azért, hogy megkapja a neki járó uniós forrásokat. Bár Brüsszel újabb és újabb nevetséges kérdésekkel áll elő, már balliberális oldalról is egyre többen ismerik el, hogy az Európai Bizottság kénytelen lesz beadni a derekát és utalni a pénzeket. Európai és magyar baloldali politikusok azonban még rúgkapálóznak, mindenáron próbálják megakadályozni, hogy Magyarország, a magyar vállalkozások, családok, tanárok hozzájussanak a nekik jogosan járó forrásokhoz. Eljött az igazság pillanata: Ursula von der Leyennek most be kell bizonyítania, hogy megvan a magyarok pénze.

Nagy bajban Brüsszel: Magyarország minden feltételt teljesített, ki kell fizetniük a pénzeket

Itthon2023.10.30, 10:46

Egyre többen állítják már az európai uniós balliberális oldal részéről is, hogy hamarosan kénytelen lesz beadni a derekát az Európai Bizottság, és utalni fogja Magyarországnak a jogosan járó pénzeket. Ez egyrészt azért is megkerülhetetlen lépés lesz, mert hazánk teljesítette, illetve folyamatosan teljesíti az újabb és újabb, úgynevezett „jogállamisági" követeléseket. Az Európai Parlament baloldali frakciói viszont zsarolják Ursula von der Leyent és a Bizottságot - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Megdöbbentő beismerést tett Ursula von der Leyen

Nagyvilág2023.10.28, 18:06

Meglepő és döbbenetes kijelentést tett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Szijjártó Péter: Továbbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés

Itthon2023.10.23, 17:34

Továbbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés, az Európai Bizottság húszmilliárd eurós előterjesztésében minden benne van, ami a háborúról szól, de továbbra sincs benne semmi, ami arról szólna, hogy miként lehetne békét teremteni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Navracsics Tibor: November végéig Magyarország megállapodhat az EU-s támogatásokról az Európai Bizottsággal

Itthon2023.10.17, 10:10

A megállapodás lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, közölte területfejlesztési miniszter.

Itt van Brüsszel megdöbbentő döntése

Nagyvilág2023.10.14, 18:53

Az Európai Bizottság azonnal megháromszorozza a Gázának nyújtott humanitárius támogatást, több mint 75 millió euróra - jelentette be a brüsszeli testület szombaton.

Óriási pénzekkel támogatja a Soros-birodalom a terroristákat, a lakájmédia kínosan hallgat

Nagyvilág2023.10.13, 13:44

Elképesztő mértékben áramlik az uniós és sorosista terrorpénz az arabokhoz, a lakájmédia "természetesen" hallgat róla - erről ír a Magyar Nemzet.

Deutsch Tamás: Politikai szponzorok és politikai szponzoráltak találkozója a baloldal konferenciája

Itthon2023.10.11, 17:06

A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a dollárbaloldal, a Soros-hálózat és az európai baloldali liberális elit gyűlöletworkshopjaként értékelte szerdai sajtótájékoztatóján a Budapest Fórum 2023 konferenciát, amelyet a Political Capital, a CEU Demokrácia Intézet és a Fővárosi Önkormányzat rendez a fővárosban.

Varga Judit: Lassan európai érték lesz a korrupció

Itthon2023.10.09, 15:05

A magyar uniós elnökség legfőbb célja, hogy a jogállami elvek működését az uniós intézmények esetében is érvényesítse - mondta Varga Judit, a Fidesz képviselője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Itt az ideje, hogy egy új időszak kezdődjön a jövő évi európai parlamenti választással - tette hozzá.

Dömötör Csaba: Brüsszelt nem érdekli a magyar gazdák helyzete - videó

Itthon2023.10.05, 11:56

Elég nagy balhé lett az ukrán gabonaszállítmányok ügyéből - mondta el legújabb videójában Dömötör Csaba. A Facebookra feltöltött videóban a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlament államtitkára kifejtette, hogy az egésznek az az előzménye, hogy még tavaly májusban az Európai Bizottság arról döntött, hogy szolidaritási folyosókat hoznak létre az ukrán gabona számára. Dömötör szerint az Európai Bizottság magasról figyelmen kívül hagyja a gazdák helyzetét, a nemzeti kormányok elvi álláspontját, főleg ha kelet-európai tagállamokról van szó. Hozzáfűzte: mindeközben az Európai Bizottság elkezdte fellazítani a génmódosított növények uniós szzabályozását, ...

Brüsszel már nem tudott újabb, nevetséges kéréseket kitalálni, jöhetnek a magyaroknak járó uniós pénzek

Itthon2023.10.03, 13:13

Az év végéig tényleg megegyezhetünk, erre látom a lehetőséget, és utána érkezhetnek az uniós pénzek – mondta Navracsics Tibor kedden sajtóhírekre reagálva. A területfejlesztési miniszter felhívta rá a figyelmet, hogy uniós előlegeket eddig is utaltak. Kedden egyébként a Financial Times arról számolt be, hogy az Európai Bizottság még az idén novemberben 13 milliárd euró, Magyarországnak járó forrás befagyasztását feloldja. Brüsszelben is kezd kínos lenni, hogy nevetséges indokokkal nem utalják a hazánknak jogosan járó forrásokat, de sajtóhírek szerint most sem feltételek nélkül adnák: azt várják, hogy cserébe a magyar kormány hajlanddó ...

Brüsszel szánalmasan nevetséges időhúzással akadályozza a pedagógusok béremelését

Itthon2023.09.28, 16:35

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt: azért nem kapja meg Magyarország a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat, mert az Európai Bizottság „időhúzásra játszik", Brüsszel pedig „visszaél a hatalmával". Eközben a Magyar Nemzet birtokába jutott a magyar kormánynak címzett brüsszeli levél, amely tartalmát tekintve ugyancsak alátámasztja Gulyás Gergely brüsszeli időhúzásra vonatkozó kijelentését.

Kiderült, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj

Itthon2023.09.28, 15:44

A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé, és abban bízik, hogy ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A tárcavezető kifejtette: a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal. Ez a matematika sajátosságai miatt a már megemelt 15 százalékos nyugdíjhoz képest 3,1 százalékos emeelést ...

