Európa Liga

címke rss

Tájkép csata után – avagy a sevillai és a római hányásban is van sárgarépa

Most egy időre elhallgatnak vagy legalább csendesebbek lesznek a fikázók? A minden Nyugatról jött ember, eszme, tárgy és szokás ájult imádatába feledkezők ezúttal észreveszik, hogy a spanyol és az olasz hányás is gusztustalan és ezekben is van sárgarépa? A labdarúgó Európa-liga szerdai budapesti döntője után kiderült, hogy a Lajtán túlról érkező szurkolók sem frakkos, lakkcipős úriemberek és úriasszonyok.

Az Európa Liga döntője alatt sok volt a verekedés, de a rendőrök megakadályozták, hogy nagy baj legyen

Itthon2023.06.01, 12:34

Tegnap este egész Európa Budapestre figyelt, mivel a Puskás Arénában játszották az Európa Liga döntőjét. A Sevilla és a Roma focicsapata csapott össze, rengeteg olasz és spanyol szurkoló érkezett a fővárosba, és lengyel, több helyen ők provokálták a verekedést, egy korábbi konfliktus miatt. Több helyen is összeverekedtek egymással a szurkolók, a rendőrök azonban mindig gyorsan elfogták őket. Ezen felül több olyan szurkolót is elfogtak, akiknél kábítószer volt. 

A spanyolok után már az olaszokat is verik a lengyel szurkolók

Itthon2023.05.31, 17:59

Két lengyel férfi előbb egy olasz, majd egy spanyol fociszurkolót vert meg, akik a budapesti Európa Liga döntő miatt utaztak Magyarországra. A rendőrök gyorsan elfogták a támadókat.

Utcai összecsapás, több tízezer olasz és spanyol szurkoló - hatalmas készültség az EL-döntő előtt Budapesten

Itthon2023.05.31, 17:52

Ma este hatalmas eseménynek ad otthont a Puskás Aréna, Magyarországon rendezik meg a Sevilla FC–AS Roma El-döntőt. Az esemény telt házas lesz, az MLSZ és a rendőrség pedig már hónapok óta dolgozik azon, hogy minden rendben menjen. A szurkolókat elkülönítik, hogy nehogy egymásnak essenek, és persze a rendőrök is nagy erőkkel készülnek.

Mindent rendben talált az Európa-liga budapesti döntőjének helyszínén a résztvevő csapatok küldöttsége

Sport2023.05.25, 15:49

Budapesten járt az AS Roma és a Sevilla küldöttsége, a két csapat megbízottai a május 31-i Európa-liga döntőjének helyszínét és körülményeit ellenőrizték hétfőtől vasárnapig. A Borsonline információi szerint mindent rendben találtak. 

Dráma a Sevilla-Juventus Európa-liga meccsén

Sport2023.05.11, 23:14

A második számú európai labdarúgókupa történetének legeredményesebb csapata, a Sevilla és az örökrangsorban második Juventus találkozott egymással csütörtök este az Európa-liga elődöntős párharcának első mérkőzésén Torinóban. Az első félidőben en-Nesziri góljával a vendégek szerezték meg a vezetést. A második félidőben Gatti góljával egyenlített a Juventus, így döntetlennel zárult az első meccs.

Az AS Roma hatalmas küzdelemben harcolta ki a továbbjutást az Európa-ligában

Sport2023.04.20, 23:57

A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján a hazai pályán játszó Roma 4–1-re legyőzte a Feyenoordot hosszabbítás után, így a legjobb négy közé jutott a római csapat.

Elképesztő szerencsétlenkedés után lőtt gólt a Sevilla a Manchester United ellen - videó

Sport2023.04.20, 22:01

Hihetetlen gólt szerzett a Sevilla az Európa-liga negyeddöntőjében a Manchester United ellen.

Határeset az Európa-ligában

8882023.03.09, 16:11

Dicséretes a német hatóságok abbéli igyekezete, hogy megvédje a fradista hordák nyilaitól Észak-Rajna-Vesztfália tartományt és Leverkusen ősi városát. A zöld-fehér drukkereket szállító vonatot a ma esti Leverkusen-Ferencváros Európa-liga mérkőzés előtt már a cseh határnál feltartóztatták a rend éber őrei, akik azonban a több órás gondos ellenőrzés ellenére egy negyed kiló ülés alatt puhított húst sem találtak.

A Fradi El-ellenfele kiütötte Dárdai Pál korábbi csapatát

Sport2023.03.05, 17:25

A német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Ferencvárossal az Európa-liga nyolcaddöntőjében találkozó Bayer Leverkusen hazai pályán 4-1-re legyőzte a Hertha BSC csapatát

A Fradi dán focistája hozzá sem mert szólni Ronaldóhoz a Juventusnál

Sport2023.03.01, 11:41

Nikolai Baden Frederiksen, a Ferencváros télen igazolt dán focistája 18 évesen a Juventushoz szerződött, a magyar bajnokcsapatnál pedig alig várja, hogy megszerezze első gólját.

