EU-költségvetés

címke rss
A magyarokat és a lengyeleket sértegette az igazságügyi biztos

A magyarokat és a lengyeleket sértegette az igazságügyi biztos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagált Didier Reynders-től, az Európai Bizottság igazságügyi biztosának interjújára, amelyben az igazságügyi biztos azt mondta, ha Magyarországot és Lengyelországot nem lehet meggyőzni, hogy megszavazza az EU következő hétéves költségvetését, akkor a két állam nélkül kell tovább haladni. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt kérte Didier Reynders-től, hogy ne sértegesse a magyarokat és a lengyeleket.

Megszavazták az EU jövő évi költségvetését

Gazdaság2014.12.17, 19:00

Az Európai Parlament elfogadta az EU 2015-ös költségvetését. Az Európa Tanács tervezetéhez képest több pénz jut a Horizon 2020-ra, az Erasmus-ra és a külpolitikára.

Júniusban lehet végleges az EU-büdzsé

Gazdaság2013.02.13, 18:27

Júniusban szavazhat az EU hétéves költségvetési tervének véglegesítéséről az Európai Parlament.

A vesztes csata nyertesei

Vélemény2013.02.14, 12:01

Az Unió történetében először komoly vesztesei is vannak a hétévenkénti költségvetési alkunak. A szegényebb országok az előző években nem gazdálkodtak jól a brüsszeli pénzekkel, a gazdagabbakat pedig megtépázta a válság, és ezért azok a miniszterelnökök nyertek, akik meg akarták vágni az EU költségvetését. A poharunk legfeljebb félig van teli, ha azt állítjuk: a vesztes oldalon elég jók a pozícióink. Eddigi teljesítményünk alapján viszont a kevesebből többet is kihozhatnánk. A magasabb támogatási szintet ugyanis nagyrészt annak köszönhetjük, hogy a korábbi támogatásokkal nem jutottunk előrébb.

Orbán: Nem szabad hátradőlni

Itthon2013.02.09, 21:42

Az Európai Unió által Magyarországnak megítélt pénzért még itthon is meg kell dolgozni - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint olyan programokat kell készíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a pénz megérkezzen Magyarországra.

Jó-e Magyarországnak az uniós alku?

Vélemény2013.02.09, 15:40

Ha az egységesülő, mélyülő és harmonizálódó Európát tekintjük célnak, akkor az uniós költségvetésnek nőnie, és nem csökkennie kellett volna. Miért nem így történt, és mi következik ebből Magyarországra nézve?

Kevesebbet kapunk, de jól jártunk

Gazdaság2013.02.08, 20:30

Magyarország a befizetések arányában a második legtöbbet kapja vissza - mondta Orbán. Magyarország uniós pénzügyi támogatása ezzel együtt csökken.

Európa megszorít

Gazdaság2013.02.08, 18:20

Történetének első olyan költségvetését fogadta el az Európai Unió, amely a korábbinál kisebb. A 2014-től 2020-ig szóló büdzsé végül 960 milliárd eurós lett, de az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia. A frakcióvezetők máris puhítanának rajta.

Huszonöt óra tárgyalás után alkut kötöttek Brüsszelben

Gazdaság2013.02.08, 17:19

Elfogadták a Brüsszelben tanácskozó európai vezetők az unió következő hétéves költségvetését. A tárgyalások tegnap délután 3-kor kezdődtek, és azóta folyamatosan zajlottak. Az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia az elfogadott dokumentumot.

Orbán összemérte fegyverét az EU-val

Gazdaság2013.02.08, 14:24

Hatórás késéssel, közös javaslat nélkül kezdődött el tegnap este az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozója a szervezet következő hétéves költségvetéséről. Éjszaka nem jutottak semmire, de reggel 6-ra elkészült egy új javaslat, amelyet fél hétkor kezdenek el tárgyalni, de később újra és újra eltolták a folytatást. Orbán szerint megállapodással zárul az EU-csúcs.

Éjszakáznak Európa vezetői

Gazdaság2013.02.08, 04:52

Szünetet tartottak az uniós vezetők az éjszaka közepén, Herman Van Rompuy tanácselnök pedig újra megpróbált kompromisszumos javaslatot előterjeszteni. A csütörtöki EU-csúcs közel hatórás csúszással kezdődött, a kormányfők a 2014-20-as költségvetésről vitatkoznak. Délután a nagy tagállamok vezetői tárgyaltak egymással, Van Rompuy-nak pedig nem sikerült kialkudnia egy közös javaslatot a találkozó előtt.

