Európa-liga
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- labdarúgás
- Ferencváros
- FTC
- magyar foci
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem volt gól az Asztana Európa-liga mérkőzésén
A kazah FC Asztana gól nélküli döntetlent játszott az andorrai FC Santa Coloma vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc keddi, első mérkőzésén.
A tavalyi elődöntős és az AEK Athén is várhat a magyarokra az Európa-ligában
Az UEFA megtartotta az Európa-liga harmadik selejetezőkörének sorsolását. Egyelőre mindhárom magyar induló harcban van a továbbjutásra, így adott esetben érdekeltek lehetnek a harmadik körben is.
Tovább szűkült a magyar focicsapatok lehetséges ellenfeleinek névsora
A hétfőn 14 órakor kezdődő sorsolás előtt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közzétette a Bajnokok Ligája és az Európa-liga harmadik selejtezőkörének sorsolási csoportjait, így tovább szűkült a lehetséges ellenfelek névsora.
Átverték a szurkolókat, a Honvéd panaszlevelet írt az El-továbbjutás után
A Budapest Honvéd FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy panaszlevelet írt a Zalgiris Vilniusnak, és azt követeli, hogy térítse még a jegyárkülönbözetet, amely hátrányosan érintette a Litvániába kiutazó magyar szurkolókat.
El-továbbjutás esetén a Pancho Arénában marad a MOL Fehérvár FC
Az Európa-liga-selejtező első fordulójából simán továbbjutó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy ha a csapat sikerrel vívja meg a liechtensteini Vaduz elleni második körös párarcot, akkor a harmadik fordulóban is a felcsúti Pancho Arénában fogadja majd az ellenfelét, ugyanis a sóstói MOL Arénában továbbra is baktérium van az ivóvízben.
Jóval nagyobb meglepetés lenne, ha még egy kört mennének kupacsapataink
A nemzetközi kupákban remekül indultak a magyar csapatok, talán nem sokan gondolták volna, hogy egy kör után 4/4 lesz a mérleg, a következő körben azonban jóval kisebb az esély erre, lássuk a leendő ellenfeleket.
Őrült futballcsütörtökök várnak a magyar szurkolókra
Az UEFA kihirdette a nemzetközi kupameccsek helyszíneit és kezdési időpontjait, még négy magyar csapat érdekelt.
Egy percig sem volt veszélyben a MOL Fehérvár El-továbbjutása
Csütörtök este a MOL Fehérvár FC gólnélküli döntetlent játszott a montenegrói FK Zeta Golubovci csapatával az Európa-liga-selejtező első körének visszavágó mérkőzésén, így Marko Nikolics együttese 5-1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe, ahol a liechtensteini Vaduz együttesével találkozik majd.
Három csapatunk is pályán az Európa-liga selejtezőjében
Három magyar csapat, a Budapest Honvéd, a DVSC és a MOL Fehérvár FC lép pályára csütörtökön az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. Miután mindhárom csapat magabiztos győzelmet aratott az első fordulóban, kedvező helyzetből várják második mérkőzéseket. Miután a három mérkőzés egymásba ér, ezúttal egy percről-percre közvetítésben követhetik nálunk a Honvéd-Zalgiris Vilnius, a DVSC-Kukesi és a MOL Fehérvár-Zeta találkozókat.
A magyar focibajnokság gyűjtötte a legtöbb UEFA koefficienspontot
Az Európa-liga-selejtező első fordulójában a montenegrói Zeta fölött 5-1-re diadalmaskodó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján hívta figyelmet arra, hogy az NB I csapatai szerezték a legtöbb UEFA koefficienspontot az európai kupák első selejtezőkörének odavágóin.
A 45 éves magyar kapusedző a cserepadon, feröeri El-bravúr
A feröeri KÍ Klaksvík házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a litván FK Riteriai csapatával a keddi visszavágón, így idegenben szerzett góllal jutott tovább a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójából.
Távozott a Honvéd Európa-liga-ellenfelének edzője
Három nappal a Budapet Honvéd elleni Európa-liga visszavágó előtt közös megegyezéssel szerződést bontotz a Zalgiris Vilnius és lengyel edzője, Marek Zub.
Álomkezdés után nehéz visszavágókra számítanak az El-ben remeklő magyar csapatok
Az összes magyar kupacsapat győzelemmel kezdett idén a labdarúgó Európa-ligában. A Ferencváros nyitotta a sort kedden a bolgár Ludogorec elleni 2-1-es győzelemmel, majd csütörtökön a Debrecen 3-0-ra legyőzte az albán Kukesit, a Fehérvár 5-1-re a montenegrói Zetát, a Honvéd pedig 3-1-re a Zalgaris Vilniust. Az erős kezdés után a csütörtöki győztes csapatok edzői nehéz visszavágókra készülnek.
