Etiópia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afrika
- gazdaság
- Addisz-Abeba
- Eritrea
- Nílus
- legfrissebb
- legrégebbi
Hét évtizede működő szupermarket zár be a valutahiány miatt
Az új valutaszabályok és a megnövekedett adminisztrációs terhek miatt, Etiópia fővárosában lehúzza a rolót az a nyugati típusú, egy görög üzletember tulajdonában lévő szupermarket, amely eddig a külföldieket és az országban tartózkodó diplomatákat szolgálta ki áruival. Az ok meghökkentő, de legalábbis furcsa: nem kapott időben valutát az ország jegybankjától.
Megadta a gólt, majd a szögletzászlóval kellett védekeznie a bírónak
Megadott egy gólt, ami nem biztos, hogy bent volt, majd menekülnie kellett az etióp bajnokságban ténykedő játékvezetőnek.
- címkék:
- játékvezető
- Etiópia
- Címkefelhő »
Egyiptom, Etiópia és Szudán folytatja a tárgyalásokat
Szudán és Etiópia szerdán közölte, hogy továbbra is kiáll a Níluson épülő óriásgátról 2015-ben Egyiptomban kötött háromoldalú megállapodás mellett, amelynek célja rendezni a beruházással kapcsolatos nézeteltéréseiket.
Krokodil ölt meg egy lelkészt keresztelés közben
Egy tó partján Etiópia déli részén különleges baleset történt, ugyanis a helyi protestáns lelkészt keresztelés közben ragadta el egy krokodil.
- címkék:
- lelkész
- Etiópia
- krokodil
- Címkefelhő »
Megoldódni látszik az Egyiptom és Etiópia közti patthelyzet
Egyiptom és Etiópia megállapodott vasárnap abban, hogy rendezik vitáikat az utóbbi által a Níluson megépítendő vízi erőművel kapcsolatban. Kairó ugyanis attól tart, hogy a létesítmény veszélyeztetni fogja Egyiptom vízellátását.
- címkék:
- Etiópia
- Nílus
- Egyiptom
- Címkefelhő »
Robbanás történt az új etióp miniszterelnök nagygyűlésén
Robbanás történt Abij Ahmed, az áprilisban hivatalba lépett etióp miniszterelnök nagygyűlésén, az etióp fővárosban, Addisz-Abebában. A korábbi hírekkel ellentétben 154 ember megsérült és egy ember halt meg.
Harminc embert vettek őrizetbe az etiópiai robbantás miatt
Harminc embert vettek őrizetbe vasárnapig az előző nap történt addisz-abebai robbantással összefüggésben, amely miatt 154 ember megsebesült, és ketten meghaltak – közölte Zeinu Dzsemal, az etióp szövetségi rendőrség vezetője.
- címkék:
- Abij Ahmed
- Etiópia
- merénylet
- robbantás
- Címkefelhő »
Lemondta a miniszterelnöki díszvacsorát a szétszórt robotnő
A világ talán legfejlettebb mesterséges intelligenciája, a Sophia nevű humanoid robot megérkezett Etiópiába, ám kénytelen volt lemondani a miniszterelnöki díszvacsorát. Az ok igen sajátos: néhány darabja Németországban maradt.
Mégis létrejött a miniszterelnök-robotnő találkozó
Találkozott egymással az etióp miniszterelnök, Abiy Ahmedal, és Sophia, a hongkongi fejlesztésű robotnő, pontosabban a világ legfejlettebb mesterséges intelligenciája, számol be a fejleményről az Africanews portál.
Az ország, amely abból él, hogy jó időben van jó helyen
Újabb, az országnak gazdasági szempontból fontos fejlemény történt a kicsiny afrikai államban, Dzsibutiban. A még ottani mércével is szegény ország Afrika szarván helyezkedik el, és jobbára abból él, hogy a szomszédos államoknak és a nagyhatalmaknak szolgáltatásokat kínál. Vagyis jó pénzeket kasszíroz azon, hogy területét bérbe adja haditámaszpont, vagy épp szabadkereskedelmi zóna építéséhez.