Európa Liga

címke rss

László Csaba izgatottan várja a szerbeket

Archívum2015.07.01, 21:39

Kapott gól nélküli győzelemmel elégedett lenne László Csaba, az MTK vezetőedzője, aki csütörtökön csapatával a szerb FK Vojvodinát fogadja a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójában.

Cardiff és Stockholm is csúcsmeccset rendezhet

Sport2015.06.30, 15:10

Az Európa Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának döntése szerint Cardiffban rendezik meg a Bajnokok Ligája 2017-es döntőjét. Gianni Infantino, az UEFA főtitkára a prágai vb-ülés helyszínén emellett azt is bejelentette, hogy a 2017-es Európa Liga döntőjét Stockholm rendezi.

Felkészült a Vojvodinára az MTK

Archívum2015.06.25, 18:22

Alaposan átalakított kerettel, de magabiztosan készül a Vojvodina elleni Európa Liga-selejtezőre László Csaba, az MTK edzője.

A Fradi, a Loki és az MTK EL-meccsét is közvetíti a tévé

Archívum2015.06.25, 13:16

Július 2-án, jövő csütörtökön három magyar labdarúgóklub is megkezdi szereplését az Európa Ligában - a DVSC, a Ferencváros, illetve az MTK mérkőzését is élőben tekinthetik meg a közmédia csatornáin - áll az MTVA hivatalos közleményében.

Két drukker lesz a Fradi EL-meccsén

Sport2015.06.24, 17:13

Egy szerencsés holland szurkoló a zárt kapus büntetés ellenére a helyszínen nézheti meg kedvenceinek, a Go Ahead Eaglesnek a Ferencváros elleni Európa Liga-selejtezőjét a Groupama Arénában.

A Fradi holland, a Loki montenegrói ellenfelet kapott

Sport2015.06.22, 14:58

A Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a Debrecen a montenegrói Sutjeska Niksic, az MTK pedig a szerb FK Vojvodinát kapta az Európa Liga első selejtezőkörében.

Az MTK és a Fradi kemény ellenfeleket kaphat az EL-ben

Sport2015.06.22, 11:35

Hétfőn kiderül, kivel játszanak a nemzetközi kupában szereplő magyar futballcsapatok. A Debrecen járhat a legjobban a sorsolással az Európa Ligában.

Az UEFA kizárta Dzsudzsákékat

Archívum2015.06.19, 16:17

Az Európai Labdarúgó Szövetség a pénzügyi fair play megsértése miatt kizárta a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkvát az Európa Liga következő idényéből.

Buszos jegyszedőtől rettegnek Európa védői

Sport2015.05.28, 12:01

Az Európa Liga-döntő hőse, Carlos Bacca jegyszedőként dolgozott egy buszon még 20 évesen Kolumbiában, most pedig Európa őt isteníti.

Síri csendbe burkolózott az EL-döntő

Sport2015.05.28, 09:36

Néhány nagyon hosszúnak tűnő pillanatra senkit nem érdekelt, mi lesz a Dnyipro-Sevilla Európa Liga-döntő végeredménye: az ukránok brazil játékosa, Matheus összeesett a pályán. 

Verhetetlen spanyol királya van az Európa Ligának

Sport2015.05.28, 10:29

A Sevilla változatos mérkőzésen - tavalyi címét megvédve - 3-2-re legyőzte az ukrán Dniprót az Európa Liga varsói döntőjében. A spanyolok ezzel csúcsot döntöttek, a második számú kupát - és jogelődjét - korábban még egy csapat sem hódította el négyszer. A Sevilla az EL-siker miatt - egy idei változtatás miatt - jövőre biztos BL-főtáblás.

Döbbent csend követte Matheus ájulását

Sport2015.05.28, 07:40

Ha hinni lehet a televíziós felvételeknek, akkor egy összefejelés miatt esett össze ájultan Matheus, az ukrán Dnipro brazil légiósa a Sevilla elleni Európa Liga-döntő utolsó perceiben. A játékoshoz kétségbeesetten hívták az orvosokat, és hordágyon vitték le a pályáról.

A csapat, amelynek nem lehetett hazai pályát fújni

Sport2015.05.20, 09:24

Bár az ukrán belpolitikai helyzet miatt egyetlen hazai Európa Liga-mérkőzését sem játszhatta saját városában a Dnipro együttese, ezt a helyzeti hátrányt ledolgozva mégis bejutott a sorozat döntőjébe. A helyi oligarcha, Igor Kolomojszkij által pénzelt csapat előbb nyerhet nemzetközi szinten valamit, mint a hazai sorozatokban.

Higuaínnak vissza kellene vonulnia a futballtól

Sport2015.05.15, 13:05

A Dnyipro védője szerint Gonzalo Higuaínnak tartania kéne magát saját elhatározásához, és vissza kellene vonulnia a futballtól. A Napoli csatára az ukránok elleni EL-elődöntő előtt nyilatkozott meggondolatlanul. 

Dnyipro-Sevilla döntő lesz az Európa Ligában

Sport2015.05.14, 23:20

Az ukrán Dnyipro és a spanyol Sevilla jutott az Európa Liga döntőjébe. Az ukránok, akik a belpolitikai helyzet miatt egyetlen meccsüket sem játszhatták hazai pályán, mégis megvertek mindenkit Ukrajnában, a Napolit győzték le, a címvédő Sevilla pedig könnyedén lépett túl a Fiorentinán. 

Tajtékozva fröcsög Platinire a Napoli tulaja

Sport2015.05.08, 10:04

Aurelio De Laurentiis az olasz klubtulajdonosok színes palettájának egyik különösen extravagáns figurája, nem csoda, hogy az Európa Liga-elődöntők után az újságírók nyálcsorgatva várták a nápolyi sajtótájékoztatón. Nem kellett csalódniuk. 

Micsoda jobbhátvédje van a Sevillának!

Sport2015.05.07, 23:01

Nem okozott csalódást szurkolóinak, és megnyerte az Európa Liga-elődöntő első, hazai mérkőzését a címvédő Sevilla, a spanyolok 3-0-ra verték a Fiorentinát. A másik olasz csapat, a Napoli nem lehet elégedett, hazai pályán ugyanis csak 1-1-re végzett az ukrán Dnipróval.

Hulk 45 méteres gólja sem segített a Zeniten

Sport2015.04.24, 07:04

Pazar góllal hozta vissza a Zenit továbbjutási reményeit Hulk, a szentpéterváriak brazil csatára az Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján, de 2-1 után a hazaiak nem tudtak újítani, a Sevilla talált gólt, és végül továbbjutott a legjobb négy közé.

Két olasz csapat is négy között az Európa Ligában

Archívum2015.04.23, 23:39

A címvédő Sevilla a Zenit otthonában kiharcolt döntetlennel, míg az ukrán Dnyipro - története legnagyobb nemzetközi sikerét elérve - a vendég FC Bruges legyőzésével jutott be csütörtökön az elődöntőbe a labdarúgó Európa Ligában.

A Napoli már Wolfsburgban eldöntötte

Sport2015.04.16, 23:00

Az Európa Liga negyeddöntőjének első játéknapján a Napoli nagyon elverte a Bundesliga második helyén álló Wolfsburgot, a másik olasz csapat, a Fiorentina pedig pontot rabolt Kijevben a 92. percben. A címvédő Sevilla a Zenitet verte hátrányból fordítva, nem bírt egymással a Bruges és a Dnyipro. 

Több pénz a keményen dolgozó kis kluboknak

Archívum2015.03.31, 14:11

Az Európai Labdarúgó Szövetség új megállapodást kötött a fociklubok szövetségével a Bajnokok Ligája és az Európa Liga bevételeinek elosztásáról.

Firenzében így szeretik a futballt

Archívum2015.03.20, 12:06

Nem újdonság, hogy Firenzében szeretik a futballt, ráadásul a Fiorentina jó formában is van, így bőven van oka örülni a szurkolóknak. Mohamed Salah, a Chelsea kölcsönjátékosa remekül kezdett Firenzében, a Roma elleni meccsen is jól játszott, bár gólt ezúttal nem tudott szerezni. Viszont kiposztolt Instára egy hangulatos kis selfie-videót, amiben együtt ünnepel a Rómába látogató Fiorentina-szurkolókkal. 

Irtózatosan nagy gólnak tapsolt Porosenko

Sport2015.03.20, 10:23

Erős túlzás március közepén a Puskás-díjat emlegetni, de az biztos, hogy a portugál Antunes az idei EL-idény egyik legnagyobb gólját vágta az Everton kapujába. A Dinamo Kijev könnyedén jutott túl az utolsó állva maradt angol kupacsapaton, Petro Porosenko elnök legnagyobb örömére az ukránok nemcsak sok, de szép gólokat is lőttek. Itt a legszebb. 

Rómának elege van... majd jövünk!

Sport2015.03.20, 08:06

Eddig tartott a Roma-szurkolók türelme: a szezont bajnoki reményekkel kezdő klub téli vesszőfutását látva a szurkolók sztrájkolni kezdtek, és kivonultak a déli kanyarból a Fiorentina ellen hazai pályán elveszített Európa Liga-meccsen. 

Dzsudzsáknak már csak Oroszország maradt

Sport2015.03.19, 23:43

Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett kétgólos hátrányát a Napolival szemben, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa Ligában. Otthon égett le a Roma és Kijevben az Everton.

Dzsudzsákék bajban az EL-ben

Sport2015.03.13, 07:46

Marco Benassi kiállítása eldönthette a Zenit-Torino párharcot az Európa Ligában: az oroszok 2-0-ra nyertek, ha egy hét múlva, Torinóban is betalálnak, rendkívül kedvező helyzetbe kerültek. A Zenit második gólját egy olasz légiós, Domenico Criscito szerezte. Ugyancsak két góllal kapott ki az Inter, míg a Dnyepr és a Brugge őrzi kiváló mérlegét. Dzsudzsák Balázsék és a Dinamo Moszkva 3-1-re kikapott Nápolyban.

Ez volt az EL-forduló legnagyobb gólja?

Sport2015.02.27, 14:59

Olvasóink segítségét kérjük, mert egyszerűen nem tudunk dönteni, melyik a nagyobb gól: Fredy Guarín Celticnek lőtt bombája, vagy Hulk PSV elleni rakétája. Bónuszként Hulk egy másik mutatványát is bemutatjuk. 