Több mint húsz éve nem kezdtek ilyen jól a magyar kupacsapatok
1997-ben fordult elő utoljára olyan, mint most 2019 nyarán. Akkor kezdett legutóbb győzelemmel az összes magyar kupacsapat.
- címkék:
- Európa-liga
- Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
A Honvéd kétgólos előnyt szerzett az El-selejtezőben
Csütörtök este a Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a hétszeres litván bajnok Zalgiris Vilnius csapatát az Európa-liga selejtező első fordulójának odavágó mérkőzésén, az Új Illovszky Rudolf Stadionban.
A DVSC kiütötte albán ellenfelét az El-selejtezőben
Csütörtök este a DVSC 3-0-ra legyőzte az albán ezüstérmes Kukesi csapatát az Európa-liga selejtező első fordulójának odavágó mérkőzésén, a debreceni Nagy Erdei Stadionban.
- címkék:
- Európa-liga
- DVSC
- Debreceni VSC
- Kukesi
- Címkefelhő »
Szerda este már Podgoricában edzett a Vidi
A MOL Fehérvár csapata szerda délelőtt érkezett meg Podgoricába, ahol az ebéd után pihenhettek a játékosok, majd 20 órától Marko Nikolics edzést vezényelt a közelben található Városi Stadionban.
- címkék:
- foci
- Európa-liga
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Átkot törne a Fradi a BL-ben, Róma helyett Torinóért küzd a DVSC
Hamarosan négy magyar focicsapat kezdi meg a szereplését az európai kupaporondon. Az NB I címvédője, a Ferencváros a bolgár Ludogorec elleni párharcban harcolhatja ki a továbbjutást a Bajnokok Ligája-selejtező első körében, míg a MOL Fehérvár a montenegrói FK Zeta, a Debreceni VSC az albán Kukësi, a Budapest Honvéd pedig a litván Zalgiris Vilnius ellen lép pályára az Európa-liga-selejtező első fordulójában.
11-est hibázott és gólt szerzett a magyar támadó az Európa-ligában - videó
A Gyurcsó Ádámmal a kezdőcsapatban felálló Hajduk Split 2-0-ra győzött a máltai Gzira United otthonában az Európa-liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
Az UEFA eldöntötte, hol kezdi a MOL Fehérvár az Európa-ligát
Pont került a MOL Fehérvár FC - FK Zeta Golubovci Európa-liga selejtező ügyének végére. Az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos levélben tájékoztatta a feleket, hogy az első forgatókönyv fog megvalósulni - írja a molvidi.hu
Még mindig nem dőlt el, hol kezdi az Európa-ligát a MOL Fehérvár
Az FK Zeta Golubovci kérésére mégis Montenegróban kezdődhet a MOL Fehérvár FC számára az Európa-liga - olvasható a molvidi.hu oldalon.
Az AS Romával találkozhat a Debrecen az El második selejtezőkörében
A keddi első körös sorsolás után szerdán az UEFA megtartotta az Európa-liga második selejtezős körének sorsolását is.
- címkék:
- sorsolás
- Európa-liga
- Címkefelhő »
Orosz Pál: Meg kell oldani a feladatot, tovább kell jutnunk!
A bolgár Ludogorec Razgrad együttesével találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, míg a bajnoki ezüstérmes, és kupagyőztes MOL Vidi a montenegrói FK Zetával csap össze az Európa-liga nyitókörében.
Montenegrói, albán és litván ellenfelet kaptak a magyar El-csapatok
A MOL Fehérvár FC montenegrói, a Debrecen albán, a Budapest Honvéd pedig litván ellenfelet kapott a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának keddi sorsolásán.
- címkék:
- Európa-liga
- Címkefelhő »
A Vidire verhető ellenfelek várnak az Európa-liga első selejtezőjében
A Bajnokok Ligája után az Európa-liga első selejtezőkörében részt vevő csapatok lehetséges ellenfeleit is szűkítette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Férfi röplabda: simán kikapott Ausztriától a magyar válogatott
Jól játszott, de 3-0-ra kikapott Ausztriától a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-liga utolsó csoportmeccsén. Mindhárom szett elején vezetett Bogdan Tanase csapata, de a jobb erőkből álló Ausztria végül az összes játékrészt meg tudta fordítani, és simán megnyerte a találkozót.
Női röplabda: hazai pályán is legyőzte Ausztriát a magyar válogatott
Győzelemmel zárta a csoportkört a magyar női röplabda-válogatott az Európa-ligában. Ausztria megnyerte az első szettet, de a játékát feljavítva megfordította és megnyerte Jan De Brandt együttese a találkozót. A többi csoport eredményei viszont úgy alakultak, hogy Szakmáryék nem jutottak be a sorozat négyes döntőjébe.