Magyarország továbbra sem kér a kötelező kvótából - videó

Itthon2023.09.23, 14:00

Naponta akár 5 ezer migráns is érkezhet Lampedusára. Az Európai Bizottság elnöke ismét azt szorgalmazta, hogy ezeket az illegális migránsokat vegyék át a tagállamok. Magyarország továbbra sem kér a kötelező kvótából - írja a videóhoz fűzött bejegyzésében Magyarország Kormánya a Facebookon.

Teljes az oroszellenes elmebaj Európában, már a vécépapírt is lefoglalhatják az uniós határőrök az orosz turistáktól

Nagyvilág2023.09.22, 14:39

Az Európai Bizottság nemrégiben közzétette azoknak a tárgyaknak a listáját, amelyeket az orosz turisták az Európai Unióba való belépéskor magukkal vihetnek, illetve nem vihetnek, erről ír a Pravda.

Hollik István: Megvédjük a magyar emberek biztonságát - videó

Itthon2023.09.19, 15:18

A Fidesz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje a magyar emberek biztonságát - reagált a kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden a kabinet hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóra, amelyen az látható, hogy az illegális bevándorlók milyen módszerekkel, eszközökkel próbálnak átjutni a déli határzáron.

Szijjártó Péter: Érdekeltek vagyunk a visegrádi együttműködés fenntartásában

Nagyvilág2023.09.18, 22:41

A cseh elnökség alatti első külügyminiszteri V4-es ülésen mindenki világossá tette, hogy érdekeltek vagyunk a visegrádi együttműködés fenntartásában - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Gyurcsányné a Magyar Nemzet riporterét sértegette, majd elmenekült a kérdések elől

Itthon2023.09.18, 15:33

A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni Gyurcsány Ferenc feleségétől, hogy mi a véleménye az Európai Bizottság elnökének szavairól.

Zelenszkij nem nyugszik, Ukrajna beperli Magyarországot

Nagyvilág2023.09.18, 16:10

Ukrajna kereskedelemért felelős képviselője, Tarasz Kacska bejelentette, hogy Kijev be fogja perelni Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, amiért azok nem hajlandók feloldani az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó importtilalmat.

Ezt üzenték a Záhonynál tiltakozó magyar gazdák Brüsszelnek

Itthon2023.09.17, 17:45

Az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, pénteken meghozott brüsszeli döntés ellen tiltakozott és tartott demonstrációt mintegy négyszáz gazdálkodó a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhely közelében vasárnap.

Az Európai Bizottság nem hosszabbítja meg az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat

Nagyvilág2023.09.15, 21:24

Az Európai Bizottság nem hosszabbítja meg az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat, az intézkedések péntek éjfélkor hatályukat vesztik - döntött pénteken a brüsszeli testület.

Nacsa Lőrinc: az Európai Bizottság megkapta a többletjogokat a rezsicsökkentés eltörléséhez

Itthon2023.09.15, 17:59

Az Európai Parlament plenáris ülése csütörtökön megadta az Európai Bizottságnak azokat a többletjogokat, amelyekkel felülírhatja a tagállamok rezsiár-szabályzását és azonnal eltörölhetné a rezsicsökkentést - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.

Soros-szervezetek brüsszeli támogatása: levelet írtak Ursula von der Leyennek

Itthon2023.09.15, 13:18

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, mert értékelése szerint súlyos kérdéseket vet fel a magyarországi "Soros-szervezetek" brüsszeli pénzügyi támogatása.

A lengyel elnöknek elege lett, személyesen akarja helyretenni Zelenszkijt

Itthon2023.09.14, 18:28

Andrzej Duda elnök bejelentette, hogy találkozót beszélt meg Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel New Yorkban – számolt be a hírről az elnöki hivatal X-oldala.

Gulyás Gergely: Teljesül a kormány inflációs célja, egyszámjegyű lesz az infláció év végére

Itthon2023.09.13, 20:21

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a magyar kormány hamarosan dönt a városi CSOK-ot helyettesítő új családtámogatási intézkedésekről. Ukrajna ötszörösére növelte a tranzitdíjat, ezért az üzemanyagárak meredek emelkedésnek indultak. A miniszter elmondta, ennek ellenére decemberre biztosan egyszámjegyűre csökkenhet hazánkban az infláció mértéke. Karácsony Gergelyék észszerűtlen korlátozásai miatt jelentősen megnövekedett a menetidő, ezt helyteleníti a kormány, ugyanakkor a fővárosi választóknak kell értékelni, hogy nekik ez megfelel-e - mondta Gulyás az Origo kérdésére. 

Újabb hazai termékek állnak uniós oltalom alatt

Gazdaság2023.09.13, 13:49

Az Európai Bizottság három újabb magyar agrártermék elnevezését jegyezte be, amelyek a Borzag pálinka, a Sárréti kökénypálinka és a Szabolcsi alma. Ezzel 85-re emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar földrajzi árujelzők száma. Ezzel 32 magyar élelmiszer, 38 magyar bor és 15, ugyancsak magyar pálinka elnevezése védett az EU területén. Ez az uniós oltalmi rendszer védi azokat az agrártermékeket, melyek egy lehatárolt földrajzi területről származnak és amelyek előállítása az ehhez a földrajzi területhez köthető eljáráson alapul - írja közleményében az Agrárminisztérium. 

Lebukott Donáth Anna: így juttat pénzt az általa kihasznált civil szervezeteknek

Itthon2023.09.09, 16:48

A Momentum Mozgalom politikai szövetségesként tekint a Soros György által támogatott és a helyi civil szervezetekre is – derült ki Donáth Anna egyik korábbi interjújából. A korábbi pártelnök egyértelmű sikernek nevezte a „jászberényi modellt", vagyis azt, amikor a baloldali pártok helyi civil szervezetek színeiben juttatnak be képviselőket az önkormányzatokba. A projekthez állítása szerint milliárdos támogatást intézett Brüsszelben az EP-képviselő, így az Európai Bizottság is hozzájárul a magyarországi baloldal finanszírozásához, miközben a tanárok béremelésére hazánknak jogosan járó forrásokat visszatartják - írta meg a Magyar Nemzzet ...

Brüsszeli korrupció: újabb döbbenetes részletek derültek ki Ursula von der Leyen görög luxusnyaralásáról

Nagyvilág2023.08.31, 14:10

Megint óriási botrány tört ki Brüsszelben, miután Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke a görög kormányfő krétai nyaralójában pihente ki a fáradalmait. Az Európai Bizottság elnökét és férjét augusztus közepén háromnapos nyaralás keretében látta vendégül Kiriákosz Micotákisz a Kréta szigetén fekvő Akrotiriben épült villájukban. Mindezt akkor, amikor rengeteg görög korrupciós botrány zajlik, az Európai Bizottság pedig ezekről hallgat - ellentétben azzal, hogy folyamatosan támadja például Magyarországot  és Lengyelországot is. A korábban a Pfizer-szerződések kapcsán is súlyos korrupciós gyanúba keveredő von der Leyen egyre nehezebb ...

Nyaralni sem tud tisztességesen Ursula von der Leyen

Nagyvilág2023.08.16, 13:27

Komoly politikai támadás indult Ursula von der Leyen ellen, miután kiderült, hogy az Európai Bizottság vezetője Krétán nyaralt Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök nyaralójában - írja a Magyar Nemzet. A portál a Politicora hivatkozva azt írja, hogy a német politikus ellenfelei szerint ez teljesen összeférhetetlen az uniós szervezetben betöltött pozíciójával. Von der Leyen bírálói szerint az eset azért is különösen botrányos, mert az EB egyelőre nemigen foglalt állást az athéni vezetés körüli botrányok során.

Uniós választások: Európa felszabadulása a tét

Nagyvilág2023.07.31, 14:01

Egy év sincs hátra az uniós választásokig és az Európai Bizottság több tagját már nem nagyon érdekli, hogy mi történik a világban; a háborús infláció, energiaválság, migrációs nyomás közepette többen is búcsút intettek Ursula von der Leyen elnöknek.

Máris megbukott az uniós amerikai versenyjogi főközgazdász

Nagyvilág2023.07.19, 10:28

A hatalmas botrány miatt lemondott Fiona Scott Morton amerikai közgazdász, akit az Európai Bizottság versenyjogi főközgazdászának jelöltek. 

Varga Judit: Alkotmányos párbeszédnek kellene átvennie a politikailag motivált uniós diskurzus helyét

Nagyvilág2023.07.10, 13:12

A jogállamiság témájában csak az lehet előremutató, ha a politikailag motivált uniós diskurzus helyét elfogulatlan, kormányközi alkotmányos párbeszéd veszi át - nyilatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn az MTI-nek az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve.

Egy Soros-kötődésű ügyvéd felel a hazánkat elítélő jogállamisági vizsgálatokért

Itthon2023.07.10, 13:55

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója ismertette, hogy  Európai Uniós szerződések alapján is egyértelmű, hogy elfogultsága miatt Magyar Gábor nem lehetett volna a Magyarországról szóló jogállamisági jelentés előkészítő delegációjának kapcsolattartója, az Európai Bizottság még csak nem is reagált a jobboldali magyar intézményvezetők közel fél évvel ezelőtt elküldött tiltakozására. Mráz  szerint a Soros-hálózathoz szorosan kapcsolódó ügyvéd bábáskodása alatt született, hazánkat bíráló jelentésben túlnyomórészt balliberális panelek jelennek meg, s amíg Magyar Gábor felel a magyar jogállamiság vizsgálatáért, nehezen képzelhhető ...

Van, amit ingyen adnának a digitális euró mellé

Gazdaság2023.06.29, 15:07

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a készpénzhasználat hosszú távú biztosítására, valamint az euró új digitális formájának kidolgozására.

Csődbe vitte az EU-t Brüsszel, miközben a magyarok és a lengyelek pénzét az ukránoknak adta

Itthon2023.06.29, 05:59

Az Európai Bizottság uniós költségvetési módosító javaslata jelenlegi formájában komolytalan és vitára alkalmatlan, jelentette ki Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott kedden Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a horvát, a belga, a luxemburgi, a szlovák és a svéd miniszterelnökkel. Ahogy arról az Origo beszámolt már, az Európai Bizottság 50 milliárd eurónyi plusz befizetést várna a tagállamoktól, hogy továbbra is támogatni tudja a csődben lévő Ukrajnát. Eközben azonban a Lengyelországnak és Magyarországnak járó uniós pénzeket még mindig nem fizették ki. Erős a gyanú, hogy azt a pénzt is elköltötte már Brüüsszel ...

Brüsszel elköltötte a pénzt Ukrajnára

Nagyvilág2023.06.20, 15:54

Az Európai Bizottság felülvizsgálta az Európai Unió 2021-27-es költségvetését, amelynek eredményeiről Ursula von der Leyen számolt be sajtótájékoztatón kedden.

Gulyás Gergely: Az uniós források ügyében a labda Brüsszel térfelén pattog

Itthon2023.06.19, 12:03

Az európai uniós források ügyében "a labda Brüsszel térfelén pattog", politikai döntés kérdése, hogy az Európai Bizottság vállalja-e a konfliktust az Európai Parlamenttel, és odaadja-e Magyarországnak a jog szerint neki járó pénzeket - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Kormányinfón.

Címkék és tanúsítványok áraszthatják el a telefonokat és a táblagépeket

Gazdaság2023.06.16, 17:10

Az Európai Bizottság új szabályokat javasol annak érdekében, hogy a telefonok és a táblagépek tartósabbak, energiahatékonyabbak és könnyebben javíthatók legyenek - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken.

Ezért gyalázatos a brüsszeli kötelező migránskvóta

Nagyvilág2023.06.10, 09:04

2022-ben az előző évekhez képest mintegy 64, idén pedig további 30 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma Európában. Mindez természetesen Brüsszel semmittevésének a következménye. Most viszont, amikor cselekedtek, azt úgy tették, ahogy szokták: tovább rontják a helyzetet. Az Európai Bizottság 2020 szeptemberében bemutatott új migrációs és menekültügyi paktuma eredetileg arra lett volna hivatott, hogy új alapokra helyezze és hatékonyabbá tegye az uniós migrációs politikát - végül azonban a régi hibás és veszélyes tervet, a kötelező kvótát vették elő. A paktum kifejezetten ellentétes Magyarország érdekeivel, és csak súlyosbíttja ...