A Fradi focistája elárulta, hogy melyik csapat ellen szeretne játszani az Európa-ligában

Sport2023.02.23, 10:15

Kristoffer Zachariassen, a Fradi norvég szélsője kedvenc angol csapatával találkozna az Európa-liga-nyolcaddöntőben.

Kubatov Gábor: Kétbalkezes Karácsony Gergely, mint Ügyifogyi a Hupikék törpikékből

Itthon2022.11.24, 08:41

Kimondani azt, hogy a Ferencváros három párharcra van az Európa Liga budapesti döntőjétől, az semmi máshoz nem hasonlítható érzés - többek között erről beszélt Kubatov Gábor az Origónak adott interjújában. A Ferencvárosi Torna Club elnöke közölte, három-négy játékost szeretnének hozni a focicsapathoz, azonnal bevethetőeket, és olyanokat, akik hosszabb távon komoly segítséget jelentenek majd. A budapesti városvezetés egész egyszerűen balfék, Karácsony Gergely maga is kétbalkezes, olyan, mint Ügyifogyi a Hupikék törpikékben - mondta a Fidesz alelnöke, aki szerint egyébként pedig van érzékelhető változás a fővárosban is, hiszen a 13 iddőközi ...

Európa-liga sorsolás: a Manchester United-Barcelona a legnagyobb rangadó

Sport2022.11.07, 14:18

Kisorsolták az Európa-liga nyolcaddöntőit, ahol a magyar bajnok Ferencváros, mivel csoportelsőként végzett az ősszel, csak februárban tudja meg, hogy ki lesz az ellenfele. A legnagyobb rangadó a Barcelona-Manchester United párharc lehet, de tavasszal izgalmas összecsapásnak ígérkezik az Ajax és az Union Berlin, illetve a Sevilla és a PSV párosítás is.

Nem viccelnek: Az egyik baloldali propagandaoldal szerint nem jó a szakmai munka a Fradiban

Itthon2022.10.29, 14:50

A baloldali propagandaoldalak nem szenteltek túl sok mondatot arra, hogy beszámoljanak az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyar focieredményéről, a Ferencváros Európa-ligás csoportelsőségéről. Pontosítsunk: magyar klubcsapat ekkora sikert a 80-as évek közepén ért el, a Videotonra gondolunk. A Telex vagy a 444 lapításán nem csodálkozunk, hiszen nyilvánvalóan nem erre számítottak. Ami meglepő: a baloldali propagandamédiumokhoz csatlakozó Eurosport internetes újság úgy köszöntötte a meccset, hogy azon elmélkedett: nem elég jó a szakmai munka a Fradiban. Feltehetően az oldal "szakemberei" pontosan meg tudják ítélni a világ tíz legjobbb ...

Az Arsenal ellen biztosította be a továbbjutását a PSV az Európa-ligában

Sport2022.10.28, 00:11

A PSV Eindhoven továbbjutott, mivel 2-0-ra legyőzte a már biztosan továbblépő Arsenalt a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki ötödik fordulójában.

Ezzel a góllal vezet a Monaco a Ferencváros ellen - videó

Sport2022.10.27, 22:26

A francia válogatott Wissam Ben Yedder góljával szerzett vezetést a Monaco a Ferencváros vendégeként az Európa-liga csoportkörének ötödik meccsén.

Temeti az európai futballt az Európai Szuperliga vezetője

Sport2022.10.19, 14:17

Bernd Reichart, az Európai Szuperliga (ESL) kialakítása mögött álló cég új elnök-vezérigazgatója szerint a kontinens labdarúgása folyamatosan veszít vezető szerepéből a világ sportjában, a klubok pedig a jelenlegi rendszerben nem tudják maximálisan kihasználni a lehetőségeiket.

2004 óta nem látott szenzációra készül a Fradi a Crvena zvezda ellen

Sport2022.10.13, 22:38

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában a Crvena zvezda csapatát fogadja a Groupama Arénában.

Európa-liga döntős középhátvédet igazolt az Ajax

Sport2022.07.21, 11:44

Az Ajax 23 millió euróért megvásárolta Calvin Bassey-t, az Európa-liga-döntős Rangers nigériai válogatott középhátvédjét.

Otthagyja a Manchester Unitedet? Komoly döntésre szánta el magát Cristiano Ronaldo

Life.hu2022.07.05, 09:24

Információk szerint Cristiano Ronaldo "családi okok miatt" hétfőn nem jelent meg csapata, a Manchester United edzésén. Előfordulhat, hogy a közeljövőben búcsút int kedvenc labdarúgóklubjának.