- címkék:
- Ausztria
- röplabda
- Európa-liga
- Címkefelhő »
Férfi röplabda: négyjátszmás magyar vereség Ausztriában
A magyar férfi röplabda-válogatott szerdán 3-1-re kikapott Grazban az osztrák csapat vendégeként az Európa-liga ezüst divíziójának ötödik fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy a román Bogdan Tanase irányította, egy győzelem mellett immár négy vereséggel álló nemzeti együttes nem juthat be a sorozat döntőjébe.
Női röplabda: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott Ausztriában
3-0-ra megnyerte a magyar női röplabda-válogatott az Ausztria elleni Európa-liga csoportmeccsét. Az első szettet csak két ponttal, viszont a második és a harmadik játékrészt már nagy különbséggel nyerte meg Jan De Brandt csapata. Ha sikerül legyőzni az osztrákokat szombaton Budapesten, akkor esélye lehet bejutni a magyar válogatottnak a sorozat négyes döntőjébe.
Le kell győzni Ausztriát, utána lehet számolgatni az Európa-ligában
150 percig tartó mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott Horvátországtól a női röplabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Szakmáry Grétáéknak így meg kell nyerniük a hátralévő két mérkőzésüket, hogy egyáltalán maradjon esélyük a sorozat négyes döntőjébe jutásra.
Férfi röpi: egy szettet nyert a magyar válogatott a görögök ellen
3-1-es vereséget szenvedett a magyar férfi röplabda-válogatott Görögországtól az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Az első szettben sikerült meglepni Bogdan Tanase játékosainak a vedégeket, de női válogatott után, a férfiak is vereséggel távoztak a Kaposvár Arénából
A házigazda legyőzésével fizetnének a magyar röpis lányok a vendéglátásért
Nem unatkoznak a magyar női röplabda-válogatott játékosai. A szerdai Horvátország elleni vereséget követően, szombaton már Franciaországban, Harnes-ben lépnek pályára. Jan De Brandt csapatának az augusztusi végi, budapesti Európa-bajnoksára való felkészülés a fő célja, de az Európa-ligában egyszer már legyőzött francia válogatott ellen idegenben is szeretnének nyerni.
A Chelsea-klasszis trófeagyűjteményét Messi és Ronaldo is megirigyelné
Szerdán este a Chelsea 4-1-re legyőzte az Arsenalt az Európa-liga londoni házidöntőjében. A találkozón gólt szerzett a világ- és Európa-bajnok Pedro Rodríguez, aki újabb döntős találattal bővítette elképesztő statisztikáját.
Giroud a csapatbuszon még belerúgott egyet az Arsenalba - videó
A Chelsea nyerte az Európa-liga bakui döntőjét az Arsenal ellen, miután a gólnélküli első félidőt követően végül 4-1-re nyert. A gólgyártást az a francia Olivier Giroud kezdte meg, aki a piros-fehér londoni klubtól került a jelenlegi csapatához. Bár a pályán még visszafogottan ünnepelt, a csapatbuszon már elengedte magát.
A Chelsea edzője kockázatos dolgot kért a játékosoktól félidőben
Maurizio Sarri, a Chelsea vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga bakui döntőjének szünetében több bátorságot kért játékosaitól, akik a gól nélküli első félidőt követően 4-1-re legyőzték az Arsenalt.
Csodagóllal vigasztalódhatnak az Arsenal-drukkerek - videó
A Chelsea 4-1-re legyőzte szerdán az Arsenalt a labdarúgó Európa-liga bakui döntőjében, így 2013 után másodszor diadalmaskodott a második számú kupasorozatban. Bár Unai Emery csapatának sok öröme nem lehetett a meccsben, Alex Iwobi gólja is élményszámba megy.
El-trófeával a kezében köszönt el Hazard a Chelsea-től
A Chelsea 4-1-re nyerte az Európa-liga bakui döntőjét az Arsenal ellen, többek között Eden Hazard duplájának köszönhetően. A belga válogatott világklasszisnak nagy valószínűséggel ez volt az utolsó meccse a londoni együttesben, legalábbis erről árulkodnak a mérkőzés utáni szavai.
A Chelsea nyerte az Európa-liga angol házidöntőjét
A Chelsea nyerte az Európa-liga bakui döntőjét az Arsenal ellen. A gólnélküli első félidő után előbb Giroud talált be, majd Pedro is gólt szerzett. Iwobi fantasztikus gólja előtt és után is betalált Eden Hazard, így 4-1-re nyert a Chelsea, ezzel Maurizio Sarri első trófeáját szerezte, a Chelsea pedig másodszor nyerte meg az Európa-ligát.