Brüsszel eltörölné a rezsicsökkentést, de a magyar kormány nem hajlandó erre

Gazdaság2023.05.27, 10:48

A kormány intézkedései nyomán Budapestet folyamatosan a legalacsonyabb rezsiköltségű európai uniós városok közé sorolják a különböző statisztikák. Ennek ellenére az Európai Bizottság a családokat segítő intézkedés megszüntetését kezdeményezte, csakhogy a magyar kormány nem hajlandó erre. Brüsszel megint úgy intézett támadást, hogy nem veszi figyelembe a tényeket. 

Szijjártó Péter: Az Európai Bizottság jóváhagyta az új paksi blokkok építéséről szóló szerződésmódosítást

Itthon2023.05.25, 09:06

Az Európai Bizottság (EB), az Európai Unió jóváhagyta a paksi atomerőmű új blokkjainak építéséről szóló szerződések módosítását, ezzel lehetővé válik a paksi beruházás felgyorsítása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

A rezsicsökkentés eltörlését kéri Brüsszel

Nagyvilág2023.05.24, 16:56

Brüsszel legújabb gazdasági ajánlásaiban a rezsicsökkentés eltörlését kérte a magyar kormánytól. 

A háborúpárti Daniel Freund tovább zsarolná Magyarországot

Itthon2023.05.22, 13:25

A múlt héten az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának delegációja látogatást tett hazánkban, ahol az uniós forrásokért tett jogi vállalások teljesülését vizsgálták. A delegáció tagja volt Daniel Freund, német zöldpárti képviselő is, aki annak az európai baloldalnak a képviselője, amelyik tele van korrupciós ügyekkel. Freund konkrétan megzsarolta Magyarországot, és világossá vált, hogy ameddig hazánk nem áll be a háborúpártiak sorába, és nem azt teszi, amit Brüsszel elvár tőle, nem kapjuk meg a nekünk jogosan járó pénzeket. Freund a 444-nek azt mondta: a mai magyar kormány természetes ellenfél, ennyi az ő személyes ambíciója.

Nem érdekli a brüsszeli képviselőket, hogy Von der Leyen segítségével zsarolja Magyarországot Zelenszkij

Itthon2023.05.17, 17:39

Az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta nevű vállalat vezérigazgatója azt állítja, hogy egyenesen az Európai Bizottságtól kaptak olyan engedélyt, mely szerint akár le is állíthatják a kőolajszállítást Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül. Mindezzel kapcsolatban az Európai Parlament Magyarországon tartózkodó baloldali képviselői azt mondták, hogy őket ez egyáltalán nem érdekli, nem foglalkoznak azzal, hogy Magyarország kivel van jóban, kivel nem. Ez persze képmutató, és hamis álláspont: egyrészt azért, mert a brüsszeli bizottság egy uniós tagállamot árult el egy Unión kívüli tagállammal szemben, másrészt éppen ...

Itt a bizonyíték: Brüsszel belerángatná Magyarországot a háborúba - videó

Itthon2023.05.17, 11:38

Ha Magyarország továbbra is kiáll a békepárti álláspontja mellett, akkor nem kap uniós pénzeket - mindezt Daniel Freund, Soros György és az uniós testületek legfőbb szövetségese erősítette meg egy korábbi bejegyzésben. A hazai baloldallal szoros kapcsolatban lévő német EP-képviselő szerint Magyarország csak akkor kaphat uniós forrásokat, ha minden olyan kormányzati intézkedést megszüntet, amelynek egyébként hatalmas a támogatottsága. 

Az Európai Bizottság szerint jövőre 4 százalékra csökken a magyar infláció

Itthon2023.05.15, 16:57

A tartós a kihívásokkal teli globális környezet ellenére javulnak a gazdasági kilátások, az európai gazdaság továbbra is ellenálló képességet mutat - írta az Európai Bizottság a hétfőn közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Deutsch Tamás: A baloldal politikai nyomására tartják vissza a Magyarországnak járó uniós forrásokat

Itthon2023.05.14, 09:39

Az Európai Bizottság a magyar "dollárbaloldal" és az európai baloldal nyomására, politikai okból tartja vissza a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásokat - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette: "bízom abban, hogy a bizottság ezt a jogszerűtlen álláspontot nem fogja fenntartani".

Gulyás Gergely: Háborús időben készül a költségvetés

Itthon2023.05.11, 15:42

A kormány május 30-án nyújtja be a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek, amely július 7-én fogadhatja el azt - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A tárcavezető kifejtette: számtalan nehézség közepette kell megtervezni a jövő évi büdzsét, "hiszen háborús időket élünk". Olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést - mondta. Ennek ellenére a kormány megtartja azt a jó gyakorlatot, hogy a tavaszi időszakban nyújtja be a költségvetési tervezetet, mert ezzzel ...

Az EU előre fenyegeti az USB-C miatt az Apple-t

Techbázis2023.05.06, 14:18

Lassíthatja a legtöbb kábelen a töltést és az adatmásolást az iPhone 15.

Orbán Viktor Johannes Hahn uniós biztossal tárgyalt

Itthon2023.05.02, 16:23

Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadta a Magyarországon tárgyaló Johannes Hahnt, az Európai Bizottság tagját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Élelmiszerként érkezik az európai boltokba a tüskés tavirózsa magja

Gazdaság2023.04.24, 12:50

Új élelmiszer forgalmazása kezdődhet meg az Európai Unió tagországaiban. Megjelent az Európai Bizottság (EU) 2023/652 végrehajtási rendelete az Euryale ferox Salisb. növény magjából nyert, pörkölt és pattogatott magbél (makhana) EU 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet, amely engedélyezi ennek a terméknek harmadik országból származó hagyományos élelmiszerként történő forgalomba hozatalát az uniós piacokon, illetve módosítja az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendeletet.

Ursula von der Leyen „mulandó” SMS-ei

Nagyvilág2023.04.20, 12:53

Vajon mi lehet az SMS-ekben? Ezt találgatja a fél világ azóta, hogy kiderült: az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen, és a Pfizer–BioNTech elnöke, Albert Bourla telefonos üzenetváltásai után zsíros üzletet kötöttek. Ez volt a bizottság az amerikai-német gyógyszercég 35 milliárdos vakcinabiznisze.

Újabb korrupciós botrány rázhatja meg az Európai Bizottságot

Nagyvilág2023.04.19, 13:45

A Magyar Nemzet arról számol be cikkében, hogy egyre több európai parlamenti képviselő követeli, hogy az Európai Bizottság tisztázza, hány ingyenes utazáson vettek részt a Bizottság tisztviselői, akiknek sajtóinformációk szerint több ízben lobbisták és ügyvédi irodák fizették a kiküldetéseit.

Minden, amit Gyurcsány Ferenc második őszödi beszédéről tudni kell - videók

Itthon2023.04.05, 09:13

Gyurcsány Ferenc nemrégiben egy rádióinterjúban döbbenetes dolgokat mondott; a bukott miniszterelnök arcpirító módon leplezte le saját magát és a dollárbaloldalt is, hiszen elismerte, hogy Brüsszelnek az a célja, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Szólt arról is, hogy direkt joginak álcázzák a politikai támadásokat. Dömötör Csaba szerint teljesen antidemokratikus a baloldal viselkedése. Deutsch Tamás szerint a gyurcsányi beismerés azt is jelenti, hogy aktív szerepet vállaltak a dollárbaloldal politikusai azért, hogy ilyen durva támadások érjék Magyarországot.

Élni tudni kell: OnlyFans linkek találhatóak az Európai Bizottság honlapján

8882023.04.03, 14:36

Kalózfilmet streamelnél, vagy fizetős lányokat nézegetnél az OnlyFans-en? Nos, az Európai Bizottság oldalán keresztül ez mind lehetséges!

Varga Judit: A labda most a Bizottságnál pattog

Itthon2023.03.31, 15:18

Ha rajtunk múlik, akkor minden a határidőknek megfelelően teljesül a mai napig - írja közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Orbán Viktor: Soha ilyen közel nem voltunk még a világháborúhoz

Itthon2023.03.10, 10:33

A nyugati világ vezetői háborús lázban élnek, annak megnyerésére buzdító, még több áldozatról szóló beszédeket tartanak és egyre veszélyesebb fegyvereket szállítanak Ukrajnába. Soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő közölte, hogy amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt és a hozzájuk köthető médiát, addig ők háborúpártiak lesznek. Kiemelte, a nemzetközi közvélemény egyhangú békepártiság helyett kettévált, a türkök, az arabok, a kínaiak vagy az afrikaiak ugyanis tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaznak.

Fidesz EP-képviselők: Brüsszelnek sürgősen változtatnia kell stratégiáján, mielőtt döntéseivel visszafordíthatatlan károkat okoz

Nagyvilág2023.03.09, 14:48

Az Európai Parlament Ipar, kutatás- és energiaügyi (ITRE) szakbizottsága ma megvitatta az orosz-ukrán háború európai energiapolitikára gyakorolt hatásait. Az előző év energiaár-robbanásában megkerülhetetlen az Európai Bizottság elhibázott energia- és kudarcos szankciós politikájának szerepe. Brüsszelnek sürgősen változtatnia kell stratégiáján, mielőtt döntéseivel visszafordíthatatlan károkat okozna az európai családoknak és gazdaságnak.

Gulyás Gergely: Magyarellenes bosszú zajlik Brüsszelben

Itthon2023.03.09, 14:25

A kormány támogatja az Országgyűlés előtt lévő határozati javaslatot az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban és továbbra is azon a véleményen van, hogy mielőbbi fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. Gulyás Gergely közölte, a kormány szerint elhúzódó háborúra kell készülni és a háborúra adott szankciós válaszok miatt a gazdasági nehézségek is megmaradnak. Hozzátette, a magyar álláspontot világos: Magyarország elítéli az orosz agressziót és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának. Ezermilliárd forintra emeli a kormány a Baross Gáboor-program ...

Brüsszeli korrupciós botrány: válaszokat várnak Ursula von der Leyentől

Nagyvilág2023.03.06, 16:51

Emily O'Reilly európai ombudsman hétfőn levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula Von der Leyenhez, hogy információkat kérjen a brüsszeli testület egyes magas rangú tisztségviselőinek Katar által fizetett üzleti útjairól.

Tiltakozó levelet írt Ursula von der Leyennek 21 hazai egyetem rektora

Itthon2023.03.06, 10:17

Az Európai Bizottság Erasmus és Horizont programokat érintő felfüggesztése korlátozza az oktatás és a kutatás szabadságát, a hallgatókért, oktatókért, kutatókért folyó egyetemek közötti nemes versengést, az adott egyetemi közösség polgárai az Unió másodrendű polgárai lettek, ezzel súlyosan sértve az uniós polgárok közötti egyenlőség elvét - olvasható többek között abban a nyílt levélben, amit 21 hazai egyetem rektora küldött Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. A hazai egyetemi vezetők elfogadhatatlannak tartják a vonatkozó határozatot és kérik annak azonnali rendezését, valamint a közösségüket ért becsületbeli éés ...

Kiderült: ingyenes luxusutakon reptették a brüsszeli bürokratákat

Nagyvilág2023.03.03, 10:54

Henrik Hololei, az Európai Bizottság közlekedési osztályának főigazgatója kilenc alkalommal repült ingyen business osztályon a Qatar Airways légitársasággal 2015 és 2021 között, éppen ezért az Európai Bizottság a jövőben szigorít az utazási feltételein.