Magyar vereség az ukránoktól a női röplabda Európa-ligában

Sport2022.06.02, 20:36

A magyar női röplabda-válogatott négy játszmában kikapott az ukrán csapattól az Európa-liga arany divíziójának csütörtöki összecsapásán, a C csoportban a Tüskecsarnokban.

Horvát válogatott védővel erősített az Európa-liga-győztes Frankfurt

Sport2022.05.31, 13:20

Az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt leigazolta a horvát utánpótlás-válogatott védőt, Hrvoje Smolcicot.

A Frankfurt és a Rangers is panaszt tett az Európa Liga-döntő miatt az UEFA-nál

Sport2022.05.31, 12:45

Az Eintracht Frankfurt és a Glasgow Rangers is panaszt tett a labdarúgó Európa-liga döntőjében tapasztalt problémák miatt. A két klub kész együttműködni az európai szövetséggel (UEFA) és a spanyol illetékesekkel, hogy levonják a tanulságokat.

Győzelmével a Fradi férfi kézicsapata nemzetközi kupában indulhat

Sport2022.05.29, 20:34

A Ferencváros férfi kézilabdacsapata biztosította indulását az Európa-liga selejtezőjében, mivel 32-28-ra nyert vasárnap a Fejér-B.Á.L. Veszprém otthonában az NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén, és a negyedik helyen végzett.

A frankfurti szurkolók verekedtek az Európa-Liga döntőjének helyszínén - videó

Sport2022.05.18, 12:21

Öt frankfurti futballszurkolót őrizetbe vettek kedden este Sevillában, miután utcai harcba keveredtek a skót Rangers szimpatizánsaival egy nappal a két együttes Európa-liga döntője előtt.

A Fradi igazgatója elárulta, hogy milyen célok állnak még a Ferencváros előtt

Sport2022.05.12, 22:58

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az együttes játékoskerete alkalmas arra, hogy a következő idényben is valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepeljen.

Nem tudott nyerni a Barcelona az EL-nyolcaddöntő első meccsén

Sport2022.03.10, 23:20

A Barcelona a Galatasarayt fogadta hazai pályán az Európa-liga nyolcaddöntő első mérkőzésén. Az első félidőben nem született gól. A második félidőben De Jong révén kapufát rúgott a Barcelona, de a győztes találatot nem sikerült megszereznie Xavi csapatának. A meccs gólnélküli döntetlennel ért véget.

A régi idők zseniális játékát idézte fel a Barcelona Napolinak lőtt gólja - videó

Sport2022.02.25, 13:12

Az FC Barcelona negyedik gólja a Napoli elleni Európa Liga-meccsen a gránátvörös-kékek legszebb korszakát idézte meg.

Idegenben jutott tovább a Barcelona a Napoli ellen

Sport2022.02.25, 07:21

A hazai pályán szereplő Napoli a nyolcaddöntőbe jutásért játszott az Európa-ligában az FC Barcelona ellen. Az első félidőben Jordi Alba, Frenkie de Jong, és Piqué góljaival a vendégek szerezték meg a vezetést. A nápolyiak Insigne tizenegyesével szépíteni tudtak. A második félidőben még Aubameyang is betalált, a Napoli részéről pedig Politano volt eredményes. A magabiztos játékot bemutató Barcelona idegenben győzte le a Napoli csapatát, és továbbjutott.

Kérdéses Willi Orbán játéka az Európa-Liga nyolcaddöntőjében

Sport2022.02.16, 18:28

Kérdésessé vált Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott futballistájának játéka a Real Sociedad elleni csütörtöki Európa-liga találkozón.

Az UEFA több tízezer ingyenjeggyel kedveskedik az európai kupákban döntős klubok szurkolóinak

Sport2022.02.14, 16:20

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) összesen 30 ezer ingyenjegyet biztosít a nemzetközi kupákban döntős klubok számára.

Mourinho norvégiai megalázása az idei futballősz egyik legnagyobb csodája volt

Sport2021.12.29, 17:59

A Bajnokok Ligája páratlan színvonalú összecsapásai mellett az Európa Liga és a Konferencia Liga csoportküzdelmei is hihetetlen fordulatokkal teli meccseket hoztak, miközben néhány óriási meglepetés is született az európai kupaküzdelmek során. Kisebb magyar sikereknek is örülhettünk, mivel a három magyar válogatottal felálló RB Leipzig csapatában játszó Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett a BL őszi csoportmeccsei alatt. Az Origo összeállításában a BL, az EL, és a Konferencia Liga öt-öt legjobb meccsét emeltük ki 2021 őszéről. 

Zárt kapus büntetést és több tízezer eurós pénzbírságot kapott a Crvena zvezda

Sport2021.11.12, 19:22

Zárt kapus büntetést és 45 ezer eurós pénzbírságot kapott a Crvena zvezda.