Dzsudzsákék továbbjutottak, banándobálás a Roma-meccsen

Sport2015.02.26, 23:55

A Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban felálló Dinamo Moszkva hazai pályán 3-1-re legyőzte az Anderlechtet a labdarúgó Európa Ligában a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc visszavágóján, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé. Kiesett viszont Gulácsi Péter Salzburgja és Megyeri Balázs Olimpiakosza a Villarreallal, illetve Dnyipróval szemben. A Liverpool büntetőkkel bukott el a Besiktas otthonában, míg a Roma botrányos meccsen múlta felül a Feyenoordot.

Dzsudzsákék és Gulácsiék sem tudtak nyerni az EL-ben

Sport2015.02.20, 08:40

Sem Gulácsi Péter, sem Dzsudzsák Balázs csapata nem tudott nyerni az Európa Ligában a legjobb 16 közé jutásért vívott elsp meccseken, de a Salzburg és a Dinamo Moszkva helyzete sem rossz. Balotelli mentette meg a Liverpoolt, a Celtic 0-2-ről és 2-3-ról is felállt az Inter ellen, a találkozót Vad II István vezette. A címvédő Sevilla hazai környezetben 1-0-ra verte a Borussia Mönchengladbachot.

Vergődtek a hazai csapatok az Európa Ligában

Sport2015.02.19, 21:31

Nem a hazai csapatok estélyét hozta az Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első köre, csak a német bajnokságban is parádézó Wolfsburg, és a Dnyipro tudott előnyt szerezni. A Roma megint csak ikszelt, Törökországban is hengerelt viszont a Napoli. Lukaku triplázott az Evertonnal, szinte biztos az angol továbbjutás. 

Szétverték Rómát a holland drukkerek

Sport2015.02.19, 19:09

Randalírozó holland szurkolók szállták meg Róma belvárosát, az olasz rendőrség többször megrohamozta őket a 19 órakor kezdődő AS Roma-Feyenoord Európa Liga-mérkőzés előtt.

BL-ből érkező csapat vár Dzsudzsákra

Archívum2014.12.15, 13:55

Gulácsi Péter együttese, a Salzburg a Villarreallal, Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva az Anderlechttel, Megyeri Balázsé, az Olimpiakosz pedig az ukrán Dnyipróval találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért a labdarúgó Európa Ligában.

Az aranylábú Dzsudzsák győztes gólpasszt adott - videó

Sport2014.12.11, 23:26

A PSV Eindhovennél a Dinamo Moszkva elleni Európa Liga-meccs előtt aranyba öntötték Dzsudzsák Balázs lábát, a klub korábbi játékosa pedig néhány órával később győztes gólpasszt adott a holland csapat ellen az Európa Ligában. A Dinamo Moszkva Ionov 89. percben lőtt góljával 1-0-ra győzött, így mind a hat csoportmecsét megnyerve jutott tovább.

18 órával a kezdősípszó után ment tovább PSV

Sport2014.11.28, 20:27

A PSV Eindhoven 3-3-as döntetlent ért el az Estoril vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában csütörtökön félbeszakított és pénteken befejezett mérkőzésén, így továbbjutott.

Csodakapus óvja az Intert

Sport2014.11.28, 11:05

Könnyen lehet, hogy Samir Handanovicnál nincs alulértékeltebb kapus Európában. Az Inter szlovén játékosa alapból is kiválóan véd, de van egy specialitása.

3-2-ről fejeznek be egy meccset

Archívum2014.11.28, 09:58

Pénteken 17 órától folytatják a portugál Estoril és a holland PSV Eindhoven összecsapását az Európa Liga csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.

Gulácsiék Glasgowban lettek csoportelsők

Sport2014.11.27, 23:40

A kapus Gulácsi Péterrel felálló Red Bull Salzburg 3-1-re nyert a Celtic vendégeként az Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában, és csoportelsőként jut tovább a legjobb 32 közé. Szintén továbbment a Tottenham, amelynek tíz percre félbeszakadt a meccse a berohanó szurkolók miatt, és megnyerte csoportját az Internazionale is. 

Dzsudzsákék megállíthatatlanok az EL-ben

Sport2014.11.27, 21:39

Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva hazai pályán legyőzte a Panathinaikoszt a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki ötödik fordulós mérkőzésén, így biztosan csoportelsőként jut tovább a legjobb 32 közé. Wolsburgi győzelmével az Everton, a Guingamp legyőzésével a Fiorentina is megnyerte saját csoportját. 

Nyert a címvédő, simázott az Everton és a Napoli

Sport2014.11.06, 23:32

A címvédő Sevilla magabiztosan nyert a vendég Standard Liege ellen a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki negyedik fordulójában, amelynek során a Legia Warszawa és a Fiorentina is bebiztosította továbbjutását a legjobb 32 közé. Az Everton és a Napoli is simán nyert hazai pályán, egy félidő alatt ötöt rúgott a Wolfsburg.

Dzsudzsákék már a legjobb 32 között az Európa Ligában

Sport2014.11.06, 21:52

A Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva egygólos győzelmet aratott a vendég Estoril felett a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki negyedik fordulójában, ezzel a záró két kör eredményeitől függetlenül bejutott a legjobb 32 közé. Csak döntetlent játszott az Inter, nyert a Tottenham és a Mönchengladbach.

Képernyőn Gulácsiék EL-meccse

Sport2014.11.06, 07:53

Sok sport nem lesz élőben csütörtökön a hazai tévékben, öt Európa Liga-mérkőzés mellett némi hokit, NFL-t és egy kosármeccset tudunk ajánlani.

Cseh-szlovák balhé az Európa Liga-meccsen - videó

Sport2014.10.23, 23:22

A Slovan Bratislava-Sparta Praha mérkőzés a 42. percben, 0-0-nál félbeszakadt a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában. A szlovák Tasr hírügynökség közlése szerint a vendég cseh szurkolók áttörték az elválasztó kerítést és összeverekedtek a szlovák drukkerekkel. A találkozó 40 perc után folytatódott, végül a vendégek 3-0-ra nyertek. Dzsudzsák Balázs a kispadról nézte végig, ahogy a Dinamo Moszkva legyőzi Portugáliában az Estorilt, Gulácsi Péter pedig végigvédte a Salzburg-Dinamo Zagreb (4-2) meccset.

Mindenki ilyen gólról álmodik

Archívum2014.10.03, 09:09

A Wolfsburg 1-1-es döntetlent játszott a Lille ellen az Európa Liga H csoportjának második fordulójában. Az eredmény talán csalódást jelenthet a német csapatnak, bár ha úgy nézzük, hogy a 80. percben még a Lille vezetett, akkor már akár értékesnek is tűnhet az egy pont. Ha csak a gólok szépségén múlt volna, akkor hatalmas fölénnyel győz a Wolfsburg, Kevin de Bruyne ugyanis a játéknap találatát szerezte, amikor egy szöglet után kapásból küldte a kifejelt labdát a jobb felsőbe.

A szabályt nem ismerő bíró kellett a legfurább gólhoz

Sport2014.10.03, 08:13

Az Európa Liga csütörtöki mérkőzései közül Rotterdamban született a legfurább gól: a hazai Feyenoord játékosa, Sven van Beek egy bedobásnál a kapu elé hajította a labdát, amely lepattant az ötösön belül, ahol senki nem tudott beleérni a felugró játékosok között, majd a Standard Liege kapusa fölött a hálóba hullott. Mivel Van Beeken kívül senki nem ért a labdához, így hivatalosan ez egy szabálytalan gól, de a portugál játékvezető, Jorge de Sousa megadta, és ez is kellett ahhoz, hogy a hollandok 2-1-re győzzenek.

Ennyit látott a kapus

Sport2014.10.03, 10:03

David Bicik, a Sparta Praha kapusa kirúgja a labdát az ismeretlenbe a Young Boys elleni Európa Liga meccsen. Fogalma sem lehetett ilyen körülmények közt, honnan számíthat lövésekre, de a kollégája rosszabbul járt: a Sparta ugyanis 3-1-re győzött.

Rijekában botlott az EL-címvédő

Sport2014.10.02, 23:41

A címvédő Sevilla 2-2-t játszott Rijekában az Európa Liga második fordulójában. Dzsudzsák Balázs és Gulácsi Péter is győzelemnek örülhetett a Dinamo Moszkva, illetve a Salzburg színeiben; az olaszok szépen gyűjtögették a koefficienseket, nyert az Inter (D'Ambrosio bombagóllal), a Fiorentina (simán idegenben), a Napoli (Hamsík Pozsonyban talált be) és a Torino (egy 94. perces büntetővel) is. A Tottenham viszont a hajrában bukott két pontot otthon, a Besiktas ellen.

Dzsudzsák lement, a Dinamo nyert

Sport2014.10.02, 21:33

Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva Jurij Zsirkov 93. percben szerzett góljával nyert a vendég PSV Eindhoven ellen a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek második fordulójában.

Dzsudzsák gólpasszt adott, Gulácsi kettőt kapott

Sport2014.09.18, 23:02

A Salzburg labdarúgócsapata - Gulácsi Péterrel a kapuban - nem tudta megtörni nyeretlenségi sorozatát, és három tétmérkőzésen elszenvedett veresége után csak 2-2-es döntetlent játszott a skót Celtickel az Európa Liga-csoportkör első fordulójában. A Dinamo Moszkva 2-1-re győzött a görög Panathinaikosz otthonában, az oroszoknál Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, és gólpasszal segítette csapatát.

Egy hónapnyit fejlődött a klubfocink

Archívum2014.09.01, 20:35

Hiába tűzte ki célul a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy 2012-től évente egy hazai klubcsapatnak a csoportkörig kell jutnia valamelyik európai kupasorozatban, az előző szezon után ez most sem sikerült. Tavaly csak július végéig, idén már augusztus 28-ig volt miért szurkolni. Pedig a mostani rendszer ad lehetőségeket a kiscsapatoknak, erről Cipruson, Bulgáriában és Azerbajdzsánban is tudnának mesélni.

Dzsudzsákék összekerültek a PSV-vel

Archívum2014.08.29, 14:03

A kapus Gulácsi Pétert foglalkoztató osztrák Red Bull Salzburg skót, horvát és román, a Dzsudzsák Balázst a soraiban tudó orosz Dinamo Moszkva pedig holland, görög és portugál ellenfelet kapott az Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán.

A győzelmet megérdemelte volna a Loki

Sport2014.08.29, 00:06

Az idegenbeli 3-1-es veresége után a magyar bajnok Debrecen hazai pályán 0-0-ra végzett a Young Boysszal, és kiesett az Európa Ligából. Az utolsó magyar kupacsapat sokat tett a győzelemért, de a kapu előtt nem volt szerencséje, és a játékvezetőt is jogosan szidják Debrecenben. 

Nehéz lesz bejutni az EL-csoportkörbe

Sport2014.08.22, 09:28

Még az ajándékba kapott idegenbeli gól sem segített a Debrecen labdarúgócsapatát az Európa Liga-selejtező utolsó fordulójában. A magyar bajnok 3-1-re kikapott a svájci Young Boys otthonában, így nehéz helyzetből várja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

Bravúr kell a Debrecentől az EL-főtábláért

Archívum2014.08.21, 09:36

Csütörtökön a svájci Young Boys vendégeként lép pályára a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.

Magasról tesz a Legia-kérésre a Celtic

Sport2014.08.19, 13:22

Hiába verte meg kétszer a Legia a Celtic csapatát, az eltiltását töltő lengyel cserejátékos, Bartosz Bereszynski négyperces, jogosulatlan pályára lépese miatt az UEFA a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját 3-0-s eredménnyel a skótoknak adta, akik így továbbjutottak. A Legia elnöke a fair play szellemére és a Celtic tradícióira hivatkozva harmadik mérkőzést szeretne elérni, a skótok azonban hallani sem akarnak erről.

A Loki kezében a magyar foci sorsa?

Sport2014.08.08, 16:03

A Debrecen az Európa Liga főtáblájáért a svájci Young Boys csapatával küzd meg. Elképzelhető, hogy a Bajnokok Ligájában könnyebb dolga lett volna a play off körben, hiszen a Lokit kiütő BATE Boriszov a szlovák Slovan Bratislavát kapta. Bejut a Debrecen az EL csoportkörébe? Vagy a BL-be bejutott volna? Szavazzon!

Bundameccs volt a legutóbbi DVSC-Young Boys

Sport2014.08.08, 15:23

A Debrecen 2008-ban már találkozott idei Európa Liga-selejtezős ellenfelével, akkor a svájci Young Boys simán, 7-3-as összesítéssel ejtette ki a magyar csapatot. A bochumi ügyészség 2011-es vizsgálatából az derült ki, hogy a párharc debreceni összecsapása bundameccs volt, ahol 50 ezer eurón osztoztak a magyar csapat védői. 

Debrecen-Young Boys az EL-ért

Sport2014.08.18, 15:05

Kisorsolták az Európa Liga playoff körét. A magyar bajnok a svájci Young Boyst kapta ellenfélnek.

Dzsudzsák mentette meg a becsületünket

Sport2014.08.07, 23:26

Semleges pályán, Nicosiában elért győzelemmel harcolta ki a továbbjutást Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójából, Lovrencsics Gergőék viszont kiestek. A selejtező negyedik fordulójának sorsolását pénteken tartják Nyonban.

Kettős vereséggel esett ki a Diósgyőr

Sport2014.08.07, 20:12

A Diósgyőr 3-0-s vereséget szenvedett az orosz FK Krasznodar vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így 8-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

A Diósgyőr-meccs jelenetén röhög Európa

Sport2014.08.01, 11:04

A Diósgyőr-drukkerek 1-3-nál is tudtak minek örülni az orosz Krasznodar elleni Európa Liga-meccsen, igaz, ezt a vidámságot nem saját csapatuk okozta, hanem a káröröm.

Leiskolázta a Diósgyőrt a Krasznodar

Sport2014.07.31, 22:29

A Diósgyőr megszorítania sem tudta az orosz FC Krasznodar labdarúgócsapatát az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, a debreceni összecsapást 5-1-re nyerték a vendégek.

Majdnem bajba sodorta magát a Diósgyőr

Archívum2014.07.24, 22:44

A Diósgyőr a csütörtöki, nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.

Emberhátrányban nyert, de kiesett a Győr

Archívum2014.07.24, 21:17

A bajnoki ezüstérmes Győr a csütörtöki visszavágón 1-0-ra nyert a svéd Göteborg vendégeként a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, azonban 3-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

A Fradi kapura sem lőtt, a Diósgyőr mentette meg a becsületünk

Sport2014.07.17, 23:22

A három magyar csapat közül az Európa Liga selejtezőjének második körében csak a Diósgyőr tudott győzni, amely átvészelte a Liteksz Lovecs kezdeti rohamait, majd a hajrában kétszer is lecsapott. A Győr gyakorlatilag elszállt, miután otthon kapott ki 3-0-ra a svéd Göteborgtól, míg a Ferencváros 1-0-ra kapott ki a horvát Rijekától, úgy, hogy egész meccsen kapura sem lőtt. Visszavágók egy hét múlva.

A futballba is beleszólnak a háborúk

Sport2014.07.17, 17:25

Az UEFA biztonsági bizottsága az ukrán és izraeli helyzetre való tekintettel úgy döntött, korlátozásokat vezet be a fenti országokból érkező klubcsapatok sorsolását illetően. Érintettek lehetnek orosz csapatok is. 