Brüsszel újabb mondvacsinált kifogásokkal jöhet elő

Itthon2023.03.03, 09:19

Az Európai Bizottság által hangoztatott technikai kifogások mögött egy alapvető politikai, ideológiai szembenállás húzódik meg: ez pedig a gyermekvédelemmel kapcsolatos véleménykülönbség, így pedig a testület a jövőben újabb és újabb kifogásokkal állhat elő az uniós pénzekről való tárgyalás során.

Az Európai Bizottság is benne van a brüsszeli korrupciós botrányban

Nagyvilág2023.02.28, 16:04

A brüsszeli Politico felfedte, hogy a Bizottság vezető közlekedési tisztviselője ingyenes repülőutakat fogadott el a katari kormánytól, miközben létfontosságú légi közlekedési megállapodásról tárgyalt az Öböl menti állam saját légitársasága, a Qatar Airways számára - számol be minderről a Magyar Nemzet.

Kiderült: békepárti álláspontja miatt akarja Brüsszel büntetni Magyarországot

Nagyvilág2023.02.28, 14:17

Az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke újra kritizálta hazánkat, mondataiból azonban világossá vált: Büntetni akarják Magyarországot a háborúhoz való hozzáállása miatt. Az európai politikusok „feleslegesen kesztyűs kézzel” bánnak Magyarországgal – fogalmazott Jourová egy pénteki nyilvános vitán – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner az Euroactiv alapján. Az EB alelnöke az orosz-ukrán háború első évfordulója alkalmából vett részt a Café Evropa vitáján Prágában, Petr Pavel megválasztott cseh köztársasági elnökkel együtt. „Feleslegesen finomkodó korrektségnek vagyunk tanúi az európai politikusok részééről” ...

Mérgező algák okozták a tömeges halpusztulást az Oderán

Nagyvilág2023.02.17, 18:05

Az Európai Bizottság által pénteken közzétett jelentés szerint mérgező algák okozták a tavaly július és augusztus között bekövetkezett tömeges halpusztulást az Odera folyó lengyel és a német szakaszán.

Varga Judit levelet küldött Vera Jourovának

Itthon2023.02.02, 18:49

Az igazságügyi miniszter a magyar kormány nevében kérte az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy a testület együttműködött-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel.

Német sajtóértesülés: Az Európai Bizottság milliókat fizetett a brüsszeli korrupciós botrányban érintett NGO-nak

Nagyvilág2023.01.28, 18:42

Az egyik német gazdasági hetilap értesülései szerint az EU Bizottsága 2006 óta mintegy hatmillió euróval támogatta a korrupciós ügyben érintett "Nincs béke igazságosság nélkül" (No Peace without Justice) nevű civil szervezetet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Jelenleg is van olyan projektjük, amelyre pénzt kaptak, azonban a botrány hatására annak kifizetését felfüggesztették.

Elképesztő brüsszeli kettős mérce: meg akarja védeni korrupt képviselőit az Európai Parlament

Itthon2023.01.27, 11:26

Már tavaly teljesen lelepleződött a brüsszeli kettős mérce, amikor a magyar országgyűlés - még a nyáron - egy az egyben átvette az európai parlamenti képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati szabályokat. Azt követően, hogy az EP-beli szabályok lettek érvényesek a hazai országgyűlési képviselőkre, Brüsszel azt követelte, hogy változtassa meg a parlament, mert nem teremt átlátható viszonyokat. Később az országgyűlés visszaállította a szigorú szabályokat, de az EP-ben nem változott semmi. A példátlan baloldali korrupciós botrány kitörése után Gulyás Gergely és Deutsch Tamás is azt javasolta, hogy a magyar vagyonnyilatkozati szabályokaat ...

Hollik István: Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe szállt bele páros lábbal

Itthon2023.01.17, 13:45

Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe "szállt bele páros lábbal" - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott videónyilatkozatában.

Brüsszel a magyar diákokon akar bosszút állni

Itthon2023.01.17, 09:51

Ez a mostani döntés teljes mértékben kettős mércén alapul a modellváltó intézmények esetében, egyre többször tapasztaljuk, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával, és újabb feltételeket támaszt a Magyarországnak járó uniós források kifizetéséhez - minderről Hankó Balázs beszélt az Origónak az Erasmus-döntés kapcsán. A Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szerint Magyarország mindent megtett, hogy meg tudjunk állapodni Brüsszellel, volt 17 feltételük, azokat mind teljesítettük és teljesítjük, most újabbakat találtak ki. Arról is beszélt, hogy a 2023-as költségvetési keretek jelzik a kkormánynak ...

Karácsony Gergelytől Horváth Csabáig: így tüntetett el a dollárbaloldal több mint kétmilliárd forintot Zuglóban

Itthon2023.01.16, 08:17

Mintaprojektként hirdette az akkor már zuglói Karácsony Gergely azt a lakásépítést, amiből semmi nem valósult meg, viszont eltűnt több mint kétmilliárd forint. Nem történik más, mint ami Karácsony vezetése alatt történni szokott: nem ott valósul meg a beruházás, ahol tervezték, nem annyiból, hanem sokkal drágábban, és nem az, amit terveztek, hanem sokkal kevesebb. A dollárbaloldal nem fogja bevallani, hogy eltapsolták azt a támogatást, amit közvetlenül Brüsszeltől kaptak – mondta el a Metropolnak a zuglói Fidesz elnöke a Karácsony Gergely-féle „Mintaház" projektről.

Itt van Navracsics Tibor levele az Európai Bizottságnak

Itthon2023.01.13, 13:53

Navracsis Tibor területfejlesztési miniszter levelet írt Johannes Hahn és Mariya Gabriel uniós biztosoknak az Erasmus-ügy miatt. Navracsics szerint a bizottság döntése évtizedes nemzetközi szakmai együttműködéseket rombol le, és korlátozza a tudományos élet szabadságát.

Orbán Viktor: Beléptünk a veszélyek korába

Itthon2023.01.13, 09:40

Gondoskodni fogunk a csütörtök este, Budapesten meggyilkolt rendőr családjáról – jelentette ki a kormányfő a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország! című adásában. A brüsszeli döntéshozók kormányváltást akarnak, most a fiataljainkon állnának bosszút – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Erasmus-üggyel kapcsolatban, aki elmondta: Magyarország cselekvő módon reagál a veszélyek korára.