Gyűlnek az éhes országok az EU-torta fölött

Gazdaság2013.02.07, 09:16

Szinte biztosan tovább csökkentik a következő hétéves uniós költségvetés összkeretét a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, a kérdés csak az, hogy mennyivel és milyen összetételben. A Magyarországot leginkább érintő agrártámogatások és a kohéziós támogatások aligha csökkennek, de a legutóbbi állapot szerint így is 30 százalékkal vágnának a 2007-2013-as magyar kerethez képest.

Matolcsy lepasszolta az uniós főtárgyalói posztot

Gazdaság2012.11.26, 13:38

A múlt héten a kormány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert bízta meg azzal, hogy legyen az uniós főtárgyaló, Matolcsy ma Cséfalvay Zoltánt jelölte maga helyett erre a pozícióra.

Pakolják a milliárdokat

Gazdaság2012.11.23, 16:13

Péntek délben vágtak neki a hétéves uniós költségvetés tárgyalásának másodszor az EU vezetői. A tanács elnöke, Herman Van Rompuy új javaslattal érkezett, ami Magyarországon is kedvezőbb valamivel. Budapest és Pest megye 1,2 milliárd forinttal kapna többet.

Tolják maguk előtt a költségvetési vitát az EU vezetői

Gazdaság2012.11.23, 11:30

Mind valószínűbb, hogy nem lesz a hétvégén megállapodás az EU következő hétéves költségvetéséről. Úgy tűnik, Merkel már januárra készül, a britek kitartanak amellett, hogy megszorításokra van szükség. Orbán csapata éjjel is dolgozott.

Most a hét éves költségvetés a tét

Gazdaság2012.11.22, 17:27

Kezdetét veszi az EU költségvetéséről szóló tárgyalássorozat, ami a következő hét év pénzügyi keretszámait határozza meg. Kemény vitákra számíthatunk, minden fillérért meg kell küzdeniük az egyes tagállamoknak. A britek lehetnek a legproblémásabbak.  

Péntek délre halasztották a tárgyalást az EU-csúcson

Gazdaság2012.11.23, 08:43

Nem tudták megkezdeni az eredetileg tervezett időpontban, csütörtökön este nyolc órakor az EU-országok vezetői a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről szóló rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozót, mert nagyon elhúzódtak az előzetes konzultációk. Tizenegy után tíz perccel végül elkezdődött az egyeztetés, de hamarosan be is rekesztették.

Uniós főtárgyaló lesz Matolcsy György

Gazdaság2012.11.22, 19:52

Az Európai Unió hétéves költségvetésének Magyarországot érintő kérdéseiről folytatandó tárgyalásokat vezeti majd Matolcsy György gazdasági miniszter.

Orbán Viktor bement alkudozni

Gazdaság2012.11.23, 08:06

Azért megyek be, hogy jelentősen javítsam Magyarország pozícióját az Európai Unió következő hétéves költségvetésén belül - mondta Orbán Viktor  magyar miniszterelnök, amikor megérkezett a brüsszeli EU-csúcsra. Szerinte nem probléma, ha nem születik végső megállapodás, és így gondolja Angela Merkel is.

Merkel már a csúcs kudarcát árazza

Gazdaság2012.11.21, 14:58

A német kancellár szerint nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretéről az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő találkozóján.

Kevesebb EU-s pénz jöhet Magyarországra a jövőben

Gazdaság2012.10.30, 23:47

A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke szerint az évtized második felében akár 20 százalékkal is csökkenhet a magyaroknak juttatott uniós források mennyisége. Az EU épp most vitatkozik a következő költségvetésről, és további csökkentéseket is kilátásba helyeztek.

Kelet-Európa kárára spórolnának a nagy EU-tagállamok

Gazdaság2010.12.17, 13:59

Az Európai Unió három leggazdagabb állama tíz évre befagyasztaná az EU költségvetését, erről egyelőre nem hivatalos tárgyalások folynak. Magyarország és az egész régió rosszul járna egy ilyen döntéssel.

Előző
  • 1
Következő