Egy percen múlt az újabb máltai tasli

Sport2014.07.03, 22:50

A magyar futballban nem is számít igazán groteszknek, hogy a kupaősz nyár közepén kezdődik, és a nemzetközi porondra 16 év után tért visszatérő DVTK pont nagy riválisa, a Debrecen stadionjában játssza első meccsét. Arra még azért felkapjuk a fejünket, hogy az egy félidőt emberhátrányban játszó máltai Birkirkara kis híján kétszer is egyenlített a magyar csapat ellen. 

Bűnrossz meccset mentett döntetlenre a Fradi

Sport2014.07.01, 21:01

Egy hajrában szerzett szerencsés góllal mentette 1-1-re a máltai Sliema Wanderers otthonában játszott mérkőzését a Ferencváros labdarúgócsapata. Az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában a hazaiak kihagytak egy büntetőt, egy üres kapus ziccert, de eltalálták a kapufát is.

Máltai ellenfelet kapott a Fradi és a Diósgyőr

Sport2014.06.23, 15:08

Elkészült a labdarúgó Európa Liga selejtezőinek párosítása, a Ferencváros és a Diósgyőr idegenben kezd, mindkét magyar csapat máltai ellenféllel játszik.

Sokat jelentene Újpesten az EL-indulás

Archívum2014.05.28, 19:10

Az elmúlt hónapokban bánat és öröm miatt volt sírás az Újpest FC labdarúgócsapatánál, mondta Gyarmati Eszter, a klub ügyvezető igazgatója. A sportvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorában elárulta, mindent megtesznek azért, hogy a csapat indulhasson az európa Ligában, hiszen Nebojsa Vignjevic edző csak akkor maradna pozícióban, és a tulajdonos is ettől tenné függővé, mennyit költ új igazolásra.

A csatárokat okolják, ne Guttmannt

Archívum2014.05.15, 11:40

A Benficának bőven megvoltak a helyzetei az Európa Liga-döntőben, ám gólra képtelen volt, még a büntetőpárbajban is alig talált be. Győzött a Sevilla, de vajon a Guttmann-átok miatt?

Férficsókkal ünnepelt a Sevilla sztárja

Archívum2014.05.15, 07:51

Ivan Rakiticra érdemes lesz figyelni a vébén, a Sevilla horvát középpályása remek idényt tudhat maga mögött, és a szerda esti Európa Liga-döntőben a Sevilla egyik legjobbja volt. Rakitic az ünneplés során aztán azzal hívta fel magára a figyelmet, szájon csókolta csapattársát, Daniel Carricót. Azt nem tudni, a mozdulat felért-e egy coming outtal, vagy csak egy lecsúszott pusziról van szó, az interneten mindenesetre gyorsan elterjedt a kép.

Tovább fog Guttmann átka, EL-győztes a Sevilla

Sport2014.05.15, 00:06

A Sevilla nyerte meg az Európa Liga 2013/14-es idényének döntőjét, miután 0-0-s játékidő után büntetőkkel legyőzte a Benficát. A döntőnek voltak jobb és rosszabb periódusai, néha felpörgött a játék, de jobbára egymást rugdosták a csapatok. A Benfica közelebb állt a győzelemhez, de büntetőkkel újra beteljesült rajtuk Guttmann Béla átka. 

Megtörik-e a magyar edző 52 éves átka?

Sport2014.05.14, 19:05

Tíz nappal az összmadridi BL-döntő előtt szerda este az Európa Liga-trófea a tét. A Benfica megpróbálja végre lerázni magáról egykori magyar edzője, Guttmann Béla átkát. A Sevilla kétszer is megnyerte már a sorozatot, de most végig kellett rágnia magát a teljes sorozaton, egészen a legelső selejtezőtől.

A Valenciánál pechesebb csapat nem létezik

Sport2014.05.02, 02:54

A Benfica és a Sevilla jutott be a labdarúgó Európa Liga fináléjába. A torinói elődöntőben a portugál együttes a Juventus otthonában elért gól nélküli döntetlennel ütötte el az olaszokat annak lehetőségétől, hogy hazai közönség előtt szerepeljenek a döntőben. A Sevilla a 94. percben még kiesésre állt a Mestalla Stadionban, ahol a hazaiak a 69. percben már három góllal vezettek, ám a lefújás előtt Mbia megszerezte a vendégeknek a továbbjutást jelentő gólt.

Lépéselőnyben a Benfica és a Sevilla

Sport2014.04.24, 23:17

A legnagyobb esélyesnek tartott Juventus a Benficához látogatott, a Sevilla pedig a Valenciát fogadta a labdarúgó Európa Liga elődöntős párharcainak csütörtöki első mérkőzésein. Mindkét összecsapáson előnyt szerzett a hazai csapat, de egyik párharc sincs lefutva: a Benfica 2-1-re verte a Juvét, a spanyol belharcot pedig 2-0-ra hozta le a Sevilla. 

Mobilon az FA-kupa-döntő góljai

Archívum2014.04.18, 19:23

Már az FA-kupa és az Európa Liga összefoglalóit is lehet nézni telekomos okostelefonon.

Kassai közelről látta az év focicsodáját

Sport2014.04.11, 12:51

Ilyen még nem volt az Európa Liga történetében: a Valencia úgy jutott be a négy közé, hogy a bázeli odavágón 3-0-ra kikapott. A Mestallában Kassai Viktor fújta - gyakran - a sípot, két pirosat és 13 sárgát is kiosztott, ám a döntései olyannyira jók voltak, hogy még a vesztes svájciak is dicsérték a teljesítményét. Az 5-0-ra végződött meccs legjobbja, a mesterhármasig jutó 20 éves Paco Alcácer kiteszi a vitrinjébe a meccslabdát.