Gulyás Gergely: A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat

Itthon2023.01.12, 12:45

Ha nem vezetnek eredményre az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatos tárgyalások az Európai Unióval, akkor a kormány kifizeti az ösztöndíjak költségét - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte azt, ami ebben az ügyben történik, megjegyezve, hosszan lehetne sorolni azokat a nyugat-európai egyetemeket, ahol aktív politikusok ülnek a kuratóriumokban, a fenntartó testületekben. A miniszter hangsúlyozta: amikor az Európai Bizottsággal megállapodtak, az összeférhetetlenségi szabályok esetében úgy járt el a magyar kormány, ahogy azt Brüsszel kérte. Az Origo kérdéssére ...

Erasmus-provokáció: itt az újabb brüsszeli kettős mérce, a Bizottság folytatja a gyáva időhúzást

Itthon2023.01.10, 14:11

Már a látszatra sem ad a soha nem látott korrupciós botrányba keveredő brüsszeli bürokratikus vezetés, mivel teljesen mondvacsinált okok miatt - úgy tűnik - fel akarják függeszteni az alapítványi tulajdonban lévő egyetemek esetében az Erasmus-programot. Az újabb támadás mögött az áll, hogy Brüsszel továbbra sem akar egyetlen eurót sem fizetni Magyarországnak, a magyarok pénzét Ukrajnának akarják adni. Ezért hibába teljesít minden pontot a megállapodásokból Magyarország, újabb és újabb kamu feltételeket találnak ki. 

Nyolc ország kap uniós támogatást energiahatékonyságot javító beruházásokhoz

Gazdaság2022.12.21, 14:17

Az Európai Bizottság 4,11 milliárd eurót (mintegy 1652 milliárd forintot) folyósított nyolc kedvezményezett ország, köztük Magyarország energiarendszereinek korszerűsítéséhez, az energetikai ipar, a feldolgozóipar, a közlekedés és a mezőgazdaság üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéséhez, valamint az energiahatékonyság javításához - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.

Orbán Viktor: Nem Brüsszel, hanem a magyar emberek érdekeit képviseljük

Itthon2022.12.10, 12:30

A kormányfő új bejegyzést tett közzé a szombati rendkívüli kormányülésről a közösségi oldalán.

A magyarok döntő többsége szerint az Európai Bizottság igazságtalanul jár el Magyarországgal szemben az EU-s forrásokkal kapcsolatosan

Itthon2022.12.07, 13:21

November 30-án az Európai Bizottság bejelentette, hogy támogatja az uniós helyreállítási alap forrásainak lehívására vonatkozó magyar terv elfogadását, amely 5,8 milliárd euró (hozzávetőlegesen 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszi lehetővé Magyarország számára. A brüsszeli testület ugyanakkor a kohéziós források tekintetében fenntartotta további 7,5 milliárd euró (hozzávetőlegesen 3000 milliárd forint) zárolását, valamint a kifizetéseket 27 „szupermérföldkőhöz" kötötte. A Századvég decemberi közvélemény-kutatása feltérképezte, hogy a lakosság hogyan viszonyul a magyar kormány törekvéseihez az uniiós ...

Ukrajna 18 milliárd eurós támogatásáról ma nem volt szavazás!

Itthon2022.12.06, 15:42

Nem volt ma szavazás Ukrajna 18 milliárdos eurós támogatásáról, így a magyar helyreállítási tervről sem lehetett szavazás. Természetesen hazudott Soros blogja, a 444, amikor arról írt, hogy Varga Mihály megvétózta az ukrán segélyt, hiszen - még egyszer írjuk tehát - NEM volt erről szavazás. (A Soros-blog ezzel kapcsolatos hazugságáról külön, részletes cikket olvashatnak.)

Ursula von der Leyen véletlenül leleplezte az ukránokat, gyorsan cenzúrázták a beszédét - videó

Nagyvilág2022.12.01, 16:43

Kínos eset látott napvilágot. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy olyan videót osztott meg, amelyben közzétette az elesett ukrán katonák és civilek hozzávetőleges számát, majd szinte azonnal törölték a videót, majd pedig egy meghamisított, cenzúrázott változatot töltöttek vissza a Twitterre, amiből teljesen kivágták az erre vonatkozó részt. Az ukránok szerint ezeket az adatokat csak ők közölhetik - írja a Mandiner.

Elfogadták másfél év után a Helyreállítási Programot, ez előrelépés Magyarország számára

Itthon2022.11.30, 16:33

A legmagasabb osztályzatot kapta a magyar terv, egyetlen kategória kivételével - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kormány álláspontját ismertetve a Kormányinfón. Mint mondta: örülnek annak, hogy megnyílik a lehetőség, hogy aláírjuk a helyreállítási megállapodást, és bíznak abban, hogy ez a lépés megnyitja az utat a kohéziós források felé is. Azzal számolunk, hogy minden tervezett EU-s forrás meg fog érkezni - jelezte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. 

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - élőben a Kormányinfó az Origón

Itthon2022.11.30, 14:49

A Magyarországnak járó uniós pénzekkel kapcsolatos brüsszeli bejelentést követően lesz a szerdai kormányülést követő Kormányinfó. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, Navracsics Tibor témáért felelős tárcavezető és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentéseit percről percre közvetítjük. 

Kitől függenek a "független" tényellenőrök?

Itthon2022.11.29, 11:38

Tisztázatlan feltételrendszer alapján jutott komoly uniós pénzekhez egy magát függetlennek mondó tényellenőr csoport, számolt be róla a V4NA. Mint kiderült, a mikro blog körül tevékenykedők alakulata egyáltalán nem független. A hírügynökség sorozata legújabb részében bemutatja a blog mögött álló pénzügyi és politikai birodalmat.