- címkék:
- Európa-liga
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Női röpi: kikapott a magyar válogatott Horvátországban az El-ben
Egy szettet tudott nyerni a magyar női röplabda-válogatott a Horvátország elleni Európa-liga csoportmeccsen. Jan De Brandt játékosai gyengén kezdtek, de a második szettben remek védekezést bemutatva kiegyenlítették a találkozót. A folytatásban azonban a horvátok javítottak a játékukon és 3-1-re megnyerték az összecsapást.
Londoni rangadó az Európa-liga trófeájáért
- címkék:
- Baku
- foci
- Európa-liga
- Arsenal
- Chelsea
- Címkefelhő »
Nagy hiányzók az El-fináléban, az Arsenal a BL-indulásért is harcol
A Chelsea számára azért is fontos az Európa-liga szerdai döntője, mert Eden Hazardnak és Maurizio Sarri vezetőedzőnek is ez lehet az utolsó mérkőzése a Kékeknél, míg az Arsenal azért küzd, hogy a diadal révén a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhasson.
El-döntő: balhé a Chelsea edzésén, az edző bevonult az öltözőbe
Szerdán este Bakuban rendezik az Európa-liga-döntőt, ahol a Chelsea az Arsenallal találkozik. A londoni kékeknek több sérültje is van, ráadásul Maurizio Sarri vezetőedző a finálét megelőző edzésen dühösen az öltözőbe vonult miután két sztárjátékosa, Gonzalo Higuaín és David Luiz kis híján egymásnak esett.
- címkék:
- Európa-liga
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Horvátországban is győzni akar a magyar női röplabda-válogatott
Megérkezett a magyar női röplabda-válogatott Varasdra, ahol szerdán Horvátország ellen játszik az Európa-liga Arany divíziójának B csoportjában. Ha győzni tudnak Szakmáry Grétáék, akkor nagy lépést tehetnek a négyes döntőbe jutás felé.
Szerdán kezdik, csütörtökön fejezik be a botrányos kupadöntőt
Szerdán este Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezik az Európa-liga döntőjét, ahol a két londoni sztárcsapat, a Chelsea és az Arsenal harcol majd a trófeáért. Az UEFA helyszínválasztása rengeteg ember felháborodását kiváltotta, akárcsak a mérkőzés időpontja.
- címkék:
- Európa-liga
- Chelsea
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Nézze meg két perc alatt az Európa-liga legszebb idei góljait!
Szerda este rendezik Bakuban az Európa-liga 2018-19-es kiírásának döntőjét, ahol két londoni rivális, a Chelsea és az Arsenal találkozik. A közelgő finálé apropójából az UEFA összeállított egy kétperces videót az idei szezon legnagyobb góljaiból. Kihagyhatatlan.
- címkék:
- Európa-liga
- Címkefelhő »
A Chelsea újabb kulcsjátékosa maradhat le az Európa-liga döntőjéről
Bizonytalanná vált N'Golo Kanté játéka a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, miután megsérült a Chelsea edzésén.
- címkék:
- N'Golo Kanté
- Európa-liga
- Chelsea
- Címkefelhő »
Petr Cech az El-döntő után visszamegy a Chelsea-hez
Visszavonulása után sportigazgatóként tér vissza korábbi futballklubjához, a Chelsea-hez a jelenleg az Arsenalt erősítő Petr Cech.
Kihagyja az Arsenal egyik legjobbja az Európa-liga döntőjét
Hazája, Örményország és az Európa-liga döntőjének otthont adó Azerbajdzsán feszült politikai viszonya miatt nem utazik el a sorozat bakui fináléjára Henrih Mhitarjan, az Arsenal labdarúgója.
Döbbenetes sorozatban az MTK, amely kieshet az NB I-ből
Az már korábban eldőlt, hogy a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2018/19-es szezonját a Ferencváros nyerte, míg az egyik kieső a Szombathelyi Haladás. Ettől függetlenül még bőven akad nyitott kérdés az utolsó, 33. forduló előtt, amelyet ezúttal rendhagyó módon vasárnap rendeznek majd meg. Melyik csapat állhat fel a dobogó legalsó fokára és harcolja ki az Európa-liga-indulást, mely klubnak kell jövőre az NB II-ből megkísérelni a feljutást? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Megsérült egy haknimeccsen a Chelsea sztárja, kihagyja az El-döntőt
Ruben Loftus-Cheek, a Chelsea legjobb formájában lévő játékosa kihagyja a május 29-én sorra kerülő Európa-liga-döntőt, mivel csütörtök hajnalban bokasérülést szenvedett egy haknimeccsen, amit csapata az Egyesült Államokban játszott.