Európai Bizottság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európa
- Brüsszel
- Magyarország
- EU Bizottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Brüsszel szerint hiányos pályázattal is nyernie kellene az LMBTQ-szervezetnek
Épp a gyermekvédelmi törvény előkészítése során, idén tavasszal kezdett nyomást gyakorolni az Európai Bizottság az egyik magyar állami közalapítványra, amiért az LMBTQ-emberekkel foglalkozó Háttér Társaságnak több alkalommal nem ítéltek meg Erasmus+ támogatást az elmúlt években. Mint a közalapítvány rámutatott: az Európai Bizottság saját kritériumrendszere alapján számos kirívó tartalmi és formai hiányosságot találtak az elutasított pályamunkákban, az egyik esetben pedig összeférhetetlenség volt a kizáró ok. A Háttér Társaság egyébként 2019-ben már nyert felnőttképzés témában Erasmus+ pályázatot.
Döntő befolyása lehet Soroséknak az uniós eljárásokban
Ha egy tagállamban felmerül az uniós jog megsértésének gyanúja, akkor az Európai Bizottság hivatalos kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene. 2010 óta azt láthattuk, hogy a politikailag motivált testület ezt az uniós jog biztosította lehetőséget eszközként használja fel azok ellen az országok ellen, amelyek szembemennek a fősodorral. Így többek között például Magyarország és Lengyelország támadásának eszköze az eljárások megindítása. Mi ennek az oka? - teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport.
Orbán Viktor: A gazdaságélénkítés, a védekezés és a gyermekvédelem 2022 három fő témája
Magyarország nem fogja megváltoztatni a határvédelem rendjét és nem fog beengedni senkit - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban az év utolsó Kormányinfóján. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a magyar Alkotmánybíróság teljesen világossá tette: mindegy, hogy mit döntött az Európai Bíróság, Magyarországnak meg kell védenie a határait. Elmondta, a döntés után a kormány megvizsgálta a lehetőségeit, és úgy döntött, "semmit sem fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a határvédelem rendje, vagyis fenntartjuk pontosan azt a rendet, amit eddig is működtettünk, akkor is, ha az Európaai ...
Ötödik, új vakcinát engedélyeztek az Európai Unióban
Az Európai Bizottság hétfőn feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának; ez a SARS-Cov-2 koronavírus okozta betegség elleni ötödik vakcina, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban.
Hazudik az Európai Bizottság a magyar helyreállítási terv jóváhagyásáról
Az Európai Parlament ma plenáris vitát tartott a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) végrehajtásáról. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a vitában felhívta a figyelmet, hogy amit az Európai Bizottság a magyar helyreállítási és ellenállóképességi terv jóváhagyásának halogatása kapcsán mond, az szemenszedett hazugság. "Szó sincs arról, hogy szakmai vita lenne a Bizottság és a magyar kormány között és ezért húzódna a megállapodás aláírása" - emelte ki a delegációvezető.
Ferenc pápa: A történelem diktatúráit idézi az Európai Unió
Ferenc pápa nagyon kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta az Európai Uniót, miután annak irányadó szerve, az Európai Bizottság (EB) kitiltotta volna a hivatali kommunikációból a karácsony kifejezést, sőt kimondta volna azt is: nem feltételezhető, hogy Európában mindenki keresztény és mindenki megtartja a keresztény ünnepeket - írja a Magyar Nemzet.
Szánthó Miklós: Mindenki egyenlő, de van, aki egyenlőbb
Miközben az Európai Bizottság nem győzi csuklóztatni Magyarországot, mert szerintük a jogállamiság vagy a családpolitika terén megkérdőjelezi az uniós jog/értékek elsőbbségét, a németekkel szemben hasonló alapon miatt indított kötelezettségszegési eljárást lezárta - írja Facebook-oldalán Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.
Orbán Viktor: A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap
Mindenkit meg fognak keresni decemberben, akinek lejár a védettségi ideje, és értesíteni fogják arról, hogy ez bekövetkezett, a megkeresések online történnek majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szólt arról is, hogy Brüsszel azt szeretné, hogy a bevándorlás, energia-áremelés, és gyermeknevelési kérdésekben engedjen a kormány, de ez nem történik meg, ezért akarnak változást az itthoni kormányban.
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akciót
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akciót, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: A kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz. Bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban, december 13-án érkeznek az 5-11 évesek számára adható oltások. Ennek a korosztálynak kétmillió adag vakcinát rendeltek. Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszkööze ...
"Ideje elgondolkodni a koronavírus elleni oltás kötelező elrendeléséről" - erről beszélt az Európai Bizottság elnöke
A koronavírus újabb, a korábbinál fertőzőbbnek tartott variánsának megjelenésével eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán.