euróövezet

címke rss

Az euróövezet hetekre van a katasztrófától a brit kormányfő szerint

Gazdaság2011.10.10, 13:21

A brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében, jelentette ki David Cameron. A brit kormányfő figyelmeztetett: hetek vannak a "gazdasági katasztrófa" elkerülésére.

Az uniós mentőalappal együtt bukott a kormány is Szlovákiában

Nagyvilág2011.10.12, 08:37

Nehéz helyzetben volt a szlovák kormány, az eurós mentőalapot ugyanis csak az ellenzék támogatásával lehetett volna elfogadni, mivel a koalíciós Szabadság és Szolidaritás nem vett részt az esti szavazáson. Iveta Radicová miniszterelnök az utolsó pillanatban még megpróbálkozott azzal, hogy az eurós mentőalap kibővítéséről szóló szavazást a parlamentben összekötötte egy bizalmi szavazással a kormányról, ezzel azonban nemcsak a mentőalap, hanem Radicová is elbukott.

Osztalékot követel az adófizetőknek a megmentett bankoktól az eurócsoport elnöke

Gazdaság2011.10.12, 12:47

Az euróövezeti tagállamokat képviselő eurócsoport vezetője a Handelsblatt című német gazdasági lapnak adott interjúban azt mondta, nem fordulhat elő, hogy a kormányok "egyszerűen csak odaadják a pénzt a bankoknak". Jean-Claude Juncker tízpontos tervet vázolt fel az euróövezeti válság megoldására.

Pénzük felét is bukhatják Görögország hitelezői

Gazdaság2011.10.13, 19:20

A Görögországnak korábban nyújtott hitelek akár ötven százalékát is el kell engedniük a bankoknak és a nyugdíjalapoknak az euróövezet megmentése érdekében - állítja egy névtelen francia pénzügyi forrás. A görög válságban való magánbefektetői részvétel több uniós országban is vitatott, és az Európai Központi Bank sem támogatja.

Novemberben dőlhet el a világgazdaság jövője a Saxo Bank elemzője szerint

Archívum2011.10.13, 23:29

Nick Beecroft közgazdász három lehetséges forgatókönyvet lát a világgazdasági folyamatok alakulására. Szerinte a legvalószínűbb, hogy a novemberi G20-csúcson az euróövezeti vezetők megállapodnak az adósságválság kezeléséhez szükséges radikális lépésekben. Jöhet azonban a "Válság 2.0" is, amikor összeomlanak a piacok, de előfordulhat a "japanizálódás" is, amikor a világgazdaság "élőhalottá" válna.

Közelednek a megegyezéshez az euróövezeti adósságválság ügyében

Gazdaság2011.10.16, 10:33

Rendezett államcsődben írnák le a görög adósságot, feltőkésítenék az európai bankokat, megfékeznék a továbbgyűrűző hatást. Ez a megoldás körvonalazódott az euróövezeti adósságválság ügyében a G20-ak pénzügyminisztereinek párizsi találkozóján.

Egyelőre nem tudni, ki ül be Szlovákia székébe az EU-csúcson

Nagyvilág2011.10.19, 19:35

A kormány úgy döntött, a bizalmi szavazáson múlt héten megbukott Iveta Radicová fogja képviselni a szlovák küldöttséget a vasárnapi EU-csúcson, Ivan Gasparovic államfő viszont maga akar határozni arról, hogy ki menjen Brüsszelbe. Ő a másik lehetséges delegációvezető.

Költségvetési szuperhatósággal kezelné a válságot a német külügyminiszter

Gazdaság2011.10.21, 14:50

Az uniós pénzügyi biztos szerint a nézeteltérések ellenére Németországnak és Franciaországnak közös lépéseket kell tennie az adósságválság leküzdése érdekében. Közben német részről felvetődött, hogy az uniós mentőalapot európai valutaalappá kellene alakítani, mely közvetlenül beavatkozhatna a válsághelyzetbe került tagállamok költségvetésébe. A vasárnapi, illetve a jövő hét eleji uniós csúcs miatt elmarad a Kína-EU csúcstalálkozó.

Sarkozy csendre intette a brit kormányfőt az EU-csúcstalálkozón

Gazdaság2011.10.24, 00:24

Nem döntöttek az uniós tagországok a vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozón, ezért a jövő héten folytatják a tárgyalásokat. Nicolas Sarkozy francia elnök szerint jól haladnak a bankok feltőkésítéséről, illetve a pénzügyi mentőeszközökről szóló tárgyalások, és szerdáig végleges döntést hoznak. Zárt ajtók mögött azonban a Guardian szerint nagy vitába keveredett a brit miniszterelnökkel a francia államfő.

EU-csúcs: Merkel szerdára ígér érdemi döntést

Gazdaság2011.10.23, 16:01

Megkezdődött az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozója. Angela Merkel közvetlenül a találkozó előtt azt mondta, hogy vasárnap nem lesz döntés az adósságválság rendezéséről. Kiszivárgott hírek szerint Herman Van Rompuy a jövőben nem csak az Európai Tanács, hanem külön az euróövezetnek is az elnöke lehet. A csúcsértekezlet alatt nyilvánosságra került egy, a bankok tőkéhez jutását segítő tervezet is.