A Fradi legyőzi a Celticet az aranylabdás futballista szerint

Sport2021.11.04, 14:50

Michael Owen úgy gondolja, hogy a csütörtök esti Ferencváros-Celtic ladarúgó Európa-liga mérkőzést a magyar bajnoki címvédő nyeri meg - írja a Fradi.hu.

A Fradi Európa-ligás csoportellenfelei döntetlent játszottak egymással

Sport2021.10.21, 22:25

A Real Betis hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Bayer Leverkusennel a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, így a vendég németek jobb gólkülönbségükkel megőrizték első helyüket a Ferencváros csoportjában.

A Celtic edzője szerint a Fradi agresszív csapat

Sport2021.10.18, 17:43

Ange Postecoglou vezetőedző szórakoztató, több gólt hozó mérkőzésre számít kedden, amikor csapata, a Celtic a Ferencvárossal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, Glasgow-ban.

A Ferencvárosnak gólt rúgó német tinisztár még két szezont játszana a Bundesligában

Sport2021.09.27, 14:46

Florian Wirtz még legalább két évig maradna a Leverkusennél, a csapat sportigazgatója szerint nincs is más lehetősége.

Elképesztő indok miatt tiltották el az Eintracht Frankfurt vezetőedzőjét

Sport2021.09.15, 11:22

Olivier Glasner vezetőedző eltiltás miatt nem ülhet le az Eintracht Frankfurt kispadjára a Fenerbahce elleni mérkőzésen, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.

Itt a nemzetközi futball ősz, itt van újra...

Thatslife.hu2021.10.15, 15:54

A szeptemberrel nemcsak a nyár ér véget, és nemcsak az iskolák csengői harsannak fel újra, hanem ismét elkezdődnek a klubfutball legnagyobb nemzetközi színpadainak fellépései. Jön a BL, az El, na meg debütál az Ekl.

Social kosár: Tele van velünk az internet

Sportslife.hu2021.08.29, 00:44

Úgy tűnik, hogy az utóbbi tizenöt év két legnagyobb futballistája fejébe vette, hogy idén nyáron „felrobbantja" a közösségi médiát. Spoiler: sikerült nekik! Lionel Messi után Cristiano Ronaldo is megtalálta „új" csapatát, amely nem lesz teljesen ismeretlen a portugál számára.

Újabb bejegyzés a magyar foci történelemkönyvébe

Thatslife.hu2021.10.15, 15:57

A legnagyobb bravúr ugyan elmaradt, a 20 667 hazai szurkoló előtt játszó Ferencvárosnak nem sikerült  második alkalommal is kiharcolnia a Bajnokok Ligája főtáblájára való jutást, de teljesítményük így is bekerül a magyar foci történelemkönyvébe.

A Bajnokok Ligájában szereplő csapatok között több mint 2 milliárd eurót osztanak szét

Sport2021.05.27, 14:24

Növekszik a labdarúgó Bajnokok Ligája összdíjazása, mivel az európai szövetség (UEFA) bevétele is nőtt a kereskedelmi jogok értékesítésének és a szponzori juttatásoknak köszönhetően.

22 tizenegyes után a Villarreal nyerte az Európa-ligát - videó

Sport2021.05.27, 09:03

A Villarreal nyerte az Európa-liga 2020/21-es kiírását, miután a gdanski döntőben tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Unitedet. A rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult, és a hosszabbítás sem döntött. A 11-es párbajban az első tíz kör után mindkét csapat hibátlan volt, majd a United kapusa, David de Gea hibázott, ezzel a Villarreal története során először diadalmaskodott európai kupasorozatban.

Kijelölték a BL- és El-döntő játékvezetőit

Sport2021.05.12, 16:54

Az UEFA kijelölte a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntőjének játékvezetőit.

Az UEFA nyilvánosságra hozta, hogy hány szurkoló lehet majd az Európa Liga-döntőn

Sport2021.05.03, 17:49

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 9500 nézőt enged be az Európa-liga gdanski döntőjére.

A Manchester United kiütötte az AS Romát

Sport2021.04.30, 11:05

Az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésein a Manchester United az AS Romát, a Villarreal pedig az Arsenalt fogadta.

Megalázta a Rómát a Manchester United edzője, a római szurkolók nagyon dühösek

Sport2021.04.29, 13:41

Ole Gunnar Solskjaer még az Európa-liga negyeddöntős, Granada elleni párharc után nyilatkozott az olaszokról, a szurkolók szerint tiszteletlen volt.

Lemondott a Dinamo Zagreb börtönbüntetésre ítélt vezetőedzője

Sport2021.03.16, 09:27

Börtönbüntetésre ítélte a horvát legfelsőbb bíróság Zoran Mamicot, a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, aki azonnali hatállyal lemondott a posztjáról.

Ibrahimovic megsérült, fontos meccseket kell kihagynia

Sport2021.03.01, 19:51

A vasárnapi AS Roma elleni rangadón megsérült Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan támadója. A svéd klasszisnak várhatóan két-három hetet kell kihagynia, emiatt könnyen lehet, hogy nem tud pályára lépni korábbi csapata, a Manchester United ellen az Európa-ligában.

Felcserélte a pályaválasztói jogot a Tottenham és a Dinamo Zagreb az Európa-ligában

Sport2021.03.01, 17:59

Felcserélte egymással a pályaválasztói jogot a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében szereplő Tottenham Hotspur és a Dinamo Zagreb.

Nehezen, de továbbjutott az AC Milan az Európa-ligában - videó

Sport2021.02.26, 00:00

Az AC Milan hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Európa-ligában a Crvena zvezdával, így az idegenben szerzett góljainak köszönhetően tovább jutott a legjobb 16 csapat közé.

Kettős sikerrel jutott tovább a Tottenham az Európa-ligában - videó

Sport2021.02.24, 20:12

A Tottenham Hotspur kettős sikerrel kerekedett az osztrák Wolfsberger AC fölé, így a legjobb 16 közé jutott a labdarúgó Európa-ligában.

Az egész meccs alatt Ibrahimovicot szidták, így reagált rá - videó

Sport2021.02.19, 19:42

A Crvena zvezda pénteken bocsánatot kért Zlatan Ibrahimovictól, az AC Milan sztárcsatárától, aki a két csapat csütörtök esti, belgrádi Európa-liga-mérkőzésén ismétlődően etnikai sértegetésnek volt kitéve.

Ilyen, amikor egy Puskás-díjas sztár gólt szerez a Puskás Arénában - videó

Sport2021.02.19, 07:47

Szon Heung Min csütörtök este gólt szerzett a Puskás Arénában lejátszott Wolfsberger-Tottenham Európa-liga mérkőzésen.

A Manchester United négy gólt lőtt, a Milan az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet - videó

Sport2021.02.18, 21:48

A végső győzelemre esélyesnek tartott csapatok közül a Manchester United győzelemmel, míg az AC Milan döntetlennel kezdte meg csütörtök este a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszát. amelynek első körében a nyolcaddöntőbe jutásért zajlanak a párharcok.

Lang Ádám akár még tovább is juthat csapatával az Európa-ligában

Sport2020.12.03, 12:46

A magyar válogatott Lang Ádámot is foglalkoztató ciprusi Omonia a görög PAOK-ot látja vendégül a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtökön sorra kerülő 5. fordulójában.

Győzött a Napoli az Európa-ligában, a stadiont Szent Pálról Diego Maradonára nevezik át

Sport2020.11.26, 23:16

A Napoli 2-0-ra legyőzte a Rijekát a labdarúgó Európa-liga 4. fordulójának csütörtöki játéknapján. Gennaro Gattuso együttese méltóképpen búcsúzott a szerdán meghalt Diego Maradonától. Simán nyert a Tottenham, az AS Roma és a Leverkusen is.

A koronavírus miatt elmarad a Váci NKSE Európa Liga mérkőzése

Sport2020.11.13, 18:31

Hivatalos oldalán adta közzé a Váci NKSE női kézilabdacsapata, hogy koronavírus-fertőzés miatt elmarad a szombatra kiírt Európa Liga mérkőzése a DHK Banik Most ellen.

Senki nem lőtt olyan messziről gólt az Európa-ligában, mint Lang Ádám csapattársa

Sport2020.10.30, 12:30

Az Európa-liga történetének legtávolabbi gólját szerezte az Omonia Nicosiában Lang Ádám csapattársa, Jordi Gómez.

Lang Ádám csapattársa félpályás gólt rúgott az Európa-ligában - videó

Sport2020.10.29, 23:12

 A Napoli egy szerencsésen megpattanó góllal tudta legyőzni a Real Sociedadot az Európa-liga második fordulójának csütörtök esti mérkőzésén. Az Arsenalnak nem volt ilyen gondja, tartalékos felállásban is simán nyerni tudott a Dundalk ellen.

A Real Madrid kölcsönjátékosairól szóltak az Európa-liga mérkőzései

Sport2020.10.22, 23:06

Az AC Milan, a Tottenham és a Villarreal is a Bajnokok Ligája első körében csúfos vereséget szenvedő Real Madrid kölcsönjátékosainak remek játékával tudtak nyerni az Európa-liga késő esti mérkőzésein.

Mesut Özil kimaradt az Arsenal Európa Liga keretéből

Sport2020.10.08, 15:53

Nem került be az Arsenal labdarúgócsapatának Európa-liga csoportkörös keretébe Mesut Özil, aki már hosszú ideje mellőzött a klubnál.

Sokáig közel volt a bravúrhoz, de végül nem jutott az Európa-liga főtáblájára a MOL Fehérvár

Sport2020.10.02, 00:14

A MOL Fehérvár a szünetben még vezetett, végül azonban 3-1-re kikapott a belga Standard Liége-től az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában. A fehérváriak remekül kezdétk a meccset, a második félidőben azonban nem tudták felvenni a belga csapat által diktált iramot. A Standard Liége két büntetőt is rúghatott.