Pirlo megint tökéletes gólt lőtt

Sport2014.04.10, 23:49

A labdarúgó Európa Liga-negyeddöntőinek második mérkőzésén szenvedett, de továbbjutott a Juventus, simán nyert a Benfica, a Sevilla pedig elgázolta a Portót. A Valencia-Basel a rendes játékidőben nem dőlt el, a hosszabbításban azonban két Basel-játékost is kiállítottak, a csapat összezuhant, végül nagy győzelmet arattak a spanyolok. A sorozat elődöntőiének párosítását pénteken sorsolják.

Rá se lehet ismerni a Baselre

Sport2014.04.03, 23:19

Kevesen adtak volna fikarcnyi esélyt is az Európa Liga-nyolcaddöntő első mérkőzése után a svájci Baselnek, amely a legutóbbi két mérkőzésen teljesen megtáltosodott. Előbb Salzburgban 2-1-re nyert és továbbjutott, csütörtökön pedig a Valenciát 3-0-ra verve fél lábbal már a legjobb négy között érezheti magát. A Benfica és a Juventus idegenben győzött, a Porto otthon gyűrte le a Sevillát.

Pirlo negyeddöntőbe lőtte a Juvét, Gulácsiék kiestek

Sport2014.03.20, 23:55

Egy remekül eltalált szabadrúgásgóllal 1-0-ra nyert a Juventus a Fiorentina vendégeként az Európa Liga-nyolcaddöntő visszavágóján, így a torinóiak jutottak be a kupasorozat legjobb nyolc csapata közé. A Tottenham nyílttá tette a továbbjutást Lisszabonban, de végül nem bírt a Benficával, a Lyonnak a plzeni vereség is belefért. A Salzburg hiába játszott szinte egész mérkőzésen emberelőnyben, végül hazai pályán esett ki a Basel ellen.

A Fiorentina meglepte a Juvét, a Benfica Londonban oktatott

Sport2014.03.13, 23:29

Továbbra is veretlen Gulácsi Péter csapata, a Salzburg, amely a Basel otthonában játszott 0-0-s döntetlent az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A Lyon és a Benfica szinte már eldöntötte a továbbjutást, a Juventus ezúttal nem bírt a Fiorentinával, a bajnokságban gyengélkedő Betis legyűrte városi vetélytársát.

Kötelesék kiestek, Gulácsiék megint kiütötték az Ajaxot

Sport2014.02.28, 01:21

A két magyar érdekeltségű csapat közül csak az egyik, a Salzburg jutott tovább az Európa Ligában, Gulácsi Péterék 3-1-re verték az Ajaxot, és 6-1-es összesítéssel kerültek a nyolcaddöntőbe. Köteles László sérülés miatt nem volt kerettag a Genkben, amely hazai pályán esett ki az Anzsi Mahacskala ellen.

Európa csodálja a krumplitermelők csapatát

Sport2014.02.27, 22:01

Falusi kiscsapatból pár év alatt európai tényező lett a bolgár Ludogorec. A nyolc éve negyed-, 2011-ben még másodosztályban szereplő futballcsapat idén az Európa Liga legnagyobb meglepetését okozva már a nyolcaddöntőben jár. Ki ne irigykedne egy olyan kincsesbányára, ahol Michel Platininek hívják a csatárt?

Így válik nevetségessé egy panenkázás

Sport2014.02.21, 08:20

A bolgár Ludogorec már a 9. percben sokkolhatta volna a Laziót Rómában, ám hiába jutott büntetőhöz, Djakov csúnyán elidétlenkedte. Később ki is állítatta magát, ám a csapata végül mégis nyert 1-0-ra. Kellett hozzá, hogy az olasz csapatból a brazil Anderson is büntetőt rontson, illetve hogy a belga Cavanda összeszedjen egy pirosat. A meccset a szlovén Bezjak 35 méteres bombája döntötte el.

Gulácsi csapattársa a félpályáról vágta be az Ajaxnak

Sport2014.02.21, 00:10

Gulácsi Péter csapata, a felkészülési időszakban a BL-győztes Bayern Münchent is legyőző Salzburg alaposan meglepte a BL-ből átkerülő Ajaxot az Európa Ligában a 16 közé jutásért zajló meccs első félidejében.

Török átok a Juventuson

Archívum2013.12.16, 14:18

Gulácsi Péter együttese, a Salzburg a holland Ajaxszal, míg a Köteles Lászlót foglalkoztató Genk az Anzsi Mahacskalával találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért az Európa Ligában. Mindkét magyar érdekeltségű együttes idegenben játssza majd párharca első mérkőzését.

Gulácsiék hibátlanul tudták le a csoportkört az EL-ben

Sport2013.12.12, 23:43

A Gulácsi Pétert foglalkoztató Salzburg százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csoportját az Európa Ligában, miután magabiztosan verte a vendég Esbjerget. A korábbi találkozókon rendszeresen védő magyar kapust ezúttal nem nevezték a keretbe. Az utolsó körben a PSV elbukta a továbbjutást, a hollandokat idegenben verő Csernomorec viszont kiharcolta a 32 közé jutást, akárcsak a Swansea, a Makkabi Tel-Aviv és a Maribor.

