EU-csatlakozás

címke rss

Eddig kevés magyar vállalt munkát az EU-ban

Gazdaság2004.09.21, 13:58

Az EU-csatlakozás óta eltelt hónapok adatai szerint nagyon kevés magyar állampolgár vállal munkát az unió valamely országában, ezért Magyarországnak érdemes érvelnie azért, hogy a munkaerő szabad áramlására vonatkozó korlátozások két év múlva szűnjenek meg.

Független politikusok szerint páratlan lehetőség a török EU-csatlakozás

Nagyvilág2004.10.01, 19:32

Páratlan lehetőség az EU számára a török csatlakozás - érvelt az iszlám ország felvétele mellett egy politikusokból álló független, nemzetközi csoport.  A volt külügyminiszterekből és államfőkből álló csoport szerint a török csatlakozás elengedhetetlen a világbékéhez, valamint az EU-nak a muzulmán világban is támogatnia kell a demokratizálás folyamatát.

Alkotmánysértők lehetnek az időközi választások

Itthon2004.10.08, 16:45

Novemberben két időközi választást is tartanak. Az Országgyűlés ugyanakkor még mindig nem fogadta el azt a törvényt, amely a külföldön tartózkodó magyarok szavazását rendezné. Márpedig az EU-csatlakozás óta ezt biztosítani kellene. Az MSZP szerint az államfő közvetíthetne a pártok között az ügyben.

Külföldre készülnek az orvosjelöltek

Itthon2004.10.13, 07:26

Újra nőtt az orvosi egyetemek népszerűsége, kétszeres a túljelentkezés az iskolákba. Az érdeklődés azonban első sorban a külföldi álláslehetőségeknek szól - írja a Népszabadság. A májusi EU-csatlakozás óta háromszáznál több orvos hagyta el az országot.

Ciprus is késleltetheti Törökország EU-csatlakozását

Nagyvilág2004.11.12, 23:44

Törökországnak úgy kell bánnia Ciprussal, mint a többi EU-tagállammal, ha azt akarja, hogy az Európai Unió megkezdje vele a csatlakozási tárgyalásokat - fejtette ki csütörtökön Tászosz Papadopulosz, a szigetország elnöke.

Francia feltétel a török EU-csatlakozáshoz

Nagyvilág2004.12.13, 20:52

Franciaország szerint Törökországnak az uniós csatlakozási tárgyalások során el kell ismernie, hogy az I. világháború során népirtást követtek el az örmények ellen. Törökország azonban erre nem hajlandó. Párizs a török EU-csatlakozás legfőbb ellenzője, a lakosság 67 százaléka ellenzi az iszlám ország csatlakozását.

2005 tavaszán írják alá a román és bolgár EU-csatlakozási szerződést

Nagyvilág2004.12.13, 23:05

Románia és Bulgária 2005 írja alá az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződést. Ugyanekkor Horvátország is megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat a szervezettel. Erről a hétvégi EU csúcsot előkészítő külügyminiszterek egyeztek meg hétfőn, brüsszeli tárgyalásukon. A hét végi EU-csúcs legfontosabb témája egyébként Törökország lehetséges csatlakozása lesz majd.

A terrorizmus hozhatja be a törököket az EU-ba

Nagyvilág2004.12.16, 14:40

Kiemelkedő földrajzi helyzete és a terrorizmustól való félelem nagyban segítheti Törökország EU-csatlakozását. Az Unió állam- és kormányfői csütörtökön kezdődő tanácskozásukon döntenek a török csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. A Közép-Európai Egyetem (CEU) kutatója szerint a török csatlakozással kapcsolatos legtöbb félelem indokolatlan, hiszen a török gazdaság semmivel sem gyengébb, mint amilyen például a magyar volt a csatlakozási folyamat megkezdésekor. Ráadásul a török csatlakozásig hosszú éveket kell várni. A kulturális különbségeket pedig egyszerűen el kell fogadni, ha ez a demokrácia ára - mondta.

Megyegyezett az EU a törökökkel Ciprusról

Nagyvilág2004.12.17, 16:42

Megegyezett az Európai Unió Törökországgal a török tagságot célzó tárgyalások megkezdéséről. Az EU vezetői engedtek a törököknek, és eltekintenek attól, hogy még pénteken elismertessék a Ciprusi Görög Köztársaságot az uniós tagságra pályázó iszlám többségű állammal. A török miniszterelnök azonban írásos kötelezettséget vállal arra, hogy országa még 2005. október 3-a, vagyis a török csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt elismeri a Ciprusi Görög Köztársaságot.

Hősként fogadták a török kormányfőt

Nagyvilág2004.12.18, 08:44

"Az EU meghódítója", "Az EU új csillaga" feliratú transzparensekkel fogadták szombat hajnalban az ankarai repülőtéren a Brüsszelből hazatérő Recep Tayyip Erdogant. A török miniszterelnök pénteken egyezett meg az unió képviselőivel a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. Ennek fontos feltétele volt, hogy a török kormányfő írásos kötelezettséget vállalt a Ciprusi Görög Köztársaság elismerésére.