Etienne Bacrot
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sakk
- Peter Szvidler
- Veszelin Topalov
- Lékó Péter
- Tejmur Radzsabov
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Berkes sötéttel remizett Bacrot ellen
Moszkvában az Aeroflot nyílt verseny második fordulójában Berkes Ferenc sötéttel remizett a mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, a francia Etienne Bacrot ellen. Az érdekes összecsapás lépésismétléssel ért véget, bajnokunk ellentámadása időben érkezett. Gyimesi Zoltán az ukrán sakkozás veteránját, Oleg Romanisint világossal legyőzte. A második játéknap után hatan büszkélkedhetnek kettős győzelemmel, az esélyesek közül csak az ukrán olimpiai bajnok, Vaszilij Ivancsuk tudott nyerni.
Berkes és Gyimesi is indul az Aeroflot nyílt tornáján
Moszkvában, a Hotel Rosszija "aranytermében" február 14. és 23. között rendezik meg az Aeoroflof nyílt versenyét. Az orosz légitársaság immár negyedszer főszponzora a négy csoportban megrendezésre kerülő tornának, 515 nevezést dolgoztak fel a szervezők. A legnagyobb érdeklődés a 82 résztvevős A1 tornát kíséri majd, 80 ezer dollár a díjazása, az első helyezett 30 ezerrel gazdagodik. Berkes Ferenc és Gyimesi Zoltán próbál szerencsét a rangos mezőnyben. A verseny győztese meghívást kap a júliusi, dortmundi szuperversenyre.
Almási már nyolcaddöntős a sakkvébén
A Tripoliban zajló kieséses rendszerű világbajnokságon Almási Zoltán a kínai Ye Jinagchuan elleni 1,5-0,5-ös győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe. Nagymesterünk az első játszma megnyerése után gond nélkül remizett sötéttel és az ukrán Európa-bajnok Vaszilij Ivancsukot búcsúztató üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval mérkőzik meg. Magabiztosan menetel a bolgár Veszelin Topalov és az angol Michael Adams, az ifjú titánok párviadalát az azeri Tejmur Radzsabov nyerte meg, nagy izgalmak után győzött a második rapid partiban a francia Etienne Bacrot ellen.
A sakk-világválogatott megőrizte négypontos előnyét
Moszkvában, a Petroszjan-emlékverseny negyedik fordulója 3-3-ra végződött. Az örmény csapatban Vlagyimir Akopjan, a világválogatottban a francia Etienne Bacrot győzött. A rangadóknak számító összecsapásokban kisebb-nagyobb küzdelem után osztoztak meg a ponton. Lékó Péter szicíliai védelmű partija 20 lépésben lett remi az orosz Peter Szvidlerrel szemben. A világválogatott megőrizte négypontos előnyét.
Lékó gyorsan nyert, négy pont a világválogatott előnye
Moszkvában, a Petroszjan-emlékverseny harmadik fordulójában a világválogatott újabb győzelmet aratott, ezúttal egypontos különbséggel nyert a hat nemzet kiválóságaiból összeállított együttes. Az örmény válogatottban vendégjátékosként szereplő Lékó Péter miniatűrben győzte le a holland Van Welyt. A világranglistát vezető Garri Kaszparov csak remizett a francia Etienne Bacrottal, mindketten bakiztak a gyalogvégjátékban. Az örmény Vlagyimir Akopjan kecsegtető pozícióban többször hibázott az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand ellen, s vesztett. Váratlan fordulattal az izraeli Borisz Gelfand nyerés helyett vereséget szenvedett. A haatfordulós ...
Megvédte bajnoki címét a NAO Chess Club
A NAO Chess Club megvédte bajnoki címét. Belfortban rendezték meg a francia csapatbajnokság négynapos döntőjét, ahol a felsőházban 8 együttes csatázott. Az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik mellett honfitársai, Peter Szvidler és Alekszander Griscsuk, az angol Michael Adams, a spanyol Francisco Vallejo Pons szerepeltek idegenlégiósként a bajnokcsapatban. A legjobb eredményt az ötszörös francia bajnok Etienne Bacrot érte el, a 21 éves nagymester az előcsatározások és a döntő során minden játszmáját megnyerte, 11 győzelmével átlépte a 2700 Élő-pontos álomhatárt.
Bacrot páros sakkmérkőzésen legyőzte Szokolovot
Az ötszörös francia bajnok Etienne Bacrot szülővárosában, Albertben hatjátszmás páros mérkőzést játszott a hollandok legjobbjával, az egykori bosnyák olimpikon Ivan Szokolovval. A 21 éves francia nagymester két partiban nyert, egyszer kapitulációra kényszerült három döntetlen mellett. A nehéz csatában kivívott 3,5-2,5-ös győzelme jól szolgálta felkészülését az idei versenyeire.
Berkes még vezeti a moszkvai sakktornát
Moszkvában Berkes Ferenc folytatta remek szereplését. Az Aeroflot nyílt verseny hatodik fordulójában sötéttel nyert a francia Etienne Bacrot ellen, és négyes holtversenyben az első helyen áll. Fél pont a hátránya a 16 fős üldözőcsoportnak. Berkes a hetedik játéknapon a 2000-ben Európa-bajnoki címet szerzett orosz Tregubovval csatázik.