Élete legnagyobb gólja veszett kárba a bíró miatt

Archívum2013.11.29, 07:54

Yoann Gourcuff, a Lyon középpályása élete végéig emlegethette volna a Betis elleni Európa Liga-mérkőzést, ha a játékvezető megadja a gólját.

Kötelesék a Kijevet lenullázva jutottak tovább

Sport2013.11.28, 23:34

Az ősszel alaposan meggyengült Anzsi Mahacskala egy moldáv csapat elleni döntetlennel vívta ki a továbbjutást az Európa Liga csoportköréből. A Genk Köteles Lászlóval a kapujában hazai pályán is legyőzte a Dinamo Kijevet, így csoportgyőztesként szintén továbbjutást ünnepelhet. Csütörtöki eredményével a 32 közé jutott a PAOK, a Betis, a Lyon, a Trabzonspor, a Lazio és az AZ is. Gulácsi Péter nem kapott gólt a Salzburg kapujában, mely már továbbjutóként verte idegenben az Elfsborgot.

Ilyen álomgóllal még a vereség is elviselhetőbb

Sport2013.11.07, 22:15

Nehéz eldönteni, kié volt a nap gólja az Európa Liga negyedik fordulójában, a salzburgi Alan (videó itt) és a román Pandurii brazil légiósa, Eric Pereira is ollózós góllal nevezett be a képzeletbeli versenyre.

Gulácsi bravúrokat, társa pazar ollózást mutatott be

Sport2013.11.07, 23:26

Gulácsi Péter csapata, a Salzburg megőrizte hibátlan mérlegét a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki, negyedik fordulójában, amelynek során idegenben győzte le 3-1-re a Standard Liege együttesét.

Két büntetőt elrontva, 0-2-ról fordított a PAOK az EL-ben

Sport2013.10.24, 23:58

A belga Genk először vesztett pontokat a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 3. fordulójában, ugyanis csütörtökön hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az osztrák Rapid Wiennel. A Genk kapuját Köteles László védte.

Kéz nélkül akart védeni a kapus

Sport2014.06.14, 15:31

Hetvenhárom percig tartotta magát a Kuban Krasznodar a Valencia ellen az Európa Ligában, mikor Alekszandr Belenov kapus kirontott egy hosszú indításra. Mivel a 16-oson kívülre futott, kezezni meg nem akart, egyszerűen eldőlt, Paco Alcácer pedig az üres kapuba gurított. A héten a Bajnokok Ligája is hozott egy óriási kapushibát.

Nem érdemlitek meg ezt a címert

Archívum2013.09.21, 09:54

Nem tűrték szótlanul a Valencia szurkolói, hogy a nemzetközi kupákban újonc Swansea 3-0-ra elverte a csapatukat az Európa Ligában.

Gibraltár is beszáll az európai futballkupákba

Sport2013.09.20, 15:11

Gibraltári klubok is kapnak egy-egy helyet a labdarúgó Bajnokok Ligája és Európa Liga selejtezőjében a következő szezonban.

Gulácsiék egy svéd csapat kiporolásával kezdték az EL-t

Sport2013.09.19, 23:28

Kiütéses sikerrel kezdte a Salzburg az Európa Liga csoportkörét. Gulácsi Péter csapata 4-0-ra verte meg a vendég Elfsborgot a C csoportban, a hazaiaknál a magyar kapus védett, a spanyol Soriano mesterhármasig jutott. A Genk Köteles Lászlóval a kapujában tudott nyerni Kijevben. A nap meglepetését a bolgár Ludogorec okozta, mely 2-0-ra nyerni tudott a PSV Eindhoven otthonában. A Fiorentina nem adott esélyt a BL rájátszásából érkező portugál Pacosnak, a Swansea Valenciában, a Frankfurt a Bordeaux ellen nyert rangadót. A Wigan hozta a kötelezőt, akárcsak a Tottenham, a Lazio és a Sevilla, nem sikerült ugyanez az Anzsinak.

Gulácsiék északi túrára, Kötelesék Kijevbe mennek

Sport2013.08.30, 14:28

Sorsoltak a labdarúgó Európa Liga főtábláján, a két magyar érdekeltségű csapat közül Gulácsi Péter csapata, a Salzburg svéd, dán és belga, Köteles László Genkje pedig a horvát, osztrák és svájci ellenfelet kapott.

A stadiontűz sem segített az Atromitoszon

Sport2013.08.30, 12:24

Az AZ Alkmaar hazai környezetben 2-0-s vereséget szenvedett a görög Atromitosz együttesétől a labdarúgó Európa Liga-selejtező 4. fordulójának csütörtökön félbeszakadt és pénteken befejezett visszavágóján, ennek ellenére idegenben lőtt több góllal bejutott a csoportkörbe.

A Besiktas hiába jutott főtáblára az EL-ben

Sport2013.08.30, 10:36

A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a Besiktas fellebbezését, így a török focicsapat hiába vívta ki a főtáblát az Európa Ligában, helyette a Tromsø indulhat. A másik bunda miatt kirakott török csapat, a Fenerbahce helyén a ciprosi APOEL folytathatja az EL-ben.