Megvan a magyar csapatok EL-selejtezőinek pontos időpontja

Sport2020.08.12, 11:26

Az UEFA kihirdette a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörének pontos időpontjait. Az összes mérkőzést augusztus 27-én, csütörtökön bonyolítják le.

Újpesten bámultuk a csodát, majd jöhetett a Sevilla

Sport2020.05.04, 16:42

A 2017/2018-as magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban bronzérmet nyert az Újpest. Az utolsó fordulóban a DVSC elleni győzelmével biztosította a harmadik helyét a bajnokságban, előtte pedig egy végletekig kiélezett meccsen végül tizenegyesekkel nyerte meg a Magyar Kupát a Puskás Akadémiával szemben. Az Európa-liga-selejtező első fordulójában aztán a Neftci PFK idegenben 3-1-re verte a csapatot. Így legalább két góllal kellett győznünk a visszavágón, hogy utána jöhessen az álomellenfél, a korábbi Európa-liga specialista, a Sevilla. Hogy miért írtam azt, hogy győznünk? Nos, akkor még az együttesnél dolgozhattam, ezért nekem ez vollt ...

Elhalasztotta az UEFA a Bajnokok Ligája döntőjét

Sport2020.03.23, 19:13

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elhalasztotta a férfi és a női Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga döntőjét a koronavírus-járvány miatt.

Saját szurkolói előtt kapott ki 9 év után a Glasgow Rangers

Sport2020.03.12, 23:10

A labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőinek első mérkőzésén a Bayer Leverkusen megszakította a Glasgow Rangers 2011 óta tartó hazai veretlenségét a második számú európai kupasorozatban. A Wolfsburg-Sahtar, illetve az Olympiakosz-Wolverhampton mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendezték meg. Az Inter-Getafe találkozó a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Zárt kapuk mögött játszik a Barcelona és a Manchester United is

Sport2020.03.10, 13:47

Eldőlt, hogy nem lesznek nézők a Bajnokok Ligájában a Barcelona-Napoli nyolcaddöntő visszavágóján a koronavírus terjedése miatt.

Maszkot és gumikesztyűt viselve érkeztek meg a Ludogorec játékosai Milánóba

Sport2020.02.27, 08:58

A Ludogorec játékosai és a szakmai stáb is orvosi maszkokat és gumikesztyűt viselve szálltak le a repülőgépről Milánóban. A bolgár bajnokcsapat Európa-liga-meccset játszik csütörtökön az Internazionale ellen, de az már korábban biztos volt, hogy a koronavírus miatt zárt kapuk mögött.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott első Eb-selejtezőjét játssza

Sport2020.02.20, 07:37

A címvédő Szlovénia ellen kezdi meg a kontinenstornára a selejtezőket a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A Sopron női kosárcsapata az utolsó előtti csoportmérkőzésén a Dinamo Kurszk együttesét fogadja az Euroligában. Szoboszlai Dominik együttese, a Salzburg a Frankfurt ellen lép pályára a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszának nyitómeccsén. Az El-ben érintett lesz még a csütörtöki napon a Sevilla, a Manchester United, a Roma, az Internazionale és az Arsenal is. Tovább folytatódik a Premier League Darts versenysorozat, ezúttal Cardiffban lépnek tábla elé a legjobbak.

Óvintézkedésekkel várják a Manchester United csapatát Belgiumban

Sport2020.02.18, 13:35

Megerősített biztosítás mellett rendezik meg csütörtökön a kiemelt kockázatúnak minősített Club Brugge-Manchester United Európa-liga mérkőzést.

Európa-liga: Szoboszlaiék a Frankfurttal találkoznak, az Intert kapta a Ludogorec

Sport2019.12.16, 15:08

Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg az Eintracht Frankfurttal találkozik a labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszának első fordulójában.

Több mint másfél milliárd forintot keresett az FTC a kupaszerepléssel

Sport2019.12.13, 13:36

A Ferencváros mintegy 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét.

Rebrov az Európa-liga búcsú után is büszke a játékosaira

Sport2019.12.12, 23:18

Szergej Rebrov a Ferencváros vezetőedzője higgadtan nyilatkozott az Európa-liga csoportkörének utolsó mérkőzését követően, amelyen a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a bolgár Ludogorec otthonában, amellyel búcsúzott a sorozattól.

Egy győzelemre van a Ferencváros a történelmi sikertől

Sport2019.12.12, 19:55

A Ferencváros lehet az első magyar csapat, amely továbbjut csoportjából az európai kupasorozatokban, ehhez egy győzelemre van szüksége csütörtök este a bolgár Ludogorec otthonában.

