Euroliga
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- női kosárlabda
- vízilabda
- MKB-Euroleasing Sopron
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem folytatják a férfi kosárlabda-Euroligát és -Európa Kupát
Lezártnak nyilvánították a férfi kosárlabdázók két legrangosabb európai kupasorozatát, az Euroligát és az Európa Kupát.
Döntött a kosárszövetség a nemzetközi kupákban induló csapatokról
A nemzetközi kupainduló csapatokról döntött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfői elnökségi ülésén.
Rátgéber László tizenegy évvel ezelőtt történelmet írt
Tizenegy éve nyerte meg egyedüli magyar edzőként Rátgéber László a női kosárlabda Euroligát a Szpartak Moszkvával.
Egy helyszínen fejezhetik be a férfi kosárlabda Euroliga idényét
Egy helyszínen fejezhetik be a férfi kosárlabda Euroliga idényét, amelyben a Barcelonát erősítő Hanga Ádám is érdekelt.
A soproni kosarasokat megbüntették, most meg összeomolhat az Euroliga
A Lattes Montpellier kosárcsapata arról tájékoztatta szurkolóit, hogy nem utazik el a szerdára kiírt UMMC Jekatyerinburg elleni Euroliga negyeddöntő mérkőzésre, illetve a Salamanca úgy döntött, hogy nem kel útra Kurszkba az Európa Kupa negyeddöntő párharc első felvonására.
Nem áll ki a Sopron a Schio elleni Euroliga-meccsre
A Sopron Basket női kosárlabdacsapata nem áll ki az olasz Schio elleni Euroliga-meccsre. A FIBA javaslatára Olaszország helyett Ljubljanában rendezték volna meg a meccset szerda este, de a soproniak nem utaznak el a mérkőzésre.
- címkék:
- Euroliga
- Sopron Basket
- Címkefelhő »
Kedden derül ki, hogy a Sopron női kosárcsapata játszik-e Olaszországban
A Sopron Basket női kosárlabdacsapata szerdán este játszaná az utolsó csoportmérkőzését az Euroligában. A találkozóra idegenben, az észak-olaszországi Schio városában kerülne sor, amely a koronavírussal fertőzött tartományban található.
A Sopron Basket női kosárcsapata lehet, hogy nem lép pályára az Euroligában
Hivatalos weboldalán kérte a Sopron Basket női kosárlabdacsapata a szurkolóit, hogy semmiképpen ne induljanak el a szerda esti Euroliga-csoportmeccs olaszországi helyszínére, Schio városába.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott első Eb-selejtezőjét játssza
A címvédő Szlovénia ellen kezdi meg a kontinenstornára a selejtezőket a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A Sopron női kosárcsapata az utolsó előtti csoportmérkőzésén a Dinamo Kurszk együttesét fogadja az Euroligában. Szoboszlai Dominik együttese, a Salzburg a Frankfurt ellen lép pályára a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszának nyitómeccsén. Az El-ben érintett lesz még a csütörtöki napon a Sevilla, a Manchester United, a Roma, az Internazionale és az Arsenal is. Tovább folytatódik a Premier League Darts versenysorozat, ezúttal Cardiffban lépnek tábla elé a legjobbak.
A Sopron Basket Euroliga-meccsén is megemlékeztek Kobe Bryantről - videó
A Sopron Basket női kosárcsapata kedden 18 órakor az Arka Gdynia vendégeként lépett pályára az Euroligában. Az NBA-meccsekhez hasonlóan óralepörgetéssel indult a mérkőzés a magyar idő szerint vasárnap este helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant tiszteletére.
Második mérkőzését játssza a férfi vízilabda-válogatott az Eb-n
Spanyolország ellen száll medencébe Märcz Tamás csapata a budapesti Európa-bajnokság második csoportmérkőzésén. A Sopron Basket női kosárlabdacsapata a Gironát fogadja az Euroligában. A Magyar Sportújságíró Szövetség szervezésében 62. alkalommal adják át a legjobb magyar sportolóknak az elismeréseket. Az AS Roma a Parma vendége lesz a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében.
Egy győzelem és egy vereség a női vízilabda Euroligában
Késődélután a BVSC-Zugló és a Dunaújváros is medencébe szállt a női vízilabda Euroliga csoportküzdelmeinek második körében. Előbbi otthon 11-9-re verte a Sant Andreut, míg utóbbi idegenben 10-8-as vereséget szenvedett az Olympiakostól. Mindkét magyar együttes egy győzelemmel és egy vereséggel áll a saját kvartettjében.
Az utolsó negyedben mentett pontot az UVSE
A pénteki győzelmét követően az Utrecht otthonában szállt medencébe az UVSE együttese, amely egy kiélezett mérkőzésen 13-13-as döntetlent játszott, így két fordulót követően 4 ponttal a második, továbbjutó helyen áll az F csoportban.
- címkék:
- női vízilabda
- döntetlen
- Euroliga
- uvse
- Címkefelhő »
Vegyesen szerepeltek a magyar csapatok a női vízilabda Euroligában
A három érintett magyar csapat közül kettő, az UVSE és a Dunaújváros nyert, a BVSC veszített a női vízilabda Euroliga 2. selejtezőkörének nyitónapján.
A Ferencváros az Espanyolt fogadja a H csoport rangadóján az El-ben
A labdarúgó Európa-liga utolsói előtti csoportmérkőzésén a H kvartettben jelenleg öt ponttal álló Ferencvárosi TC a már biztosan továbbjutó Espanyolt fogadja a Groupama Arénában. Ha a zöld-fehérek nyernek, azzal nagy lépést tehetnek az egyenes kieséses szakasz felé. A Sopron Basket női kosárlabdacsapat hazai pályán csap össze az Arka Gdyniával a B csoport ötödik fordulójában. A hűség városának együttese egy otthoni sikerrel már negyeddöntős helyen állhatna.
Remekül védekezik a Sopron Basket az Euroligában
Eddig remekül védekezik a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában. Fegyverneky Zsófiáék kapták a legkevesebb pontot a sorozatban az első két fordulóban.
- címkék:
- kosárlabda
- Euroliga
- Sopron Basket
- Címkefelhő »
Roberto Iniguez Sopronba érkezik a Dinamo Kurszkkal
Kisorsolták az női kosárlabda Euroliga következő idényének a csoportbeosztását. A Sopron Basket csapata a könnyebbik nyolcasba került. A magyar bajnok együttes a csoportmeccsek során a tavalyi soproni vezetőedző, Robert Iniguez által vezetett a Dinamo Kurszkkal is játszik.
Anadolu Efes-CSZKA Moszkva döntő lesz a férfi kosárlabda Euroligában
A török Anadolu Efes és az orosz CSZKA Moszkva jutott be a férfi kosárlabda Euroliga fináléjába.
- címkék:
- kosárlabda
- Euroliga
- Címkefelhő »
A Hanga Ádámmal felálló Barca nem jutott be az Euroliga Final Fourba
A párharc ötödik találkozóján a Hanga Ádámmal felálló Barcelona vereséget szenvedett a török Anadolu Efes Isztambul csapatától, így nem jutott be Final Fourba. A magyar kosaras 9 pontot szerzett a találkozón.
- címkék:
- Hanga Ádám
- kosárlabda
- Euroliga
- Címkefelhő »
Bejutott a Final Fourba a Fenerbahce a férfi kosár Euroligában
A férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának győztese, a Fenerbahce is bejutott a vitoriai Final Fourba.
- címkék:
- kosárlabda
- playoff
- Euroliga
- Címkefelhő »
Öngyilkos akart lenni, majd megkéselték, ma ő a világ legjobb játékosa
Akik nézték a női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntőjét, azoknak feltűnhetett a címvédő és későbbi győztes orosz Jekatyerinburgban egy olyan játékos, aki még a kosarasmezőnyből is kimagaslik. Sőt, 206 centije az NBA átlagmagasságánál is több. Viszont amellett, hogy mindenki fölé tornyosul, iszonyatosan jó játékos. Tulajdonképpen a világ legjobbja, olimpia bajnok, kétszeres vb-győztes, 2014-ben megnyerte a WNBA-t, háromszor pedig az Euroligát. Ő Brittney Griner, a kosárlabda és egyáltalán a női sport világszerte ünnepelt sztárja, aki kismillió rekordot tart, de eddigi 28 éve korántsem mesébe illő. Botrányok pályán és azon kívüll, ...
Megvédte címét a Jekatyerinburg a női Euroligában
Megvédte címét a Jekatyerinburg a női kosárlabda Euroligában, mivel a soproni négyes döntő vasárnapi fináléjában könnyedén legyőzte a szintén orosz Dinamo Kurszkot.
A Kurksz lesz a döntőben a Jekatyerinburg ellenfele
Elsőként az orosz Dinamo Kurszk jutott be a női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntőjének a fináléjába, mivel a pénteki elődöntőben remek második félidei teljesítményével legyőzte a cseh USK Prahát.
Iniguez büszke csapatára, Fegyverneky bízik az elvégzett munkában
Roberto Iniguez vezetőedző szerint nehezebb volt megismételni a elődöntőbe jutást, mint tavaly bekerülni a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, amelyet péntektől vasárnapig Sopronban rendeznek.
Hanga Ádám továbbra is meghatározó szereplője az európai csúcskosárnak
Hanga Ádám Barcelonája az ötödik helyen zárta a kosárlabda Euroliga alapszakaszát. A Final Fourba jutásért az isztambuli Efes ellen vívnak egy három nyert mérkőzésig tartó párharcot.
- címkék:
- Hanga Ádám
- Euroliga
- Barcelona
- Címkefelhő »
Elindult a jegyértékesítés a soproni Euroliga Final4-ra
Március 31-én, vasárnap délben elindult a jegyértékesítés a női Euroliga 2019-es soproni négyesdöntőjének mérkőzéseire. A jegyek a helyszínen és online is megvásárolhatók.
3000 ember szurkolhat a Sopronnak az Euroliga Final Fourban
Háromezren szurkolhatnak az átalakított soproni csarnokban április 12. és 14. között a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében.
- címkék:
- final four
- Euroliga
- Sopron Basket
- Címkefelhő »
Hanga Ádámékra spanyol rangadó vár az Euroligában
Ezúttal futball nélkül maradunk, de cserébe meg lehet nézni Hanga Ádám klubjának, a Barcelonának az Euroliga meccsét a Gran Canaria ellen. A kosárlabda mellett jégkorong, kerékpár és curling is színesíti a programot.
Hanga Ádámék az Euroligában is elintézték a Real Madridot
A Barcelona Navarro mezének visszavonultatása után elvette a Real Madrid játékát és újabb nagy győzelmet aratott ősi riválisa felett. Így már a pályaelőny is kézzel fogható közelségben van a katalánok számára.
Az NBA és az Euroliga közül csak az utóbbi szól a kosárlabdáról
Az NBA-ben könnyebb a pontszerzés, mint az Euroligában – mondta néhány hete a Dallas Mavericks 19 éves szlovén csodaújonca, Luka Doncic, amivel aztán rendesen magára haragította az észak-amerikai közvéleményt és a játékosok egy részét is. Európában pedig elkezdték a mellüket döngetni, végre valaki kimondta, hogy az NBA csak bohóckodás és show, a kosárlabdához jóval közelebb áll az Euroliga. Pedig Doncic szavait csak kiragadták a kontextusból, nem akart ő beszólni senkinek, a véleményháború viszont már elkezdődött. Mi is beszállunk az igazság keresésébe.
Női vízilabda Euroliga: százszázalékosan jutott tovább az UVSE
Az UVSE százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott tovább a legjobb nyolc közé a női vízilabda Euroliga selejtezőjéből.
- címkék:
- női vízilabda
- Euroliga
- uvse
- Címkefelhő »
Hátrányból nyertek Hanga Ádámék az Euroligában
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 80-65-re legyőzte a vendég Anadolu Efes csapatát a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
- címkék:
- Hanga Ádám
- kosárlabda
- Euroliga
- Címkefelhő »
Óriási gólok, nagy meccs - képeken a Vidi-Chelsea
- címkék:
- foci
- Euroliga
- Chelsea FC
- Vidi
- MOL Vidi FC
- Címkefelhő »
Hangával a soraiban nyert a Barcelona az Euroligában
Az FC Barcelona Lassa magabiztos 90-80-as győzelmet aratott hazai pályán az olasz Armani Exchange Olimpia Milano ellen a férfi kosárlabda Euroliga 9. játéknapján.
Nincs mese, győznie kell a Sopron Basketnek!
Hazai pályán is bemutatkozik a Sopron Basket az Euroliga 2018-19-es idényében. A görög Olimpiakosz ellen az első fordulóbeli, Carolo elleni csorbát kell kiküszöbölni, és Roberto Iniguez, valamint a tanítványai is tudják, hogy ezúttal tilos hibázni.
Az Euroliga-döntős Sopronban fontos a fiatal magyarok szerepe
A női kosárlabda Euroliga előző kiírásának ezüstérmese, a Sopron Basket szerdán megkezdi az idei sorozat. Roberto Iniguez együttese először a francia Carolóhoz látogat, amely a baszk mester elmondása szerint kemény dió lesz, főleg idegenben. Erről, az ellenfél erősségeiről, az előzményekről és a csapat jelenlegi állapotáról is beszélt a vezetőedző a klub honlapjának adott interjúban.
Nem jutott tovább az Euroliga-selejtezőből a Szekszárd
Az Atomerőmű KSC Szekszárd a három ponttal megnyert első mérkőzés után 16 ponttal kikapott a francia ESBVA-LM otthonában szerdán a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének visszavágóján, így nem jutott tovább a csoportkörbe.
Nagyot küzdött, de kikapott Horvátországban a férfi röpi-válogatott
Az újjáalakuló férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa Liga első csoportmérkőzésén Splitben, a horvátok ellen lépett pályára. Bár hatalmasat küzdött Bogdan Tanase szövetségi kapitány válogatottja, a rutinosabb, összeszokottabb hazai alakulat 3-0-ra nyert, így vereséggel kezdtük a sorozatot.
A férfi röplabdaválogatott egy A4-es papírról olvassa a regulákat
A magyar férfi röplabda-válogatott szombaton este megkezdi szereplését az Euroliga Ezüst csoportjában. 20.00 órától Splitben a horvátokkal csap össze Bogdan Tanase alakulata. A szövetségi kapitány rendkívül fiatal csapatot válogatott össze, ám biztos benne, hogy a kiválasztottak megfelelnek az elvárásoknak és a felnőttek között is bizonyítanak majd.
A Sopron Basket kosarasa bekerült a női Euroliga év csapatába
A soproni Yvonne Turner bekerült az év csapatába a női Euroliga 2017/18-as sorozatában a szurkolók voksai alapján. A drukkerek a közösségi oldalakon szavazhatnak az év legjobbjaira.
Mesés Final Four a szuper Sopronban - így dicséri a FIBA a rendezést
Az elmúlt hétvégén Sopronban rendezték meg a női kosárlabda legrangosabb európai kupasorozatának, az Euroligának a négyes döntőjét. A háromnapos esemény után érthető elfogultsággal mondhattuk, hogy fantasztikus volt, de most ugyanezt mondja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) is.
- címkék:
- kosárlabda
- Euroliga
- FIBA
- Sopron Basket
- Címkefelhő »
A Sopron Basket történelmi Euroliga-döntője képekben
Ezüstérmes lett a Sopron Basket az Euroligában
Euroliga-döntő a Sopronnal, kezdődik a vb a magyar hokiválogatottnak
Vasárnap pályára lép a Manchester City, az Arsenal, az Atlético Madrid, a PSG és Nagy Ádám csapata, a Bologna is. Ráadásul az FA-kupa elődöntőjében egymásnak feszül a Chelsea és Southampton, míg Olaszországban Juventus-Napoli rangadót rendeznek, amely döntő lesz a bajnoki cím szempontjából. De nem csak, illetve nem elsősorban a labdarúgásé lesz a főszerep, legalábbis magyar szempontból biztosan. A Sopron Basket ugyanis az UGMK Jekatyerinburg ellen lép pályára a női kosárlabda Euroliga döntőjében, megkezdi a vb-szereplést Kazahsztán ellen a magyar jégkorong-válogatott, de szurkolhatunk az Eger-Szolnok pólórangadón is.
Negyedik helyen zárt az UVSE a női vízilabda Euroligában
Negyedikként zárt az UVSE női vízilabdacsapata az Euroliga négyes döntőjében, miután a szombati helyosztón - a 6-6-ot követő büntetőpárbajban - alulmaradt az olasz Orizzonte együttesével szemben.
- címkék:
- vízilabda
- Euroliga
- uvse
- Címkefelhő »
A képernyő előtt szurkolhatunk soproni kosaras lányok sikeréért
A pénteki sportműsor főfogása a női kosárlabda Euroliga elődöntője, ahol a soproni lányok sikeréért szoríthatunk. A magyar foci szerelmesei sem fognak unatkozni, csak ezúttal NB I-es meccs helyett a Rába ETO futsalcsapatának szurkolhatunk a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Ezen kívül láthatjuk még Hanga Ádámot kosarazni a Barcelonában, folytatódnak a francia és a német labdarúgó-bajnokság küzdelmei, és persze a tenisz és a motorsport kedvelői sem maradnak hoppon.
A képernyő előtt is szurkolhatunk az UVSE-nek az Euroligában
Az M4 Sport élőben közvetíti az UVSE pénteki és szombati mérkőzését a női vízilabda Euroliga oroszországi négyes döntőjéből.
Női kosárlabda Euroliga: átalakuló aréna és szurkolói zónák Sopronban
Kibővített, átalakított csarnok és két szurkolói zóna várja többek között a női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntőjére érkező szurkolókat április 20. és 22. között.
Hanga Ádámmal jutott 100 pont fölé a Barcelona az Euroligában
A Hanga Ádámmal felálló Barcelona végig irányította a törökországi összecsapást, a katalán csapat kitűnően dobott kintről, és végül 24 pontos sikert aratott az Anadolu Efes ellen, csütörtökön. A magyar válogatott kosaras nyolc pontig jutott az isztambuli Euroliga találkozón.