Az Európai Bizottság jelentős összegekkel támogatja a baloldali szerkesztőségeket Európa-szerte

Itthon2022.11.28, 12:51

Médiakonzorciumok kapnak uniós támogatásokat az EU-ügyekkel kapcsolatos hírek gyártásához és terjesztéséhez, 700 ezer, illetve 2 millió eurónyi büdzsével megtámogatva - írja a Tűzfalcsoport. Sokszor a pályázatok átláthatatlanok, mindemellett nem igazán találni arra utaló jeleket, hogy a pályázatokon nyertes szerkesztőségek a kritériumoknak megfelelően jártak volna el az Európai Bizottságtól kapott összegekért. Jelentős összegekhez jutottak a Soros-féle szerkesztőségek is. Felmerült annak a gyanúja, hogy Magyarországon a Soros-féle 444-nek juttatott támogatás csak egyfajta álca.

Szijjártó Péter: Újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk

Itthon2022.11.26, 11:38

Ukrajna közvetlen szomszédja vagyunk, a háború hatásai ránk nézve azonnaliak és súlyosak, újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France24 csatorna Talking Europe című politikai műsorában.

Magyarországnak járó uniós pénzek: nagy előrelépés az EU-döntés

Itthon2022.11.24, 14:28

Ha a legfrissebb hírek érvényesek maradnak, akkor december végéig aláírhatjuk a megfelelő megállapodásokat a Bizottsággal, és jövőre érkezhet az uniós pénzek egy része - minderről Navracsics Tibor és Gulyás Gergely beszélt egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A legfontosabb, hogy forrásvesztéssel várhatóan nem kell számolnia Magyarországnak, és jövőre akár 7 milliárd eurónyi uniós pénz is érkezhet.

Brüsszel milliókkal tömi ki Soros "tényellenőreit"

Nagyvilág2022.11.21, 15:16

Az Európai Bizottság gyanús körülmények között finanszíroz különböző tényellenőrző csoportokat. Egy-egy ilyen csapatnak akár több százezer euró juthatott. Az azonban tisztázatlan és bizonytalan, hogy pontosan milyen kritériumrendszer szerint, hiszen egyes esetekben ezek a csapatok még a függetlenség látszatára sem adnak - írta a V4NA!

Egy kokainbáróval tárgyalt, fegyverkereskedőkkel üzletelhetett Magyarország egyik legfőbb brüsszeli ellensége

Nagyvilág2022.11.15, 12:24

Ursula von der Leyen jogérvényesülésért felelős biztosa, Didier Reynders belga liberális politikus múltja tele van korrupciógyanús botrányokkal és más jellegű, erősen megkérdőjelezhető ügyekkel. Még miniszterként hírbe hozták kazah oligarchákkal, akiknek abban segédkezett, hogy francia harci helikoptereket vásároljanak, egyik „üzlettársát" később 20 év börtönbüntetésre ítélték. A liberális politikust meggyanúsították azzal is, hogy egy kongói fegyverkereskedőtől és egy helyi elnökjelölttől fogadott el kenőpénzt, akik cserébe részt vállalhattak az ottani belga nagykövetség építésénél. Egy volt belga titkosszolga szerint Reyndersnek aabban ...

Deutsch Tamás: Jó esély van arra, hogy Magyarország hozzájusson az eddig politikai okból visszatartott uniós pénzekhez

Itthon2022.11.13, 13:03

Biztatók az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti tárgyalások, jó esély van a megállapodásra és arra, hogy Magyarország végre hozzájuthat az eddig politikai okokól visszatartott uniós pénzekhez. Ezt mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője.

Ukrajnát kifizetné, miközben Magyarországtól és Lengyelországtól visszatartja a pénzügyi segítséget az Európai Bizottság

Itthon2022.11.11, 12:48

Ursula von der Leyen a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott egyeztetését követően kijelentette, hogy a brüsszeli vezetés Ukrajna jövő évi pénzügyi szükségleteinek fedezésére havi 1,5 milliárd eurós, illetve összesen legfeljebb 18 milliárd eurós támogatási csomagot javasol. Az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy az Európai Unió mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg a hadban álló országnak arra szüksége van. Ezzel párhuzamosan Magyarország és Lengyelország – annak ellenére, hogy uniós tagállamok – a mai napig nem jutottak hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. A Századvég ezen fejlemények tükrében megvizsgálta a magyarok áálláspontját ...

Az Európai Bíróság szerint Brüsszelnek nem kell semmit sem tennie a külhoni magyarok védelme érdekében

Nagyvilág2022.11.09, 14:31

Az Európai Unió Törvényszéke elutasította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés szervezőinek az Európai Bizottság azon döntése elleni keresetét, amely szerint a brüsszeli testület nem tesz lépéseket új uniós jogszabályalkotásra a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében - erről az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága tájékoztatott szerdán. Az uniós szerv döntése arculcsapásnak tekinthető a külhoni magyaroknak nézve, hiszen hiába gyűjtöttek össze több mint 1 millió aláírást, a brüsszeli bürokrácia mégsem kíván foglalkozni a problémáikkal. A kisebbségi jogokra máskor oly érzékeny Brüsszel szerint a külhonni ...

Gulyás Gergely: A kormány kiterjeszti a tojásra és a burgonyára az árstopot

Itthon2022.11.09, 13:29

A kormány úgy döntött, hogy minden méretű tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta: a két termék esetében az üzletben, bevásárlóközpontban vagy csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenység esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb. Közölte: a piacokra nem vonatkozik a szabályozás. A kormány úgy döntött, extraprofitadót vet ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre - számolt be a llépésről ...

Viták lesznek az új olasz kormány és Brüsszel között

Nagyvilág2022.11.08, 17:44

Giorgia Meloni frissen megválasztott olasz miniszterelnök csütörtökön – első külföldi útjaként – tiszteletét tette Brüsszelben, ahol az uniós intézmények vezetőivel, mások mellett Ursula von der Leyen EB-elnökkel folytatott megbeszélést. A látogatásról szóló híreket, nyilatkozatokat a baloldali, globalista sajtó úgy kommentálta: Meloni a jelek szerint máris igazodik a brüsszeli fősodorhoz. Rosonczy-Kovács Mihály Olaszország- és Lengyelország-szakértő szerint azonban nem igazodásról, hanem az együttműködés kereséséről van szó. Az Origónak adott interjúban a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója kiemelte azt is: a kérdés most az, hogy mmihez ...

Előző
Következő