Ha nyerünk Bulgáriában, akkor továbbjutunk, ezt pedig senki sem várta

Sport2019.11.29, 09:26

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik meccsén a spanyol Espanyolt fogadta. Drámai meccset játszott a két csapat úgy, hogy végül a spanyolok voltak a boldogabbak a megszerzett egy ponttal. Az Espanyol egyedül a Fradit nem tudta legyőzni a csoportban, ami hatalmas tett a magyar bajnoktól, mégsem lehettek felhőtlenül elégedettek a magyar játékosok. A Fradi továbbjutása még a saját kezében van, így értékeltek a főszereplők a Fradi-Espanyol után.

Parádésan játszó Fradi, drámai meccs, balszerencsés döntetlen

Sport2019.11.29, 09:39

A Ferencváros nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, Sigér Dávid góljával a vezetést is megszerezte, de a folytatásban egy megpattanó lövéssel az Espanyol egyenlíteni tudott. A második félidőben a Fradi kihagyott, majd belőtt egy tizenegyest, de drámai lett a vége, és 2-2-es döntetlen.

Második napja verik egymást angol és belga szurkolók Portóban - videó

Sport2019.11.28, 19:43

A portói belváros szórakozóhelyei és éttermei sínylik meg a Braga–Wolverhampton és a Vitoria Guimares–Standard Liége meccsre érkező angol és belga huligánok harci kedvét.

Az Espanyol elleni újabb bravúrral küzdhet a továbbjutásért az FTC

Sport2019.11.28, 13:15

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában az Espanyolt fogadja. Azt az Espanyolt, amellyel idegenben 1-1-es döntetlent játszott a magyar bajnok, azt a csapatot, amely két fordulóval a csoportkör vége előtt már biztos továbbjutó úgy, hogy a bajnokságban hatalmas gödörben van az edzőváltáson is átesett barcelonai csapat. A kinti, szeptemberi döntetlen így is a fantasztikus kategóriába sorolható, az azóta lejátszott El-meccsek tekintetében még inkább. Az Espanyol biztosan tartalékolni fog a Fradi ellen, de a zöld-fehérek pontszerzése így is bravúr lenne, és egyben azt is jelentené, az utolsó fordulóban is lenne essély ...

A Ferencváros az Espanyolt fogadja a H csoport rangadóján az El-ben

Sport2019.11.28, 08:24

A labdarúgó Európa-liga utolsói előtti csoportmérkőzésén a H kvartettben jelenleg öt ponttal álló Ferencvárosi TC a már biztosan továbbjutó Espanyolt fogadja a Groupama Arénában. Ha a zöld-fehérek nyernek, azzal nagy lépést tehetnek az egyenes kieséses szakasz felé. A Sopron Basket női kosárlabdacsapat hazai pályán csap össze az Arka Gdyniával a B csoport ötödik fordulójában. A hűség városának együttese egy otthoni sikerrel már negyeddöntős helyen állhatna.

Szergej Rebrov: Nem biztos, hogy az a jó, ha az ellenfelünk pihentet

Sport2019.11.27, 17:13

A Ferencváros az Európa-liga ötödik fordulójában az Espanyolt fogadja csütörtök este a Groupama Arénában. A meccset megelőzően a csapat vezetőedzője, Szergej Rebrov, valamint Franck Boli válaszolt az újságírók kérésére.

Hazai pályán is pontot szerzett a Ferencváros a CSZKA Moszkva ellen

Sport2019.11.07, 23:07

A Ferencváros csapata csütörtök este a CSZKA Moszkvát fogadta az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A moszkvai bravúrgyőzelem után két héttel ezúttal gólnélküli döntetlent játszott a két csapat, újabb értékes pontot szerzett tehát a Fradi a csoportkörben.

Egy újabb bravúrral a továbbjutást is megcélozhatja a Ferencváros

Sport2019.11.07, 09:57

A moszkvai bravúr után budapestire készül Szergej Rebrov és a Ferencváros. Ha újra borítaná a papírformát a Fradi, kiejtené a legmagasabban jegyzett csapatot a csoportból, és bejelentkezne a továbbjutásért két körrel a vége előtt.

Rebrov: Ne gondoljuk, hogy a CSZKA rossz csapat

Sport2019.11.06, 18:54

A Ferencváros csapata csütörtök este hazai pályán fogadja az Európa-liga csoportkörében a CSZKA Moszkva csapatát. Egy körrel ezelőtt a Fradi hatalmas bravúrt bemutatva, Moszkvában verte a jóval esélyesebbnek tartott, az első kalapból kisorsolt CSZKA-t. A mérkőzést megelőző napon a két vezetőedző tartott sajtótájékoztatót.