Berkes holtversenyben első a moszkvai sakktornán
A moszkvai Aeroflot nyílt verseny ötödik fordulójában Berkes Ferenc megszerezte harmadik győzelmét és 4 ponttal holtversenyben az első helyen várhatja a torna második félidejét. A játéknapon az éltáblákon sorban remik születtek, meglepetésre világossal vesztett a legmagasabb értékszámú orosz Malahov. Berkes a hatodik fordulóban a francia Bacrot ellen sötét lesz.
Kramnyik-Griscsuk és Anand-Szvidler elődöntők a rapid vb-n
A franciaországi rapid világbajnokság negyeddöntőinek másnapján érvényesült a papírforma. Az orosz Alekszander Griscsuk csak rájátszásban, de győzött a franciák reménysége, az ötszörös bajnok Etienne Bacrot ellen. A másik ágon a négyszeres orosz bajnok, Peter Szvidler nyert a bolgár Veszelin Topalovval szemben. Az elődöntőben Kramnyik-Griscsuk és Anand-Szvidler párharcok lesznek.
Polgár továbbjutott, Lékó kiesett a rapid vb-n
Polgár Judit negyedikként továbbjutott, Lékó Péter kiesett a rapid világbajnokság csoportmérkőzésein. Sakkozásunk legjobbjai a hatodik fordulóban mérték össze tudásukat, Lékó világossal játszva győzött, de ez is kevés volt számára a nyolc közé kerüléshez. Polgár Judit második veresége ellenére is gond nélkül továbblépett, s Kramnyikkal csatázik az elődöntőbe jutásért. Szvidler és Griscsuk meggyőző játékkal, Anand nem kis szerencsével folytathatja a csatározást. A másik ágon Kramnyik, Ponomarjov és Bacrot már biztosította helyét a nyolc között, Gelfand és Topalov még külön csatát vív.
Bacrot sorozatban ötödször francia sakkbajnok
Sorozatban ötödször nyerte meg a francia sakkbajnokságot a 20 éves Etienne Bacrot. A 12 résztvevős viadalon holtversenyben végzett az élen nagy riválisával, Joel Lautierrel és Andrej Szokolovval. A rapid rájátszásban Bacrot a leghiggadtabb volt, s három nyeréssel megvédte címét. Az ismert üdülőhely, Aix-les-Bains a 13-as kategóriájú férfi bajnoksággal egy időben megrendezte a nők versenyét is, Sophie Milliet győzött, s nyílt tornák színesítették még a fesztivál gazdag programját.
- címkék:
- Etienne Bacrot
- Joel Lautier
- Sophie
- sakk
- Címkefelhő »
Bacrot sorozatban negyedszer francia sakkbajnok
Sorozatban negyedszer nyerte meg a francia sakkbajnokságot a 19 éves Etienne Bacrot. A 12 résztvevős bajnokságon holtversenyben végzett az élen nagy riválisával, Joel Lautierrel, de a címet eldöntő rapid mérkőzésen a címvédő Bacrot győzött. A NAO Chess Club rendezésében a csodálatos síparadicsom, Val d'Isere látta vendégül a francia sakkozás legjobbjait, amely egyúttal erőfelmérő is volt a közelgő bledi sakkolimpia előtt.
Fél pont Bacrot előnye
A francia síparadicsom, Val d'Isere a színhelye a férfi és női sakkbajnokságnak. A bajnoki cím védője, a 19 éves Etienne Bacrot félpontos előnnyel vezet az utolsó forduló előtt. A záró partiban Bacrot a sötét bábukat vezeti Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Dorfman ellen, míg Joel Lautier a sereghajtó Bricarddal szemben világos lesz. A nők versenyében már a tizedik forduló után bajnokot avattak, a 15 éves Marie Sebag gyors döntetlennel biztosította be elsőségét.
Bacrot vezeti a francia bajnokságot
A bajnoki cím védője, Etienne Bacrot vezet a francia sakkbajnokság hetedik fordulója után. A bledi sakkolimpián válogatottságra pályázók közül mindenki játszik, így 13-as kategóriájú, 2566-os átlagú a legjobbak vetélkedése. A francia válogatott a tavalyi leoni Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, női csapatuk pedig óriási meglepetésre aranyérmes lett. Az "aranykovács" Sebag az egyidőben zajló női viadalon fölényesen vezet. Először szerepel a francia bajnokságon Joel Lautier felesége, aki tavaly még moldáviai színekben nyert Európa-bajnokságot, de Almira a férfiak mezőnyében próbál szerencsét.
Kramnyik a párizsi győztes
A Braingames világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget a párizsi rapid torna. A döntőben Kramnyik a papírformának megfelelően 2-0-ra nyert a meglepetésre a fináléba került Laurent Fressinet ellen. A presztízscsatában a tapasztaltabb Joel Lautier diadalmaskodott, bár sötéttel Etienne Bacrot látványos vezérlépésére az első ütközetben feladásra kényszerült, világossal egyenlített, majd a két villámpartiban is győzött.
- 1