Felemásan szerepeltek a Fradi El-ellenfelei a bajnokságukban

Sport2019.11.03, 08:46

Felemásan szerepeltek a hétvégén a Fradi El-ellenfelei a saját bajnokságukban. A Ferencváros következő ellenfele, a CSZKA Moszkva egy pontot szerzett a Zenit elleni rangadón az orosz bajnokságban, a Ludogorec magabiztosan nyert és vezeti a bolgár tabellát, de az Espanyol ismét kikapott és tovább tart a vesszőfutása.  

Hatalmas bravúr: Moszkvában verte a Ferencváros a CSZKA csapatát

Sport2019.10.24, 21:02

A Ferencváros taktikus játékkal, 1-0-ra verte sokkal magasabban rangsorolt ellenfelét az Európa-liga csoportkörében. A CSZKA Moszkva három meccs után pont nélkül, a Ferencváros már négy ponttal áll a H csoportban. A magyar bajnok egy 86. percben szerzett Varga Roland-góllal aratott fantasztikus győzelmet Moszkvában.

Az orosz metropoliszban fel sem tűnik egy Európa-liga meccs

Sport2019.10.24, 15:11

A világ egyik legnépesebb városában lép pályára a Ferencváros az Európa-ligában. A CSZKA Moszkva elleni kupameccs kis túlzással fel sem tűnik senkinek egy ekkora metropoliszban. Moszkvában minden fejlődik, de a Vörös téren továbbra is katonák gyakorlatoznak.

Hosszúra nyúlt a Ferencváros moszkvai utazása

Sport2019.10.23, 17:59

A Ferencváros csapata kissé hosszúra nyúlt utazás után érkezett meg az orosz fővárosba, Moszkvába, ahol csütörtökön a CSZKA csapata ellen lép pályára az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A két korábbi meccs most a Ludogorecet segítette

Sport2019.10.04, 05:23

A Ferencváros három hónapon belül harmadszor csaphatott össze a Ludogorec csapatával. A két júliusi - győztes - Bajnokok Ligája selejtezőt követően ezúttal az Európa-liga csoportkörében találkozott a két régi ismerős, és a bolgárok 3-0-ra nyertek. Így élték meg a hazai vereséget az este főszereplői.

A CSZKA Moszkva megint kikapott a Fradi El-csoportjában

Sport2019.10.03, 22:13

Az Európa-liga H csoportjában CSZKA Moszkva–Espanyol mérkőzést rendeztek a Ferencváros–Ludogorec találkozóval egy időben. Az első félidőben nem esett gól, a szünet után az orosz nyomás ellenére az Espanyol szerzett vezetést. A találkozó végén a moszkvaiak több ígéretes támadást is vezettek, de gólt nem sikerült már szerezniük. Az Espanyol a kitámadó oroszok hibáját kihasználva újabb gólt lőtt a 95. percben, így 2-0-ra nyerte meg a meccset.

Harmadszor már nem sikerült legyőzni a Ludogorecet

Sport2019.10.03, 21:03

A bolgár Ludogorec ötödször mérkőzhetett magyar ellenféllel nemzetközi kupameccsen, ezek közül három hónap alatt harmadszor a Ferencváros ellen, és először sikerült győznie. A bolgárok már az első percben gólt szereztek, és sokkal jobban játszottak, mint a júliusi meccseken. A Fradinak ezúttal nem volt ellenszere Sztanyiszlav Gencsev csapatával szemben.

Öt meccs, amit látni kell csütörtökön az Európa Ligában

Sport2019.10.03, 08:24

Számunkra persze a Fradi-Ludogorec lesz a legfontosabb meccs, de akad más is a kínálatban. Az körben szintén bravúrt bemutató osztrák kiscsapat mellett két angol sztáregyüttes is pályára lép. Ott lesz még a Feyenoord-Porto összecsapás, amely akár a BL-ben is remek meccs lehetne. Mindez az Európa-liga második játéknapján.

Rebrov: El kell felejteni a nyári Ludogorec-meccseket, ez más szint már

Sport2019.10.02, 17:56

Kétszer már sikerült legyőznie ebben a szezonban a Ferencvárosnak a Ludogorecet, a két csapat ezúttal az Európa-liga főtábláján csap össze egymással csütörtökön a Groupama Arénában. A meccset megelőzően Szergej Rebrov és Lovrencsics Gergő beszélt az ellenfélről, és arról, mit vár a csütörtöki csoportmeccsen.

Óriási siker döntetlent játszani egy spanyol csapat ellen idegenben

Sport2019.09.20, 04:03

A Ferencváros Barcelonában, az Espanyol ellen kezdte meg a már nagyon várt, 15 év után első csoportkörös meccsét az Európa-ligában. Hazai oldalon is volt minek örülni, ugyanis a tíz éve átadott barcelonai stadion sem láthatott még csoportkörös meccset, ugyanis legutóbb 12 éve játszott az UEFA Kupában az Espanyol, akkor éppen a döntőig juttott, ahol a Sevilla győzte le őket. A bravúros 1-1- után a főszereplőket kérdeztük.

Előző
Következő